Politika
66 feliratkozó
3 hónapja
Neked 4 gyereked van? Akkor a te feleséged már összesen 2T-n túl van, ugye?Összesen nem vajúdott 3 órát a 4 gyerekkel, szóval ő csalt. De 1T-t megadok neki
szaba

3 hónapja
Ők mégis elfröcskölték a pénzt a baromságokra, amiknek nem volt esélye szavazatot hozni ebben a helyzetben (vagy eltették ugye, de ne vádaskodjunk).Ez nem vádaskodás.
topin
A Mérő film utáni Nagy Dávid interjúban elhangzott az, hogy több ezer esetben nem hoztak a passzivisták számlát.
De ugye egy passzivista nem fér se egy gazdasági szervezet bankszámlájához, se házipénztárához.
Nem akarok itt könyvelősködni, de pénzt kivenni csak nagyon kevesek tudnak, gondolom akkoriban csak Kovács Gergő. És csak az ő felelőssége, hogy nem volt semmiféle metodika a pénzmozgásokra, se pénzkezelési szabályzat, se bizonylatolás, papírozás, napi rovancs, semmi, még egy sajtcetli se.
Aki vezetett céget, vagy bármit, ahol van pénzmozgás, annak alapszabály, hogy minden fillérről tudja hol van, vagy hol van róla papír, hogy miért nincs ott. Ez kb. a nulladik lépés. És már itt elakadtak. Mert számviteli vagy jogi szempontból egymindegy, hogy úgy tették el, hogy a brifkójukban lapul utána, vagy úgy hiányzik, hogy odaadták XY passzivistának, aki színes festéket vett rajta, amivel kavicsokat festettek pirosra. Az a pénz el lett téve, mert nem ellentételezi semmiféle papír. Még olyan se, amit XY írt alá, hogy átvett 10 rugót festékvásárlásra.
Ez felfoghatatlan nemtörődömség, trehányság, felelőtlenség, ostobaság, agyhalál.
És nem vádaskodás, hanem tényállítás.
3 hónapja
Szóval, ha összeszedik a pénzt, semmiféle következmény nem lesz a kutyáknál. És akkor még szót ejtettünk más, sokkal rosszabb dolgokat tett pártokról meg emberekről. Hát ez nem érte meg a billentyűzet koptatást 😊Még egyszer nekifutok, bár lehet sok értelme nincs.
ender1112
Az lenne a normális viselkedés az állampolgároktól, hogy NEM dobják össze a kutyáknak a pénzt. És az lenne a normális, ha nem is sajnálná őket senki. Ez jelentené a változást, és hogy ilyen idióták nem szállnak ringbe mások pénzé.
Megérdemlik a sorsukat. Bementek a nagyfiúk közé, megtették a tétjeiket, szóltak nekik hogy ez nem az ő pályájuk, de hát ezt nem érdekelt senkit. Most akkor lehetne viselni a következményeket, de ők még freerollként kezelik a helyzetet jelenleg is. Magyarul nekik bukási opciójuk zéró volt, ha összedobják nekik. Mindezt ingyen sör meg örökélet opciókkal a nagyfiúk között..
Tehát hülyére vették a saját embereiket, szavazóikat is egyéni érdek alapján. Aki ezeknek pénzt ad, az meg is érdemli hogy megnyúzzák..
3 hónapja
Mathias Corvinus Collegium, fideszes janicsárképző amely ingyen megkapta a MOL részvényeinek 10%-át az államtól. plusz még 10% Richter Gedeon részvényt.Magyar Péter facebook:Az MCC az mi?
Ma fogadom Hernádi Zsoltot. Tájékoztatást kérek tőle hazánk üzemanyagellátás-biztonsága kapcsán. Elvárom, hogy a MOL ne fizesse ki a 25 milliárdos osztalékot az MCC-nek.
Bruce
bcsarli, Udvari Főkóstoló
built for this shit
3 hónapja
Rubovszky és kollégái szolidaritásukat fejezték ki a kirúgott tanárokkal, emiatt 2023 nyarán felmentették a Patróna igazgatói posztjáról.Kifogják a szelet a Fidesz vitorlájából, NER-ellenes katolikus és szakember.telex.hu/belfold/2026/04/16/rubovszky-rita-oktatasi-miniszter-tisza?isMobileApp=1A gecik, már megint egy olyan ember, aki talán ért hozzá, ez vérlázító...
Nomac
StormST
Dzsokijuing
Viszont ismerősöm dolgozott ott vele, állítólag borzasztó volt.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
3 hónapja
Magyar Péter facebook:Az MCC az mi?
Ma fogadom Hernádi Zsoltot. Tájékoztatást kérek tőle hazánk üzemanyagellátás-biztonsága kapcsán. Elvárom, hogy a MOL ne fizesse ki a 25 milliárdos osztalékot az MCC-nek.
Bruce
3 hónapja
Szóval, ha összeszedik a pénzt, semmiféle következmény nem lesz a kutyáknál. És akkor még szót ejtettünk más, sokkal rosszabb dolgokat tett pártokról meg emberekről. Hát ez nem érte meg a billentyűzet koptatást 😊Én nem mondtam hogy ne kalapozzák össze. Lehetőségük van rá. De azzal újra csak hülyére veszik a bázisukat. Nincs probléma azzal, ha valaki hülye és akárhányszor le lehet nyúzni róla mindent is..Már miért ne lehetne mostantól? Mutass már rá, mi változott, pláne, ha kutyák összekalapozzák a pénzt. Aztán térj a Fidesz következményeire, de úgy, hogy ne feledkezz meg MP ott töltött éveiről sem, aztán sorold nekem a következményeket LOLA magyar politikai élet másról sem szól, mint hogy 'lehet 'baromságokat tolni büntetlenül', és 'lehet faszságokra elvigadni a pénzt következmények nélkül'.Hát mostantól nem lehet..
Komolyan eltűnik itt a józan ész a győzelmi mámorban?
ender1112
Nem tűnik el a józan ész, az a kutyáknál tűnt el.
topin
ender1112
Tessék csak tessék, lehet adakozni nekik. Én arról írtam, hogy megérdemlik a sorsukat, mert felelőtlenek voltak egy baszott felelős helyzetben.
topin
3 hónapja
Kicsi a merítés mert kevés vállaltan miatyánkos ismerősöm van, de azok min. fele simán leszavazott volna a fideszreA Mihasznák végül megadták a választ, hogy mi a hasznuk. A Tisza kb. 10 egyéni körzetben győzött úgy, hogy a fidesz + mihaszna szavazatok száma több volt, mint a tisza jelöltre leadott szavazat.Sztem ez nem így van. Aki rájuk szavazott, azok közül nem szavazott volna a többség a Fideszre a távollétük esetén. Szóval nem gondolom, hogy érdemi változast hozott volna az eredményben, ha visszalépnek/nincsenek is egyáltalán.
Köszi a kétharmadot, és hosszú, sikeres, több ciklusos 5%-os parlamenti karriert kívánok Torockainak.
peterk2005 udvari bolond
gabokocka
Rákerestem, tavaly nyári republikon felmérés benne a másodlagos pártpreferenciákról is.
Mh szavazó
Fidesz 44%
Bizonytalan 30%
Tisza 6%
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
3 hónapja
Pont úgy hogy a kutyákat büntessék meg az emberek, ne kalapozzák össze a pénzt, és szépen fizessen mindenki aki ebben benne volt, de nem is értem minek írom le neked 😊Örülök, hogy akad itt egy gondolatolvasó 😀 De még jobban örülnék, ha leírnátok (igen, többes számban, hiszen így írtál ide most), hogyan akarjátok ezt megváltoztatni. Gondolom nem fórumozással 😉Pont ezt szeretnénk megváltoztatni, tudom hogy te nem, és neked fura.A magyar politikai élet másról sem szól, mint hogy 'lehet 'baromságokat tolni büntetlenül', és 'lehet faszságokra elvigadni a pénzt következmények nélkül'.Jön még kutyára dér..konkrétan be akartam írni, totál érdektelenek számomra a kutyák, de most úgy érzem masszív lejárató kampány zajlik ellenükÉn nagyvonalú gesztusnak hívnám.www.facebook.com/jamborandrasoldala/posts/pfbid0cndmFXBex1B5tm2ygSTRgEJ8NNoxMYpm2uxC9s517piRoxCT4FcJZ8M4hURuk6c9lEz már nem is jámborság, inkább naivitás. Mindegy, remélem jó sokat utalt.
Negritis, a vajda
szaba
Most mindenki a Kutyákon (Hadházyn stb.) ugrál, pedig voltak erős időszakaik.
Dzsokijuing
NB2
Minden savat megérdemelnek. Ne lehessen már faszságokra elvigadni a pénzt következmények nélkül. Pontosan az történt, amit mondtak velük kapcsolatban, a párt meghaladta az ő képességeiket. Az hogy ők ezt nem akarták felfogni senkit nem kell hogy érdekeljen. Baromságokat tolni nem lehet büntetlenül..
topin
Komolyan eltűnik itt a józan ész a győzelmi mámorban?
ender1112
Nomac
ender1112
3 hónapja
ender1112Én tényleg szimpatizálok a kutyákokkal, volt hogy szavaztam is rájuk. Viszont így 40 felett azt érzem, hogy a kutyákok nem párt, hanem egyesület, a jelöltjei pedig nem politikusok, hanem lelkes, tenni akarok emberkék. Segíts nekem - tényleg jó szándékkal kérem -, hogy miért kell ezt a pártot megmenteni?
3 hónapja
és akkor csodálkoznak, hogy a közvéleménykutatásaik is mellémennek.Nem mentek mellé.
bobi0092
Takkra ugyanazt mérték, mint a Medián az elmúlt fél évben.
Ide is mindig beírtam, hogy a Fidesz belső méréseiben mi van, amihez nyilván én másodkézből juthatok, de ha hozzám eljut, akkor még sokakhoz, és nem lehet hétpecsétes titok.
Mondjuk úgy, hogy engem nem győznek meg Pócs, meg Cser-Palkovics, vagy bárki interjúi arról, hogy nem tudták mi a valós helyzet. Tudták, csak annyira messze volt attól, amit szerettek volna, hogy ignorálták.
Valóságtagadás, önámítás.
3 hónapja
Én nem mondtam hogy ne kalapozzák össze. Lehetőségük van rá. De azzal újra csak hülyére veszik a bázisukat. Nincs probléma azzal, ha valaki hülye és akárhányszor le lehet nyúzni róla mindent is..Már miért ne lehetne mostantól? Mutass már rá, mi változott, pláne, ha kutyák összekalapozzák a pénzt. Aztán térj a Fidesz következményeire, de úgy, hogy ne feledkezz meg MP ott töltött éveiről sem, aztán sorold nekem a következményeket LOLA magyar politikai élet másról sem szól, mint hogy 'lehet 'baromságokat tolni büntetlenül', és 'lehet faszságokra elvigadni a pénzt következmények nélkül'.Hát mostantól nem lehet..
Komolyan eltűnik itt a józan ész a győzelmi mámorban?
ender1112
Nem tűnik el a józan ész, az a kutyáknál tűnt el.
topin
ender1112
Tessék csak tessék, lehet adakozni nekik. Én arról írtam, hogy megérdemlik a sorsukat, mert felelőtlenek voltak egy baszott felelős helyzetben.
3 hónapja
Magyar Péter facebook:Ma fogadom Hernádi Zsoltot. Tájékoztatást kérek tőle hazánk üzemanyagellátás-biztonsága kapcsán. Elvárom, hogy a MOL ne fizesse ki a 25 milliárdos osztalékot az MCC-nek.
3 hónapja
A kutyák mások faszával verték a csalánt. Ennyi történt.A nagy nevetgélés és vicceskedés közepette nem vették észre, hogy egy véresen komoly csörtébe kerültek, ahol az ingyen sör nem fog 1%-ot se hozni.
Ők mégis elfröcskölték a pénzt a baromságokra, amiknek nem volt esélye szavazatot hozni ebben a helyzetben (vagy eltették ugye, de ne vádaskodjunk). Aztán amikor kiderült, hogy az örökélet és ingyensör kombó szart se, akkor jaj fizesse már ki valaki hogy mi hülye gyereket játszottunk és nem akartuk ezt feladni.
Ez a story ennyi. És meg is érdemlik a sorsukat akárhány gyerekük van. Mert pont az akárhány gyerekük jövjét veszélyeztették a hülyegyerek magatartással. Lehet vállalni a következményeket.
3 hónapja
Örülök, hogy akad itt egy gondolatolvasó 😀 De még jobban örülnék, ha leírnátok (igen, többes számban, hiszen így írtál ide most), hogyan akarjátok ezt megváltoztatni. Gondolom nem fórumozással 😉Pont ezt szeretnénk megváltoztatni, tudom hogy te nem, és neked fura.A magyar politikai élet másról sem szól, mint hogy 'lehet 'baromságokat tolni büntetlenül', és 'lehet faszságokra elvigadni a pénzt következmények nélkül'.Jön még kutyára dér..konkrétan be akartam írni, totál érdektelenek számomra a kutyák, de most úgy érzem masszív lejárató kampány zajlik ellenükÉn nagyvonalú gesztusnak hívnám.www.facebook.com/jamborandrasoldala/posts/pfbid0cndmFXBex1B5tm2ygSTRgEJ8NNoxMYpm2uxC9s517piRoxCT4FcJZ8M4hURuk6c9lEz már nem is jámborság, inkább naivitás. Mindegy, remélem jó sokat utalt.
Negritis, a vajda
szaba
Most mindenki a Kutyákon (Hadházyn stb.) ugrál, pedig voltak erős időszakaik.
Dzsokijuing
NB2
Minden savat megérdemelnek. Ne lehessen már faszságokra elvigadni a pénzt következmények nélkül. Pontosan az történt, amit mondtak velük kapcsolatban, a párt meghaladta az ő képességeiket. Az hogy ők ezt nem akarták felfogni senkit nem kell hogy érdekeljen. Baromságokat tolni nem lehet büntetlenül..
topin
Komolyan eltűnik itt a józan ész a győzelmi mámorban?
ender1112
Nomac
3 hónapja
Már miért ne lehetne mostantól? Mutass már rá, mi változott, pláne, ha kutyák összekalapozzák a pénzt. Aztán térj a Fidesz következményeire, de úgy, hogy ne feledkezz meg MP ott töltött éveiről sem, aztán sorold nekem a következményeket LOLA magyar politikai élet másról sem szól, mint hogy 'lehet 'baromságokat tolni büntetlenül', és 'lehet faszságokra elvigadni a pénzt következmények nélkül'.Hát mostantól nem lehet..
Komolyan eltűnik itt a józan ész a győzelmi mámorban?
ender1112
Nem tűnik el a józan ész, az a kutyáknál tűnt el.
topin
3 hónapja
Pont ezt szeretnénk megváltoztatni, tudom hogy te nem, és neked fura.A magyar politikai élet másról sem szól, mint hogy 'lehet 'baromságokat tolni büntetlenül', és 'lehet faszságokra elvigadni a pénzt következmények nélkül'.Jön még kutyára dér..konkrétan be akartam írni, totál érdektelenek számomra a kutyák, de most úgy érzem masszív lejárató kampány zajlik ellenükÉn nagyvonalú gesztusnak hívnám.www.facebook.com/jamborandrasoldala/posts/pfbid0cndmFXBex1B5tm2ygSTRgEJ8NNoxMYpm2uxC9s517piRoxCT4FcJZ8M4hURuk6c9lEz már nem is jámborság, inkább naivitás. Mindegy, remélem jó sokat utalt.
Negritis, a vajda
szaba
Most mindenki a Kutyákon (Hadházyn stb.) ugrál, pedig voltak erős időszakaik.
Dzsokijuing
NB2
Minden savat megérdemelnek. Ne lehessen már faszságokra elvigadni a pénzt következmények nélkül. Pontosan az történt, amit mondtak velük kapcsolatban, a párt meghaladta az ő képességeiket. Az hogy ők ezt nem akarták felfogni senkit nem kell hogy érdekeljen. Baromságokat tolni nem lehet büntetlenül..
topin
Komolyan eltűnik itt a józan ész a győzelmi mámorban?
ender1112
3 hónapja
A magyar politikai élet másról sem szól, mint hogy 'lehet 'baromságokat tolni büntetlenül', és 'lehet faszságokra elvigadni a pénzt következmények nélkül'.Hát mostantól nem lehet..
Komolyan eltűnik itt a józan ész a győzelmi mámorban?
ender1112
Nem tűnik el a józan ész, az a kutyáknál tűnt el.
3 hónapja
A magyar politikai élet másról sem szól, mint hogy 'lehet 'baromságokat tolni büntetlenül', és 'lehet faszságokra elvigadni a pénzt következmények nélkül'.Jön még kutyára dér..konkrétan be akartam írni, totál érdektelenek számomra a kutyák, de most úgy érzem masszív lejárató kampány zajlik ellenükÉn nagyvonalú gesztusnak hívnám.www.facebook.com/jamborandrasoldala/posts/pfbid0cndmFXBex1B5tm2ygSTRgEJ8NNoxMYpm2uxC9s517piRoxCT4FcJZ8M4hURuk6c9lEz már nem is jámborság, inkább naivitás. Mindegy, remélem jó sokat utalt.
Negritis, a vajda
szaba
Most mindenki a Kutyákon (Hadházyn stb.) ugrál, pedig voltak erős időszakaik.
Dzsokijuing
NB2
Minden savat megérdemelnek. Ne lehessen már faszságokra elvigadni a pénzt következmények nélkül. Pontosan az történt, amit mondtak velük kapcsolatban, a párt meghaladta az ő képességeiket. Az hogy ők ezt nem akarták felfogni senkit nem kell hogy érdekeljen. Baromságokat tolni nem lehet büntetlenül..
topin
Komolyan eltűnik itt a józan ész a győzelmi mámorban?
3 hónapja
Jön még kutyára dér..konkrétan be akartam írni, totál érdektelenek számomra a kutyák, de most úgy érzem masszív lejárató kampány zajlik ellenükÉn nagyvonalú gesztusnak hívnám.www.facebook.com/jamborandrasoldala/posts/pfbid0cndmFXBex1B5tm2ygSTRgEJ8NNoxMYpm2uxC9s517piRoxCT4FcJZ8M4hURuk6c9lEz már nem is jámborság, inkább naivitás. Mindegy, remélem jó sokat utalt.
Negritis, a vajda
szaba
Most mindenki a Kutyákon (Hadházyn stb.) ugrál, pedig voltak erős időszakaik.
Dzsokijuing
NB2
Minden savat megérdemelnek. Ne lehessen már faszságokra elvigadni a pénzt következmények nélkül. Pontosan az történt, amit mondtak velük kapcsolatban, a párt meghaladta az ő képességeiket. Az hogy ők ezt nem akarták felfogni senkit nem kell hogy érdekeljen. Baromságokat tolni nem lehet büntetlenül..
3 hónapja
Jeszi Sr. mellett a másik államfő jelöltem Pálinkás József.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
3 hónapja
Kifogják a szelet a Fidesz vitorlájából, NER-ellenes katolikus és szakember.telex.hu/belfold/2026/04/16/rubovszky-rita-oktatasi-miniszter-tisza?isMobileApp=1A gecik, már megint egy olyan ember, aki talán ért hozzá, ez vérlázító...
Nomac
StormST
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
3 hónapja
konkrétan be akartam írni, totál érdektelenek számomra a kutyák, de most úgy érzem masszív lejárató kampány zajlik ellenükÉn nagyvonalú gesztusnak hívnám.www.facebook.com/jamborandrasoldala/posts/pfbid0cndmFXBex1B5tm2ygSTRgEJ8NNoxMYpm2uxC9s517piRoxCT4FcJZ8M4hURuk6c9lEz már nem is jámborság, inkább naivitás. Mindegy, remélem jó sokat utalt.
Negritis, a vajda
szaba
Most mindenki a Kutyákon (Hadházyn stb.) ugrál, pedig voltak erős időszakaik.
Dzsokijuing
3 hónapja
Én nagyvonalú gesztusnak hívnám.www.facebook.com/jamborandrasoldala/posts/pfbid0cndmFXBex1B5tm2ygSTRgEJ8NNoxMYpm2uxC9s517piRoxCT4FcJZ8M4hURuk6c9lEz már nem is jámborság, inkább naivitás. Mindegy, remélem jó sokat utalt.