NFL eredménykövetés
- 1 aktív topik
Wild Card hétfő
185
15
2:15, ARENA4
Politika
65 feliratkozó
több mint 7 éve
bizonyíték a tanúvallomás is. ajánlom nézd a célpontot van benne az is 😉Tipikus jogászkodás.ezt le lehetne akár vállvonással is rázni, de akkor kb az egész elméleted bukna meg. mert ez Btk. 350.§. és nem csak az van, hogy ennyi kevés helyen történhetett ez, hanem csak a számadatok alapján ezeken a helyeken tűnik erősen valószínűnek. többi helyen lehet volt annyi eszük, hogy hagyták legalább néhány érvényest.444.hu/2018/04/10/van-olyan-szavazokor-ahol-csak-a-fidesz-listaja-kapott-ervenyes-szavazatotÉs még azt se szabad kihagyni a számításból (11.000 szavazókörről beszélünk!), hogy egy kis vidéki szavazókörben egy lelkes fidesznyik, ahol nulla ellenzéki delegált volt, egyszerűen úgy dönt, hogy mind a 200 leadott ellenzéki szavazólapot összeikszelgeti és ezzel érvényteleníti lelkes önszorgalomból.
petey
Sobri Jóska
csebi
Tudod mi a baj a Btk.-val?
Hogy kell egy vizsgálat, akár feljelentés miatt, de hivatalból is, majd egy vád, majd egy ítélet.
Ezekhez meg ott van az államaparátus, hogy érvényt szerezzen a Btk.-nak.
Ha akar.
De miért akarna végső soron az állam ellenében?
A valószínűségek alapján nem lehet senkit se semmiért elítélni, ahhoz azért több kell.
Bizonyítékok.
Elővelük! 😊
Sobri Jóska
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 7 éve
Ismeretlen tettes ellen.Ki ellen van megalapozott gyanú?A valószínűségek alapján nem lehet senkit se semmiért elítélni, ahhoz azért több kell. Bizonyítékok.Sobri Jóska? A bizonyíték micsoda? A szakértői vélemény micsoda? A megalapozott gyanú micsoda? Ezek nem valószínűség? 😊
Az egész igazságszolgáltatás valószínűségekkel dolgozik. Két dolgon áll vagy bukik, hogy mennyire működik jól: milyen "valószínűségből" lesz eljárás, és az eljárás során milyen "valószínűségeket" iktatnak be és fogadnak el mint bizonyíték és miket hagynak figyelmen kívül.
peterk2005
gabokocka
Mindig.
Mindenkor.
😊
több mint 7 éve
Ki ellen van megalapozott gyanú?A valószínűségek alapján nem lehet senkit se semmiért elítélni, ahhoz azért több kell. Bizonyítékok.Sobri Jóska? A bizonyíték micsoda? A szakértői vélemény micsoda? A megalapozott gyanú micsoda? Ezek nem valószínűség? 😊
Az egész igazságszolgáltatás valószínűségekkel dolgozik. Két dolgon áll vagy bukik, hogy mennyire működik jól: milyen "valószínűségből" lesz eljárás, és az eljárás során milyen "valószínűségeket" iktatnak be és fogadnak el mint bizonyíték és miket hagynak figyelmen kívül.
peterk2005
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
Simán benne van, hogy ezt is összebindzsizték. De ha ez igaz, akkor már sajnos feltételezni kellene, hogy nem álltak meg itt, mert miért álltak volna meg itt? Ebben a választási rendszerben 7-8% eltérés ide vs oda kisebbségben maradást vs kétharmadot tud eredményezni. Úgyhogy én inkább nem tételezek fel semmit - Gyurcsány megmentését sem - mert a belematatás szomorúbb lenne, mint az a tény, hogy migráncsozással választást lehet nyerni.szomorúbb, viszont akkor Ádernek meg kellene semmisítenie a szavazás eredményét.
peterk2005
vagy nem?
több mint 7 éve
A valószínűségek alapján nem lehet senkit se semmiért elítélni, ahhoz azért több kell. Bizonyítékok.Sobri Jóska? A bizonyíték micsoda? A szakértői vélemény micsoda? A megalapozott gyanú micsoda? Ezek nem valószínűség? 😊
Az egész igazságszolgáltatás valószínűségekkel dolgozik. Két dolgon áll vagy bukik, hogy mennyire működik jól: milyen "valószínűségből" lesz eljárás, és az eljárás során milyen "valószínűségeket" iktatnak be és fogadnak el mint bizonyíték és miket hagynak figyelmen kívül.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Ezzel az emberrel meg mi történt, szeretne bekerülni a közmunkaprogramba?nem, ő karaktergyilkosságot szeretne
index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/10/fideszes_kepviselo_buntarssa_tesz_minket_a_korrupcio/
Jan
több mint 7 éve
Privát pletyka: Én azt hallottam (persze bizonyíthatatlan), hogy azért kellett ennyit várni, azért húzták ennyi ideig, mert a DK az istennek se ment 5% fölé, azt meg nagyon nem szerették volna, ha Feri nincs bent, és ezt kellett összebindzsizni nagynehezen, javítva az arányokon.Simán benne van, hogy ezt is összebindzsizték. De ha ez igaz, akkor már sajnos feltételezni kellene, hogy nem álltak meg itt, mert miért álltak volna meg itt? Ebben a választási rendszerben 7-8% eltérés ide vs oda kisebbségben maradást vs kétharmadot tud eredményezni. Úgyhogy én inkább nem tételezek fel semmit - Gyurcsány megmentését sem - mert a belematatás szomorúbb lenne, mint az a tény, hogy migráncsozással választást lehet nyerni.
Nézd meg Gyurcsány 20 óra környéki szétesettségét, és a 23 órás nyilatkozatát.
Sobri Jóska
(A részvétellel kapcsolatban meg fogadd el amit írtam. Nagyon sok mindenbe beleugatok, politika, gazdaság, kultúra, satöbbi. Ehhez történetesen értek. Az informatikai oldalához is és a statisztikaihoz is. Mindkettőhöz nagyon jól. Ilyen hiba, mint a 3%-nyi részvételi arány tévesztés nincs benne a rendszerben. Tizedannyi sincs. Itt valami nem stimmel, de inkább itt se kezdjünk el fantáziálni arról, hogy miért. Egyszer talán megtudjuk.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Ezzel az emberrel meg mi történt, szeretne bekerülni a közmunkaprogramba?besokallt a kétharmadtól 😊
index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/10/fideszes_kepviselo_buntarssa_tesz_minket_a_korrupcio/
Jan
több mint 7 éve
Ezzel az emberrel meg mi történt, szeretne bekerülni a közmunkaprogramba?index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/10/fideszes_kepviselo_buntarssa_tesz_minket_a_korrupcio/
több mint 7 éve
Ki kell deríteni, hogy ki csinált, mit csinált, anélkül baszhatod. És mivel nyilvánvalóan nem látott senki semmit, nem fog kiderülni soha semmi. Magyarul vihar egy pohár vízben, ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, hogy minden párt rendet rakjon házon belül.Tipikus jogászkodás.ezt le lehetne akár vállvonással is rázni, de akkor kb az egész elméleted bukna meg. mert ez Btk. 350.§. és nem csak az van, hogy ennyi kevés helyen történhetett ez, hanem csak a számadatok alapján ezeken a helyeken tűnik erősen valószínűnek. többi helyen lehet volt annyi eszük, hogy hagyták legalább néhány érvényest.444.hu/2018/04/10/van-olyan-szavazokor-ahol-csak-a-fidesz-listaja-kapott-ervenyes-szavazatotÉs még azt se szabad kihagyni a számításból (11.000 szavazókörről beszélünk!), hogy egy kis vidéki szavazókörben egy lelkes fidesznyik, ahol nulla ellenzéki delegált volt, egyszerűen úgy dönt, hogy mind a 200 leadott ellenzéki szavazólapot összeikszelgeti és ezzel érvényteleníti lelkes önszorgalomból.
petey
Sobri Jóska
csebi
Tudod mi a baj a Btk.-val?
Hogy kell egy vizsgálat, akár feljelentés miatt, de hivatalból is, majd egy vád, majd egy ítélet.
Ezekhez meg ott van az államaparátus, hogy érvényt szerezzen a Btk.-nak.
Ha akar.
De miért akarna végső soron az állam ellenében?
A valószínűségek alapján nem lehet senkit se semmiért elítélni, ahhoz azért több kell.
Bizonyítékok.
Elővelük! 😊
Sobri Jóska
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
Ahhoz képest, hogy itt arra lehetett egyesekkel fogadni, hogy be se kerül, szerintem ez, Gyurcsány múltjával teljesen oké.Ha Soros is müködött, nem kell ide GYF....m.hvg.hu/itthon/20180409_Feltoroltek_a_DKval_a_padlot_mutatjuk_a_szamokat
Látom mindenki rühelli, de továbbra is ugy vélem nagyon alullövitek GYF "brandjét", föleg vidéken (munkából nem fogom megcsinálni, d pl egy MSZP Vs DK a vidéken erdekes osszehasonlitas lenne) vagy lasd hol vannak pl az Együtthöz képest..
Igor
dawyd728
Cseppet se tűnik elfogultnak a nyelvezet alapján...
Ara-Kovács (mi körzetünk), speciel jóval közelebb volt mint én vagy a taktikai szavazás várta (kedvencem az hogy miskolci jobbikos nyilatkozátat hozták le BP-vel kapcsolatban 😀), Dunakeszin jók voltak, Glázer kb azt hozta Győrben, amire számított az ember... ezek mind körzetek ahol van rokonság, azért ismerem jobban őket.
Az hogy Jobbikos vidéken szarok voltak, megdöbbentő (szarkazmus off) - de mondom, MSZP-hez kéne mérni őket, hogy relatíve mennyivel voltak gyengébb, és biztos vagyok benne h az jönne ki hogy a listás különbségnél kisebb a difi.
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 7 éve
Nem lepődnék, ha így lenne.A valószínűségek alapján nem lehet senkit se semmiért elítélni, ahhoz azért több kell.meglepődnél, hogy ez a gyakorlatban mennyire nincs így.
Sobri Jóska
deyell
több mint 7 éve
A valószínűségek alapján nem lehet senkit se semmiért elítélni, ahhoz azért több kell.meglepődnél, hogy ez a gyakorlatban mennyire nincs így.
Sobri Jóska
buhloone mindstate
több mint 7 éve
Tipikus jogászkodás.ezt le lehetne akár vállvonással is rázni, de akkor kb az egész elméleted bukna meg. mert ez Btk. 350.§. és nem csak az van, hogy ennyi kevés helyen történhetett ez, hanem csak a számadatok alapján ezeken a helyeken tűnik erősen valószínűnek. többi helyen lehet volt annyi eszük, hogy hagyták legalább néhány érvényest.444.hu/2018/04/10/van-olyan-szavazokor-ahol-csak-a-fidesz-listaja-kapott-ervenyes-szavazatotÉs még azt se szabad kihagyni a számításból (11.000 szavazókörről beszélünk!), hogy egy kis vidéki szavazókörben egy lelkes fidesznyik, ahol nulla ellenzéki delegált volt, egyszerűen úgy dönt, hogy mind a 200 leadott ellenzéki szavazólapot összeikszelgeti és ezzel érvényteleníti lelkes önszorgalomból.
petey
Sobri Jóska
csebi
Tudod mi a baj a Btk.-val?
Hogy kell egy vizsgálat, akár feljelentés miatt, de hivatalból is, majd egy vád, majd egy ítélet.
Ezekhez meg ott van az államaparátus, hogy érvényt szerezzen a Btk.-nak.
Ha akar.
De miért akarna végső soron az állam ellenében?
A valószínűségek alapján nem lehet senkit se semmiért elítélni, ahhoz azért több kell.
Bizonyítékok.
Elővelük! 😊
több mint 7 éve
dawyd728
4 056
Ha Soros is müködött, nem kell ide GYF....m.hvg.hu/itthon/20180409_Feltoroltek_a_DKval_a_padlot_mutatjuk_a_szamokat
Látom mindenki rühelli, de továbbra is ugy vélem nagyon alullövitek GYF "brandjét", föleg vidéken (munkából nem fogom megcsinálni, d pl egy MSZP Vs DK a vidéken erdekes osszehasonlitas lenne) vagy lasd hol vannak pl az Együtthöz képest..
Igor
több mint 7 éve
www.youtube.com/watch?v=SEcWlgvd33ILehet vele próbálkozni (én is most kezdem majd el)
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 7 éve
Ha Soros is müködött, nem kell ide GYF....Látom mindenki rühelli, de továbbra is ugy vélem nagyon alullövitek GYF "brandjét", föleg vidéken (munkából nem fogom megcsinálni, d pl egy MSZP Vs DK a vidéken erdekes osszehasonlitas lenne) vagy lasd hol vannak pl az Együtthöz képest..
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 7 éve
ezt le lehetne akár vállvonással is rázni, de akkor kb az egész elméleted bukna meg. mert ez Btk. 350.§. és nem csak az van, hogy ennyi kevés helyen történhetett ez, hanem csak a számadatok alapján ezeken a helyeken tűnik erősen valószínűnek. többi helyen lehet volt annyi eszük, hogy hagyták legalább néhány érvényest.444.hu/2018/04/10/van-olyan-szavazokor-ahol-csak-a-fidesz-listaja-kapott-ervenyes-szavazatotÉs még azt se szabad kihagyni a számításból (11.000 szavazókörről beszélünk!), hogy egy kis vidéki szavazókörben egy lelkes fidesznyik, ahol nulla ellenzéki delegált volt, egyszerűen úgy dönt, hogy mind a 200 leadott ellenzéki szavazólapot összeikszelgeti és ezzel érvényteleníti lelkes önszorgalomból.
petey
Sobri Jóska
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 7 éve
Jóska, bocs...de ennél azért többet vártam tőled 😉444.hu/2018/04/10/van-olyan-szavazokor-ahol-csak-a-fidesz-listaja-kapott-ervenyes-szavazatotMost egy darabig ez lesz, mint téma.
petey
Mert hát mégis, mi más?
Az influencerek képtelenek belátni, hogy mennyire vakon voltak az elmúlt hónapokban, években.
Képtelenek elfogadni és értelmezni, hogy ők mennek szembe az autópályán, nem az a rengeteg traktor és piros zsiguli aki szembe jön.
A valódi magyarázat az ilyen anomáliákra persze végtelenül egyszerű:
Kb. 11.000 szavazókör volt, mindegyikben jópár hajnal 3-4-kor kelt emberrel, akiknek nem főfoglalkozása a szavazatszámlálás.
Este 20 óra felé, amikor a jegyzőkönyvek rubrikáiba írják a számokat óhatatlanul lesz néhány, aki elbassza, rossz cellába írja.
Ha mondjuk 1% hibázik, az már elég jó arány.
De az azt is jelenti, hogy lesz 110 szavazókör, ahol bizony összekeverednek a dolgok, és a 150 MSZP szavazat mondjuk a KÖSSSZ párt rubrikájába kerül, vagy effélék.
És még azt se szabad kihagyni a számításból (11.000 szavazókörről beszélünk!), hogy egy kis vidéki szavazókörben egy lelkes fidesznyik, ahol nulla ellenzéki delegált volt, egyszerűen úgy dönt, hogy mind a 200 leadott ellenzéki szavazólapot összeikszelgeti és ezzel érvényteleníti lelkes önszorgalomból.
Ami viszont biztos: ha lehet a szoftverrel csalni, akkor szükségtelen a jegyzőkönyvek központi utasításra történő meghamisítása, ráadásul ilyen kevés helyen.
Privát pletyka: Én azt hallottam (persze bizonyíthatatlan), hogy azért kellett ennyit várni, azért húzták ennyi ideig, mert a DK az istennek se ment 5% fölé, azt meg nagyon nem szerették volna, ha Feri nincs bent, és ezt kellett összebindzsizni nagynehezen, javítva az arányokon.
Nézd meg Gyurcsány 20 óra környéki szétesettségét, és a 23 órás nyilatkozatát.
Sobri Jóska
több mint 7 éve
bent van a mumus a parlamentben. Tudod ahogy tartja a mondást, ha ragadozót akarsz elkapni, akkor keresd a prédát. GYF a Fidesz egyik legkeményebb bástyája.Ez a Gyurcsány dolog miért? Jó lesz Orbánéknak?444.hu/2018/04/10/van-olyan-szavazokor-ahol-csak-a-fidesz-listaja-kapott-ervenyes-szavazatotMost egy darabig ez lesz, mint téma.
petey
Mert hát mégis, mi más?
Az influencerek képtelenek belátni, hogy mennyire vakon voltak az elmúlt hónapokban, években.
Képtelenek elfogadni és értelmezni, hogy ők mennek szembe az autópályán, nem az a rengeteg traktor és piros zsiguli aki szembe jön.
A valódi magyarázat az ilyen anomáliákra persze végtelenül egyszerű:
Kb. 11.000 szavazókör volt, mindegyikben jópár hajnal 3-4-kor kelt emberrel, akiknek nem főfoglalkozása a szavazatszámlálás.
Este 20 óra felé, amikor a jegyzőkönyvek rubrikáiba írják a számokat óhatatlanul lesz néhány, aki elbassza, rossz cellába írja.
Ha mondjuk 1% hibázik, az már elég jó arány.
De az azt is jelenti, hogy lesz 110 szavazókör, ahol bizony összekeverednek a dolgok, és a 150 MSZP szavazat mondjuk a KÖSSSZ párt rubrikájába kerül, vagy effélék.
És még azt se szabad kihagyni a számításból (11.000 szavazókörről beszélünk!), hogy egy kis vidéki szavazókörben egy lelkes fidesznyik, ahol nulla ellenzéki delegált volt, egyszerűen úgy dönt, hogy mind a 200 leadott ellenzéki szavazólapot összeikszelgeti és ezzel érvényteleníti lelkes önszorgalomból.
Ami viszont biztos: ha lehet a szoftverrel csalni, akkor szükségtelen a jegyzőkönyvek központi utasításra történő meghamisítása, ráadásul ilyen kevés helyen.
Privát pletyka: Én azt hallottam (persze bizonyíthatatlan), hogy azért kellett ennyit várni, azért húzták ennyi ideig, mert a DK az istennek se ment 5% fölé, azt meg nagyon nem szerették volna, ha Feri nincs bent, és ezt kellett összebindzsizni nagynehezen, javítva az arányokon.
Nézd meg Gyurcsány 20 óra környéki szétesettségét, és a 23 órás nyilatkozatát.
Sobri Jóska
PEEtör
több mint 7 éve
Ez a Gyurcsány dolog miért? Jó lesz Orbánéknak?444.hu/2018/04/10/van-olyan-szavazokor-ahol-csak-a-fidesz-listaja-kapott-ervenyes-szavazatotMost egy darabig ez lesz, mint téma.
petey
Mert hát mégis, mi más?
Az influencerek képtelenek belátni, hogy mennyire vakon voltak az elmúlt hónapokban, években.
Képtelenek elfogadni és értelmezni, hogy ők mennek szembe az autópályán, nem az a rengeteg traktor és piros zsiguli aki szembe jön.
A valódi magyarázat az ilyen anomáliákra persze végtelenül egyszerű:
Kb. 11.000 szavazókör volt, mindegyikben jópár hajnal 3-4-kor kelt emberrel, akiknek nem főfoglalkozása a szavazatszámlálás.
Este 20 óra felé, amikor a jegyzőkönyvek rubrikáiba írják a számokat óhatatlanul lesz néhány, aki elbassza, rossz cellába írja.
Ha mondjuk 1% hibázik, az már elég jó arány.
De az azt is jelenti, hogy lesz 110 szavazókör, ahol bizony összekeverednek a dolgok, és a 150 MSZP szavazat mondjuk a KÖSSSZ párt rubrikájába kerül, vagy effélék.
És még azt se szabad kihagyni a számításból (11.000 szavazókörről beszélünk!), hogy egy kis vidéki szavazókörben egy lelkes fidesznyik, ahol nulla ellenzéki delegált volt, egyszerűen úgy dönt, hogy mind a 200 leadott ellenzéki szavazólapot összeikszelgeti és ezzel érvényteleníti lelkes önszorgalomból.
Ami viszont biztos: ha lehet a szoftverrel csalni, akkor szükségtelen a jegyzőkönyvek központi utasításra történő meghamisítása, ráadásul ilyen kevés helyen.
Privát pletyka: Én azt hallottam (persze bizonyíthatatlan), hogy azért kellett ennyit várni, azért húzták ennyi ideig, mert a DK az istennek se ment 5% fölé, azt meg nagyon nem szerették volna, ha Feri nincs bent, és ezt kellett összebindzsizni nagynehezen, javítva az arányokon.
Nézd meg Gyurcsány 20 óra környéki szétesettségét, és a 23 órás nyilatkozatát.
Sobri Jóska
több mint 7 éve
444.hu/2018/04/10/van-olyan-szavazokor-ahol-csak-a-fidesz-listaja-kapott-ervenyes-szavazatotMost egy darabig ez lesz, mint téma.

pletykarovat:Ez a pletyka nélkül is kikövetkeztethető volt, ezt nem leszólásból írom. Simicska bármilyen atomot dobhatott volna, lófasz sem érdekli a népet, pláne a szavazóit. Ha esetleg olyat dobott volna, ami mégis sebezhette volna Orbánt, ő sem maradt volna életben. Ez is csak egy olyan téveszme volt, mint a választás maga. Meg most a választás utáni, majd 4 év múlva, meg majd 8 év múlva dolgok.
"Tudom, hogy ilyenkor mindenkinek van egy jól értesült infója. Az enyém.
Hívom a csajomat. Egy belvárosi szépségszalont visz.
– Mai hírek eddig érdekelnek?
– Tudom.
– Hogy hogy? Te munka közben nem olvasol híreket.
– Itt ül benn nálam Simicska egyik ügyvédje hajfestékkel a haján.
– Te nem is a hírekben hallottad?
– Nem.
– Ő mit mond?
– Simicska megállapodott a Viktorral. Kap egy csomó pénzt, elhúzhatja az irháját. Cserébe Viktor azt kérte, hogy Nemzet, Lánchíd rádió bezár, a Hír Tv lebutít és a hangvételéből visszavesz.
Ha ez a sztori, akkor mi nagyon el voltunk tévedve itt az atommal, meg úgy bármi mással. Is."
Amadeus
több mint 7 éve
Én egy Schiffer-Vona összeborulást vízionálok, valami Magyar Nemzeti Néppárt konstellációban.Az a baj, egy újabb párt csak tovább szeletelné az ellenzéket, mivel a régieket tuti életben tartaná a fidesz. De igen, azoknak az arcoknak kéne összeállni, akik nem vállalhatatlanok, és alkotni egy pártot/pártszövetséget, amivel le lehetne váltani a kormányt.
Amúgy meg a vidék önjelölt prófétája most egy ideig Márki-Zay lesz, amíg nem csinál magából teljesen hülyét, ugyanis a városvezetői mandátuma másfél évre szól, 2019 őszén kipöckölik, de ahogy elnézem, rákapott a politika ízére, és ha már ráharapott, akkor nem engedi.
Majd várja őt is a Néppárt.
Logikailag szerintem ez az egyetlen járható út, az összes nem (teljesen) lejáratódott politikus otthagyja a lejáratódott pártját, és megpróbál egy szögegyszerű, nem jobb, nem bal ellenzéki pártot gründolni, az ellenzéki oldalon mindenkit kipusztítani, és egy váltópárti rendszerben reménykedni, ahol egyetlen ellenzéki erő áll szembe a kormánypárttal, saját orbánviktorral, saját hatékony témákkal, "vagy mi vagy ők"-attitűddel, begyűjtve az összes protest-szavazatot legközelebb.
Egy széttördelt, Fidesz által átszőtt, csak a saját egyéni érdekeivel törődő ellenzék képtelen összeállni, és érdemben beleszólni választásokba.