Politika
69 feliratkozó
több mint 5 éve
Mivel 1789 óta tüntetés még semmilyen problémát nem oldott meg, így ennél erősebb magyarázatot vártam.Ez így nem igaz. Sőt, az ellenkezője igaz. Annyi igaz csak, hogy _önmagában_ a tüntetés sokszor nem oldja meg a problémát. De az igazán nagy problémák nagyon ritkán oldódnak meg anélkül, hogy tüntetések, nagyon komoly és érvényre is juttatott elégedetlenkedés ne előzné meg.
De próbálom értelmezni.Sobri Jóska
Egyébként nap mint nap megoldanak tüntetések problémákat. Sztrájkok, béremelési, nyugdíjjal, munkajogi ügyekkel kapcsolatos tüntetések rendszeresen eredményesek. Még nálunk is volt nem is egy eredményes tüntetés. Legutóbb a diáktüntetés például.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
A következő mondandóm ez lett volna... A kinti rendőrök nem a bokor mögül trafiznak, hanem minden nap az életüket kockáztatják. És tényleg sajnos ebbe bele-bele csúszik 1-1 hiba. Ezért írtam múlt héten, hogy 499 jó igazoltatást a kutya nem vesz elő, csak ezt az egyet.NB2Adott szempontból igazad van. Maguknak köszönhetik, ragaszkodnak ehhez a szabad fegyvertartós pionír western világhoz, hát viseljék a következményét is annak, hogy hetven éves nyanya szoknyája alól is bármikor előkerülhet egy nagy kaliberű. És annak, hogy ezt a rendfenntartó is kénytelen figyelembe venni.
Másrészt viszont ha fizetsz a javításért, akkor még az autószerelődet is számonkéred ha hibázik. Nem mondod azt, hogy oké, százból egy hiba óhatatlanul benne van, pont az én motor blokkomat elbaszta, elkönyvelem a veszteséget lépjünk. Hanem bizony utánamész és számonkéred rajta. Azzal viszont már nem foglalkozol utána, hogy megnézd, hogy százból egyet vagy kettőt ront el. Elég annyi, hogy ha ront, korrigálja és kész. A rendfenntartóval - az állammal, a közszolgával - szemben viszont nem csak az az elvárásod, hogy ha hibázik akkor javítsa, de az is, hogy sose hibázzon többet, mint az elkerülhetetlenül szükséges. Ha többet hibázik, akkor felszólalsz, változást követelsz, jobb képzést, jobb eszközöket, erősebb szűrést hogy csak az alkalmasak lehessenek közszolgák, satöbbi. Hogy a hibák száma a minimumon maradjon. Cserébe, ha jól végzi a dolgát, akkor pedig köztiszteletet. közmegbecsülést kap. Amit az autószereleő nem kap meg.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Ennek örülök.Miért tüntetnek MOST a feketék?A tüntetések ellentmondásosságában teljesen egyetértünk. Szerintem ez nem megoldás semmire.
Sobri Jóska
De.
Ha okot kell keresnek, akkor az az elkeseredettség, és hogy minden oldalról tüzelik ezeket a tüntetések. Egyik oldalról a szélsőbal (igen, az antifa/kommunista szélsőségeket sem szeretem, a genderelmélet is egy baromság, sőt továbbmegyek az állam is takarodjon a gazdaságból) a másik oldalról a tulajdon elnökük.
Nem vitatom a probléma nehéz feloldhatóságát, sőt, nem támogatok semmilyen tüntetéses megoldást. De én ugye oktatással kezelném a szegénységet is, szóval utópista vagyok, ugyebár.
Gyurma Pappa
Okokat én is tudok, célokat nem látok.
Pedig vagy Trump intézményesítette a rasszizmust, de ezzel senki se vádolja, vagy már Obama alatt is intézményes volt. Akinek nyilván nem volt se érdeke, vagy nem lelte benne örömét, tehát az a tény, hogy 8 év fekete elnök alatt is intézményes volt a rasszizmus azt jelenti, hogy ez a norma, ez a normális.Tényleg nem látod az ellentmondást?Nem. Ugyanezen ellent-nem-mondás miatt gondolom, hogy pl. a gerrymandering is a demokrácia része, és hogy itthon sincs diktatúra. Ilyen a demokrácia. Intézményesülhet a rasszizmus egy fekete elnökkel is. Obama alatt sem volt jobb a helyzet, csak ő vezérként meg tudta nyugtatni a tömegeket, erre pedig Trump személyisége/kommunikációja/politikai céljai/politikai haszonszerzése nem képes.Gyurma Pappa
Sobri Jóska
Amit én nem gondolok.
Vagyis én arra jutok logikailag, azt gondolom nincs intézményesített rasszizmus.
Rasszisták vannak, voltak, lesznek mindig és mindenhol, és törvényes keretek között, egyenként, név szerint lehet őket picsánrúgni, felelősségre vonni.
És ezügyben ha Obama nem tudott mit tenni, akkor botorság azt képzelni, hogy majd Trump akar és tud.
több mint 5 éve
Miért tüntetnek MOST a feketék?A tüntetések ellentmondásosságában teljesen egyetértünk. Szerintem ez nem megoldás semmire.
Sobri Jóska
De.
Ha okot kell keresnek, akkor az az elkeseredettség, és hogy minden oldalról tüzelik ezeket a tüntetések. Egyik oldalról a szélsőbal (igen, az antifa/kommunista szélsőségeket sem szeretem, a genderelmélet is egy baromság, sőt továbbmegyek az állam is takarodjon a gazdaságból) a másik oldalról a tulajdon elnökük.
Nem vitatom a probléma nehéz feloldhatóságát, sőt, nem támogatok semmilyen tüntetéses megoldást. De én ugye oktatással kezelném a szegénységet is, szóval utópista vagyok, ugyebár.
Szerkesztette: Gyurma Pappa

több mint 5 éve
Megnéztem, és nem értem.Hátha valaki tudja a választ, én nem:nézz meg pár interjút a fekete sportolókkal, hírességgel vagy az utca emberével. Ők sokkal jobban el tudják mondani mi a problémájuk, mint mi innen.
Miért tüntetnek MOST a feketék?
Hogy a rasszizmus mondjon le?
Hogy az Oscar-jelöltek között legyen mindig legalább egy fekete?
Kaepernicket szerződtesse egy NFL csapat?
Mi a céljuk?
Mit kívánnak ezzel elérni?
Hagyjuk is a fosztogatós részt, a tüntetéseknek mi a célja most? (Nem az oka, a célja.)
A pöcs rendőr letartóztatásban, Trump nem fog lemondani, a rasszizmus egy ilyen eseménysorozat után erősödik, nem csökken, a fekete és a fehér gyakornokok közül a feketének kérik a kártyáját ezentúl is, nem a hipszternek (kivétel, ahol fekete a biztonsági szolgálat), gazdagabbak nem lesznek tőle, iskolázottabbak, megbecsültebbek se, mi a jó válasz?
Miért tüntetnek most a feketék?
Sobri Jóska
hden
Igazságosabb világot akarnak? Így?
Mintha rossz lenne a gyomrom, fosnék, és megoldásként betolnék egy kiló paradicsomot majd ráküldenék egy liter tejet.
Nem igazán tűnik megoldásnak.
Ha még tobzódnak egy napig, hétig, hónapig mi fog változni, megjavulni?
És hagyjuk a fosztogatásokat.
Egy demokrácia addig demokrácia, amíg a szavazatoddal a választott képviselőid útján kommunikálsz.
Nem akarnak demokráciát? Ilyet nem? Tudnak jobbat? Akkor miért nem csinálta a fekete elnök meg 8 év alatt és miért hagyta mégis ilyennek?
több mint 5 éve
Nekem is az a legnagyobb kérdésem, hogy mi az a pont, vagy intézkedés amit el akarnak érni most? Mert szép cél hogy ne legyen rasszista megkülönböztetés de akkor tüntethetnek még egy évtizeden keresztül legalább. Szóval most jelenleg mit akarnak? Mi az ami után leállnak, hogy igen elértük amit akartunk. Vagy most tüntetnek amíg meg nem unják, aztán minden mehet tovább úgy ahogy volt?
Lesz ez még így se!
több mint 5 éve
Teljesen igazad lenne, ha a a "hibázó" rendőröket legalább emberölés miatt felelősségre vonnák. De nem teszik. Gyurma PappaVagyis a bíróságok ellen, a joggyakorlat ellen tüntetnek?
Akkor most vagy az van, hogy te úgy kelsz fel, hogy felidegesítesz embereket vagy te vagy az ördög ügyvédje, és ki akarod hozni a legtöbbet belőlünk.Ki akarom hozni a legtöbbet.
De belekezdtem, végigcsinálom: ne mondtam, hogy az ország rasszista, intézményesült a rasszizmus, a kettő nem ugyanaz. És úgy választották meg, ahogy Trump is elnök lett, 3 millióval kevesebb szavazattal: neki volt több elektora.
Gyurma Pappa
Vagyis 3 millióval többen akartak egy feketét elnöknek, mint egy fehéret. Aki újrázni is tudott. És ezzel paralel azt mondod intézményesült a rasszizmus.
Tényleg nem látod az ellentmondást?
több mint 5 éve
Hátha valaki tudja a választ, én nem:nézz meg pár interjút a fekete sportolókkal, hírességgel vagy az utca emberével. Ők sokkal jobban el tudják mondani mi a problémájuk, mint mi innen.
Miért tüntetnek MOST a feketék?
Hogy a rasszizmus mondjon le?
Hogy az Oscar-jelöltek között legyen mindig legalább egy fekete?
Kaepernicket szerződtesse egy NFL csapat?
Mi a céljuk?
Mit kívánnak ezzel elérni?
Hagyjuk is a fosztogatós részt, a tüntetéseknek mi a célja most? (Nem az oka, a célja.)
A pöcs rendőr letartóztatásban, Trump nem fog lemondani, a rasszizmus egy ilyen eseménysorozat után erősödik, nem csökken, a fekete és a fehér gyakornokok közül a feketének kérik a kártyáját ezentúl is, nem a hipszternek (kivétel, ahol fekete a biztonsági szolgálat), gazdagabbak nem lesznek tőle, iskolázottabbak, megbecsültebbek se, mi a jó válasz?
Miért tüntetnek most a feketék?
Sobri Jóska
több mint 5 éve
Mivel 1789 óta tüntetés még semmilyen problémát nem oldott meg, így ennél erősebb magyarázatot vártam.Szuper. Akkor meg igaza van undisputedlynek, amikor pont ezt írta, hogy az amerikai társadalom nem rasszista. Az, hogy van néhány százalék, mint ez a pöcs rendőr, az meg vagy magában tartja, és akkor mi közünk hozzá, vagy kiengedi, akkor meg felelősségre vonják miatta. Miért tüntetnek MOST a feketék? Sobri JóskaMondjuk azért, hogy magában tartsa és a kettő közül ne az utóbbi történjen meg? Te elintézettnek éreznéd a dolgot, ha minden századik ember Sobri gyűlölő lenne, és én számon kérnélek, hogy mi a faszért tüntetsz, hiszen ha a Sobri gyűlölő kussban van akkor nem ér atrocitás, ha meg lelő ne aggódjál mert majd elkapjuk?
Tenni kell azért, hogy a Sobri gyűlölő inkább kussban maradjon, mint lövöldözzön. És ha úgy érzed, hogy nem tesznek meg eleget, akkor tüntetsz. Nem bonyolult ez, azt furcsállom, hogy el kell ezt magyarázni.
peterk2005
De próbálom értelmezni.
Vagyis azért, azzal a céllal tüntetnek most a feketék, hogy ne legyen hátrányos megkülönböztetés, az agyhalott, rosszul szocializálódott white trash (ez is rasszizmus) suttyó ne gondolja azt, hogy “baszódj meg nigger!”?
Szép és reális cél...
több mint 5 éve
ezek nem "ütik" a te videóid, csak mutatni akarom, hogy legtöbbször van 1 másodpercük mérlegelni, mi ehhez nem vagyunk hozzászokva legtöbb rendőr akivel beszéltem életében nem volt ilyen helyzetben viszont ha naponta többször kerülsz veszélyes helyzetbe biztosan fogsz hibázni, mindenki hibázik. Na most ha ennyi "eset" van akkor bizony hiba is lesz bőven.Teljesen igazad lenne, ha a a "hibázó" rendőröket legalább emberölés miatt felelősségre vonnák. De nem teszik. Igenis nagyobb esélye van meghalni egy feketének rendőri igazoltatás közben, sőt, sokkal többször igazoltatnak, ha fekete vagy, mintha fehér. Nem az egyedi esetekről van szó, de ez sokkal látványosabb.
Természetesen viselnie kell mindenkinek a következményeket, vannak rasszista rendőrök, vannak akik a rasszista kártyát használják ki....
Viszont Amerikában rendőrnek lenni az nem automatikusan gyors nyugdíj, felénk egyszer volt lövöldözés, helyi zsaruk ki se mentek megvárták a speciális egységet.
rokaur
Annak a esélye, hogy megállít a rendőr, ha színes vagy, kétszer akkora, mint ha nem.
www.prisonpolicy.org/blog/2018/10/12/policing/
Egyedi példát mire nem tudsz hozni?www.bc.edu/content/dam/files/schools/law/bclawreview/pdf/49_1/05_whitney_web.pdf
Ha valami trollkodás, akkor ez az.
Egyedi esetekkel példálózni.
Ahol nyilvánvaló, hogy XY elkövető rasszista. De attól még nem rasszista mindenki.
Általánosságban rasszistázni és egyedi esetekkel alátámasztani, pont olyan általánosítás, mint maga a rasszizmus.
Sobri Jóska
heinonline.org/HOL/LandingPage?handle=hein.journals/uchclf2016&div=15&id=&page=
papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=3543744
Kell még néhány?
Nem MINDENKI rasszista, hanem INTÉZMÉNYESÜLT a rasszizmus. A kettő nem ugyanaz. Én az előbbit soha nem mondtam, az utóbbi viszont bizonyított tény.
Hogy lehet egy rasszista országban demokratikusan választva a kisebbséghez tartozó vezető? Elárulod?Oké.
Sobri Jóska
Akkor most vagy az van, hogy te úgy kelsz fel, hogy felidegesítesz embereket vagy te vagy az ördög ügyvédje, és ki akarod hozni a legtöbbet belőlünk.
De belekezdtem, végigcsinálom: ne mondtam, hogy az ország rasszista, intézményesült a rasszizmus, a kettő nem ugyanaz. És úgy választották meg, ahogy Trump is elnök lett, 3 millióval kevesebb szavazattal: neki volt több elektora.

több mint 5 éve
Szuper. Akkor meg igaza van undisputedlynek, amikor pont ezt írta, hogy az amerikai társadalom nem rasszista. Az, hogy van néhány százalék, mint ez a pöcs rendőr, az meg vagy magában tartja, és akkor mi közünk hozzá, vagy kiengedi, akkor meg felelősségre vonják miatta. Miért tüntetnek MOST a feketék? Sobri JóskaMondjuk azért, hogy magában tartsa és a kettő közül ne az utóbbi történjen meg? Te elintézettnek éreznéd a dolgot, ha minden századik ember Sobri gyűlölő lenne, és én számon kérnélek, hogy mi a faszért tüntetsz, hiszen ha a Sobri gyűlölő kussban van akkor nem ér atrocitás, ha meg lelő ne aggódjál mert majd elkapjuk?
Tenni kell azért, hogy a Sobri gyűlölő inkább kussban maradjon, mint lövöldözzön. És ha úgy érzed, hogy nem tesznek meg eleget, akkor tüntetsz. Nem bonyolult ez, azt furcsállom, hogy el kell ezt magyarázni.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
A következő mondandóm ez lett volna... A kinti rendőrök nem a bokor mögül trafiznak, hanem minden nap az életüket kockáztatják. És tényleg sajnos ebbe bele-bele csúszik 1-1 hiba. Ezért írtam múlt héten, hogy 499 jó igazoltatást a kutya nem vesz elő, csak ezt az egyet.Nézd, itt megvárta, hogy kihúzza a kezét a zsebéből:Banyek a fehéreket is ugyanúgy agyonlövik ha sokat ugrálnak! Nem fajfüggő, csak a sok észkombájn ezzel akarja palástolni az egyéb hiányosságait!Philando Castile illedelmesen közölte a rendőrrel, hogy van engedéllyel tartott fegyvere a kesztyűtartóban, és ott van a tárcája is. Szeretné elvenni, erre NÉGYSZER belőtt a rendőr. Sokat ugrált, utána is sokat ugrált a barátnője is.
NB2
www.youtube.com/watch?v=PEjipYKbOOU
Két perccel azután, hogy lelőtték a pasiját, a fekete "kretén" végig illedelmesen beszél a rendőrrel, mert neki ez a túlélés záloga. Ott volt a lánya.
Ezt is érdemes végighallgatni.
www.youtube.com/watch?v=aufMdURbitU
Bizonyára SEMMI köze a bőrszínéhez, bizonyára így van... Ez csak a nigger kártya.
Gyurma Pappa
www.reddit.com/r/rage/comments/6t2g7m/officer_gets_shot_after_ordering_suspect_to_take/
vagy:
www.dailymail.co.uk/news/article-4033688/Shocking-footage-shows-suspect-shooting-two-police-officers-Georgia-asked-repeatedly-hands-pockets.html
ezek nem "ütik" a te videóid, csak mutatni akarom, hogy legtöbbször van 1 másodpercük mérlegelni, mi ehhez nem vagyunk hozzászokva legtöbb rendőr akivel beszéltem életében nem volt ilyen helyzetben viszont ha naponta többször kerülsz veszélyes helyzetbe biztosan fogsz hibázni, mindenki hibázik. Na most ha ennyi "eset" van akkor bizony hiba is lesz bőven.
Természetesen viselnie kell mindenkinek a következményeket, vannak rasszista rendőrök, vannak akik a rasszista kártyát használják ki....
Viszont Amerikában rendőrnek lenni az nem automatikusan gyors nyugdíj, felénk egyszer volt lövöldözés, helyi zsaruk ki se mentek megvárták a speciális egységet.
rokaur
több mint 5 éve
Szuper.Én amikor katona voltam egy nyüzüge cigány haverommal mászkáltam sokat. Bementünk mondjuk egy antikváriumba, vagy cukrászdába, sokszor azt kérdezték tőlem, hogy "veled van"? Sose tőlem, hogy vele vagyok e. Csak egyszer, amikor egy cigány buliba mentünk, és valami öreg fószer kérdezte ezt tőlünk, és mondtam, hogy velem van, persze, az öreg, meg szigorúan rámnézett és mondta nekem, hogy "nem téged kérdeztelek gádzsó". Ez rasszizmus? Ez az emberi alaptermészet.Sobri JóskaDe, ez rasszizmus. Ha emberi alaptermészet lenne, akkor mindenki csinálná. De nem csinálja. Kb. minden huszadik vagy századik csinálja.
peterk2005
Akkor meg igaza van undisputedlynek, amikor pont ezt írta, hogy az amerikai társadalom nem rasszista.
Az, hogy van néhány százalék, mint ez a pöcs rendőr, az meg vagy magában tartja, és akkor mi közünk hozzá, vagy kiengedi, akkor meg felelősségre vonják miatta.
Miért tüntetnek MOST a feketék?
Nalátod.És mindezt egy olyan USA-ban, ahol 2008-2016 között fekete elnök volt. Hogy lehet egy rasszista országban demokratikusan választva a kisebbséghez tartozó vezető? Elárulod?Sobri JóskaSzívesen. Úgy, hogy a lakosság nagy része nem rasszista. Sőt, utálja a rasszistákat. De 5% vagy 10% rasszista is éppen elég nagy gond tud lenni.
peterk2005
Akkor megismétlen a kérdésem:
Miért tüntetnek MOST a feketék?
Mi a céljuk?
A pöcs le van tartóztatva, mit akarnak?
több mint 5 éve
Hátha valaki tudja a választ, én nem:Miért tüntetnek MOST a feketék?
Hogy a rasszizmus mondjon le?
Hogy az Oscar-jelöltek között legyen mindig legalább egy fekete?
Kaepernicket szerződtesse egy NFL csapat?
Mi a céljuk?
Mit kívánnak ezzel elérni?
Hagyjuk is a fosztogatós részt, a tüntetéseknek mi a célja most? (Nem az oka, a célja.)
A pöcs rendőr letartóztatásban, Trump nem fog lemondani, a rasszizmus egy ilyen eseménysorozat után erősödik, nem csökken, a fekete és a fehér gyakornokok közül a feketének kérik a kártyáját ezentúl is, nem a hipszternek (kivétel, ahol fekete a biztonsági szolgálat), gazdagabbak nem lesznek tőle, iskolázottabbak, megbecsültebbek se, mi a jó válasz?
Miért tüntetnek most a feketék?
több mint 5 éve
Igen. Kb. mindenki igyekszik ügyesen rákommunikálni, hogy a feketéket éri rasszizmus, és ez az egész történéssorozat erről szól. Nem, nem erről szól. Az ostoba suttyóságról szól, a kulturálatlanságról, a lúzerségről, akár fekete, akár fehér.Sobri JóskaNos azért, mert a "mindenki" szerint ez a rasszizmusról szól. Ahogy 2006 például Gyurcsány hazudtunkjáról szólt, nem a lerohant TV székházról vagy meglovasított tankról. Ha a szemed túl szelektíven szűr, úgy hogy csak az utóbbit engedi számodra látni, az nem a "mindenki" baja, hanem a szemedé. 😊
Én amikor katona voltam egy nyüzüge cigány haverommal mászkáltam sokat. Bementünk mondjuk egy antikváriumba, vagy cukrászdába, sokszor azt kérdezték tőlem, hogy "veled van"? Sose tőlem, hogy vele vagyok e. Csak egyszer, amikor egy cigány buliba mentünk, és valami öreg fószer kérdezte ezt tőlünk, és mondtam, hogy velem van, persze, az öreg, meg szigorúan rámnézett és mondta nekem, hogy "nem téged kérdeztelek gádzsó". Ez rasszizmus? Ez az emberi alaptermészet.Sobri JóskaDe, ez rasszizmus. Ha emberi alaptermészet lenne, akkor mindenki csinálná. De nem csinálja. Kb. minden huszadik vagy századik csinálja.
És mindezt egy olyan USA-ban, ahol 2008-2016 között fekete elnök volt. Hogy lehet egy rasszista országban demokratikusan választva a kisebbséghez tartozó vezető? Elárulod?Sobri JóskaSzívesen. Úgy, hogy a lakosság nagy része nem rasszista. Sőt, utálja a rasszistákat. De 5% vagy 10% rasszista is éppen elég nagy gond tud lenni.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
rokaur
876
Nézd, itt megvárta, hogy kihúzza a kezét a zsebéből:Banyek a fehéreket is ugyanúgy agyonlövik ha sokat ugrálnak! Nem fajfüggő, csak a sok észkombájn ezzel akarja palástolni az egyéb hiányosságait!Philando Castile illedelmesen közölte a rendőrrel, hogy van engedéllyel tartott fegyvere a kesztyűtartóban, és ott van a tárcája is. Szeretné elvenni, erre NÉGYSZER belőtt a rendőr. Sokat ugrált, utána is sokat ugrált a barátnője is.
NB2
www.youtube.com/watch?v=PEjipYKbOOU
Két perccel azután, hogy lelőtték a pasiját, a fekete "kretén" végig illedelmesen beszél a rendőrrel, mert neki ez a túlélés záloga. Ott volt a lánya.
Ezt is érdemes végighallgatni.
www.youtube.com/watch?v=aufMdURbitU
Bizonyára SEMMI köze a bőrszínéhez, bizonyára így van... Ez csak a nigger kártya.
Gyurma Pappa
www.reddit.com/r/rage/comments/6t2g7m/officer_gets_shot_after_ordering_suspect_to_take/
vagy:
www.dailymail.co.uk/news/article-4033688/Shocking-footage-shows-suspect-shooting-two-police-officers-Georgia-asked-repeatedly-hands-pockets.html
ezek nem "ütik" a te videóid, csak mutatni akarom, hogy legtöbbször van 1 másodpercük mérlegelni, mi ehhez nem vagyunk hozzászokva legtöbb rendőr akivel beszéltem életében nem volt ilyen helyzetben viszont ha naponta többször kerülsz veszélyes helyzetbe biztosan fogsz hibázni, mindenki hibázik. Na most ha ennyi "eset" van akkor bizony hiba is lesz bőven.
Természetesen viselnie kell mindenkinek a következményeket, vannak rasszista rendőrök, vannak akik a rasszista kártyát használják ki....
Viszont Amerikában rendőrnek lenni az nem automatikusan gyors nyugdíj, felénk egyszer volt lövöldözés, helyi zsaruk ki se mentek megvárták a speciális egységet.
Szerkesztette: rokaur
több mint 5 éve
Bizonyára SEMMI köze a bőrszínéhez, bizonyára így van... Ez csak a nigger kártya.Egyedi példát mire nem tudsz hozni?
Gyurma Pappa
Ha valami trollkodás, akkor ez az.
Egyedi esetekkel példálózni.
Ahol nyilvánvaló, hogy XY elkövető rasszista. De attól még nem rasszista mindenki.
Általánosságban rasszistázni és egyedi esetekkel alátámasztani, pont olyan általánosítás, mint maga a rasszizmus.
több mint 5 éve
Igen. Kb. mindenki igyekszik ügyesen rákommunikálni, hogy a feketéket éri rasszizmus, és ez az egész történéssorozat erről szól.Ez szerinted faji elégedetlenség? Úgy, hogy 8 évig fekete elnök volt? Lófaszt. Ez szintiszta szociális nyomorúság, annyi köze van a bőrszínhez, származáshoz, hogy abba van csomagolva.Igen, ez szociális nyomorúság. Álltotta valaki hogy nem az?
Sobri Jóska
peterk2005
Nem, nem erről szól.
Az ostoba suttyóságról szól, a kulturálatlanságról, a lúzerségről, akár fekete, akár fehér.
Persze, hogy éri rasszizmus a feketét.
Pont annyira néz ferde szemmel egy fehér egy feketére, mint egy fekete egy fehérre.
És ez így van, amióta világ a világ.
És mivel az USA-ban több a fehér, így nyilván ott a feketéket ez jobban érinti.
Nigériában a fekete a több, ott a fehéreket nem igazán kedvelik általánosságban.
Kínában meg a fehér is a fekete is egyaránt alsóbb polcon van, mint a sárga.
Indiában meg mindenki, akinek nem megfelelő a pötty a homlokán.
De ennek mind semmi köze a mostani amerikai történésekhez.
Az intézményesült rasszizmus szociális helyzettől függetlenül érint minden feketét. Colbert mondott el egy történetet, ami megmaradt (most hogy mennyire vele esett meg az nyilván kérdéses, de lényegtelen): adott egy fekete gyakornok srác és a egy fehér gyakornok srác. Előbbi öltönyös, rendezett fiatalember, utóbbi "hipszter". Az előbbitől minden nap elkérték az igazolványát a bejárton, utóbbitól sosem. És 1000 ilyen történet van arról, hogy mennyire mindennapos a bőrszín miatti megkülönböztetés. Ez apróság, de amikor a gyerek szeme láttára lelövik az autóban a színesbőrű apát vagy hisztériukusan rendőrt hívnak egy sétálgató feketére, vagy furgonnal utána mennek és úgy lövik le. Ezek mind egyértelműen mutatják, hogy amerikai társadalom része a rasszizmus, és nem csak szociális hátrányos helyzetűek között.Azért mindennapos a bőrszín miatti megkülönböztetés, mert különbözik a bőrszín.
Gyurma Pappa
És az emberekbe genetikailag kódolt a xenophóbia.
Mész a Belvárosban, szembejön 3 fehér suttyó angol turista kikerülöd. Ha 3 kongói diák, akkor még az utca másik oldalára is átmész.
Én amikor katona voltam egy nyüzüge cigány haverommal mászkáltam sokat. Bementünk mondjuk egy antikváriumba, vagy cukrászdába, sokszor azt kérdezték tőlem, hogy "veled van"? Sose tőlem, hogy vele vagyok e. Csak egyszer, amikor egy cigány buliba mentünk, és valami öreg fószer kérdezte ezt tőlünk, és mondtam, hogy velem van, persze, az öreg, meg szigorúan rámnézett és mondta nekem, hogy "nem téged kérdeztelek gádzsó".
Ez rasszizmus?
Ez az emberi alaptermészet.
Ami Colbert példát írtál, amit én írtam, ez arról szól.
Messze van mindkettő a rasszizmustól.
Amikor meg egy suttyó fasz megöl egy embert, az gyilkoság. Ha egy vállaltan rasszista, fajvédő, árja pöcs teszi, az is "csak" egy gyilkosság.
Nem jogalap a fosztogatásokhoz, megtorlásokhoz, erőszakhoz, és szerintem még a tüntetésekhez sem.
Addig volt a megmozdulásoknak jogalapja, amíg a pöcs rendőrt le nem tartóztatták.
Innentől ez nem "a zemberek" dolga, hanem a hatóságoké.
Ha meg a hatóságokban nem bíznak, akkor csinálják a forradalmat és viseljék a következményeit.
És mindezt egy olyan USA-ban, ahol 2008-2016 között fekete elnök volt.
Hogy lehet egy rasszista országban demokratikusan választva a kisebbséghez tartozó vezető? Elárulod?
több mint 5 éve
Banyek a fehéreket is ugyanúgy agyonlövik ha sokat ugrálnak! Nem fajfüggő, csak a sok észkombájn ezzel akarja palástolni az egyéb hiányosságait!Philando Castile illedelmesen közölte a rendőrrel, hogy van engedéllyel tartott fegyvere a kesztyűtartóban, és ott van a tárcája is. Szeretné elvenni, erre NÉGYSZER belőtt a rendőr. Sokat ugrált, utána is sokat ugrált a barátnője is.
NB2
Két perccel azután, hogy lelőtték a pasiját, a fekete "kretén" végig illedelmesen beszél a rendőrrel, mert neki ez a túlélés záloga. Ott volt a lánya.
Ezt is érdemes végighallgatni.
www.youtube.com/watch?v=aufMdURbitU
Bizonyára SEMMI köze a bőrszínéhez, bizonyára így van... Ez csak a nigger kártya.

több mint 5 éve
Banyek a fehéreket is ugyanúgy agyonlövik ha sokat ugrálnak! Nem fajfüggő, csak a sok észkombájn ezzel akarja palástolni az egyéb hiányosságait!szóval szted az a megoldás hogy hagyjuk úgy a rendszert ahogy van, elvégre bőrszíntől függeltenül kimosdatják a túlkapás miatt gyilkoló rendőröket?
www.washingtonpost.com/graphics/2019/national/police-shootings-2019/
Tényleg rohadt idegesítő ezzel a rasszizmusra hivatkozni, mintha ez valami mentsvár lenne. Halkan megjegyzem a kinti néger közösség kísértetiesen hasonlít a mi "kisebbségünkre". Azért mert cigány vagyok című nóta hányszor elhangzik, pedig szimplán csak az emberek a sok megélt rossz tapasztalatok miatt fordulnak el tőlük vagy bizalmatlanok. És ilyenkor nem az jut eszükbe, hogy a rohadt anyját a sok gyökérnek aki miatt nekem szenvednem kell, hanem rögtön rasszizmust kiáltanak!
NB2
nem az lenne a megoldás hogy alapjaiban megreformálni a rendszert hogy származástól, nemtől, ... függetlenül ilyen ne történhessen meg?
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Banyek a fehéreket is ugyanúgy agyonlövik ha sokat ugrálnak! Nem fajfüggő, csak a sok észkombájn ezzel akarja palástolni az egyéb hiányosságait!www.washingtonpost.com/graphics/2019/national/police-shootings-2019/
Tényleg rohadt idegesítő ezzel a rasszizmusra hivatkozni, mintha ez valami mentsvár lenne. Halkan megjegyzem a kinti néger közösség kísértetiesen hasonlít a mi "kisebbségünkre". Azért mert cigány vagyok című nóta hányszor elhangzik, pedig szimplán csak az emberek a sok megélt rossz tapasztalatok miatt fordulnak el tőlük vagy bizalmatlanok. És ilyenkor nem az jut eszükbe, hogy a rohadt anyját a sok gyökérnek aki miatt nekem szenvednem kell, hanem rögtön rasszizmust kiáltanak!
több mint 5 éve
Hogy függ ez össze azzal, hogy onnan 2500 km-re LA-ben LV boltokat fosztogatnak, másutt másmilyen boltokat fosztogatnak, hasonlóan távoli városokban fekete rendőröket gyilkolnak, Jon Jonesoknak kell hazazavarnia a látszólag az egész lényegéből szart se felfogó randalírozó pöcsöket Albuquerqueben, New Yorkban bedeszkázzák a plázákat, kijárási tilalmakat rendelnek el, ésatöbbi?Sobri JóskaÚgy függ össze, ahogy a napkitörés / erőmű felrobbanása utáni áramszünet összefügg a megemelkedő bűnözéssel. Vagy egy sportmeccs utáni utcai karnevál. Apropót teremt.
Ez szerinted faji elégedetlenség? Úgy, hogy 8 évig fekete elnök volt? Lófaszt. Ez szintiszta szociális nyomorúság, annyi köze van a bőrszínhez, származáshoz, hogy abba van csomagolva.Igen, ez szociális nyomorúság. Álltotta valaki hogy nem az?
Sobri Jóska


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
...Oké. Akkor még egyszer: a faji különbségek miatti tüntetések és a fosztogatások nem egyenlőek. Az előbbi a tényleges, intézményesült rasszizmusról szól, az utóbbi, ahogy megfogalmaztad sokkal inkább a szociális különbségekről. Mindkettő azonos tőről fakad, mindkettő azonos okokból nem tudja megfékezni a kormányzat, de nem ugyazok.
Sobri Jóska
Az intézményesült rasszizmus szociális helyzettől függetlenül érint minden feketét. Colbert mondott el egy történetet, ami megmaradt (most hogy mennyire vele esett meg az nyilván kérdéses, de lényegtelen): adott egy fekete gyakornok srác és a egy fehér gyakornok srác. Előbbi öltönyös, rendezett fiatalember, utóbbi "hipszter". Az előbbitől minden nap elkérték az igazolványát a bejárton, utóbbitól sosem. És 1000 ilyen történet van arról, hogy mennyire mindennapos a bőrszín miatti megkülönböztetés. Ez apróság, de amikor a gyerek szeme láttára lelövik az autóban a színesbőrű apát vagy hisztériukusan rendőrt hívnak egy sétálgató feketére, vagy furgonnal utána mennek és úgy lövik le. Ezek mind egyértelműen mutatják, hogy amerikai társadalom része a rasszizmus, és nem csak szociális hátrányos helyzetűek között.
Az, hogy a csőcselék jelentős része kisebbdségi, és főleg fekete, nehezen nem értlemezhető az előbbi egyenes következményeként, de ettől függetlenül nem ugyanaz. A csőcselék viselkedése semmit nem mondd el az adott népcsoport egészének viselkedéséről, csak mivel ők hangosak, kártékonyak és feltűnőek is, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy ez az egész sokaságra jellemző viselkdés minta.
És ezt te is pontosan olyan jól tudod, mint én. Csak mondom. Atttól hogy válaszoltam, még tudom, hogy trollkodsz.

több mint 5 éve
És ez mi?miért nem mennek Ghánába, Nigériába, Kamerunba, Gabonba, Kongóba, Angolába? Ott bizonyára nincsenek feketéket fajilag basztató fehérek.Lehet arra ritkán jár ilyen vonat
Sobri Jóska
www.youtube.com/watch?v=GBB8iRkmUKc
Peszinter Ferenc
Valami posztmodern fajgyűlöletellenes tiltakozó performansz?
A szociális nyomor, a tanulatlanság és az ostobaság megnyilvánulásának tűnik, nem öntudatos fekete forradalmárok állásfoglalásának a rendőri túlkapások esetleg a faji alapú sérelmek ellen.
több mint 5 éve
miért nem mennek Ghánába, Nigériába, Kamerunba, Gabonba, Kongóba, Angolába? Ott bizonyára nincsenek feketéket fajilag basztató fehérek.Lehet arra ritkán jár ilyen vonat
Sobri Jóska
www.youtube.com/watch?v=GBB8iRkmUKc