Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 2 éve
badsco Pittsburgh Steelers 435
Na hát sajnos Hakeem Butler “feltámadása” eddig tartott, nem tudta megváltani a világot, ahogy Cody White is most kikerült már idén, úgyhogy a két WR helyére jött két camp Bódy még az utolsó hétre.
Colin Cowherd viszont végre kimondta az “igazságot” Pickett nem olyan jó, mint Burrow, Maho, Allen, Wilson és nem tudom ki az a Sean, akit említett. A depot szerint talán Payton😊
És még Láma szintjét se éri el…hát lelke rajta.
Talán így könnyebb is lenne, már ha bárki még komolyan tudná venni Cowherd szavait.
Klaci79
Én ezzel még abszolút egyet is tudok érteni, előbb valóban bizonyítania kell, például minimum egy PO-mérkőzésgyőzelemmel.

Mahomes nem is kérdés, hogy jobb, de ő mind a 31 qb-nál jobb. Burrow már bejutott SB-be, Allen játszott és nyert is már több PO-meccset, ők is jobbak szerintem. Wilson (hát nála attól függ, melyik Wilson, a tavalyi pl. so-so), a Sean meg talán Deshaun akar lenni, akire még szintén rá tudom mondani, hogy atletikusságban jobb Pickettnél. Ennek ellenére én nagyon max Mahomesre, esetleg Burrow-ra lennék hajlandó elcserélni. Lamar nekem továbbra is talány, miért van állandóan top irányítók között emlegetve, amikor PO-ban eddig semmit sem mutatott, az egyetlen PO-győzelménél is valami ritka szar volt emlékeim szerint...

Az egyébként, hogy mindenhol Pickettet méregetik és próbálják elhelyezni, számomra megnyugtató, mert látszik, hogy valami van, csak még nem tudni pontosan, hogy mi. Remélem az, amit mi próbálunk belelátni.
több mint 2 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 668
Na hát sajnos Hakeem Butler “feltámadása” eddig tartott, nem tudta megváltani a világot, ahogy Cody White is most kikerült már idén, úgyhogy a két WR helyére jött két camp Bódy még az utolsó hétre.
Colin Cowherd viszont végre kimondta az “igazságot” Pickett nem olyan jó, mint Burrow, Maho, Allen, Wilson és nem tudom ki az a Sean, akit említett. A depot szerint talán Payton😊
És még Láma szintjét se éri el…hát lelke rajta.
Talán így könnyebb is lenne, már ha bárki még komolyan tudná venni Cowherd szavait.
több mint 2 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 132 — 毎日何かを学ぶ
Azért ezt a QB defficites írást asszem Foles is likeolná, ha olvasna bennünket. 😀 D Egyebekben Ben sem volt top5 irányító Én azt gondolom karrierje egyik pontján sem, de volt egy olyan tulajdonsága, ami fontos(abb) volt annál, hogy 500 yardokat csűrjön fel. Ez pedig a money time-ban nyújtott teljesítménye és/vagy akkor, amikor nagyon, de nagyon kell. Engem igazán ez érdekel egy QB-ban. Ez választja el a szart a májtól. Amikor nagyon kell, ki az, aki jobb lesz, aki élesedik és félelmetes lesz és ki az aki megremeg. KP soha nem lesz 500 yardos irányító. De amit az első szezonjában tolt a végén azt mondatja, hogy lehet belőle olyan, akitől a végén félne lehet és kell. Ha ez bejön, Én nagyon elégedett leszek.. 😀
Klemó
Így van a GWD az ami végső soron meghatározza tudsz-e sikeres lenni. Márpedig ebben Ben mindig a legjobb volt. Nekem olyan QB jobban kell akinek bátran adom a kezébe a labdát az utolsó 2 percben, mert van töke és tud fordítani, mint aki dob 800 yardot, de amikor be kell vállalni akkor összefossa nagát. KP pedig megmutatta, hogy nem remeg meg amikor itt az idő.
több mint 2 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 655
Azért ezt a QB defficites írást asszem Foles is likeolná, ha olvasna bennünket. 😀 Egyebekben véleményem szerint Ben sem volt soha top5 irányító karrierje egyik pontján sem. De volt egy olyan tulajdonsága, ami fontos(abb) volt annál, hogy 500 yardokat csűrjön fel. Ez pedig a money time-ban nyújtott teljesítménye és/vagy akkor, amikor nagyon, de nagyon kell. Engem igazán ez érdekel egy QB-ban. Ez választja el a szart a májtól. Amikor nagyon kell, ki az, aki jobb lesz, aki élesedik és félelmetes lesz és ki az aki megremeg. KP soha nem lesz 500 yardos irányító. De amit az első szezonjában tolt a végén azt mondatja, hogy lehet belőle olyan, akitől a végén félne lehet és kell. Ha ez bejön, Én nagyon elégedett leszek.. 😀

Szerkesztette: Klemó
több mint 2 éve
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 708
Eagles LB Myles Jack has announced his retirement

Hmm ez nem volt egy hosszú dal.
több mint 2 éve
xtaki Pittsburgh Steelers 3 763
Azon gondolkodom hogy warren inkabb lesz nr1 futo mint harris.
több mint 2 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 668
Haskins sztory azért nagyon meredek így utólag. Csóri gyerek, nem ezt érdemelte RIP!
Willie Parker
ahogy nálunk a repülésben a katasztrófák során szokták mondani, igazi svájci sajt effektus...minden összejött szerencsétlennek azon a napon, ami ehhez a rosszul végződő esethez vezethetett...😕
több mint 2 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 668
Én pont leszarom ezt a nagy várakozást...eddig jó nézni a csapatot és ha bennük is több van, mint másokban az alapszakaszra, akkor lesz egy csomó jó meccsünk, baszó védelemmel és hatékony támadókkal. Ha valakinek jólesik fikázni KP-t egészségére. Ő szereti bizonyítani, hogy durván alulértékelt és remélem ez az impresszív fejlődési görbe meg is marad nála.
több mint 2 éve
xtaki Pittsburgh Steelers 3 763
Legyünk csak mi az underdog-ok most is, akkor szoktunk jók lenni 😊
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Jo kis wildcard-os SB
több mint 2 éve
Seda26 Pittsburgh Steelers 190
Hát gyerekek. Ha szándékosan akarok valamit negatívan kiemelni, akkor ez a középső TE elleni védekezés az, ami szembetűnő volt, viszont igazából Kincaid ellen minden csapat izzadni fog majd. De egyébként ez nagyon mokány volt a laszti mind a két oldalán.

A nap meglepetése nekem egyértelműen a két backup EDGE. Szinte nem volt különbség, mikor bejöttek, ugyanolyan dominánsak voltak ÉS az első O ellen. Tavaly ez nagyon másképpen volt. Ha pedig a két kezdőnk többet tud pihenni, tudjuk milyen hatással lehet a csapatra.

Nyilván ennyire jók nem vagyunk, hogy egy mindenáron pontokat akaro Bills az elsőben nullázzuk és Allent is leültetjük, de az amit leadtunk bíztató. Várom a szezont, na.... 😀 😀
Klemó
Nah, most akkor a Pickens, KP, Herbig vonatra kell-e felulni?
xtaki
felülni nem kell, mert a túl nagy amplitudo sztem nem jó, de mindenesetre bíztató amit láttunk. Majd oktober végén meglátjuk mit is ér a való világban. Addigra elválik a xar a májtól.....
polamalu
nekem mar az is eleg, ha decemberben a playoffert megyunk ES kozben biztato a jatek!
Szinte mindenki fiatal a csapatban!
xtaki
Ha semmi xar nem jön közbe sztem a csoportgyőzelem is akár elérhető lehet. Pont mert fiatalok, a fejlődés a szezon közben hatalmas lehet még. Sokan nem a plafonjukon vannak, de már most bíztató amit látunk tőlük. Ha a plafonra jutnak, akkor ez egy szép év lehet. KP pedig mintha egy 1000 éve játszó vezér lenne. Pedig fiatal...
polamalu
Ezt eltettem egy humorosba 😁
G.P.
Csak a végén, nehogy sírjatok majd cicafalván 😉
polamalu
Oh tavaly is leírta mindenki szezon elött örüljünk ha nem utolsók leszünk. Idén a Hollók már most megnyerték a superbowlt ti még csak a csoportot. Nálunk senki le nem írta idén sem tavaly sem hogy milyen kurva jók vagyunk. Szerénység elvtársak szerénység. Ha valamit szeretek magamban az a szerénység 😁. De komolyan megnézheted nálunk hányszor hívják a csapatotok shitburgnek. Itt meg a negyedik helyről megy a cicusozás.
G.P.
Túl komolyan veszed. 😊
Mi csak varjak vagyunk, ők mordoriak ti meg cicák barnákat inkább nem is írom. 😊
A tegnapi Steelers nagyon biztató volt egy Bills ellen akiktől senki nem lepődne meg egy Superbowlon.
Ez a 4 csapat bármelyik más csoportba az első helyért harcolna, itt meg vagyunk 4-en.
A szurkolói elfogultságot nem kell elvennünk ettől függetlenül a másiktól akkor se ha indokolatlan, én pl. Superbowlba várom a Ravenst azzal nyugtatom magam, hogy mi közelebb voltunk a playoffban a győzelemhez ellenetek Huntleyval mint a KC akiket bírók és Ossai segített.
A Steelers rohadt fiatal, sok potenciállal a védelemről meg nem is kell beszélni, mert TOP 5.
Hard lesz.
KeyG
Arany az összes szavad. Azért az SB ért nem minket kell megverni. 😁 Én amit látok, hogy elit qb nélkül nem megy. Nyilván szafford nem volt az, de ott mindenki más szinte elit volt stafford meg abban az évben top10. Ebben a csoportban ez ugyanúgy igaz. Én meg tudom magam gyözni hogy a barnák megnyerik a csoportot ha Watson a legjobb évének csak a 80 százalékát adja. Hogy ti megnyeritek ha van egészség, de olyan tehetség hátrány van a vasasnál qb poszton hogy azt nem látom sehogy 17 meccsen az AFC ben. (6 csoportmeccs)
G.P.
Lamar 1-3, Watson 0-2, Burrow 4-2 ellenünk eddig. Ez összesen 5-7, és 2020 után egyértelműen most nézünk ki a legjobban. Ennyit a 6 csoportmeccsről.
Seda26
Elírtam, Lamar 1-2, Burrow 3-2, de a lényegen nem változtat😃
több mint 2 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 276 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr

Akkor ezt is eltehetjük valami humorosba.
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 16 940
Haskins sztory azért nagyon meredek így utólag. Csóri gyerek, nem ezt érdemelte RIP!
több mint 2 éve
G.P. Cincinnati Bengals 420

steelwolf Pittsburgh Steelers 10 336 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!

Köszi George Pickens 😉
több mint 2 éve
ThySoul Buffalo Bills 1 986
A Bills nem vmi acélos, gondolom megint vmi one man show-ra várnak Allentől, h legyen eredmény = PO, majd done.
Kicsit Packers-Rodgers vibe-om van velük kapcsolatban: kapsz egy célpontot, szedett-vedett falat meg egy alulteljesìtő védelmet, és alkoss maradandót velük.
Willie Parker
Mondjuk Rodgersnek meg Big Mikenak összejött legalább egy SB, ezt nem nézem ki az Allen-McDermott kettősből
több mint 2 éve
KeyG Baltimore Ravens 12 956
Hát gyerekek. Ha szándékosan akarok valamit negatívan kiemelni, akkor ez a középső TE elleni védekezés az, ami szembetűnő volt, viszont igazából Kincaid ellen minden csapat izzadni fog majd. De egyébként ez nagyon mokány volt a laszti mind a két oldalán.

A nap meglepetése nekem egyértelműen a két backup EDGE. Szinte nem volt különbség, mikor bejöttek, ugyanolyan dominánsak voltak ÉS az első O ellen. Tavaly ez nagyon másképpen volt. Ha pedig a két kezdőnk többet tud pihenni, tudjuk milyen hatással lehet a csapatra.

Nyilván ennyire jók nem vagyunk, hogy egy mindenáron pontokat akaro Bills az elsőben nullázzuk és Allent is leültetjük, de az amit leadtunk bíztató. Várom a szezont, na.... 😀 😀
Klemó
Nah, most akkor a Pickens, KP, Herbig vonatra kell-e felulni?
xtaki
felülni nem kell, mert a túl nagy amplitudo sztem nem jó, de mindenesetre bíztató amit láttunk. Majd oktober végén meglátjuk mit is ér a való világban. Addigra elválik a xar a májtól.....
polamalu
nekem mar az is eleg, ha decemberben a playoffert megyunk ES kozben biztato a jatek!
Szinte mindenki fiatal a csapatban!
xtaki
Ha semmi xar nem jön közbe sztem a csoportgyőzelem is akár elérhető lehet. Pont mert fiatalok, a fejlődés a szezon közben hatalmas lehet még. Sokan nem a plafonjukon vannak, de már most bíztató amit látunk tőlük. Ha a plafonra jutnak, akkor ez egy szép év lehet. KP pedig mintha egy 1000 éve játszó vezér lenne. Pedig fiatal...
polamalu
Ezt eltettem egy humorosba 😁
G.P.
Csak a végén, nehogy sírjatok majd cicafalván 😉
polamalu
Oh tavaly is leírta mindenki szezon elött örüljünk ha nem utolsók leszünk. Idén a Hollók már most megnyerték a superbowlt ti még csak a csoportot. Nálunk senki le nem írta idén sem tavaly sem hogy milyen kurva jók vagyunk. Szerénység elvtársak szerénység. Ha valamit szeretek magamban az a szerénység 😁. De komolyan megnézheted nálunk hányszor hívják a csapatotok shitburgnek. Itt meg a negyedik helyről megy a cicusozás.
G.P.
Túl komolyan veszed. 😊
Mi csak varjak vagyunk, ők mordoriak ti meg cicák barnákat inkább nem is írom. 😊
A tegnapi Steelers nagyon biztató volt egy Bills ellen akiktől senki nem lepődne meg egy Superbowlon.
Ez a 4 csapat bármelyik más csoportba az első helyért harcolna, itt meg vagyunk 4-en.
A szurkolói elfogultságot nem kell elvennünk ettől függetlenül a másiktól akkor se ha indokolatlan, én pl. Superbowlba várom a Ravenst azzal nyugtatom magam, hogy mi közelebb voltunk a playoffban a győzelemhez ellenetek Huntleyval mint a KC akiket bírók és Ossai segített.
A Steelers rohadt fiatal, sok potenciállal a védelemről meg nem is kell beszélni, mert TOP 5.
Hard lesz.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 2 éve
G.P. Cincinnati Bengals 420
Hát gyerekek. Ha szándékosan akarok valamit negatívan kiemelni, akkor ez a középső TE elleni védekezés az, ami szembetűnő volt, viszont igazából Kincaid ellen minden csapat izzadni fog majd. De egyébként ez nagyon mokány volt a laszti mind a két oldalán.

A nap meglepetése nekem egyértelműen a két backup EDGE. Szinte nem volt különbség, mikor bejöttek, ugyanolyan dominánsak voltak ÉS az első O ellen. Tavaly ez nagyon másképpen volt. Ha pedig a két kezdőnk többet tud pihenni, tudjuk milyen hatással lehet a csapatra.

Nyilván ennyire jók nem vagyunk, hogy egy mindenáron pontokat akaro Bills az elsőben nullázzuk és Allent is leültetjük, de az amit leadtunk bíztató. Várom a szezont, na.... 😀 😀
Klemó
Nah, most akkor a Pickens, KP, Herbig vonatra kell-e felulni?
xtaki
felülni nem kell, mert a túl nagy amplitudo sztem nem jó, de mindenesetre bíztató amit láttunk. Majd oktober végén meglátjuk mit is ér a való világban. Addigra elválik a xar a májtól.....
polamalu
nekem mar az is eleg, ha decemberben a playoffert megyunk ES kozben biztato a jatek!
Szinte mindenki fiatal a csapatban!
xtaki
Ha semmi xar nem jön közbe sztem a csoportgyőzelem is akár elérhető lehet. Pont mert fiatalok, a fejlődés a szezon közben hatalmas lehet még. Sokan nem a plafonjukon vannak, de már most bíztató amit látunk tőlük. Ha a plafonra jutnak, akkor ez egy szép év lehet. KP pedig mintha egy 1000 éve játszó vezér lenne. Pedig fiatal...
polamalu
Ezt eltettem egy humorosba 😁
G.P.
Csak a végén, nehogy sírjatok majd cicafalván 😉
polamalu
Oh tavaly is leírta mindenki szezon elött örüljünk ha nem utolsók leszünk. Idén a Hollók már most megnyerték a superbowlt ti még csak a csoportot. Nálunk senki le nem írta idén sem tavaly sem hogy milyen kurva jók vagyunk. Szerénység elvtársak szerénység. Ha valamit szeretek magamban az a szerénység 😁. De komolyan megnézheted nálunk hányszor hívják a csapatotok shitburgnek. Itt meg a negyedik helyről megy a cicusozás.
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 16 940
A Bills nem vmi acélos, gondolom megint vmi one man show-ra várnak Allentől, h legyen eredmény = PO, majd done.
Kicsit Packers-Rodgers vibe-om van velük kapcsolatban: kapsz egy célpontot, szedett-vedett falat meg egy alulteljesìtő védelmet, és alkoss maradandót velük.
több mint 2 éve
xtaki Pittsburgh Steelers 3 763
Hát gyerekek. Ha szándékosan akarok valamit negatívan kiemelni, akkor ez a középső TE elleni védekezés az, ami szembetűnő volt, viszont igazából Kincaid ellen minden csapat izzadni fog majd. De egyébként ez nagyon mokány volt a laszti mind a két oldalán.

A nap meglepetése nekem egyértelműen a két backup EDGE. Szinte nem volt különbség, mikor bejöttek, ugyanolyan dominánsak voltak ÉS az első O ellen. Tavaly ez nagyon másképpen volt. Ha pedig a két kezdőnk többet tud pihenni, tudjuk milyen hatással lehet a csapatra.

Nyilván ennyire jók nem vagyunk, hogy egy mindenáron pontokat akaro Bills az elsőben nullázzuk és Allent is leültetjük, de az amit leadtunk bíztató. Várom a szezont, na.... 😀 😀
Klemó
Nah, most akkor a Pickens, KP, Herbig vonatra kell-e felulni?
xtaki
felülni nem kell, mert a túl nagy amplitudo sztem nem jó, de mindenesetre bíztató amit láttunk. Majd oktober végén meglátjuk mit is ér a való világban. Addigra elválik a xar a májtól.....
polamalu
nekem mar az is eleg, ha decemberben a playoffert megyunk ES kozben biztato a jatek!
Szinte mindenki fiatal a csapatban!
xtaki
Ha semmi xar nem jön közbe sztem a csoportgyőzelem is akár elérhető lehet. Pont mert fiatalok, a fejlődés a szezon közben hatalmas lehet még. Sokan nem a plafonjukon vannak, de már most bíztató amit látunk tőlük. Ha a plafonra jutnak, akkor ez egy szép év lehet. KP pedig mintha egy 1000 éve játszó vezér lenne. Pedig fiatal...
polamalu
Ezt eltettem egy humorosba 😁
G.P.
Csak a végén, nehogy sírjatok majd cicafalván 😉
polamalu
kurvara szoros lesz ez a eszak!
szerintem itt mindenkepp lesz siras, meglepetes.

Szerkesztette: G.P.