Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 15 éve
Eagles fanok vagyunk, ha dobott volna 15 TD passzt akkor is az 1 interception és beszopott sackek miatt savaznánk...Csak én láttam, hogy földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta a felé érkező blitzet? Tudom, hogy a fal hibája, illetve egyszer Weaver nem vette fel az embert, de akkor is, legalább megnehezíthette volna az ellen dolgát azzal, hogy kimozdul valamerre. Ha egy kicsit kifutna a zsebből, már rögtön nem IG és yardokat sem veszítünk. somebody08Azt nem láttad mikor majdnem elkapták aztán futott egy firs downt(?), ügyi volt akkor 😉greenboy
több mint 15 éve
Csak én láttam, hogy földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta a felé érkező blitzet? Tudom, hogy a fal hibája, illetve egyszer Weaver nem vette fel az embert, de akkor is, legalább megnehezíthette volna az ellen dolgát azzal, hogy kimozdul valamerre. Ha egy kicsit kifutna a zsebből, már rögtön nem IG és yardokat sem veszítünk. somebody08Azt nem láttad mikor majdnem elkapták aztán futott egy firs downt(?), ügyi volt akkor 😉
több mint 15 éve
Na ha már mindenki elmondta a véleményét a meccsről és a preseason-ről, akkor én is megteszem.Kolb: 2 bíztató meccs, egy kiábrándító
Csak én láttam, hogy földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta a felé érkező blitzet? Tudom, hogy a fal hibája, illetve egyszer Weaver nem vette fel az embert, de akkor is, legalább megnehezíthette volna az ellen dolgát azzal, hogy kimozdul valamerre. Ha egy kicsit kifutna a zsebből, már rögtön nem IG és yardokat sem veszítünk. Tudom, hogy el voltunk kényeztetve McNabb-el, aki siklóként tudott mindenhonnan kimenekülni (aztán néha meg elbotlani a fekvő DE-ben) de ez akkor is bosszantó.
A OL: minősíthetetlenül gyengék. A Chiefs (bocs a rajongóktól) azért ne szopassa már szét őket.
Futókérdés: Én szurkolok Mallett-nek, de szerintem sem maradhat, ahhoz meg túl jó, hogy PS-be megmaradjon. Shady végre csinált valamit, ideje volt (mondjuk a falon is nagyban múlt a gyengélkedése)
Maclin: én se temetném még, de tényleg szembetűnők a hibái. Persze mikor hibázzon, ha nem most.
Defense: szerintem idén nagyon jók leszünk, ha a secondry-ban nem lesz sérülés, de ebben soha nem lehet bízni.
Akers: Isteni, mint mindig
több mint 15 éve
Sapp-nek a térdével van vmi és MRI-re megy.Sapp-et lehet megakarjuk tartani ,de mivel nem férhet most oda az 53-ba így esélyes ,hogy tényleg megy IR-re.
Reid: Idén Hobbs lesz a KR és DeSean a PR.
Kezdők nem vagy csak alig fognak játszani a Jets ellen.
Bébé
DeSean a legjobb PR..Hobbs is király,de mivel vékonyak vagyunk CB poszton ennek azért annyira nem örülök.
Uccsó meccs is a szokásos. (Jets elleni zakó 😊 )

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 15 éve
J. Parker és N. Cole újra edzett. DeSean és T. Cole azonban nem. DeSean-nak holnap kiveszik a bölcsességfogát. Sapp-nek a térdével van vmi és MRI-re megy.
Herremans korábban fejezte be az edzést (slight ankle sprain, de nem a rossz lábával)
Reid: Idén Hobbs lesz a KR és DeSean a PR.
Kezdők nem vagy csak alig fognak játszani a Jets ellen.
Szerk: N. Cole-t a kezdő RG poszton is kipróbálták Reid-ék.
több mint 15 éve
Nono...lehet ,hogy igazam lesz? 😊 Macho jobb safetynek mint CB-nek.(és jobb safety mint Demps)Így most megint a KR és PR posztok lehetnek érdekesek....Macho hivatalosan CB-ből, safety posztra lett áthelyezve.Ez mekkora idiótaság, a TC alatt végigszopatják CB poszton ahelyett, hogy edzhetett volna a Safety poszton, erre a szezon előtt 2 héttel teszik vissza...
Így nagyobb az esélye, hogy bekerül az 53-ba.
Demps, Coleman helye így már nem olyan biztos.Bébé
Ááá ez, de idegesíő. (bár örülök, hogy több esélye van maradni)kzol

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 15 éve
Macho hivatalosan CB-ből, safety posztra lett áthelyezve.Ez mekkora idiótaság, a TC alatt végigszopatják CB poszton ahelyett, hogy edzhetett volna a Safety poszton, erre a szezon előtt 2 héttel teszik vissza...
Így nagyobb az esélye, hogy bekerül az 53-ba.
Demps, Coleman helye így már nem olyan biztos.Bébé
Ááá ez, de idegesíő. (bár örülök, hogy több esélye van maradni)
Mod: elnézést a kirohanásomért.
több mint 15 éve
Macho hivatalosan CB-ből, safety posztra lett áthelyezve.Így nagyobb az esélye, hogy bekerül az 53-ba.
Demps, Coleman helye így már nem olyan biztos.
több mint 15 éve
Kicsit utánanéztem 😊 : Ingramnak ún. Baker-cisztája volt, amely a térdhajlatban jelenik meg. Ilyenkor a ciszta leszívása csak átmenetileg segíthet, mert a kialakulás oka magában a térdben lévő vmely sérülés (Ingramnál ezt ugye nem is kell magyarázni). Tehát nem lehetetlen, hogy gyorsan újra edzzen/játsszon, de a ciszta valószínűleg újra kialakul mert a gond magával a térddel van, a lecsapolás csak tüneti kezelés.Jó hír, hogy Ingram ma visszatért edzésbe, miután csütörtökön majdnem 3 dl folyadékot távolítottak el a térdéből (ouch!).BleedingGreenEgyi osztalytarsamnak volt ilyen terdbol folyadék eltavolitos serulese, 1 honapig csapoltak, utana nem javult és muteni kellett, utana 3-4 honap mankoval járás, mivel itt NFL-rol van szo max 1 hónap kihagyas 2-3 hét utan light edzés.kzol

több mint 15 éve
Jó hír, hogy Ingram ma visszatért edzésbe, miután csütörtökön majdnem 3 dl folyadékot távolítottak el a térdéből (ouch!).BleedingGreenEgyi osztalytarsamnak volt ilyen terdbol folyadék eltavolitos serulese, 1 honapig csapoltak, utana nem javult és muteni kellett, utana 3-4 honap mankoval járás, mivel itt NFL-rol van szo max 1 hónap kihagyas 2-3 hét utan light edzés.
több mint 15 éve
Jó hír, hogy Ingram ma visszatért edzésbe, miután csütörtökön majdnem 3 dl folyadékot távolítottak el a térdéből (ouch!).

több mint 15 éve
Ez már egészen Sheldonos volt.http://www.the700level.com/2010/08/asante-samuel-provides-an-unlikely-preseason-highlight-against-the-chiefs.html?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+The700levelcom-PhillySportsMinutiae+%28The700Level.com+-+Philly+Sports+and+Minutiae%29&utm_content=Twitterahhhhaaa.....szóval ezt tanítják az Eagles TC-jében 😛 😊EaRl
Ezt remélem mki látta! 😊 Az más kérdés, hogy a Bowe TDnél azt hittem simán megcsinálja a deflectiont...Petya
több mint 15 éve
http://www.the700level.com/2010/08/asante-samuel-provides-an-unlikely-preseason-highlight-against-the-chiefs.html?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+The700levelcom-PhillySportsMinutiae+%28The700Level.com+-+Philly+Sports+and+Minutiae%29&utm_content=Twitterahhhhaaa.....szóval ezt tanítják az Eagles TC-jében 😛 😊
Ezt remélem mki látta! 😊 Az más kérdés, hogy a Bowe TDnél azt hittem simán megcsinálja a deflectiont...Petya
több mint 15 éve
Persze most sem emliti senki Mallett RB-t...Azért erre nagyobb összegben ne fogadj. 😀 Nem tudom miért lett mániád a tag,de 3. védelmek ellen játszott csak(igaz tehetséges).Az ilyen formáknak mint ő adott a lehetőség,hogy pre seasonban villogjanak..majd ha a szerencse is melléjük pártol...akkor egy RB needben szenvedő csapat elviheti.Az Eagles idén a McCoy,Bell,Buckley hármassal fog nekivágni a szezonnak ,menet közben mondjuk egy sérülés miatt esetleg felkerülhet,de nem hinném,hogy egy évnél tovább lehet a csapat környékén.Bellnek most 1 éves szerződése van és ha nem válna be tuti a következő offseasonban próbálnánk helyette beszerezni mást egy trade/draft/FA keretein belül.
Nem tudom megmagyarázni, de valami azt súgja nekem, hogy a rájátszásban, már Ő lesz a második számú RB!
Bosszankodunk a csapat teljesítménye miatt, de azért csendben megjegyzem az Óriások, illetve a Cowboys teljesítményét... 😊tuzolto
+második számú meg sehogy sem lesz..mert ott van Eldra még.

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 15 éve
Persze most sem emliti senki Mallett RB-t...Nem tudom megmagyarázni, de valami azt súgja nekem, hogy a rájátszásban, már Ő lesz a második számú RB!
Bosszankodunk a csapat teljesítménye miatt, de azért csendben megjegyzem az Óriások, illetve a Cowboys teljesítményét... 😊
több mint 15 éve
http://www.the700level.com/2010/08/asante-samuel-provides-an-unlikely-preseason-highlight-against-the-chiefs.html?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+The700levelcom-PhillySportsMinutiae+%28The700Level.com+-+Philly+Sports+and+Minutiae%29&utm_content=TwitterEzt remélem mki látta! 😊 Az más kérdés, hogy a Bowe TDnél azt hittem simán megcsinálja a deflectiont...
több mint 15 éve
Sapp TC-ban DE-ként gyakorolt (preseason rosteren is annak van írva, persze ez önmagában semmit nem jelent), én legalábbis nem láttam LB-ben. Alkatát tekintve inkább LB-nek való, de ott is elég nagy a tülekedés az 53-ba kerülésért.

több mint 15 éve
Ankle feels better today progress has been made. about 1 hour ago via Twitter for iPhone Trent twitter.
A végén még teljes első csapattal megyünk week onera???
több mint 15 éve
Sapp NEM DE-t fog játszani hanem LB-t. Reid LB-ként veszi számításba, és mikor kiválasztotta biztosan tudta hogy idén még nem számíthat tőle nagy játékokra. Ő a jövő embere ezen a poszton. Ha valamiért akkor ezért kerülhet rosterre.
több mint 15 éve
Rookiekkal kapcsolatban szinte teljesen egyező véleményem vagyok én is Bébével kivétel: Coleman nálam nem fog ráférni. Reid-től amúgy kitelik, hogy Sapp-ot rosterre rakja, ha lát benne annyi potenciált, hogy jövőre már simán csere lehessen és inkább megtartja. Elvégre, idén még csak építkezünk...deny79A fő problémát abban látom, hogy túl sok embert húztunk DE pozícióra, ha kombináljuk még az offseasonban szerzett játékosokkal. Így az is megeshet, hogy jó ST/stabil backup játékosokat kell cutolni.
több mint 15 éve
Coleman szerintem az egyik legbiztosabb pont a rosteren.Rookiekkal kapcsolatban szinte teljesen egyező véleményem vagyok én is Bébével kivétel: Coleman nálam nem fog ráférni. Reid-től amúgy kitelik, hogy Sapp-ot rosterre rakja, ha lát benne annyi potenciált, hogy jövőre már simán csere lehessen és inkább megtartja. Elvégre, idén még csak építkezünk...deny79Colemanért kár lenne. Már idén is kiváló ST játékos lehetne (nagy hitter), valamint egy jó projekt majd Mikell helyére. Plusz az amúgy sem hosszú padú S pozíciót erősíti. Szerintem nem kérdés, hogy Sapp vagy ő marad, remélem Reidnek sem lesz agymenése..Mardel
Sapp semmit sem mutatott, 4-3ban esélytelen h sikereket érjen el NFLben.
Nagyjából egyetértek egyébként a listával, én Chaneyt jobban kedvelem Claytonnal, de legszívesebben mindkettőt rosteren tartanám, dehát erre nincs sok esély.
Jeff Owenst nagyon sajnálnám. Ő egy igazi bull rusher, futás elleni kiváló, nagydarab DT. Egyébként azon kívül, hogy szépek cikkeket írtak Trevor Lawsról, mivel győzött meg akárkit is, hogy helye van a csapatban pl Dixon vagy Owens helyett???
több mint 15 éve
Rookiekkal kapcsolatban szinte teljesen egyező véleményem vagyok én is Bébével kivétel: Coleman nálam nem fog ráférni. Reid-től amúgy kitelik, hogy Sapp-ot rosterre rakja, ha lát benne annyi potenciált, hogy jövőre már simán csere lehessen és inkább megtartja. Elvégre, idén még csak építkezünk...deny79Colemanért kár lenne. Már idén is kiváló ST játékos lehetne (nagy hitter), valamint egy jó projekt majd Mikell helyére. Plusz az amúgy sem hosszú padú S pozíciót erősíti. Szerintem nem kérdés, hogy Sapp vagy ő marad, remélem Reidnek sem lesz agymenése..
több mint 15 éve
Rookiekkal kapcsolatban szinte teljesen egyező véleményem vagyok én is Bébével kivétel: Coleman nálam nem fog ráférni. Reid-től amúgy kitelik, hogy Sapp-ot rosterre rakja, ha lát benne annyi potenciált, hogy jövőre már simán csere lehessen és inkább megtartja. Elvégre, idén még csak építkezünk...deny79Sapp szempontjából az a baj, hogy túl sok DE van szerintem előtte: T.Cole, Graham, Parker, Tapp, Te'o, ezek sztem mind előtte vannak. Ez már 5 + ne feledjük Abiamirit aki jelenleg PUP-n van, de ha év közben visszatér, akkor ő is elfoglalhat egy helyet a rosteren. Én személy szerint Abiamiri helyett megtartanám Sappet (főleg ha Graham regularban is ilyen jó lesz), de majd meglátjuk.

több mint 15 éve
Rookiekkal kapcsolatban szinte teljesen egyező véleményem vagyok én is Bébével kivétel: Coleman nálam nem fog ráférni. Reid-től amúgy kitelik, hogy Sapp-ot rosterre rakja, ha lát benne annyi potenciált, hogy jövőre már simán csere lehessen és inkább megtartja. Elvégre, idén még csak építkezünk...
több mint 15 éve
Elkapásban nem nagyon remekelt, az meg nálunk tudjuk mit jelent egy RB-nél.A rookiek közül jelenleg sztem ki csinálta meg a rostert:BébéPedig én drukkoltam Scott-nak, tetszettek az egyetemi megmozdulásai, de ezek szerint csak Youtube hatás volt...:/EaRl
Én még Sapp-ben reménykedtem, hogy jó lehet, de a 4-3-as DE-re való átállás nem ment neki igazán. Practice sqadra fog kerülni, ahonnan szerintem elviszi egy 3-4 es csapat.
