NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

Washington Commanders

28 feliratkozó

több mint 15 éve
Bjoca 305 — Redskins fan
Kíváncsi leszek a power ranking-ra....apeszos
Miért? A 2-2-es mérleg és a csoportelsőség mellett számít valamit? Nem a power rankinget kell megnyerni, hanem az NFC Eastet, majd a Super Bowlt. Nem az a cél, hogy a PR-ben 10 közé kerülj, hanem hogy a playoffba. 😉

Bocs, de nem tudtam megállni.Szabler
bocs de én meg ezt nem tudom megállni: A redskinsről olyan régóta (megkockáztatom az nfl, majd bowl.hu indulása óta )szinte kizárólag negatív írások jelennek jelentek meg. Kezdve a drafttól az igazolásokon keresztül a mérkőzések összefoglalójáig. Most végre ez a maroknyi lelkes szurkoló had élvezze már ki a szinte soselátott csoportelsőséget. Még akkor is ha a szerkesztők ennek ellenére megint leszedik a keresztvizet a csapatról.
Persze amit írtál azzal teljesen egyetértek.Red
Néha tényleg bicskanyitogató, mennyire lenézik a csapatunkat / és az öt fős szurkolótáborunkat/ :cool:
több mint 15 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Engem az érdekel, hogy győzünk vagy nem, a többi szöveg.
Én is nagy szöveggyáros vagyok, nem arról van szó, és nem is baj ha dumálunk, de szerintem se kell a power rankinget, beharangozókat meg hasonlókat komolyan venni, az NFL-ben nem. Hiszen a legnagyobb expertek, akiket a Fox meg az ESPN meg a többi amcsi tévé mutogat, azok is tudnak úgy lyukra futni, hogy ihaj.
Ennek a gondolatnak a jegyében engem az se hat meg, ha valahol rosszat írnak a Skinsről. 😊agent T
Engem meg sosem hatott meg. 😊 A 'skins az 'skins, még ha bűn rossz is.


Ha nem tűnt fel, akkor nem a Redskins-szel van bajom, hanem a Power Ranking sekélyes műfajának túlmisztifikálásával.Szabler
Tudjuk, értettük... Szerintem ő sem rosszból mondta. 😊

Ugye, de ez volt ám a legkönnyebb része.
A nehezebb része a megtartás, mert ha apeszos kolléga nem gondoskodik friss anyagról holnap, meg holnapután se, akkor elmúlik az érdeklődés, mint ha nem is lett volna.
Én meg csak néha érek rá.agent T
Sajnos nem csak rajtam múlik... Amilyen szar őskövület lassú memóriátlan gépem van most, azzal egy TXT-t is nehéz megírni. Napi szinten ingázok orvos, munkahely és iskola között, a családról nem is beszélve. Ezért nehéz egyedül csinálni, és ezért vagyok nagyon hálás Mr.T-nek.. 😊
több mint 15 éve
agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
Mindenki alszik, vagy a redskinsfant olvassa? 😀 😀 Örülünk Vincent?apeszos
Iszonyatosan beindult az oldal... nagy ötlet volt bemondatni a tv-ben... grat agent T 😀Bjoca
Ugye, de ez volt ám a legkönnyebb része.
A nehezebb része a megtartás, mert ha apeszos kolléga nem gondoskodik friss anyagról holnap, meg holnapután se, akkor elmúlik az érdeklődés, mint ha nem is lett volna.
Én meg csak néha érek rá. 😊

Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 15 éve
agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
Engem az érdekel, hogy győzünk vagy nem, a többi szöveg.
Én is nagy szöveggyáros vagyok, nem arról van szó, és nem is baj ha dumálunk, de szerintem se kell a power rankinget, beharangozókat meg hasonlókat komolyan venni, az NFL-ben nem. Hiszen a legnagyobb expertek, akiket a Fox meg az ESPN meg a többi amcsi tévé mutogat, azok is tudnak úgy lyukra futni, hogy ihaj.
Ennek a gondolatnak a jegyében engem az se hat meg, ha valahol rosszat írnak a Skinsről. 😊

Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 15 éve
Szabler 1 360 — Tristero Courier
Kíváncsi leszek a power ranking-ra....apeszos
Miért? A 2-2-es mérleg és a csoportelsőség mellett számít valamit? Nem a power rankinget kell megnyerni, hanem az NFC Eastet, majd a Super Bowlt. Nem az a cél, hogy a PR-ben 10 közé kerülj, hanem hogy a playoffba. 😉

Bocs, de nem tudtam megállni.Szabler
bocs de én meg ezt nem tudom megállni: A redskinsről olyan régóta (megkockáztatom az nfl, majd bowl.hu indulása óta )szinte kizárólag negatív írások jelennek jelentek meg. Kezdve a drafttól az igazolásokon keresztül a mérkőzések összefoglalójáig. Most végre ez a maroknyi lelkes szurkoló had élvezze már ki a szinte soselátott csoportelsőséget. Még akkor is ha a szerkesztők ennek ellenére megint leszedik a keresztvizet a csapatról.
Persze amit írtál azzal teljesen egyetértek.Red
Ha nem tűnt fel, akkor nem a Redskins-szel van bajom, hanem a Power Ranking sekélyes műfajának túlmisztifikálásával.

Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 15 éve
Red Washington Commanders 49 — Redskins fan
Kíváncsi leszek a power ranking-ra....apeszos
Miért? A 2-2-es mérleg és a csoportelsőség mellett számít valamit? Nem a power rankinget kell megnyerni, hanem az NFC Eastet, majd a Super Bowlt. Nem az a cél, hogy a PR-ben 10 közé kerülj, hanem hogy a playoffba. 😉

Bocs, de nem tudtam megállni.Szabler
bocs de én meg ezt nem tudom megállni: A redskinsről olyan régóta (megkockáztatom az nfl, majd bowl.hu indulása óta )szinte kizárólag negatív írások jelennek jelentek meg. Kezdve a drafttól az igazolásokon keresztül a mérkőzések összefoglalójáig. Most végre ez a maroknyi lelkes szurkoló had élvezze már ki a szinte soselátott csoportelsőséget. Még akkor is ha a szerkesztők ennek ellenére megint leszedik a keresztvizet a csapatról.
Persze amit írtál azzal teljesen egyetértek.


Az elmúlt szezonban nem tudtunk nyerni otthon, és veszítettünk idegenben. Az én hibám, hogy ezeken kívül nem találtam egyéb helyet, ahol játszhattunk volna - Harry Neale, NHL edző
több mint 15 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Kíváncsi leszek a power ranking-ra....apeszos
Miért? A 2-2-es mérleg és a csoportelsőség mellett számít valamit? Nem a power rankinget kell megnyerni, hanem az NFC Eastet, majd a Super Bowlt. Nem az a cél, hogy a PR-ben 10 közé kerülj, hanem hogy a playoffba. 😉

Bocs, de nem tudtam megállni.Szabler
Akkor helyesbítek: Kíváncsi leszek Tomeee véleményére. Amúgy tényleg nem számít, még nagyon az elején vagyunk, és nekünk elég nyögvenyelős ez a "rebuilding". Ha Shannyék meg tudnák oldani a második félidőt is, akkor talán..... Kicsit olyan ez nekem, mint a soccerben, mondjuk az Inter játéka. Szerzünk egy gólt, aztán vissza állunk, majd a védelem megoldja alapon. Az én személyes véleményem, hogy rosszul választ play call-t Kyle, vagy az öreg, mindegy. Az látszik, hogy ugyanazt akarja végignyomni a meccsen, amit a második félidőre kiismernek az ellenfelek, ezért olyan szar a második félidős játékunk. Oszt a védelem vagy megoldja, vagy nem. De mivel nem értek hozzá, ez csak egy szubjektív vélemény.
több mint 15 éve
Bjoca 305 — Redskins fan
Kíváncsi leszek a power ranking-ra....apeszos
Miért? A 2-2-es mérleg és a csoportelsőség mellett számít valamit? Nem a power rankinget kell megnyerni, hanem az NFC Eastet, majd a Super Bowlt. Nem az a cél, hogy a PR-ben 10 közé kerülj, hanem hogy a playoffba. 😉

Bocs, de nem tudtam megállni.Szabler
És tegyük hozzá minden fikázás nélkül, hogy nem végig volt lenyűgöző a játékunk
több mint 15 éve
Szabler 1 360 — Tristero Courier
Kíváncsi leszek a power ranking-ra....apeszos
Miért? A 2-2-es mérleg és a csoportelsőség mellett számít valamit? Nem a power rankinget kell megnyerni, hanem az NFC Eastet, majd a Super Bowlt. Nem az a cél, hogy a PR-ben 10 közé kerülj, hanem hogy a playoffba. 😉

Bocs, de nem tudtam megállni.

Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 15 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Kíváncsi leszek a power ranking-ra....
több mint 15 éve
Bjoca 305 — Redskins fan
Mindenki alszik, vagy a redskinsfant olvassa? 😀 😀 Örülünk Vincent?apeszos
Iszonyatosan beindult az oldal... nagy ötlet volt bemondatni a tv-ben... grat agent T 😀
több mint 15 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Mindenki alszik, vagy a redskinsfant olvassa? 😀 😀 Örülünk Vincent?
több mint 15 éve
agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
ideértem én is, kicsit visszaolvastam, apeszos pedzegette a kérdést, de hasonlóan gondolom,
4 meccs ment le, és szinte mindegyiken megfigyelhető volt hogy az első félidőben igen jól teljesít mindkét csapatrész, tényleg jól, mindegyik meccsen vezetéssel mentünk le, de a második félidőre egyszerűen elhal a támadójáték, és mindenki a védelemtől várja a megoldást, nem tudom szereztünk e 10 pontot a 4 második félidőben összesen.
és tul.képpen arról szól a játék, hogy az ellenfél vissza tudja e magát hozni a meccsbe, amihez max asszisztálni fogunk,,, na ez így nincs jól.
persze lehet azt mondani hogy 32. a D de konkrétan 2 meccset nyertek meg és 2őt vesztettek el. (és a kosok elleni is meglett volna ha nem 0-14ről indulunk, mert Bradford 16-0ról nem hozza vissza magát)
és ezekből az előfeltételezésekből kiindulva a Packers és Colts elleni meccsel kapcs. nagyon szkeptikus vagyok, két jó irányító aki 'nem tud két negyed alatt veszteni'
és ez a meccs sem a futójátékon múllott vagy ment el, de Torain meglepően jól játszott.sapka
Teljes mértékben, tökéletesen egyetértek, elengedhetetlen, hogy végre a második félidőben is a pályán legyünk, írtam én is.

Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 15 éve
sapka Washington Commanders 6 651 — sapka
ideértem én is, kicsit visszaolvastam, apeszos pedzegette a kérdést, de hasonlóan gondolom,
4 meccs ment le, és szinte mindegyiken megfigyelhető volt hogy az első félidőben igen jól teljesít mindkét csapatrész, tényleg jól, mindegyik meccsen vezetéssel mentünk le, de a második félidőre egyszerűen elhal a támadójáték, és mindenki a védelemtől várja a megoldást, nem tudom szereztünk e 10 pontot a 4 második félidőben összesen.
és tul.képpen arról szól a játék, hogy az ellenfél vissza tudja e magát hozni a meccsbe, amihez max asszisztálni fogunk,,, na ez így nincs jól.
persze lehet azt mondani hogy 32. a D de konkrétan 2 meccset nyertek meg és 2őt vesztettek el. (és a kosok elleni is meglett volna ha nem 0-14ről indulunk, mert Bradford 16-0ról nem hozza vissza magát)
és ezekből az előfeltételezésekből kiindulva a Packers és Colts elleni meccsel kapcs. nagyon szkeptikus vagyok, két jó irányító aki 'nem tud két negyed alatt veszteni'
és ez a meccs sem a futójátékon múllott vagy ment el, de Torain meglepően jól játszott.

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 15 éve
agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
Na megyek megnézem az ismétlést.. 😀apeszos
Persze, hogy megnézem én is. 😊

Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 15 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Na megyek megnézem az ismétlést.. 😀
több mint 15 éve
agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
Mivel két oldalról megkínálták Vicket, úgy gondolta Skins secondary, hogy csak vissza igazítják a mellkasát szegény párának, és még a végén a hátára is ráestek mikor arccal a földön feküdt....... 😊
Azután mikor felkelt még a "vértezet" is szorította! 😊deepsilver
Hát igen, ezek már csak ilyenek, ezek a kontakt sportok. 😊

Vick fél yardra volt a vonalunktól, nem lehetett azt várni a secondarytől, hogy írásban, kérvénnyel forduljanak hozzá, hogy öreg, légyszi, álljál már meg. Az Eagles D# meg lehet, Portist intézte el egy időre. Ez van.agent T
Félre ne érts!
Isten őrizzen reklamálni...Sőt! 😀
Azt gondolom Vick egy tökös gyerek de a felépülése után szerintem átsuhan a búráján, hogy megpróbálja-e a futást! 😀deepsilver
Nem gondoltam én azt, hogy reklamálsz. 😊

Amúgy Vick vagy bárki más, ha egy sérülés után beszarós lesz, akkor jobb, ha visszavonul. Nem csak azért, mert ez a gondolkodásmód lehetetlenné teszi az eredményességet, hanem mert ha fosik, akkor tutira megtörik.
Ez nem csak itt érvényes, például valami kísértetiesen hasonlót mondott Lauda is a Forma 1-ről. Ott se lehet nyomni tovább, ha a pilóta összecsokizta a tűzálló gatya belsejét egy balesetnél.
Vick amúgy szerintem is tökös gyerek.

Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Oké, fent van a video is. Így visszanézve, tényleg durva volt Vick "összeroppantása". Mázli, hogy nem Landry ért oda előbb...apeszos
Mivel két oldalról megkínálták Vicket, úgy gondolta Skins secondary, hogy csak vissza igazítják a mellkasát szegény párának, és még a végén a hátára is ráestek mikor arccal a földön feküdt....... 😊
Azután mikor felkelt még a "vértezet" is szorította! 😊deepsilver
Hát igen, ezek már csak ilyenek, ezek a kontakt sportok. 😊

Vick fél yardra volt a vonalunktól, nem lehetett azt várni a secondarytől, hogy írásban, kérvénnyel forduljanak hozzá, hogy öreg, légyszi, álljál már meg. Az Eagles D# meg lehet, Portist intézte el egy időre. Ez van.agent T
Félre ne érts!
Isten őrizzen reklamálni...Sőt! 😀
Azt gondolom Vick egy tökös gyerek de a felépülése után szerintem átsuhan a búráján, hogy megpróbálja-e a futást! 😀
több mint 15 éve
agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
Oké, fent van a video is. Így visszanézve, tényleg durva volt Vick "összeroppantása". Mázli, hogy nem Landry ért oda előbb...apeszos
Mivel két oldalról megkínálták Vicket, úgy gondolta Skins secondary, hogy csak vissza igazítják a mellkasát szegény párának, és még a végén a hátára is ráestek mikor arccal a földön feküdt....... 😊
Azután mikor felkelt még a "vértezet" is szorította! 😊deepsilver
Hát igen, ezek már csak ilyenek, ezek a kontakt sportok. 😊

Vick fél yardra volt a vonalunktól, nem lehetett azt várni a secondarytől, hogy írásban, kérvénnyel forduljanak hozzá, hogy öreg, légyszi, álljál már meg. Az Eagles D# meg lehet, Portist intézte el egy időre. Ez van.

Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Oké, fent van a video is. Így visszanézve, tényleg durva volt Vick "összeroppantása". Mázli, hogy nem Landry ért oda előbb...apeszos
Mivel két oldalról megkínálták Vicket, úgy gondolta Skins secondary, hogy csak vissza igazítják a mellkasát szegény párának, és még a végén a hátára is ráestek mikor arccal a földön feküdt....... 😊
Azután mikor felkelt még a "vértezet" is szorította! 😊
több mint 15 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Oké, fent van a video is. Így visszanézve, tényleg durva volt Vick "összeroppantása". Mázli, hogy nem Landry ért oda előbb...
több mint 15 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Portisról tudunk valamit??????agent T
Még semmit, de rajta vagyok. Egyébként is nagyon tudnak ködösíteni..... Lásd Williams.
több mint 15 éve
agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
Portisról tudunk valamit??????

Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 15 éve
agent T Washington Commanders 815 — 'Skins (& Sens) fan
Ez szép volt, ment a főoldalra... 😊apeszos
Valahogy a győzelmi jelentések jobban sikerülnek. 😀

Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 15 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Ez szép volt, ment a főoldalra... 😊