Politika
65 feliratkozó
több mint 7 éve
a végén szépen feltette a koronát, hihetetlen ez a pali. Nagyon nem fogjuk látni műsort vezetni 😀OFF:Én is nemrég néztem meg.
Vótmá? Mert én sírok 😀
#JC6
Elég korrekten tolják a srácok. Ha ezt leadnák az M1-en, megoldódna a problémánk, mert a fideszesek habzó szájjal kapnának agyvérzést 😀
Azért amúgy nem tudom, hogy a riporter tényleg komolyan gondolta-e amit mondott vagy pénzért mondta, de ha az előbbi, akkor durván szolgalelkű seggnyalonc. Ezek az igazi rabszolgák, mert félelemből bármit megtesznek, durva.
Az meg a másik vicc volt mikor ő kezdett el kommunistázni, már gerenda volt a szemében, nem szálka 😀
Solymi
több mint 7 éve
Nem csak a nyugdijasok. Fiatalok kozott a tamogatottsaga 36%.A legnagyobb baj hogy az embereknek nincs értékrendje, úgy kezelik a politikát mint egy vallást.
Sokan csak azt nezik h melyik a nyero tabor vagy tenyleg az van h annyira demonizaltak mar a Gyurcsanyt/elmult nyolc evet, hozzateszem jogosan, hogy ezert is szavaznak a Fideszre, mert csak azt latjak, hogy ezeket kiszoritjak a rendszerbol. Az nekik mindegy h totalis uralmuk van, mert ugy vannak vele h a masik rosszabb lenne.
Itt az emberek nem tudnak demokraciaban gondolkodni, mert nincs meg hozza a mult, az oktatas.
Itt mindenki ugy van vele h 4 evente leszavaz aztan azt kell elviselni a kovetkezo szavazasig.
Aztan ha valakinek ez nem tetszik es tuntetni kezd, ne adj isten, egy ellenzeki politikus is kampanyol, akkor meg jon a "miert nem a valasztasokkor csinaltad ezt".
Azt kellene megerteni h ez egy folyamatos dolog, ahol a munka nagy reszet a fekek es ellensulyok vegzik el, de a valasztopolgarnak is reszt kell ebben vennie.
Solymi
Próbálj meg egy fideszest megkérdezni hogy mondjon egy olyan számára pozitív dolgot amit mondjuk egy másik párt javasolt vagy vezetett be. Bután fog rád nézni, mert a másik semmi jót nem csinálhat. Ugyanez lenne a válasz a másik oldalról is... Amíg nem tudunk ezen túllépni, nem is lesz változás, mindig lesz egy jó, és rossz.
Egyetértünk, bele kell tenni a munkát, de ez nem csak a fővárosról szól. Amikor vége lett a választásnak, meglepődve néztem a választási eredményeket. (SOMOGY 3. (MARCALI)), mert Marcaliban nyert a Jobbikos Steinmetz Ádám, a környező kisebb városokban- falvakban akkora fideszes többség volt, hogy végül 52%-37%-re nyert a fideszes a körzetben. Akkor többen elmondták hogy vidékre kell koncentrálni ha nyeri akar az ellenzék.
Mi történt azóta? Semmi..mindenki söpröget a saját kis háza-táján, hogy megmaradjon a támogatottsága. Láttál bármi olyan munkát, amitől a következő választás máshogy alakulna?
Talán ha Puzsér képes lesz megverni Tarlóst Budapesten, elindul valami. Én még ebben látok fantáziát.
több mint 7 éve
nézd meg pár Mi Hazánkos tag social media felületét. Ne a legnagyobb nevekét, hanem a pártkatonákét. Gyakorlatilag fidezses propagandát tolnak, változtatás nélkül.Aki a Mi Hazánkra szavazna, nyugodtan szavazhat a Fideszre is. Lényegi kérdésekben egy követ fújnak, csak a Mi Hazánk emellé még nyiltabban rasszista. Próbálják bizonygatni, hogy ők is ellenzék, de ez nevetségesebb, mint Kunhalmi műesése.Szerintem nagyon nem, de sajnos a közös cél miatt ez most nem is számít igazán. Van, amiben hasonlítanak, pont az a kevés jó a jelenlegi kormányban. Ennyi. Minden másban teljesen eltérőek, ellenben tényleg full mindegy.
winston
kristóf17
több mint 7 éve
Törölt felhasználó
Nagyon nem de jelenleg mindegy....Aki a Mi Hazánkra szavazna, nyugodtan szavazhat a Fideszre is. Lényegi kérdésekben egy követ fújnak, csak a Mi Hazánk emellé még nyiltabban rasszista. Próbálják bizonygatni, hogy ők is ellenzék, de ez nevetségesebb, mint Kunhalmi műesése....A Fidesz nevében előre is köszönjük a Toroczkaira adandó szavazatokat, "csak ne egy jelölt legyen ellenünk" jeligére
kristóf17
Sobri Jóska
Nono. Ezeket a gátlásokat már félretettük jó páran. Oda megy a voks, ahol a legnagyobb az ellenzéki támogatás 😊😊
kristóf17
kicsit off: Az csak nekem fura egyébként, hogy a parlamentben most van egy párt, akire senki sem szavazott? Én ezt törvényileg tiltanám. Ha egy képviselő kilép a pártjából, akkor ott tartsanak új szavazást, ahol elindulhat új szinekben, vagy függetlenként, Ha pedig listás volt, akkor főleg, adja le a mandátumát és jusson be az, aki miatta nem jutott be listán. Ugyanitt tiltanám azt is, hogy volt MSZMP tagok miniszteri, miniszteri biztosi, államtitkári, helyettes államtitikári, képviselői és polgármesteri szerepet vállaljanak, de ez már csak utópia.
winston
több mint 7 éve
Végigolvasva ezt a pár oldalt, eléggé szembetűnik hogy többségben vannak a baloldali gondolkodásúak, akik ugyanabba a hibába esnek mint az ellenzéki politikusok. Nem akarják/tudják megérteni az jobboldali szavazókat akik elég nagy csapdába vannak, mert nincs alternatívájuk, ők sem akarják a fideszt, le szeretnék váltani de nincs kire. Nézzük az alternatívákat:Nem csak a nyugdijasok. Fiatalok kozott a tamogatottsaga 36%.
MSZP és az összes többi utódpártja: Többen is bizonygatták, hogy Gyurcsány jobb mint Orbán, mert kevesebbet lopott, volt demokrácia. Szerintetek ha neki lett volna háromszor kétharmada nem ugyanitt tartanánk csak pepitában? Ne legyünk naivak..Amikor a tévés vitában egymásnak feszültek, Fletó még azt is megmagyarázta hogy döglött ló alszik. Ő még nárcisztikusabb személyiség mint Orbán. Az ő hatalomhoz való ragaszkodásának köszönhetjük az első kétharmadot. Ezt soha nem fogja elfelejteni egy jobb oldali szavazó, ezt vegyétek figyelembe.
Jobbik: Amíg Orbán hatalmon van, ők nem lesznek tényezők, csak arra jók hogy megakadályozzák a kormányváltást. Mi ennek az oka? Amint látja a Fidesz mire harapnak jobboldali szavazók, ők máris betöltik azt az űrt, és marad nekik szélsőjobb. Láthattuk mi lett a vége amikor megpróbáltak Vonával középre tolódni.
LMP: Ők lettek volna a legjobb alternatíva a kiábrándult fidesz szavazóknak, ha megmaradnak az elveiknél és továbbra is Schiffer vezeti őket. Jött a magyar valóság és ők is eltűntek/el fognak tűnni.
Momentum: Ők a fiatal fidesz, akik bármi áron megpróbálnak életben maradni, belőlük még bármi lehet.
Amit anno még a választások után mindenki hangoztatott, és ez a legnagyobb igazság (azóta sem tett ezért semmit az ellenzék): A választásokat nem itt BP-n kell megnyerni, hanem vidéken a falvakban, és a kisvárosokban. Az hogy BP-n nyersz plusz 10%-t, semmire nem elég, mert annyit lehet vele elérni hogy nem lesz meg a kétharmaduk. Amíg nem lesz egy olyan párt aki képes megszólítani, mozgósítani a vidéki embereket (mint anno a Jobbik), nem lesz nagy változás.
Szépen ki kell várni amíg az a nyugdíjas réteg kihal aki a fidesz fő tábora (ahogy ezt a fidesz is anno kivárta).
Nomac
Sokan csak azt nezik h melyik a nyero tabor vagy tenyleg az van h annyira demonizaltak mar a Gyurcsanyt/elmult nyolc evet, hozzateszem jogosan, hogy ezert is szavaznak a Fideszre, mert csak azt latjak, hogy ezeket kiszoritjak a rendszerbol. Az nekik mindegy h totalis uralmuk van, mert ugy vannak vele h a masik rosszabb lenne.
Itt az emberek nem tudnak demokraciaban gondolkodni, mert nincs meg hozza a mult, az oktatas.
Itt mindenki ugy van vele h 4 evente leszavaz aztan azt kell elviselni a kovetkezo szavazasig.
Aztan ha valakinek ez nem tetszik es tuntetni kezd, ne adj isten, egy ellenzeki politikus is kampanyol, akkor meg jon a "miert nem a valasztasokkor csinaltad ezt".
Azt kellene megerteni h ez egy folyamatos dolog, ahol a munka nagy reszet a fekek es ellensulyok vegzik el, de a valasztopolgarnak is reszt kell ebben vennie.
több mint 7 éve
dawyd728
4 057
2017 nyarán voltak tüntetések és mégsem próbálták azokat az indulatokat ezek az épületek elé csatornázni. Lehet kisebb volumenűek voltak, de meg sem próbálták.Egy szikrára mindig szükség van a robbanáshoz. Szerintem nincs itt semmi látnivaló. Mint a netadó volt, ez az ügy sokakat érint ezért megfelelő szikranak.Több mint 2 éve működik az új közmédia. Miért csak most vannak tiltakozások a hazugsággyárak előtt? Volt millió egy ok, h legyen. Milliószor elmondták az ellenzéki politikusok, h mennyire Fidesznek lejt a pálya a választási törvények magukra szabása miatt, ami btw lehet igaz, de nem az torzít, hanem a propaganda média. Én baráti körömben több, mint 1 éve mondom, h ezekben a médiumokban, vagy ha szereplési lehetőséghez nem jutnak, akkor a székházaikban, vagy azok előtt kell tiltakozni tömeget kivinni, mert őket kell lebontani, h bárkinek is esélye legyen.természetesen ezzel nem lehet leváltani a fideszt. nagyon jól tudom, hogy az ellenzék nem forradalmat akar csinálni, viszont minél tovább vannak kint az utcán, annál inkább érnek el mindenhova, még a királyi tévé hallgatóságához is szépen lassan.Nagyon remélem ,hogy igazad van!tl;drnem tudom mit szívsz, de... inkább nem kérek belőle.
Rózsa Sándor
a fidesz nem tud egymillió embert az utcára hívni, sem most, sem később. közel egymilliót sem. aki nyolc hónapja hajlandó volt mögéjük állni, az odaállt, megmutatta magát, annál többen nem lesznek. legfeljebb most már nem állnának annyian mögéjük, inkább megbújnának, hogy hát de nem is volt arról szó, hogy ez lesz. vidékről meg nem jönnek fel az emberek, hiába jut ott el fajlagosan a legkevesebb cenzúrázatlan hír az emberekhez.
Te is mondtad, hogy nem támogatod már őket, sőt igazából így már senkit sem. szerinted hányan vannak még olyanok, mint Te? avagy egyedi eset lennél?
ami a választási részt illeti: azért gondolj abba bele, hány helyen múlott azon ellenzéki jelölt veresége, hogy nem látták pontosan, ki mögé érdemes felsorakozni. szerinted a régi rendszer szerinti második fordulóban vajon mi történt volna? honnan és mivel rángatott volna elő még a fidesz kellő számú szavazót? így is eléggé kimaxolták a megszerzett szavazatokat...
slowmotion
De te azt hiszed ,hogy ezzel a tüntetés sorozattal letudod váltani a Fideszt akkor én kérek abból amit te szívsz!
Mert azt hinni ,hogy a Fidesznek nincs mozgósitható ember állománya az óriási hiba!
SOHA NEM ÁLLTAM A FIDESZ MELLET !
Légyszíves kicsit figyelmesebben olvasd el amit írtam.Én is nagyon szeretném ,hogy ne a Fidesz Legyen hatalmon abban az esetben ha van épkézlább alternatíva.De azzá nem értek egyet hogy bármi áron.Azzal meg végképp nem ,hogy ne adj isten a két tábor egymásnak feszüljön.Mert hiába is mondod ,hogy nincs a Fidesznek tábora IGEN IS VAN NEKIK !
Tehát a leváltására csak is választás útja lehet a megfelelő alternatíva.
Rózsa Sándor
(bár van egy olyan eshetőség is, hogy a fidesz igyekszik kint tartani őket valamivel karácsonyig, aztán ott és akkor lejáratni őket azzal, hogy még a karácsonyt is megszentségtelenítik)
slowmotion
Egy EP választás előtt hirtelen megvilágosodik az ellenzéki politikusok többsége és elkezdenek kompetens ellenzékként működni.
Ilyen véletlenek nincsenek.
dawyd728
Klaci79
több mint 7 éve
Aki a Mi Hazánkra szavazna, nyugodtan szavazhat a Fideszre is. Lényegi kérdésekben egy követ fújnak, csak a Mi Hazánk emellé még nyiltabban rasszista. Próbálják bizonygatni, hogy ők is ellenzék, de ez nevetségesebb, mint Kunhalmi műesése.Szerintem nagyon nem, de sajnos a közös cél miatt ez most nem is számít igazán. Van, amiben hasonlítanak, pont az a kevés jó a jelenlegi kormányban. Ennyi. Minden másban teljesen eltérőek, ellenben tényleg full mindegy.
winston
több mint 7 éve
Nagyon régóta van ott olyan párt, akire nem szavazott senki, úgy hívják, hogy KDNP...Aki a Mi Hazánkra szavazna, nyugodtan szavazhat a Fideszre is. Lényegi kérdésekben egy követ fújnak, csak a Mi Hazánk emellé még nyiltabban rasszista. Próbálják bizonygatni, hogy ők is ellenzék, de ez nevetségesebb, mint Kunhalmi műesése....A Fidesz nevében előre is köszönjük a Toroczkaira adandó szavazatokat, "csak ne egy jelölt legyen ellenünk" jeligére
kristóf17
Sobri Jóska
Nono. Ezeket a gátlásokat már félretettük jó páran. Oda megy a voks, ahol a legnagyobb az ellenzéki támogatás 😊😊
kristóf17
kicsit off: Az csak nekem fura egyébként, hogy a parlamentben most van egy párt, akire senki sem szavazott? Én ezt törvényileg tiltanám. Ha egy képviselő kilép a pártjából, akkor ott tartsanak új szavazást, ahol elindulhat új szinekben, vagy függetlenként, Ha pedig listás volt, akkor főleg, adja le a mandátumát és jusson be az, aki miatta nem jutott be listán. Ugyanitt tiltanám azt is, hogy volt MSZMP tagok miniszteri, miniszteri biztosi, államtitkári, helyettes államtitikári, képviselői és polgármesteri szerepet vállaljanak, de ez már csak utópia.
winston

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 7 éve
Egy szikrára mindig szükség van a robbanáshoz. Szerintem nincs itt semmi látnivaló. Mint a netadó volt, ez az ügy sokakat érint ezért megfelelő szikranak.Több mint 2 éve működik az új közmédia. Miért csak most vannak tiltakozások a hazugsággyárak előtt? Volt millió egy ok, h legyen. Milliószor elmondták az ellenzéki politikusok, h mennyire Fidesznek lejt a pálya a választási törvények magukra szabása miatt, ami btw lehet igaz, de nem az torzít, hanem a propaganda média. Én baráti körömben több, mint 1 éve mondom, h ezekben a médiumokban, vagy ha szereplési lehetőséghez nem jutnak, akkor a székházaikban, vagy azok előtt kell tiltakozni tömeget kivinni, mert őket kell lebontani, h bárkinek is esélye legyen.természetesen ezzel nem lehet leváltani a fideszt. nagyon jól tudom, hogy az ellenzék nem forradalmat akar csinálni, viszont minél tovább vannak kint az utcán, annál inkább érnek el mindenhova, még a királyi tévé hallgatóságához is szépen lassan.Nagyon remélem ,hogy igazad van!tl;drnem tudom mit szívsz, de... inkább nem kérek belőle.
Rózsa Sándor
a fidesz nem tud egymillió embert az utcára hívni, sem most, sem később. közel egymilliót sem. aki nyolc hónapja hajlandó volt mögéjük állni, az odaállt, megmutatta magát, annál többen nem lesznek. legfeljebb most már nem állnának annyian mögéjük, inkább megbújnának, hogy hát de nem is volt arról szó, hogy ez lesz. vidékről meg nem jönnek fel az emberek, hiába jut ott el fajlagosan a legkevesebb cenzúrázatlan hír az emberekhez.
Te is mondtad, hogy nem támogatod már őket, sőt igazából így már senkit sem. szerinted hányan vannak még olyanok, mint Te? avagy egyedi eset lennél?
ami a választási részt illeti: azért gondolj abba bele, hány helyen múlott azon ellenzéki jelölt veresége, hogy nem látták pontosan, ki mögé érdemes felsorakozni. szerinted a régi rendszer szerinti második fordulóban vajon mi történt volna? honnan és mivel rángatott volna elő még a fidesz kellő számú szavazót? így is eléggé kimaxolták a megszerzett szavazatokat...
slowmotion
De te azt hiszed ,hogy ezzel a tüntetés sorozattal letudod váltani a Fideszt akkor én kérek abból amit te szívsz!
Mert azt hinni ,hogy a Fidesznek nincs mozgósitható ember állománya az óriási hiba!
SOHA NEM ÁLLTAM A FIDESZ MELLET !
Légyszíves kicsit figyelmesebben olvasd el amit írtam.Én is nagyon szeretném ,hogy ne a Fidesz Legyen hatalmon abban az esetben ha van épkézlább alternatíva.De azzá nem értek egyet hogy bármi áron.Azzal meg végképp nem ,hogy ne adj isten a két tábor egymásnak feszüljön.Mert hiába is mondod ,hogy nincs a Fidesznek tábora IGEN IS VAN NEKIK !
Tehát a leváltására csak is választás útja lehet a megfelelő alternatíva.
Rózsa Sándor
(bár van egy olyan eshetőség is, hogy a fidesz igyekszik kint tartani őket valamivel karácsonyig, aztán ott és akkor lejáratni őket azzal, hogy még a karácsonyt is megszentségtelenítik)
slowmotion
Egy EP választás előtt hirtelen megvilágosodik az ellenzéki politikusok többsége és elkezdenek kompetens ellenzékként működni.
Ilyen véletlenek nincsenek.
dawyd728
több mint 7 éve
Csak egy szimpla kérdésfeltevés volt 😊Szerintetek mi történne, ha Vitya hirtelen feldobná a talpát? Szétesne annyira a fidesz, hogy legyen esély tenni ellenük valamit, vagy valamelyik szépen beállna a helyére és menne minden tovább mint eddig? Lézer Jani, Szijjártó, Tóni, akármelyik.Vigyázz miket írogatsz, a NER figyel...
warr_b
#JC6
Eddig se vitt el a fekete autó...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 7 éve
Törölt felhasználó
Szerintetek mi történne, ha Vitya hirtelen feldobná a talpát? Szétesne annyira a fidesz, hogy legyen esély tenni ellenük valamit, vagy valamelyik szépen beállna a helyére és menne minden tovább mint eddig? Lézer Jani, Szijjártó, Tóni, akármelyik.Vigyázz miket írogatsz, a NER figyel...
warr_b
több mint 7 éve
Aki a Mi Hazánkra szavazna, nyugodtan szavazhat a Fideszre is. Lényegi kérdésekben egy követ fújnak, csak a Mi Hazánk emellé még nyiltabban rasszista. Próbálják bizonygatni, hogy ők is ellenzék, de ez nevetségesebb, mint Kunhalmi műesése....A Fidesz nevében előre is köszönjük a Toroczkaira adandó szavazatokat, "csak ne egy jelölt legyen ellenünk" jeligére
kristóf17
Sobri Jóska
Nono. Ezeket a gátlásokat már félretettük jó páran. Oda megy a voks, ahol a legnagyobb az ellenzéki támogatás 😊😊
kristóf17
kicsit off: Az csak nekem fura egyébként, hogy a parlamentben most van egy párt, akire senki sem szavazott? Én ezt törvényileg tiltanám. Ha egy képviselő kilép a pártjából, akkor ott tartsanak új szavazást, ahol elindulhat új szinekben, vagy függetlenként, Ha pedig listás volt, akkor főleg, adja le a mandátumát és jusson be az, aki miatta nem jutott be listán. Ugyanitt tiltanám azt is, hogy volt MSZMP tagok miniszteri, miniszteri biztosi, államtitkári, helyettes államtitikári, képviselői és polgármesteri szerepet vállaljanak, de ez már csak utópia.
több mint 7 éve
Szerintetek mi történne, ha Vitya hirtelen feldobná a talpát? Szétesne annyira a fidesz, hogy legyen esély tenni ellenük valamit, vagy valamelyik szépen beállna a helyére és menne minden tovább mint eddig? Lézer Jani, Szijjártó, Tóni, akármelyik.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 7 éve
hát bazdmeg a legszebb, hogy ez a dagadt szervilis fasz ott izzadt mert nem talált fogást. majd felrobbant olyan frusztrált volt, a végén nem sok kellett hogy ordibáljon 😀1:12nél az a torokhang 😊
csak így tovább. egy O1G-s póló is adta volna.
petey
több mint 7 éve
dawyd728
4 057
Több mint 2 éve működik az új közmédia. Miért csak most vannak tiltakozások a hazugsággyárak előtt? Volt millió egy ok, h legyen. Milliószor elmondták az ellenzéki politikusok, h mennyire Fidesznek lejt a pálya a választási törvények magukra szabása miatt, ami btw lehet igaz, de nem az torzít, hanem a propaganda média. Én baráti körömben több, mint 1 éve mondom, h ezekben a médiumokban, vagy ha szereplési lehetőséghez nem jutnak, akkor a székházaikban, vagy azok előtt kell tiltakozni tömeget kivinni, mert őket kell lebontani, h bárkinek is esélye legyen.természetesen ezzel nem lehet leváltani a fideszt. nagyon jól tudom, hogy az ellenzék nem forradalmat akar csinálni, viszont minél tovább vannak kint az utcán, annál inkább érnek el mindenhova, még a királyi tévé hallgatóságához is szépen lassan.Nagyon remélem ,hogy igazad van!tl;drnem tudom mit szívsz, de... inkább nem kérek belőle.
Rózsa Sándor
a fidesz nem tud egymillió embert az utcára hívni, sem most, sem később. közel egymilliót sem. aki nyolc hónapja hajlandó volt mögéjük állni, az odaállt, megmutatta magát, annál többen nem lesznek. legfeljebb most már nem állnának annyian mögéjük, inkább megbújnának, hogy hát de nem is volt arról szó, hogy ez lesz. vidékről meg nem jönnek fel az emberek, hiába jut ott el fajlagosan a legkevesebb cenzúrázatlan hír az emberekhez.
Te is mondtad, hogy nem támogatod már őket, sőt igazából így már senkit sem. szerinted hányan vannak még olyanok, mint Te? avagy egyedi eset lennél?
ami a választási részt illeti: azért gondolj abba bele, hány helyen múlott azon ellenzéki jelölt veresége, hogy nem látták pontosan, ki mögé érdemes felsorakozni. szerinted a régi rendszer szerinti második fordulóban vajon mi történt volna? honnan és mivel rángatott volna elő még a fidesz kellő számú szavazót? így is eléggé kimaxolták a megszerzett szavazatokat...
slowmotion
De te azt hiszed ,hogy ezzel a tüntetés sorozattal letudod váltani a Fideszt akkor én kérek abból amit te szívsz!
Mert azt hinni ,hogy a Fidesznek nincs mozgósitható ember állománya az óriási hiba!
SOHA NEM ÁLLTAM A FIDESZ MELLET !
Légyszíves kicsit figyelmesebben olvasd el amit írtam.Én is nagyon szeretném ,hogy ne a Fidesz Legyen hatalmon abban az esetben ha van épkézlább alternatíva.De azzá nem értek egyet hogy bármi áron.Azzal meg végképp nem ,hogy ne adj isten a két tábor egymásnak feszüljön.Mert hiába is mondod ,hogy nincs a Fidesznek tábora IGEN IS VAN NEKIK !
Tehát a leváltására csak is választás útja lehet a megfelelő alternatíva.
Rózsa Sándor
(bár van egy olyan eshetőség is, hogy a fidesz igyekszik kint tartani őket valamivel karácsonyig, aztán ott és akkor lejáratni őket azzal, hogy még a karácsonyt is megszentségtelenítik)
slowmotion
Egy EP választás előtt hirtelen megvilágosodik az ellenzéki politikusok többsége és elkezdenek kompetens ellenzékként működni.
Ilyen véletlenek nincsenek.
Szerkesztette: dawyd728
több mint 7 éve
...A Fidesz nevében előre is köszönjük a Toroczkaira adandó szavazatokat, "csak ne egy jelölt legyen ellenünk" jeligére
kristóf17
Sobri Jóska
Nono. Ezeket a gátlásokat már félretettük jó páran. Oda megy a voks, ahol a legnagyobb az ellenzéki támogatás 😊😊
több mint 7 éve
YoungZeeZee
9 437
Altalanossagban irtam es pont azt amit te😀.Nyitottsag.Nem szabadna olyan lenni h csak ez csak az, meg mar az apam is ra szavazott akkor en is....Nem volt eleg a politizalas nekem tegnap es erre az evre...Szerintem meg pont ez visz előre. Ülj le egy olyan emberrel beszélgetni aki máshogy látja a világot, értsd meg a motivációját, a vágyait, értékrendjét.
Annyira ertek hozza... miert kell jelzoket aggatni ?
Balos gondolkodasu, jobb oldali stb...
Nem ismerem, hogy mit jelent, mit tartalmaz 100%-ban a "balos" meg a "jobbos" stb.., de azt biztosan allithatom, hogy nem fekete vagy feher. Annyira egy dobozban gondolkodunk h felmetes es megosztottak vagyunk.
ZoliMP
Akik itt vagyunk nem feketén-fehérben látjuk a világot, de a szavazók 90% igen. Én bárhova behúzom az X-et ha az érdekeim azt kívánják, szerinted a szavazók hány % lenne képes erre?
Nomac
De ugyanez a vallas is.Kereszteny, muszlim megoszt az egesz.Sajnos "csak" igy mukodik a vilag.
több mint 7 éve
természetesen ezzel nem lehet leváltani a fideszt. nagyon jól tudom, hogy az ellenzék nem forradalmat akar csinálni, viszont minél tovább vannak kint az utcán, annál inkább érnek el mindenhova, még a királyi tévé hallgatóságához is szépen lassan.Nagyon remélem ,hogy igazad van!tl;drnem tudom mit szívsz, de... inkább nem kérek belőle.
Rózsa Sándor
a fidesz nem tud egymillió embert az utcára hívni, sem most, sem később. közel egymilliót sem. aki nyolc hónapja hajlandó volt mögéjük állni, az odaállt, megmutatta magát, annál többen nem lesznek. legfeljebb most már nem állnának annyian mögéjük, inkább megbújnának, hogy hát de nem is volt arról szó, hogy ez lesz. vidékről meg nem jönnek fel az emberek, hiába jut ott el fajlagosan a legkevesebb cenzúrázatlan hír az emberekhez.
Te is mondtad, hogy nem támogatod már őket, sőt igazából így már senkit sem. szerinted hányan vannak még olyanok, mint Te? avagy egyedi eset lennél?
ami a választási részt illeti: azért gondolj abba bele, hány helyen múlott azon ellenzéki jelölt veresége, hogy nem látták pontosan, ki mögé érdemes felsorakozni. szerinted a régi rendszer szerinti második fordulóban vajon mi történt volna? honnan és mivel rángatott volna elő még a fidesz kellő számú szavazót? így is eléggé kimaxolták a megszerzett szavazatokat...
slowmotion
De te azt hiszed ,hogy ezzel a tüntetés sorozattal letudod váltani a Fideszt akkor én kérek abból amit te szívsz!
Mert azt hinni ,hogy a Fidesznek nincs mozgósitható ember állománya az óriási hiba!
SOHA NEM ÁLLTAM A FIDESZ MELLET !
Légyszíves kicsit figyelmesebben olvasd el amit írtam.Én is nagyon szeretném ,hogy ne a Fidesz Legyen hatalmon abban az esetben ha van épkézlább alternatíva.De azzá nem értek egyet hogy bármi áron.Azzal meg végképp nem ,hogy ne adj isten a két tábor egymásnak feszüljön.Mert hiába is mondod ,hogy nincs a Fidesznek tábora IGEN IS VAN NEKIK !
Tehát a leváltására csak is választás útja lehet a megfelelő alternatíva.
Rózsa Sándor
(bár van egy olyan eshetőség is, hogy a fidesz igyekszik kint tartani őket valamivel karácsonyig, aztán ott és akkor lejáratni őket azzal, hogy még a karácsonyt is megszentségtelenítik)
több mint 7 éve
Fletó...wow. szépen összefoglaltad, miről szől a NER 😊
Öregem, három műszakban 75 ezret keresnek megyeszékhelyen emberek, raktárakban.
Az Andrássy úton vagy a rakparton ha lakást akarsz eladni, akkor elővásárlási joga van az államnak, nyomott áron megvenni. És meg is veszi, rohaggyáá meg magyar.
Az ország 2/3-ada szegény. Két (!) millió mélyszegény van! Több százezer gyerek...több ezren nem tudnak mivel fűteni, lopak ahol tudnak, hogy éljenek...
Katasztrofális állapotok a kórházakban. Patkányok, a szülők a folyosón alszanak, ők dobják össze a CT-gép árát? Nonszensz...
Lassan minden egyes, 10 ezres faluban, bocsánat, városban stadion lesz meg luxus sportcsarnok.
Minden fideszesnek magánrepülőt! Autó Győr meg Debrecen között, ha a csapatom játszik? Hülye...
Ellehetetlenített külföldön szavazás.
Oligarchák.
A magyar föld 75%-a (!!!) narancsos kezekben van!
Ingatlanmutyik az egész belvárosban. Komolyan, én belelátok, se szeri, se száma..
Nézzetek meg egy ülésnapot a Parlamentben. Két vékony fideszes van. A többi mind Döbrögi, azzal versenyeznek hogy ki a kövérebb. Nem bíják begombolni az ingüket.
Van olyan képviselő, aki 4 év alatt háromszor szavaz és egyszer szólal fel. De növeljék csak a fizujukat, az kell!
Annyi pénzt elloptak az elmúlt években a fideszesek, amivel felére csökkenne ma az államadósság.
Pont azokat a tv-ket és újságokat vásárolták fel, ahol a legjobban lehet agyat mosni. Véletlen? Mindent a saját képükre formálnak.
Nem mernek kiállni egy nyílt vitára.
A tender kiírása előtt megvan mindig a nyertes. Kitaláljátok, milyen színekben indul? Még akkor is ő nyer, mikor az ellenlovas 20%-kal alacsonyabb árat mondd...
A Parlamentben a folyosón van egy sajtórészleg, ahol lehet kérdezni és a képviselőknek KUTYA KÖTELESSÉGÜK válaszolni.
A fele röhög, a másik fele levegőnek nézi a riportereket, a kivétel meg hazudik.
Tessék megnézni a parlamenti vitákat is. Bármelyik fideszest vagy magát Orbánt kérdezik, sosincs egyenes válasz. SOHA! Teljesen másról kezdenek beszélni, személyeskednek, sértegetnek. Őket sosem bünteti a házelnök..
Cinikusan röhögnek, semmibe vesznek másokat.
Olyan vagyongyarapodások vannak fideszes családokban, hogy nem tudják hova tenni a pénzt. A gyerekeik olyan iskolákba járnak, ahol 5 millió forint a tandíj havonta. Vagy külföldre, évi 40-50 millióért. 2 havonta cserélgetik a "szolgálati" autóikat. Budai, 300 nm-es villákat vesznek készpénzre...
Embereket bocsátanak el a munkahelyükről, mert a fb-on like-olnak egy fidesz kritikus posztot.
Egy 8 ezer férőhelyes stadion bekerülési költsége mondjuk 8 milliárd. Az átadás fél évet csúszik, minden esetben és a végösszeg 12 mrd.
A TAO-tól nagyobb lopás nincs.
Olyan hivatali visszaélések vannak, hogy siralom.
Pert nyer valaki a fidesz ellen, kikéri a közérdekű adatokat, válasz: ..I..
Csomó munkahelyen félnek az ember. Olyan szintű seggnyalás megy felfelé mint a kommunista időkben.
Magyarajkúak levélszavazata... de érdekes.
Minden egyes "állami" beruházás veszteséges, de a bankok hiteleznek, olyanoknak is, akik hitelképtelenek! Lsd Matolcsy Junior.
Rengeteg az ÁFA, az ADÓ és hova megy? Na? Minden egyes értelmetlen ötlet, ami fideszes fejekből pattan ki, az állami beruházás. A mi pénzünk. Majd mi támogatjuk.
Stadion meg UP-centrum Szlovákiában, meg egy harmadosztályú szerb csapatnak. Na, Eszékről meg nem is beszélek basszus, minden egyes magyar forint te jó ég...
Fel nem foghatjátok, nincs az az ép ész, ami egyben tudná tartani azt az összeget, amit a fidesz ellopott. Vidéken NYOMOR van. Olyan, amit nem bír a gyomor. De hát ki nem sz... le, jönnek a migránsok, na meg az a buzi Soros támad!
Iszonyat EU-s pénz tűnt el, iszonyat. Nekem volt eu pályázatokért felelős haverom, olyanokat mesélt, hogy a sírás kerülgetett.
Múltkor a Westend Business centerben Tiborc szállt be a liftbe, ment a Duna Aszfalthoz. Meg nem nyomta volna a gombot, még csak nem is kérte, hanem utasította haverom, hogy "kicsi, nyomd meg a kettest.."
Remélem buknak. Hamarosan. És jó nagyot...
Fletó hozzájuk képest ártatlan.
Ez bizony diktatúra.
#JC6
több mint 7 éve
Törölt felhasználó
Végigolvasva ezt a pár oldalt, eléggé szembetűnik hogy többségben vannak a baloldali gondolkodásúak, akik ugyanabba a hibába esnek mint az ellenzéki politikusok. Nem akarják/tudják megérteni az jobboldali szavazókat akik elég nagy csapdába vannak, mert nincs alternatívájuk, ők sem akarják a fideszt, le szeretnék váltani de nincs kire. Nézzük az alternatívákat:Vagy ha még régebbre megyünk vissza FKGP !!! Aki először feltette Cigány Viktorunk fejére a koronát.
MSZP és az összes többi utódpártja: Többen is bizonygatták, hogy Gyurcsány jobb mint Orbán, mert kevesebbet lopott, volt demokrácia. Szerintetek ha neki lett volna háromszor kétharmada nem ugyanitt tartanánk csak pepitában? Ne legyünk naivak..Amikor a tévés vitában egymásnak feszültek, Fletó még azt is megmagyarázta hogy döglött ló alszik. Ő még nárcisztikusabb személyiség mint Orbán. Az ő hatalomhoz való ragaszkodásának köszönhetjük az első kétharmadot. Ezt soha nem fogja elfelejteni egy jobb oldali szavazó, ezt vegyétek figyelembe.
Jobbik: Amíg Orbán hatalmon van, ők nem lesznek tényezők, csak arra jók hogy megakadályozzák a kormányváltást. Mi ennek az oka? Amint látja a Fidesz mire harapnak jobboldali szavazók, ők máris betöltik azt az űrt, és marad nekik szélsőjobb. Láthattuk mi lett a vége amikor megpróbáltak Vonával középre tolódni.
LMP: Ők lettek volna a legjobb alternatíva a kiábrándult fidesz szavazóknak, ha megmaradnak az elveiknél és továbbra is Schiffer vezeti őket. Jött a magyar valóság és ők is eltűntek/el fognak tűnni.
Momentum: Ők a fiatal fidesz, akik bármi áron megpróbálnak életben maradni, belőlük még bármi lehet.
Amit anno még a választások után mindenki hangoztatott, és ez a legnagyobb igazság (azóta sem tett ezért semmit az ellenzék): A választásokat nem itt BP-n kell megnyerni, hanem vidéken a falvakban, és a kisvárosokban. Az hogy BP-n nyersz plusz 10%-t, semmire nem elég, mert annyit lehet vele elérni hogy nem lesz meg a kétharmaduk. Amíg nem lesz egy olyan párt aki képes megszólítani, mozgósítani a vidéki embereket (mint anno a Jobbik), nem lesz nagy változás.
Szépen ki kell várni amíg az a nyugdíjas réteg kihal aki a fidesz fő tábora (ahogy ezt a fidesz is anno kivárta).
Nomac
Én még anno gyűjtottem a kopogtató cédulát nekik általános iskolásként édesapámmal isten nyugosztalja.
De különben hatalmas pacsi te vagy az első aki megérti azt amit probáltam elmagyarázni több kevesebb sikerrel ,hogy ameddig a Fidesz szavazóbázisát nem tudod megszólitani egy jobb oldali pártal addig a Fideszt nem lehet megverni !
Főleg ahogy te is irod itt vidéken pl.Vas megyében ahol én is lakom de ez igaz az összes többi megyére is egy két kivétellel !
Amúgy minden egyes szavaddal egyet értek.
több mint 7 éve
Nem volt eleg a politizalas nekem tegnap es erre az evre...Szerintem meg pont ez visz előre. Ülj le egy olyan emberrel beszélgetni aki máshogy látja a világot, értsd meg a motivációját, a vágyait, értékrendjét.
Annyira ertek hozza... miert kell jelzoket aggatni ?
Balos gondolkodasu, jobb oldali stb...
Nem ismerem, hogy mit jelent, mit tartalmaz 100%-ban a "balos" meg a "jobbos" stb.., de azt biztosan allithatom, hogy nem fekete vagy feher. Annyira egy dobozban gondolkodunk h felmetes es megosztottak vagyunk.
ZoliMP
Akik itt vagyunk nem feketén-fehérben látjuk a világot, de a szavazók 90% igen. Én bárhova behúzom az X-et ha az érdekeim azt kívánják, szerinted a szavazók hány % lenne képes erre?
több mint 7 éve
YoungZeeZee
9 437
Nem volt eleg a politizalas nekem tegnap es erre az evre...Annyira ertek hozza... miert kell jelzoket aggatni ?
Balos gondolkodasu, jobb oldali stb...
Nem ismerem, hogy mit jelent, mit tartalmaz 100%-ban a "balos" meg a "jobbos" stb.., de azt biztosan allithatom, hogy nem fekete vagy feher. Annyira egy dobozban gondolkodunk h felmetes es megosztottak vagyunk.
több mint 7 éve
Végigolvasva ezt a pár oldalt, eléggé szembetűnik hogy többségben vannak a baloldali gondolkodásúak, akik ugyanabba a hibába esnek mint az ellenzéki politikusok. Nem akarják/tudják megérteni az jobboldali szavazókat akik elég nagy csapdába vannak, mert nincs alternatívájuk, ők sem akarják a fideszt, le szeretnék váltani de nincs kire. Nézzük az alternatívákat: MSZP és az összes többi utódpártja: Többen is bizonygatták, hogy Gyurcsány jobb mint Orbán, mert kevesebbet lopott, volt demokrácia. Szerintetek ha neki lett volna háromszor kétharmada nem ugyanitt tartanánk csak pepitában? Ne legyünk naivak..Amikor a tévés vitában egymásnak feszültek, Fletó még azt is megmagyarázta hogy döglött ló alszik. Ő még nárcisztikusabb személyiség mint Orbán. Az ő hatalomhoz való ragaszkodásának köszönhetjük az első kétharmadot. Ezt soha nem fogja elfelejteni egy jobb oldali szavazó, ezt vegyétek figyelembe.
Jobbik: Amíg Orbán hatalmon van, ők nem lesznek tényezők, csak arra jók hogy megakadályozzák a kormányváltást. Mi ennek az oka? Amint látja a Fidesz mire harapnak jobboldali szavazók, ők máris betöltik azt az űrt, és marad nekik szélsőjobb. Láthattuk mi lett a vége amikor megpróbáltak Vonával középre tolódni.
LMP: Ők lettek volna a legjobb alternatíva a kiábrándult fidesz szavazóknak, ha megmaradnak az elveiknél és továbbra is Schiffer vezeti őket. Jött a magyar valóság és ők is eltűntek/el fognak tűnni.
Momentum: Ők a fiatal fidesz, akik bármi áron megpróbálnak életben maradni, belőlük még bármi lehet.
Amit anno még a választások után mindenki hangoztatott, és ez a legnagyobb igazság (azóta sem tett ezért semmit az ellenzék): A választásokat nem itt BP-n kell megnyerni, hanem vidéken a falvakban, és a kisvárosokban. Az hogy BP-n nyersz plusz 10%-t, semmire nem elég, mert annyit lehet vele elérni hogy nem lesz meg a kétharmaduk. Amíg nem lesz egy olyan párt aki képes megszólítani, mozgósítani a vidéki embereket (mint anno a Jobbik), nem lesz nagy változás.
Szépen ki kell várni amíg az a nyugdíjas réteg kihal aki a fidesz fő tábora (ahogy ezt a fidesz is anno kivárta).
több mint 7 éve
hát bazdmeg a legszebb, hogy ez a dagadt szervilis fasz ott izzadt mert nem talált fogást. majd felrobbant olyan frusztrált volt, a végén nem sok kellett hogy ordibáljon 😀444.hu/2018/12/19/fergetes-komedia-lett-a-jobbikos-jakab-peter-hir-tv-s-szereplesebol#OFF:Nincs 10 percem ilyen hülyeségre, valaki foglalja már össze a lényeget ha lehet 😊
Vótmá? Mert én sírok 😀
www.youtube.com/watch?v=IVW6C0XzhVk
#JC6
flzoli
Ebben ossze van foglalva. Hatalmas. Tordai Bence es Jakab Péter nagyot ment a héten
eaglesmcnabb
csak így tovább. egy O1G-s póló is adta volna.
több mint 7 éve
...A Fidesz nevében előre is köszönjük a Toroczkaira adandó szavazatokat, "csak ne egy jelölt legyen ellenünk" jeligére.
kristóf17
Öööö, és ha ez így lenne, szerinted pl. a Fidesz nem tudna olyan programot írni, ami a leginkább korrelálna a kérdőív várható eredményével?Az ésszerűség pedig már szubjektív dolog. De valahogyan ezt is le kell fektetni, és gyanítom értelmes emberekként kitöltenénk egy egyszerű, alapvető, mobdjuk 100 kérdéses, nem politikai, hanem életviteli kérdőívet, nem térnénk el sok válaszban.Egy teljesen ideális világban ez alapján lehetne mondjuk a szavazatot is számolni az ebből kapott eredményekből. Feltöltenék a pártok programjait ("folytatjuk" LOL), feltennék a 100 kérdést több témával kapcsolatban és amelyikhez legjobban hasonlít a kapott eredmény, arra menne a szavazat. Értsd: nem lenne "csakafidesz" mert "csaknegyurcsány", hanem mint pl egy összetettebb pszichológiai teszt és a végén meglepődne az illető, hogy egyébként ő pont elutasítja a "zemútnyócévet" és csak az érzései alapján szavaz.
kristóf17
Mondjuk az is mindent elmond a demokrácia mindenki egyenlő szavazatáról, hogy szerintem a szavazók 95%-a nem olvasott el egy tervezetet sem, csak a párt neve/színe meg a jelölt ránézésre való szimpátiája alapján "dönt" a következő 4 évéről egy tollvonással.
MarioAna
Az én tippem, hogy tudna.
Az meg, hogy cenzushoz kötöd a szavazati jogot teljesen jó, és logikus gondolat. Csak nem demokratikus.
Őszintén érdekelne, hogy mi jobbat tudsz a demokráciánál világviszonylatban.