Politika
52 feliratkozó
3 hónapja
Mondjuk az emberkereskedok efajta kiengedese is meger egy miset, de osszessegeben nem volt ez akkora bumm.Az egybites amoba Fityesz szavazok agyilag ugysem kepesek feldolgozni az elhangzottakat.
Sztem a narancsok a mai ujitasi dontesekkel inkabb adnak lecsaphato atombombakat MPeknek.
3 hónapja
Ez eddig eleg katyvasz es nem latom h fingatnak Fityeszt vele.Ezzel sehogy.
Beki
Vártam, hogy a migrációs témával meg a táborral jönnek elő.
Gondolom ez annak szól, hogy ezt a témát akarja vinni a Fidesz, aztán igazából most debunkolják az egészet, adva egy kis gondolkodnivalót a kongresszushoz.
Azért is gondolom ezt, mert ezek az infók nagyjából tudottak voltak, cikk is jelent meg (talán megint) egy hete/a héten, és ugye ezen a héten kezdett ezzel kampányolni az ellenzék.
Ez meg itt volt tarsolyban és várták, hogy mikor dobhatják be, hogy megnyerjék a napot, de legalábbis ne az legyen, hogy csak a Fidesz kongresszussal foglalkozzanak, hanem belevigyék az adott témát is.
Volt már ilyen, úgymond semmi extra bejelentése már, ahol kiderülnek a részletek, amik azért lehetnek jelentősek.
3 hónapja
Igen, turelmetlen voltam, kezd kibontakozni a kepEz eddig eleg katyvasz es nem latom h fingatnak Fityeszt vele.Én nem vártam mást, egyszerűen bemutatják hogy mekkora állszent hazugok. Simán csak kifogják a szelet a Fidesz mai napjából.
Beki
Nomac
3 hónapja
Ez eddig eleg katyvasz es nem latom h fingatnak Fityeszt vele.Én nem vártam mást, egyszerűen bemutatják hogy mekkora állszent hazugok. Simán csak kifogják a szelet a Fidesz mai napjából.
Beki
3 hónapja
Ez eddig eleg katyvasz es nem latom h fingatnak Fityeszt vele.
3 hónapja
Apa, kezdődik! 😀Na, nézzük mit mondanak, hogy nyerjék a napok?
MP most elég komolynak tűnik, nem a szokásosnak.
Szerkesztette: Lúdas Solymi
3 hónapja
MP begerjesztette a népet egy holnap reggeli rendkívüli bejelentéssel. Remélem nem lesz nagyobb a füstje, mint a lángja.Mindig nagyobb a füst, mint a láng. Ez a politikai kommunikáció lényege.
dugo93
Eléggé béna lenne ha fordítva lenne.
3 hónapja
Kis-Szölgyémi FerencHadd ne tippeljek. 😊Szerinted az emlitett B+N milyen cég?Mondok egy egyszerű példát, még ha nem is egyformán használható minden ágazatban. Itt ferihegyen régen takarítónénik, nem nagy pénzért dolgoztak, de azért ezt-azt félretéve maguknak, teljesen jól elvégezték a munkát. A céget (B+N) zavarta, hogy ők már a garantált bérminimum fölötti fizetésért dolgoztak, ezért elküldték őket és elkezdtek előbb közel vidékieket, majd borsodiakat, majd végül nyirségieket alkalmazni, de rövid idő alatt rájöttek, hogy annyira nem is alkalmasak, másrészt a garantált bérminimumok miatt kezdtek azok is drágák lenni nekik. Most már magyar csak elvétve van, mindenhol ázsiaiak. Ez az olcsó megoldás és pont leszarják, hogy milyen a munka minősége. De azért a B+N-nek elég jól megy, hogy rohadna el az összes krumplijuk. Ez csak a cégeken múlik és amíg azt tapasztalják, hogy van kibújási lehetőség, addig mindent meg is tesznek majd az olcsóságért. Pont ilyenek ezek a 1-2 nap alatt meggazdagodott cégvezetők. Persze nyilván nyugaton is a profit az első, de az ami itt megy, az szerintem már tarthatatlan.Mondok én is egy példát, és ez a győri Audi, ahol a csirkés cégnek a 2.5x-ese az átlagos fizetés, a portást is beszámítva: az Audi is döntően munkaerő-szervező alvállalkozókkal tölteti fel az állományt, mert így nem ő foglalkoztatja az embereket, hanem az alvállalkozó, akinek máról holnapra, végkielégítés és egyéb problémák nélkül azt lehet mondani, hogy holnaptól 100 ember helyett 50 ember kell ebbe és ebbe a csarnokba.
Klaci79
Ez egy nagy hagyományokkal rendelkező német cég, nem egy balkáni körülmények között szocializálódott hazai újvállalkozó. A munkavállalói jogok durva megnyirbálása, a munkaerőpiaci erőviszonyok munkáltató irányba való erős eltolása a teljes piacot torzítja, nem csak a tízmilliárdos yachton két dolcsis kávét szürcsölgető újgazdagok lesznek ilyenné. Ha felszántják a foci pályát, előbb-utóbb te is alkalmazkodni fogsz a szántás nyomokhoz, ha tükör pályán szeretnél focizni, ha nem.
(Amúgy csodálkozom, hogy Ferihegyen még direktben alkalmazzák a takarítókat. Azt hittem már régen lenyúlta a bizniszt valamelyik NER-es cég aki alvállalkozóként - maláj vendégmunkásokat alkalmazva - csinálja. 😊 )
peterk2005 udvari bolond
slowmotion
peterk2005 udvari bolond
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
3 hónapja
Hadd ne tippeljek. 😊Szerinted az emlitett B+N milyen cég?Mondok egy egyszerű példát, még ha nem is egyformán használható minden ágazatban. Itt ferihegyen régen takarítónénik, nem nagy pénzért dolgoztak, de azért ezt-azt félretéve maguknak, teljesen jól elvégezték a munkát. A céget (B+N) zavarta, hogy ők már a garantált bérminimum fölötti fizetésért dolgoztak, ezért elküldték őket és elkezdtek előbb közel vidékieket, majd borsodiakat, majd végül nyirségieket alkalmazni, de rövid idő alatt rájöttek, hogy annyira nem is alkalmasak, másrészt a garantált bérminimumok miatt kezdtek azok is drágák lenni nekik. Most már magyar csak elvétve van, mindenhol ázsiaiak. Ez az olcsó megoldás és pont leszarják, hogy milyen a munka minősége. De azért a B+N-nek elég jól megy, hogy rohadna el az összes krumplijuk. Ez csak a cégeken múlik és amíg azt tapasztalják, hogy van kibújási lehetőség, addig mindent meg is tesznek majd az olcsóságért. Pont ilyenek ezek a 1-2 nap alatt meggazdagodott cégvezetők. Persze nyilván nyugaton is a profit az első, de az ami itt megy, az szerintem már tarthatatlan.Mondok én is egy példát, és ez a győri Audi, ahol a csirkés cégnek a 2.5x-ese az átlagos fizetés, a portást is beszámítva: az Audi is döntően munkaerő-szervező alvállalkozókkal tölteti fel az állományt, mert így nem ő foglalkoztatja az embereket, hanem az alvállalkozó, akinek máról holnapra, végkielégítés és egyéb problémák nélkül azt lehet mondani, hogy holnaptól 100 ember helyett 50 ember kell ebbe és ebbe a csarnokba.
Klaci79
Ez egy nagy hagyományokkal rendelkező német cég, nem egy balkáni körülmények között szocializálódott hazai újvállalkozó. A munkavállalói jogok durva megnyirbálása, a munkaerőpiaci erőviszonyok munkáltató irányba való erős eltolása a teljes piacot torzítja, nem csak a tízmilliárdos yachton két dolcsis kávét szürcsölgető újgazdagok lesznek ilyenné. Ha felszántják a foci pályát, előbb-utóbb te is alkalmazkodni fogsz a szántás nyomokhoz, ha tükör pályán szeretnél focizni, ha nem.
(Amúgy csodálkozom, hogy Ferihegyen még direktben alkalmazzák a takarítókat. Azt hittem már régen lenyúlta a bizniszt valamelyik NER-es cég aki alvállalkozóként - maláj vendégmunkásokat alkalmazva - csinálja. 😊 )
peterk2005 udvari bolond
slowmotion


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
MP begerjesztette a népet egy holnap reggeli rendkívüli bejelentéssel. Remélem nem lesz nagyobb a füstje, mint a lángja.A fing elszáll?
dugo93
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
MP begerjesztette a népet egy holnap reggeli rendkívüli bejelentéssel. Remélem nem lesz nagyobb a füstje, mint a lángja.
3 hónapja
Szerinted az emlitett B+N milyen cég?Mondok egy egyszerű példát, még ha nem is egyformán használható minden ágazatban. Itt ferihegyen régen takarítónénik, nem nagy pénzért dolgoztak, de azért ezt-azt félretéve maguknak, teljesen jól elvégezték a munkát. A céget (B+N) zavarta, hogy ők már a garantált bérminimum fölötti fizetésért dolgoztak, ezért elküldték őket és elkezdtek előbb közel vidékieket, majd borsodiakat, majd végül nyirségieket alkalmazni, de rövid idő alatt rájöttek, hogy annyira nem is alkalmasak, másrészt a garantált bérminimumok miatt kezdtek azok is drágák lenni nekik. Most már magyar csak elvétve van, mindenhol ázsiaiak. Ez az olcsó megoldás és pont leszarják, hogy milyen a munka minősége. De azért a B+N-nek elég jól megy, hogy rohadna el az összes krumplijuk. Ez csak a cégeken múlik és amíg azt tapasztalják, hogy van kibújási lehetőség, addig mindent meg is tesznek majd az olcsóságért. Pont ilyenek ezek a 1-2 nap alatt meggazdagodott cégvezetők. Persze nyilván nyugaton is a profit az első, de az ami itt megy, az szerintem már tarthatatlan.Mondok én is egy példát, és ez a győri Audi, ahol a csirkés cégnek a 2.5x-ese az átlagos fizetés, a portást is beszámítva: az Audi is döntően munkaerő-szervező alvállalkozókkal tölteti fel az állományt, mert így nem ő foglalkoztatja az embereket, hanem az alvállalkozó, akinek máról holnapra, végkielégítés és egyéb problémák nélkül azt lehet mondani, hogy holnaptól 100 ember helyett 50 ember kell ebbe és ebbe a csarnokba.
Klaci79
Ez egy nagy hagyományokkal rendelkező német cég, nem egy balkáni körülmények között szocializálódott hazai újvállalkozó. A munkavállalói jogok durva megnyirbálása, a munkaerőpiaci erőviszonyok munkáltató irányba való erős eltolása a teljes piacot torzítja, nem csak a tízmilliárdos yachton két dolcsis kávét szürcsölgető újgazdagok lesznek ilyenné. Ha felszántják a foci pályát, előbb-utóbb te is alkalmazkodni fogsz a szántás nyomokhoz, ha tükör pályán szeretnél focizni, ha nem.
(Amúgy csodálkozom, hogy Ferihegyen még direktben alkalmazzák a takarítókat. Azt hittem már régen lenyúlta a bizniszt valamelyik NER-es cég aki alvállalkozóként - maláj vendégmunkásokat alkalmazva - csinálja. 😊 )
peterk2005 udvari bolond
3 hónapja
Fú, baszki, ma láttam a Westendnél a csajt.Baj Angelika?Fuhh hallod, milyen nőt láttunk ma a Bazilikánál... Anorexiás test, a mellei egyenként nagyobbak voltak mint a fejem, a szája meg legalább kétszer akkora volt, mint Geronazzónak 😳😱24.hu/belfold/2026/06/06/deak-daniel-megafon/Ha mostantól kormányfüggetlen, akkor eddig...?
Beki
Idézném Kovi tanácsát Geronazzo Mária felé: " Fogjad a faszokat!"
Tactful Cactus
warr_b
deyell
A szája se semmi, de azok a mellnek hívott képződmények.
Tényleg megsajnáltam szegényt, hogy ott valami nagyon nincs rendben fejben, ha ennyire ki akar tűnni, valamiben különlegesnek lenni.
3 hónapja
Lófaszt a seggêbe vagy a pofájaba....Úgy látom Toro nyert és a Meta lekönyököltKonkrétan ez mit jelent, mit kap Toroczkai?
StormST
szaba
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
3 hónapja
Na jó, akkor visszamegyek.Vicc volt csak, mert kb 1 órára teljesen leállt a Facebook. Na de vissza a read only módba 😊Úgy látom Toro nyert és a Meta lekönyököltKonkrétan ez mit jelent, mit kap Toroczkai?
StormST
szaba
r.baggio
3 hónapja
Vicc volt csak, mert kb 1 órára teljesen leállt a Facebook. Na de vissza a read only módba 😊Úgy látom Toro nyert és a Meta lekönyököltKonkrétan ez mit jelent, mit kap Toroczkai?
StormST
szaba

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
3 hónapja
Úgy látom Toro nyert és a Meta lekönyököltKonkrétan ez mit jelent, mit kap Toroczkai?
StormST
3 hónapja
Úgy látom Toro nyert és a Meta lekönyököltmondjuk ez nekik nem jó mer nem tud terjedi az alusisak
StormST
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Úgy látom Toro nyert és a Meta lekönyökölt
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
3 hónapja
Életem munkája lenne, ha főnök kúpja lehetnék és minden sarkon belém rúgtának 🤣Hát igen, bebizonyosodik, hogy a saját "igazadért" már az emberek élete vagy halála se számít, csak lehessen okolni vele az ellefelet. Csak így tovább előre a mocsár és a szarkupac aljára!Csak irigykedsz Bercire, hogy milyen cool 😊
24.hu/belfold/2026/06/12/havasi-bertalan-ongyilkossagok-nem-azonosithato/
KB23
ender1112
3 hónapja
Hát igen, bebizonyosodik, hogy a saját "igazadért" már az emberek élete vagy halála se számít, csak lehessen okolni vele az ellefelet. Csak így tovább előre a mocsár és a szarkupac aljára!Csak irigykedsz Bercire, hogy milyen cool 😊
24.hu/belfold/2026/06/12/havasi-bertalan-ongyilkossagok-nem-azonosithato/
KB23
3 hónapja
Nem hiszem, hogy az alvállalkozók ebben a sztoriban hosszú távon megszívnák. Balásy cégei durván nyereséges, pénzben úszó cégek voltak, sok milliárdos összegeket zároltak nála, ha jól tudom éppen azért, mert megpróbálta a pénzeket kimenteni. Így, hogy zárolva vannak, nem tudja kivenni. Így akár csődeljárás jön, akár valami egyéb büntetőügy, mind az alkalmazottak, mind az alvállalkozók kifizethetők lesznek idővel az eljárás során. Szerintem.Nem, de bizony biztos vannak olyan vállalkozók, akik nem jó kedvükből önszántukból szerződtek vele. Elvègeztèk a munkát, jogosan várják a pènzt. Na most ha zárolták a számlákat, akkor őket valahogy mègiscsak ki kellene fizetni. Lehet, valóban, Balasy sajat zsebből is tudna fizetni ha akarna, de nem vagyok tisztában a pènzügyi viszonyokkal. Ezèrt mondom, hogy ezt lehetne árnyaltabban kezelni. De lehet nincs igazam elfogadom mert nem ismerek minden rèszletet. Csak az alapján amit tudok, sejtek.Ezt nem igazából értem, elég sok NER-től független cég is fizetésképtelen, mindig avatkozzon be az állam?Ééééésss a fagyi visszanyal 😀Ok viszont akik önhibájukon kívül vannak bajban azokat tènyleg engedjèk hogy rendezve legyenek.
444.hu/2026/06/12/balasy-attol-tart-hogy-a-cegeit-felszamoljak
KB23
dande2
Jughead
dande2
(Az ezen a piacon dolgozó cégeknek szerintem nagyobb fejfájást okoz most az, hogy ez a piac várhatóan drasztikusan át fog alakulni. Az állam volt eddig a legnagyobb megrendelő, a piaci részesedésnek valami egészen beteg, 30% körüli részét kitéve. Ez ha csak harmadára fog esni, az is komoly sokkhatást okozhat.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
Ez így van, de hol van ebben az enyéni felelőség? Mert nem minden idős lett zombi, pedig nekik is ott lehetett volna az út, hogy ráfüggnek az M1-re.Nagyon fiatal koromban, kb. 30-35-ig én is így gondolkodtam, aztán kezdtem kicsit máshogy látni ezeket a dolgokat.Nem akarom érzéketlen lenni, és ha ez igaz részvétem a családnak, de aki ezt a sok baromságot bevette, amit a fidess nyomott ugyan úgy hibás a saját sorsáért. Tény hogy az állam párt aki ideig züllesztette a közbeszédet és a hangulatot, de ha a fogadó fél is ennyire bárgyú, akkor ezek amúgy se voltak életképesek.Hát igen, bebizonyosodik, hogy a saját "igazadért" már az emberek élete vagy halála se számít, csak lehessen okolni vele az ellefelet. Csak így tovább előre a mocsár és a szarkupac aljára!Én olyanról hallottam, hogy valaki öngyilkos lett április 12. után, mert nem akart a frontra menni. Azzal nem "büszkélkedik" senki.
24.hu/belfold/2026/06/12/havasi-bertalan-ongyilkossagok-nem-azonosithato/
KB23
Gyurma Pappa
KB23
Az a baj, hogy az állam nem csak a közbeszédet züllesztette le, hanem az emberek mentális ellenálló képességét és a lehetőségeit arra, hogy ezt elkerülje, kvázi "zombikat" teremtve ezáltal.
Sajnos ilyen beszűkült tudatállapottal bekerülsz egy spirálba, amiből egyedül nagyon nehéz, ha nem lehetetlen kijönni, mert te magad nem veszed észre, hogy benne vagy, külvilág meg nem segít vagy nem tud megfelelő módon segíteni.
Ezek az emberek nem életképtelenek vagy bárgyúak, hanem ilyen helyzetbe kerültek.
Lúdas Solymi
Egyetértünk, hogy a közbeszéd állapotáért felelős a volt kormány, de kellenek hozzá az emberek is, akik hagyták ezt.
Messzire vezető téma, de én sok esetben érzem azt, hogy emberek nem képesek valódi felelőséget vállalni a saját életükért, ezt nem bontom ki jobban, mert tényleg messzire vezetne.
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"