Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 113
Tük jó Spy, 2 dologra reagálnék.
Szerintem mindenek voltunk az ucsó 3 évben, csak contenderek nem. Az O szenvedős volt, a D meg szar, leszűmítva Sacit. Aki nem látta, hogy ez egy gyenge D, az vak volt. Persze azt én sem gondoltam, hogy Saci nélkül ennyire ergya, hisz nincs se varázsgömböm, se olyan szaktudásom mint itt sokaknak.
Másik: értem azt is, hogy kellenek a szoros győzelmek, mert az tartást ad, nekem csak egy gondom van ezzel, hogy ezek a meccsek korábban inkább azt is vonták magukkal, hogy csontzene volt, aminek mi voltunk a rosszabbik végén. Ravens le tudva, a Bengals ellen jó eséllyel - ha nem balfaszkodunk -, nem kell majd kivinni mindent a pályára, Browns le tudva, többi meccsen meg talán szintén nem lesz mészárlás.
kishaszi
Nem értek egyet ezzel. Az utolsó évben egy nagyon jó formába lendült Jags vert ki bennünket, ahol mi idény közben vesztettük el a D bástyáját. Előtte konferencia döntőt játszottunk a Pats ellen, egy az első negyedben megsérülő Bellel. Előtte pedig Bell nélkül és hozzá Brown nélkül a Denvertől szenvedtünk utolsó negyedes "éppenhogy" vereséget attól a Denvertől amely a végén behúzta az SB-t.

Mindezen eredményeket úgy hoztuk, hogy MINDEN évben volt valami kritikus hiányzónk vagy az O-ból, vagy a D-ből. Ezen felül az O a fenti 2 évből 2-ben a PO-ban alulteljesítő volt. (Denver ellen sztárok nélkül kihoztuk a maximumot majdnem)

Ezeket ha összeolvasom, akkor nekem ez a csapat igenis SB contender volt mindegyik évben. Az már más kérdés, hogy ahhoz, hogy végül SB-t nyerjél sok mindennek össze kell jönnie, vagy nem szabad(na) megtörténnie.
Klemó
Egy SB contendee csapat nem függ egyetlen embertől - mondanám, hogy QB kivétel, de az igülz... a Jags nem verhetett volna bucira egy Steel Curtain 2.0-át pl. Polamalu nélkül.
kishaszi
Ez megint túlzás. Az elmúlt években már abszolút nem a védelemtől volt contender a csapat, de az volt. Az a denveri meccs, magáért beszélt, vagy a Pecc elleni a következő évben...ahogy bizony a Jax is beleillett. Még a contender csapatoknak is lehet egyébként szar napjuk, csak éppen ezek a csapatok kimásznak a pokolból is. Nekünk is ott lett volna a lehetőség a Jax ellen, amikor az egyenlítésért támadhattunk, aztán jött az idióta 4&1 hívás...
Eddig idén teljesen bizonyította a csapat, hogy Haley bizony kerékkötő volt itt is. És persze ettől még továbbra sem azt mondom, hogy a mostani OC jobb lenne, de hogy egyértelműen meg tudja mutatni ennek az offense-nek a valódi erősségeit, az már most kiderült. Kérdés mi lesz amikor tényleg kiélezett mérkőzések jönnek, de Haley-vel már ezeket sem ugrottuk így meg...jöttek csak a utolsó mp-es FG-ok.

Szerkesztette: Klaci79
több mint 7 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 318 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Mi az oddsa Bell jelentkezésének?

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 113
Conner concussion protokolon átment ?
patriksteelers
Nem, de úgy tűnik pihenéssel foglalkoztak a srácok péntek óta, így majd holnap edzés előtt lesz lehetősége Connernek elhagyni a protokollt
több mint 7 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 195 — Steelers fan
Tük jó Spy, 2 dologra reagálnék.
Szerintem mindenek voltunk az ucsó 3 évben, csak contenderek nem. Az O szenvedős volt, a D meg szar, leszűmítva Sacit. Aki nem látta, hogy ez egy gyenge D, az vak volt. Persze azt én sem gondoltam, hogy Saci nélkül ennyire ergya, hisz nincs se varázsgömböm, se olyan szaktudásom mint itt sokaknak.
Másik: értem azt is, hogy kellenek a szoros győzelmek, mert az tartást ad, nekem csak egy gondom van ezzel, hogy ezek a meccsek korábban inkább azt is vonták magukkal, hogy csontzene volt, aminek mi voltunk a rosszabbik végén. Ravens le tudva, a Bengals ellen jó eséllyel - ha nem balfaszkodunk -, nem kell majd kivinni mindent a pályára, Browns le tudva, többi meccsen meg talán szintén nem lesz mészárlás.
kishaszi
Nem értek egyet ezzel. Az utolsó évben egy nagyon jó formába lendült Jags vert ki bennünket, ahol mi idény közben vesztettük el a D bástyáját. Előtte konferencia döntőt játszottunk a Pats ellen, egy az első negyedben megsérülő Bellel. Előtte pedig Bell nélkül és hozzá Brown nélkül a Denvertől szenvedtünk utolsó negyedes "éppenhogy" vereséget attól a Denvertől amely a végén behúzta az SB-t.

Mindezen eredményeket úgy hoztuk, hogy MINDEN évben volt valami kritikus hiányzónk vagy az O-ból, vagy a D-ből. Ezen felül az O a fenti 2 évből 2-ben a PO-ban alulteljesítő volt. (Denver ellen sztárok nélkül kihoztuk a maximumot majdnem)

Ezeket ha összeolvasom, akkor nekem ez a csapat igenis SB contender volt mindegyik évben. Az már más kérdés, hogy ahhoz, hogy végül SB-t nyerjél sok mindennek össze kell jönnie, vagy nem szabad(na) megtörténnie.
Klemó
Egy SB contendee csapat nem függ egyetlen embertől - mondanám, hogy QB kivétel, de az igülz... a Jags nem verhetett volna bucira egy Steel Curtain 2.0-át pl. Polamalu nélkül.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
patriksteelers Pittsburgh Steelers 560
Conner concussion protokolon átment ?

több mint 7 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 988

Spy Pittsburgh Steelers 2 346
A szezon neheze jön. Elindultunk, a csoportban megvan a fél hajóhossz előny, megvan az utazó sebesség, lendületben vagyunk. Edzői szempontból ez a kritikus rész, mert:

Vagy fenntartod a tempót és próbálod tartani Decemberig, majd fokozni Dec végére, hogy megindíthasd a hajrát lendületből januárra.(Ez nekünk nem szokott sikerülni, és nem is valószínű a schedule erősségét tekintve)

Vagy jön egy hullámvölgy, amiből újra fel kell állni, és onnan felépíteni a csapatot és a hajrát januárig, Januárnak pedig ugyanúgy kellene kinéznie, mint az első esetben.

A végcél vonatkozásában irreleváns, hogy hanyadik seed-ről indulunk, be kell jutni és ott mindenkit megverni. SB bond keretünk van? Kontenderek vagyunk? Érdekel? 2005-ben azok voltunk? 2008-ban? Az utóbbi 3 évben sztem inkább. Sokat értünk vele.

Most jöhet, amiben Tomlin jó/rossz: unorthodox módon egy lendületben megyünk a PO-ba vagy elengedünk nyerhető meccseket DEN, JAX, OAK és kapaszkodunk a végéig. Vannak veteránjaink, talán lábra tudunk állni újra az utóbbiból. Vannak veteránjaink, talán nem fogy el a lendület a PO-ban előbbi esetben. Tomlin eddig azt bizonyította, hogy az utóbbi az ő útja.

Én is az utóbbit látom a mi utunknak -immáron hagyományosan- talán nem is baj, mert mi nem a NE vagyunk, szeretünk megszenvedni azért amit elérünk, nem verünk bucira fél ligákat. Esünk kelünk, botladozunk.

Véget ér ma a Bell saga. Jó, mert tiszta lesz a kép, a játékosoknak nem kell nyilatkozgatni a hülye csapattársukról.
Elveszik viszont a közös "ellenség" (szándékosan írtam idézőjelesen, mielőtt elindul a flame) ami motiválhatta eddig az Off-t, a bizonyítási vágy.

Viszont az OL telejsítménye adott, Conner Bizonyított, Randy Istencsászár a RZ-ban első szezonjában, reméljük jövőre is így marad, erős a beharangozott TE játékunk, fejlődik a WR corps kihasználtsága. Az OL, Conner, Juju, Vance, Nix hozzák a fizikalitást, amit mi szeretünk, Ben pedig hozzáteszi, amit kell.

A D-ben szezon közepére szoktunk összeállni, ez idén is végbement, pofásabb a Sec, összeszokottabb az ILB szekció, működik a rotáció, Fort kellemes meglepetés.
Davis otthonosabb, újra van Morgan-ünk, a DL meg hozza magát. Az OLB-k pofásabbak, Edmuncc fejlődik, egyedül a CB2 a kérdés, de amíg fegyelmezetten tudunk játszani és jól szerelünk, a YAC-ból élő playmakereket vissza tudjuk fogni kellőképpen, ráadásul még van potenciál ebben az egységben.

Amíg a mi gameplan-ünk érvényesül, és nem ássuk magunkat gödörbe a meccs elején, -nincs szükség heroikus küzdelemre- akkor általában valamelyik vagy mindkét egység heroikusat küzd. Ha váltanunk kell, kizökkenünk, nem úgy alakul a meccs, ahogy terveztük, akkor vagyunk bajban, főleg Def oldalon. A vagy agyonverünk valakit, vagy agyonveretjük magunkat nem működik hosszútávon. Kellene pár kemény ki-ki meccs, Boz GW FG-al a végén, hogy igazán hitet (hitet, nem önbizalmat) adjon a csapatnak. Ezek önbizalom növelő eeredmények eddig, de nekünk nem arcra van szükségünk, hanem csapatépítésre, ahhoz meg közös csaták kellenek.

Erős a sorsolásunk, a lehetőség adott. És egy jó Boz mindehhez, szükségünk lesz rá.

Bocs, megszaladt.
több mint 7 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 195 — Steelers fan
A Jax O faék egyszerűségű, nem variálják túl - Fournette fut, Bortles fut és pöttyintgeti a 3-4 yardosait, de ha nyomás alá kerül, akkor szétesik, vertikális játékuk meg gyakorlatilag nincsen. A Jax OL is teljesen formán kívül van, remélem szétszedjük őket, mint kutya a papucsot. Ha lesz nyomás, akkor sztem jöhetnek a labdaszerzések, ebben a meccsben most érzem.

Az O megszenved majd, de felteszik a szükséges pontokat, a D-nek kell megint észnél lennie. Boswelltől nem fér bele hiba, mert amúgy kiélezett (élet-halál) meccset várok idegenben, a Jax a Pats-re is felszívta magát, ez nálunk sajátosság lehet, hogy csak a 1st seedre esélyeseket veszik komolyan.
Fast Willie
NEm tudom, nem szeretem az ilyen kijelentéseket. Szerintem mindenki biztosra vette legutóbb is, hogy a JAX O gyenge, Bortles középszerű, mint Orton és nem tud 6 yardnál messzebb dobni... Ehhez képest csücskösre vettek minket a kis "SZERK.: LÓBASZÓ" (nem a magasság, hanem az arc) hobbittal. Pont úgy, mint amikor Tebow is...

Szerkesztette: kishaszi

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 195 — Steelers fan
Bell tweetelte, hogy őt nem érdekli a pénz meg a hírnév.
Csak, hogy legendás legyen.

Muhaha. Szerintem sikerült neki. 😀

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 325 — NFL bracket champion '26
Elmúlt már az aláírási határidő Bell-nél?
bcsarli
Ma du 16 óra ottani idő szerint
polamalu
Akkor itt 22:00, igaz?
bcsarli
Igen.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 535 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Elmúlt már az aláírási határidő Bell-nél?
bcsarli
Ma du 16 óra ottani idő szerint
polamalu
Akkor itt 22:00, igaz?

több mint 7 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 275 — 毎日何かを学ぶ

steelwolf Pittsburgh Steelers 11 011 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Mintha tavaly ezt kifogásoltuk volna, egy picit. Apró javulás, szinte tök ugyanazzal a kerettel, jó Bell nincs, Bell who? 42,4% --> 78,6%
steelersdepot.com/2018/11/steelers-league-leading-rz-conversion-rate-through-9-games-best-since-2008/
polamalu
Pontosan, a keret és az O szinte ugyanaz, Oké, BB egy évvel öregebb, de ezt a potenciált kerestük az utóbbi 3 évben, ezt nem tudta Haley kihasználni.

Védelem részről is kicsit harapósabbak a srácok, és ott is javulunk.

És egy-két nyert meccsre még én sem mondanám, hogy hú, most minden fasza lesz, de szerencsére egy javuló tendencia látható, és bizakodásra ad okot.
Big B
Nálam az OL sor ami nagyon kiemelkedik idén!
több mint 7 éve
Big B Pittsburgh Steelers 62

Sajnálom h így alakult!

 www.youtube.com/watch?v=mhtbkyjkY3s
több mint 7 éve
new orl Baltimore Ravens 610
Nagyon örülök h kikapott a Pats, mert a kiemelés szempontjából nem mindegy h Bostonban vagy Pittsburghben játszunk | csalják el a mérközést |
steelwolf
megnezted mar a sorsolast?

Chiefs 9-1
REMAINING OPPONENTS: at Rams (9-1), at Raiders (1-8), vs. Ravens (4-5), vs. Chargers (7-2), at Seahawks (4-5), vs. Raiders (1-8)
itt a rams es a chargers kerdeses, de a tobbi simaliba
legalabb 13 nyert meccs

Patriots 7-3
REMAINING OPPONENTS: at Jets (3-7), vs. Vikings (5-3-1), at Dolphins (5-5), at Steelers (6-2-1), vs. Bills (3-7), vs. Jets (3-7)
itt a jets 2x, bills, biztosra veheto, a miami is szerintem, a vikings meg mi vagyunk a kerdes. ez 4 biztos gyozelem akkor ez 11 nyert meccs

Steelers 6-2-1
REMAINING OPPONENTS: at Jaguars (3-6), at Broncos (3-6), vs. Chargers (7-2), at Raiders (1-8), vs. Patriots (7-3), at Saints (8-1), vs. Bengals (5-4)

viszont nekunk a legnehezebb a sorsolasunk. a Raiders az egyetlen konnyu meccsunk, a tobbin beuthet barmi. Talan a bengals a vegere elszall, de jelenleg meg WC korben vannak.
xtaki
Szerintem pedig elore kell nezni nem hatra. Ha kikaptok a Saints-tol es nektek van puskaporotok egy tuzijatekhoz, sot tobb fegyveretek van mint nekik. Akkor is Chargers otthon es a NE is es akkor ti jatszotok otthon a PO-ban a NE-Chargers ellen es nem forditva. Es a NE-Cargers-nel is jobb a keret, de a hazai palya sokat jelenthetne foleg BB-nek. Kar nezni hogy bejuttok-e a PO-ba, ez nem lehet kerdes vagy Jinx vagy udvariaskodas...a tobbiek nem jelenthetnek problemat.
több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 113
Én láttam a teljes meccset és meg is vettem amit műveltünk 😊
Ami feltűnő volt, hogy a támadók kb egy szintet tudnak a Rams, Saints, Chiefs trióval, akik most a legjobbak. Ergo lehet nagyot álmodni,,,csak mondjuk más kérdés, hogy mennyire érdemes kiemelésekkel, vagy egyáltalán a PO-val foglalkozni. De tény, hogy ami az offense-t illeti tényleg lehet ezzel foglalkozni.
Ami a védelmünket illeti, bebizonyították a srácok, hogy tudnak jól passzoló QB-val rendelkező csapat (Falcons) és jól futó csapat (Panthers) ellen játszani, de a kérdés, hogy majd amikor az említett trió ellen kellene megmutatni, akkor mit tud a védelem.
Az biztató, hogy folyamatos eddig a fejlődés, de azért még mindig vannak elképesztő hibák, mint ahogy természetesen az ellenfeleknél is, csak azzal foglalkozzanak azok a szurkolók 😊

Én nem szeretek kiemelésről és PO-ról beszélni, de az mondjuk most tény, hogy a PO nagyon közel van. Nem csak azért, ahogy játszunk, de a Bengals védelme történelmi mélységekben, a Ravens-el ki tudja mi lesz, főképp ha a QB kérdést nézzük, úgyhogy a csoporttársak közül most legjobban a Browns áll, akikkel már "lemeccseltük" a kérdéseket. De pusztán ennyit a PO-ról, mert tulajdonképp teljesen mindegy, hogy kerülünk oda, csak ott legyünk. Nyertünk már 6.seed-ből is, tavaly meg sikerült rögtön kiesni 2.-ból...
Most nekünk a legfontosabb, hogy vissza tudjunk vágni a Jax-nek.
Náluk jobb csapatokat is vertünk már idén, de lassan számukra minden meccs utolsó esély és ez nem teszi könnyűvé.
5 győztes meccsen vagyunk túl, ők pedig 5 vesztesen. A fogadók ilyenkor már dörzsölik a tenyerüket, hogy egyszer mindkét sorozat véget ér.

Szerkesztette: Klaci79
több mint 7 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 847
Nem láttam teljes egészében a Panthers meccset, amúgy sem tartom mérvadónak a látottakat, mert nem hiszem, hogy valóban ennyire jók vagyunk, inkább minden összejött. Persze mindkét egységünk tett is érte rengeteget.

A Jax ellen viszont az O-nak jön papíron az eddigi legnehezebb feladata. Igaz, hogy szétesőben van a Jaguars, de a DL-jük még mindig hasít, nem adja fel, ezért a legnagyobb kihívást ők jelentik a mi Oline-unknak. Kíváncsi vagyok, hogy a tavalyi meccsekhez képest erőben fel tudjuk-e venni a versenyt és tudunk-e majd futkorászni.

A Jax O faék egyszerűségű, nem variálják túl - Fournette fut, Bortles fut és pöttyintgeti a 3-4 yardosait, de ha nyomás alá kerül, akkor szétesik, vertikális játékuk meg gyakorlatilag nincsen. A Jax OL is teljesen formán kívül van, remélem szétszedjük őket, mint kutya a papucsot. Ha lesz nyomás, akkor sztem jöhetnek a labdaszerzések, ebben a meccsben most érzem.

Az O megszenved majd, de felteszik a szükséges pontokat, a D-nek kell megint észnél lennie. Boswelltől nem fér bele hiba, mert amúgy kiélezett (élet-halál) meccset várok idegenben, a Jax a Pats-re is felszívta magát, ez nálunk sajátosság lehet, hogy csak a 1st seedre esélyeseket veszik komolyan.
több mint 7 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 847
Reagálva az alábbi írtakra:

1.) Conner használatára: a Steleers smashmouth foci ilyen, a futót amortizáljuk. Bellt is és Connert is. A futóposzt eleve azért is bír csökkentett értékkel, mert fokozottan sérülésveszélyes a sok kontakt és sok esetben a nem koordinált mozgások miatt.

Gabinak: más csapatok is tudnak ronggyá használni futókat - legjobb példa erre szegény David Jonhson, aki tehetségre simán Bell közelében van (a statjai is hasonlóak egy jóval gyengébb támadósorban), aztán a Cardinalsnál - egy mega év után - szar OL mögött rommá törették és talán két év után idén találja meg önmagát újra.

Giantsnél Barkley korszakos tehetség és első perctől nem azt nézik, hogy legyen tizenX éves karrierje, hanem, hogy MOST teljesítse a maximumot a pályán. Falconsnál DeVonta Freeman egészsége is rendesen ráment arra, hogy 2-3 évig full terhelésen nyomta (még akkor is, ha TeCO-val váltanak), mert ezt követelte a támadóelképzelés vagy nézd meg most a Saints milyen strapát követel meg az Ingram/Kamara duó bármelyikétől. Todd Gurley, Zeke Elliot vagy Melvin Gordon neve is ismerős gondolom, őket sem pátyolgatják.

Hozzájuk képest Conner még bagóért is van.

2.) Én az idei évben nem látom, hogy kiemeltek lennénk, a sorsolásunk és a csapatok aktuális formája túl erős ehhez (nem létezik, hogy 6-8 erős csapatot lenyomunk sorban).

Szerintem a szezon eleji útkeresés, a formaidőzítés kitolódása, a def összerántásához kellő időszükséglet és a KC/Chargers párhuzamos menetelése + a Pats sima csoportgyőzelmével járó jó mérlege miatt (bár ott sem tejfel maga a csapat formája) eleve nagy hátránnyal indultunk ehhez.

Én nem sajnálom, hogy október közepétől indultunk be, s egy folyamatosan felfelé ívelő pályát mutat a csapat, mert jobb lenne így megérkezni a PO küszöbére, az arról határozó meccsekre és magába a rájátszásba is. Nekünk (főleg Bennek) amúgy sem szokott használni a pihenőhét, játszunk csak a wild car körtől (ha bejutunk egyáltalán, ami azért egyre sanszosabb). Ha ott elbukunk, akkor a SUPERBOWL-ról amúgy is teljesen felesleges álmodozni.
több mint 7 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 535 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Nagyon örülök h kikapott a Pats, mert a kiemelés szempontjából nem mindegy h Bostonban vagy Pittsburghben játszunk | csalják el a mérközést |
steelwolf
megnezted mar a sorsolast?

Chiefs 9-1
REMAINING OPPONENTS: at Rams (9-1), at Raiders (1-8), vs. Ravens (4-5), vs. Chargers (7-2), at Seahawks (4-5), vs. Raiders (1-8)
itt a rams es a chargers kerdeses, de a tobbi simaliba
legalabb 13 nyert meccs

Patriots 7-3
REMAINING OPPONENTS: at Jets (3-7), vs. Vikings (5-3-1), at Dolphins (5-5), at Steelers (6-2-1), vs. Bills (3-7), vs. Jets (3-7)
itt a jets 2x, bills, biztosra veheto, a miami is szerintem, a vikings meg mi vagyunk a kerdes. ez 4 biztos gyozelem akkor ez 11 nyert meccs

Steelers 6-2-1
REMAINING OPPONENTS: at Jaguars (3-6), at Broncos (3-6), vs. Chargers (7-2), at Raiders (1-8), vs. Patriots (7-3), at Saints (8-1), vs. Bengals (5-4)

viszont nekunk a legnehezebb a sorsolasunk. a Raiders az egyetlen konnyu meccsunk, a tobbin beuthet barmi. Talan a bengals a vegere elszall, de jelenleg meg WC korben vannak.
xtaki
És még óriási szerencsénk van, hogy Browns meccseket letudtuk a Hue éra alatt. Én abban bízom, hogy ők elkapják egyszer a Bengalst, az nagy segítség lenne.
A Raiders-el általában meg szoktuk nyeretni a közös meccsünket, úgyhogy csak óvatosan. Most a legfontosabb hogy visszavágjunk a Jags-nek a tavalyiért 😊

több mint 7 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 988
Nagyon örülök h kikapott a Pats, mert a kiemelés szempontjából nem mindegy h Bostonban vagy Pittsburghben játszunk | csalják el a mérközést |
steelwolf
megnezted mar a sorsolast?

Chiefs 9-1
REMAINING OPPONENTS: at Rams (9-1), at Raiders (1-8), vs. Ravens (4-5), vs. Chargers (7-2), at Seahawks (4-5), vs. Raiders (1-8)
itt a rams es a chargers kerdeses, de a tobbi simaliba
legalabb 13 nyert meccs

Patriots 7-3
REMAINING OPPONENTS: at Jets (3-7), vs. Vikings (5-3-1), at Dolphins (5-5), at Steelers (6-2-1), vs. Bills (3-7), vs. Jets (3-7)
itt a jets 2x, bills, biztosra veheto, a miami is szerintem, a vikings meg mi vagyunk a kerdes. ez 4 biztos gyozelem akkor ez 11 nyert meccs

Steelers 6-2-1
REMAINING OPPONENTS: at Jaguars (3-6), at Broncos (3-6), vs. Chargers (7-2), at Raiders (1-8), vs. Patriots (7-3), at Saints (8-1), vs. Bengals (5-4)

viszont nekunk a legnehezebb a sorsolasunk. a Raiders az egyetlen konnyu meccsunk, a tobbin beuthet barmi. Talan a bengals a vegere elszall, de jelenleg meg WC korben vannak.
xtaki
Egyetértek. Emberi számítás szerint az 1-2. hely foglalt, de ezzel nem is szabad foglalkoznunk, csak a csapatépítéssel.....
több mint 7 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 988
Én annak örülök, hogy holnap eldől ez a Bell saga végre. Ez "az énelkegetek, élvezem az életet, kislemezt csinálok, majd bye-bye Miami, itt vagyok Pittsburgh, de no, átadom a stafétát, kiülöm az évet, ne ítéljen senki" fárasztott már kicsit. Most úgy áll, hogy nem jön, de még el tudok képzelni egy "himbi-limbit" ma-holnap. Mindegy is, kedden kiderül, hogy Bell beépítésével foglalkozni kell-e, avagy 20 milla lesz a CAP space.