Politika

52 feliratkozó

12 napja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
Ligeti alkotmánybírónak? Ez valami vicc? Ezt kapja az NVVH helyett, vagy hogy kiszálljon a TI-ból és ne járjon a Tisza nyakára?
StormST
Miért nem alkalmas rá (nem tudok róla sokat)?
Jughead
Hát, annyit mondok, hogy 2 hete még arról volt szó, hogy ahhoz nincs elég jogi háttere, hogy az NVVH-t vezesse... 😀
StormST
Mármint hol volt erről szó? Majd meglincselték a Tiszát, hogy helyette egy nem jogász lett az NVVH vezetője.
Jughead
Itt például, de máshol is olvastam. Egészen addig ment ez, amíg Unger nem lett a jelölt, mert akkor ugye az már nem lehetett az ok ellene, de ettől még ott volt ez az érv ellene, hiszen volt valami fogalmazó az ügyészségen, utána 5 év a Belügben, 2012 óta meg a TI-nél volt...
StormST
Oké, de ez alkotmánybírósági poszt, itt az ügyészségi tapasztalat nem túl releváns (én az NVVH-nál se láttam ennek szerepét az elnöknél, de megértem azt, aki igen), a TI-nél lévő gyakorlat pl. többet számít, hiszen ott az alapjogokkal foglalkozott.
Jughead
a TASZ foglalkozik az alapjogvédelemmel, esetleg azzal kevered.
deyell
Jogos.

(Nekem egyre megy a kettő, sose érdekelt mivel foglalkoznak, amikor annyi számomra értelmesebb és izgalmas jogi munka van. 😀 )

Szerkesztette: Jughead
12 napja
deyell Las Vegas Raiders 13 093 — Sworn to the Dark
Ligeti alkotmánybírónak? Ez valami vicc? Ezt kapja az NVVH helyett, vagy hogy kiszálljon a TI-ból és ne járjon a Tisza nyakára?
StormST
Miért nem alkalmas rá (nem tudok róla sokat)?
Jughead
Hát, annyit mondok, hogy 2 hete még arról volt szó, hogy ahhoz nincs elég jogi háttere, hogy az NVVH-t vezesse... 😀
StormST
Mármint hol volt erről szó? Majd meglincselték a Tiszát, hogy helyette egy nem jogász lett az NVVH vezetője.
Jughead
Itt például, de máshol is olvastam. Egészen addig ment ez, amíg Unger nem lett a jelölt, mert akkor ugye az már nem lehetett az ok ellene, de ettől még ott volt ez az érv ellene, hiszen volt valami fogalmazó az ügyészségen, utána 5 év a Belügben, 2012 óta meg a TI-nél volt...
StormST
Oké, de ez alkotmánybírósági poszt, itt az ügyészségi tapasztalat nem túl releváns (én az NVVH-nál se láttam ennek szerepét az elnöknél, de megértem azt, aki igen), a TI-nél lévő gyakorlat pl. többet számít, hiszen ott az alapjogokkal foglalkozott.
Jughead
a TASZ foglalkozik az alapjogvédelemmel, esetleg azzal kevered.

built for this shit

12 napja
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund

Mert szerinted bizonyította bárhol bármivel, hogy ahhoz a részhez jobban ért? Azért a TI sokkal inkább korrupcióellenes, mint alapjogvédő, mármint az itthoni...

 transparency.hu/rolunk/misszio/

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
13 napja
Beki New York Jets 3 238
 www.portfolio.hu/ingatlan/20260911/varatlan-fordulat-megis-osszejohet-vitezy-szerint-a-magyar-vasut-korabban-leallitott-oriasuzlete-862016
nem igaz h Lázáron ilyenekkel nem lehet fogást találni, szándékos károkozás vagy vmi címen... ha az a 115 motorvonat már itt lenne...
13 napja
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 214
 24.hu/fn/gazdasag/2026/09/11/vitezy-3500-milliard-vasutfejlesztes-hev-repuloteri-vasut/
Vitézy is ismételgeti magát szépen, meglátjuk ezekből mi valósul meg.
Beki
Normális esetben, ha nem elsíbolják a pénzt és az EU-s pénzek is jönnek, akkor ez megvalósítható.
Igaz azt nem találtam, hogy mekkora időtávlatra szól, de emlékeim szerint az egyik interjúban azt mondta, hogy ez nem egy ciklusos terv.
Lúdas Solymi
"Egyszerű" kocsibeszerzéseknél is 3-5 évet említ, így az ilyen átfogó tervek biztos jóval több időre szólnak.
Mikey
10 éves terv
Gyurma Pappa
amit 4 ev alatt teljesitunk majd.
csebi
Olyan sok? Nemá.
13 napja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 374 — zászló zászló szív

2

13 napja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 796 — Lucas Scott
 24.hu/fn/gazdasag/2026/09/11/vitezy-3500-milliard-vasutfejlesztes-hev-repuloteri-vasut/
Vitézy is ismételgeti magát szépen, meglátjuk ezekből mi valósul meg.
Beki
Normális esetben, ha nem elsíbolják a pénzt és az EU-s pénzek is jönnek, akkor ez megvalósítható.
Igaz azt nem találtam, hogy mekkora időtávlatra szól, de emlékeim szerint az egyik interjúban azt mondta, hogy ez nem egy ciklusos terv.
Lúdas Solymi
"Egyszerű" kocsibeszerzéseknél is 3-5 évet említ, így az ilyen átfogó tervek biztos jóval több időre szólnak.
Mikey
10 éves terv
Gyurma Pappa
amit 4 ev alatt teljesitunk majd.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
13 napja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 374 — zászló zászló szív
 24.hu/fn/gazdasag/2026/09/11/vitezy-3500-milliard-vasutfejlesztes-hev-repuloteri-vasut/
Vitézy is ismételgeti magát szépen, meglátjuk ezekből mi valósul meg.
Beki
Normális esetben, ha nem elsíbolják a pénzt és az EU-s pénzek is jönnek, akkor ez megvalósítható.
Igaz azt nem találtam, hogy mekkora időtávlatra szól, de emlékeim szerint az egyik interjúban azt mondta, hogy ez nem egy ciklusos terv.
Lúdas Solymi
"Egyszerű" kocsibeszerzéseknél is 3-5 évet említ, így az ilyen átfogó tervek biztos jóval több időre szólnak.
Mikey
10 éves terv

13 napja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
Ligeti alkotmánybírónak? Ez valami vicc? Ezt kapja az NVVH helyett, vagy hogy kiszálljon a TI-ból és ne járjon a Tisza nyakára?
StormST
Miért nem alkalmas rá (nem tudok róla sokat)?
Jughead
Hát, annyit mondok, hogy 2 hete még arról volt szó, hogy ahhoz nincs elég jogi háttere, hogy az NVVH-t vezesse... 😀
StormST
Mármint hol volt erről szó? Majd meglincselték a Tiszát, hogy helyette egy nem jogász lett az NVVH vezetője.
Jughead
Itt például, de máshol is olvastam. Egészen addig ment ez, amíg Unger nem lett a jelölt, mert akkor ugye az már nem lehetett az ok ellene, de ettől még ott volt ez az érv ellene, hiszen volt valami fogalmazó az ügyészségen, utána 5 év a Belügben, 2012 óta meg a TI-nél volt...
StormST
Oké, de ez alkotmánybírósági poszt, itt az ügyészségi tapasztalat nem túl releváns (én az NVVH-nál se láttam ennek szerepét az elnöknél, de megértem azt, aki igen), a TI-nél lévő gyakorlat pl. többet számít, hiszen ott az alapjogokkal foglalkozott.
13 napja
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 214
 24.hu/fn/gazdasag/2026/09/11/vitezy-3500-milliard-vasutfejlesztes-hev-repuloteri-vasut/
Vitézy is ismételgeti magát szépen, meglátjuk ezekből mi valósul meg.
Beki
Normális esetben, ha nem elsíbolják a pénzt és az EU-s pénzek is jönnek, akkor ez megvalósítható.
Igaz azt nem találtam, hogy mekkora időtávlatra szól, de emlékeim szerint az egyik interjúban azt mondta, hogy ez nem egy ciklusos terv.
Lúdas Solymi
"Egyszerű" kocsibeszerzéseknél is 3-5 évet említ, így az ilyen átfogó tervek biztos jóval több időre szólnak.
13 napja
Lúdas Solymi New England Patriots 9 735
 24.hu/fn/gazdasag/2026/09/11/vitezy-3500-milliard-vasutfejlesztes-hev-repuloteri-vasut/
Vitézy is ismételgeti magát szépen, meglátjuk ezekből mi valósul meg.
Beki
Normális esetben, ha nem elsíbolják a pénzt és az EU-s pénzek is jönnek, akkor ez megvalósítható.
Igaz azt nem találtam, hogy mekkora időtávlatra szól, de emlékeim szerint az egyik interjúban azt mondta, hogy ez nem egy ciklusos terv.

Szerkesztette: Lúdas Solymi
13 napja
Beki New York Jets 3 238
 24.hu/fn/gazdasag/2026/09/11/vitezy-3500-milliard-vasutfejlesztes-hev-repuloteri-vasut/
Vitézy is ismételgeti magát szépen, meglátjuk ezekből mi valósul meg.
13 napja
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Ligeti alkotmánybírónak? Ez valami vicc? Ezt kapja az NVVH helyett, vagy hogy kiszálljon a TI-ból és ne járjon a Tisza nyakára?
StormST
Miért nem alkalmas rá (nem tudok róla sokat)?
Jughead
Hát, annyit mondok, hogy 2 hete még arról volt szó, hogy ahhoz nincs elég jogi háttere, hogy az NVVH-t vezesse... 😀
StormST
Mármint hol volt erről szó? Majd meglincselték a Tiszát, hogy helyette egy nem jogász lett az NVVH vezetője.
Jughead
Itt például, de máshol is olvastam. Egészen addig ment ez, amíg Unger nem lett a jelölt, mert akkor ugye az már nem lehetett az ok ellene, de ettől még ott volt ez az érv ellene, hiszen volt valami fogalmazó az ügyészségen, utána 5 év a Belügben, 2012 óta meg a TI-nél volt...

Szerkesztette: StormST

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
13 napja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
Ligeti alkotmánybírónak? Ez valami vicc? Ezt kapja az NVVH helyett, vagy hogy kiszálljon a TI-ból és ne járjon a Tisza nyakára?
StormST
Miért nem alkalmas rá (nem tudok róla sokat)?
Jughead
Hát, annyit mondok, hogy 2 hete még arról volt szó, hogy ahhoz nincs elég jogi háttere, hogy az NVVH-t vezesse... 😀
StormST
Mármint hol volt erről szó? Majd meglincselték a Tiszát, hogy helyette egy nem jogász lett az NVVH vezetője.
13 napja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
És pontosan az a kérdésem, hogy miért ez a szabály? Teljesen indokolatlannak és logikátlannak tűnik. Ha egy többszörösen büntetett erőszakos elkövetőt visznek így abban látom a rációt, de Fásy Marikánál (előélet, méret, bűncselekmény fajtája, stb.) meg nem.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem tudom, hogy ez-e a szabály, csak feltételezem.

(Ha valóban szabály, akkor gondolom éppen az a célja, hogy ne rendőri mérlegelés legyen. Miért? Több lehetséges ok is eszembe jut: például múltbeli tapasztalat, hogy voltak 50 kilós teljesen ártalmatlannak kinéző emberek akiket nem vertek bilincsbe és tragédia lett a vége. Vagy mondjuk azért, mert amikor a rendőr dönthetett, akkor sok volt a panasz a rossz / hibás rendőri eljárás miatt. De gondolom ezek neked is eszedbe jutnak, úgyhogy nem, hiszem, hogy segítettem. Talán van itt aki képben van az eljárási szabályokkal és a miértjeivel aki konkrétan tud neked válaszolni.)
peterk2005
Szerintem a válasz inkább, hogy a kampányban az volt a jelszó, Rács, rács, bilincs. Egyébként manókat, törpéket, sántákat, meg nőket akik nem erőszakos bűncselekménnyel vannak gyanúsítva nem szoktak vezetőszáron kísérni.
Pl, ha Rogánt vinnék be, elég általános elvárás lenne, hogy vezetőszáron lássuk. A szökés gyanúja, vagy az erőszak a maga 38 kg-jával nem valós, de a médiaüzenet brutális lenne. Ez ugyanez, csak (remélem még) kicsiben. Nem kell mást belemagyarázni.
vpi
Ha te show műsort akarnál csinálni, nem hívnád oda a sajtót, hogy alaposan körbe videózhassák? Én azzal kezdeném. Itt ilyen tudomásom szerint nem készült. Az a felvétel ami kering egy elég gyenge minőségű magánfelvétel, amit valami arra járó helyi képviselő vett fel és osztott meg.

A videó egyébként nem az őrizetbe vételt / letartóztatást rögzítette - az hétfőn volt - hanem azt amikor szerdán a rendőrség a bíróságra vitte a nőt - akkor már mint őrizetest(?). Tudja valaki, hogy ilyenkor mik a szabályok? Csak, hogy ne a levegőbe beszélgessünk?

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
13 napja
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 494 — Keep pounding
Annak viszont érdekelne, hogy mi a logikai jogi alapja, hogy Fásy kb. 160 cm magas, 50 kilós feleségét, aki egy költségvetési csalási ügyben gyanúsított, vezetőszáron kíséri a tárgyalóterembe három böszme nav-os? Félnek, hogy rájuk támad a nő, elszalad és még gyorsan befogad 3 fiktív számlát? Milyen hátrány érné az eljárást ha nem pórázon vezetnék?
Őszentsége Sobri Jóska
Gondolom ez a szabály. (Úgy tudom fiktív számlázással gyanúsítják nem költségvetési csalással.)
peterk2005
A fiktív számlázás a költségvetési csalás egyik módja.
szaba
Feltéve, ha a számla mögött nincs valós gazdasági teljesítés. Ha van, csak az időponttal vagy az összeggel van gond, akkor úgy tudom, hogy nem feltétlenül. (Itt úgy olvastam, hogy van film, csak később készült el, mint a számla.) De nem vagyok jogász, ha nem jól írtam, akkor kösz a korrekciót.
peterk2005
Nincs olyan bűncselekmény, hogy fiktív számlázás, csak olyan van, hogy költségvetési csalás.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
13 napja
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 494 — Keep pounding
Annak viszont érdekelne, hogy mi a logikai jogi alapja, hogy Fásy kb. 160 cm magas, 50 kilós feleségét, aki egy költségvetési csalási ügyben gyanúsított, vezetőszáron kíséri a tárgyalóterembe három böszme nav-os? Félnek, hogy rájuk támad a nő, elszalad és még gyorsan befogad 3 fiktív számlát? Milyen hátrány érné az eljárást ha nem pórázon vezetnék?
Őszentsége Sobri Jóska
Gondolom ez a szabály. (Úgy tudom fiktív számlázással gyanúsítják nem költségvetési csalással.)
peterk2005
Ha befogadod az pont költségvetési csalás.

És pontosan az a kérdésem, hogy miért ez a szabály? Teljesen indokolatlannak és logikátlannak tűnik. Ha egy többszörösen büntetett erőszakos elkövetőt visznek így abban látom a rációt, de Fásy Marikánál (előélet, méret, bűncselekmény fajtája, stb.) meg nem.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem tudhatod, kiből mit vált ki, hogy börtönbe kerül. Nyilván, 99,9%-ban nem valószínű, hogy megpróbál elszökni, elfutni, kárt tenni másokban, vagy akár saját magában, de ha megtörténik az a 0,1%, azért ki vállalja a felelősséget, hogy nem bilincsben, vezetőszáron lett szállítva? És ha megnézed a felvételt, nem három böszme NAV-os vitte, hanem például egyikük nő volt (női terhelt esetében mindig kell legyen nő a kísérük között, hogy ő tudja elvégezni a ruházatátvizsgálást).

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
13 napja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 684 — Saturday Night Lights
 444.hu/2026/09/10/magyar-peter-szerint-nincs-rendben-hogy-magyarorszag-napi-egymillio-eurot-fizet-azert-hogy-megvedje-europa-kozos-hatarait

MP a modern Hunyadi Mátyás, OV pedig Hunyadi János, hiszen ő kezdte Európát védeni hősiesen 😊
ender1112
Az ő hangja mélyebb.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
13 napja
Shilkor Pittsburgh Steelers 4 200 — Falcons GM, 2021 Div1 winner
Ligeti alkotmánybírónak? Ez valami vicc? Ezt kapja az NVVH helyett, vagy hogy kiszálljon a TI-ból és ne járjon a Tisza nyakára?
StormST
nekem is ez ugrott be elsőre
Josszi
 www.facebook.com/share/p/1Jd52RHDdW/
13 napja
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 5 125
Ligeti alkotmánybírónak? Ez valami vicc? Ezt kapja az NVVH helyett, vagy hogy kiszálljon a TI-ból és ne járjon a Tisza nyakára?
StormST
nekem is ez ugrott be elsőre

¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
13 napja
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Ligeti alkotmánybírónak? Ez valami vicc? Ezt kapja az NVVH helyett, vagy hogy kiszálljon a TI-ból és ne járjon a Tisza nyakára?
StormST
Miért nem alkalmas rá (nem tudok róla sokat)?
Jughead
Hát, annyit mondok, hogy 2 hete még arról volt szó, hogy ahhoz nincs elég jogi háttere, hogy az NVVH-t vezesse... 😀

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
13 napja
ender1112 Kansas City Chiefs 2 894 — Víí veeer dö cseempjönsz.
 444.hu/2026/09/10/magyar-peter-szerint-nincs-rendben-hogy-magyarorszag-napi-egymillio-eurot-fizet-azert-hogy-megvedje-europa-kozos-hatarait

MP a modern Hunyadi Mátyás, OV pedig Hunyadi János, hiszen ő kezdte Európát védeni hősiesen 😊
13 napja
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 5 125
És pontosan az a kérdésem, hogy miért ez a szabály? Teljesen indokolatlannak és logikátlannak tűnik. Ha egy többszörösen büntetett erőszakos elkövetőt visznek így abban látom a rációt, de Fásy Marikánál (előélet, méret, bűncselekmény fajtája, stb.) meg nem.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem tudom, hogy ez-e a szabály, csak feltételezem.

(Ha valóban szabály, akkor gondolom éppen az a célja, hogy ne rendőri mérlegelés legyen. Miért? Több lehetséges ok is eszembe jut: például múltbeli tapasztalat, hogy voltak 50 kilós teljesen ártalmatlannak kinéző emberek akiket nem vertek bilincsbe és tragédia lett a vége. Vagy mondjuk azért, mert amikor a rendőr dönthetett, akkor sok volt a panasz a rossz / hibás rendőri eljárás miatt. De gondolom ezek neked is eszedbe jutnak, úgyhogy nem, hiszem, hogy segítettem. Talán van itt aki képben van az eljárási szabályokkal és a miértjeivel aki konkrétan tud neked válaszolni.)
peterk2005
Szerintem a válasz inkább, hogy a kampányban az volt a jelszó, Rács, rács, bilincs. Egyébként manókat, törpéket, sántákat, meg nőket akik nem erőszakos bűncselekménnyel vannak gyanúsítva nem szoktak vezetőszáron kísérni.
Pl, ha Rogánt vinnék be, elég általános elvárás lenne, hogy vezetőszáron lássuk. A szökés gyanúja, vagy az erőszak a maga 38 kg-jával nem valós, de a médiaüzenet brutális lenne. Ez ugyanez, csak (remélem még) kicsiben. Nem kell mást belemagyarázni.
vpi
vajon ez egy túlbuzgó vélt elvárásnak megfelelés vagy előírás ilyenkor hogyigy kell elővezetni?

¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
13 napja
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 10 269 — Jó ötletnek tűnt!
Most, hogy Hadházynál van a komplett nvvh elnöki pályázati névlista, önéletrajzzal, mindennel, és megállapította, hogy vannak komolytalan és komoly pályázók egyetlen dolog érdekel: Gyurma pályázata vajon melyik kategóriába esik nála? Ne hagyjon kétségek között ex képviselő úr!
MC12
😀😀😀DDD

Alaposan gondolja át Hadházy, mert aki Gyurmával kikezd az az egész fórummal kezd ki.
resistance is futile
Aztán kiderül, hogy ő Orbán Viktor 😀
Lúdas Solymi
vagy a Hadházy, csak itt terel

Lesz ez még így se!