USA és a világ
az átlag magyar antiszemitizmus két pilléren alapszik: 1, nagyapáink még ilyen szellemben nevelődtek, és gyerekként azt hallottad, hogy nagypapi borgőzös állapotban a zsidókat szidja; 2, az átlag magyar szid akárkit is, ha azt kell megindokolni, hogy miért elég neki az a szar, amiben él. a mindenkori hatalom meg adja a lovat alájuk. a két vh között a zsidókat kellett utálni, aztán a zsidókat, az imperialistákat meg a reakciósokat, aztán a komcsikat, most meg prüsszelt-migráncsokat-sorost-libbancsokat-narancsidiótákat-bárkit. ez utóbbiba a zsidók is beleférnek.Minden antiszemitizmus, vagy valakinek azért való utálata amiről nem tehet egy pilléren alapszik.
itthon meg amikor beszélgetünk dolgokról, akkor azon megy a matekozás, hogy hogyan próbáljunk meg úgy meghatározni dolgokat, hogy a gyerek az iskolában még félreérthetően se szólaljon meg (= nehogy azt higgyék, hogy otthon állandóan zsidóznak, ha egyszer nem az folyik. úgyhogy nálunk nincs szó zsidókról. zsidó/izraelita vallásúak vannak, pont mint ahogy muszlim vallásúak).
slowmotion
Azon, hogy a gyűlölködő egy buta pöcs.
A megoldás: legyél te is zsidó.
Ahogy a homofób törvény óta meleg lettem, legalábbis annyiban, hogy beleképzelem magam és átérzem, hogy engem mennyire zavarna ha az rám is vonatkozna. Kurvára.
Vagy amikor a cigányozás volt a menő, akkor nem tudsz belehibázni, ha cigány leszel, hiszen egy roma pont annyira tehet arról, hogy roma, mint te arról, hogy nem vagy roma.
Magyar tudsz lenni?
Mert akkor tudsz cigány is, zsidó is, ukrán is, orosz is, stb.
És ha ez így túl elvont, akkor érdemes meghallgatni a múltheti Fridi podcastot, ott Frei teljesen jól vázol két valid megközelítést az ukrán-orosz konfliktusról.
És az áll a zsidó-palesztin vagy a magyar-román, vagy bármelyik ilyen ostoba szembenállásra, konfliktusra.
Ahogy r.baggio aláírása is tűpontosan leírja, nincs igazság, csak igazságok vannak. És lehet két egymással teljesen ellentétes dolog egyszerre igaz.
A konkrét helyzetre értelmezve most legyél nyugodtan zsidó. Ha meg majd béke lesz, és Izrael random, minden ok nélkül lebombáz egy palesztin falut, akkor legyél palesztin.
Pontosan. Elkeserítő, hogy mennyire tipikus szövegek mennek itt. Jajjj, már bírálni se szabad az izraeli kormányt, mert akkor rögtön nácinak bélyegeznek... Mintha maguk az izraeliek nem bírálnák éppen eleget a saját kormányukat. Sok héten át százezrek vonultak az utcára tüntetni. (Nem úgy, mint Magyarországon, ugyebár.)ha erre fognék mindent, akkor azt írom, hogy aki bármiben is az izraelieket kritizálja, az egy mocskos antiszemita, de nem ezt tettemez megint olyan szintu dolog, hogy ha vki kritizalni meri vagy akar csak megemliti azokat a szaraz tenyeket, amik mondjuk Izraelt negativ szinben tunteti fel, akkor az antiszemita? ne fogjunk mar erre ra mindent ...De itt olyan gyűlölet van egyik-másik félnél, hogy ezt mi itt nem érthetjük meg.plusz van egy be nem ismert komoly antiszemitizmus sokaknál, ami néha-néha felbugyog a mélyből
NB2
r.baggio
csebi
viszont dolgoztam épp eleget emberekkel és mindenfajta nációval ahhoz, hogy tudjam, 2023-ban van egy nagyon mélyen lappangó, egy átlag állampolgár részéről elismerhetetlen ellenszenv/gyűlölet a zsidókkal szemben és sok "bezzeg ők mit is tettek" kommentnél bizony ez buggyan fel
r.baggio
Elég sok tanulmány szól arról, hogy a modern antiszemitizmus Izrael-ellenességben nyilvánul meg, de ebből nem következik, hogy nem szabad bírálni az izraeli kormányt. Miért ne lehetne? Az nem mindegy, hogy a bírálatok mennyire tényszerűek, mennyire van mögöttük tudás, mennyire (ellenséges) érzelmektől fűtöttek és mennyire egyoldalúak. Ha valaki azt írja például, hogy "hatalmas baklövés volt, amit a palesztinok csináltak", akkor ezzel a megfogalmazással egyrészt szépítgeti az esztelen vérengzést, másrészt olyan benyomást kelt, mintha a terrortámadás csak amolyan véletlen kisiklás lenne a Hamász részéről, nem pedig a szervezet lényege és lételeme.
Gázában a Hamász van hatalmon. (Megjegyzem, tavaly ősszel az egymást máskülönben utáló palesztin szervezetek megállapodást kötöttek, és megegyeztek abban, hogy egy éven belül választást tartanak Gázában. Tessék, itt van.) Izraelnek azzal a Hamásszal kellene tárgyalnia és "békés megoldást keresnie a konfliktusra", amely deklaráltan nem mondott le a terrorról, és amelyet mellesleg nemcsak az USA, hanem az EU is terrorszervezetként tart nyilván. (Oroszország - érdekes módon - nem.) Milyen értelmes tárgyalás képzelhető el egy olyan szervezettel, amely az elpusztításomra törekszik?
az átlag magyar antiszemitizmus két pilléren alapszik: 1, nagyapáink még ilyen szellemben nevelődtek, és gyerekként azt hallottad, hogy nagypapi borgőzös állapotban a zsidókat szidja; 2, az átlag magyar szid akárkit is, ha azt kell megindokolni, hogy miért elég neki az a szar, amiben él. a mindenkori hatalom meg adja a lovat alájuk. a két vh között a zsidókat kellett utálni, aztán a zsidókat, az imperialistákat meg a reakciósokat, aztán a komcsikat, most meg prüsszelt-migráncsokat-sorost-libbancsokat-narancsidiótákat-bárkit. ez utóbbiba a zsidók is beleférnek.De ha rákérdezel, hogy "na mit is", akkor a 90%-a nem tud felsorolni 3 dolgot... Pedig van három. Legalább.ha erre fognék mindent, akkor azt írom, hogy aki bármiben is az izraelieket kritizálja, az egy mocskos antiszemita, de nem ezt tettemez megint olyan szintu dolog, hogy ha vki kritizalni meri vagy akar csak megemliti azokat a szaraz tenyeket, amik mondjuk Izraelt negativ szinben tunteti fel, akkor az antiszemita? ne fogjunk mar erre ra mindent ...De itt olyan gyűlölet van egyik-másik félnél, hogy ezt mi itt nem érthetjük meg.plusz van egy be nem ismert komoly antiszemitizmus sokaknál, ami néha-néha felbugyog a mélyből
NB2
r.baggio
csebi
viszont dolgoztam épp eleget emberekkel és mindenfajta nációval ahhoz, hogy tudjam, 2023-ban van egy nagyon mélyen lappangó, egy átlag állampolgár részéről elismerhetetlen ellenszenv/gyűlölet a zsidókkal szemben és sok "bezzeg ők mit is tettek" kommentnél bizony ez buggyan fel
r.baggio
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az átlag magyar antiszemitizmus legalább annyira megalapozott, mint a magyar pirézgyűlölet.
Lecsó
itthon meg amikor beszélgetünk dolgokról, akkor azon megy a matekozás, hogy hogyan próbáljunk meg úgy meghatározni dolgokat, hogy a gyerek az iskolában még félreérthetően se szólaljon meg (= nehogy azt higgyék, hogy otthon állandóan zsidóznak, ha egyszer nem az folyik. úgyhogy nálunk nincs szó zsidókról. zsidó/izraelita vallásúak vannak, pont mint ahogy muszlim vallásúak).
criminal lawyer or criminal lawyer?
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
De ha rákérdezel, hogy "na mit is", akkor a 90%-a nem tud felsorolni 3 dolgot... Pedig van három. Legalább.ha erre fognék mindent, akkor azt írom, hogy aki bármiben is az izraelieket kritizálja, az egy mocskos antiszemita, de nem ezt tettemez megint olyan szintu dolog, hogy ha vki kritizalni meri vagy akar csak megemliti azokat a szaraz tenyeket, amik mondjuk Izraelt negativ szinben tunteti fel, akkor az antiszemita? ne fogjunk mar erre ra mindent ...De itt olyan gyűlölet van egyik-másik félnél, hogy ezt mi itt nem érthetjük meg.plusz van egy be nem ismert komoly antiszemitizmus sokaknál, ami néha-néha felbugyog a mélyből
NB2
r.baggio
csebi
viszont dolgoztam épp eleget emberekkel és mindenfajta nációval ahhoz, hogy tudjam, 2023-ban van egy nagyon mélyen lappangó, egy átlag állampolgár részéről elismerhetetlen ellenszenv/gyűlölet a zsidókkal szemben és sok "bezzeg ők mit is tettek" kommentnél bizony ez buggyan fel
r.baggio
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az átlag magyar antiszemitizmus legalább annyira megalapozott, mint a magyar pirézgyűlölet.
Szerkesztette: Lecsó
nem teged akartalak kritizalni, nem neked szolt kritikanak. csupan felhivtam a figyelmet egy masik aspektusra is a tortenetnek.ha erre fognék mindent, akkor azt írom, hogy aki bármiben is az izraelieket kritizálja, az egy mocskos antiszemita, de nem ezt tettemez megint olyan szintu dolog, hogy ha vki kritizalni meri vagy akar csak megemliti azokat a szaraz tenyeket, amik mondjuk Izraelt negativ szinben tunteti fel, akkor az antiszemita? ne fogjunk mar erre ra mindent ...De itt olyan gyűlölet van egyik-másik félnél, hogy ezt mi itt nem érthetjük meg.plusz van egy be nem ismert komoly antiszemitizmus sokaknál, ami néha-néha felbugyog a mélyből
NB2
r.baggio
csebi
viszont dolgoztam épp eleget emberekkel és mindenfajta nációval ahhoz, hogy tudjam, 2023-ban van egy nagyon mélyen lappangó, egy átlag állampolgár részéről elismerhetetlen ellenszenv/gyűlölet a zsidókkal szemben és sok "bezzeg ők mit is tettek" kommentnél bizony ez buggyan fel
r.baggio
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
Te náci! Ja nem, én vagyok az.en mindkettot elitelem, es egyikkel sem ertek egyet. ahogy azzal sem, hogy ezek utan csak a palesztinok a szemetek, Izrael meg az angyal.az a baj hogy ha kijelentem hogy: izrael kormánya egy szarházi fasiszta bagázs
csebi
és az egész ország folyamatosan visszaél azzal a státusszal amit az usa jelent neki
akkor én leszek a náci
miközben elég szépen lehet sorolni a dolgokat
sokakban kicsit túlerős a holokauszt bűntudat
Negritis, a vajda
Az üldözött csak addig támogatható morálisan, amíg a szerepek meg nem fordulnak, és át nem találnak esni a ló túloldalára.
Az, aki halomra lövi a palesztin civileket, az pont ugyanolyan hóhér, mint aki az izraeli civileket lőtte halomra; és aki ilyenre a parancsot kiadja, az sem különb náluk, egyik oldalon sem.
És lehet vitatkozni, hogy ki volt ott előbb. Akkor az volt, ez meg most van, és most kell megoldást találni rá.
Ez egy olyan konfliktus ami akkor fog véget érni amikor valamelyik fél földel teszi egyenlővé a másikat 😕
ha erre fognék mindent, akkor azt írom, hogy aki bármiben is az izraelieket kritizálja, az egy mocskos antiszemita, de nem ezt tettemez megint olyan szintu dolog, hogy ha vki kritizalni meri vagy akar csak megemliti azokat a szaraz tenyeket, amik mondjuk Izraelt negativ szinben tunteti fel, akkor az antiszemita? ne fogjunk mar erre ra mindent ...De itt olyan gyűlölet van egyik-másik félnél, hogy ezt mi itt nem érthetjük meg.plusz van egy be nem ismert komoly antiszemitizmus sokaknál, ami néha-néha felbugyog a mélyből
NB2
r.baggio
csebi
viszont dolgoztam épp eleget emberekkel és mindenfajta nációval ahhoz, hogy tudjam, 2023-ban van egy nagyon mélyen lappangó, egy átlag állampolgár részéről elismerhetetlen ellenszenv/gyűlölet a zsidókkal szemben és sok "bezzeg ők mit is tettek" kommentnél bizony ez buggyan fel
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
már nem számolom, hogy hányszor hallom csak az igazságszolgáltatás berkein belül azt a kifejezést, hogy “más vallású”.De itt olyan gyűlölet van egyik-másik félnél, hogy ezt mi itt nem érthetjük meg.plusz van egy be nem ismert komoly antiszemitizmus sokaknál, ami néha-néha felbugyog a mélyből
NB2
r.baggio
Amúgy a legbedöbbentőbb számomra a nyugati ballib elit és akadémiai közeg antiszemitizmusa volt a napokban. Corbyn Angliában pl valami egészen botrányosat húzott.
criminal lawyer or criminal lawyer?
en mindkettot elitelem, es egyikkel sem ertek egyet. ahogy azzal sem, hogy ezek utan csak a palesztinok a szemetek, Izrael meg az angyal.az a baj hogy ha kijelentem hogy: izrael kormánya egy szarházi fasiszta bagázs
csebi
és az egész ország folyamatosan visszaél azzal a státusszal amit az usa jelent neki
akkor én leszek a náci
miközben elég szépen lehet sorolni a dolgokat
sokakban kicsit túlerős a holokauszt bűntudat
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
ez megint olyan szintu dolog, hogy ha vki kritizalni meri vagy akar csak megemliti azokat a szaraz tenyeket, amik mondjuk Izraelt negativ szinben tunteti fel, akkor az antiszemita? ne fogjunk mar erre ra mindent ...De itt olyan gyűlölet van egyik-másik félnél, hogy ezt mi itt nem érthetjük meg.plusz van egy be nem ismert komoly antiszemitizmus sokaknál, ami néha-néha felbugyog a mélyből
NB2
r.baggio
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
És akkor még nem tudjuk, hogy az oroszok mit kavartak a háttérben.ugye a hezbollah azzal kezdett, hogy belépnek a háborúba. Tegnap kaptak egy sort a libanoni határon. Ma jött a hezbollah, hogy mégsem lépnek be Gázáért a háborúba.Szerintem arra vártak hogy valaki meg belép melléjük. De nem jött senki.Itay and Hadar Berdichevsky hid their 10-month-old twins in a hidden shelter as Hamas terrorists were trying to brake into their home.
— Visegrád 24 (@visegrad24) October 9, 2023
They were both murdered.
Their children were found alive by Israeli soldiers 12 hours later pic.twitter.com/YVxg56RfBb
Még mennyi ilyen fog előjönni, adtak muníciót most a zsidóknak, hogy a földdel tegyék egyenlővé Gázát, és senki nem fog szólni egy szót sem, pedig ott nem ezrek hanem tízezrek fognak meghalni.
Kíváncsi leszek kiderül e miért volt jó ez a Palesztinoknak..
Nomac
Azt is simán kinezem hogy az irániak azt mondtak majd jönnek ők is aztán mégsem.
Toca
A palesztinokat beugrasztották, aztán most szépen magukra hagyják. Első körben a sajátjaik.
Amadeus von Dollárbaloldal
De itt olyan gyűlölet van egyik-másik félnél, hogy ezt mi itt nem érthetjük meg.plusz van egy be nem ismert komoly antiszemitizmus sokaknál, ami néha-néha felbugyog a mélyből
NB2
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
eloszor is azt a hataratkelot ne ugy fogd fel, mint mondjuk Horgost. konkretan hetekkel korabban regisztralni kell a helyi Palesztin hatosagoknal, ha ki akarsz lepni. altalaban van is egy kihallgatas-meghallgatas mielott engedelyezik. ezek utan jonnek meg az egyiptomi hatosagok, akiknel szinten elore jelentkezni kell. ha jol emlekszem havonta 10 ezer ember korul engedik az egyiptomiak, hogy hasznaljak az atkelot.Khmm google maps, Egyiptommal közös határ és vasúti összeköttetés van Gázának. Milyen blokád? Milyen élelmiszerhiány? Ha olyan fontos lenne bárkinek Gáza, akkor ezt már rég megoldották volna.Fülke: „Izraelnek egzisztenciális kérdés ez a háború"ezér elzártak az áramot meg a vizet a teljes övezetben
Ezt kellene felfogni két fotelszagértés között. Izraelben nem elvek, meg forrásokért zajlik a harc, hanem a létért.
Azt meg — ahogy Bucsánál is, úgy most is - elképesztőnek tartom, hogy több száz ember meggyilkolása - van akit lefejezve, a holttestét meggyalázva - gyerekek, nők elrablása és megerőszakolása - a legfiatalabb túsz egy csecsemő - után még akkor elindul a “jaj hát mit tett Izrael, az elmúlt 10 évben”, meg “Nem kéne megszállni Ciszjordániát” című mosdatás. Ukrán nyelvtörvényezés reloaded.
Vannak bűnök, amiket semmi sem igazol és semmivel sem lehet megmagyarázni. Ezek pedig most ilyenek.
Amadeus von Dollárbaloldal
okos
"Vannak bűnök, amiket semmi sem igazol és semmivel sem lehet megmagyarázni. Ezek pedig most ilyenek."
Gróf de sutianap
Amadeus von Dollárbaloldal
szoval akkor ott vagyunk, hogy akkor annak az artatlan civilnek, aki most menekulne az izraeli hadsereg elol, mar szeptember elejen elore regisztralnia kellett volna, atmenni a Hamasz eljarasan, es remenykednie abban, hogy az egyiptomiak ilyen helyzetben beengedik. ilyenkor nem, hogy tobb hanem kevesebb embert enged be Egyiptom is.
Fülke: „Izraelnek egzisztenciális kérdés ez a háború"miert a Hamasznak lenyegeben nem egzisztencialis kerdes?
Ezt kellene felfogni két fotelszagértés között. Izraelben nem elvek, meg forrásokért zajlik a harc, hanem a létért.
Azt meg — ahogy Bucsánál is, úgy most is - elképesztőnek tartom, hogy több száz ember meggyilkolása - van akit lefejezve, a holttestét meggyalázva - gyerekek, nők elrablása és megerőszakolása - a legfiatalabb túsz egy csecsemő - után még akkor elindul a “jaj hát mit tett Izrael, az elmúlt 10 évben”, meg “Nem kéne megszállni Ciszjordániát” című mosdatás. Ukrán nyelvtörvényezés reloaded.
Vannak bűnök, amiket semmi sem igazol és semmivel sem lehet megmagyarázni. Ezek pedig most ilyenek.
Amadeus von Dollárbaloldal
sztem azt kellene picit jobban megertened, hogy itt nem nyelvtorvenyrol van szo, nem az tortent, hogy Izrael betiltotta volna az arab nyelvet a palesztinoknak. az tortenik folyamatosan evrol evre, hogy mindket fel folyamatosan ejt civil aldozatokat is. az izraeli erok es a Hamasz is. nem 10 evvel ezelott hanem iden is 100as nagysagrendben haltak meg palesztin aldozatok az izraeli erok tevekenysege miatt.
en mindkettot elitelem, es egyikkel sem ertek egyet. ahogy azzal sem, hogy ezek utan csak a palesztinok a szemetek, Izrael meg az angyal.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
ugye a hezbollah azzal kezdett, hogy belépnek a háborúba. Tegnap kaptak egy sort a libanoni határon. Ma jött a hezbollah, hogy mégsem lépnek be Gázáért a háborúba.Szerintem arra vártak hogy valaki meg belép melléjük. De nem jött senki.Itay and Hadar Berdichevsky hid their 10-month-old twins in a hidden shelter as Hamas terrorists were trying to brake into their home.
— Visegrád 24 (@visegrad24) October 9, 2023
They were both murdered.
Their children were found alive by Israeli soldiers 12 hours later pic.twitter.com/YVxg56RfBb
Még mennyi ilyen fog előjönni, adtak muníciót most a zsidóknak, hogy a földdel tegyék egyenlővé Gázát, és senki nem fog szólni egy szót sem, pedig ott nem ezrek hanem tízezrek fognak meghalni.
Kíváncsi leszek kiderül e miért volt jó ez a Palesztinoknak..
Nomac
Azt is simán kinezem hogy az irániak azt mondtak majd jönnek ők is aztán mégsem.
Toca
A palesztinokat beugrasztották, aztán most szépen magukra hagyják. Első körben a sajátjaik.
criminal lawyer or criminal lawyer?
Visszakérdezek: tudod, mi az a Hamász?amugy ezt megragadva.lehet ugye a konteós narratíva, hogy Izrael nagyon is jól látta, hogy mi történik, esetleg kicsit még meg is tolta őket, hogy legyen indok az Endlösungra.Endlösungot emlegetni Izrael esetében... Nos, minimum ízléstelen és kegyeletsértő. (Tudom, tudom. Nem úgy gondoltad.)
slowmotion
nagylaza, főpohárnok
szted Izreal mikor es milyen lepeseket tett mondjuk az elmult 10 evben, hogy megoldja a palesztin kerdest ugy, hogy minden felnek jo legyen? h a konfliktust megoldja es ne elmelyitse a ket nemzet kozotti szakadekot?
csebi
Khmm google maps, Egyiptommal közös határ és vasúti összeköttetés van Gázának. Milyen blokád? Milyen élelmiszerhiány? Ha olyan fontos lenne bárkinek Gáza, akkor ezt már rég megoldották volna.Fülke: „Izraelnek egzisztenciális kérdés ez a háború"ezér elzártak az áramot meg a vizet a teljes övezetben
Ezt kellene felfogni két fotelszagértés között. Izraelben nem elvek, meg forrásokért zajlik a harc, hanem a létért.
Azt meg — ahogy Bucsánál is, úgy most is - elképesztőnek tartom, hogy több száz ember meggyilkolása - van akit lefejezve, a holttestét meggyalázva - gyerekek, nők elrablása és megerőszakolása - a legfiatalabb túsz egy csecsemő - után még akkor elindul a “jaj hát mit tett Izrael, az elmúlt 10 évben”, meg “Nem kéne megszállni Ciszjordániát” című mosdatás. Ukrán nyelvtörvényezés reloaded.
Vannak bűnök, amiket semmi sem igazol és semmivel sem lehet megmagyarázni. Ezek pedig most ilyenek.
Amadeus von Dollárbaloldal
okos
"Vannak bűnök, amiket semmi sem igazol és semmivel sem lehet megmagyarázni. Ezek pedig most ilyenek."
Gróf de sutianap
criminal lawyer or criminal lawyer?
Szerintem arra vártak hogy valaki meg belép melléjük. De nem jött senki.Itay and Hadar Berdichevsky hid their 10-month-old twins in a hidden shelter as Hamas terrorists were trying to brake into their home.
— Visegrád 24 (@visegrad24) October 9, 2023
They were both murdered.
Their children were found alive by Israeli soldiers 12 hours later pic.twitter.com/YVxg56RfBb
Még mennyi ilyen fog előjönni, adtak muníciót most a zsidóknak, hogy a földdel tegyék egyenlővé Gázát, és senki nem fog szólni egy szót sem, pedig ott nem ezrek hanem tízezrek fognak meghalni.
Kíváncsi leszek kiderül e miért volt jó ez a Palesztinoknak..
Nomac
Azt is simán kinezem hogy az irániak azt mondtak majd jönnek ők is aztán mégsem.
Fülke: „Izraelnek egzisztenciális kérdés ez a háború"ezér elzártak az áramot meg a vizet a teljes övezetben
Ezt kellene felfogni két fotelszagértés között. Izraelben nem elvek, meg forrásokért zajlik a harc, hanem a létért.
Azt meg — ahogy Bucsánál is, úgy most is - elképesztőnek tartom, hogy több száz ember meggyilkolása - van akit lefejezve, a holttestét meggyalázva - gyerekek, nők elrablása és megerőszakolása - a legfiatalabb túsz egy csecsemő - után még akkor elindul a “jaj hát mit tett Izrael, az elmúlt 10 évben”, meg “Nem kéne megszállni Ciszjordániát” című mosdatás. Ukrán nyelvtörvényezés reloaded.
Vannak bűnök, amiket semmi sem igazol és semmivel sem lehet megmagyarázni. Ezek pedig most ilyenek.
Amadeus von Dollárbaloldal
okos
"Vannak bűnök, amiket semmi sem igazol és semmivel sem lehet megmagyarázni. Ezek pedig most ilyenek."
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
Itay and Hadar Berdichevsky hid their 10-month-old twins in a hidden shelter as Hamas terrorists were trying to brake into their home.
— Visegrád 24 (@visegrad24) October 9, 2023
They were both murdered.
Their children were found alive by Israeli soldiers 12 hours later pic.twitter.com/YVxg56RfBb
Még mennyi ilyen fog előjönni, adtak muníciót most a zsidóknak, hogy a földdel tegyék egyenlővé Gázát, és senki nem fog szólni egy szót sem, pedig ott nem ezrek hanem tízezrek fognak meghalni.
Kíváncsi leszek kiderül e miért volt jó ez a Palesztinoknak..
Ha neked úgy könnyebb, gondold azt, hogy megsértődtem.Miért? Például Amiram Levin és Yair Golan is nyilatkozott olyat, hogy sok hasonlóságot látnak.Annak a véleménye, aki Izraelt a náci Németországhoz hasonlítgatja, nem érdekel.hát... de, direkt írtam. pun intended, absolutely. szerinted amúgy az izraeliek nem tolnák bele bulldózerrel az egész Gázai-övezetet a tengerbe, ha tehetnék? csak azért nem teszik, mert a náci Németországgal szemben ők tisztában vannak azzal, hogy tényleg mindent azért ők sem tehetnek meg büntetlenül.lehet ugye a konteós narratíva, hogy Izrael nagyon is jól látta, hogy mi történik, esetleg kicsit még meg is tolta őket, hogy legyen indok az Endlösungra.Endlösungot emlegetni Izrael esetében... Nos, minimum ízléstelen és kegyeletsértő. (Tudom, tudom. Nem úgy gondoltad.)
slowmotion
nagylaza, főpohárnok
de make no mistake, annyi palesztint fognak kinyírni, amennyit az ő logikájuk szerint még éppen meg lehet magyarázni.
ÉS azért nem lesz ebből Varsó vagy Oradour, mert a világ figyel. de csak azért.
slowmotion
nagylaza, főpohárnok
Egy tavalyi közvéleménykutatás során a megkérdezett németek egyharmada gondolta úgy, hogy Izrael úgy bánik a palesztínokkal, ahogy a nácik bántak a zsidókkal.
Még külön ilyen wikipédia oldal is van 😀
Szóval egyáltalán nem annyira elrugaszkodott dolog ez, persze megsértődni és nácizni mindig sokkal egyszerűbb...
warr_b
Fülke: „Izraelnek egzisztenciális kérdés ez a háború"Mondtam, hogy nem rajongok a zsidókért, de ezt én sem értem, hogy miért kellett civileket öldösni. Ott vannak a katonák azokat nyírják.
Ezt kellene felfogni két fotelszagértés között. Izraelben nem elvek, meg forrásokért zajlik a harc, hanem a létért.
Azt meg — ahogy Bucsánál is, úgy most is - elképesztőnek tartom, hogy több száz ember meggyilkolása - van akit lefejezve, a holttestét meggyalázva - gyerekek, nők elrablása és megerőszakolása - a legfiatalabb túsz egy csecsemő - után még akkor elindul a “jaj hát mit tett Izrael, az elmúlt 10 évben”, meg “Nem kéne megszállni Ciszjordániát” című mosdatás. Ukrán nyelvtörvényezés reloaded.
Vannak bűnök, amiket semmi sem igazol és semmivel sem lehet megmagyarázni. Ezek pedig most ilyenek.
Amadeus von Dollárbaloldal
De itt olyan gyűlölet van egyik-másik félnél, hogy ezt mi itt nem érthetjük meg.
Miért? Például Amiram Levin és Yair Golan is nyilatkozott olyat, hogy sok hasonlóságot látnak.Annak a véleménye, aki Izraelt a náci Németországhoz hasonlítgatja, nem érdekel.hát... de, direkt írtam. pun intended, absolutely. szerinted amúgy az izraeliek nem tolnák bele bulldózerrel az egész Gázai-övezetet a tengerbe, ha tehetnék? csak azért nem teszik, mert a náci Németországgal szemben ők tisztában vannak azzal, hogy tényleg mindent azért ők sem tehetnek meg büntetlenül.lehet ugye a konteós narratíva, hogy Izrael nagyon is jól látta, hogy mi történik, esetleg kicsit még meg is tolta őket, hogy legyen indok az Endlösungra.Endlösungot emlegetni Izrael esetében... Nos, minimum ízléstelen és kegyeletsértő. (Tudom, tudom. Nem úgy gondoltad.)
slowmotion
nagylaza, főpohárnok
de make no mistake, annyi palesztint fognak kinyírni, amennyit az ő logikájuk szerint még éppen meg lehet magyarázni.
ÉS azért nem lesz ebből Varsó vagy Oradour, mert a világ figyel. de csak azért.
slowmotion
nagylaza, főpohárnok
Egy tavalyi közvéleménykutatás során a megkérdezett németek egyharmada gondolta úgy, hogy Izrael úgy bánik a palesztínokkal, ahogy a nácik bántak a zsidókkal.
Még külön ilyen wikipédia oldal is van 😀
Szóval egyáltalán nem annyira elrugaszkodott dolog ez, persze megsértődni és nácizni mindig sokkal egyszerűbb...
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta