Politika
65 feliratkozó
több mint 7 éve
az emberek többsége nem kér a Fideszből és rendszeréből. inkább szavaz a Jobbikra, lásd az eredményeket. most ne térjünk ki a választási rendszerre.kell egy azaz egy darab párt, egy arccal, aki behúzza ezt a tömeget is.És ez a Fidesz.
petey
Ha valaki egy másik Fideszt akar csinálni, akkor beleütközik abba, hogy olyan már van. És ezt írtam még pár hónapja -Puzsér nyomán-, hogy mindenki azon agyal, hogy üljön be Orbán helyére, hogy legyen Orbánabb Orbánnál, de ez nem fog menni.
És tényleg nem ment.
És amíg alapvetően csak azon megy a marakodás, hogy ki diszponáljon a milliárdok fölött -mert most minden párt ezen ügyködik-, addig a Fidesz lesz a nyerő, hiszen ebben ők a legelszántabbak, leggátlástalanabbak, legtapasztaltabbak, legbebetonozottabbak.
Rendszert kell váltani, nem kormányt. Minden más kezdeményezés hamvában holt.
Ha tudom mi az igazi nevük, lehet rájuk szavazok:
Leütlek Majd Paraszt.
Sobri Jóska
csak sokakat elriaszt a Jobbik régi arca, a néppártosodás előtt.
de engem ez is érdekel, hogy mi lehet a "jó" stratégia? egy totál más irány, mint a Fideszé(2 perc gyűlölet, ellenségkreálás, feszültség állandóan), és egy nyugodtabb, józanabb hang, vagy a Fidesz retorikája, hogy adjuk meg az embereknek amit megszoktak? szerintem ez nem járható út, előbb-utóbb a Fidesz is bele fog fulladni az állandó harckészültségbe.
több mint 7 éve
dawyd728
4 056
Szöllősi Györgyit is elküldte a HírTV. Lassan nem maradnak értelmes arcok a csatornán. KO és a megfáradt műsora természetesen kirobbanthatatlan az esti főműsoridőből.
több mint 7 éve
Sokszor totál elmebeteg módon kerül bizonyíték a rendőrök kezére. Nem is gondolná az ember. Amúgy Kovács Lajos egészen kíváló forma, tanított korábban, és sok érdekes dolgot mondott ezzel az üggyel kapcsolatban.Gyárfás is sorra kerül végre. Pedig ő igyekezett a jelenlegi rendszerben is.Az elmúlt 20 évben a médiában kb. mindenki tudni vélte, hogy Gyárfás lövetette le Fenyőt.
Amadeus
Gondolom most sincs több bizonyíték, mint 5, 10 vagy 15 éve.
Mondjuk kevesebb se.
Ez lehet Pintér búcsúajándéka. Ha úgy alakul, Gyárfás rengeteget tud a szoci notabilitások viselt dolgairól. Hátha ki tudnak belőle ezt-azt piszkálni. Meglátjuk.
Sobri Jóska
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
Hát ja. Erősen kétlem, hogy most került elő valami új bizonyíték. Inkább arra lennék kíváncsi, hogy vajon most kinek és mivel léphetett a bütykére? Van néhány tippem...Előbb kap infarktust a fogdában...Gyárfás is sorra kerül végre. Pedig ő igyekezett a jelenlegi rendszerben is.Azért ha ő elkezdene beszélni furcsa dolgok derülnének ki az akkori időkről.Média,Olajozás stb.Kíváncsi lennék.
Amadeus
Kenny
apeszos
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
És ez a Fidesz. Ha valaki egy másik Fideszt akar csinálni, akkor beleütközik abba, hogy olyan már van. És ezt írtam még pár hónapja -Puzsér nyomán-, hogy mindenki azon agyal, hogy üljön be Orbán helyére, hogy legyen Orbánabb Orbánnál, de ez nem fog menni. És tényleg nem ment.Sobri JóskaEz nem a fidesz, hanem a tömeg - vagy ha úgy tetszik a facebook - demokrácia. A választói akarat ilyen. Mindenhol leszavazza az erőtlent, és támogatja az erőst, mert fontosabb az elsődleges, egy bites kérdés, hogy X vagy Y. Az ellenzéknek éppen azért nem ment, mert nem volt ilyen egységes, erős, "egy bites" válasza.
Más. Az imént hallgattam ezt az LMP-s Sallai-t. Háát ... a verekedés sztorit hagyjuk is, azt próbáltam értelmezni, amit mondott. És nem ment. Elkeserítő, teljes káosz van a fejében. Nem azt várom el, hogy akadémiai székfoglalót tartson, de ha belemegy politikai célokba, elkezdi sorolni, hogy az LMP milyen párt, akkor legyen már egy kerek, világos elképzelése arról, amiről beszél. Egyik mondatban kijelenti, hogy az alelnökök túllépték a hatáskörüket, mert ők tulajdonképpen csak szóvivők. Nincs több jogosultságuk, mint arcot adni a pártnak és képviselni a nyilvánosság előtt azt amit a párt testületei döntenek. Majd két mondattal később meg azt mondja, hogy Szél kudarcot vallott, mert nem tudott a pártnak győztes víziót adni..... Jejzus... És ha még csak ennyi lett volna, de az egész beszélgetés ilyen kesze-kusza önellentmondásokkal teli volt. Az a gyanúm, hogy ennek az embernek a "gyurcsánnyal nem"-en kívül kb. fogalma nincs, hogy a pártnak milyen irányának, stratégiájának, önképének kellene lennie. Vagy, hogy egyáltalán van-e. Nagy csalódás. 😕
És ha mellé állítom a két társelnököt, akkor még szomorrúbb a kép. Az ellenzék legnépszerűbb "új pártja" három nagy jóindulattal is közepes képességű embert tud kiállítani, és a közepessel tényleg jóindulatú voltam. Ennyire menekül minden értelmes ember a politikából?


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
ott a pont, és majd ha a vén bolsevik bírókat is kibaszták jöhetnek a zitéletetek.. ugye? nem lesz több felmentés? 😀Gyárfás is sorra kerül végre. Pedig ő igyekezett a jelenlegi rendszerben is.Az elmúlt 20 évben a médiában kb. mindenki tudni vélte, hogy Gyárfás lövetette le Fenyőt.
Amadeus
Gondolom most sincs több bizonyíték, mint 5, 10 vagy 15 éve.
Mondjuk kevesebb se.
Ez lehet Pintér búcsúajándéka. Ha úgy alakul, Gyárfás rengeteget tud a szoci notabilitások viselt dolgairól. Hátha ki tudnak belőle ezt-azt piszkálni. Meglátjuk.
Sobri Jóska
ha most sincs több bizonyíték mint 5 (már akkor is Pintér volt nem? jade..) akikről Gyárfás tudhat terhelőt már nem aktív ellenfelek, vagy beidomultak a NERbe, vagy meghaltak vagy megkötötték az alkut.. inkább valamiről megy a terelés ismét, de majd meglátjuk
¯\_(ツ)_/¯
több mint 7 éve
vagy útban a fogda feléElőbb kap infarktust a fogdában...Gyárfás is sorra kerül végre. Pedig ő igyekezett a jelenlegi rendszerben is.Azért ha ő elkezdene beszélni furcsa dolgok derülnének ki az akkori időkről.Média,Olajozás stb.Kíváncsi lennék.
Amadeus
Kenny
apeszos
több mint 7 éve
Előbb kap infarktust a fogdában...Gyárfás is sorra kerül végre. Pedig ő igyekezett a jelenlegi rendszerben is.Azért ha ő elkezdene beszélni furcsa dolgok derülnének ki az akkori időkről.Média,Olajozás stb.Kíváncsi lennék.
Amadeus
Kenny
több mint 7 éve
Gyárfás is sorra kerül végre. Pedig ő igyekezett a jelenlegi rendszerben is.Azért ha ő elkezdene beszélni furcsa dolgok derülnének ki az akkori időkről.Média,Olajozás stb.Kíváncsi lennék.
Amadeus
több mint 7 éve
Gyárfás is sorra kerül végre. Pedig ő igyekezett a jelenlegi rendszerben is.Az elmúlt 20 évben a médiában kb. mindenki tudni vélte, hogy Gyárfás lövetette le Fenyőt.
Amadeus
Gondolom most sincs több bizonyíték, mint 5, 10 vagy 15 éve.
Mondjuk kevesebb se.
Ez lehet Pintér búcsúajándéka. Ha úgy alakul, Gyárfás rengeteget tud a szoci notabilitások viselt dolgairól. Hátha ki tudnak belőle ezt-azt piszkálni. Meglátjuk.
több mint 7 éve
És ezt írtam még pár hónapja -Puzsér nyomán-, hogy mindenki azon agyal, hogy üljön be Orbán helyére, hogy legyen Orbánabb Orbánnál, de ez nem fog menni.Afrikai tábornokokat általában afrikai tábornok követ, posztszovjet országokban dettó, de máshol is (Ázsia, Latam, etc) - bárhol ahol erős ember van hatalomban, azt egy még erősebb kutya váltja. Nyugat-európai demokrácián kívül bármilyen más politikai rendszerben az elmúlt 50 évben nagyon rikán váltották le bárkit is úgy, hogy más rendszerrel sikerült mindez..
Sobri Jóska
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 7 éve
kell egy azaz egy darab párt, egy arccal, aki behúzza ezt a tömeget is.És ez a Fidesz.
petey
Ha valaki egy másik Fideszt akar csinálni, akkor beleütközik abba, hogy olyan már van. És ezt írtam még pár hónapja -Puzsér nyomán-, hogy mindenki azon agyal, hogy üljön be Orbán helyére, hogy legyen Orbánabb Orbánnál, de ez nem fog menni.
És tényleg nem ment.
És amíg alapvetően csak azon megy a marakodás, hogy ki diszponáljon a milliárdok fölött -mert most minden párt ezen ügyködik-, addig a Fidesz lesz a nyerő, hiszen ebben ők a legelszántabbak, leggátlástalanabbak, legtapasztaltabbak, legbebetonozottabbak.
Rendszert kell váltani, nem kormányt. Minden más kezdeményezés hamvában holt.
Ha tudom mi az igazi nevük, lehet rájuk szavazok:
Leütlek Majd Paraszt.
több mint 7 éve
Amúgy én ebben nem értek egyet. Szerintem az LMP olyan kérdések köré húzta fel az alapjait(globalizáció kritikusság, környezetvédelem), ami Magyarországon kifejezetten kevés embert érdekel. Ez nem az emberek hülyesége miatt van, hanem szimplán mi még nem vagyunk jóléti társadalom, nem jutunk el ezekig a kérdésekig. Nyugaton egy "zöldpárt" simán kormányközelbe kerülhet, de nálunk ez a 6-7% totál reális, a 10% meg kb a plafon. Vidéken még nagyon sokáig nem fog labdába rúgni egy ilyen párt. Ebben a szerepben én kifejezetten örülök annak, hogy az LMP a parlamentbe jut, mert a többieknek megmarad a populizmus, meg a ki kap 13. havi nyugdíjat témakörök, míg ők képviselhetik ezeket a kérdéseket. Szerintem egy ilyen pártnak kb olyan (hatalmi)szerep juthat nálunk, hogy egy választás után eldönthetik, hogy akarnak-e koalícióra lépni egy másik párttal aminek erre van szüksége a többséghez. Ennél többet én nem várok tőlük.Ez mind szépen és jól hangzik ..... egy demokratikus körülmények között működő országban. Ha én egy olyan országban élnék, ahol sok párt lehetne a parlamentben, ezeknek a koalíciója és együttműködése alakítana kormányokat, és én kiválaszthatnám, hogy melyik párt áll az eszemhez, szívemhez a legközelebb, akkor politikailag egy elégedett ember lennék.
Ez volt az elmélet, a gyakorlatban baromira idegesít, hogy ők is nyomatták ezt a kormányváltó erő, meg most mi jövünk szöveget, miközben ők tudják a legjobban mennyire távol áll ez az igazságtól. Tudom gyerekes a naivitásom, de tetszene ha valaki vállalná a magyar politikában a saját szerepét, és nem légvárakat építgetne a választók szívében és fejében. Úgy gondolom, ha kialakulna egy vállalható magyar politikai erő, aminek pont az LMP támogatására lenne szüksége a kormányváltáshoz, akkor beállnának a sorba, ha nem akkor én is ugyan úgy fikáznám őket, mint most a feris mszp-s tábor. Azt persze hozzáteszem, hogy a magyar választási rendszer borzalmasan megnehezíti az ilyen kisebb pártok létét, mert kifejezetten az olyan monstrumoknak kedvez mint a Fidesz, míg az ellenfeleit felszabdalja és elgyengíti az egyéni körzetekben.
andree
De ez nemhogy nálunk nincs, hanem a nagy nyugati demokráciákban sincs, és ami volt az is eltűnőben van. A mediatizált politika egy bites A vagy B. Itt nálunk évtizedekig nem lesz olyan politikai környezet, hogy ennél színesebb legyen. 😕


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Gyárfás is sorra kerül végre. Pedig ő igyekezett a jelenlegi rendszerben is.
több mint 7 éve
Az a szomorú, hogy halálkomolyan gondoltam...Trump elrendel még pár légicsapást és jön az újabb migráns áradat. 😉
Persze 4 év múlva úgyse lesz migráncs, szóval nehéz arra is bazírozni.
Igor
több mint 7 éve
Az a szomorú, hogy halálkomolyan gondoltam...
Persze 4 év múlva úgyse lesz migráncs, szóval nehéz arra is bazírozni.
Igor
¯\_(ツ)_/¯
több mint 7 éve
Akik most szerepeltek az ellenzéki pártok között, alkalmatlanok a kormányváltásra, ez kétszer kiderült.Sztem az egyik lehetséges opció a kormányváltásra, hogy sikerül egy olyan ballib pártnak kinőnie, aki képes legalább 20-25 % körüli eredményre és együtt tud működni a jobbikkal és a jobbik is vele. Aztán, hogy ez a párt az lmp-ből, momentumból, vagy máshonnan alakul ki, az tök8. Az mszp/dk kombóval a jobbik nem fog együttműködni, anélkül meg nem lesz kormányváltás, mert a jobbikos nagyobb része inkább szavaz a fideszre, mint fletóékra. A másik opció, hogy létrejön egy olyan párt, egység, akármi, ami magába olvaszt minden kormányváltó szavazatot és fidesszel szembeni alternatívakét lehet állítani.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
Ezt nehéz lenne megcáfolni az utóbbi időszak eseményei alapján. Szomorú, mert én még anno Schiffer egy-két kifejezetten logikus és szimpatikus parlamenti érvelése által ismertem meg őket, és bizakodtam, hogy van valami ami szimpatikus lehet a magyar politikában, de ez a kupleráj ami most ott megy tényleg vállalhatatlan.Úgy gondolom, ha kialakulna egy vállalható magyar politikai erő, aminek pont az LMP támogatására lenne szüksége a kormányváltáshoz, akkor beállnának a sorba,Ez a naivitás szerintem.
andree
Az LMP ugyanúgy koncon marakodó megélhetési politikusok bandájává vált (nem hittem volna, hogy Schiffert visszasírom..), semmivel se különb mint a többi... (ebben igaza volt Sallainak) - és ezen a választáson még megtudta lovagolni a régi brandjét, ebben meg pont olyan mint a Fidesz. Más kérdés, hogy ők alapból kisebb, szűkebb körre lőttek, így ennél a 7-8%-nál nem fognak feljebb menni...
Ideális esetben meg kinyírja őket a Momentum (vagy valóban ideális esetben egy Fidesz-ellenpólusként fellépő tömegpárt olvasztja magába őket, mert addigra lejáratják magukat)
Igor
több mint 7 éve
Úgy gondolom, ha kialakulna egy vállalható magyar politikai erő, aminek pont az LMP támogatására lenne szüksége a kormányváltáshoz, akkor beállnának a sorba,Ez a naivitás szerintem.
andree
Az LMP ugyanúgy koncon marakodó megélhetési politikusok bandájává vált (nem hittem volna, hogy Schiffert visszasírom..), semmivel se különb mint a többi... (ebben igaza volt Sallainak) - és ezen a választáson még megtudta lovagolni a régi brandjét, ebben meg pont olyan mint a Fidesz. Más kérdés, hogy ők alapból kisebb, szűkebb körre lőttek, így ennél a 7-8%-nál nem fognak feljebb menni...
Ideális esetben meg kinyírja őket a Momentum (vagy valóban ideális esetben egy Fidesz-ellenpólusként fellépő tömegpárt olvasztja magába őket, mert addigra lejáratják magukat)
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 7 éve
Az LMP előtti feladat pedig nem az lett volna, hogy 6-7%-os (de lehet akár 8-9% is, tök mindegy) pártként a választások előtt megmondja, hogy se balra se jobbra nem kér senkiből. Ez a kutyáknak jól áll, de komoly politikai mozgalom kispárti státusban maximum protestpárti szerepet vihet egy ilyen stratégiával. Ezt meg is kapták. Lettek 7% protest párt. Ha 30%-osra híztak volna a választások előttig, akkor lett volna reális esélye a se jobbra, se balra mondókának. 6-7%-al ez komolytalan. Pesti értelmiségi nyafogás, ami marad is ebben a 6-7% burokban. Az életben nem lesz a NER alternatívája.Amúgy én ebben nem értek egyet. Szerintem az LMP olyan kérdések köré húzta fel az alapjait(globalizáció kritikusság, környezetvédelem), ami Magyarországon kifejezetten kevés embert érdekel. Ez nem az emberek hülyesége miatt van, hanem szimplán mi még nem vagyunk jóléti társadalom, nem jutunk el ezekig a kérdésekig. Nyugaton egy "zöldpárt" simán kormányközelbe kerülhet, de nálunk ez a 6-7% totál reális, a 10% meg kb a plafon. Vidéken még nagyon sokáig nem fog labdába rúgni egy ilyen párt. Ebben a szerepben én kifejezetten örülök annak, hogy az LMP a parlamentbe jut, mert a többieknek megmarad a populizmus, meg a ki kap 13. havi nyugdíjat témakörök, míg ők képviselhetik ezeket a kérdéseket. Szerintem egy ilyen pártnak kb olyan (hatalmi)szerep juthat nálunk, hogy egy választás után eldönthetik, hogy akarnak-e koalícióra lépni egy másik párttal aminek erre van szüksége a többséghez. Ennél többet én nem várok tőlük.
peterk2005
Ez volt az elmélet, a gyakorlatban baromira idegesít, hogy ők is nyomatták ezt a kormányváltó erő, meg most mi jövünk szöveget, miközben ők tudják a legjobban mennyire távol áll ez az igazságtól. Tudom gyerekes a naivitásom, de tetszene ha valaki vállalná a magyar politikában a saját szerepét, és nem légvárakat építgetne a választók szívében és fejében. Úgy gondolom, ha kialakulna egy vállalható magyar politikai erő, aminek pont az LMP támogatására lenne szüksége a kormányváltáshoz, akkor beállnának a sorba, ha nem akkor én is ugyan úgy fikáznám őket, mint most a feris mszp-s tábor. Azt persze hozzáteszem, hogy a magyar választási rendszer borzalmasan megnehezíti az ilyen kisebb pártok létét, mert kifejezetten az olyan monstrumoknak kedvez mint a Fidesz, míg az ellenfeleit felszabdalja és elgyengíti az egyéni körzetekben.
több mint 7 éve
Én már évek óta egy ilyet szeretnék, gondoljátok meg, milyen jól mutatna a szavazólapon az EGYIK SEM. EGYesült Idealista Képviselők Saját Erővel Mozgalom
több mint 7 éve
Az a szomorú, hogy halálkomolyan gondoltam... Persze 4 év múlva úgyse lesz migráncs, szóval nehéz arra is bazírozni.
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 7 éve
NOMAAMvignette.wikia.nocookie.net/marriedwithchildren/images/d/d4/Married-with-children-no-ma-am.jpg/revision/latest?cb=20110810145014
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
Most csak a Family Guyt idézném:Uraim! Ez itt a FASZ! A Föld Alatti Szervezet!
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 7 éve
sztem meg MIPÖCS kell : Magyar Idegen Pénzt Öröklők Csoportja
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!