Philadelphia Eagles - New York Giants

több mint 5 éve
Szesze New York Giants 18 927 — Giants fan
amúgy messze még a vége, túl sokszor éltem már át ilyen elejétől végigsírt eredménykövetőt az eagles fanok részéről aminek a végén mindig ők nyertek, szóval eddig absz deja vú 😊
Szesze

2003ban kezdtem el egyáltalán NFL-t nézni, talán ez a jó ebben a sportban hogy sokszor hullám vasút érzelmileg egy meccs, de sajnos ebben a csapatban jelenleg nagyon félre ment valami és nem lehet mindent a sok sérültre fogni. Olyan embereket engedtünk el akik úgy látszik nagyon fájdalmas űrt hagytak maguk után és most ezt láthatjuk 😊
rexaly
mikor meg fordítotok akkor meg majd jönnek az elemzések, h meg kell nyerni a csoportot..
Szesze
ha nyerünk is most ugyan ez lesz a véleményem, de igazad van rengetegen nem következetesek csak a pillanat alapján ítélnek de szerintem ez nem csak az Eagels fanoknál áll fent.
rexaly
de nekem akkor is röhej, h most nyertetek SB-t (hatalmas bravúrral, úgy hogy az égadta egy világon minden kifutott nektek), most van egy gyengébb szezon, de még reálisan nyerhető a csoport számotokra és így is ez megy egy ilyen meccsen.. kicsit szánalmas sztem, de nyilván ez magánvélemény
Szesze
én ezt így kicsit erősnek érzem de nyilván mindenkinek van véleménye és nem is kell magában tartania. Amúgy szerintem pont az SB miatt van most eltúlozva minden, olyan magasra rakták a lécet hogy egy amúgy "normál" szezon katasztrófának tűnik ennek a tükrében. Mindenki azt hitte hogy a sok évnyi szenvedés után ezzel az SBvel minden sínen van és évekig top csapat leszünk de az NFL sose erről szólt max a csapat szurkolói szeretnék ezt 😊
rexaly
bocs, marhára nem fair hogy épp neked írtam ezeket és valószínű tényleg túlzás is némileg. Csak bennem is van némi frusztráció, főleg ezekkel a meccsekkel kapcs 😊
több mint 5 éve
zsoeo Philadelphia Eagles Iowa Hawkeyes 2 760 — Fly Eagles
Volt olyan Eagles fan aki már alázást írt, közben 1 TD van közte... szóval nem kicsit altattok itt, hogy minden sz*r, közben meg igen is szoros a meccs. A 2. félidőben pedig rend szerint tönkremegy az amúgy sem túl acélos védelmünk.
Awesome88
szerintem fölösleges itt gerjeszteni a dolgokat. Most szarok vagyunk nem ezt vártuk a Super Bowl után, aki végignézte az idei leépülést jogosan lehet csalódott, ha hétről hétre azt látja hogy ez megy... De igen ilyen sírósak vagyunk 😊
több mint 5 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 8 585 — Eagles fan
amúgy messze még a vége, túl sokszor éltem már át ilyen elejétől végigsírt eredménykövetőt az eagles fanok részéről aminek a végén mindig ők nyertek, szóval eddig absz deja vú 😊
Szesze

2003ban kezdtem el egyáltalán NFL-t nézni, talán ez a jó ebben a sportban hogy sokszor hullám vasút érzelmileg egy meccs, de sajnos ebben a csapatban jelenleg nagyon félre ment valami és nem lehet mindent a sok sérültre fogni. Olyan embereket engedtünk el akik úgy látszik nagyon fájdalmas űrt hagytak maguk után és most ezt láthatjuk 😊
rexaly
mikor meg fordítotok akkor meg majd jönnek az elemzések, h meg kell nyerni a csoportot..
Szesze
ha nyerünk is most ugyan ez lesz a véleményem, de igazad van rengetegen nem következetesek csak a pillanat alapján ítélnek de szerintem ez nem csak az Eagels fanoknál áll fent.
rexaly
de nekem akkor is röhej, h most nyertetek SB-t (hatalmas bravúrral, úgy hogy az égadta egy világon minden kifutott nektek), most van egy gyengébb szezon, de még reálisan nyerhető a csoport számotokra és így is ez megy egy ilyen meccsen.. kicsit szánalmas sztem, de nyilván ez magánvélemény
Szesze
A csoport számunkra nem nyerhető ezzel a kerettel...azaz most kell takarítani ..nem évek múlva.
Greengo
ha tényleg így érzitek akkor miért kell végigsírni az egész meccset az első perctől? ezek szerint ez a papírforma
Szesze
Hagyd már ezt a sírás dumát légyszi, elég irritáló...
MrMiksa
Ne nyissunk ilyen jellegű vitát, de tényleg végig sírtátok az egész első félidőt 😀
Awesome88
Nyugi ez az utolsó meccsünk veletek idén. Mi meg még végigrinyáljuk a hátralévőket is. Csak kibírod ezt a kis időt már. 😀

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 5 éve
rexaly Philadelphia Eagles 260 — Dreadnought
amúgy messze még a vége, túl sokszor éltem már át ilyen elejétől végigsírt eredménykövetőt az eagles fanok részéről aminek a végén mindig ők nyertek, szóval eddig absz deja vú 😊
Szesze

2003ban kezdtem el egyáltalán NFL-t nézni, talán ez a jó ebben a sportban hogy sokszor hullám vasút érzelmileg egy meccs, de sajnos ebben a csapatban jelenleg nagyon félre ment valami és nem lehet mindent a sok sérültre fogni. Olyan embereket engedtünk el akik úgy látszik nagyon fájdalmas űrt hagytak maguk után és most ezt láthatjuk 😊
rexaly
mikor meg fordítotok akkor meg majd jönnek az elemzések, h meg kell nyerni a csoportot..
Szesze
ha nyerünk is most ugyan ez lesz a véleményem, de igazad van rengetegen nem következetesek csak a pillanat alapján ítélnek de szerintem ez nem csak az Eagels fanoknál áll fent.
rexaly
de nekem akkor is röhej, h most nyertetek SB-t (hatalmas bravúrral, úgy hogy az égadta egy világon minden kifutott nektek), most van egy gyengébb szezon, de még reálisan nyerhető a csoport számotokra és így is ez megy egy ilyen meccsen.. kicsit szánalmas sztem, de nyilván ez magánvélemény
Szesze
én ezt így kicsit erősnek érzem de nyilván mindenkinek van véleménye és nem is kell magában tartania. Amúgy szerintem pont az SB miatt van most eltúlozva minden, olyan magasra rakták a lécet hogy egy amúgy "normál" szezon katasztrófának tűnik ennek a tükrében. Mindenki azt hitte hogy a sok évnyi szenvedés után ezzel az SBvel minden sínen van és évekig top csapat leszünk de az NFL sose erről szólt max a csapat szurkolói szeretnék ezt 😊
több mint 5 éve
Awesome88 New York Giants 1 236
amúgy messze még a vége, túl sokszor éltem már át ilyen elejétől végigsírt eredménykövetőt az eagles fanok részéről aminek a végén mindig ők nyertek, szóval eddig absz deja vú 😊
Szesze

2003ban kezdtem el egyáltalán NFL-t nézni, talán ez a jó ebben a sportban hogy sokszor hullám vasút érzelmileg egy meccs, de sajnos ebben a csapatban jelenleg nagyon félre ment valami és nem lehet mindent a sok sérültre fogni. Olyan embereket engedtünk el akik úgy látszik nagyon fájdalmas űrt hagytak maguk után és most ezt láthatjuk 😊
rexaly
mikor meg fordítotok akkor meg majd jönnek az elemzések, h meg kell nyerni a csoportot..
Szesze
ha nyerünk is most ugyan ez lesz a véleményem, de igazad van rengetegen nem következetesek csak a pillanat alapján ítélnek de szerintem ez nem csak az Eagels fanoknál áll fent.
rexaly
de nekem akkor is röhej, h most nyertetek SB-t (hatalmas bravúrral, úgy hogy az égadta egy világon minden kifutott nektek), most van egy gyengébb szezon, de még reálisan nyerhető a csoport számotokra és így is ez megy egy ilyen meccsen.. kicsit szánalmas sztem, de nyilván ez magánvélemény
Szesze
A csoport számunkra nem nyerhető ezzel a kerettel...azaz most kell takarítani ..nem évek múlva.
Greengo
ha tényleg így érzitek akkor miért kell végigsírni az egész meccset az első perctől? ezek szerint ez a papírforma
Szesze
Hagyd már ezt a sírás dumát légyszi, elég irritáló...
MrMiksa
Ne nyissunk ilyen jellegű vitát, de tényleg végig sírtátok az egész első félidőt 😀
több mint 5 éve
MrMiksa Philadelphia Eagles 3 685

mert mindenkit felbasz ha kurvaszar a csapata, így hogy egy bajnokot aláznak meg hétről hétre végképp
eaglesmcnabb
Hagyjad, nem érti, a NYG szurkolók mindig mindennek örülnek. Évek óta nincs okuk "sírni"
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 15 210
legalább túl vagyunk az inten, régen nem volt már
több mint 5 éve
Szesze New York Giants 18 927 — Giants fan
amúgy messze még a vége, túl sokszor éltem már át ilyen elejétől végigsírt eredménykövetőt az eagles fanok részéről aminek a végén mindig ők nyertek, szóval eddig absz deja vú 😊
Szesze

2003ban kezdtem el egyáltalán NFL-t nézni, talán ez a jó ebben a sportban hogy sokszor hullám vasút érzelmileg egy meccs, de sajnos ebben a csapatban jelenleg nagyon félre ment valami és nem lehet mindent a sok sérültre fogni. Olyan embereket engedtünk el akik úgy látszik nagyon fájdalmas űrt hagytak maguk után és most ezt láthatjuk 😊
rexaly
mikor meg fordítotok akkor meg majd jönnek az elemzések, h meg kell nyerni a csoportot..
Szesze
ha nyerünk is most ugyan ez lesz a véleményem, de igazad van rengetegen nem következetesek csak a pillanat alapján ítélnek de szerintem ez nem csak az Eagels fanoknál áll fent.
rexaly
de nekem akkor is röhej, h most nyertetek SB-t (hatalmas bravúrral, úgy hogy az égadta egy világon minden kifutott nektek), most van egy gyengébb szezon, de még reálisan nyerhető a csoport számotokra és így is ez megy egy ilyen meccsen.. kicsit szánalmas sztem, de nyilván ez magánvélemény
Szesze
A csoport számunkra nem nyerhető ezzel a kerettel...azaz most kell takarítani ..nem évek múlva.
Greengo
ha tényleg így érzitek akkor miért kell végigsírni az egész meccset az első perctől? ezek szerint ez a papírforma
Szesze
mert mindenkit felbasz ha kurvaszar a csapata, így hogy egy bajnokot aláznak meg hétről hétre végképp
eaglesmcnabb
mi 2-14-gyel zártunk tavaly, most 3-6.. csak jelzem
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 310 — Így remélem megfelelek nektek.....
Jé csoda a Lincolnon 😊
több mint 5 éve
MrMiksa Philadelphia Eagles 3 685
amúgy messze még a vége, túl sokszor éltem már át ilyen elejétől végigsírt eredménykövetőt az eagles fanok részéről aminek a végén mindig ők nyertek, szóval eddig absz deja vú 😊
Szesze

2003ban kezdtem el egyáltalán NFL-t nézni, talán ez a jó ebben a sportban hogy sokszor hullám vasút érzelmileg egy meccs, de sajnos ebben a csapatban jelenleg nagyon félre ment valami és nem lehet mindent a sok sérültre fogni. Olyan embereket engedtünk el akik úgy látszik nagyon fájdalmas űrt hagytak maguk után és most ezt láthatjuk 😊
rexaly
mikor meg fordítotok akkor meg majd jönnek az elemzések, h meg kell nyerni a csoportot..
Szesze
ha nyerünk is most ugyan ez lesz a véleményem, de igazad van rengetegen nem következetesek csak a pillanat alapján ítélnek de szerintem ez nem csak az Eagels fanoknál áll fent.
rexaly
de nekem akkor is röhej, h most nyertetek SB-t (hatalmas bravúrral, úgy hogy az égadta egy világon minden kifutott nektek), most van egy gyengébb szezon, de még reálisan nyerhető a csoport számotokra és így is ez megy egy ilyen meccsen.. kicsit szánalmas sztem, de nyilván ez magánvélemény
Szesze
A csoport számunkra nem nyerhető ezzel a kerettel...azaz most kell takarítani ..nem évek múlva.
Greengo
ha tényleg így érzitek akkor miért kell végigsírni az egész meccset az első perctől? ezek szerint ez a papírforma
Szesze
Hagyd már ezt a sírás dumát légyszi, elég irritáló...
több mint 5 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 8 585 — Eagles fan
Jééé...vmi a védelemtől. 😀 Nem nagyon láttam ilyet idén.

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 5 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 8 585 — Eagles fan
Volt olyan Eagles fan aki már alázást írt, közben 1 TD van közte... szóval nem kicsit altattok itt, hogy minden sz*r, közben meg igen is szoros a meccs. A 2. félidőben pedig rend szerint tönkremegy az amúgy sem túl acélos védelmünk.
Awesome88
Ettől még minden szar..csak ezt 2 szar kretén csapat nyomja fullba. 😀

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 5 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 351 — TODDHERREMANS79
amúgy messze még a vége, túl sokszor éltem már át ilyen elejétől végigsírt eredménykövetőt az eagles fanok részéről aminek a végén mindig ők nyertek, szóval eddig absz deja vú 😊
Szesze

2003ban kezdtem el egyáltalán NFL-t nézni, talán ez a jó ebben a sportban hogy sokszor hullám vasút érzelmileg egy meccs, de sajnos ebben a csapatban jelenleg nagyon félre ment valami és nem lehet mindent a sok sérültre fogni. Olyan embereket engedtünk el akik úgy látszik nagyon fájdalmas űrt hagytak maguk után és most ezt láthatjuk 😊
rexaly
mikor meg fordítotok akkor meg majd jönnek az elemzések, h meg kell nyerni a csoportot..
Szesze
ha nyerünk is most ugyan ez lesz a véleményem, de igazad van rengetegen nem következetesek csak a pillanat alapján ítélnek de szerintem ez nem csak az Eagels fanoknál áll fent.
rexaly
de nekem akkor is röhej, h most nyertetek SB-t (hatalmas bravúrral, úgy hogy az égadta egy világon minden kifutott nektek), most van egy gyengébb szezon, de még reálisan nyerhető a csoport számotokra és így is ez megy egy ilyen meccsen.. kicsit szánalmas sztem, de nyilván ez magánvélemény
Szesze
A csoport számunkra nem nyerhető ezzel a kerettel...azaz most kell takarítani ..nem évek múlva.
Greengo
ha tényleg így érzitek akkor miért kell végigsírni az egész meccset az első perctől? ezek szerint ez a papírforma
Szesze
mert mindenkit felbasz ha kurvaszar a csapata, így hogy egy bajnokot aláznak meg hétről hétre végképp

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!

Sírni csak a győztesnek szabad 😉 de neki igen 😀

De azért FG távolsággi elnegedjük őket biztows ami biztos 😊
több mint 5 éve
zsojti Philadelphia Eagles 4 063
bausby gyerek katasztrófa
több mint 5 éve
MrMiksa Philadelphia Eagles 3 685
Volt olyan Eagles fan aki már alázást írt, közben 1 TD van közte... szóval nem kicsit altattok itt, hogy minden sz*r, közben meg igen is szoros a meccs. A 2. félidőben pedig rend szerint tönkremegy az amúgy sem túl acélos védelmünk.
Awesome88
Ha láttál már nfl meccset, márpedig feltételezem, hogy nem keveset, akkor tudhatod, hogy mennyire gyorsan tud változni a játék képe... Gondolom mindenki a pillanatnyi gondolatait írja ide, és nem lát 20 percre előre. Ebben a játékban bármikor bármi megtörténhet, még ha ez egy orbitális közhely is...

Szerkesztette: MrMiksa
több mint 5 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 8 585 — Eagles fan
amúgy messze még a vége, túl sokszor éltem már át ilyen elejétől végigsírt eredménykövetőt az eagles fanok részéről aminek a végén mindig ők nyertek, szóval eddig absz deja vú 😊
Szesze

2003ban kezdtem el egyáltalán NFL-t nézni, talán ez a jó ebben a sportban hogy sokszor hullám vasút érzelmileg egy meccs, de sajnos ebben a csapatban jelenleg nagyon félre ment valami és nem lehet mindent a sok sérültre fogni. Olyan embereket engedtünk el akik úgy látszik nagyon fájdalmas űrt hagytak maguk után és most ezt láthatjuk 😊
rexaly
mikor meg fordítotok akkor meg majd jönnek az elemzések, h meg kell nyerni a csoportot..
Szesze
ha nyerünk is most ugyan ez lesz a véleményem, de igazad van rengetegen nem következetesek csak a pillanat alapján ítélnek de szerintem ez nem csak az Eagels fanoknál áll fent.
rexaly
de nekem akkor is röhej, h most nyertetek SB-t (hatalmas bravúrral, úgy hogy az égadta egy világon minden kifutott nektek), most van egy gyengébb szezon, de még reálisan nyerhető a csoport számotokra és így is ez megy egy ilyen meccsen.. kicsit szánalmas sztem, de nyilván ez magánvélemény
Szesze
A csoport számunkra nem nyerhető ezzel a kerettel...azaz most kell takarítani ..nem évek múlva.

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 5 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 8 585 — Eagles fan
amúgy messze még a vége, túl sokszor éltem már át ilyen elejétől végigsírt eredménykövetőt az eagles fanok részéről aminek a végén mindig ők nyertek, szóval eddig absz deja vú 😊
Szesze

2003ban kezdtem el egyáltalán NFL-t nézni, talán ez a jó ebben a sportban hogy sokszor hullám vasút érzelmileg egy meccs, de sajnos ebben a csapatban jelenleg nagyon félre ment valami és nem lehet mindent a sok sérültre fogni. Olyan embereket engedtünk el akik úgy látszik nagyon fájdalmas űrt hagytak maguk után és most ezt láthatjuk 😊
rexaly
mikor meg fordítotok akkor meg majd jönnek az elemzések, h meg kell nyerni a csoportot..
Szesze
Nekem van egy olyan érzésem, hogy bárki nyerje az NFC Eastet egy körnél többet nem megy (SE).
De nyilván nem mindegy ki nyeri. Most tippre a Boys.

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 5 éve
Szesze New York Giants 18 927 — Giants fan
amúgy messze még a vége, túl sokszor éltem már át ilyen elejétől végigsírt eredménykövetőt az eagles fanok részéről aminek a végén mindig ők nyertek, szóval eddig absz deja vú 😊
Szesze

2003ban kezdtem el egyáltalán NFL-t nézni, talán ez a jó ebben a sportban hogy sokszor hullám vasút érzelmileg egy meccs, de sajnos ebben a csapatban jelenleg nagyon félre ment valami és nem lehet mindent a sok sérültre fogni. Olyan embereket engedtünk el akik úgy látszik nagyon fájdalmas űrt hagytak maguk után és most ezt láthatjuk 😊
rexaly
mikor meg fordítotok akkor meg majd jönnek az elemzések, h meg kell nyerni a csoportot..
Szesze
ha nyerünk is most ugyan ez lesz a véleményem, de igazad van rengetegen nem következetesek csak a pillanat alapján ítélnek de szerintem ez nem csak az Eagels fanoknál áll fent.
rexaly
de nekem akkor is röhej, h most nyertetek SB-t (hatalmas bravúrral, úgy hogy az égadta egy világon minden kifutott nektek), most van egy gyengébb szezon, de még reálisan nyerhető a csoport számotokra és így is ez megy egy ilyen meccsen.. kicsit szánalmas sztem, de nyilván ez magánvélemény
több mint 5 éve
Awesome88 New York Giants 1 236
Volt olyan Eagles fan aki már alázást írt, közben 1 TD van közte... szóval nem kicsit altattok itt, hogy minden sz*r, közben meg igen is szoros a meccs. A 2. félidőben pedig rend szerint tönkremegy az amúgy sem túl acélos védelmünk.
több mint 5 éve
yooker New York Giants 7 311 — Expect the Best !
semmi passz siettetés nincs részünkről ez nem egy nyerő" taktika manapság...
több mint 5 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 351 — TODDHERREMANS79
a 2 pontost hogy kezeli a fantasy?
Janek
2 ponttal