Politika
65 feliratkozó
több mint 4 éve
Hétvégén a családi+baráti előválasztási tippversenyen (miniszterelnök-jelöltek) arra tettem, hogy lesz második forduló, a sorrend pedig: Dobrev, Karácsony, MZP, Jakab, Fegyőr. De egyre inkább úgy érzem, hogy MZP meglepően jól fog szerepelni. Csak azt nem tudom, ez mire lesz elég. Lehet, hogy már önmagában az is meglepetés, ha bejut a következő körbe.
több mint 4 éve
Ez egy gondolat kísérlet. Ráadásul a 19. századból. Csak szemléltetni akartam, hogy marxizmus nem egyenlő a sztálini önkénnyel.Marx egyik eredeti gondolata az volt, hogy az ideális állapot az lenne, ha a gyárak dolgozói vennék kezükbe a tőke tulajdonlását, és ezzel mini demokráciák jönnék létre, mivel egyetértés kell a vállalat vezetéséhez vagy legalábbis konszenzus.Ez egy orbitális faszság.
Gyurma Pappa
Sobri Jóska
A worker ownership egyébként illetve a munkás képviselőjének részvétele az igazgatótanácsban Németországban törvénybe foglalt jog.
De ilyen világ soha nem lesz, nem is lehet, ezért már az összes kommunista okoskodás hibás talapzatra épít.Istent is megöltük, a kapitalizmust is meg fogjuk előbb vagy utóbb. A kérdés, hogy Kínában kötünk ki vagy Európában. Ha már elővetted Hararit, akkor én is előveszem: a világ hitrendszerek sokasága.
Persze ha elfogadunk egyetlen hibás axiómát, akkor abból bármilyen baromságot le lehet logikusan vezetni, így csak az elején kell "félrenézz", hogy hihetőnek tűnjön az általad vázolt világ. De ha nem néznél félre, akkor látnád, hogy már a kiindulópont mennyire életszerűtlen.Sobri Jóska
Most a Földön is végtelen erőforrás és energia érhető el.Így van, Lecsó megírta: szarul van elosztva az erőforrás Neked és nekem több van, másoknak kevesebb. Te és én a saját lelkiismeretünk, igényeink, egonk, akármink szerinti mértékben visszaosztunk ebből másoknak. Munkát adunk annak, akinek más nem ad, odaadjuk ami nekünk nem kell, te még a szegény lányokon is segítesz. A 1%-ot kell rávenni arra, hogy erőteljesebben ossza el a vagyonát, de szerencsére én csak egy fotel gazdaságfilozófus vagyok, nem kell policyket alkotni, hogy ezt megoldjam.
Sobri Jóska
Nincs lakhatási válság. Vagyis nem lakhatási válság van, hanem túlnépesedés.Sokat beszéltünk róla, és akkor is elmondtam, hogy ez egy nagyon mélyen gyökerező, de komoly tévedés. Malthus 1798-ban (!) írta meg a Principle of Population-t, és azóta tartja magát az elmélet, hogy az emberiség túlnépesedik (leegyszerűsítve).
Erről már korábban sokat beszéltünk, csak a konklúziót írom: túl sok ember él a Földön, túl sok születik, ez van, ilyen sáskafaj vagyunk, erre nem tud megoldást az újbaloldal (se).Sobri Jóska
Ha a túlnépesedés lenne a gond, akkor mivel magyarázod azt, hogy az ingatlanárak elszabadulásának helye a nyugat, ahol a népesség csökken? Teljesen természetes, hogy a városokba indulnak a dolgozók, és ott az ingatlanárak elszálltak, de nem akkora mértékben, mint azt indokolta volna kereslet növekedése.
Lakhatási válság van, a housing market egy olyan piac, ami sosem fogja magát szabályozni, mivel oligopol piac, tehát elég egy szolgáltató, aki felrúgja a szabályokat, és már borul minden. Oligopol piacokat az államnak kell szabályoznia.
Rengeteg egyéb példa van, hogy aminek nincs felelőse, gazdája az leamortizálódik, széthullik, elromlik, lerohad.Ebben egyetértünk, de ennek sem kell feltétlenül így lenni. Vannak éles ellenpéldák (német posta évtizedekig volt a világ top 100 cége között, amíg a megatrendek ki nem nyírták, de ha magánkézben van, akkor is ez történik vele), ez is egy olyan állítás, ami azért igaz, mert nincs meg a szándék a jelenlegi mainstream politikában, hogy megváltoztassa ezt. Ennek sem KELL így lennie.
Az állam nem egy valódi entitás, így minden reprivatizáció alapvetően kudarcra van ítélve, ez is az emberi természetről szól, nem a politikáról, és ezzel se tud mit kezdeni az újbaloldal (se).Sobri Jóska
A környezet szennyezésében az összes lakossági esemény (a szelektív hulladékgyűjtéstől a közösségi közlekedésen át a személyes karbonlábnyomokig) eltörpül az ipari szennyezések mellett, ha azt olvasod, hogy te, mint egyén mit tehetsz a környezetedért, akkor azt az írást valószínűleg valami nagy iparvállalat támogatta. A nagy cégek némelyike még államoknál is erősebb (Ausztriánál, Magyarországnál bizonyosan) vagyis ez is egy olyan szegmens, amiben az újbaloldal (is) eszköztelen.Sobri JóskaEz tény, de ez megint csak nem igaz. De ugyanazt mondom, mint eddig, ez azért van így, mert nincs meg a szándék, nem azért mert lehetetlen.
Amíg a butaság nem csökkenthető, addig az egyenlőtlenségek se, se az újbaloldal által, se a jobboldal által, se az állam által, se senki által.Sobri JóskaValaki nem azért szegény mert buta, hanem fordítva, azért buta, mert nincs lehetősége kitörni. Az oktatás az egyetlen igazi erő arra, hogy csökkenjen az egyenlőtlenség, hogyha oktatásba fektetünk. De ez megint messze visz.
Ezek közül kábé semmi se valósítható meg.Szerintem meg ez az egyetlen út. ¯\_(ツ)_/¯
A baloldali (szociálisan nyitott, érzékeny) szemléletmódot nem kell eldobni, hiszen nagyon humánus, nagyon emberi, csak teljesen életszerűtlen, de legalább nem káros, ártalmas vagy kirekesztő, csak irracionális és suta.
Sobri Jóska

több mint 4 éve
Jóska kedvence megszólalt:www.youtube.com/watch?v=SrtIsztaVpg

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
- A tőkét úgy lehet törvényesen elvenni a tőkéstől, hogy megadóztatod a tőkejövedelmet. Nem kell kitalálni, ki van találva, csak a mértéke a kérdés. Odaadni a dolgozó embernek meg úgy lehet, hogy visszaosztod valamilyen formában. Ez is ki van találva, úgy hívják hogy közjószág.- A kapitalizmus mai problémái nem termelési vagy mennyiségi problémák, hanem elosztási problémák. Jelenlegi technológiai szinten mindenkit meg lehet etetni, mindenkinek lehetne fedél a feje felett.
Vagyis nem az energia kevés, vagy az étel, hanem a szolidaritás. Abban nincs konszenzus, hogy a földi javakból ki mennyit sajátíthat ki magának. Ennek nincs maximuma, ezért akinek most sok van, annak a jövőben még több lesz, akinek viszont kevesebb van, annak (arányaiban) még kevesebb. "Nothing succeeds like success". Ez organikusnak nevezni enyhén szólva is cinikus.
- A napenergia kvázi végtelen. Az a baj, hogy az nem jó semmire, mert villannyal, gázzal meg olajjal működünk. Vagy elkezdünk iszonyat sok nem megújuló energiával napelemet gyártani (minden egyéb vonzatával együtt) és leborítjuk vele a föld nagy részét, vagy baszhatjuk a végtelen napenergiát.
- A létező, eddig ismert szocializmusokból levont következtetés, miszerint a közösségi tulajdon nem jó dolog, egyszerűen azért téves, mert az nem volt az. Még a római jog értelmében is magán tulajdon volt (kizárólagosság, stb.) Hogy a tulajdonos az állam volt, az nem jelentett köztulajdont. A termelőeszközök ugyanúgy nem voltak a termelők tulajdonában, mint a kapitalizmusban. Ezért hivatkoznak sokan a létező szovjet típusú rendszerekre államkapitalizmusként.
- Hogy léteznek "okos" emberek meg "kevésbé okosak", vagy tájékozottak, az tény. De hogy ennek mekkora része organikus, azon még nálunk sokkal "okosabb" emberek is vitatkoznak. Nyilván a természetben semmi nem egyenlő, az állatok közt is születik túlélésre kevésbé alkalmas egyed, meg csúcspéldány. De ezzel magyarázni az emberi egyenlőtlenségeket? Nem kellene meghaladnunk ezt a logikát? Aki ezzel legitimálja a jelenlegi egyenlőtlenségeket, az lényegében az emberi méltóság egyenlőségét tagadja. Innen meg egy lépés a faji, vallási, akármilyen alapú megkülönböztetés. Mert hát így születtek, meg oda, ahova, pech...
- Ezt az "organikus" differenciáltságot" meg egyszerűen lehet csökkenteni, úgy hívják, hogy oktatás, iskola. Aki járt oda, azt tudja, vagy legalább a lelke mélyén érzi, hogy nem ő harcolta ki magának a jogot, hogy oda járhasson, nem ő verekedett meg érte a homokozóban, vagy faragta magának a saját kis iskolapadját egy kőbaltával, hanem lehetővé tette neki a közösség, amiben élt akkor.
Okos emberek meg nagyon sokszor felemeltek már kevésbé okosakat, a felvilágosodástól kezdve Kína 700 milliós, nemrég még mélyszegénységben élő embertömegéig.
több mint 4 éve
Ezt mondtam, kb 20%-on állt.Most lett elegem ebből.Ne légy naiv. Azért lépett vissza mert sima vereség nezett ki neki. Ha vezetett volna akkor leszarta volna a médiát.
TóCsát kivégeztették a médiával, pedig ezt a szavazó fülkében kellett volna.
Nem tetszik az alternatíva.
Amadeus
csebi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Valószínűbb, hogy elindul függetlenként, és leszed annyi szavazatot Hadházyról, hogy az már fájjon.Azt állítja, hogy kiszáll a politikából. Ha azonban a Fideszt nem pártnak, hanem egy pénzlenyúlásra szakosodott gazdasági vállalkozásnak tekintjük, akkor könnyen lehet, hogy még felbukkan ott is.És ne lepődj meg, ha a miniszterelnökjelölt se MZP lesz...Na csak ki csinaltak a Tóth CsabátPontosítanék: Sobri csinálta ki.😊
csebi
nagylaza
Tóthot meg rútul elárulták, én azon se lepődnék meg, ha szomorúságában, búbánatában ő lenne 22-ben a Fidesz jelöltje Zuglóban. Biztos ismer 1-2 embert, akivel le tudja boltolni, és mindenki jól járna. Egy inkumbens, beágyazott jelölt, aki elégtételt vehetne az őt ért gyurcsanyista, brüsszelita, sorosista rágalmakért, illetve lehet, hogy szerez a Fidesznek egy tuti ellenzéki körzetet.
Mennyire szép lenne: Tóth Csaba - Fidesz...
(Tudom, én ilyen örök optimista, opportunista típus vagyok.)
Sobri Jóska
nagylaza
több mint 4 éve
Marx egyik eredeti gondolata az volt, hogy az ideális állapot az lenne, ha a gyárak dolgozói vennék kezükbe a tőke tulajdonlását, és ezzel mini demokráciák jönnék létre, mivel egyetértés kell a vállalat vezetéséhez vagy legalábbis konszenzus.Ez egy orbitális faszság.
Gyurma Pappa
Hogy vennék kézbe a tőkét, mondjuk az Audi gyárat?
Elkobozzák a tulajdonosoktól? Elvennék a tulajdonukat? Ez minden, csak nem demokratikus, szembe megy a tulajdon sérthetetlenségével, és a valóságban kivitelezhetetlen.
Megvenni se tudják, csórók hozzá, hiszen prolik, munkások, dolgozók, nem befektetők vagy milliomosok.
De a leginkább azért faszság, mert "közös lónak túrós a háta". Cégvezetőként te is tudod, hogy egy cég, amelynek profitot kell termelnie nem működtethető demokratikus, egalitárius alapon, csak diktatórikus, hierarchikus rendszerként, ahol a felelősségi körök, döntések, kompetenciák egyértelműen le vannak tisztázva. Ráadásul az emberek 99,99 százaléka teljesen alkalmatlan a vezetésre, még a saját életére is, nemhogy egy profitorientált cégére.
Marx elmélete egy olyan világban működhetne, ahol a legutolsó ember is kellően művel, kulturált, iskolázott, felelősen dönteni képes okos ember.
De ilyen világ soha nem lesz, nem is lehet, ezért már az összes kommunista okoskodás hibás talapzatra épít.
Persze ha elfogadunk egyetlen hibás axiómát, akkor abból bármilyen baromságot le lehet logikusan vezetni, így csak az elején kell "félrenézz", hogy hihetőnek tűnjön az általad vázolt világ. De ha nem néznél félre, akkor látnád, hogy már a kiindulópont mennyire életszerűtlen.
A valódi, működő kommunizmus az valami olyasmi, mint a Star Trek világa (nyilván végtelen energia és erőforrás mellett ez nem nehéz).Most a Földön is végtelen erőforrás és energia érhető el.
Gyurma Pappa
(Hararinál olvastam, hogy a Földre érkező napenergia kb. egy ezreléke elég lenne a teljes földi gazdaság működtetéséhez. Ha majd szükségünk lesz rá, akkor kinyerjük, egyelőre elvagyunk egyéb energiákkal.)
Nyilván, ezek nincsenek egyenlően elosztva.
Mégpedig azért nincsenek, és ezért nem élünk StarTrekes világban, mert az emberek óriási tömeggei hülyék, buták, ostobák, irracionálisak (már közgazdasági alapvetés, hogy nyilvánvaló veszteség/haszon helyzetben, ahol a saját érdekükről kell döntsenek az emberek, a nagy részük teljesen irracionálisan cselekszik), vagy úgy is mondhatjuk, hogy nem okosak.
Nem okos emberek nem tudnak egy okos világot működtetni, menedzselni, ráadásul kénytelenek az okosakra hagyatkozni, ergo lőttek az egyenlőségesdinek, a kommunizmusnak, annak bármilyen formájának, mert -megint csak erre jutunk- az nem életszerű.
És akkor a konkrétumok amiket írsz:
1) Lakhatási válság: az egyik legkomolyabb nyugati válság jelenleg. A legjobban a rendszerbe illő megoldás a bérletek kontrollja (ott van Kahr programjában)Nincs lakhatási válság. Vagyis nem lakhatási válság van, hanem túlnépesedés.
Gyurma Pappa
Erről már korábban sokat beszéltünk, csak a konklúziót írom: túl sok ember él a Földön, túl sok születik, ez van, ilyen sáskafaj vagyunk, erre nem tud megoldást az újbaloldal (se).
2) Erőltetett privatizáció visszafordítása, visszafogása: az örök példa ugye a brit államvasutak privatizációja, ahol ugye úgy sikerült ezt véghez vinni, hogy most többe kerül az államnak, mint előtte, mert szét kell dotálniuk a magánkézben lévő cégeket, hogy ne legyenek veszteségesek (Kahrék programjában is ott van, konkrétan nem tudom mit nem akarnak privatizálni, ennyire nem mentem bele)Rengeteg egyéb példa van, hogy aminek nincs felelőse, gazdája az leamortizálódik, széthullik, elromlik, lerohad.
Gyurma Pappa
Az állam nem egy valódi entitás, így minden reprivatizáció alapvetően kudarcra van ítélve, ez is az emberi természetről szól, nem a politikáról, és ezzel se tud mit kezdeni az újbaloldal (se).
3) Környezetvédelem: ez ugye egy nagyon tág téma, de helyben pl. a közösségi közlekedés fejlesztése sokat tud dobni (újfent pipa)A környezet szennyezésében az összes lakossági esemény (a szelektív hulladékgyűjtéstől a közösségi közlekedésen át a személyes karbonlábnyomokig) eltörpül az ipari szennyezések mellett, ha azt olvasod, hogy te, mint egyén mit tehetsz a környezetedért, akkor azt az írást valószínűleg valami nagy iparvállalat támogatta. A nagy cégek némelyike még államoknál is erősebb (Ausztriánál, Magyarországnál bizonyosan) vagyis ez is egy olyan szegmens, amiben az újbaloldal (is) eszköztelen.
Gyurma Pappa
4) Egyenlőtlenségek csökkentése: ez megint egy szuper tág terület. de Grazban pl. az óvodai ellátás díjának csökkentése egy jó irány (kurva drágák kint az óvodák Ausztriában)Az egyenlőtlenségek nagyrésze organikusan alakult ki a már korábban írt okos ember- hülye ember- még hülyébb ember- atomhülye ember skálán, ezen se nem érdemes, se nem lehetséges változtatni, a történelemben soha nem sikerült az okos emberek egy kis töredékének felemelnie a buta embereket azon egyszerű oknál fogva, hogy buták, és fel se fogják a valódi élethelyzetüket. (Tökéletes példa rá a több krónikus betegségben szenvedő 70 éves oltásellenes ember, akinek egyetlen valid oka van az oltásellenességére, az hogy buta, és akit semmilyen képzett orvos, okosabb hozzátartozó, állami szerv nem képes eltántorítani a butaságától.)
Gyurma Pappa
Amíg a butaság nem csökkenthető, addig az egyenlőtlenségek se, se az újbaloldal által, se a jobboldal által, se az állam által, se senki által.
Ezek közül nagyjából minden könnyedén megvalósítható, és továbbra sem kell eldobni a modern baloldaliságot.Ezek közül kábé semmi se valósítható meg.
Gyurma Pappa
A baloldali (szociálisan nyitott, érzékeny) szemléletmódot nem kell eldobni, hiszen nagyon humánus, nagyon emberi, csak teljesen életszerűtlen, de legalább nem káros, ártalmas vagy kirekesztő, csak irracionális és suta.
több mint 4 éve
Most már nagyon kíváncsi vagyok a zuglói előválasztás eredményére.
több mint 4 éve
Én ezt értem.Azt mondjuk nem értem, hogy valaki szavaz az előválasztáson, de ha nem az nyer, akire ő szavazott, akkor a jövő évi választáson nem szavaz. Pont ez a lényege az összefogásnak. 4 évvel ezelőtt ment a sírás, hogy nem fogott össze az ellenzék, és ezért lettEn speciel nem osszefogok, van egy jelolt aki nagyon azt az iranyt kepviseli amivel egyetertek ezert ra hajlando vagyok szavazni, a tobbire meg csak azert nem fogok, hogy "csak ne Orban".49%kétharmad, kurva anyját az LMP-nek, stb. Azok a PM jelöltek, akik elbuknak az előválasztáson, is minden bizonnyal le fognak szavazni a közös jelöltre, hát pont ez a cél.
Duff
rokaur
De szerintem azt is meg kéne érteni, hogy az az egy jelölted, aki azt az irányt képviseli, amivel te egyetértesz, akkor a jelölted ezt az irányt egy esetleges ellenzéki győzelem esetében, jobban, eredményesebben tudná képviselni, és nagyobb hatása lenne a parlamenti életre.
több mint 4 éve
csipkelli
4 010
Ha Hadházy tényleg agyonverte, akkor ragyogó ötlet. És fantasztikusan kommunikálható országosan.És ne lepődj meg, ha a miniszterelnökjelölt se MZP lesz...Na csak ki csinaltak a Tóth CsabátPontosítanék: Sobri csinálta ki.😊
csebi
nagylaza
Tóthot meg rútul elárulták, én azon se lepődnék meg, ha szomorúságában, búbánatában ő lenne 22-ben a Fidesz jelöltje Zuglóban. Biztos ismer 1-2 embert, akivel le tudja boltolni, és mindenki jól járna. Egy inkumbens, beágyazott jelölt, aki elégtételt vehetne az őt ért gyurcsanyista, brüsszelita, sorosista rágalmakért, illetve lehet, hogy szerez a Fidesznek egy tuti ellenzéki körzetet.
Mennyire szép lenne: Tóth Csaba - Fidesz...
(Tudom, én ilyen örök optimista, opportunista típus vagyok.)
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Azt állítja, hogy kiszáll a politikából. Ha azonban a Fideszt nem pártnak, hanem egy pénzlenyúlásra szakosodott gazdasági vállalkozásnak tekintjük, akkor könnyen lehet, hogy még felbukkan ott is.És ne lepődj meg, ha a miniszterelnökjelölt se MZP lesz...Na csak ki csinaltak a Tóth CsabátPontosítanék: Sobri csinálta ki.😊
csebi
nagylaza
Tóthot meg rútul elárulták, én azon se lepődnék meg, ha szomorúságában, búbánatában ő lenne 22-ben a Fidesz jelöltje Zuglóban. Biztos ismer 1-2 embert, akivel le tudja boltolni, és mindenki jól járna. Egy inkumbens, beágyazott jelölt, aki elégtételt vehetne az őt ért gyurcsanyista, brüsszelita, sorosista rágalmakért, illetve lehet, hogy szerez a Fidesznek egy tuti ellenzéki körzetet.
Mennyire szép lenne: Tóth Csaba - Fidesz...
(Tudom, én ilyen örök optimista, opportunista típus vagyok.)
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Nem hiszem. Szerintem torkához tették a kést.Most lett elegem ebből.Ne légy naiv. Azért lépett vissza mert sima vereség nezett ki neki. Ha vezetett volna akkor leszarta volna a médiát.
TóCsát kivégeztették a médiával, pedig ezt a szavazó fülkében kellett volna.
Nem tetszik az alternatíva.
Amadeus
csebi
Kérdés, hogy kinek áll érdekében a zuglói MSZP-t és a mögötte álló gazdasági csoportot kivégezni. (Ezzel az MSZP utolsó fejős tehenét levágva).
Szia Feri.
Gerivel az a baj, hogy még nem érti, hogy az igazi gyomrost ők kapták most.
Ui: A Momentum mikor hátrál ki Cseh Katka mögül?
több mint 4 éve
rokaur
876
Azt mondjuk nem értem, hogy valaki szavaz az előválasztáson, de ha nem az nyer, akire ő szavazott, akkor a jövő évi választáson nem szavaz. Pont ez a lényege az összefogásnak. 4 évvel ezelőtt ment a sírás, hogy nem fogott össze az ellenzék, és ezért lettEn speciel nem osszefogok, van egy jelolt aki nagyon azt az iranyt kepviseli amivel egyetertek ezert ra hajlando vagyok szavazni, a tobbire meg csak azert nem fogok, hogy "csak ne Orban".49%kétharmad, kurva anyját az LMP-nek, stb. Azok a PM jelöltek, akik elbuknak az előválasztáson, is minden bizonnyal le fognak szavazni a közös jelöltre, hát pont ez a cél.
Duff
több mint 4 éve
És ne lepődj meg, ha a miniszterelnökjelölt se MZP lesz...Na csak ki csinaltak a Tóth CsabátPontosítanék: Sobri csinálta ki.😊
csebi
nagylaza
Tóthot meg rútul elárulták, én azon se lepődnék meg, ha szomorúságában, búbánatában ő lenne 22-ben a Fidesz jelöltje Zuglóban. Biztos ismer 1-2 embert, akivel le tudja boltolni, és mindenki jól járna. Egy inkumbens, beágyazott jelölt, aki elégtételt vehetne az őt ért gyurcsanyista, brüsszelita, sorosista rágalmakért, illetve lehet, hogy szerez a Fidesznek egy tuti ellenzéki körzetet.
Mennyire szép lenne: Tóth Csaba - Fidesz...
(Tudom, én ilyen örök optimista, opportunista típus vagyok.)
több mint 4 éve
Nem csak próbáltam, hanem múlt héten szavaztam is nemfideszre!Pedig annyira de annyira próbáltal nem Fideszre szavazni 😊Ne is mondd.Most lett elegem ebből.Neked mindenből eleged van mostanára 😀
TóCsát kivégeztették a médiával, pedig ezt a szavazó fülkében kellett volna.
Nem tetszik az alternatíva.
Amadeus
Amúgy meg minek lépett vissza? Elindul, aztán győz, vagy veszít.
(Szegény Sobri 😊)
ender1112
Egyszer akarok jó hazafiként tenni valami magasztosat, előremutatót, erre tessék, most 2022-ben szavazhatok akaratom ellenére egyéniben a Fideszre, nem hagy az ellenzék más lehetőséget.
Bár még pici remény lehet, hogy Tóth felindultságában elássa Hadházyt, akár ténylegesen, akár kitúr róla valamit, aztán ő is lemondhat.
Sobri Jóska
csebi
Egyébként az előválasztás azért egy valódi innováció, mert a sok mszp-s, dk-s, jobbikos, stb. szavazót valódi sikerélményhez juttatja, hiszen végre egy választás, ahol nincs ott a Fidesz, a sötét, mindent leuraló árny, és így ha nem is pont az ő jelöltjük nyer miniszterelnökjelöltként, egyéni jelöltként, azért lehet egyfajta pozitív élményük az egésznek a végén, hogy "na, nem a fideszes nyert".
Kis sikerélmény ínséges időkben, így egy esetleges 22-es kudarc könnyebben emészthető, illetve addig se autókat gyújtogatnak, randalíroznak.
több mint 4 éve
Na csak ki csinaltak a Tóth CsabátPontosítanék: Sobri csinálta ki.😊
csebi
több mint 4 éve
Pedig annyira de annyira próbáltal nem Fideszre szavazni 😊Ne is mondd.Most lett elegem ebből.Neked mindenből eleged van mostanára 😀
TóCsát kivégeztették a médiával, pedig ezt a szavazó fülkében kellett volna.
Nem tetszik az alternatíva.
Amadeus
Amúgy meg minek lépett vissza? Elindul, aztán győz, vagy veszít.
(Szegény Sobri 😊)
ender1112
Egyszer akarok jó hazafiként tenni valami magasztosat, előremutatót, erre tessék, most 2022-ben szavazhatok akaratom ellenére egyéniben a Fideszre, nem hagy az ellenzék más lehetőséget.
Bár még pici remény lehet, hogy Tóth felindultságában elássa Hadházyt, akár ténylegesen, akár kitúr róla valamit, aztán ő is lemondhat.
Sobri Jóska
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Most lett elegem ebből.Ne légy naiv. Azért lépett vissza mert sima vereség nezett ki neki. Ha vezetett volna akkor leszarta volna a médiát.
TóCsát kivégeztették a médiával, pedig ezt a szavazó fülkében kellett volna.
Nem tetszik az alternatíva.
Amadeus
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Ne is mondd.Most lett elegem ebből.Neked mindenből eleged van mostanára 😀
TóCsát kivégeztették a médiával, pedig ezt a szavazó fülkében kellett volna.
Nem tetszik az alternatíva.
Amadeus
Amúgy meg minek lépett vissza? Elindul, aztán győz, vagy veszít.
(Szegény Sobri 😊)
ender1112
Egyszer akarok jó hazafiként tenni valami magasztosat, előremutatót, erre tessék, most 2022-ben szavazhatok akaratom ellenére egyéniben a Fideszre, nem hagy az ellenzék más lehetőséget.
Bár még pici remény lehet, hogy Tóth felindultságában elássa Hadházyt, akár ténylegesen, akár kitúr róla valamit, aztán ő is lemondhat.
több mint 4 éve
Most lett elegem ebből.Nem értem, mit várt mindenki. Bázisdemokráciát? Azt csak egyenes talajon lehet.
TóCsát kivégeztették a médiával, pedig ezt a szavazó fülkében kellett volna.
Nem tetszik az alternatíva.
Amadeus
Nem a média végezte ki Tóth Csabát, hanem a saját ügyei. Nyilván meg van a helye az új rendszerben is, csak épp nem lesz OGYK. Nyilván az, hogy a Hadházy nyilvánosságra HOZHATTA az ügyeit, egyértelmű üzenet volt számára.
Faszt kell finnyáskodni.

több mint 4 éve
Azt mondjuk nem értem, hogy valaki szavaz az előválasztáson, de ha nem az nyer, akire ő szavazott, akkor a jövő évi választáson nem szavaz. Pont ez a lényege az összefogásnak. 4 évvel ezelőtt ment a sírás, hogy nem fogott össze az ellenzék, és ezért lettÍgy, ezt pofázom. Nekem sem tetszenek, de a plutokrata szalonnácik még kevésbé. És még finom voltam.49%kétharmad, kurva anyját az LMP-nek, stb. Azok a PM jelöltek, akik elbuknak az előválasztáson, is minden bizonnyal le fognak szavazni a közös jelöltre, hát pont ez a cél.
Duff

több mint 4 éve
Azt mondjuk nem értem, hogy valaki szavaz az előválasztáson, de ha nem az nyer, akire ő szavazott, akkor a jövő évi választáson nem szavaz. Pont ez a lényege az összefogásnak. 4 évvel ezelőtt ment a sírás, hogy nem fogott össze az ellenzék, és ezért lettmindig kell valamin sírni49%kétharmad, kurva anyját az LMP-nek, stb. Azok a PM jelöltek, akik elbuknak az előválasztáson, is minden bizonnyal le fognak szavazni a közös jelöltre, hát pont ez a cél.
Duff
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Azt mondjuk nem értem, hogy valaki szavaz az előválasztáson, de ha nem az nyer, akire ő szavazott, akkor a jövő évi választáson nem szavaz. Pont ez a lényege az összefogásnak. 4 évvel ezelőtt ment a sírás, hogy nem fogott össze az ellenzék, és ezért lett több mint 4 éve
Most lett elegem ebből.Neked mindenből eleged van mostanára 😀
TóCsát kivégeztették a médiával, pedig ezt a szavazó fülkében kellett volna.
Nem tetszik az alternatíva.
Amadeus
Amúgy meg minek lépett vissza? Elindul, aztán győz, vagy veszít.
(Szegény Sobri 😊)