Politika

69 feliratkozó

több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 494
Jó volt ez a Bodolai Partizán interjú. Más megvilágításba helyezi azért az egész Dull féle tipik mártírkodo sunyisagat
FLZOLI
Egyszer azért kíváncsi lennék, hogy mit lehetne kihozni egy igazi vitából. Amikor egymásnak ellentmondó emberek a kamera előtt vitáznának. Tudom ez csak álom, de úgy megnézném.
Klaci79
2006-ban láthattad, semmi jó nem sült ki belőle. Aktívan olyan 20 éve követhetem a politikát, de én még ezt az "igazi vitát" sose láttam. Pedig nézek amerikai elnökválasztást, németet, franciát, magyart (már amikor vitáznak ugye) stb. és egy darabig én is vártam az "igazi vitát" de sose jött. Mióta a politikusok rájöttek, hogy egy "igazi vitán" veszíteni is lehet, úgy igazából, azóta nem hiszem, hogy akarnának ilyet, maximum az Elnök embereiben. Az utolsó vita ami legalább emlékezetes volt, az a 2016-os Hillary-Trump volt, én nagyon jól szórakoztam rajta, de nem hiszem, hogy annak kéne célnak lennie 😊

Ha nem politikusokra gondoltál, akkor azért el-el lehet csípni jó vitákat, Puzsérnak volt a Hard-talk sorozata, ott volt néhány jó például, de amikor bement a Pesti Srácokba a Marci az is jó volt, szóval akad - akad, de ritka valóban.

A Bodolai - Dull vita nem lenne jó, mert igazából nem mernének vitatkozni, valószínűleg túl sokat tud mindkét fél a másikról amit nem akarnak nyilvánosságra hozni (és a Bodolait még kötheti az ügyvédi titoktartás is néhány esetben) ezért szidnák egymást, meg elismételnék a paneleket és menne mindenki haza, szerintem.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 5 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 848 — capitaine du château de Vienne 1487
„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk” jelentette ki Orbán Viktor két évvel ezelőtt, 2018. szeptember 11-én.


Éppen két évvel rá, 2020. szeptember 11-én a csak fideszes tagokból álló Médiatanács bejelentette, hogy elhallgattatja a Klubrádiót, elveszi a frekvenciáját.
A Médiatanács hazug indokokra hivatkozva próbálja megsemmisíteni az egyik utolsó szabad és független rádiót.
Időközben megszűnt a Népszabadság, elrabolták az Indexet, uralmuk alá hajtották a megyei sajtót, a tévék egy részét, hetilapokat és folyóiratokat, közpénzek százmilliárdjaiból felfejlesztettek egy kormánypárti, hazug propaganda médiát.

És a zorbán nem egy geci, ez csak fóbia, mert igazából sokkal rosszabb.
Egy Gonosz hazug vlm. Milliónyi rajtakapott hazugságával, ami a lényéből fakad.
ozibozi
Oké, ha erre jutottál rendben, nem vitázom.
De érdekelne, hogy mi következik ebből?
Mi a reveláció?
Áruld el, ha nem csak fröcsögésre futja.
Sobri Jóska
A tények azok nem a fröcsögés kategória. Az a fröcsögés kategória mikor a tényeket nem veszem figyelembe, csak klasszik fröcsögsz.
A tények azok a qrva makacs kis dolgok. 😉
Nincs lassan olyan hét amikor nem jön szembe egy büdös nagy hazugság.
Minden hétre jut vlm.

ozibozi
Oké.
De mi következik ezekből?
Sobri Jóska
a következés, márpeniglen a következéstelenség tűrhetetlen
aki elutazik evanmenve
aki lebukik evantünve
aki lopik sántakutyautolérés
aki hazudik nelegyennagyferó

huvajutavilág a pánkok köpköggyenek azuriemberek oktrojálni szoknak, hameg pánkok akarunk lenni ne nyifogjuk ha nehány térd meg bakancstalp csattog a pofánkon mer a pogó lényege a buli


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 982 — #NoStress
Ez az Orbángeci a mániátok 😀 😀 😀
Az a baj a gondolkodásoddal, hogy ha valaki másképp gondolkodik, mint amit a fideszes világnézet megkíván, az rögtön aljas, mocskos, cinikus, hazaáruló, keresztényellenes, magyargyűlőlő, stb-stb.
Így viszonylag tényleg nehéz közös pontokat találni.
Klaci79
Úgy nehéz, hogy olyan démonokkal harcolsz, amik nincsenek.
Én jóideje vagyok itt fideszes, és soha, senkit nem illettem a fenti jelzőkkel, pláne, hogy magam is vallásellenes vagyok, és rám mondják a leginkább a cinikust.
Szóval ez tényszerűen nem igaz.
Ahogy úgy is nehéz, hogy összekevered az SZFE-t a freeszfe mozgalommal.
A második egy politikai mozgalom, semmiköze oktatáshoz, színjátszáshoz, egy politikai szervezet, egy alkotóműhely, önmeghatározásuk szerint.
 www.freeszfe.hu/
Sobri Jóska
Te csak agyhalottazol. Pont ugyanoda süllyedtél már Jóska csak nem veszed észre.
Toca
Amiatt, hogy valaki nem fideszes, nem orbános? Meglepne, ha lett volna egy ilyen alkalom is akár.
De ha valaki nem látja a valóságot, eltorzítja, kiforgatja, kiszemezgeti a számára kedves tényeket, és a politikát egy erkölcsi rendszerként interpretálja, nem pedig hatalomtechnikák terepeként, ha nem reális és logikus következtetésekre jut, ha az önnellentmondásait és a vágyait meg a naív idealizmusát kezeli tényként, akkor valóban, úgy vélem, hogy agyhalott.
De mivel tévedhetek, ezért a végtelenségig és tovább szívesen elolvasom, megválaszolom mindezen érveket még így is.
Sobri Jóska
Az ellenzék szerinted moslékkoalíciót alkot. Ha valaki rájuk szavaz (és nem OV-ra), akkor mi más lehetne maga is: moslék.
A politika szerinted kizárólag hatalomtechnikai terep, ha pedig valaki próbál valamilyen erkölcsiséget is becsempészni a buliba: agyhalott.
Tudom, véletlenül sem sértésnek szánod. Senkit nem akarsz bántani. Egyszerűen késztetést érzel, hogy (naponta átlag ötször) felnyisd a tájékozatlanok szemét. Népünk tanítója vagy.
nagylaza
Már írtam, hívhatod tőlem szivárványnak is.
Csak nekem az eufémizmus, hisz a szivárványban nincs barna.
Nekem egy vödör szar az, amiben benne van a Jobbik.
De valakinek lemegy a torkán. Ő dolga.
De hívhatjuk népfrontnak is, Csintalanék most ezt a kommunikációt erőltetik úgyis.

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 982 — #NoStress
Ez az Orbángeci a mániátok 😀 😀 😀
Az a baj a gondolkodásoddal, hogy ha valaki másképp gondolkodik, mint amit a fideszes világnézet megkíván, az rögtön aljas, mocskos, cinikus, hazaáruló, keresztényellenes, magyargyűlőlő, stb-stb.
Így viszonylag tényleg nehéz közös pontokat találni.
Klaci79
Úgy nehéz, hogy olyan démonokkal harcolsz, amik nincsenek.
Én jóideje vagyok itt fideszes, és soha, senkit nem illettem a fenti jelzőkkel, pláne, hogy magam is vallásellenes vagyok, és rám mondják a leginkább a cinikust.
Szóval ez tényszerűen nem igaz.
Ahogy úgy is nehéz, hogy összekevered az SZFE-t a freeszfe mozgalommal.
A második egy politikai mozgalom, semmiköze oktatáshoz, színjátszáshoz, egy politikai szervezet, egy alkotóműhely, önmeghatározásuk szerint.
 www.freeszfe.hu/
Sobri Jóska
Te csak agyhalottazol. Pont ugyanoda süllyedtél már Jóska csak nem veszed észre.
Toca
Amiatt, hogy valaki nem fideszes, nem orbános? Meglepne, ha lett volna egy ilyen alkalom is akár.
De ha valaki nem látja a valóságot, eltorzítja, kiforgatja, kiszemezgeti a számára kedves tényeket, és a politikát egy erkölcsi rendszerként interpretálja, nem pedig hatalomtechnikák terepeként, ha nem reális és logikus következtetésekre jut, ha az önnellentmondásait és a vágyait meg a naív idealizmusát kezeli tényként, akkor valóban, úgy vélem, hogy agyhalott.
De mivel tévedhetek, ezért a végtelenségig és tovább szívesen elolvasom, megválaszolom mindezen érveket még így is.
Sobri Jóska
Ugyanezt csinálod.
samu09
A politikát erkölcsi rendszerként interpretálom?
Az ilyen következtetések adnak erőt újra és újra leírni a meglátásaimat abban a reményben, hogy hátha egyszer átmegy az üzenet.
Nem tekintek a politikára olyan fogalomként, aminek bármi köze is lenne az erkölcshöz, vagy etikához.
De mivel eddig ezek szerint nem fogalmaztam elég egyértelműen, majd a jövőben jobban igyekszem.

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 982 — #NoStress
„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk” jelentette ki Orbán Viktor két évvel ezelőtt, 2018. szeptember 11-én.


Éppen két évvel rá, 2020. szeptember 11-én a csak fideszes tagokból álló Médiatanács bejelentette, hogy elhallgattatja a Klubrádiót, elveszi a frekvenciáját.
A Médiatanács hazug indokokra hivatkozva próbálja megsemmisíteni az egyik utolsó szabad és független rádiót.
Időközben megszűnt a Népszabadság, elrabolták az Indexet, uralmuk alá hajtották a megyei sajtót, a tévék egy részét, hetilapokat és folyóiratokat, közpénzek százmilliárdjaiból felfejlesztettek egy kormánypárti, hazug propaganda médiát.

És a zorbán nem egy geci, ez csak fóbia, mert igazából sokkal rosszabb.
Egy Gonosz hazug vlm. Milliónyi rajtakapott hazugságával, ami a lényéből fakad.
ozibozi
Oké, ha erre jutottál rendben, nem vitázom.
De érdekelne, hogy mi következik ebből?
Mi a reveláció?
Áruld el, ha nem csak fröcsögésre futja.
Sobri Jóska
A tények azok nem a fröcsögés kategória. Az a fröcsögés kategória mikor a tényeket nem veszem figyelembe, csak klasszik fröcsögsz.
A tények azok a qrva makacs kis dolgok. 😉
Nincs lassan olyan hét amikor nem jön szembe egy büdös nagy hazugság.
Minden hétre jut vlm.

ozibozi
Oké.
De mi következik ezekből?

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 365 — The Mathematician
A Rogán mégis miért tagadja le az asszony másfél milliárdos ingatlanszerzését, ha amúgy már nyilvános szerződés (hirdetményként kifüggesztve)?

( tardona.hu/uploads/hirdetmenyek/Ad%C3%A1sv%C3%A9teli%20szerz%C5%91d%C3%A9s.pdf)

Esküszöm bazmeg, mindenki meghülyült?
Amadeus
Nálam nem található, amit belinkeltél.
nagylaza
Nem mindenki láthatja tesó.
#JC6
a linknek a végén vegyétek le a )-t

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 085
Jó volt ez a Bodolai Partizán interjú. Más megvilágításba helyezi azért az egész Dull féle tipik mártírkodo sunyisagat
FLZOLI
Egyszer azért kíváncsi lennék, hogy mit lehetne kihozni egy igazi vitából. Amikor egymásnak ellentmondó emberek a kamera előtt vitáznának. Tudom ez csak álom, de úgy megnézném.
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 684 — beers & Packers
Jó volt ez a Bodolai Partizán interjú. Más megvilágításba helyezi azért az egész Dull féle tipik mártírkodo sunyisagat
FLZOLI
Most nézem. Azért bízom benne, hogy eljön majd az idő, amikor péntek este más elfoglaltságom lesz.
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 692 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Jó volt ez a Bodolai Partizán interjú. Más megvilágításba helyezi azért az egész Dull féle tipik mártírkodo sunyisagat

több mint 5 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 171
A Rogán mégis miért tagadja le az asszony másfél milliárdos ingatlanszerzését, ha amúgy már nyilvános szerződés (hirdetményként kifüggesztve)?

( tardona.hu/uploads/hirdetmenyek/Ad%C3%A1sv%C3%A9teli%20szerz%C5%91d%C3%A9s.pdf)

Esküszöm bazmeg, mindenki meghülyült?
Amadeus
Nálam nem található, amit belinkeltél.
nagylaza
Nem mindenki láthatja tesó.
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 684 — beers & Packers
A Rogán mégis miért tagadja le az asszony másfél milliárdos ingatlanszerzését, ha amúgy már nyilvános szerződés (hirdetményként kifüggesztve)?

( tardona.hu/uploads/hirdetmenyek/Ad%C3%A1sv%C3%A9teli%20szerz%C5%91d%C3%A9s.pdf)

Esküszöm bazmeg, mindenki meghülyült?
Amadeus
Nálam nem található, amit belinkeltél.
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 684 — beers & Packers
Ez az Orbángeci a mániátok 😀 😀 😀
Az a baj a gondolkodásoddal, hogy ha valaki másképp gondolkodik, mint amit a fideszes világnézet megkíván, az rögtön aljas, mocskos, cinikus, hazaáruló, keresztényellenes, magyargyűlőlő, stb-stb.
Így viszonylag tényleg nehéz közös pontokat találni.
Klaci79
Úgy nehéz, hogy olyan démonokkal harcolsz, amik nincsenek.
Én jóideje vagyok itt fideszes, és soha, senkit nem illettem a fenti jelzőkkel, pláne, hogy magam is vallásellenes vagyok, és rám mondják a leginkább a cinikust.
Szóval ez tényszerűen nem igaz.
Ahogy úgy is nehéz, hogy összekevered az SZFE-t a freeszfe mozgalommal.
A második egy politikai mozgalom, semmiköze oktatáshoz, színjátszáshoz, egy politikai szervezet, egy alkotóműhely, önmeghatározásuk szerint.
 www.freeszfe.hu/
Sobri Jóska
Te csak agyhalottazol. Pont ugyanoda süllyedtél már Jóska csak nem veszed észre.
Toca
Amiatt, hogy valaki nem fideszes, nem orbános? Meglepne, ha lett volna egy ilyen alkalom is akár.
De ha valaki nem látja a valóságot, eltorzítja, kiforgatja, kiszemezgeti a számára kedves tényeket, és a politikát egy erkölcsi rendszerként interpretálja, nem pedig hatalomtechnikák terepeként, ha nem reális és logikus következtetésekre jut, ha az önnellentmondásait és a vágyait meg a naív idealizmusát kezeli tényként, akkor valóban, úgy vélem, hogy agyhalott.
De mivel tévedhetek, ezért a végtelenségig és tovább szívesen elolvasom, megválaszolom mindezen érveket még így is.
Sobri Jóska
Az ellenzék szerinted moslékkoalíciót alkot. Ha valaki rájuk szavaz (és nem OV-ra), akkor mi más lehetne maga is: moslék.
A politika szerinted kizárólag hatalomtechnikai terep, ha pedig valaki próbál valamilyen erkölcsiséget is becsempészni a buliba: agyhalott.
Tudom, véletlenül sem sértésnek szánod. Senkit nem akarsz bántani. Egyszerűen késztetést érzel, hogy (naponta átlag ötször) felnyisd a tájékozatlanok szemét. Népünk tanítója vagy.
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 21 538
„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk” jelentette ki Orbán Viktor két évvel ezelőtt, 2018. szeptember 11-én.


Éppen két évvel rá, 2020. szeptember 11-én a csak fideszes tagokból álló Médiatanács bejelentette, hogy elhallgattatja a Klubrádiót, elveszi a frekvenciáját.
A Médiatanács hazug indokokra hivatkozva próbálja megsemmisíteni az egyik utolsó szabad és független rádiót.
Időközben megszűnt a Népszabadság, elrabolták az Indexet, uralmuk alá hajtották a megyei sajtót, a tévék egy részét, hetilapokat és folyóiratokat, közpénzek százmilliárdjaiból felfejlesztettek egy kormánypárti, hazug propaganda médiát.

És a zorbán nem egy geci, ez csak fóbia, mert igazából sokkal rosszabb.
Egy Gonosz hazug vlm. Milliónyi rajtakapott hazugságával, ami a lényéből fakad.
ozibozi
Oké, ha erre jutottál rendben, nem vitázom.
De érdekelne, hogy mi következik ebből?
Mi a reveláció?
Áruld el, ha nem csak fröcsögésre futja.
Sobri Jóska
A tények azok nem a fröcsögés kategória. Az a fröcsögés kategória mikor a tényeket nem veszem figyelembe, csak klasszik fröcsögsz.
A tények azok a qrva makacs kis dolgok. 😉
Nincs lassan olyan hét amikor nem jön szembe egy büdös nagy hazugság.
Minden hétre jut vlm.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 625 — I like the Texans, I like who we are
Ez az Orbángeci a mániátok 😀 😀 😀
Az a baj a gondolkodásoddal, hogy ha valaki másképp gondolkodik, mint amit a fideszes világnézet megkíván, az rögtön aljas, mocskos, cinikus, hazaáruló, keresztényellenes, magyargyűlőlő, stb-stb.
Így viszonylag tényleg nehéz közös pontokat találni.
Klaci79
Úgy nehéz, hogy olyan démonokkal harcolsz, amik nincsenek.
Én jóideje vagyok itt fideszes, és soha, senkit nem illettem a fenti jelzőkkel, pláne, hogy magam is vallásellenes vagyok, és rám mondják a leginkább a cinikust.
Szóval ez tényszerűen nem igaz.
Ahogy úgy is nehéz, hogy összekevered az SZFE-t a freeszfe mozgalommal.
A második egy politikai mozgalom, semmiköze oktatáshoz, színjátszáshoz, egy politikai szervezet, egy alkotóműhely, önmeghatározásuk szerint.
 www.freeszfe.hu/
Sobri Jóska
Te csak agyhalottazol. Pont ugyanoda süllyedtél már Jóska csak nem veszed észre.
Toca
Amiatt, hogy valaki nem fideszes, nem orbános? Meglepne, ha lett volna egy ilyen alkalom is akár.
De ha valaki nem látja a valóságot, eltorzítja, kiforgatja, kiszemezgeti a számára kedves tényeket, és a politikát egy erkölcsi rendszerként interpretálja, nem pedig hatalomtechnikák terepeként, ha nem reális és logikus következtetésekre jut, ha az önnellentmondásait és a vágyait meg a naív idealizmusát kezeli tényként, akkor valóban, úgy vélem, hogy agyhalott.
De mivel tévedhetek, ezért a végtelenségig és tovább szívesen elolvasom, megválaszolom mindezen érveket még így is.
Sobri Jóska
Ugyanezt csinálod.
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 764
A Rogán mégis miért tagadja le az asszony másfél milliárdos ingatlanszerzését, ha amúgy már nyilvános szerződés (hirdetményként kifüggesztve)?

( tardona.hu/uploads/hirdetmenyek/Ad%C3%A1sv%C3%A9teli%20szerz%C5%91d%C3%A9s.pdf)

Esküszöm bazmeg, mindenki meghülyült?

Szerkesztette: resistance is futile
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 982 — #NoStress
„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk” jelentette ki Orbán Viktor két évvel ezelőtt, 2018. szeptember 11-én.


Éppen két évvel rá, 2020. szeptember 11-én a csak fideszes tagokból álló Médiatanács bejelentette, hogy elhallgattatja a Klubrádiót, elveszi a frekvenciáját.
A Médiatanács hazug indokokra hivatkozva próbálja megsemmisíteni az egyik utolsó szabad és független rádiót.
Időközben megszűnt a Népszabadság, elrabolták az Indexet, uralmuk alá hajtották a megyei sajtót, a tévék egy részét, hetilapokat és folyóiratokat, közpénzek százmilliárdjaiból felfejlesztettek egy kormánypárti, hazug propaganda médiát.

És a zorbán nem egy geci, ez csak fóbia, mert igazából sokkal rosszabb.
Egy Gonosz hazug vlm. Milliónyi rajtakapott hazugságával, ami a lényéből fakad.
ozibozi
Oké, ha erre jutottál rendben, nem vitázom.
De érdekelne, hogy mi következik ebből?
Mi a reveláció?
Áruld el, ha nem csak fröcsögésre futja.

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 982 — #NoStress
Ez az Orbángeci a mániátok 😀 😀 😀
Az a baj a gondolkodásoddal, hogy ha valaki másképp gondolkodik, mint amit a fideszes világnézet megkíván, az rögtön aljas, mocskos, cinikus, hazaáruló, keresztényellenes, magyargyűlőlő, stb-stb.
Így viszonylag tényleg nehéz közös pontokat találni.
Klaci79
Úgy nehéz, hogy olyan démonokkal harcolsz, amik nincsenek.
Én jóideje vagyok itt fideszes, és soha, senkit nem illettem a fenti jelzőkkel, pláne, hogy magam is vallásellenes vagyok, és rám mondják a leginkább a cinikust.
Szóval ez tényszerűen nem igaz.
Ahogy úgy is nehéz, hogy összekevered az SZFE-t a freeszfe mozgalommal.
A második egy politikai mozgalom, semmiköze oktatáshoz, színjátszáshoz, egy politikai szervezet, egy alkotóműhely, önmeghatározásuk szerint.
 www.freeszfe.hu/
Sobri Jóska
Te csak agyhalottazol. Pont ugyanoda süllyedtél már Jóska csak nem veszed észre.
Toca
Amiatt, hogy valaki nem fideszes, nem orbános? Meglepne, ha lett volna egy ilyen alkalom is akár.
De ha valaki nem látja a valóságot, eltorzítja, kiforgatja, kiszemezgeti a számára kedves tényeket, és a politikát egy erkölcsi rendszerként interpretálja, nem pedig hatalomtechnikák terepeként, ha nem reális és logikus következtetésekre jut, ha az önnellentmondásait és a vágyait meg a naív idealizmusát kezeli tényként, akkor valóban, úgy vélem, hogy agyhalott.
De mivel tévedhetek, ezért a végtelenségig és tovább szívesen elolvasom, megválaszolom mindezen érveket még így is.

több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 21 538
„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk” jelentette ki Orbán Viktor két évvel ezelőtt, 2018. szeptember 11-én.


Éppen két évvel rá, 2020. szeptember 11-én a csak fideszes tagokból álló Médiatanács bejelentette, hogy elhallgattatja a Klubrádiót, elveszi a frekvenciáját.
A Médiatanács hazug indokokra hivatkozva próbálja megsemmisíteni az egyik utolsó szabad és független rádiót.
Időközben megszűnt a Népszabadság, elrabolták az Indexet, uralmuk alá hajtották a megyei sajtót, a tévék egy részét, hetilapokat és folyóiratokat, közpénzek százmilliárdjaiból felfejlesztettek egy kormánypárti, hazug propaganda médiát.

És a zorbán nem egy geci, ez csak fóbia, mert igazából sokkal rosszabb.
Egy Gonosz hazug vlm. Milliónyi rajtakapott hazugságával, ami a lényéből fakad.
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 21 538
Kiderült az is, hogy rogyán Tóni nincs is. Bolsevik propaganda. Meg a letelepedési kötvény meg a többi is max zsidó wirtschaft.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 365 — The Mathematician


lehet inkább a viccekbe kén e mondjuk

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 628 — Vikings fan
Ez az Orbángeci a mániátok 😀 😀 😀
Az a baj a gondolkodásoddal, hogy ha valaki másképp gondolkodik, mint amit a fideszes világnézet megkíván, az rögtön aljas, mocskos, cinikus, hazaáruló, keresztényellenes, magyargyűlőlő, stb-stb.
Így viszonylag tényleg nehéz közös pontokat találni.
Klaci79
Úgy nehéz, hogy olyan démonokkal harcolsz, amik nincsenek.
Én jóideje vagyok itt fideszes, és soha, senkit nem illettem a fenti jelzőkkel, pláne, hogy magam is vallásellenes vagyok, és rám mondják a leginkább a cinikust.
Szóval ez tényszerűen nem igaz.
Ahogy úgy is nehéz, hogy összekevered az SZFE-t a freeszfe mozgalommal.
A második egy politikai mozgalom, semmiköze oktatáshoz, színjátszáshoz, egy politikai szervezet, egy alkotóműhely, önmeghatározásuk szerint.
 www.freeszfe.hu/
Sobri Jóska
Te csak agyhalottazol. Pont ugyanoda süllyedtél már Jóska csak nem veszed észre.
több mint 5 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 625 — I like the Texans, I like who we are
Autóban?
😉
ozibozi
Nincs okostelód?
Sobri Jóska
Kocsiban minek?
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 982 — #NoStress
Autóban?
😉
ozibozi
Nincs okostelód?

több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 21 538
Autóban?
😉
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 982 — #NoStress
...
ozibozi
Most mondta Bolgár úr, hogy 23515-en hallgatjuk épp most.
Te hallgattad valaha rádiókészüléken?
Nekem szerintem 10-12 éve nincs is.