Tennessee Titans

20 feliratkozó

több mint 12 éve
Nandito Tennessee Titans 3 058 — Titans fan
Látom rosszulesett a komolytalan-kifejezés, úgyhogy visszavonom, bocs. Nem közellenségről van itt szó, de te azt írtad, hogy edzenie kellett volna, azt viszont talán belátod, hogy nonszensz azt gondolni, hogy nem tréningezett, az más kérdés, hogy nem a csapattal. A Youngos mondat meg inkább egozonak szólt poénból - még ha nem is tettem smile-t a végére. Bár ha innen nézzük, tényleg igazad van, KOMOLYTALAN volt. nem tudtam, hogy viccelődni nem lehet 😕rezső
Dehogynem lehet viccelődni, csak az a mondat számomra komolynak hatott. Sajnálom, hogy félreértettem, de legközelebb akkor tényleg tedd ki a smile-t. 😊

Mondjuk én is félreérthetően fogalmaztam, mert az edzésben a csapattal szón van a hangsúly - csak ugye pont az első hozzászólásomból kimaradt. Bár azt is megjegyzem, hogy a sportban dolgozom, és már sok mindent láttam. A kosárcsapat - akiről rendszeresen írok - minden szezonra igazol amerikai légióst, akiről mindig állítják, edzésben tartotta magát, alig van lemaradása. Na, mire ideér, kiderül, ez szinte sosem igaz. Vagyis biztosan edzett, csak feltehetően nem eleget. Mindig hetek telnek el, míg erőnlétileg összekapja magát, ahhoz meg pláne kell idő, amíg a taktikát megtanulja. Lehet, rossz a példám, de nekem nagyon gyanús, hogy CJ-nek volt lemaradása mind erőnlétben, mind taktikában. (Utóbbiban arra gondolok, hogy az új szakmai stábnak - remélhetőleg - voltak új elképzelései, amit bizony meg kell tanulni.) Biztosan utoléri magát minden téren, csak az a kérdés, mikor.

Music City Miracle
több mint 12 éve
rezső 494 — Titans fan
Látom rosszulesett a komolytalan-kifejezés, úgyhogy visszavonom, bocs. Nem közellenségről van itt szó, de te azt írtad, hogy edzenie kellett volna, azt viszont talán belátod, hogy nonszensz azt gondolni, hogy nem tréningezett, az más kérdés, hogy nem a csapattal. A Youngos mondat meg inkább egozonak szólt poénból - még ha nem is tettem smile-t a végére. Bár ha innen nézzük, tényleg igazad van, KOMOLYTALAN volt. nem tudtam, hogy viccelődni nem lehet 😕
több mint 12 éve
Nandito Tennessee Titans 3 058 — Titans fan
Továbbra is tartom magam, ahhoz, hogy várjunk még Lockerrel - bocs egozo😊
Az van, hogy ez a meccs azért ment el ilyen fájdalmasan, mert az elején egészen elképesztő mennyiségű labdát ejtettek el az elkapóink, CJ meg úgy látom, legfőképp az önbizalmát veszítette el, látja, tudja, hogy mit kéne csinálni, merre kéne futni, de egyszerűen nincs meg az átütőerő, ami ahhoz kéne, hogy az első, vagy a második szerelésből kibújhasson - ez így együtt nagyon sok volt - aztán persze Hassie uis hibázgatott, ez nem kérdés...
Ami a védelmünket illeti, arra nincsenek szavak - bye week után ilyen teljesítményt hazai pályán nem lehet hozni, mindegy volt, hogy futás, vagy passz, esélyünk sem volt. Csürhe módjára játszottunk, aminek nem lehetett más az eredménye. Egyébként CJ-nek hiányzik a legjobban VY - én így látom...rezső
Hiányzik neki VY? 😊 Talán inkább edzeni kellett volna a szezon előtt, nemcsak a pénzre várni. Arról nem is beszélve, hogy orrba-szájba kapja a meccsen a lehetőségeket, még a másik két futónk a padot koptatja. Bár erről inkább a szakmai stáb tehet. Én meg úgy látom, hogy Ringernek, vagy Harpernak kéne kezdenie, s akkor CJ rájönne, hogy nem nélkülözhetetlen.Nandito
Ugye te sem gondolod komolyan, hogy CJ lógatta a lábát és meg se mozdult, amíg szerződést nem kapott!!!!????? De most komolyan!!! Nem megy neki, ez egyértelmű, de azért nem gondolom, hogy padoztatni kéne. Szeretjük Ringert, meg Harpert, tényleg nagyon jó srácok, tehetségesek, de ne komolytalankodjunk, Egy jó CJ-re van szükségünk, a padon pedig sosem lesz az. És noha nem menti fel, de akkor is tény, hogy a fal se dolgozik előtte úgy, ahogy a korábbi években, ráadásul még mindig minden csapat arra építit a védekezési stratégiát, hogy megfogja őt. Eddig éppen ezért volt meglepően hatékony a passzjátékunk, csak sajna vasárnap vagy a WR-ink keze volt lyukas (szegény DW a sérüléses szituban is elkapható labdát engedett kicsúszni a kezei közül, s aznap az már a második-harmadik volt csak neki), vagy Hassie dobta szarl a lasztit...rezső
A komolytalanság ott kezdődik, mikor azt írod, hogy CJ-nek hiányzik legjobban VY. Mindegy, nem ez a fontos. Hanem az, hogy a csapattal nem edzett a szezon előtt, és ez rohadt nagy lemaradás - akármennyit is dolgozott egyedül. És nem padoztatni kéne, csak mással is próbálkozni. Nem én vagyok itt az első, aki leírta, hogy a teljesítményéhez képest túl sok lehetőséget kap. Persze, a fal sem állt össze előtte, meg mindenki rákészül, de ezért mindig ezzel takarózni nem kóser. Van még pár jó futó a ligában, akikre szintén nagyon készülnek, még sem betliznek sorozatban. Lehet engem komolytalannak nevezni, de akkor nézd meg a statisztikákat. Aztán még mielőtt én lennék a "közellenség", kívánom neki, hogy már a Colts ellen sokkal, de sokkal jobb formát mutasson, s azt állandósítsa.

Music City Miracle
több mint 12 éve
rezső 494 — Titans fan
Sajnálom, hogy Munchak, mint várható volt, azt a keménykalapos vonalat viszi tovább, mint Fisher. Megint van egy nemszerethető csapatunk.
És még valami, nagyon remélem nem ezt a szétesett csapatot akarják odaadni Lockernek, mert ez tenne neki igazán rosszat, ha ezt akarták akkor most már kinlódjon tovább Hassi. Soha nem értettem egy új irányítót miért akkor akarnak kipróbálni, amikor már a béka segge alatt van a csapat, ez volt VY-nél is, csak neki sikerült összekaparnia őket. Lockernek nem biztos, hogy szerencséje lesz...
És akkor most kérdezem meg a Locker-kezdőbe ellenzőit: miért kellett erre várni? Nem mondom, hogy vele máshogy állnánk, mert azt nem lehet tudni, de benne van jövő, nem úgy mint Hassiben...
A meccsről konkrétan inkább semmit. Mert részünkről nem történt semmi. :/egozo
Továbbra is tartom magam, ahhoz, hogy várjunk még Lockerrel - bocs egozo😊
Az van, hogy ez a meccs azért ment el ilyen fájdalmasan, mert az elején egészen elképesztő mennyiségű labdát ejtettek el az elkapóink, CJ meg úgy látom, legfőképp az önbizalmát veszítette el, látja, tudja, hogy mit kéne csinálni, merre kéne futni, de egyszerűen nincs meg az átütőerő, ami ahhoz kéne, hogy az első, vagy a második szerelésből kibújhasson - ez így együtt nagyon sok volt - aztán persze Hassie uis hibázgatott, ez nem kérdés...
Ami a védelmünket illeti, arra nincsenek szavak - bye week után ilyen teljesítményt hazai pályán nem lehet hozni, mindegy volt, hogy futás, vagy passz, esélyünk sem volt. Csürhe módjára játszottunk, aminek nem lehetett más az eredménye. Egyébként CJ-nek hiányzik a legjobban VY - én így látom...rezső
Hiányzik neki VY? 😊 Talán inkább edzeni kellett volna a szezon előtt, nemcsak a pénzre várni. Arról nem is beszélve, hogy orrba-szájba kapja a meccsen a lehetőségeket, még a másik két futónk a padot koptatja. Bár erről inkább a szakmai stáb tehet. Én meg úgy látom, hogy Ringernek, vagy Harpernak kéne kezdenie, s akkor CJ rájönne, hogy nem nélkülözhetetlen.Nandito
Ugye te sem gondolod komolyan, hogy CJ lógatta a lábát és meg se mozdult, amíg szerződést nem kapott!!!!????? De most komolyan!!! Nem megy neki, ez egyértelmű, de azért nem gondolom, hogy padoztatni kéne. Szeretjük Ringert, meg Harpert, tényleg nagyon jó srácok, tehetségesek, de ne komolytalankodjunk, Egy jó CJ-re van szükségünk, a padon pedig sosem lesz az. És noha nem menti fel, de akkor is tény, hogy a fal se dolgozik előtte úgy, ahogy a korábbi években, ráadásul még mindig minden csapat arra építit a védekezési stratégiát, hogy megfogja őt. Eddig éppen ezért volt meglepően hatékony a passzjátékunk, csak sajna vasárnap vagy a WR-ink keze volt lyukas (szegény DW a sérüléses szituban is elkapható labdát engedett kicsúszni a kezei közül, s aznap az már a második-harmadik volt csak neki), vagy Hassie dobta szarl a lasztit...
több mint 12 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
De hogyan jutottunk el odáig, hogy nem játszik semmit sem a csapat? Mert ugye három győzelmünk már van, amiből a Ravens elleni hazait és a Browns elleni idegenbelit még nagyszerűnek tartottuk... Ennyire kiismerhető a csapat játéka, vagy a fentebb említettek csak kifutott eredmények voltak? Lockerről ugyanúgy vélekedünk, ahhoz nincs hozzáfűznivalóm.Nandito
Szerintem, odakinn akármennyire is ajnározták Hassit - MVP várományos, nevetséges :rolleyes: - az a három győzelem főként a védelemnek volt köszönhető. Ami mostanra egyszerűen szétesett valamitől....
több mint 12 éve
Titans Tennessee Titans 676 — Tennessee fan
hát a hétvégén rendesen helyretették kis csapatunkat.
végülis nem volt egyértelmű, hogy kire (AF) vagy mire (futójáték, screen passz) kell figyelni.
mindenesetre a Colts-nál talán keresve sem lehetne ideálisabb ellenfelet találni. Remélem érvényesítik a papírformát és összekapják magukat.

több mint 12 éve
Nandito Tennessee Titans 3 058 — Titans fan
Sajnálom, hogy Munchak, mint várható volt, azt a keménykalapos vonalat viszi tovább, mint Fisher. Megint van egy nemszerethető csapatunk.
És még valami, nagyon remélem nem ezt a szétesett csapatot akarják odaadni Lockernek, mert ez tenne neki igazán rosszat, ha ezt akarták akkor most már kinlódjon tovább Hassi. Soha nem értettem egy új irányítót miért akkor akarnak kipróbálni, amikor már a béka segge alatt van a csapat, ez volt VY-nél is, csak neki sikerült összekaparnia őket. Lockernek nem biztos, hogy szerencséje lesz...
És akkor most kérdezem meg a Locker-kezdőbe ellenzőit: miért kellett erre várni? Nem mondom, hogy vele máshogy állnánk, mert azt nem lehet tudni, de benne van jövő, nem úgy mint Hassiben...
A meccsről konkrétan inkább semmit. Mert részünkről nem történt semmi. :/egozo
Továbbra is tartom magam, ahhoz, hogy várjunk még Lockerrel - bocs egozo😊
Az van, hogy ez a meccs azért ment el ilyen fájdalmasan, mert az elején egészen elképesztő mennyiségű labdát ejtettek el az elkapóink, CJ meg úgy látom, legfőképp az önbizalmát veszítette el, látja, tudja, hogy mit kéne csinálni, merre kéne futni, de egyszerűen nincs meg az átütőerő, ami ahhoz kéne, hogy az első, vagy a második szerelésből kibújhasson - ez így együtt nagyon sok volt - aztán persze Hassie uis hibázgatott, ez nem kérdés...
Ami a védelmünket illeti, arra nincsenek szavak - bye week után ilyen teljesítményt hazai pályán nem lehet hozni, mindegy volt, hogy futás, vagy passz, esélyünk sem volt. Csürhe módjára játszottunk, aminek nem lehetett más az eredménye. Egyébként CJ-nek hiányzik a legjobban VY - én így látom...rezső
Hiányzik neki VY? 😊 Talán inkább edzeni kellett volna a szezon előtt, nemcsak a pénzre várni. Arról nem is beszélve, hogy orrba-szájba kapja a meccsen a lehetőségeket, még a másik két futónk a padot koptatja. Bár erről inkább a szakmai stáb tehet. Én meg úgy látom, hogy Ringernek, vagy Harpernak kéne kezdenie, s akkor CJ rájönne, hogy nem nélkülözhetetlen.

Music City Miracle
több mint 12 éve
Nandito Tennessee Titans 3 058 — Titans fan
Sajnálom, hogy Munchak, mint várható volt, azt a keménykalapos vonalat viszi tovább, mint Fisher. Megint van egy nemszerethető csapatunk.
És még valami, nagyon remélem nem ezt a szétesett csapatot akarják odaadni Lockernek, mert ez tenne neki igazán rosszat, ha ezt akarták akkor most már kinlódjon tovább Hassi. Soha nem értettem egy új irányítót miért akkor akarnak kipróbálni, amikor már a béka segge alatt van a csapat, ez volt VY-nél is, csak neki sikerült összekaparnia őket. Lockernek nem biztos, hogy szerencséje lesz...
És akkor most kérdezem meg a Locker-kezdőbe ellenzőit: miért kellett erre várni? Nem mondom, hogy vele máshogy állnánk, mert azt nem lehet tudni, de benne van jövő, nem úgy mint Hassiben...
A meccsről konkrétan inkább semmit. Mert részünkről nem történt semmi. :/egozo
De hogyan jutottunk el odáig, hogy nem játszik semmit sem a csapat? Mert ugye három győzelmünk már van, amiből a Ravens elleni hazait és a Browns elleni idegenbelit még nagyszerűnek tartottuk... Ennyire kiismerhető a csapat játéka, vagy a fentebb említettek csak kifutott eredmények voltak? Lockerről ugyanúgy vélekedünk, ahhoz nincs hozzáfűznivalóm.

Music City Miracle
több mint 12 éve
rezső 494 — Titans fan
Sajnálom, hogy Munchak, mint várható volt, azt a keménykalapos vonalat viszi tovább, mint Fisher. Megint van egy nemszerethető csapatunk.
És még valami, nagyon remélem nem ezt a szétesett csapatot akarják odaadni Lockernek, mert ez tenne neki igazán rosszat, ha ezt akarták akkor most már kinlódjon tovább Hassi. Soha nem értettem egy új irányítót miért akkor akarnak kipróbálni, amikor már a béka segge alatt van a csapat, ez volt VY-nél is, csak neki sikerült összekaparnia őket. Lockernek nem biztos, hogy szerencséje lesz...
És akkor most kérdezem meg a Locker-kezdőbe ellenzőit: miért kellett erre várni? Nem mondom, hogy vele máshogy állnánk, mert azt nem lehet tudni, de benne van jövő, nem úgy mint Hassiben...
A meccsről konkrétan inkább semmit. Mert részünkről nem történt semmi. :/egozo
Továbbra is tartom magam, ahhoz, hogy várjunk még Lockerrel - bocs egozo😊
Az van, hogy ez a meccs azért ment el ilyen fájdalmasan, mert az elején egészen elképesztő mennyiségű labdát ejtettek el az elkapóink, CJ meg úgy látom, legfőképp az önbizalmát veszítette el, látja, tudja, hogy mit kéne csinálni, merre kéne futni, de egyszerűen nincs meg az átütőerő, ami ahhoz kéne, hogy az első, vagy a második szerelésből kibújhasson - ez így együtt nagyon sok volt - aztán persze Hassie uis hibázgatott, ez nem kérdés...
Ami a védelmünket illeti, arra nincsenek szavak - bye week után ilyen teljesítményt hazai pályán nem lehet hozni, mindegy volt, hogy futás, vagy passz, esélyünk sem volt. Csürhe módjára játszottunk, aminek nem lehetett más az eredménye. Egyébként CJ-nek hiányzik a legjobban VY - én így látom...rezső
Meg nekem 😀egozo
😊
dettó 😀

Meg nekem 😀

Ami a védelmünket illeti, arra nincsenek szavak - bye week után ilyen teljesítményt hazai pályán nem lehet hozni, mindegy volt, hogy futás, vagy passz, esélyünk sem volt. Csürhe módjára játszottunk, aminek nem lehetett más az eredménye. Egyébként CJ-nek hiányzik a legjobban VY - én így látom...
több mint 12 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
Sajnálom, hogy Munchak, mint várható volt, azt a keménykalapos vonalat viszi tovább, mint Fisher. Megint van egy nemszerethető csapatunk.
És még valami, nagyon remélem nem ezt a szétesett csapatot akarják odaadni Lockernek, mert ez tenne neki igazán rosszat, ha ezt akarták akkor most már kinlódjon tovább Hassi. Soha nem értettem egy új irányítót miért akkor akarnak kipróbálni, amikor már a béka segge alatt van a csapat, ez volt VY-nél is, csak neki sikerült összekaparnia őket. Lockernek nem biztos, hogy szerencséje lesz...
És akkor most kérdezem meg a Locker-kezdőbe ellenzőit: miért kellett erre várni? Nem mondom, hogy vele máshogy állnánk, mert azt nem lehet tudni, de benne van jövő, nem úgy mint Hassiben...
A meccsről konkrétan inkább semmit. Mert részünkről nem történt semmi. :/
több mint 12 éve
Nandito Tennessee Titans 3 058 — Titans fan
Köszönöm N-Drewnak és Pakesznak is, csak hát az eredmény... Most akkor ennyire gyengék vagyunk, vagy valaki nagyon eltolt valamit mind a Steelers ellen, mind a Texans ellen? De tudok még kérdezni. Mi történt CJ-vel? Miért nem használunk jobban másik futót? Hol van a védelem?

A támadást illetően többet azért nem kérdezek, mert aki irányít, az Hassie. Biztosan lesz még jó meccse, de szerintem arra nem lehet építeni egy szezont, hogy vagy megy neki, vagy nem. Pedig a csoport még most is nyerhető lenne... Remélem valaki, mondjuk a HC kitalál valamit, ennél sokkal biztatóbbat a folytatásra.

Music City Miracle
több mint 12 éve
pakesz Tennessee Titans 1 549 — Titans fan
Bízom benne, hogy drága kis csapatom a mai szülinapom alkalmából vasárnap megörvendeztet egy nagyon fontos győzelemmel. GO TITANS! 😀Nandito
Boldog Születésnapot!😊 D. Williams majd neked küldi a labdát a TD-je után, reméljük. 😉

Titans szurkolói oldal https://m.facebook.com/tennesseetitansmagyarorszag/?ref=bookmarks
több mint 12 éve
N-Drew Jacksonville Jaguars 516 — Jaguars fan
Bízom benne, hogy drága kis csapatom a mai szülinapom alkalmából vasárnap megörvendeztet egy nagyon fontos győzelemmel. GO TITANS! 😀Nandito
Isten éltessen! 😊

több mint 12 éve
Nandito Tennessee Titans 3 058 — Titans fan
Bízom benne, hogy drága kis csapatom a mai szülinapom alkalmából vasárnap megörvendeztet egy nagyon fontos győzelemmel. GO TITANS! 😀

Music City Miracle
több mint 12 éve
pakesz Tennessee Titans 1 549 — Titans fan
Nem is egyszer bizonyította, hogy klasszis 😛Wyatt
Ha már Pats fan vagy akkor említsük meg Brady-t, ő sem egyszer bizonyította, hogy klasszis, még se hisztizett vagy feltűnősködött, vagy esetleg annak közelébe került volna, hogy kirakják a csapatából. 😉

Titans szurkolói oldal https://m.facebook.com/tennesseetitansmagyarorszag/?ref=bookmarks
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Nem is egyszer bizonyította, hogy klasszis 😛

több mint 12 éve
pakesz Tennessee Titans 1 549 — Titans fan
"A Titansben folytathatja Terrell Owens. Az edző Mike Munchak szerint, ha a WR átmegy a fizikai teszten, elképzelhető hogy szerződést kap."

http://yamm.hu/f_ricsiAmadeus91
Hmm.. Ez elég meglepő. Amikor Moss hozzánk igazolt akkor néztem egy nfl meccset és mondták, hogy Moss "szakított" a Vikings-sel.Na mondom még a végén még hozzánk igazol....persze nem gondoltam komolyan, erre olvasom itt. 😀 Múltkor Baltimore-Houston meccs a sport tv-n szóba jött Teo, hogy még edzésben van, de nincs csapata, na meg, hogy mennyi helyről elzavarták, mekkora az arca. 😀 Ekkor megint felvetődött bennem, hogy jön hozzánk..... erre most olvasom 😀
Akkor most kérem, hogy Ochosinco-t, Clay Matthews-t, Darrel Ravis-t rúgják már ki és akkor.... : 😂

Személy szerint nekem pl. nagyon nem tetszett mikor a Dallasban hisztizett.... ha még is idejön akkor erről gyorsan mondjon le. :/ Úgy se fog... 😀pakesz
Végülis egy nevet sikerült eltalálni 😂 Amúgy remélem TO kap valahol kap még egy sanszot 😊Wyatt
Budapest Wolves-ba biztos beférne 😂 Nem egy sanszot kapott már...

Titans szurkolói oldal https://m.facebook.com/tennesseetitansmagyarorszag/?ref=bookmarks
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
"A Titansben folytathatja Terrell Owens. Az edző Mike Munchak szerint, ha a WR átmegy a fizikai teszten, elképzelhető hogy szerződést kap."

http://yamm.hu/f_ricsiAmadeus91
Hmm.. Ez elég meglepő. Amikor Moss hozzánk igazolt akkor néztem egy nfl meccset és mondták, hogy Moss "szakított" a Vikings-sel.Na mondom még a végén még hozzánk igazol....persze nem gondoltam komolyan, erre olvasom itt. 😀 Múltkor Baltimore-Houston meccs a sport tv-n szóba jött Teo, hogy még edzésben van, de nincs csapata, na meg, hogy mennyi helyről elzavarták, mekkora az arca. 😀 Ekkor megint felvetődött bennem, hogy jön hozzánk..... erre most olvasom 😀
Akkor most kérem, hogy Ochosinco-t, Clay Matthews-t, Darrel Ravis-t rúgják már ki és akkor.... : 😂

Személy szerint nekem pl. nagyon nem tetszett mikor a Dallasban hisztizett.... ha még is idejön akkor erről gyorsan mondjon le. :/ Úgy se fog... 😀pakesz
Végülis egy nevet sikerült eltalálni 😂 Amúgy remélem TO kap valahol kap még egy sanszot 😊

több mint 12 éve
egozo Tennessee Titans 669 — Titans fan
"A Titansben folytathatja Terrell Owens. Az edző Mike Munchak szerint, ha a WR átmegy a fizikai teszten, elképzelhető hogy szerződést kap."

http://yamm.hu/f_ricsiAmadeus91
Remélem nem lesz belőle semmi. Nagyon olyan szaga van, mint Moss megszerzésének. Az sem tetszett...be is jött. Nem Moss, hanem a véleményem.
több mint 12 éve
pakesz Tennessee Titans 1 549 — Titans fan
"A Titansben folytathatja Terrell Owens. Az edző Mike Munchak szerint, ha a WR átmegy a fizikai teszten, elképzelhető hogy szerződést kap."

http://yamm.hu/f_ricsiAmadeus91
Hmm.. Ez elég meglepő. Amikor Moss hozzánk igazolt akkor néztem egy nfl meccset és mondták, hogy Moss "szakított" a Vikings-sel.Na mondom még a végén még hozzánk igazol....persze nem gondoltam komolyan, erre olvasom itt. 😀 Múltkor Baltimore-Houston meccs a sport tv-n szóba jött Teo, hogy még edzésben van, de nincs csapata, na meg, hogy mennyi helyről elzavarták, mekkora az arca. 😀 Ekkor megint felvetődött bennem, hogy jön hozzánk..... erre most olvasom 😀
Akkor most kérem, hogy Ochosinco-t, Clay Matthews-t, Darrel Ravis-t rúgják már ki és akkor.... : 😂

Személy szerint nekem pl. nagyon nem tetszett mikor a Dallasban hisztizett.... ha még is idejön akkor erről gyorsan mondjon le. :/ Úgy se fog... 😀

Titans szurkolói oldal https://m.facebook.com/tennesseetitansmagyarorszag/?ref=bookmarks
több mint 12 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 932
"A Titansben folytathatja Terrell Owens. Az edző Mike Munchak szerint, ha a WR átmegy a fizikai teszten, elképzelhető hogy szerződést kap."

http://yamm.hu/f_ricsi

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Titans Tennessee Titans 676 — Tennessee fan
na akkor gondolom itt is vége lesz a bye week-nek...
csak fél füllel hallgattam a Jets meccset, de mintha azt mondták volna a Mia kapcsán, hogy a bye week-en idén már nem lehet OTA? az elég ciki, mert szerintem ráfért volna a csapatra némi összekovácsolás a Britt nélküli szezonra, hogy a Pitts vereség egyszeri legyen...

mindenesetre a hétvégén csoport-rangadó, igazság szerint nem bánom, hogy ha lehet, nekik még vaskosabb az IR listájuk... A.Johnson igazán kihagyhatná még a hétvégit, én meglennék nélküle.

kellemes hetet mindenkinek.

jaa, a rúgó témával alapvetően egyet értek és remélem a bye week ezen a téren határozott javulást hoz; határozottan elégedetlen vagyok velük; bár konkrétan még meccs nem ment el rajtuk, de valóban értékes yardokat bukunk rajtuk.

több mint 12 éve
Laki Tennessee Titans 1 668 — In Locker We Trust
Én hozzászólok 😊 Szerintem alapvetően jók a rugóink, de valóban kezd aggasztó lenni a helyzet. Utoljára Bironas 2006-ban volt ilyen fos. Összekaphatná magát a 3 meccsen kihagyott 3 FG után. Kernnel alapvetően nincs bajom.
GO TITANS!

"Obviously adding Matt Hasselbeck makes the Tennessee Titans a better team in 2011, but the long-term success of the franchise is going to hinge on the success of Jake Locker as an NFL quarterback."