Politika

69 feliratkozó

több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 494

Az az igazság, hogy amit mondasz, az egyetlen úton lenne elérhető és az a konszenzus. Uszkve minden politikai pártnak, de legalább, mittomén a Parlament 90%-nak egyet kellene értenie abban, hogy:

- Mi a hazugság
- Hol van a határ
- Mi legyen a büntetése annak, aki ezt megszegi
MC12
Ez sem megoldás.
Miért csak a törvényhozásnak kelljen egyetértenie?
Ha most 100-os támogatottsággal elfogadnának egy törvényt, mely szerint Fekete-Győr fenyegetőzései hazugságok, mert mondjuk nem lesz Felcsút-per, és ezért eltiltható a politizálástól, az üdvözlendő a konszenzus miatt? Hát nem.
Szerintem az emberi jogokat mindig szélesíteni, bővíteni kell, kitolni a határaikat, nem korlátozni, meg szűkíteni.
Szerintem peterk2005 is így gondolja, csak "elragadta a frazeológiája". Ha liberális, akkor nem gondolhatja másként.
Sobri Jóska
Azért mert ezt a képviseleti demokrácia nevű izét választottuk a cserépszavazás helyett 😊
Annyiban igazad lehet, hogy - szélesítve a legitimitást - talán ide egy ügydöntő népszavazás kéne, feltételnek egy minimum 75%-os részvételt, sikerességnek meg 80% egy irányú szavaztot szabva 😊

Az emberi jogok pontosan addig tartanak amíg egy közösség azt magára nézvést elfogadja és annyit is ér amennyire betartják őket. Ha egy közösség 90%-a (csak írtam egy jelentős többséget) úgy dönt, hogy a Felcsút-per hazugság, és a Fegyőrt tiltsák el miatta, akkor azt bizony meg kell tenni. Pontosan akkor van baj, amikor az ideológiákat elkezdjük az emberek fölé helyezni, mondván pl., hogy az "emberi jogok" nevű absztrakció az önmagában fontosabb mint egy közösség egybehangzó álláspontja és hiába mondja valamiről egyértelműen ki a társadalom, hogy akarja, Te azt mondod, hogy azt nem lehet egy elméleti fogalom miatt. Az embereket nem kell megvédeni saját maguktól, kezeljük őket felnőttként és hagyjuk dönteni őket még akkor is, ha elképesztő baromságot döntenek.

Én pl. halálbüntetés-ellenes vagyok rengeteg ok miatt. De ha a társadalom elsöprő többsége Magyaroszágon azt akarna és ezt egy demokratikus népszavazáson - mivel elméleti a vita, engedjük meg, hogy lehetne erről népszavazni - meg is szavazza elsöprő többséggel, akkor a fennálló hatalomnak kutya kötelessége lenne ezt bevezetni. Ezt hívják demokráciának.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 981 — #NoStress

Az az igazság, hogy amit mondasz, az egyetlen úton lenne elérhető és az a konszenzus. Uszkve minden politikai pártnak, de legalább, mittomén a Parlament 90%-nak egyet kellene értenie abban, hogy:

- Mi a hazugság
- Hol van a határ
- Mi legyen a büntetése annak, aki ezt megszegi
MC12
Ez sem megoldás.
Miért csak a törvényhozásnak kelljen egyetértenie?
Ha most 100-os támogatottsággal elfogadnának egy törvényt, mely szerint Fekete-Győr fenyegetőzései hazugságok, mert mondjuk nem lesz Felcsút-per, és ezért eltiltható a politizálástól, az üdvözlendő a konszenzus miatt? Hát nem.
Szerintem az emberi jogokat mindig szélesíteni, bővíteni kell, kitolni a határaikat, nem korlátozni, meg szűkíteni.
Szerintem peterk2005 is így gondolja, csak "elragadta a frazeológiája". Ha liberális, akkor nem gondolhatja másként.

több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 494
1. Csak a szabályokat a jogalkotó hozza, tehát a Parlament és az ott többségi párt(ok). Akik meg ideológiai-pártpolitikai és szavaztmaximalizálási szándékkal alkotnak jogszabályokat. Innentől kezdve hiába adod majd a bíróság kezébe a dolgot, ha a törvény leírja, hogy az O1G-zés nem vélemény, hanem politikai marketing, és a következménye a letiltás, törlés + 10 millió huf stb. akkor a bíróság pont semmit nem tehet, csak kiszabhatja a mértéket és az ítéletet. Ezt pedig gondolom Te se szeretnéd.
Minden egyes aktus, amikor hagyjuk, hogy az állam cenzorkodhasson - és most ez történne, mert a bíróság csak végrehajt - az törvényszerűen visszaélésekhez és az aktuális hatalom számára kedvező helyzetekhez vezet. MC12
Fából vaskarika, MC. Ez alapján az érvelés alapján ne hozzunk szabályokat, mert azokat korrupt politikusok hozzák.

A szabályozás lényege éppen az lenne, hogy a hatalomnak / gazdaságilag erősebbnek csökkenjen a befolyása arra, hogy ki mit mondhat. Mert most ez van. Egy MTV azt hazudik amit akar, egy Trump 4 évig azt hazudott amit akart, de ha az NVidia-nak nem tetszik egy youtube teszter véleménye a legújabb videokártyájáról, akkor letiltatja a yt-al, és a youtuber nem mehet sehova.De az Nvidia lazán mondhatja a saját csatornáján, hogy XY feature mekkora királyság, miközben a driverében letiltja az olcsóbb kártyáin, hogy a drágábbat vegyék. És az úristen nem tud semmit tenni ellene.

Ez egy széleskörű, nagyon komoly társadalmi probléma. Az amerikai republikánusok fele akkor sem akarja beoltatni magát, ha piros hó esik. Itt nem csak arról van szó, hogy ennyi hülye van, magukra vessenek, mert ha ennyi nem oltatja be magát, akkor az életben meg nem fogjuk a vírust, és hiába oltatjuk be mi magunkat, fél év múlva megint mehetünk majd karanténba, mert addig mutálódott, hogy szart sem ér az oltásunk.

Nem könnyű ezt szabályozni, de nem könnyű a monopóliumokat, a munkavállalói jogokat, a választójogot, az emberi jogokat sem. Fel is rúgják ezeket is folyamatosan. De még inkább azt tennék, ha meg se próbálnánk szabályozni akár azon az alapon, hogy liberálisok vagyunk (sic. mekkora ordas mellébeszélés lenne 😊 ), akár azon az alapon, hogy a politika úgyis csak elb*szni tudná a szabályozást.
peterk2005
Egyáltalán nem fából vaskarika, hanem jól felfogott érdek a politikusokat bizonyos témáktól minnél messzebb tartani, és itt a "bizonyos témákon" és a "minnél messzebben" van a hangsúly, mert az egyik ilyen téma a véleménnyilvánítás szabadsága és határai. A saját világképem szerint már az is túlzás, hogy nem lehet vörös csillaggal vagy horogkereszttel vonulni annak aki akar (jobban szeretem látni a hülyéket, minthogy ne tudjak róluk) de elfogadom, hogy a jogalkotó itt húzta meg a határt, ez hellyel-közzel védhető álláspont, erre sok példa van a világban, amit te szeretnél arra nincs. (csak magán, mint az FB vagy YT, van is belőle gond rendesen)

De ha holnap kitalálják, hogy nem lehet O1G-zni mert ez hazugság, és politikai marketing az oké? És mindenki aki publicisztikában vagy TV-ben használja, pénzbírság. Vagy ott van pl. a Kórozs-videó ami full kamu volt és ha valami politikai maketing volt, az az, akkor most vegyük elő a Kórozst és tiltsuk el a politizálástól? Vagy az azt közlő médiákat is?

Az az igazság, hogy amit mondasz, az egyetlen úton lenne elérhető és az a konszenzus. Uszkve minden politikai pártnak, de legalább, mittomén a Parlament 90%-nak egyet kellene értenie abban, hogy:

- Mi a hazugság
- Hol van a határ
- Mi legyen a büntetése annak, aki ezt megszegi

Minden más esetben egy éppen aktuális, ideigelenesen hatalmon lévő politikus agymenése dönti el, hogy meddig is terjed a véleménnyilvánítás szabadsága. És ettől mentsen meg minket a jóisten.

Hál Istennek ettől messze van, nem csak a magyar, hanem a nemzetközi politikai élet is.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 5 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 926 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Egyreszt liberalis demokraciakban nincs halalbuntetes.

undisputedly
Ez alapján szerinted az USA és Japán nem liberális demokrácia?
empty taxi
Nem, nem azok.
undisputedly
OK, elfogadom.
Akkor hogyan definiálnád ezt a 2 államot berendezkedés szempontjából?
empty taxi
HA nem allamformat, hanem politikai rendszert nezzuk, USA demokracia amit a szovetsegi rendszer miatt nem lehet a szememben liberalis demokracianak nevezni, Japan meg franc se tudja, a monarchikus, parlemantaris rendszer hogyan keveredik, de hogy nem sok kozuk van az europai liberalis demokraciahoz, az biztos.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 981 — #NoStress
Egy liberális nem zavar el az országból egy egyetemet, mert működtet egy nemtecc szakot, vagy egy nemtecc fazon finanszírozza azt. Egy liberális nem jelenti ki azt sem, hogy az a célja, hogy a régi címjegyzékeket ki kelljen dobni. És egy liberális főleg nem csomagolja be a liberalizmusát illiberalizmusba, mert az eladhatóbb, gördülékenyebb. Egy opportunista tesz ilyent. Ami Orbán mindig is volt.
peterk2005
De, pl. Orbán megtette, mert hatalomtechnikailag így látta jónak.
Opportunista, az 100%.
Szerintem az értékrendje liberális. Szerinted nem.
Azt egyikünk se hiszi, hogy keresztény-konzervatív, amit ő mond.
Így ez eldönthetetlen, mert a fejébe nem látunk be.

több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 872 — The only discipline that lasts, is self discipline
Arról meg inkább ne vitázzunk, hogy ki a liberális, ha a következő postban azt magyarázod majd el nekem, hogy az illiberális Orbán milyen fasza gyerek. 😀
peterk2005
Nem kell róla vitatkozni, de egyáltalán nem liberális attitűd részedről, ha az alapján vonod kétségbe az értékrendemet, hogy kit tartok szimpatikusnak. Mintha egy Pats drukker nem szimpatizálhatna Mahomessal vagy Von Millerrel mert nem a saját csapatában játszik.Sobri Jóska
Mennyivel liberálisabb attitűd az, hogy kétségbe vonod az értékrendemet azért, mert nem tetszik, hogy nem mindenkinél lehet egyforma eséllyel mikrofon? Mert valójában éppen erről szólt a mondandóm. Hogy a "beszéljen mindenki amit akar" az csak egy szlogen lesz, ha minden az ellen dolgozik, hogy ne "mindenki" tehesse ezt meg, egyenlő eséllyel. Én ezeket az esélyeket akarom kiegyenlíteni. Helyenként úgy, hogy szabályozom, hogy ne vehessék el a mikrofont, más esetben meg úgy, hogy elvegyék a mikrofont, ha más se kaphatja meg.

Sőt, Orbán valójában liberális (amennyiben értékrendet kéne hozzá passzítani), az biztos, hogy nem keresztény, konzervatív vagy illiberális, az csak bullshit, a "csomagolás" a jobb politikai eladhatóságért, a gördülékenyebb üzletmenet érdekében.
Sobri Jóska
Egy liberális nem zavar el az országból egy egyetemet, mert működtet egy nemtecc szakot, vagy egy nemtecc fazon finanszírozza azt. Egy liberális nem jelenti ki azt sem, hogy az a célja, hogy a régi címjegyzékeket ki kelljen dobni. És egy liberális főleg nem csomagolja be a liberalizmusát illiberalizmusba, mert az eladhatóbb, gördülékenyebb. Egy opportunista tesz ilyent. Ami Orbán mindig is volt.

(És itt térek vissza az első bekezdésre: azért írtam, hogy ne vitázzunk azon, hogy ki a liberális, mert szerintem meg nem liberális az, aki képes elfogadni, hogy valaki a liberalizmust becsomagolja csak azért, mert más eladhatóbb. Értékeket nem lehet becsomagolni. Azokat vagy vallom és akkor azok szerint is élek, vagy csomagolgatom, de akkor sose voltak azok az értékek az enyémek. Szóval ebben a kérdésben nem fogunk egyetérteni, akkor meg felesleges egymást jelzőzni.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 758
 youtu.be/UGCFh4-T80U
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 298 — NFL bracket champion '26
Egyreszt liberalis demokraciakban nincs halalbuntetes.

undisputedly
Ez alapján szerinted az USA és Japán nem liberális demokrácia?
empty taxi
Nem, nem azok.
undisputedly
OK, elfogadom.
Akkor hogyan definiálnád ezt a 2 államot berendezkedés szempontjából?

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 926 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Egyreszt liberalis demokraciakban nincs halalbuntetes.

undisputedly
Ez alapján szerinted az USA és Japán nem liberális demokrácia?
empty taxi
Nem, nem azok.
több mint 5 éve
Lecsó Denver Broncos 3 393
Van ennek egy nagyon frappáns feloldása, amit USA is alkalmazott eddig, és remélem ezután is:
Mindenki azt mond amit akar. Lehet valaki náci, hagy mondja ki, mert akkor legalább tudjuk hogy ő az, és vitába szállhatunk vele. A hallgatóság meg majd eldönti, hogy kinek az érvei meggyőzőbbek. Ebben egyetértek azokkal, akik szerint ez az abszolút megítélése a hazugságnak és igazságnak nem létezik, főleg politikai síkon nem. A tudomány más tészta.
A baj akkor van, ha emellett az elv mellett a párbeszéd/vita ellehetetlenül és a mindenki számára elérhető nyilvánosság (sajtó, stb) ki van sajátítva. Ilyenkor nem a párbeszéd/vita helyszíne lesz, hanem a politikai propagandáé. Ahol az intézmények ezt meg tudják akadályozni, ott a fenti elv működőképes. Ahol nem, ott az emberek elkezdenek gondolkozni azon, hogy hol kell a szólásszabadság határát meghúzni.
Lecsó
Mitől ilyen megengedő mindenki a politikusi hazugságok irányában? Ha egy szélhámosról vagy egy mezei rágalmazóról lenne szó, már mindenki a dühöngőbe írna.
ender1112
Mert szerintem nem az szolgálja egy társadalom fejlődését, ha megtanuljuk a másikat elhallgattatni, hanem ha megtanulunk vele vitázni. Nálunk az a baj, hogy nincs a politikai vitának tere, ezért frusztrációt okoz azokban, akik ezt igénylik.
Lecsó
De az se szolgálja, ha politikai ügyekben mindenki úgy hazudik, ahogy akar. Szvsz ez az egyik fő oka az egyszeri emberek politika undorának.
ender1112
Nem érted a probléma lényegét:
De. Az is szolgálja. Hazudjon, majd rámutatunk, hogy hazudik. Ebben az esetben csak az hazudik, aki tudja, hogy nem bukhat le. Ne vitázz, és akkor nem derül ki, mekkora hülyeséget beszélsz.
Politikai témákról vitázni kell. A politika a közügyekről való diskurálás. Ez az, ami nálunk nincs. Attól nem undorodna senki, ha azt mondanák, mond el a véleményed erről meg arról. Amitől undorodik mindenki az pont az, hogy nálunk nem politizálás van, hanem kinyilatkoztatás. Mint a bibliában. Hitként is kezelik vagy 2 millióan...
Legjobb példa a nemzeti konzultáció. Milyen kérdések vannak benne? Senki nem kíváncsi a véleményedre. Ha az lenne, nem így kérdezne.

Szerkesztette: Lecsó
több mint 5 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 786 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Van ennek egy nagyon frappáns feloldása, amit USA is alkalmazott eddig, és remélem ezután is:
Mindenki azt mond amit akar. Lehet valaki náci, hagy mondja ki, mert akkor legalább tudjuk hogy ő az, és vitába szállhatunk vele. A hallgatóság meg majd eldönti, hogy kinek az érvei meggyőzőbbek. Ebben egyetértek azokkal, akik szerint ez az abszolút megítélése a hazugságnak és igazságnak nem létezik, főleg politikai síkon nem. A tudomány más tészta.
A baj akkor van, ha emellett az elv mellett a párbeszéd/vita ellehetetlenül és a mindenki számára elérhető nyilvánosság (sajtó, stb) ki van sajátítva. Ilyenkor nem a párbeszéd/vita helyszíne lesz, hanem a politikai propagandáé. Ahol az intézmények ezt meg tudják akadályozni, ott a fenti elv működőképes. Ahol nem, ott az emberek elkezdenek gondolkozni azon, hogy hol kell a szólásszabadság határát meghúzni.
Lecsó
Mitől ilyen megengedő mindenki a politikusi hazugságok irányában? Ha egy szélhámosról vagy egy mezei rágalmazóról lenne szó, már mindenki a dühöngőbe írna.
ender1112
Mert szerintem nem az szolgálja egy társadalom fejlődését, ha megtanuljuk a másikat elhallgattatni, hanem ha megtanulunk vele vitázni. Nálunk az a baj, hogy nincs a politikai vitának tere, ezért frusztrációt okoz azokban, akik ezt igénylik.
Lecsó
De az se szolgálja, ha politikai ügyekben mindenki úgy hazudik, ahogy akar. Szvsz ez az egyik fő oka az egyszeri emberek politika undorának.
több mint 5 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 786 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Nem írtam semmiféle hazugságfogalmat, bár kétségkívül feltételeztem, hogy te és undi tisztában van a hazugság szó jelentésével a magyar nyelvben. Ez maximum tévedés 😊
ender1112
főleg politikai témában az igazság-hazugság nagyon nem egyszerű dolog
Negritis
Ha tényről van szó, egyszerű. ha tényeket kevernek véleménnyel és ígérgetéssel, ott már bonyolódik a helyzet, de hát a bíróságok majd döntenének, ahogy bármely más ügyben is döntenek.
ender1112
lentebb írtam, 2001 után Saddam és a tömegpusztító fegyverek
mindenki azt mondta van, kormányok ...
de nem volt

ergo a midnenki által elfogadott igazság, egy hazugság volt
Negritis
Mert az volt a politikai érdek. De ha az ügy rendes bíróság elé került volna, akkor az szép lassan átrágta volna magát az ügyön.
ender1112
mi alapján és mennyi idő alatt dönti ezt el egy "rendes bíróság" ?
nem életszerű
Negritis
Igen, tudom, hogy államok között ez ritka, de most csak az elméletről van szó.
több mint 5 éve
Lecsó Denver Broncos 3 393
Van ennek egy nagyon frappáns feloldása, amit USA is alkalmazott eddig, és remélem ezután is:
Mindenki azt mond amit akar. Lehet valaki náci, hagy mondja ki, mert akkor legalább tudjuk hogy ő az, és vitába szállhatunk vele. A hallgatóság meg majd eldönti, hogy kinek az érvei meggyőzőbbek. Ebben egyetértek azokkal, akik szerint ez az abszolút megítélése a hazugságnak és igazságnak nem létezik, főleg politikai síkon nem. A tudomány más tészta.
A baj akkor van, ha emellett az elv mellett a párbeszéd/vita ellehetetlenül és a mindenki számára elérhető nyilvánosság (sajtó, stb) ki van sajátítva. Ilyenkor nem a párbeszéd/vita helyszíne lesz, hanem a politikai propagandáé. Ahol az intézmények ezt meg tudják akadályozni, ott a fenti elv működőképes. Ahol nem, ott az emberek elkezdenek gondolkozni azon, hogy hol kell a szólásszabadság határát meghúzni.
Lecsó
Mitől ilyen megengedő mindenki a politikusi hazugságok irányában? Ha egy szélhámosról vagy egy mezei rágalmazóról lenne szó, már mindenki a dühöngőbe írna.
ender1112
Mert szerintem nem az szolgálja egy társadalom fejlődését, ha megtanuljuk a másikat elhallgattatni, hanem ha megtanulunk vele vitázni. Nálunk az a baj, hogy nincs a politikai vitának tere, ezért frusztrációt okoz azokban, akik ezt igénylik.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 355 — The Mathematician
Nem írtam semmiféle hazugságfogalmat, bár kétségkívül feltételeztem, hogy te és undi tisztában van a hazugság szó jelentésével a magyar nyelvben. Ez maximum tévedés 😊
ender1112
főleg politikai témában az igazság-hazugság nagyon nem egyszerű dolog
Negritis
Ha tényről van szó, egyszerű. ha tényeket kevernek véleménnyel és ígérgetéssel, ott már bonyolódik a helyzet, de hát a bíróságok majd döntenének, ahogy bármely más ügyben is döntenek.
ender1112
lentebb írtam, 2001 után Saddam és a tömegpusztító fegyverek
mindenki azt mondta van, kormányok ...
de nem volt

ergo a midnenki által elfogadott igazság, egy hazugság volt
Negritis
Mert az volt a politikai érdek. De ha az ügy rendes bíróság elé került volna, akkor az szép lassan átrágta volna magát az ügyön.
ender1112
mi alapján és mennyi idő alatt dönti ezt el egy "rendes bíróság" ?
nem életszerű

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 786 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Van ennek egy nagyon frappáns feloldása, amit USA is alkalmazott eddig, és remélem ezután is:
Mindenki azt mond amit akar. Lehet valaki náci, hagy mondja ki, mert akkor legalább tudjuk hogy ő az, és vitába szállhatunk vele. A hallgatóság meg majd eldönti, hogy kinek az érvei meggyőzőbbek. Ebben egyetértek azokkal, akik szerint ez az abszolút megítélése a hazugságnak és igazságnak nem létezik, főleg politikai síkon nem. A tudomány más tészta.
A baj akkor van, ha emellett az elv mellett a párbeszéd/vita ellehetetlenül és a mindenki számára elérhető nyilvánosság (sajtó, stb) ki van sajátítva. Ilyenkor nem a párbeszéd/vita helyszíne lesz, hanem a politikai propagandáé. Ahol az intézmények ezt meg tudják akadályozni, ott a fenti elv működőképes. Ahol nem, ott az emberek elkezdenek gondolkozni azon, hogy hol kell a szólásszabadság határát meghúzni.
Lecsó
Mitől ilyen megengedő mindenki a politikusi hazugságok irányában? Ha egy szélhámosról vagy egy mezei rágalmazóról lenne szó, már mindenki a dühöngőbe írna.

Szerkesztette: ender1112
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 298 — NFL bracket champion '26
Egyreszt liberalis demokraciakban nincs halalbuntetes.

undisputedly
Ez alapján szerinted az USA és Japán nem liberális demokrácia?

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Lecsó Denver Broncos 3 393
Van ennek egy nagyon frappáns feloldása, amit USA is alkalmazott eddig, és remélem ezután is:
Mindenki azt mond amit akar. Lehet valaki náci, hagy mondja ki, mert akkor legalább tudjuk hogy ő az, és vitába szállhatunk vele. A hallgatóság meg majd eldönti, hogy kinek az érvei meggyőzőbbek. Ebben egyetértek azokkal, akik szerint ez az abszolút megítélése a hazugságnak és igazságnak nem létezik, főleg politikai síkon nem. A tudomány más tészta.
A baj akkor van, ha emellett az elv mellett a párbeszéd/vita ellehetetlenül és a mindenki számára elérhető nyilvánosság (sajtó, stb) ki van sajátítva. Ilyenkor nem a párbeszéd/vita helyszíne lesz, hanem a politikai propagandáé. Ahol az intézmények ezt meg tudják akadályozni, ott a fenti elv működőképes. Ahol nem, ott az emberek elkezdenek gondolkozni azon, hogy hol kell a szólásszabadság határát meghúzni.

Szerkesztette: Lecsó
több mint 5 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 786 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Arról meg inkább ne vitázzunk, hogy ki a liberális, ha a következő postban azt magyarázod majd el nekem, hogy az illiberális Orbán milyen fasza gyerek. 😀
peterk2005
Nem kell róla vitatkozni, de egyáltalán nem liberális attitűd részedről, ha az alapján vonod kétségbe az értékrendemet, hogy kit tartok szimpatikusnak.
Mintha egy Pats drukker nem szimpatizálhatna Mahomessal vagy Von Millerrel mert nem a saját csapatában játszik.

Sőt, Orbán valójában liberális (amennyiben értékrendet kéne hozzá passzítani), az biztos, hogy nem keresztény, konzervatív vagy illiberális, az csak bullshit, a "csomagolás" a jobb politikai eladhatóságért, a gördülékenyebb üzletmenet érdekében.
Sobri Jóska
Varjal peterk, te kifejtetted tegnap, hogy liberalis vagy, kiallsz a neked nem tetszo velemenyek mellett, de azert a nagyon nem tetszoeket ((amiket te mar uszito hazudozasnak tartasz) azt betiltatnad allami hatalommal.

Es itt nem a pedofil tartalmakra, meg buncselekmenyre valo felhivasra gondoltal a kommented szerint, hanem politikai "agymosasra".

Egyesek (koztuk en is) azt mondanak, hogy ez alapjan nem vagy liberalis.
undisputedly
Én meg azt, hogy igen 😊 Ahogy peterk írta, a hazugság nem vélemény, nem kell szabad teret adni a terjesztéséhez.
ender1112
Akkor megkerdeznem, hogy miert van szerinted az, hogy a nyugati, liberalis demokracik tulnyomo tobbsege, de megkockaztatom semelyike nem megy odaig, mint amit most itt ti bevezetnetek?

Azert, mert a "pfujj, hazudik, tiltsuk be" dolog tulmegy az objektivan megitelheto hatarvonalon, es a liberalizmus arrol szol, hogy van egy koltseg amit megfizetsz az elveid miatt, mert hiszed, hogy egy demokraciaban kozosen kell intezmenyrendszert felallitani, olyat, ami elbirja a "hazugokat".
Ragalmazasra es becsuletsertesre ott a polgari birosag, de politikai, tarsadalmi temakban, jogszabalyi kertek kozott megnyilvanulokat allami eroszakkal elhallgattatni, mert szerinted hazudik, az minden csak nem liberalizmus, az inkabb hajaz a fasiszta, kommmunista rendszerre.
undisputedly
Nem, a hazugság objektíven is megítélhető sok esetben (nem mindig), az ítéletekre pedig ott a bíróság. Ha egy bíróság halálra is ítélhet valakit gyilkosság miatt tárgyalás után, nem értem miért probléma, ha eltilthat vagy megbírságolhat egy polikust hazugság miatt,
ender1112
Egyreszt liberalis demokraciakban nincs halalbuntetes.

Masreszt pont azert, mert nem megitelheto, ingovanyos terep amit lehetetlen jol hasznalni, es inkabb elobb, mint utobb visszaelnenek vele, ellehetetlenitve a politikai ellenfeleket ami szoges ellentete a liberalis demokracianak. Pont errol szol a liberalizmus. Vannak jogok amik bizonyos keretek kozott megillet ek mindenkit, politikai ellenfeleket is. Ha te elkezdesz objektiv igazsagra hivatkozva korlatozni embereket, az eleg hamar szubjektiv igazsag lesz, mert ezek a dolgok sosem egyertelmuen megitelhetoek. Ha meg mar szubjektiv, akkor az elnyomas, nem demokracia.

Ha egy politikus vagy politikai temaban megnyilvanulo ujsagiro velemenyt fejt ki, akkor liberaliseknal nem betiltatjuk, ha nem tetszik, vagy szerintunk hazudik.

Kivancsisagbol, szerinted mi minosul mar hazugsagnak?

Teszem azt egy ujsagiro leirja, hogy az Eu kihasznal minket, lepjunk ki, kampanyt is indit? Szerinted hazudik? Es ha ramutat egy tanulmanyra, hogy aranytalanul sok penzt visznek ki a multik, nem feltetbek vissza es azerinte jobb lenna, ha az eus penzek kompenzacioja helyett, magyar cegek profitalalnanak?

Vagy ha azt mondja valaki, hogy a migransok el fogjak venni az orszagot es legyunk szigoruan bevandorlasellenesek, akkor hazudik?
undisputedly
Most komolyan olyan alapfogalomról vitázzunk, hogy mi a hazugság?
USA-ban van halálbüntetés, de ha őket nem tartod liberális demokráciának, akkor legyen életfogyt 😉

"Ha te elkezdesz objektiv igazsagra hivatkozva korlatozni embereket, az eleg hamar szubjektiv igazsag lesz, mert ezek a dolgok sosem egyertelmuen megitelhetoek."
Őszintén nem értem, hogy ha ezt komolyan gondolod, hogy támogathatsz bármilyen bírósági ítéletet, hivatali pénzbírságot, stb.
ender1112
Te politikai beszedet akarsz buntetni, a birosagok es egyeb hatosagok pedig liberalis demokraciakban nem teszik azt.

Te nem buncselekmenyeket akarsz korlatozni, hanem altalad hazugsagnak velt politikai beszedet. Mig a birosagok elvben ketseget kizaro bizonyossagig mennek, ok is hibaznak, objektiv tenyallasoknal is, mint pl emberoles.

Te nem objektiv tenyallasokat akarsz buntetni, hanem “politikai agymosast”, ami szibjektiv ezert nem korlatozzak a liberalis demokraciak olyan szinten a politikai beszedet, mint ahogyan te akarod, mert nincs objektiv merce ami menten 100% bizonyosan megtehetned.
undisputedly
Lásd a Sobrira adott válaszom 😊
ender1112
Hozok ket peldat ami teljesen ellehetetleniti a rendszered atlathato es hatekony mukodeset.

1. Tavaly oktoberben a mediaban bombakent robbant a hir, hogy a Washington Post megszerezte a Trump es a Georgia allam egyik tisztviseloje kozotti beszelgetest, amiben Trump utasitja utobbit,hogy talaljon bizonyitekot a csalasra, ha torik, ha szakad es nemzeti host sinal belole. MEgannyi medium megerositette a sztorit, hatalmas botrny lett.

Ekkor a teljes Trump tabor kiallt a nyilvanossag ele es kimondta, hogy a WaPo hazudik, agymosoak, Bident vedik, gatlastalan gazemberek. A te rendszered szerint egy politikai agymosas ami hazugsag, eltiltattad volna a jobbos ujsagirokat (politikusokat is talan? mert nem tiszta, hogy kikre is terjedne ki).

Ket napja a WaPo kiadott egy korrekciot. A telefonhivas nem ugy tortent, ahogyan korabban kozoltek, Trump nem kerte, hogy talaljon csalast, nem mondta, hogy host csinal belole stb. Most azon tul, hogy a korrekciot mar mindenki lesz@rja, mindenki ugy fog ra emlekezni, hogy Trump megint autoriter volt, azon kivul ezt hogyan kezelned? Mert a te rendszered alapjan 4-5 honapra el lettek volna tiltva a jobbos ujsagirok, reputacios serules, szolasszabadsag, sajtoszabadsag serult volna, mint kiderult, hamis informaciok menten.

2. Egy jobbos politikus azt mondja, a bevandorlas rossz, szavazzanak bevandorlasellenes jeloltekre a kozeposztalybeliek, mert elrontja az eletminoseguket a migracio es megvaltoztatja az eletunket.

Szerinted ez agymosas es hazugsag? Mert az, hogy ennek felhivasnak a tartalmat hazugsagnak lato-e, attol fugg, a te szubjektiv ertekrended hol all.

Es ez csak egy "egszeru" nem egyszeru eset. A valo eletban tobbsegben van a jelenleg jogszeru politikai bszedben az olyan tenyallitas ami nem egyertelmu "hazugsag".

De ha alkalmazni akarod a rendszered, akkor ezekkel mit csinalsz? Szerk: Latom, itt egy lentebbi kommented, hogy mit csinalnal, nos ez teljesen kivitelezhetetlen, hiszn birosag ezeket a tenyeket nem tuja objektiven megitelni, tehat mukodeskeptelen a rendszred, azon tul, hogy mekkora autoriter lehetoseget nyujt:

Nem írtam semmiféle hazugságfogalmat, bár kétségkívül feltételeztem, hogy te és undi tisztában van a hazugság szó jelentésével a magyar nyelvben. Ez maximum tévedés 😊
ender1112
főleg politikai témában az igazság-hazugság nagyon nem egyszerű dolog
Negritis
Ha tényről van szó, egyszerű. ha tényeket kevernek véleménnyel és ígérgetéssel, ott már bonyolódik a helyzet, de hát a bíróságok majd döntenének, ahogy bármely más ügyben is döntenek.
ender1112
undisputedly
1. Egyértelműen ténybeli állítások, a bíróság utánajár, eldönti.
2. Politikai vélemény, bíróságnak nincs köze hozzá.

Szerkesztette: undisputedly

Mivel nem fogod fel, hogy a hazugság egy reláció, nem egy objektív abszolútum.
Ha valaki poligráfon azt mondja, hogy isten létezik, a poligráf nem jelez ki, akkor igazat mond? Vagyis isten létezik.
Ha valaki poligráfon azt mondja, hogy isten nem létezik, a poligráf nem jelez ki, akkor igazat mond? Vagyis isten nem létezik.
Ha pl. egy náci azt hiszi, hogy ki kell írtani a zsidókat, cigányokat, melegeket ahhoz, hogy a magyar boldogan élhessen, akkor számára ez az igazság, nem jelez hazugságot a poligráf.
Ha én azt mondom, hogy Orbán a lehető legjobb miniszterelnöke Magyarországnak, akkor hazudok? A poligráf azt mutatná, hogy igazat mondok.
És nálad is, ha azt mondanád, hogy nem ő a legjobb opció.
Kezded kapisgálni, hogy miért kell alapfogalmon is vitázni, ha az nem egyértelmű?
Mert nincs önmagában hazugság meg igazság, csak relációk vannak, és emberi megközelítések. És minden emberé más.
Ezt akceptálni a liberalizmus.
Én ezt akceptálom, ebből tudom, hogy liberális vagyok.
Peterk ezt nem akceptálja, de mégis liberálisnak tartja magát.
Ő akkor most hazudik?
Kötve hiszem.
Legfeljebb téved, vagy nem gondolta át, vagy esetleg van egy belső ellentmondása ezügyben, ami minden embernek lehet különböző dolgokkal kapcsolatban.
Sobri Jóska
Hosszú írás, értelmetlenül. A tévedés, a vélemény, a hit, és a hazugság négy különböző fogalom, ahogy azt te is tudod. Én csakis a hazugságról írtam, a többit te (és undi) keveri bele.
ender1112
Dehát hazudsz.
Sobri Jóska
Ezt hogyan hoztad ki?
ender1112
Objektíven. Beleillik a hazugságfogalomba amit írsz.

Tisztában vagyok vele.
Szándékoltan hamis tényállítást fogalmaztál meg, vagyis hazudtál.
Sobri Jóska
Asszem, értem... ma láttam a zöld eget és a kék füvet.. jó úton járok a konyhafilozófiád elsajátításában? 😉