Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 13 éve
Még a PS-ben sem kapott helyet vagyis valami nagyobb baj volt ott.polamaluSokéves veteránok nem kerülhetnek PS-be. 😊
több mint 13 éve
Hát Essex nehezen kerülhetett volna PS-be....max 2005-ben...

No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)
több mint 13 éve
Lehet, hogy Essex az edzéseken nem olyan hozzáállással végezte a munkát, érezte, hogy kiáll a rúd és nem tudott, akart küzdeni a helyért. Még a PS-ben sem kapott helyet vagyis valami nagyobb baj volt ott. Beachum reméljük meghálálja a bizalmat és olyan szintet hoz majd mint éjjel Yeldon a Bamában újoncként, persze a saját posztján.Hát igen nálunk mindig fontos volt a falban a sokrétűség.polamaluIgen, és pont ez volt Essex nagy erénye, hogy a fal bármely pontján bevethető. Igaz egyiken sem All-Pro szint, és akkor még finoman fogalmaztam, de az 5 poszt és a rutin miatt én egyértelműen őt preferáltam volna Beachummal szemben. A preseasonben sem győzött meg, PS-tagságra azért jó lett volna, de ezek szerint az edzői stáb többet lát benne. Legyen igazuk.vassadi
több mint 13 éve
Hát igen nálunk mindig fontos volt a falban a sokrétűség.polamaluIgen, és pont ez volt Essex nagy erénye, hogy a fal bármely pontján bevethető. Igaz egyiken sem All-Pro szint, és akkor még finoman fogalmaztam, de az 5 poszt és a rutin miatt én egyértelműen őt preferáltam volna Beachummal szemben. A preseasonben sem győzött meg, PS-tagságra azért jó lett volna, de ezek szerint az edzői stáb többet lát benne. Legyen igazuk.
több mint 13 éve
Colbert azt nyilatkozta, hogy DeCastrót egy ideig biztosan nem teszik IR-re, az aktív keret tagja lesz. Ahogy írtam is korábban, nem kell elkapkodniuk semmit; amíg nem jön(nek) közbe más sérülés(ek) az OL-ben, nem kell a hely, és ha netán valaki más is súlyos sérülést szenved, akkor választhatnak, hogy melyiküket reaktiválják a későbbiekben. A nyolc közül egy offensive lineman úgyis mindig inaktív lenne a meccseken, az pedig így értelemszerűen DeCastro lesz.Hát igen nálunk mindig fontos volt a falban a sokrétűség.
Azzal kapcsolatban, hogy miért Beachum került rosterre Essex helyett, Colbert azt mondta, nagyon bíznak a roookie-ban, szerintük left guardot és left tackle-t is tud játszani, és idővel - ha megtanul snapet adni - centerként is bevethető lesz.vassadi
több mint 13 éve
Colbert azt nyilatkozta, hogy DeCastrót egy ideig biztosan nem teszik IR-re, az aktív keret tagja lesz. Ahogy írtam is korábban, nem kell elkapkodniuk semmit; amíg nem jön(nek) közbe más sérülés(ek) az OL-ben, nem kell a hely, és ha netán valaki más is súlyos sérülést szenved, akkor választhatnak, hogy melyiküket reaktiválják a későbbiekben. A nyolc közül egy offensive lineman úgyis mindig inaktív lenne a meccseken, az pedig így értelemszerűen DeCastro lesz.Azzal kapcsolatban, hogy miért Beachum került rosterre Essex helyett, Colbert azt mondta, nagyon bíznak a roookie-ban, szerintük left guardot és left tackle-t is tud játszani, és idővel - ha megtanul snapet adni - centerként is bevethető lesz.
több mint 13 éve
Lákánfor eztet monggya:NFL Network reporter Jason LaCanfora is reporting Saturday the Steelers and WR Mike Wallace have begun discussions surrounding a contract extension for Wallace. LaCanfora noted, though, "odds of a deal appear slim," and the Steelers do not negotiate contracts during the season.
Also in the report, which hasn't been previously reported, is Wallace is seeking $11 million this season, something the Steelers don't appear to be inclined to give him. We've mentioned prior to this a general range of the kind of contract Wallace could be looking for, based on other extensions and new deals given to wide receivers in the NFL.
Wallace skipped the team's entire offseason program, including all of its preseason games and didn't sign his one-year contract offer from the Steelers until Aug. 28.
több mint 13 éve
Nademiér is, kedves elvtársak? Gondókozzunk Micimackóim, tehát négy WR megy a keretbe, amibűl egy gyorsan lehet kórházvonat, Kocseri egynek meg teggelt szerződése van, Valasz. Tehát ha ezt képezném le a jövőre, akkor igen sovány helyzet lenne, ha viszont demégis azt képezné, hogy emögöt az van, hogy a teggelt fijúnak kvázi megvan már a hosszútávúja, akkor már egész más a gyesznyó fénytörése. Hogy ez aztjelenti ötvenötné vannak a Valassza, s csak a garancián gyúródik a nép, lakánfora eszongya. Akkómeg, hűccsétek a pezsit.rösztliCsak bejött a 4-5 és a nevek is stimmeltek Depot nyert 😀polamalu
Kábé3: Ben10, Lefty, Csárli
Véer4: Valasz, Barnatónyi, Kócseri, Emánuelle (csakbejött a négy)
Erbé5: Mendi, Vörös, Vájár, Réni, Báró
sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Praxis: WR Gilrát, Clemons, TE mcCoy OL Lee, Malacka! CB Victorian, S Démon CrS, LB mecFedden

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
rösztliCsak bejött a 4-5 és a nevek is stimmeltek Depot nyert 😀
Kábé3: Ben10, Lefty, Csárli
Véer4: Valasz, Barnatónyi, Kócseri, Emánuelle (csakbejött a négy)
Erbé5: Mendi, Vörös, Vájár, Réni, Báró
sutianap
több mint 13 éve
4 Corner az nem szűkös egy pettyet?labyLehet, hogy DeCastro IR-re tétele után egy CB veszi át a helyét a rosteren (bár ILB is kellene), vagy a 2. forduló előtt (amikor Clark már játszhat) lecserélhetjük az extra safety-t extra cornerre. De ha Golden tud dime backet játszani, akkor rendben van így, és maradhat ez a felállás a későbbiekben is.
süti listájáról amúgy Beachum maradt le.
több mint 13 éve
rösztli4 Corner az nem szűkös egy pettyet?
Kábé3: Ben10, Lefty, Csárli
Véer4: Valasz, Barnatónyi, Kócseri, Emánuelle (csakbejött a négy)
Erbé5: Mendi, Vörös, Vájár, Réni, Báró
Tájte5: Miller, Pop, Polzon, Johannzon Zwei, Saunders Andris
Ólbeli8: Móricka, Maxibébi, Zsilber, Kolonc, Fostér, Adams, Legu, Kasztó
Délbeli7: Kézi, Mekledon, Támúú, Ziggi, Szakáll, Kamerun, Alvódz
Lánybekker9: Fút, Timony, Karizom, Vugyli, Jászón, Szilveszter, Robinzon, Kárter, Johannzon Drei
Cébéá4: Ájk, Luiz, Kortez, Kertész
Séfti5: Pola, Klark, Mándi, Ellen, AranyRobi
Spekk3: Zsuzsám, Bátler, Vóren
10 rúki, 8 másodéves, 9 harmadéves - fele rösztersutianap
több mint 13 éve
Valaki kimaradt nálad, mert Saunders addig nem foglal helyet az 53-ból, amíg az eltiltását tölti.ezen gondókszom, de ki a fene az?
A közérthetőbb változat: www.steelers.com/team/roster.htmlvassadi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Valaki kimaradt nálad, mert Saunders addig nem foglal helyet az 53-ból, amíg az eltiltását tölti.A közérthetőbb változat: www.steelers.com/team/roster.html
több mint 13 éve
rösztliKábé3: Ben10, Lefty, Csárli
Véer4: Valasz, Barnatónyi, Kócseri, Emánuelle (csakbejött a négy)
Erbé5: Mendi, Vörös, Vájár, Réni, Báró
Tájte5: Miller, Pop, Polzon, Johannzon Zwei, Saunders Andris
Ólbeli9: Móricka, Maxibébi, Zsilber, Kolonc, Fostér, Adams, Legu, Kasztó, Beakum
Délbeli7: Kézi, Mekledon, Támúú, Ziggi, Szakáll, Kamerun, Alvódz
Lánybekker9: Fút, Timony, Karizom, Vugyli, Jászón, Szilveszter, Robinzon, Kárter, Johannzon Drei
Cébéá4: Ájk, Luiz, Kortez, Kertész
Séfti5: Pola, Klark, Mándi, Ellen, AranyRobi
Spekk3: Zsuzsám, Bátler, Vóren
10 rúki, 8 másodéves, 9 harmadéves - fele röszter

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
WR Tyler Beiler, Toney Clemons, David Gilreath, Marqius Maze, Derrick WilliamsRB Dujuan Harris
QB Jerrod Johnson
OL Trai Essex, Ryan Lee, John Malecki, Chris Scott
DL Corbin Bryant, Igbinosun Ikponmwosa, Jake Stoller
LB Brandon Hicks, Marshall MacFadden
DB Damon Cromartie-Smith, Terrence Frederick, Josh Victorian
K Jeremy Kapinos

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
van még több is:WR Tyler Beiler, DL Corbin Bryant, WR Toney Clemons, DB Damon Cromartie-Smith, OL Trai Essex, DB Terrence Frederick, WR David Gilreath, RB DuJuan Harris, LB Brandon Hicks, DL Igbinosun Ikponmwosa, QB Jerrod Johnson, P Jeremy Kapinos, OL Ryan Lee, OL John Malecki, WR Marquis Maze, LB Marshall McFadden, OL Chris Scott, DL Jake Stoller, DB Josh Victorian, WR Derrick Williams.

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 13 éve
no megvan az első kettő: Kapínyó és Vesszen a Szász Trai Essex ( depot-1pont)

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Hearing former Temple OLB /DE Adrian Robinson, for now, has earned a spot on the #Steelers 53-man roster. Great story for the UDFA
több mint 13 éve
Basszus. Fenének van ennyi Batch nálatok? 😊Áhhá, na ő nem lesz Lion sztem.Batch másodévesként annyira öregnek számít? (Nem Charlie, hanem Baron, és RB.)vassadi
megvan az öregecskébb backup, mögötte max egy fiatal lehet harmadik.Bazzani
több mint 13 éve
Logan Ez-stefan is nálatok van, na nála konkrétan jobb.Áhhá, na ő nem lesz Lion sztem.Amúgy ki a franc az a Báró? 😊BazzaniBaron Batchvassadi
megvan az öregecskébb backup, mögötte max egy fiatal lehet harmadik.Bazzani

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Áhhá, na ő nem lesz Lion sztem.Batch másodévesként annyira öregnek számít? (Nem Charlie, hanem Baron, és RB.)
megvan az öregecskébb backup, mögötte max egy fiatal lehet harmadik.Bazzani
több mint 13 éve
Áhhá, na ő nem lesz Lion sztem.Amúgy ki a franc az a Báró? 😊BazzaniBaron Batchvassadi
megvan az öregecskébb backup, mögötte max egy fiatal lehet harmadik.
több mint 13 éve
A roster szűkítést az NFL.com-on lehet követni nagyjából on-line.több mint 13 éve
űThe Lions released veteran OT Jonathan ScottSérülés miatt elméletileg.
Egyébként Bárót a Depó a tegnapi nap után is még keretbe várja. polamalu
(Amúgy ki a franc az a Báró? 😊 )Bazzani

Aki nem hiszi, annak utánajárnak