NCAA beharangozó, 2. játékhét

Írta: vassadi — 2013. szeptember 7., 13:02

Egyebek mellett Georgia - South Carolina és Michigan - Notre Dame rangadó szerepel a második forduló felhozatalában.

NCAA beharangozó, 2. játékhét

Az első forduló összefoglalója ITT!

Miami Hurricanes - Florida Gators (12.)
Szeptember 7., szombat, 18:00 (TV: Digi Sport 1, élő)

A szombati első idősáv kínálatából messze kiemelkedik a Hurricanes és a Gators állami rangadója, melyet 2008 után rendeznek meg ismét. Mindkét együttesnél alapelvárás, hogy a csapat megnyerje saját divízióját, amihez Al Golden gárdájának védelmi, míg Will Muschamp alakulatának támadó oldalon kell jelentős előrelépést produkálni a tavalyi szezonhoz képest. A Canes védőfalában és linebacker-egységében még találunk ACC-szinten átlag felettinek mondható játékosokat (Chickillo, Perryman), a secondary viszont ingatag lábakon áll, a Brent Pease koordinálta offense-ben pedig elsősorban az irányító és az elkapók személye az, ami bizonytalanná teszi a gépezet megfelelő működését. Ezzel párhuzamosan a Gators defense, valamint a Stephen Morris és Duke Johnson által fémjelzett Hurricanes támadósor a maga nemében egyaránt kiemelkedőnek számít, így a szombati meccsen is ennek a két egységnek a párharca szolgáltatja az igazi csemegét. A Florida számára a nemzeti döntős esélyek javítása (vagy egyáltalán életben tartása) miatt fontos ez a mérkőzés, míg a Miami egy győzelemmel végképp alátámasztaná, hogy hosszú évek elteltével újfent komoly tényező a csapat országos viszonylatban is.

Akikre érdemes figyelni:
Miami: Stephen Morris (QB), Duke Johnson (RB), Phillip Dorsett (WR), Allen Hurns (WR), Seantrel Henderson (OT), Brandon Linder (OG), Anthony Chickillo (DE), Denzel Perryman (LB)
Florida: Jeff Driskel (QB), D.J. Humphries (OT), Jonotthan Harrison (C), Ronald Powell (DE/LB), Dante Fowler (DE), Dominique Easley (DT), Antonio Morrison (LB), Loucheiz Purifoy (CB/WR), Marcus Roberson (CB), Kyle Christy (P)

A Temple - Houston találkozó érdekessége, hogy ez lesz a Cougars első főcsoporton belüli mérkőzése az AAC-ben. Cincinnatiben nagyszerűen indult a Tuberville-éra, az első fordulóban kiütéses győzelmet arattak a Purdue ellen, most pedig egy másik Big Ten csapatot, az Illinoist próbálhatják meg felülmúlni. A papírforma a Bearcats mellett szól, és jelen állás szerint a Louisville elsőszámú kihívói is ők lehetnek az Americanben. Mindkét találkozó 18:00-kor kezdődik.

Tennessee Volunteers - Western Kentucky Hilltoppers
Szeptember 7., szombat, 18:21

A Bobby Petrino vezette WKU eséllyel pályázik arra, hogy a Kentucky után egy másik SEC-csapat skalpját is begyűjtse. A Volunteers ugyan előrébb tart az újjáépítési folyamatban, mint divízióriválisa, az „önkéntesek” azonban új irányítóval, teljesen kicserélődött elkapósorral, valamint sémaváltáson átesett védelemmel futottak neki a 2013-as szezonnak, így bőven van kérdőjel a csapaton belül; a másodosztályú Austin Peay elleni sima győzelemből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Amennyiben Butch Jones már debütáló idényében bowl-szerepléshez akarja segíteni a knoxville-i gárdát, a Hilltoppers elleni mérkőzést feltétlenül meg kell nyerniük, figyelembe véve, hogy a Vols menetrendje az egész FBS-ben az egyik legnehezebb: csoportjuk három gigászán (South Carolina, Georgia, Florida) és állandó ellenfelükön, az Alabamán túl non-konf meccsen az Oregonnal is találkoznak, nem beszélve olyan csapatokról, mint az Auburn, a Missouri, vagy a Vanderbilt, melyek mindegyike komoly potenciállal bír. Bobby Petrino számára a WKU-s megbízatás vélhetően csak ugródeszka egy BCS-csapathoz vezető úton, de az egykori Arkansas-főedző rezüméjén kétségtelenül jól mutatna egy újabb SEC-ellenfél legyőzése a Sun Belt bajnoki címére hajtó kiscsapattal.

Akikre érdemes figyelni:
Tennessee: Rajion Neal (RB), Antonio Richardson (OT), Ja’Wuan James (OT), Zach Fulton (OG), James Stone (OG), Jacques Smith (DE), Daniel McCullers (DT), A.J. Johnson (LB), Curt Maggitt (LB), Byron Moore (S)
Western Kentucky: Antonio Andrews (RB), Willie McNeal (WR), Cameron Clemmons (OT), Sean Conway (C), Andrew Jackson (LB), Xavius Boyd (LB), Jonathan Dowling (S), Kiante Young (S)

A szezon előtt érdekes párosításnak tűnt az Ohio State (3.) és a San Diego State összecsapása, a Mountain West jobb csapatai közé sorolt Aztecs azonban az első játékhéten simán kikapott a másodosztályú Eastern Illinois-tól, így erősen kérdéses, hogy az MWC-ben tavaly megosztott bajnoki címet szerző együttes mekkora ellenállást tud tanúsítani Urban Meyer alakulatával szemben. A Toledo múlt héten, Gainesville-ben nem tudott meglepetést okozni, könnyed győzelmet aratott ellenük a Gators. A Rockets ezúttal egy, a Floridáénál gyengébb védelemmel, ugyanakkor sokoldalúbb támadósorral rendelkező SEC-csapat, a Missouri ellen próbálkozhat bravúr elérésével. Hasonló helyzetben van a „rakétákkal” azonos főcsoportban szereplő Buffalo: múlt szombaton kikaptak a Buckeyes vendégeként, most pedig egy másik rangsorolt együttes, a Baylor (23.) otthonában kell pályára lépniük. Mindhárom mérkőzésnek 21:30 a kezdési időpontja.

Georgia Bulldogs (11.) - South Carolina Gamecocks (6.)
Szeptember 7., szombat, 22:30

A hétvége legnagyobb derbijén az SEC keleti divíziójának két fő esélyese mérkőzik meg egymással. A Gamecocks számára jól sikerült a főpróba, könnyedén léptek túl a North Carolina csapatán, a Dawgs ellenben vereséggel nyitott, jóllehet a Tar Heelsnél kategóriákkal jobb ellenféllel kerültek szembe. Ahogy arra számítani lehetett, a teljesen átalakult georgiai védősor még nem állt a helyzet magaslatán, Todd Grantham egysége képtelen volt feltartóztatni a Clemson támadógépezetét. A Bulldogs védelme több nagy játékot is engedett Tajh Boydéknak (elég csak Sammy Watkins 77 yardos TD-jét felidézni), míg a North Carolina ellen Shaq Roland egy 65 yardos elkapott, Mike Davis pedig egy 75 yardos futott touchdownnal jelezte, hogy playmakerekben sem szenved hiányt Steve Spurrier csapatának támadósora, ami különösen aggasztó lehet Mark Richt együttese számára a közelgő csoportrangadó előtt. A Bulldogs defense-től azonban nem csak a nagy játékok limitálása terén, hanem minden más tekintetben is sürgős javulás kell ahhoz, hogy meg tudják állítani a Gamecocks támadóit, még ha Connor Shaw és társai nem is képviselnek ugyanolyan magas szintet, mint a másik dél-karolinai alakulatnál működő offense. A hazaiak secondary-jének nagy segítséget jelenthet Josh Harvey-Clemons jelenléte, akit a Georgia rutintalan, de tehetséges játékosai közül is az egyik legjobbnak tartanak; a másodéves safety a nyitó fordulóban eltiltás miatt nem léphetett pályára. A túloldalon Spurrier sem lehetett maximálisan elégedett a védők teljesítményével, kiváltképp ami Jadeveon Clowney-t illeti; az egyetemi futball jelenlegi talán legjobb játékosa a UNC ellen csak árnyéka volt önmagának. Ettől függetlenül a Dawgs támadófal-emberei nem nyugodhatnak meg, sőt: az egyébként nem rossz erőkből álló kezdő ötöst gyakran a Clemson nem túl veretes védelmi frontja is őrületbe kergette, és nyilván Clowney-nak sem áll szándékában félgőzzel végigjátszani a szezont. A „vadkakasok” linebacker-sora a rossztól ugyan távol áll, de a három új kezdő miatt mindenképpen ez az egység tűnik a védelem legsebezhetőbb pontjának, a futójátékkal és a rövid-közepes passzokkal főként ezt kell kihasználnia a Bulldogsnak, már csak azért is, mert Aaron Murray legveszélyesebb mélységi célpontja, Malcolm Mitchell a szezon hátralévő részére kidőlt, miután az előző mérkőzésen egészen abszurd körülmények között, Gurley TD-jének ünneplése közben keresztszalag-szakadást szenvedett. Nehéz helyzetben várja tehát a Georgia azt a mérkőzést, amely akár az SEC keleti divíziójának első helyéről is dönthet; ha a Gamecocks védelme kellően fel tud pörögni, akkor a Dawgsnak kisebb bravúrra lesz szüksége a győzelemhez.

Akikre érdemes figyelni:
Georgia: Aaron Murray (QB), Todd Gurley (RB), Keith Marshall (RB), Arthur Lynch (TE), Chris Burnette (OG), Garrison Smith (DE), Jordan Jenkins (LB), Damian Swann (CB), Tray Matthews (S), Josh Harvey-Clemons (S)
South Carolina: Connor Shaw (QB), Dylan Thompson (QB), Mike Davis (RB), Shaq Roland (WR), Rory Anderson (TE), Jadeveon Clowney (DE), Chaz Sutton (DE), Kelcy Quarles (DT), Victor Hampton (CB), Jimmy Legree (CB)

 

A Northwestern (19.) és a Syracuse tavaly parádés meccset játszott egymással az első fordulóban, ezúttal is érdemes lesz figyelni a Big Ten egyik élcsapatának és az ACC újoncának csatájára (0:00). A Kansas State a Louisiana-Lafayette-et fogadja, és ha abból indulunk ki, hogy a Big 12 címvédője múlt héten kikapott a másodosztályú North Dakota State-től, akkor talán a Ragin’ Cajuns elleni mérkőzésük sem lesz egyoldalú (0:30).

BYU Cougars - Texas Longhorns (15.)
Szeptember 8., vasárnap, 1:00

Kétféleképpen lehet szemlélni az idei Texast: a pesszimista azt kérdezi, „miért pont idén?”, elvégre az austiniak az utóbbi években rendre úgy futott neki a szezonnak, hogy visszatérnek a szűk elitbe, de ez eddig még nem sikerült nekik, míg az optimista úgy áll hozzá, hogy „mikor, ha nem idén?”, hisz Mack Brown 19 tavalyi kezdőjátékosára ebben az idényben is számíthat. Nincs köztes lehetőség, gyakorlatilag a Longhorns vagy „mindent visz” (a főcsoport-elsőség az alap), vagy megint csalódás lesz a szezon. A csapatra, azon belül is mindenekelőtt a támadósorra az első komolyabb próbatétel Provóban vár, ahol az ország egyik legjobb védelme ellen tesztelhetik, mennyire hatékony az újszerű up-tempo offense, illetve mennyire viseli meg az egységet a nagyszerű koordinátor, Bryan Harsin távozása. A szezon előtt úgy tűnt, hogy a Cougarsnál a QB-helyzet és a támadófal stabilizálódásával az elit defense mellé adekvát offense társulhat, a mormonok azonban a nyitó fordulóban váratlanul kikaptak a Virginiától (a körülmények nem voltak éppen ideálisak, vihar miatt több mint két órán át szünetelt a mérkőzés). Tavaly is hasonlóképp alakult Bronco Mendenhall csapatának idénye, a támadósor képtelen volt felnőni a védelem mellé, és ha ezen idén sem tudnak változtatni, újfent elmaradhatnak a várt sikerek.

Akikre érdemes figyelni:
BYU: Taysom Hill (QB), Jamaal Williams (RB), Cody Hoffman (WR), Ryker Mathews (OT), Eathyn Manumaleuna (NT), Bronson Kaufusi (DE), Kyle Van Noy (LB), Spencer Hadley (LB), Jordan Johnson (CB), Daniel Sorensen (S)
Texas: David Ash (QB), Jonathan Gray (RB), Malcolm Brown (RB), Joe Bergeron (RB), Mike Davis (WR), Mason Walters (OG), Jackson Jeffcoat (DE), Jordan Hicks (LB), Peter Jinkens (LB), Quandre Diggs (CB)

Oklahoma Sooners (16.) - West Virginia Mountaineers
Szeptember 8., vasárnap, 1:00

A másik örökös Big 12 powerhouse-ra, az Oklahomára is ezen a játékhéten vár az első komolyabb kihívás. A West Virginia tavaly az utolsó pillanatokig lépést tudott tartani a konferencia későbbi társ-bajnokával, Bob Stoops tanítványai 50-49-es végeredményt hozó thriller után vonulhattak le győztesen a pályáról. Látva azonban, hogy a Mountaineers az előző fordulóban csak kínkeservesen tudta legyűrni a másodosztályú William & Mary gárdáját (7-17-es félidei állást követően egy késői touchdownnal tudtak fordítani és végül nyerni a „hegylakók”), joggal vetődik fel a kérdés, hogy képes lesz-e egyáltalán megszorítani a WVU a főcsoport egyik elit csapatát. Hiba lenne persze alábecsülni egy olyan támadóegységet, melyet Dana Holgorsen vezényel, tény ugyanakkor, hogy korunk egyik legnagyszerűbb támadóguruja idén már nem számíthat olyan sztárjátékosokra, mint Geno Smith, Tavon Austin, vagy Stedman Bailey. Holgorsennek a Houston egyetemről transzferelő Charles Sims által fémjelzett futójátékban lehet a legnagyobb bizodalma, és a Sooners védelme is inkább talán a földön verhető, figyelembe véve, hogy Mike Stoops védősora egyre inkább a 4-2-5-ös alapfelállás felé tendál, és a defenzív front még korántsem tekinthető kész állapotúnak. Bizonyos szinten ez a támadósorra is igaz, az újdonsült kezdő QB, Trevor Knight a Louisiana-Monroe elleni főpróbán ugyan 103 yardot futott, 28 passzkísérletét azonban csak 86 yardra tudta váltani, jóllehet 3 touchdownt is közbeékelt. A Mountaineers harmatgyenge védelme megfelelő asszisztencia lehet ahhoz, hogy a freshman irányító és egyúttal a teljes támadóegység még inkább formába lendüljön.

Akikre érdemes figyelni:
Oklahoma: Trevor Knight (QB), Blake Bell (QB), Damien Williams (RB), Trey Millard (FB), Jalen Saunders (WR), Trey Metoyer (WR), Gabe Ikard (C), Corey Nelson (LB), Aaron Colvin (CB), Gabe Lynn (DB)
West Virginia: Paul Millard (QB), Clint Trickett (QB), Charles Sims (RB), Quinton Spain (OT), Will Clarke (DT), Isaiah Bruce (LB), Darwin Cook (S), Karl Joseph (S)

Az Auburn - Arkansas State mérkőzés (1:30) pikantériája, hogy a hazaiak vezetőedzője, Gus Malzahn tavaly még az aktuális ellenfelet irányította, ráadásul a Red Wolvesnál töltött egyetlen idényében Sun Belt bajnoki címet nyert a csapattal. Az ASU főedzői posztját jelenleg egy másik nagyszerű offenzív guru, Bryan Harsin tölti be, aki korábban a Texas és a Boise State támadókoordinátoraként dolgozott. Könnyen elképzelhető, hogy ugyanaz lesz a sorsa, mint előtte Hugh Freeze-nek és Malzahnnak, vagyis csak egy évet tölt HC-ként az Arkansas State-nél, ezalatt főcsoport-bajnoki címet szerez (idén is az ASU a favorit a Sun Beltben), majd egy BCS-iskolánál vállal vezetőedzői állást. A két elismert támadó-szakember alakulatának összecsapása pontgazdag találkozót ígér.

Michigan Wolverines (17.) - Notre Dame Fighting Irish (14.)
Szeptember 8., vasárnap, 2:00 (TV: Digi Sport 1, élő)

Aki látta a Michigan és a Notre Dame két évvel ezelőtti összecsapását, az aligha felejti el a történteket, a futballmérkőzésen akkor első alkalommal villanyfénybe boruló Big House-ban a 2011-es szezon egyik legnagyszerűbb meccsét játszotta a két csapat. A Wolverines mind a 14 hazai mérkőzését megnyerte a Brady Hoke érában; az íreknek ezt a sorozatot kellene megtörniük, hogy elinduljanak a BCS Bowl-szereplés felé vezető úton. Nem csak a Michigan elleni derbi, hanem az Irish egész idei eredményességének kulcsa, hogy milyen teljesítményre lesz képes Tommy Rees, aki a tavalyi kezdő irányító, Everett Golson hiányában vehette kézbe ismét a karmesteri pálcát. Az elmúlt három szezonban látottakat összevetve nehéz lenne azzal vitatkozni, hogy Rees szerepeltetése ne jelentene bizonyos szintű minőségbeli visszaesést Golsonhoz képest, de a végzős QB korábban már szerepelt kezdőként a csapatnál (igaz, nem túl effektíven), így a rutin adott, és összességében a kiegészítő személyzet is kielégítő ahhoz, hogy adekvát módon tudja menedzselni az Irish támadóegységét. A mostani Wolverines védősorban a secondary stabilnak tűnik, és bár a defense többi része sem nevezhető gyengének, nincs a csapatban bizonyított pass rusher, míg a linebacker-sorból sérülés miatt hiányzik az egész védelem legjobb játékosa, Jake Ryan, ezek a tényezők pedig mindenképpen kedvezhetnek Reesnek és a teljes ND offense-nek. A túloldalon Denard Robinson távozása után immár teljes értékű alapembernek számít Devin Gardner, akivel az előző szezonban eredményesen üzemelt a rozsomákok támadószekciója, az Irish elit védőegységével szemben pedig lehetőségük nyílik felmérni, hogy hatékonyság szempontjából hol is tart jelenleg az állandósított pro-style szisztéma. Draftszempontból is kifejezetten érdekesnek számít a két kiemelkedő prospect, Taylor Lewan és Stephon Tuitt párharca, már amennyiben Bob Diaco a vakoldalra vezényli a félelmetes pass rushert. Louis Nix III személyében hozzájuk hasonló kaliberű játékost vonultatnak fel az írek a védőfal közepén is, a michigani offensive line belseje viszont csupa rutintalan falemberből áll, és amennyiben a vendégek ezt megfelelően ki tudják használni, az akár mérkőzést eldöntő faktornak is bizonyulhat.

Akikre érdemes figyelni:
Michigan: Devin Gardner (QB), Fitzgerald Toussaint (RB), Derrick Green (RB) Jeremy Gallon (WR), Taylor Lewan (OT), Michael Schofield (OT), Frank Clark (DE), Quinton Washington (DT), Desmond Morgan (LB), Thomas Gordon (S)
Notre Dame: Tommy Rees (QB), T.J. Jones (WR), DaVaris Daniels (WR), Zack Martin (OT), Chris Watt (OG), Christian Lombard (OG), Stephon Tuitt (DE), Sheldon Day (DE), Louis Nix III (NT), Prince Shembo (LB)

 

A korán kelők, avagy későn fekvők figyelmébe két mérkőzést ajánlunk. 4:30-as kezdéssel a USC (25.) idei első főcsoport-mérkőzését játssza a Washington State ellen; a Clancy Pendergast koordinálta, 5-2-es sémát alkalmazó Trojans védelem számára jó tesztnek ígérkezik a Mike Leach-féle Air Raid, és a Cougars játékosainak is van mit bizonyítaniuk a tavalyi pocsék szereplés után. 5:00-tól a Stanford (5.) számára is elrajtol a 2013-as szezon, a Cardinal sorozatban harmadik éve kezdi az idényt a San José State ellen. David Shaw tanítványai tavaly csak nagy szenvedés árán tudták legyőzni a szezont végül 11 győzelemmel záró Spartanst; meglátjuk, az ország egyik legjobb irányítója, David Fales ezúttal mennyire keseríti meg a nemzet egyik legerősebb védőegységének életét, vagy épp fordítva.

Heti NCAA hírek:
- Clint Chelf egy időre a polcra került, Mike Gundy a Mississippi State elleni 21-3-as győzelem során meggyőzőbben teljesítő J.W. Walsh-t nevezte ki az Oklahoma State kezdő irányítójává.
- Les Miles ugyan nem szolgált konkrétumokkal Jeremy Hill státuszát illetően, de a hírek szerint a UAB ellen már pályára léphet a Tigers elsőszámú running backje, akit holtszezonbeli balhéi miatt a nyitó fordulóban eltiltással büntetett a főedző.
- A jelek szerint két másik rangsorolt csapat running backje, Silas Redd (USC) és Matt Jones (Florida) is játszhat már ezen a héten.
- A Northwestern irányítója, Kain Colter agyrázkódásszerű tünetek miatt kénytelen volt idő előtt elhagyni a pályát az első játékhéten, saját állítása szerint azonban készen áll, hogy a Syracuse ellen ismét kezdőként vezesse csapatát. A futó Venric Mark is kisebb lábsérüléssel bajlódik.
- Bill Snyder a Kansas State hétvégi meccsén több lehetőséget fog biztosítani Daniel Samsnek. A KSU idei első mérkőzésén a junior college-ból transzferelő irányító, Jake Waters kapta a snapek túlnyomó részét.
- A Georgia kezdő kickere, Marshall Morgan eltiltás miatt a South Carolina elleni mérkőzésről is hiányozni fog, helyettese változatlanul a walk-on Patrick Beless.
- A Purdue safety-jének, Landon Feichternek mindkét kezében eltört egy csont, ennek ellenére szándékában áll játszani a Boilermakers hétvégi, Indiana State elleni mérkőzésén.
- A Florida State egykori ötcsillagos safety recruitja, a junior Karlos Williams running backként folytatja egyetemi pályafutását. A posztváltásra azért is lehet szükség, mert James Wilder Jr. a Pittsburgh elleni szezonnyitón vállsérülést szenvedett, jóllehet az edzői stáb szerint nem kell huzamosabb időt kihagynia. A Seminoles ebben a fordulóban pihenőhetét tölti.
- Akik számára sérülés miatt befejeződött a 2013-as szezon: Drake Johnson (RB, Michigan), Adrian Flemming (WR, Syracuse), Daniel Jones (CB, Northwestern), Avery Sebastian (S, California). Utóbbi három kezdőjátékos.
- A USC hazai otthonaként szolgáló Los Angeles Coliseum az egyetem teljes körű fennhatósága alá kerül.
- A 2014-es recruiting class legjobb támadófal-embere, Cameron Robinson (OT) az Alabamához kötelezte el magát.

A hétvége 10 legjobb párosítása
1. Georgia Bulldogs (11.) - South Carolina Gamecocks (6.)
2. Michigan Wolverines (17.) - Notre Dame Fighting Irish (14.)
3. Miami Hurricanes - Florida Gators (12.)
4. BYU Cougars - Texas Longhorns (15.)
5. Oklahoma Sooners (16.) - West Virginia Mountaineers
6. Stanford Cardinal (5.) - San José State Spartans
7. Tennessee Volunteers - Western Kentucky Hilltoppers
8. Northwestern Wildcats (19.) - Syracuse Orange
9. Auburn Tigers - Arkansas State Red Wolves
10. USC Trojans (25.) - Washington State Cougars

 

Vass Ádám (vassadi)


Hozzászólások

több mint 10 éve
Medvepapa Seattle Seahawks Washington Huskies 10 — Anthony Richardson fan
Szèp munka, köszi.

Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 10 éve
Go Tenesse!
több mint 10 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 25 — Bears & Illinois fan
Jó összeállítás, külön öröm, hogy megemlítetted az Illinit, legalább egy mondat erejéig....... 😊

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 46
Jó összeállítás, külön öröm, hogy megemlítetted az Illinit, legalább egy mondat erejéig....... 😊csi77
A beharangozó tavalyi formátumában az "Egyéb ajánlott mérkőzések" rovatba került volna a Cincinnati-Illinois, idén ezekről is igyekszem egy-két mondatot írni, hogy mégis miért ajánlott egy adott meccs, mire érdemes ott figyelni, ezért is váltottam a kronologikus sorrendre (top 10-es lista pedig így is van).