Seattle Seahawks

60 feliratkozó

több mint 2 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 361
Tegnapi meccsről pár gondolat:
+Chris Carson. Nem kap túl nagy hypeot általában, de brutális tegnap is mit melózott. Egy rémálom lehet ellene játszani, olyan erővel és dinamizmussal fut, hogy teljesen felőrli az ellenfél védőit. Nem jegyzeteltem, de talán csak 1 minusz yardos futása volt az egész meccsen és rendre szétfejelte a védőket és hozta a kontakt után a yardokat. Abszolút elit RB.
+Shane Waldron. Voltak kifejezetten tetszetős hívásai, a kedvencem Everett TD-je volt, amikor is kiküldte őt wideoutba. Örültem a jet sweep hívásoknak is, kellenek az ilyen kreatív playek, hogy ne csak a futás és a play-action menjen 0-24-ben.
+Védőfal. Kicsit csalóka volt a dolog, mert a Cotls támadófal nem volt a helyzet magaslatán, de előtört belőlem az optimizmus, amikor azt láttam ,hogy 4 emberrel is tudtunk nyomást generálni és nem kell minden 2. playben Bobbyt vagy Adamset küldeni blitzre. Mone és Green játéka tetszett kifejezetten.
+Diggs. Talán egy hosszabb elkapást emgedélyezett az első félidőben, ahol eléggé lemaradt zónázás közben. Ezen kívül nagyon szépet védte a pálya hátsó felét.
+Dissly. Csak 3 elkapása volt, de ahogy elnyomta a Cotls linebackert mint a cigicsikket az megdobogtatta a sziven. Remélem, hogy végre egészséges tud maradni és akkor egy jó kis párost fognak alkotni Everettel.

-Flowers. Nem égették annyira látványosan, mint a múltban többször, de azért most is engedélyezett bőven elkapást. Továbbra is rejtély számomra mit látnak benne.
-Fuller. Oké értem, én hogy Bucknerrel nézett sokszor farkasszemet, de továbbra is nagy probléma a centerposzt. Jackson érkezésével talán a guard gondjaink nem lesznek és akkor el lehet majd menedzselni ezt a szezont gyenge centerrel is, de ide mindenképp kell majd valaki a következő évre.
-Pass protection. Nem volt kriminális, de még mindig nem tudjuk konzisztensen védeni Russt. Ha nem ment volna a futás és nem tudtunk volna ennyi playactiont játszani, akkor nagy bajban lettünk volna.

Mikor volt egyébként utoljára olyan, hogy az első 2 driveból TD-t csináltunk?

Szerkesztette: Sebii
több mint 2 éve
garrett27 Seattle Seahawks 2 646 — Seahawks fan
Szerintem jó volt ez így szezonkezdetnek. Volt TE játék, Carson jól hasított, lassan a D is bemelegedett, Wilson meg 4 TD. Mentek a lézerek Lockettnek. Nekem tetszett a dolog.

I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 2 éve
Hanni Seattle Seahawks Army West Point Black Knights 7 593 — "Valakinek utolsónak is kell lennie"
Holnap állítólag lesz valami meccs.
Semmi hsz?
W?
akdestroyer
Engem nem zavar, ha L lesz, de ezekből ha nyomokban lenne valami, annak örülnék:
-normális driveok, lécci most csináljunk az első negyedben first down-t!
-stabil futójáték
-nem teljesen reménytelen D, pl. ne Wagnerek álljanak màr fel elkapókkal szemben
-az új OC-től kicsit kreatívabb playhívás

Ha kikapunk, de reménykeltő a játék, akkor nincs katasztrófa.
funkyparduc
Szerintem ebből több is megvalósult 😀
több mint 2 éve
funkyparduc Seattle Seahawks 980 — Erin Elite Andrews
Holnap állítólag lesz valami meccs.
Semmi hsz?
W?
akdestroyer
Engem nem zavar, ha L lesz, de ezekből ha nyomokban lenne valami, annak örülnék:
-normális driveok, lécci most csináljunk az első negyedben first down-t!
-stabil futójáték
-nem teljesen reménytelen D, pl. ne Wagnerek álljanak màr fel elkapókkal szemben
-az új OC-től kicsit kreatívabb playhívás

Ha kikapunk, de reménykeltő a játék, akkor nincs katasztrófa.

Nem értek semmihez! - Church of tremendous job! 🙏
több mint 2 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014
Holnap állítólag lesz valami meccs.
Semmi hsz?
W?
akdestroyer
Barmi benne van, szoros pontgazdagtol, szoros fg haborun at valamelyik csapat kiuteseig.

En egyelore azon gondolkodom, hogyan adagoljam be asszonynak, hogy nyarbucsuztato nyaralas kozben a szallodaban akarok maradni, hogy streamelhessem a meccset 😀
undisputedly
Egy élet alatt egyszer neked is fájhat este a fejed nem? 😊
Há nehogymá!
Egyenjogúság van, vagymi.
akdestroyer
Sajnos nem igy megy 😀 A nyaralasok az o felsegterulete. Viszont kompromisszumkent ma nezhetem a meccset, cserebe holnap 8 oras hajokazos programra kell menni a “dogles” helyett.

Remelem megeri es nem lesz szenvedes a meccs. Jo szurkolast mindenkinek!
több mint 2 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 598
Holnap állítólag lesz valami meccs.
Semmi hsz?
W?
akdestroyer
Barmi benne van, szoros pontgazdagtol, szoros fg haborun at valamelyik csapat kiuteseig.

En egyelore azon gondolkodom, hogyan adagoljam be asszonynak, hogy nyarbucsuztato nyaralas kozben a szallodaban akarok maradni, hogy streamelhessem a meccset 😀
undisputedly
Egy élet alatt egyszer neked is fájhat este a fejed nem? 😊
Há nehogymá!
Egyenjogúság van, vagymi.

több mint 2 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014
Holnap állítólag lesz valami meccs.
Semmi hsz?
W?
akdestroyer
Barmi benne van, szoros pontgazdagtol, szoros fg haborun at valamelyik csapat kiuteseig.

En egyelore azon gondolkodom, hogyan adagoljam be asszonynak, hogy nyarbucsuztato nyaralas kozben a szallodaban akarok maradni, hogy streamelhessem a meccset 😀
több mint 2 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
A Metcalf–Jasin meccsre nagyon rá vagyok pörögve😊)

több mint 2 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 598
Holnap állítólag lesz valami meccs.
Semmi hsz?
W?

több mint 2 éve
funkyparduc Seattle Seahawks 980 — Erin Elite Andrews
Legalább a Brown ügyet megoldottuk. Ez is valami!

Nem értek semmihez! - Church of tremendous job! 🙏
több mint 2 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014
Szerk: Amugy abban nem sok koszonet lenne, szerintem 3 perc utan cseret is kernek 😀
undisputedly
Már előrébb lennénk veled, mit Malik McDowellel akiért kvázi-első kört adtunk.
akdestroyer
Koszonom a megelolegzett bizalmat 😀 Vizesnyolcasnak elmennek szerintem, habar lehet arra sem lenne megfelelo a kondiciom 😀

Malik amugy keretet fogott a liga egyik legerosebb rosteren (Cleveland). Nem szoktam emberek ellen szurkolni, talan kapernick volt az egyetlen ilyen, de azert most neki sem kivanok sok sikert 😊 Sz@rrago alak.
több mint 2 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 598
Szerk: Amugy abban nem sok koszonet lenne, szerintem 3 perc utan cseret is kernek 😀
undisputedly
Már előrébb lennénk veled, mit Malik McDowellel akiért kvázi-első kört adtunk.

több mint 2 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014

empty taxi
MIAFASZ?! 😀

Passzt levédekezni meg ki fog, beáll majd undi, vagy mi a terv? 😀
akdestroyer
Reed tuloldalan ment a csata ugye a No.2. CB-ert, ugy tunik whitherspoon elveszitette az orok igeret Tre Flowers ellen, igy eltradeltuk, mert olyan nagyon eros volt az egyseg, hogy egy 2023-as 5. koros pick tobbet er, mint iden levedekezni a passzokat 😀

Szerk: Amugy abban nem sok koszonet lenne, szerintem 3 perc utan cseret is kernek 😀

Szerkesztette: undisputedly
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 77 164 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner

empty taxi
MIAFASZ?! 😀

Passzt levédekezni meg ki fog, beáll majd undi, vagy mi a terv? 😀
akdestroyer
Sidney Jones, ha már ti is adtatok érte nekünk egy 6. kört. Washington államban megy neki a játék.
több mint 2 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 598

empty taxi
MIAFASZ?! 😀

Passzt levédekezni meg ki fog, beáll majd undi, vagy mi a terv? 😀

Szerkesztette: akdestroyer

több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 712 — Scream and scout

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014
De jol jonnenek most azok az elso korok. Odaadhatnank Gilmore-ert a Patsnek es lenne egy elit CB-nk. Az SS poszton meg kinone magat Blair egy elit jatekossa. Bilibe log a kez 😊
több mint 2 éve
garrett27 Seattle Seahawks 2 646 — Seahawks fan
Wright a Raidersben. Nem vagyok boldog, ő azért sokat tett a csapatért, de hát ez a biznisz. Mondjuk az nem baj hogy nem az NFC West-ben kötött ki. Sherman meg jöjjön haza, kell a rutin ebbe a CB sorba. Ja meg tudás is.

I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 2 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 77 164 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Jött a QB Jake Luton a jagsből az 53-ba, Mannion repült miatta. Tavalyi 6. körös pick, aki kezdett pár meccsen, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
több mint 2 éve
SONICS-SEAHAWKS Seattle Seahawks Washington Huskies 133 — andrasbora@gmail.com
Cserélgetni tudunk, de ha nem, akkor így:
DT- Geno Atkins volt nálunk viziten ez állítólag jól sikerült, őt én szerettem mindig is, beférne. Akiknek nincs csapata tudtommal: Jurrell Casey, Kawann Short, Damon Harrison. Mind öreg.
CB2- Desmond Trufant helyi gyerek, a bátyja kvázi legenda nálunk, kérdés, hogy mennyi maradt nála a tankban, amit tudok, hogy Tre Flowerst nem akarom már sokáig Seahawks mezben látni. Carrollékat ismerve a Witherspoon-Sidney Jones duó lesz a szélső CB páros. Tipikus 'Hawks CB-k mindketten, ha beválnak az nagyon nagy nyereség.
NCB- Blair/Amadi/Tre Brown, itt nem lesz változás, szerintem bőven vállalható mind3.
C- itt a legjobb opció FA-ról Austin Reiter. Jobb lenne ő, mint Pocic barátunk?
RT- reméljük, hogy Forsythe jó lesz, addig is Shell, aki kb Ifedinél egy hangyafasznyit jobb. 😕 Itt Mitchell Schwartz óriási lenne, de ha ő nem vonul vissza, akkor is csak Kansasben fog játszani szerintem. Ricky Wagnert be lehet próbálni, hátha...
WR4-5- Erre tök jó lehet Fulgham, Golden Tate, Stills, de amúgy Swain is.
több mint 2 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014
Szerintem is lesz még mozgás, a 3QB is szokatlan mifelénk, de a 11 OL-t is feleslegesnek érzem.

Érdekesebb kivágások tegnapról, belőlük lehetne szemezgetni:
- Jacob Hollister TE
- Travis Fulgham WR
- Benadrick McKinney LB
- Desmond Trufant CB
SONICS-SEAHAWKS
DT, CB2, NCB (lehet, hogy Blair-t konvertaljak), C, RT, WR4-5

Ezek a nagyon gyenge vagy egyenesen hianyzo pontok a rosteren.
több mint 2 éve
SONICS-SEAHAWKS Seattle Seahawks Washington Huskies 133 — andrasbora@gmail.com
Szerintem is lesz még mozgás, a 3QB is szokatlan mifelénk, de a 11 OL-t is feleslegesnek érzem.

Érdekesebb kivágások tegnapról, belőlük lehetne szemezgetni:
- Jacob Hollister TE
- Travis Fulgham WR
- Benadrick McKinney LB
- Desmond Trufant CB
több mint 2 éve
funkyparduc Seattle Seahawks 980 — Erin Elite Andrews
Ez az 5 rb 4 wr felállás valami jópofa poén amit csak én nem értek?
Sebii
5 RB tuti nem marad rosteren.
garrett27
Majd leigazoljuk Fitzgeraldot!