Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 11 éve
Az első dolog jogos, a cikket végig olvasva látom h valami faszkópé csinált belőle pénzt.Nem feltétlen kell ahhoz szerintem szándékosan kifele kommunikálni az ilyet, hogy kitudódjon. Ha tényleg van valamiféle mozgolódás a háttérben ezzel kapcsolatban, akkor az nem biztos hogy titokban tartható. Pláne ha direkt rászállnak a témára az újságírók. Ami meg az árát illeti, szerintem ha odamegyünk valakihez, hogy figyu már odaadnánk a Foles gyereket, akkor ott egyből felmerül a kérdés, hogy miért is. Plusz a különböző csapatok szakmai stábja is gondolom, hogy képben van a játékosok képességével és nem csak a statlapot meg a csapatok mérlegét nézik meg 1-1 trade-nél. Szóval ebből a szempontból olyan sokat nem nyom a latba szerintem ez a pletyka.Csak mondjuk szezon közben ilyenek hogy szivároghatnak ki? Mert az egy dolog, hogy mi kritizálunk szezon közben, de Ők kifelé ilyet hogy kommunikálhatnak? Azt kell mutatni, hogy bizol a QB-ban, meg mindenkiben. Majd év végén lehet elküldeni. Még az árának se tesz jót az ilyen.EazzyA csapathoz közel álló források szerint Foles jövője már a sérülése előtt kétséges volt, nem csak a szurkolók számára, de házon belül is:Ezek szerint csak nem vagyunk hülyék hogy nem bízunk Foles-ban, és nem vele számolunk hosszútávon. Ha Howie is így van ezzel, mégis lehwt esély Mariotára 😊Hulkeinstein
www.nj.com/eagles/index.ssf/2014/11/eagles_started_to_sour_on_nick_foles_before_his_injury.html
"I think Howie is looking at quarterbacks,'' a league source told NJ.com. "He's kind of soured on Foles, and I don't think he's alone. The organization isn't sold that he's the guy going forward.''Highlander
Tudom, most mindenki fel fog akasztani a következő közös meccsnézésen, de másnak nem fordult meg a fejében Shady, mint trade alap? Én nagyon brom őt, lásd profil képem, de a csapat szempontjából valahol van mögöttes lehetőség. Polk pl nekem elég biztató ha egészséges marad, illetve drafton is lehet szerválni még RB-t (noha a mostani classal nem vagyok tisztában, biaggio majd felvilángol), de alapvetöen is igaz, hogy egy elit QB sokkal többet ad hozzá, és kevésbé pótolható, mint egy elit RB.Ez már az ESPN-nél is felmerült, mint alternatíva:
Ez nekem csak sima eszmefuttatás, és alapvetően eszem ágában nincs elcserélni, csak mint lehetőség vetettem fel.Eazzy
espn.go.com/nfl/story/_/page/hotread141022LM/nfl-trade-proposal-philadelphia-eagles-running-back-lesean-mccoy-oakland-raiders
Adom amit írsz, én sem cserélném el alapból, még a mezemen is az ő neve van, de néha vezéráldozatokat kell hozni az előrelépés érdekében, szerintem mérlegelnek majd Roseman-ék minden lehetőséget, ha annyira akarják Mariotát.Highlander
Második cikk meg jaja, kb arra gondoltam én is.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 11 éve
Nem feltétlen kell ahhoz szerintem szándékosan kifele kommunikálni az ilyet, hogy kitudódjon. Ha tényleg van valamiféle mozgolódás a háttérben ezzel kapcsolatban, akkor az nem biztos hogy titokban tartható. Pláne ha direkt rászállnak a témára az újságírók. Ami meg az árát illeti, szerintem ha odamegyünk valakihez, hogy figyu már odaadnánk a Foles gyereket, akkor ott egyből felmerül a kérdés, hogy miért is. Plusz a különböző csapatok szakmai stábja is gondolom, hogy képben van a játékosok képességével és nem csak a statlapot meg a csapatok mérlegét nézik meg 1-1 trade-nél. Szóval ebből a szempontból olyan sokat nem nyom a latba szerintem ez a pletyka.Csak mondjuk szezon közben ilyenek hogy szivároghatnak ki? Mert az egy dolog, hogy mi kritizálunk szezon közben, de Ők kifelé ilyet hogy kommunikálhatnak? Azt kell mutatni, hogy bizol a QB-ban, meg mindenkiben. Majd év végén lehet elküldeni. Még az árának se tesz jót az ilyen.EazzyA csapathoz közel álló források szerint Foles jövője már a sérülése előtt kétséges volt, nem csak a szurkolók számára, de házon belül is:Ezek szerint csak nem vagyunk hülyék hogy nem bízunk Foles-ban, és nem vele számolunk hosszútávon. Ha Howie is így van ezzel, mégis lehwt esély Mariotára 😊Hulkeinstein
www.nj.com/eagles/index.ssf/2014/11/eagles_started_to_sour_on_nick_foles_before_his_injury.html
"I think Howie is looking at quarterbacks,'' a league source told NJ.com. "He's kind of soured on Foles, and I don't think he's alone. The organization isn't sold that he's the guy going forward.''Highlander
Tudom, most mindenki fel fog akasztani a következő közös meccsnézésen, de másnak nem fordult meg a fejében Shady, mint trade alap? Én nagyon brom őt, lásd profil képem, de a csapat szempontjából valahol van mögöttes lehetőség. Polk pl nekem elég biztató ha egészséges marad, illetve drafton is lehet szerválni még RB-t (noha a mostani classal nem vagyok tisztában, biaggio majd felvilángol), de alapvetöen is igaz, hogy egy elit QB sokkal többet ad hozzá, és kevésbé pótolható, mint egy elit RB.Ez már az ESPN-nél is felmerült, mint alternatíva:
Ez nekem csak sima eszmefuttatás, és alapvetően eszem ágában nincs elcserélni, csak mint lehetőség vetettem fel.Eazzy
espn.go.com/nfl/story/_/page/hotread141022LM/nfl-trade-proposal-philadelphia-eagles-running-back-lesean-mccoy-oakland-raiders
Adom amit írsz, én sem cserélném el alapból, még a mezemen is az ő neve van, de néha vezéráldozatokat kell hozni az előrelépés érdekében, szerintem mérlegelnek majd Roseman-ék minden lehetőséget, ha annyira akarják Mariotát.
több mint 11 éve
Tudom, most mindenki fel fog akasztani a következő közös meccsnézésen, de másnak nem fordult meg a fejében Shady, mint trade alap? Én nagyon brom őt, lásd profil képem, de a csapat szempontjából valahol van mögöttes lehetőség. Polk pl nekem elég biztató ha egészséges marad, illetve drafton is lehet szerválni még RB-t (noha a mostani classal nem vagyok tisztában, biaggio majd felvilángol), de alapvetöen is igaz, hogy egy elit QB sokkal többet ad hozzá, és kevésbé pótolható, mint egy elit RB. Ez nekem csak sima eszmefuttatás, és alapvetően eszem ágában nincs elcserélni, csak mint lehetőség vetettem fel.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 11 éve
Csak mondjuk szezon közben ilyenek hogy szivároghatnak ki? Mert az egy dolog, hogy mi kritizálunk szezon közben, de Ők kifelé ilyet hogy kommunikálhatnak? Azt kell mutatni, hogy bizol a QB-ban, meg mindenkiben. Majd év végén lehet elküldeni. Még az árának se tesz jót az ilyen.A csapathoz közel álló források szerint Foles jövője már a sérülése előtt kétséges volt, nem csak a szurkolók számára, de házon belül is:Ezek szerint csak nem vagyunk hülyék hogy nem bízunk Foles-ban, és nem vele számolunk hosszútávon. Ha Howie is így van ezzel, mégis lehwt esély Mariotára 😊Hulkeinstein
www.nj.com/eagles/index.ssf/2014/11/eagles_started_to_sour_on_nick_foles_before_his_injury.html
"I think Howie is looking at quarterbacks,'' a league source told NJ.com. "He's kind of soured on Foles, and I don't think he's alone. The organization isn't sold that he's the guy going forward.''Highlander
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 11 éve
A csapathoz közel álló források szerint Foles jövője már a sérülése előtt kétséges volt, nem csak a szurkolók számára, de házon belül is:Ezek szerint csak nem vagyunk hülyék hogy nem bízunk Foles-ban, és nem vele számolunk hosszútávon. Ha Howie is így van ezzel, mégis lehwt esély Mariotára 😊
www.nj.com/eagles/index.ssf/2014/11/eagles_started_to_sour_on_nick_foles_before_his_injury.html
"I think Howie is looking at quarterbacks,'' a league source told NJ.com. "He's kind of soured on Foles, and I don't think he's alone. The organization isn't sold that he's the guy going forward.''Highlander
több mint 11 éve
A csapathoz közel álló források szerint Foles jövője már a sérülése előtt kétséges volt, nem csak a szurkolók számára, de házon belül is:www.nj.com/eagles/index.ssf/2014/11/eagles_started_to_sour_on_nick_foles_before_his_injury.html
"I think Howie is looking at quarterbacks,'' a league source told NJ.com. "He's kind of soured on Foles, and I don't think he's alone. The organization isn't sold that he's the guy going forward.''
Amúgy a Kovbojokkal én még várnék az első egymás elleni meccsig, semmi nem biztos még. Btw Romo mennyit hagy ki? Én azért remélem, hogy ő is mihamarabb felépül, úgy lenne azért az igazi megmérkőzni, ilyen Weedenekkel persze, hogy nem megy nekik.
Na közben olvasom, hogy vasárnap már játszhat a Jaguars ellen. Nincs ez még lefutva és ez így van rendjén.
több mint 11 éve
Mondtam, hogy nem kell beszarni a Cowboystól, főleg nem Weedentől 😉És ennek mi nagyon örülünk 😊picksixEz nem jött be, de azért valljuk be szép próbálkozás volt 😉silent7939én még nem írnám le őketAttisSzerintem Weeden ide, Weeden oda, nyerni fognak. Méghozzá azért, mert minden más poszton meg tudják verni a Cardinalst. Weeden pedig elmenedzselget simán, ahhoz megvan a skillsetje.mustaine
több mint 11 éve
És ennek mi nagyon örülünk 😊Ez nem jött be, de azért valljuk be szép próbálkozás volt 😉silent7939én még nem írnám le őketAttisSzerintem Weeden ide, Weeden oda, nyerni fognak. Méghozzá azért, mert minden más poszton meg tudják verni a Cardinalst. Weeden pedig elmenedzselget simán, ahhoz megvan a skillsetje.mustaine
easy easy
kill kill
Lane Lane
több mint 11 éve
Személyes szubjektív vélemény, de Foles egy csiga. Nem csak ha fut, hanem ha gyors passz van, vagy screen. Az volt a benyomásom, hogy Sancho mint a villám (Foles-hoz képest).picksixAzért Szancsónak híresen gyors a release-e, főleg az átlagos, vagy picit azalatti Foleshoz képest. Más kérdés, hogy mennyire pontos. Szerintem a nála is az a legnagyobb probléma, mint Folesnál, a decision making ability. Aztán lehet a Jets fanok máshogy gondolják. Én összesen vagy tízszer láttam a Jetsben játszani, amikor a Sport TV-n éppen az ő meccsüket adták, vagy mi játszottunk ellenük. Azért pár éve a playoffban volt, hogy pl a Patriotst megverték, meg hasonlók. Én bízom benne egyelőre 😀
Az igaz, hogy nem sok hiányzott, hogy a 2 INT-ből 4 legyen, szóval egyáltalán nincs hurráhangulatom, de őszintén elmondom én ettől minőségi javulást várok aztán lehet jövő héten ilyenkor CUT-ot kiáltok.picksixAzért ami volt kettő, abból csak 1 az övé, a másik Huff "érdeme". Igaz, aztán egyet legalább elejtettek a Texans védők.
Egyébként tudtátok, hogy amikor Kelly még a New Hampshire edzője volt, Sanchez középiskolai backupját recruitolta? Elmondása szerint már akkor tetszett neki a játéka. (merne mást mondani... 😀) Később Szancsó többször megtréfálta a Kelly vezette Duckst Pete Carroll USC-jével.
Csak hányjon eleget XDÉn amondó vagyok, hogy hozzuk el Marcus Vicket a börtönből, ő ideális WR és QB lenne egyszerremustaineAkkor már inkább Willie Beamen kéne ide.
Az viszont nagy bolt lenne, vele meglenne a franchise QB, ő nem holmi biszem-baszom Foles.Stez
több mint 11 éve
Én amondó vagyok, hogy hozzuk el Marcus Vicket a börtönből, ő ideális WR és QB lenne egyszerremustaineAkkor már inkább Willie Beamen kéne ide.
Az viszont nagy bolt lenne, vele meglenne a franchise QB, ő nem holmi biszem-baszom Foles.
több mint 11 éve
Na mivel most Foles kiesett, Sanchez a kezdő irányítónk, kezdjük ekézni és követeljük a cseréjét a kezdőbe, ahogy jó Philly szurkolókhoz illik 😊 Komolyra fordítva...én nem bánom, hogy megnézhetem Sanchót, Foles pedig nem volt annyira jó, hogy nagyon pánikolnék. Azért Sanchez sosem produkált olyan félelmetes számokat a Jets-ben de a playoff mérlege nem csak, hogy pozitív, hanem egyenesen 4-2 😀 Személyes szubjektív vélemény, de Foles egy csiga. Nem csak ha fut, hanem ha gyors passz van, vagy screen. Az volt a benyomásom, hogy Sancho mint a villám (Foles-hoz képest). Az igaz, hogy nem sok hiányzott, hogy a 2 INT-ből 4 legyen, szóval egyáltalán nincs hurráhangulatom, de őszintén elmondom én ettől minőségi javulást várok aztán lehet jövő héten ilyenkor CUT-ot kiáltok.Chicken tender legyen veletek.
Ja és meggyőztetek itt páran, Mariotára semmi sanszot nem látok.
easy easy
kill kill
Lane Lane
több mint 11 éve
Én amondó vagyok, hogy hozzuk el Marcus Vicket a börtönből, ő ideális WR és QB lenne egyszerremustaineŐ Marcus Mariota és Michael Vick keveréke amúgyis. 😀
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 11 éve
Én amondó vagyok, hogy hozzuk el Marcus Vicket a börtönből, ő ideális WR és QB lenne egyszerre
több mint 11 éve
Szar döntéseket hozó QB-nk már van egy (legalább), Pryor emellé dobni sem tud 😀 De legalább gyorsLehet Brad Smith megy IR-re, és Kelly nem bírja, ha nincs egy QB múlttal rendelkező elkapónk. Amúgy tavaly amikor Vick és Foles sem volt bevethető, Kelly elárulta, hogy James Casey a vészirányítónk😀
Prosinecki helyett jöhetett volna ő, egy-két trükkös játékban megnéznémmustaine
több mint 11 éve
Szar döntéseket hozó QB-nk már van egy (legalább), Pryor emellé dobni sem tud 😀 De legalább gyorsProsinecki helyett jöhetett volna ő, egy-két trükkös játékban megnézném
több mint 11 éve
Ő a hajléktalan ember Newtonja, de itt szívesen megnézném 😊www.bleedinggreennation.com/2014/11/4/7153625/terrelle-pryor-philadelphia-eagles-visit-quarterbackAz egyik cikkben olvastam a múltkor, hogy Foles a szegény ember Philip Rivers-e, akkor Pryor meg a szegény ember Mariotája? 😀😀 Úgy látszik Kelly is olvassa a topikot és szeretne valahogy a kedvünkre tenni.Highlander
QB probléma megoldva? 😀 😀 😀picksix
több mint 11 éve
www.bleedinggreennation.com/2014/11/4/7153625/terrelle-pryor-philadelphia-eagles-visit-quarterbackAz egyik cikkben olvastam a múltkor, hogy Foles a szegény ember Philip Rivers-e, akkor Pryor meg a szegény ember Mariotája? 😀😀 Úgy látszik Kelly is olvassa a topikot és szeretne valahogy a kedvünkre tenni.
QB probléma megoldva? 😀 😀 😀picksix
több mint 11 éve
www.bleedinggreennation.com/2014/11/4/7153625/terrelle-pryor-philadelphia-eagles-visit-quarterbackQB probléma megoldva? 😀 😀 😀
easy easy
kill kill
Lane Lane
több mint 11 éve
hagyjátok már Száncsezt, míg volt körülötte team nem volt világ szar a jetsben sem. Itt is van egy team, majd meglátjuk mit hoz. Én már mikor idejött azóta várom hogy komolyabb szerepet kapjon. Foles punci, tavaly is látszódott idén meg bebizonyosodott. Eli Manning v2.0 .
több mint 11 éve
Sancho szerintem sem mond csődöt, de nem azért, mert jó játékos. Egyszerűen Kelly az, aki azért olyan rendszert tud köré rakni, ahol nem váltja meg a világot, viszont azért be sem ég. Nekem egyébként az is meggyőződésem, hogy Folest is ez húzta fel, akár tavaly, akár idén, de ő sem több egy középszer QB-nál.Ezek tények és ez idén bizonyosodott be, illetve fog bebizonyosodni.
Ez nyilván szubjektív véleményem.
Mindenesetre hamarosan meglátjuk, mire képes Sancho.Stez
több mint 11 éve
Fucsállom, hogy ennyivel bele tudtok törődni az 1/1 trade versenybe...HöriEzt az idei drafton tudtuk volna bejátszani szerintem, mert volt GM, aki elhitte, hogy Foles nagy király. Csak Mariota kibaszott velünk, hogy maradt az egyetemen. Szerintem az idei teljesítményével Foles rengeteget rontott az értékén, első kört már tuti nem ér, top picket meg végképp.
Egyébként az általad felvázolt szcenáriót hol kell aláírni?
több mint 11 éve
Chris Prosisnki a fedélzeten!Akko készülhetünk a SB-ra 😀
Egy igazi ST ászt igazoltatok: -> instagram.com/p/u9c_Xpielh/
Egy picket szerzett 4 év alatt, de azt Bradytől!iktriad
több mint 11 éve
Chris Prosisnki a fedélzeten! Egy igazi ST ászt igazoltatok: -> instagram.com/p/u9c_Xpielh/
Egy picket szerzett 4 év alatt, de azt Bradytől!
több mint 11 éve
Sancho szerintem sem mond csődöt, de nem azért, mert jó játékos. Egyszerűen Kelly az, aki azért olyan rendszert tud köré rakni, ahol nem váltja meg a világot, viszont azért be sem ég. Nekem egyébként az is meggyőződésem, hogy Folest is ez húzta fel, akár tavaly, akár idén, de ő sem több egy középszer QB-nál.Ehhez csak Kelly-től idéznék egy részt:
Ez nyilván szubjektív véleményem.
Mindenesetre hamarosan meglátjuk, mire képes Sancho.Stez
“I don’t have an offense,” Kelly said. “Our offense is directed around our quarterback. Tell me who our quarterback is going to be, and I’ll tell you what our offense is going to be and how it’s going to look like. 😊
több mint 11 éve
Sancho szerintem sem mond csődöt, de nem azért, mert jó játékos. Egyszerűen Kelly az, aki azért olyan rendszert tud köré rakni, ahol nem váltja meg a világot, viszont azért be sem ég. Nekem egyébként az is meggyőződésem, hogy Folest is ez húzta fel, akár tavaly, akár idén, de ő sem több egy középszer QB-nál.hatalmas +1, nekem is ugyanez a véleményem.
Ez nyilván szubjektív véleményem.
Mindenesetre hamarosan meglátjuk, mire képes Sancho.Stez