Politika

69 feliratkozó

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 405 — The Mathematician
Mondjuk ezek a zsernyákok is szép emberek. Persze az ázsiai meg az arab (vagy félnéger? Nem tom, nem vagyok szakértő) is biztos direkt pont csak a feketéket fajgyűlölte.
warr_b
Annyira viccesek vagytok ti rasszisták, hogy mennyire nem értitek a saját elmebajotok lényegi problémáit sem.

Nem az a gond, hogy egy-egy-egy rendőr rasszista vagy sem, hanem az a gond, hogy a rasszizmus intézményesült. Az a gond, hogy a rendvédelmi szerveken belül úgy kommunikálnak, hogy a nigger az biztos bűnöző.

Nehéz ezt egyszerűbben megfogalmazni. Minden bizonnyal mindegyiknek vannak néger barátai középiskolából, akivel együtt fociztak vagy még oviban együtt rúgták a pöttyöst, esetleg a szomszéd is latino. Ezek majd érvek lesznek a bíróságon is.

Én nem is figyeltem, hogy milyen a bőrszínük, mert nem lényeges. Faji alapon különböztetik meg a bánásmódot az amerikai rendőrségen belül, ezt hívják racial profilingnak vagy intézményesült rasszizmusnak. Ehhez semmi köze, hogy az egyik rendőr ázsiai származású a másik meg látszólag közel-keleti.
Gyurma Pappa
Miből szűrted le, higy rasszista volnék? 🙂

Beraktam az ügyben érintett négy rendőr fényképét, amiatt, mert mindenhonnan az harsog, hogy a FEHÉR rendőrök hogy bánnak a feketékkel, meg az egész úgy apropója, hogy a többségi fehér társadalom milyen rasszista, a feketék hogy el vannak nyomva. No ehhez képest a négy zsaruból csak kettő fehér. Tou Thao és Alexander Kueng a másik kettő neve. Csak annyira akartam volna rámutatni, hogy ne már állandóan és kizárólag a fehérek legyenek csak a rosszak, szemetek, rasszisták. A feketék is ugyanúgy rasszisták, meg az ázsiaiak is.
warr_b
igen? én police brutality-t olvasok mindenhol, nem pedig white plice brutality-t

az igen egy másik kérdés hogy a rasszizmus olyan mint a nemi erőszak, csak fehér férfi követheti el

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 30 002 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Mondjuk ezek a zsernyákok is szép emberek. Persze az ázsiai meg az arab (vagy félnéger? Nem tom, nem vagyok szakértő) is biztos direkt pont csak a feketéket fajgyűlölte.
warr_b
Annyira viccesek vagytok ti rasszisták, hogy mennyire nem értitek a saját elmebajotok lényegi problémáit sem.

Nem az a gond, hogy egy-egy-egy rendőr rasszista vagy sem, hanem az a gond, hogy a rasszizmus intézményesült. Az a gond, hogy a rendvédelmi szerveken belül úgy kommunikálnak, hogy a nigger az biztos bűnöző.

Nehéz ezt egyszerűbben megfogalmazni. Minden bizonnyal mindegyiknek vannak néger barátai középiskolából, akivel együtt fociztak vagy még oviban együtt rúgták a pöttyöst, esetleg a szomszéd is latino. Ezek majd érvek lesznek a bíróságon is.

Én nem is figyeltem, hogy milyen a bőrszínük, mert nem lényeges. Faji alapon különböztetik meg a bánásmódot az amerikai rendőrségen belül, ezt hívják racial profilingnak vagy intézményesült rasszizmusnak. Ehhez semmi köze, hogy az egyik rendőr ázsiai származású a másik meg látszólag közel-keleti.
Gyurma Pappa
Miből szűrted le, higy rasszista volnék? 🙂

Beraktam az ügyben érintett négy rendőr fényképét, amiatt, mert mindenhonnan az harsog, hogy a FEHÉR rendőrök hogy bánnak a feketékkel, meg az egész úgy apropója, hogy a többségi fehér társadalom milyen rasszista, a feketék hogy el vannak nyomva. No ehhez képest a négy zsaruból csak kettő fehér. Tou Thao és Alexander Kueng a másik kettő neve. Csak annyira akartam volna rámutatni, hogy ne már állandóan és kizárólag a fehérek legyenek csak a rosszak, szemetek, rasszisták. A feketék is ugyanúgy rasszisták, meg az ázsiaiak is.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Száz év magány.

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 231 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
 www.valaszonline.hu/2020/06/03/george-floyd-gyilkossag-rasszizmus-rendori-brutalitas/

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 924 — zászló zászló szív
Mondjuk ezek a zsernyákok is szép emberek. Persze az ázsiai meg az arab (vagy félnéger? Nem tom, nem vagyok szakértő) is biztos direkt pont csak a feketéket fajgyűlölte.
warr_b
Annyira viccesek vagytok ti rasszisták, hogy mennyire nem értitek a saját elmebajotok lényegi problémáit sem.

Nem az a gond, hogy egy-egy-egy rendőr rasszista vagy sem, hanem az a gond, hogy a rasszizmus intézményesült. Az a gond, hogy a rendvédelmi szerveken belül úgy kommunikálnak, hogy a nigger az biztos bűnöző.

Nehéz ezt egyszerűbben megfogalmazni. Minden bizonnyal mindegyiknek vannak néger barátai középiskolából, akivel együtt fociztak vagy még oviban együtt rúgták a pöttyöst, esetleg a szomszéd is latino. Ezek majd érvek lesznek a bíróságon is.

Én nem is figyeltem, hogy milyen a bőrszínük, mert nem lényeges. Faji alapon különböztetik meg a bánásmódot az amerikai rendőrségen belül, ezt hívják racial profilingnak vagy intézményesült rasszizmusnak. Ehhez semmi köze, hogy az egyik rendőr ázsiai származású a másik meg látszólag közel-keleti.

több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 301 — NFL bracket champion '26
Nálunk nincs egy fekete se.
warr_b


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 876 — The only discipline that lasts, is self discipline
Mondjuk ezek a zsernyákok is szép emberek. Persze az ázsiai meg az arab (vagy félnéger? Nem tom, nem vagyok szakértő) is biztos direkt pont csak a feketéket fajgyűlölte. warr_b
Ezek a Floyd ügy rendőrei? Amúgy számodra ki a cigány? Akinek X faktornál sötéttebb a bőre? Vagy akinek a neve Orbán, Kolompár? Csak azért kérdezem, hogy így egy profil fotó alapján besorolod őket rasszokba. Nekem pl. német felmenőim vannak, Kerschbaumayer-nek születtem, de olyan sötét a bőröm, hogy sok kolompárorbán elbújhat mellette? Én hova számítok? 😊

Amúgy remélem ahogy csitul a háborgás, leakad a narratíva a rendőrgyilkos clipek linkelgetéséről, mert bár ez volt az apropó, ha folytatják, be fogunk tőle sokallni. Ott kint is be fognak.

És el is tereli a problémáról a figyelmet. Egyrészt csak a halálos kimenetelű rendőri esetekben sokkal nehezebb is igazságot tenni, mert abban tényleg rengeteg a faktor. Ráadásul nincsenek is országos méretű, alaposan kielemzett statisztikai adatok. A rendőrségeknek nem kötelező ilyen adatokat leadniuk, van aki mindent korrekten jelent, van aki csak "lead valamit" és van aki semmit nem jelent le. És ugye amit leadnak adatokat, azok is olyanok, hogy a legtöbbet nem nézik meg három oldalról. Ebben a Floyd esetben is az első boncolás, amit a hivatal "saját berken belül" végzett azt állapította meg, hogy a halál elsődleges oka nem is a fizikai kényszerítésből keletkező sérülések voltak. Aztán jött a második boncolás ami meg megállapította, hogy dehogy. És meg is emelték 2nd degree-re a vádat. De eddig az esetek 1%-a jut el, hogy több eredmény, boncolás, vizsgálat is legyen amit aztán majd alaposen meg is néznek. Szóval amit még leadnak, az is nagyon megbízhatatlan. Vannak ugyan helyi - időnként jó minőségű - tanulmányok, de azok eredménye sem egyértelmű. Már konkrétan a gyilkosságok arányára nézve.

Viszont vannak "másodlagos" jellegű tanulmányok, amik meg rendkívül szomorú képet festenek. Például rendőröket videojátékoztattak és figyelték milyen típusú emberre mik a reakciók, vagy megnézték például hogy a sima igazoltatások, olyanok amikből nem lett feljelentés, tehát "akcióba lépési ok sem" volt, azok hogyan zajlanak. És sok helyen valami egészen szomorú különbség jött ki, hogy egy tipikus fehér igazoltatása és egy fekete / egyéb színes bőrű igazoltatása hogy néz ki, milyen arányban teperik le őket, térdelnek rájuk, alkalmaznak ilyen vagy olyan kényszerítő eszközt. Hangsúlyozva, olyan esetekben amikor sem előre, sem közben, sem utólag nem derült ki semmi ok arra, hogy erőszakosak legyenek. És persze a rendőri intézkedés csak a jogszolgáltatás legelső lépése. Ott vannak még a letartóztatás alá vontakkal való bánásmód, a jogvédelem (ügyvéd) biztosításának körülményei, aztán a bírósági eljárások, hogy azok során meddig "húzzák" az ügyeket, milyen szintig kell bizonyítást nyerni egy ügynek, az esküdtszékek milyen arányban döntenek és milyen súlyossággal, milyen mértékű ítéletek születnek hasonló jellegű bűncselekmények esetén ésatöbbi, ésatöbbi. Szóval sokkal-sokkal összetettebb ez annál, hogy hány embert lőnek le. És sajnos mélyebben gyökerező, nehezebben is megoldható.

Rossz nézni ezeket az erőszakos video jeleneteket - legyen bármilyen bőrszínű az áldozat - de engem valahol jobban elkeserít azt látni, hogy NFL játékosok sora - akik elvileg kiemelkedtek, jól élnek, kikerültek a "rossz" környékekről - fakad sírva, akad el a hangja, miközben megszólal a témában, Mert még közöttük is alig akad akinek ne lenne személyes rossz tapasztalata. És nem csak azért mert amikor gyerek volt rossz helyen élt, hanem már kiemelkedve, úgy, hogy elvileg szociális, "rossz környéken lakom" stb. oka nem lehet a dolognak.

Nem kell ahhoz hátba lőni, hogy másodrendűnek érezd magad egy közösségben, társadalomban. Már az meg tudja keseríteni az életet, ha "csak" annyi történik, hogy a munkahelyén nem ismerik el, lenézik a munkáját, rossz a főnöke, stb. Kihat a lelkiállapotra, visszahat a családra, stb. Munkahelyet legalább lehet váltani, ha hazaérsz, legalább azzal tudod magad bíztatni, hogy amint lehet eljövök onnan. Bőrszínt viszont nem, abba egy életre bele ragadtál, ha hazaértél se vígasztalhatod magad azzal, hogy majd felmondok és akkor jobb lesz...

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 405 — The Mathematician
vicces sztori 😀
 pcworld.hu/pcwtrend/egy-twitter-fiok-frappans-gorbe-tukrot-tartott-donald-trump-ele-279731.html

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Peszinter Ferenc 811 — 中国加油
Mondjuk ezek a zsernyákok is szép emberek. Persze az ázsiai meg az arab (vagy félnéger? Nem tom, nem vagyok szakértő) is biztos direkt pont csak a feketéket fajgyűlölte.
warr_b
Áh, ezek mind fehérek.

"Az afroamerikai George Floydot egy igazoltatás során négy fehér rendőrtiszt a földre kényszerítette"
 index.hu/kulfold/2020/06/01/usa_zavargasok_tuntetesek/
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 30 002 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Mondjuk ezek a zsernyákok is szép emberek. Persze az ázsiai meg az arab (vagy félnéger? Nem tom, nem vagyok szakértő) is biztos direkt pont csak a feketéket fajgyűlölte.



Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
 www.origo.hu/nagyvilag/20200603-black-lives-matter-antifa-egyesult-allamok-zavargasok-soros-gyorgy.html
megvan az összeborulás alapja 😀
Negritis
Ez olyan, hogy elolvasod az URL-t, és ezzel el is olvastad a cikket, felesleges kattintani.
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
itt a vágatlan, teljes verzió, rá fogom magam venni:

 www.youtube.com/watch?v=aoajtl7BSe0
Vrij6
Bayer kb 1 szó / másodperc tempóval beszél mindig, szal sztem gyorsítsd csak fel 200%-osra, és akk már is csak háromnegyed óra 😀

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 231 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
itt a vágatlan, teljes verzió, rá fogom magam venni:

 www.youtube.com/watch?v=aoajtl7BSe0

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 848 — Cowboys fan
Marci legalább nem Momentum konform. Én a Momentumban látom az új Fidesz veszélyét. Fiatal, tanult yuppiek gyülekezete, egyelőre marhára homályos hogy hol vannak a morális, erkölcsi határvonalak. Simán kinézem belőlük, hogy beülnének a hatalomba és Orbánibb rendszert faragnának az Orbánénál, még jobban "zsebre" rakva az országot. Persze az is lehet, hogy nem, a választásuk nekik is meglesz, ahogy Orbánéknak is megvolt. Marci mindenesetre nem fog közéjük passzolni az tuti.

Ez a mostani Deák téres videója viszont nekem nem tetszett. Túlságosan elvitte a hév, zavaros szóáradatt lett az egész szociális oktatásos szövegből. Megérthető amit akar mondani, de nem minket kell meggyőznie (legalábbis nem engem). Sokkal jobban és világosabban kell megfogalmazni - meg is lehet - ahhoz, hogy némi gondolkodnivalót adjon azoknak is, akik ilyen sztoriknál Torockai videóira kattintanak először. Közöttük is akadnak akik gondolkodnak is ha van min.
peterk2005
nincs hozzá se tökük, se tehetségük.
Amadeus
sőt még az is lehet, hogy nem is ez a céljuk
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 097 — Így remélem megfelelek nektek.....
Én ezzel is emlékezem:

 www.youtube.com/watch?v=StKq2P58GoY
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 30 002 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Tök jók a témák amik most itt éppen előkerülnek, de ma lenne egy sokkal fontosabb téma is.

Ez nem éppen egy index kompatibilis téma, de korrekt videót csináltak :

 index.hu/video/2020/06/04/trianon_trianon100_erdely_kepbehozo/

Ez pedig egy tök jó sorozat volt, kár, hogy megszűnt. Idevágó része
 www.youtube.com/watch?v=dVCXYhvT2L8
FLZOLI
Igen, elég szomorú, hogy ez így elsikkad, pláne egy 100 éves évfordulón...


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 694 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Tök jók a témák amik most itt éppen előkerülnek, de ma lenne egy sokkal fontosabb téma is.

Ez nem éppen egy index kompatibilis téma, de korrekt videót csináltak :

 index.hu/video/2020/06/04/trianon_trianon100_erdely_kepbehozo/

Ez pedig egy tök jó sorozat volt, kár, hogy megszűnt. Idevágó része
 www.youtube.com/watch?v=dVCXYhvT2L8

több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 773
Marci legalább nem Momentum konform. Én a Momentumban látom az új Fidesz veszélyét. Fiatal, tanult yuppiek gyülekezete, egyelőre marhára homályos hogy hol vannak a morális, erkölcsi határvonalak. Simán kinézem belőlük, hogy beülnének a hatalomba és Orbánibb rendszert faragnának az Orbánénál, még jobban "zsebre" rakva az országot. Persze az is lehet, hogy nem, a választásuk nekik is meglesz, ahogy Orbánéknak is megvolt. Marci mindenesetre nem fog közéjük passzolni az tuti.

Ez a mostani Deák téres videója viszont nekem nem tetszett. Túlságosan elvitte a hév, zavaros szóáradatt lett az egész szociális oktatásos szövegből. Megérthető amit akar mondani, de nem minket kell meggyőznie (legalábbis nem engem). Sokkal jobban és világosabban kell megfogalmazni - meg is lehet - ahhoz, hogy némi gondolkodnivalót adjon azoknak is, akik ilyen sztoriknál Torockai videóira kattintanak először. Közöttük is akadnak akik gondolkodnak is ha van min.
peterk2005
nincs hozzá se tökük, se tehetségük.
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 30 002 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Az amerikai anyacég vezetése össznépi kötelező meetinget/tájékoztatót/előadást szervezett mára az usában kialakult helyzetről, problémáról. Még szerencse hogy szabin vagyok, így nyugodtan kihagyhatom. Mi a tökömet érdekel ez engem Mo-on élő magyar emberként? Nálunk nincs egy fekete se. Fasz kivan ezzel a lassan minden téren jelen lévő kötelezően arcba tolt érzékenyítéssel, hogy a melegek, a feketék, az akárkik... miért kell nekem mindenhonnan ezt látnom, hallanom, amikor alapvetően rohadtul nem érdekel?
Mi is szervezzünk az amerikaiaknak kötelező Trianon-megemlékezést? Faszomért nem lehet békén hagyni az embert, napok óta erről szólnak a kintről jövő céges email-ek.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 405 — The Mathematician
 www.origo.hu/nagyvilag/20200603-black-lives-matter-antifa-egyesult-allamok-zavargasok-soros-gyorgy.html
megvan az összeborulás alapja 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 858 — capitaine du château de Vienne 1487
 m.youtube.com/watch?v=4aP5ZiK_AFo


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 713 — Lucas Scott
Marci legalább nem Momentum konform. Én a Momentumban látom az új Fidesz veszélyét. Fiatal, tanult yuppiek gyülekezete, egyelőre marhára homályos hogy hol vannak a morális, erkölcsi határvonalak. Simán kinézem belőlük, hogy beülnének a hatalomba és Orbánibb rendszert faragnának az Orbánénál, még jobban "zsebre" rakva az országot. Persze az is lehet, hogy nem, a választásuk nekik is meglesz, ahogy Orbánéknak is megvolt. Marci mindenesetre nem fog közéjük passzolni az tuti.

Ez a mostani Deák téres videója viszont nekem nem tetszett. Túlságosan elvitte a hév, zavaros szóáradatt lett az egész szociális oktatásos szövegből. Megérthető amit akar mondani, de nem minket kell meggyőznie (legalábbis nem engem). Sokkal jobban és világosabban kell megfogalmazni - meg is lehet - ahhoz, hogy némi gondolkodnivalót adjon azoknak is, akik ilyen sztoriknál Torockai videóira kattintanak először. Közöttük is akadnak akik gondolkodnak is ha van min.
peterk2005
Igen benne van a momentumban. De sztem esélyük sem lesz a 2/3ra. Rohadtul nem csinálja egyik ellenzéki part sem amit kellene. Szarnak a vidékre, nem mennek le max választási kampány idején. Ráadásul egyiknek sincs pénze és nem úgy néz ki h lesz.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 713 — Lucas Scott
Marci rendesen bedurrant, de jól áll neki.

 youtu.be/dzvUopkUQyE
Sobri Jóska
bejön mi?
Amadeus
Ja.
Összeszedett, művelt, jól kommunikál, van esze, szíve, célja.
Még kicsit idealista annyiban, hogy hisz a “társadalmi igazságban”, osztályharcokban, kizsákmányolásban, de több értelem és elszántság van benne, mint a teljes magyar ellenzékben zusammen.
Még ezt levetkezi, életszerűsíti, akkor jó lesz ez 10 év múlva.
Sobri Jóska
Mire lesz jó?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 876 — The only discipline that lasts, is self discipline
Marci legalább nem Momentum konform. Én a Momentumban látom az új Fidesz veszélyét. Fiatal, tanult yuppiek gyülekezete, egyelőre marhára homályos hogy hol vannak a morális, erkölcsi határvonalak. Simán kinézem belőlük, hogy beülnének a hatalomba és Orbánibb rendszert faragnának az Orbánénál, még jobban "zsebre" rakva az országot. Persze az is lehet, hogy nem, a választásuk nekik is meglesz, ahogy Orbánéknak is megvolt. Marci mindenesetre nem fog közéjük passzolni az tuti.

Ez a mostani Deák téres videója viszont nekem nem tetszett. Túlságosan elvitte a hév, zavaros szóáradatt lett az egész szociális oktatásos szövegből. Megérthető amit akar mondani, de nem minket kell meggyőznie (legalábbis nem engem). Sokkal jobban és világosabban kell megfogalmazni - meg is lehet - ahhoz, hogy némi gondolkodnivalót adjon azoknak is, akik ilyen sztoriknál Torockai videóira kattintanak először. Közöttük is akadnak akik gondolkodnak is ha van min.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 924 — zászló zászló szív
Ennek szerintem eleg eros utohangja lesz, akar Trump valasztasi vereseget is eloidezheti, mivel nagyban erodalja a rola alkotott LAw and Order kepet:
 www.theatlantic.com/politics/archive/2020/06/james-mattis-denounces-trump-protests-militarization/612640/
undisputedly
Trumpot megtépte már a COVID is, de azt még úgy-ahogy megúszhatta volna (áprilisban már pozitívba fordultak a lakosság szubjektív gazdasági kilátásai, ami ugye választás szempontjából fontosabb, mint a tények), de itt teljesen elnézte a válaszcsapás hogyanját és mértékét.