Seattle Seahawks

62 feliratkozó

több mint 9 éve
Cancel Culture 1 649 — into the glory ride
Király vagy Garrett!

Na csak sikerült leírnom 😊

Sending out an S.O.S
több mint 9 éve
garrett27 Seattle Seahawks 2 685 — Seahawks fan
Olyasmit műveltem, amit évek óta nem. Az utolsó Falcons TD-nél kikapcsoltam a TV-t. Egyszerűen nem bírtam idegekkel. Jó visszahordás, erre homály helyzetben Pierre-Louis nekiáll birkózni, aztán agyontapossák Wilsont, safety és gyakorlatilag kész a meccs.
Számítottam a zakóra, de hogy ekkora méretű lesz az még nekem is sok volt. Ezen a meccsen a védelem simán megbukott. Persze tudtuk és most nyilvánvalóvá is vált, hogy nincs mélység a Def-ben. Honnan is lenne, ha egy valag lóvét költöttünk a sztárok megtartására.
Aztán a támadófal. Na én kimondom, miattuk lett ez egy tulajdonképpen sikeres szezon, hiszen PO-ba jutottunk, mentünk egy kört és kikaptunk a legjobb formában lévő offense.től és mindezt egy ótvarszartrágyadomb fallal. Mögöttük Brady vagy Rodgers már kórházban lábadozna. Majdnem Wilson is, de végül kibekkelte. Szóval ezzel a fallal normális esetben valamelyik top draftpick nézne ki egy csapatnak.
Mit kellene változtatni? Mondják meg azok, akik hülyére keresik magukat ezért a munkáért. Kibicként azt mondom sok mindent beáldoztunk E.T-Sherman-Wagner-Wilson-Kancellár-Bennett-Avril stb megtartásáért. Kockáztattunk két fronton is. Egyrészt offense oldalon, hogy valahogy megoldják hogy 0.5 másodpercet adjanak Wilsonnak, aki majd fut megint mint a nyúl, másrészről védelmi oldalon is kockáztattunk, hátha nem sérül meg senki. Nem jött össze. Sajnos a Terrell félékkel nem jutunk messzire.
Én már Bennettékben sem nagyon bízom, Ryant is csak akkor tudták lebirkózni, amikor már vagy 5 másodperce tanakodott kinek passzoljon. Sokallom a lóvéjukat.
Graham? Arra amire használjuk tényleg luxus. Nem jól blokkol, ez tegnap is látszott, passz meg édeskevés megy felé. El kell cserélni.
A Richardson sztorit én sem értem. Kearse a leggyengébb láncszem volt WR fronton, mégis erőltettük Lockett mellett. Pedig ez a fazon tényleg jó, ilyen elkapásokat nem lehet tanítani, erre születni kell. Szóval Kearse mehet. Baldwint direkt nem említettem, nálam ő elit és kész.
Most lesz 8 hónap kifújni magunkat és reménykedni, hogy épkézláb taktikával lépünk ki a szabadügynök piacra és jól draftolunk.

Ui: Ja és kell egy csere QB

I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 9 éve
Cancel Culture 1 649 — into the glory ride
graham elit jatekos , de nincs ra igazan szukseg , ezt a meccsenkenti 3 elkapast willson is tudja hozni , inkabb vele hosszabitanek fele annyiert , es grahamet megprobalnam bele venni egy franchise LT tradebe .. 1/24 re egy kezdoszintu CB kene , vagy egy rookie aaron donald szintu DT
en az OL be mar nem huznek jatekost , a fal kozepe jovo oszre osszeallhat komolyan, foleg ha van egy elit LT, es egy RT t csak kitudunk mar nevelni ..
bevell t megtartanam , az utobbi 6-7 meccsen voltak igazan jo jatekok , es volt haladas ha fal nem szart a levesbe, kivetel RZbe .. ott valamit kikene talalni mert a super bowl ota bevannak szarva a sracok ha oda ernek .. evek ota , de ez iden nagyon latszott , es egy uj rugo kell
Sherman
Szinte szóról szóra ezt gondolom. Mondjuk Willson helyett lehet keresnék valaki mást.
2017 ben lejár Kam, és nem biztos, hogy marad, 2018ban kezd lejárni a keménymag.
Nem szaroznék zárul az ablak.

- LT szabadügynök
- Draft eleje én CB-vel kezdenék. De legitim potenciális elsőszámúval (szeretem Shermant, de neki megvan a komfort-zónája)
- Draft 2./3. kanyar RT/ DT

Úgysem lesz, de én mondjuk amúgy elhoznám 1-2 évre Kyle Williamst a Billsből. 4. körért szerintem adnák, mert 33 éves, és tele vamn a csukája. Minden technikát játszott már, de 3-asnak volt a legjobb 2015-ben volt sérült, idén megint nem volt szar. Talán egyedül értette mit akar Rex.
Vissza akar vonulni, mert elege van, hogy a 3. GM, és az 5. HC, 7. DC alatt játszik, nem látott PO-t és 5x volt Probowlon. Játszott Cover 2-ben , Tampa 2-ben, 3-4 Zone blitz sémában, 4-3 Wide 9 sémában, Hibrid no techniqueben.

Szerkesztette: Cancel Culture

Sending out an S.O.S
több mint 9 éve
funkyparduc Seattle Seahawks 1 472 — Erin Elite Andrews
Graham sorsa úgy látom nem csak engem foglalkoztat.
 www.reddit.com/r/Seahawks/comments/5o4gzb/is_jimmy_graham_worth_the_money_next_season/
TGA
Carroll-Schneider első WTF döntése volt nekem a Graham trade, addig alig-alig hibáztak, azóta meg volt egy-két mellényúlás

Nem értek semmihez! - Church of tremendous job! 🙏
több mint 9 éve
Cancel Culture 1 649 — into the glory ride
Közben:
- ET elküldte Bradyt a pics@ba. -Hogy mi értelme volt azt nem tudom?!
-Bennett elküldte Bob Condottáékat a picsába. Ráadásul beszólt Bill Wixeynek
Megkérdezte, hogy milyen csapást élt át. Nos Wixey konkrétan túlélt egy Hodgkint.
Hajrá Májkell!

A Seattle Times csapata nem reagált., annyit jegyeztek meg kicsit viccesen, hogy szerencsére van egy új publicistájuk, akit ki mernek küldeni a Hoxhoz (Miesha Tate az ketrecharc legenda 😊 )

Működik a frusztráció-erőmű
TGA
Nyilván szar a pályán kívülről látni, hogy kikap a csapatod, aztán utána azt látni, hogy egy másik együttes egy lényegesen gyengébb támadóalakulattal (megjegyzem, lényegesen jobb védelművel is ugyanakkor) csap össze. Biztosan úgy érzi, hogy ezzel a menetrenddel ti is ott lettetek volna a konferenciadöntőben, ami benne is van. Kicsit frusztrált volt jaja, de ez ilyenkor nem para 😊
Wyatt
Parának nem para, csak nem örömteli, ilyet olvasni.
Bennett az más...
Az a bajom, hogy nem tudom, illetve tudom, csak belegondolni nem akarok abba, hogy mit kellett tenni egy Sherman, egy Bennett lelkével, hogy ez legyen ebből. Shermanről állítják, hogy népszerű volt, és bár büszke volt, hogy kitört -azzal sosem lehetett nála baszakodni- jó arcnak tartották a Stanfordon. 2011-ben már oda oda szólt, de mindig voltak szerethető csínytevései.

Szerkesztette: Cancel Culture

Sending out an S.O.S
több mint 9 éve
Sherman Seattle Seahawks 78
graham elit jatekos , de nincs ra igazan szukseg , ezt a meccsenkenti 3 elkapast willson is tudja hozni , inkabb vele hosszabitanek fele annyiert , es grahamet megprobalnam bele venni egy franchise LT tradebe .. 1/24 re egy kezdoszintu CB kene , vagy egy rookie aaron donald szintu DT
en az OL be mar nem huznek jatekost , a fal kozepe jovo oszre osszeallhat komolyan, foleg ha van egy elit LT, es egy RT t csak kitudunk mar nevelni ..
bevell t megtartanam , az utobbi 6-7 meccsen voltak igazan jo jatekok , es volt haladas ha fal nem szart a levesbe, kivetel RZbe .. ott valamit kikene talalni mert a super bowl ota bevannak szarva a sracok ha oda ernek .. evek ota , de ez iden nagyon latszott , es egy uj rugo kell
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Közben:
- ET elküldte Bradyt a pics@ba. -Hogy mi értelme volt azt nem tudom?!
-Bennett elküldte Bob Condottáékat a picsába. Ráadásul beszólt Bill Wixeynek
Megkérdezte, hogy milyen csapást élt át. Nos Wixey konkrétan túlélt egy Hodgkint.
Hajrá Májkell!

A Seattle Times csapata nem reagált., annyit jegyeztek meg kicsit viccesen, hogy szerencsére van egy új publicistájuk, akit ki mernek küldeni a Hoxhoz (Miesha Tate az ketrecharc legenda 😊 )

Működik a frusztráció-erőmű
TGA
Nyilván szar a pályán kívülről látni, hogy kikap a csapatod, aztán utána azt látni, hogy egy másik együttes egy lényegesen gyengébb támadóalakulattal (megjegyzem, lényegesen jobb védelművel is ugyanakkor) csap össze. Biztosan úgy érzi, hogy ezzel a menetrenddel ti is ott lettetek volna a konferenciadöntőben, ami benne is van. Kicsit frusztrált volt jaja, de ez ilyenkor nem para 😊

több mint 9 éve
Cancel Culture 1 649 — into the glory ride
Graham sorsa úgy látom nem csak engem foglalkoztat.
 www.reddit.com/r/Seahawks/comments/5o4gzb/is_jimmy_graham_worth_the_money_next_season/

Sending out an S.O.S
több mint 9 éve
Cancel Culture 1 649 — into the glory ride
Közben:
- ET elküldte Bradyt a pics@ba. -Hogy mi értelme volt azt nem tudom?!
-Bennett elküldte Bob Condottáékat a picsába. Ráadásul beszólt Bill Wixeynek
Megkérdezte, hogy milyen csapást élt át. Nos Wixey konkrétan túlélt egy Hodgkint.
Hajrá Májkell!

A Seattle Times csapata nem reagált., annyit jegyeztek meg kicsit viccesen, hogy szerencsére van egy új publicistájuk, akit ki mernek küldeni a Hoxhoz (Miesha Tate az ketrecharc legenda 😊 )

Működik a frusztráció-erőmű

Sending out an S.O.S
több mint 9 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 549
A liga 2/3a évről évre küszködik,néha kijön nekik egy one-and-done PO év,oszt annyi. Mi zsinórban 5.éve POban vagyunk és ott zsinórban 5.éve nyerünk isPO meccset,megnyertünk egy SB-t, megjártunk még egyet. Erre azt mondjátok (TGA), hogy Carrollnak mennie kell még egy ilyen év után.
aha...

Ne legyen már itt edzőbuktatás hangulat, meg vátloztatni kell a vezetésen,mert szerintem nem vagyunk olyan helyzetben.
Igen kell 1-2dolgon változtatni. Fel kell pumpálni az OLt, pár poszton jobb cseresor kell (főleg DB,de minden csapat megérzi ha kiesik egy többszörös all-pro játékosa). Nem örülnék ha bármi féle nagyobb változás lenne. Carroll, Schneider, Bevell, Richard is mind kitűnő szakember. Még Cable is maradhat (mert jó edző),ha adnak neki épkézláb OLarcokat, ha nem akkormindegy ki az OL edző.

ezt még egyszer leírom: -Atlantában kilehet kapni, azért az év legjob QBja, OCja, Offense, WRe, RB duója volt az ellenfél.
braxa88
Légyszi olvasd el újra higgadtan, és értelmezd, amit írtam a szokásos dühtirádád előtt. (tényleg nem kérlek erre szépen még egyszer).
Nem az atlantai meccsről beszéltem, hanem az idényről, a felelősségről (amelyet fel kell vállalni), és egy trend megállításáról, pont azért, mert ennyi tehetséges emberrel nem akarunk a liga 2/3-hoz tartozni....ugye?!

TGA
félreértesz, ez nem volt kirohanás. 😊 komolyan nem is tudom mire fel írod. AMugy is ugyérzem,te vagy most az ideges. 😛
Látom mit írsz,valamilyen szinten meg is értem, csak azt nem,hogy a trend megállításához Carroll távozására van szükség. Mint írtam én is kellenek változások, változtatások.
Mondjuk nyílván ha a tendencia folytatódik, és jövőre lesz egy 8-8 és még szarabb D, szokásos offense akkor egyet értek hogy el kell gondolkozni a HC váltáson,de ez mind teória. Addigmég van egy év,egy nyáron ahol szépen fellehet tölteni a lyukakat, nincs sok.

Egyet értek, a legrosszabb Carroll szezon volt,sok homály meccsel, de pl TB meccs is az OLn ment el, vagy LA-ben.
Én nem tudom minek kell törénnie, hogy az OL filozófia megváltozzon, de megkell húzni.
braxa88
Cheap shot kiemelve 😊 😀
Most hagyjuk abba, mert 90%-ban ugyanazt írod, amit én.
Igenis vállalja fel valaki a felelősséget, mert valakinek fel kell. Ha ez trend, akkor a jövő év make it, or brake it (kérem akik vezetők hozzám hasonlóan írjanak vissza).
TGA
Tehát akkor egyetértünk 😊

Szerkesztette: braxa88

Egyertelmuen jobb csapat most az Atlanta. Megerdemelten mennek tovabb, a biroi hibak ellenere is.

Ket dologra kellene valaszt talalni az offseasonben, ami azert szomoru, mert tavaly ilyenkor csak egyre kellett.

1. OL (Fant, Gilliam, Odhiambo, Ifedi a vicc kategoria. Valtas kell OL edzo poszton is. Cablenek lefott a kave)

2. Vege a generacios vedelemnek (ismert veszelyt kell jelentenunkna labdara. Semaval, vagy emberanyaggal, de valtozas kell)

Amugy nem vilt ez rossz szezon, ismet elmeny volt vegigszurkolni 😊
undisputedly
Érdekes most kicsit másképpen látjuk a szezont, de hogy változtatni kell azt nem.

Carroll-Schneider párosnak ebben a konstellációban nem tudom van e jövője. Számomra ez volt a legrosszabb szezonunk Carroll alatt, mert csak a lefele csúszást éreztem. A NE meccs nyomokban Seattle focit tartalmazott, a többi nem igazán.

Carrollnak nagyon sok volt a gondja, én imádom, szeretem, de idén szerintem nem kontrollálta a történéseket, úgy ahogy szokta.. Nem csak a tegnapról beszélek, Ennyi sérülttel nyilván nem megy. De idén láttam rajta először, hogy kicsit megfáradt.

De nézzük, hogy én mit nem szeretek:
1.) Be kéne már látni, hogy a fal filozófia nem működik: Csak ugyanazt tudom mondani, mint a Ninerses srácoknak, 1-2 év alatt lehet megfelelő adottságú, de nyers srácokból NFL falembert nevelni. 2014 óta folyamatos a rotáció. A falért nagyrészt a felelősség Carrollt, és Schneider terheli. Idén is lett volna lehetőség javítani nem éltünk vele. 36 milla cap space lesz jövőre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Még ha Kábel mondja is, hogy jó lesz ez a Fant, meg Sowell gyerek, azt ekkora rutinnal látni kell, hogy nem. Schneider kételkedett is, de utána látványosan bocsánatot kért Sowell miatt. Én ebből azt gondolom, hogy volt vita, de Carroll döntött.
Most akkor vagy Schneider kap tisztességes GM hatalmat Carroll és a keret felett (Carroll valszeg felmond), vagy Carroll felvállalja a felelősséget. Még egyszer, ha a faledződ azt ígéri, hogy egy év alatt príma fal lesz, és nem lesz - kirúghatod, de a felelősség akkor is a tied.
Van Kábelnek sara, méghozzá, hogy Odhiambo olyan fogalmatlanul mozog a pályán ahogy. Ifedi kiválásánál vége is volt a falmunkának tegnap. (Nem a safetyre gondolok ott eleve a hívás rossz volt).

Sokmilliós Franchise QBt ennek kitenni felelőtlenség. Az hogy Wilson nem IR en kötött ki az szerencse volt, nem tudomány. (M Shanny legalább akkora edző, mint Carroll, de, hogy megbukott, ahhoz hasonló felelőtlenség vezetett.) A mi szeretett Russunk egy ilyen meccs után nem dobott egy Earl Thomas féle üzenetet az az ő lelki ereje. Russ a meccs végére nem volt tiszta.

2.) A keret politika elhasalt- lásd fal.
- Támadó Fal: Britt és Glowinski kivételével (Rajtuk kívül nincs remény Ifedi még egy szezonig fogalmatlan lesz, bár sokat fejlődött)
- Nincs 3-asunk, a D fal belső nyomása nem megfelelő.
- Morgan közepesen megfelelő, de azért nem Irvin
- LOB törzskar mögött nincs alkalmas játékos a DB posztokon
- Curse még mindig kerettag

3.)Fegyelem
- Folyamatos bunyók, verekedések, összezördülések. Csak, amit a képernyőn láttunk az elég.
(Rengetegszer hallom rossz vezetőktől, hogy ez egy család, és a családban van veszekedés - na az ilyen csávókat minél előbb ki szoktam tenni.)
- Sherman rengetegszer fosta a szót, basztatta a többieket, fokozta a gyűlöletet a csapat ellen, de a pályán, hát láttuk mennyit ér Thomas nélkül.

4.)Rendszer, edzésmunka, felkészülés:
D: egyszerűen túl bonyolult a zónakezelés, és már mindenki ismeri a csapdáinkat, amelyek Thomas nélkül nem működnek. Korszerű védő játék nincs csapdázás nélkül, tegnap amikor mgpróbáltuk zónák maradtak tök üresen. Ez a védelem így veszélytelen a labdára. Gorombábban:
- Earl Thomas nélkül sajnos 2 forintot nem ér a DB sor játéka.
- Ami sokkoló, hogy Kancellár is elront szerelést, zónát.
Ennek nyilván oka van, sokkal összetettebb kérdés annál, amit 5 sorban meg lehet válaszolni.

O: A támadás oszlopát jelentő futójáték idénre eltűnt (nem igaz, hogy Rawls nem tehetséges). Ez az álmoskönyv szerint sem OK. Viszont néha olyan makacs módon próbálunk futni, mintha bizonyítani akarnánk, hogy de megy ez. Néha jönnek a nagyon konzervatív (gyáva) horizontális játékok. És persze nem haladunk. Aztán valahogy húzunk egy tökös passzjátékot, és működik. Van egy ligaelit elkapósor, Persze nincs passprot, de annyira nincs, hogy 7-8 ember képes területet, embert védeni, mert 3-4 emberes passrush komoly gondot okoz. Na ezért nem baszogatom Wilsont, és Bevellt.

Sok alkalommal összeszedetlennek, motiválatlannak éreztem a csapatot. Volt, hogy azt éreztem nincsenek felkészítve. A Pats elleni meccs volt bright spot.

6,) Koordinátorok:
- Bevell: Meggyőződésem, hogy a jó edző. Érdemi futójáték, és pass-protection nélkül dolgozik. Az elkapó szakedző remek munkát végez, de hogy Richardson képességű srácot miért most láttunk meg, amikor Lock kiesett ez bennem kérdéseket vet fel, annak ellenére, hogy tudom sokat volt sérült. Már csak azért sem értem, mert van kémia láthatóan. Curse Darling, de nem fér be a csapatba, Wilsonnak ezt be kell látnia.
Wilsonnal szerintem elég jó munkát végeznek.

Amit jeleznék, hogy:
- szerintem a rövid routes mentesítő járatokban Grahamet nem használjuk megfelelően;
- annak ellenére, hogy úgy nem lehet sem olvasni, sem játékot hívni, hogy valamelyik falember valamit elront, nem vagyok meggyőződve Wilson olvasási képességeiről.

-Bevell folyamatosan kapja a támadást. A hírek szerint, nem akar vezetőedző lenni, és annyira elege van, hogy felmerült benne, elhagy minket.

- Richard: Richard a 3 Carroll éra DC-je közül a legfurcsább elveket valló srác. Én két éve nem tudom hova tenni, nem mindig értem, mit akar. Tudom, hogy az anchor Thomas, és Kancellár, Wagner Bennett, és velük működik a rendszer, de ők nincsenek mindig, és egyre kevesebbet lesznek az évek múlásával.
Idén rettenetes volt a zaj a rendszerben pont, mert a horgony játékosok kiestek. Sajnos akkora volt tegnap a zónavédelemben a káosz, hogy nem tudom ő hív-e rossz játékot, vagy ...értitek bug, vagy feature?

Ha ő megy, az gond, mert nem gondolom, hogy rossz edző lenne, és hatalmas a respektje. Szerintem most viszont segíteni kellene neki.

Tegnap eltört valami a srácokban, szóval kicsit end of an era, ha nem történik alapvető változás a szervezetben.- Amúgy ilyen van. Mi a Pats utat járjuk mindig winning season, a komoly visszaesés, hogy nem top 4, csak top 8 csapat vagyunk. Nincsenek durván szópó éveink, amikor a drafton betankolunk nyilvánvalóan korszakos tehetségekből. Ettől, még van jobb 1. körös húzás, mint Ifedi.

Mondanivalóm legbotrányosabb gondolata.
- Lenyelném a keserű pirulát behoznék egy senior embert Ass HC-nak.
- Kábel, meg eddze az OL-t, vagy menjen.
- Carrollnak adnék még egy évet, de ha a következő ugyanilyen lesz, akkor egy szoboravatóval egybekötve búcsúznék tőle.
- Schneidernek szembe kell néznie a draftjaival, és a játékospolitika kudarcaival. ha ez nem az ő döntése, akkor ezt nyílván tudja az, akinek tudnia kell, lásd előző pont.

Sending out an S.O.S
több mint 9 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 549
nem baj.

pár meglátás:
-Wilson óriási,amit melózott 5 gyökér mögött az hihetetlen volt. Odhiambon kis tulzással elment a meccs,1 sack kulcs pillanatban és a safety.
-Ha Richardson ezt tudja akkor minek szenvedtünk egész évben Kearse-szel. Tegnap ő hol volt amúgy?
-Defense kurvára nem veszélyes a labdára, változtatni kell,mert továbbra is jó a D.Thomas elvesztése óta 0 int.
-Hester.... legjobban ő baszott fel. Mi az anyjáért nemtud letérdelni.1.félidő végén 55 másodperc és 3 időkérés volt hátra, erre ő elindul, 15yardosig + holding... Aztán 2.félidő elején rögtön TD, ott eldőlt.
-Sheadnek valszeg elszakadt a térdszalagja :/ őszre gázos a visszatérés.
-Atlantában kilehet kapni,azért az év legjob QBja, OCja,Offense, WRe, RB duója volt az ellenfél.(+sackkrirály aki lett véve a meccsből, gáz h a többi közepes játékos meg halálra szedte a OLt)
-gecibírók,mingyá jövök pár printscreennel!!!

-Offseasnon,need: min 2-3 OL, DT, CB. Meg lehet oldani egy nyár alatt, fontos lejáró játékos nincs.

Szeptemberben látjuk a csapatot újra tétmeccsen 😕

Szerkesztette: braxa88
több mint 9 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 824 — SuperBowl Champions 2013/2014
Egyertelmuen jobb csapat most az Atlanta. Megerdemelten mennek tovabb, a biroi hibak ellenere is.

Ket dologra kellene valaszt talalni az offseasonben, ami azert szomoru, mert tavaly ilyenkor csak egyre kellett.

1. OL (Fant, Gilliam, Odhiambo, Ifedi a vicc kategoria. Valtas kell OL edzo poszton is. Cablenek lefott a kave)

2. Vege a generacios vedelemnek (ismert veszelyt kell jelentenunkna labdara. Semaval, vagy emberanyaggal, de valtozas kell)

Amugy nem vilt ez rossz szezon, ismet elmeny volt vegigszurkolni 😊
több mint 9 éve
Medvepapa Seattle Seahawks Washington Huskies 3 426 — Anthony Richardson fan
P-Rich király.
Hanni
P-Rich Baldwin-Lock-Graham mind azok...
Minek tartunk ennyi remek elkapót, ha alig tudunk 20 pontot feltenni?
Ez luxus!

Ekkora verést rég kapott a csapat. 2 negyed után már nem volt meccs.
Emlékeztek, beszéltünk arról, hogy olyan ez, mint a Holmgren éra vége., akkor Favre hógolyózott szét.
Kiváncsi vagyok, hogy lesznek e változások a szervezetben.
TGA
Az igazság az, hogy kellene lennie...

Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 9 éve
Cancel Culture 1 649 — into the glory ride
P-Rich király.
Hanni
P-Rich Baldwin-Lock-Graham mind azok...
Minek tartunk ennyi remek elkapót, ha alig tudunk 20 pontot feltenni?
Ez luxus!

Ekkora verést rég kapott a csapat. 2 negyed után már nem volt meccs.
Emlékeztek, beszéltünk arról, hogy olyan ez, mint a Holmgren éra vége., akkor Favre hógolyózott szét.
Kiváncsi vagyok, hogy lesznek e változások a szervezetben.

Szerkesztette: Cancel Culture

Sending out an S.O.S
több mint 9 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 599 — Poloska confirmed
P-Rich király.
több mint 9 éve
Oszi Seattle Seahawks 1 215
Na srácok sajnos vége a szezonnak. Pedig az elején elhittem hogy meglehet, de sebaj lényeg hogy a következő szezonra rakják össze az OL-t 😊
több mint 9 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 599 — Poloska confirmed
Nem játszik este Prosise.
több mint 9 éve
Oszi Seattle Seahawks 1 215
Remélem Hauschka-n nem mennek el dolgok. 😊
több mint 9 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 824 — SuperBowl Champions 2013/2014
Egy kis média válogatás a mai meccs előtt:
 www.seahawks.com/sites/seahawks.com/files/styles/borealis_article_image_respondlarge/public/_article_thumbnails/img_2077.jpg?itok=TrwDYXRR×tamp=1483648535

1. A Hawks fanok megérkeztek Atlantába:
 www.seahawks.com/galleries/2017/01/13/seahawks-fans-rally-divisional-round-atlanta

Otthhon is felvonultak a Blue Friday keretein belül, képek a linken:
 www.seahawks.com/news/2017/01/11/seahawks-announce-blue-friday-activities-divisional-round

2. A Space Needle tetején egy régi ismerős, Sidney Rice húzta fel a 12th zászlót az Atlanta meccs előtti szurkolói felkészülés jegyében. Ő úgy látja, az lehet a sikerünk titka, ha nem próbálunk karakteridegen gameplant összeállítani. Videó a linken:
 www.seahawks.com/video/2017/01/13/sidney-rice-raises-12-flag-top-space-needle-interview

3. Dan Quinn egy igazi classact. RW feleségének az exe, akitől elvileg van egy gyereke a nőnek, rapper. Tavaly a Panthers a Div round meccs előtt végig tőle játszott zenét a hangszórókból, hogy bosszantsa RW-t. Megkérdezték Dan Quinnt is, hogy él-e majd hasonló eszközökkel a Falcons. Egyértelműen elutasította a felvetést, mondván, ez nem az ő stílusuk.
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/cmzmb6a1a3e4cj7dwm1c
Quinn: We won't play Future to annoy Russell Wilson
The internet likes to have its fun with Future, Ciara and Russell Wilson. But Falcons coach Dan Quinn says he "won't go down that road" when his team faces Seattle this weekend.

4. Az edzők szerint nem akarjuk túlgondolni a sémázást a Faoncs ellen. A terv egyszerű, zaklatni Matty Ice-t. Az előző meccsen 37%-ban blitzeltünk, ami kiemelkedően magas szám. Mondhatjuk, hogy sikerrel,
Ryan statjai a blitzelt playekben: 7-for-16 for 67 yards and a sack. Érdekes stat, hogy az elmúlt négy hétben a Seahawks 36%-ban tudott nyomást gykorolni az irányítón, ami a legjobb a ligában. Az Avril-Bennett-Clark hármastól jó meccs kell, ha limitálni akarjuk az Atlantát. PC szerint amúgy sajátos stílusa van a Falcons O#-nak, remekül balanszolt csapat, és az OC-jük is kiemelkedő.

https://a2.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fphoto%2F2016%2F1016%2Fr140620_1296x729_16-9.jpg
Seahawks' plan for slowing Matt Ryan: 'Put him on the ground'
With the Seahawks' secondary likely at a disadvantage against the Falcons, the pressure will be on the Seattle pass rush to harass Matt Ryan.

5. Az ESPN szakik szerint Terrellnek nagyon nagyot kell játszania, hogy legyen esélyünk. (Amióta ET kiesett, 70+ QBR-ről 90+ QBR-re ugrottak ellenünk a QB-k btw). PC szerint amúgy komfortosabban mozog, mint az első meccseken. További két játékos akin sok múlhat a szakik szerint: Morgan és Gilliam.

 sports. mynorthwest.com/233570 /final-thoughts-seahawks-need-steven-terrell-at-his-best-vs-falcons/

6. Egy cover 32-es szerző ír P-Rich-ről, az előző éveiről és, párhuzamba vonja Lockettel. Érdekes adat, de a cikk szerint sosem volt még 7+ alkalommal labda dobva felé egy meccs alatt.

 cover32.com/2017/01/13/paul-richardsons-wild-card-weekend-means-seattle-seahawks/

7. Vegyes cikk: Cable beszél az OL játékáról. A pff szerint ők lettek 2016 legrosszabb OL-je 😀 Cable ezt máshogy látja, szerinte rengeteget fejlődtünk : “There’s something really cool going on here,” Cable said. “We’re protecting, we’re throwing on time, we’re running routes right. Collectively, we’re playing better.”

A Falcons amúgy 2005 óta csak egy PO meccset nyert, éppen ellenünk ugye. RW szerint az Atlanta fiataljai a védő oldalon úgy játszanak, mintha veteránok lennének.

 sportspressnw.com/2228999/2017/thiel-seahawks-falcons-youngsters-grew-fast

8. Bleacherreport ír Baldwinról, és a terjedelmes cikk mutat egy érdekes számot is a 2015 óta legtöbb TD-t elkapó játékosokról,és a TD-k számáról:

Odell Beckham Jr. 23
Antonio Brown 22
Doug Baldwin 21
Allen Robinson 20
Brandin Cooks, Michael Crabtree & Brandon Marshall 17

Hát igen, a liga leginkább alulértékelt elkapója.
 bleacherreport.com/articles/2686647-why-the-seahawks-need-another-clutch-performance-from-doug-baldwin

9. A newstribune csinált egy pozíciónkénti összehasonlítást arról, hogy melyik poszton melyik csapat a jobb:
QB: Falcons; RB: Falcons; WR: Falcons; TE: Seahawks; OL: Falcons
DL: Seahawks; LB: Seahawks; DB Seahawks
ST: Falcons

 www.thenewstribune.com/sports/nfl/seattle-seahawks/article126560259.html

10. Beasley beszél az elvárásokról. Ő nyerte az alapszakasz sack versenyt, és Irvinnel holtversenyben
6 kierőszakolt fumblivel ezt a kategóriát is megnyerte.

https://a4.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fphoto%2F2017%2F0113%2Fr170932_1296x729_16-9.jpg
Falcons' Vic Beasley welcomes high expectations entering playoff debut
In his second season, Vic Beasley lived up to his status as a first-round pick. The Falcons linebacker hopes to carry that over to the postseason.

11. A seattlepi ír arról, hogy mind a 4 div round meccs alapszakasz visszavágó lesz, így sok múlik az edzők alkalmazkodási képességein. Ők 60%-ot adnak az Atlanta győzelmére:

 www.seattlepi.com/sports/article/NFL-s-divisional-round-has-a-familiar-feel-this-10857112.php

12. Egy cikk a meccs leginkább látványosnak ígérkező matchupjáról, a Julio- Richard párharcról. Nem csak ől látják úgy, hogy ez egy jó párharc lesz:

“When you see two really skilled competitors battling for it,” Quinn said, “it’s really the essence of the game.”

Jonesnak nincsenek ellenérzései: “For me, I’m just getting ready like any other week,” Jones said this week. “I don’t have any grudges against Sherman or nothing like that. I’m here to play ball. Whatever happened, it was then. This is now. We’ve just got to strap on and go out and play ball.”

Jones amúgy annak ellenére let 2. az elkapott yardok kategóriában, hogy csak 14 meccset játszott. Nem semmi 😊

 sports.yahoo.com/news/julio-jones-vs-richard-sherman-is-the-best-matchup-of-the-playoffs-164442961.html

13.Kérdezz-felelek a seahawks.com-on annak, aki kicsit ismerkedni akar a Falconsszal.
 www.seahawks.com/news/2017/01/13/seahawks-opponent-qa-get-know-atlanta-falcons

14. Egy espn írás a Falcons kultúrájáról, arról, hogy Quinn példaképe Bill Parcells volt, és miután elfogadta a Falcons edzői posztját, találkozott a "mesterrel". Ha érdekel, hogy hogyan valósította meg Quinn a vízióját, érdekes belenézni ebbe a rövidke cikkbe.

https://a3.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fphoto%2F2016%2F1011%2Fr138773_1296x729_16-9.jpg
Bill Parcells, Joe Gibbs helped Falcons' Dan Quinn shape vision
From Joe Maddon to R.C. Buford to a pair of legendary NFL coaches, Quinn has drawn from leaders across sports to help him create a winning atmosphere.

15. Melyik lesz a három legfontosabb párharc? Szerintük a Beasly/Gilliam, Taylor Gabriel vs Jeremy Lane/DeShawn Shead, illetve a Keanu Neal vs Thomas Rawls. Meg is indokolják, hogy miért:

 profootballspot.com/nfl/news/nfl/nfc-south/atlanta-falcons/falcons-vs-seahawks-key-matchups-r3304/

Szerkesztette: undisputedly
több mint 9 éve
tejbegrrr!!! Seattle Seahawks Washington Huskies 943
sérüt jelentés:
Tony McDaniel játszhat
Prosise játéka game-time decision -> Carrollnál ez azt jelenti, hogy nem játszik
Reece játszhat
braxa88
Lesz azért így is elkapásra képes futónk, Reece mellett Collins eddig nyolcból nyolc labdát megfogott, McKissic meg egyenesen WR volt emlékeim szerint. Az Atlanta 26. a ligában az RB-nek szánt passzok levédekezésében.
tejbegrrr!!!
Prosise más szint.
braxa88
Egy hete még a Lockett-Richardson viszonylatban is ezt mondtuk volna...
tejbegrrr!!!
En meg most is. Teny, hogy kurvajo meccse volt, es van benne potencial, de azert egy jo meccs utan nem lett belole Julio Jones.
sebidani1990
Most nem is kell tartósan kimagasló teljesítmény, bőven jó, ha a következő három meccsen mindig akad egy-egy ember, aki karrier/franchiserekordot dönt...

“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.