NCAA beharangozó, 4. játékhét

Írta: vassadi — 2013. szeptember 20., 22:57

A 4. fordulóban a Stanford és az Arizona State párharca viszi a prímet.

NCAA beharangozó, 4. játékhét

A harmadik forduló eseményeiről itt olvashattok fórumunkon.

A kora esti idősávban az ACC Coastal kapja a főszerepet. Több-kevesebb eséllyel a Georgia Tech és a North Carolina is a főcsoport-döntős szereplésre hajt, amihez a divízió favoritjának tűnő Miamit kellene megelőzniük; ezen tervének megvalósításához próbál egy lépéssel közelebb kerülni mindkét csapat (18:00). A Duke-nak és a Pittsburgh-nek nem lehetnek hasonló ambíciói, a Blue Devils és a Panthers csak a konferencia középmezőnyébe pályázhat. Egyik gárdának sem lesz egyszerű elérni a bowl-jogosultsághoz szükséges minimumot, ilyen szempontból rendkívül fontos lehet számukra ez a találkozó (18:30). A divízió egy másik, döntőre esélyes(?) csapata, a Virginia Tech non-konf meccset játszik a Marshallal (18:00). Frank Beamer alakulata múlt héten az East Carolinát is csak nagy nehézségek közepette tudta felülmúlni, a Thundering Herd pedig papíron nagyobb játékerőt képvisel, mint a Pirates, így könnyen elképzelhető, hogy ezúttal is bekapcsol az upset alert Logan Thomaséknál. A Marshallhoz hasonlóan a San José State is egy BCS-csapatot igyekszik megtréfálni, David Fales és társai a Minnesota otthonába látogatnak (18:00).

Florida Gators (19.) - Tennessee Volunteers
Szeptember 21., szombat, 21:30

Mindkét csapat keserű szájízzel várhatja idei első csoportmérkőzését: a Gators két héttel ezelőtt az állami rivális Miami otthonában szenvedett vereséget, míg a Vols az előző fordulóban futott bele súlyos pofonba az Oregon vendégeként. Will Muschamp legénysége a divízióelsőséget célozta meg, de a Canes elleni produkció láttán több mint kétséges, hogyan fogja felvenni a versenyt ez a csapat a Georgia - South Carolina duóval, míg az önkénteseknek a biztató kezdés után momentumuk sem volt az Autzen Stadiumban. Nem várható túlzottan látványos összecsapás, ha abból indulunk ki, hogy a floridai támadóegység egészen gyalázatos, még a legpesszimistább várakozásokat is alulmúló teljesítménnyel állt elő legutóbb, míg a Tennessee keretében alig van valamirevaló skill player (a Ducks elleni zakó után Butch Jonesnak újra QB-versenyt kellett hirdetnie). A Volunteers - nevek alapján - országos szinten is kiemelkedő támadófalának és a Gators elit védelmi frontjának csatája lehet a mérkőzés legérdekesebb aspektusa. A Florida itt nem bukhat, ha komolyan gondolják a csoportelsőséget, míg a Tennessee-nek egy rendkívül nehéz sorozat folyamán (hat meccs alatt öt rangsorolt együttessel játszanak) most lehet a legjobb esélye egy meglepetés-győzelemre, amennyiben ki tudják használni az ellenfél offense-ének gyengeségeit.

Akikre érdemes figyelni:
Florida: Matt Jones (RB), D.J. Humphries (OT), Jonotthan Harrison (C), Ronald Powell (DE/LB), Dante Fowler (DE), Dominique Easley (DT), Antonio Morrison (LB), Loucheiz Purifoy (CB/WR), Marcus Roberson (CB), Kyle Christy (P)
Tennessee: Rajion Neal (RB), Antonio Richardson (OT), Ja’Wuan James (OT), Zach Fulton (OG), James Stone (OG), Jacques Smith (DE), Daniel McCullers (DT), A.J. Johnson (LB), Curt Maggitt (LB), Byron Moore (S)

Notre Dame Fighting Irish (22.) - Michigan State Spartans
Szeptember 21., szombat, 21:30

Elsősorban a védelmek szerelmeseinek figyelmébe ajánljuk ezt a mérkőzést; két olyan védőegységet láthatunk majd a pályán, melyek egyaránt az ország szűk elitjébe tartoznak. A spártaiak támadószekciójának a másodosztályú Youngstown State ellen már sikerült az a „bravúr”, hogy megelőzzék a defense-t szerzett touchdownok számában, de ha az MSU offense eddigi vergődését és az Irish védelmének minőségét vesszük alapul, akkor kis túlzással megint inkább a védősortól várhatjuk a ponttermelést a michiganiek oldalán. Hozzá kell tenni, hogy a Notre Dame defense némileg elmarad a szezon előtti várakozásoktól, például a Stephon Tuitt és Louis Nix III fémjelezte fal egyelőre korántsem annyira domináns, mint az előző idényben, ugyanakkor még így is borzalmas matchupot jelent a komplett egység Mark Dantonio alakulatának támadói számára. A Michigan State-nél a látszólag semmit sem fejlődő Andrew Maxwell helyét Connor Cook vette át kezdő irányítóként, aki múlt héten jól játszott, az írek azonban egészen másfajta kihívást jelentenek majd számára. Az Irish offense határozottan vállalhatóbb, mint a túloldali támadósor, de Tommy Rees és társai is rettentő nehéz feladat előtt állnak. A végzős QB a Big House-ban dobott két interceptiontől függetlenül nem kezdte rosszul a szezont, mindhárom eddigi meccsén elérte a 300 passzolt yardos határt, most pedig - természetesen a Michigan elleni teljesítményét is figyelembe véve - az is világossá válhat, hogy mire számíthatnak tőle az írek szurkolói a komolyabb ellenfelekkel szemben. A védelmek erőssége alapján hasonló összecsapásra van kilátás, mint amilyen a két csapat tavalyi, összesen 23 pontot hozó találkozója volt, de még ha nem is lesz pontzuhatag, remélhetőleg ezúttal kiélezettebb csatát vív egymással a Notre Dame és a Michigan State.

Akikre érdemes figyelni:
Notre Dame: Tommy Rees (QB), T.J. Jones (WR), DaVaris Daniels (WR), Zack Martin (OT), Chris Watt (OG), Christian Lombard (OG), Stephon Tuitt (DE), Sheldon Day (DE), Louis Nix III (NT), Prince Shembo (LB)
Michigan State: Jeremy Langford (RB), Marcus Rush (DE), Shilique Calhoun (DE), Tyler Hoover (DT), Max Bullough (LB), Denicos Allen (LB), Taiwan Jones (LB), Darqueze Dennard (CB), Isaiah Lewis (S), Kurtis Drummond (S)

Érdekes csapat a Purdue: az első fordulóban simán kikaptak a Cincinnatitől, majd nehézkesen múlták felül az alsóbb osztályú Indiana State-et, múlt héten viszont igencsak emberes teljesítménnyel álltak elő a Notre Dame ellen; az Irish csak a negyedik negyedben tudta megfordítani a mérkőzést. Meglátjuk, mihez kezdenek Darrell Hazell tanítványai az előző fordulóban bizarr körülmények közepette vereséget szenvedő Wisconsin (24.) együttesével. A szezont botladozva kezdő USC-nek a Boston College után egy másik, upsetre éhező kiscsapatot, a Utah State-et kell feltartóztatnia, mielőtt egy kimondottan nehéz hármas szériába (Arizona State, Arizona, Notre Dame) kezdene a Trojans. A West Virginia otthonában tavaly csak annyira futotta a Maryland erejéből, hogy egy ideig meccsben voltak a hegylakók ellen, idén azonban a Terps már győzelmi reményekkel fogadja Dana Holgorsen alakulatát. A Bret Bielema vezette Arkansas-nak a Rutgers otthonában mindenképpen be kell gyűjtenie sorozatban negyedik győzelmét ahhoz, hogy a csapatnak reális esélye legyen a bowl-jogosultság kiharcolására az SEC-meccsek során. A Penn State - Kent State összecsapás az Eurosport 2-n is élőben lesz látható. Mind az öt mérkőzés 21:30-kor kezdődik.

Stanford Cardinal (5.) - Arizona State Sun Devils (23.)
Szeptember 22., vasárnap, 1:00

Múlt héten a napördögök a Wisconsin felülmúlásával legitimizálták divízióelsőséggel kapcsolatos ambícióikat, ezúttal pedig kipróbálhatják, hogy a Pac-12 krémje ellen mire elég a kiegyensúlyozottnak tűnő támadósor és az „orrnehéz” védelem. Todd Graham alakulatának támadóegysége eddig nem okozott csalódást, a Taylor Kelly és Marion Grice vezette offense a szezon első két meccsén a várt eredményességgel üzemelt, Palo Altóban viszont az ország egyik legjobb védősora állja majd útjukat. A backfield miatt továbbra sem kell aggódniuk az ASU szurkolóinak; kérdés, hogy az eddig nem túl produktív WR-állomány hogyan birkózik meg a Stanford defensive backjeivel, illetve hogy az eléggé középszerű támadófal mennyire tudja feltartóztatni Trent Murphy-t és társait. A vendégek front sevenjére pillantva David Shaw tanítványai sem lehetnek nyugodtak, elvégre az ország alighanem legjobb interior pass rushere, Will Sutton igyekszik majd megkeseríteni Kevin Hogan életét. Az All-American kaliberű bal oldali guard, David Yankey fémjelezte Cardinal OL idei egyik legnehezebb feladata előtt áll, nem csak Sutton jelenléte miatt, hanem mert a Sun Devils frontjában a szélre is jut átlagon felüli passzsiettető Carl Bradford személyében. Hogan számára (akit egyesek már most Andrew Luckhoz mérnek) kiváló alkalom lehet a bizonyításra ez a mérkőzés, noha a Stanford támadásban még mindig a futójátékra épít, méghozzá igencsak eredményesen, köszönhetően mindenekelőtt a visszatérő Tyler Gaffney-nek és a támadófal nagyszerű munkájának. A hazaiak nem csak a konferencia trónjára, hanem a nagydöntőre is hajtanak, ehhez pedig aligha férne bele egy vereség ezen a találkozón, míg az Arizona State számára akkor sincs veszve semmi, ha nem sikerül az upset a Cardinal otthonában, de egy bravúrgyőzelemmel országos szinten is meghatározó csapattá léphetnének elő.

Akikre érdemes figyelni:
Stanford: Kevin Hogan (QB), Tyler Gaffney (RB), Cameron Fleming (OT), David Yankey (OG), Khalil Wilkes (C), Ben Gardner (DE), Shayne Skov (LB), A.J. Tarpley (LB), Trent Murphy (LB), Ed Reynolds (S)
Arizona State: Taylor Kelly (QB), Marion Grice (RB), D.J. Foster (RB), Jaelen Strong (WR), Chris Coyle (TE), Carl Bradford (DE/OLB), Will Sutton (DT), Chris Young (LB), Osahon Irabor (CB), Alden Darby (S)

LSU Tigers (6.) - Auburn Tigers
Szeptember 22., vasárnap, 1:45

Nagyszerűen indult Gus Malzahn főedzői ténykedése az Auburnben, a tigrisek három forduló elteltével máris ugyanannyi győzelmet számlálnak, mint tavaly az egész szezonban, és a Washington State, Arkansas State, Mississippi State trió láttán még csak azt sem lehet mondani, hogy egyszerű pofozógépek kerültek volna a Tigers útjába. Az már nem kérdés, hogy a minimális cél a bowl-jogosultság elérése, amihez lesznek még nyerhető(bb) meccsek a menetrenden, de a biztató kezdés után Malzahn tanítványai nyilván az LSU skalpját is szeretnék begyűjteni. A védelemnek még bőven van hova fejlődnie, a támadógépezet azonban a junior college-ból transzferelő QB, Nick Marshall irányításával már most is kellően olajozottan üzemel. Mindazonáltal az ellenfél az LSU, akikről a szezon előtt sokan megfeledkeztek, de egyrészt a Texas A&M Alabama elleni vereségével ismét Les Miles alakulata lépett elő a Crimson Tide első számú vetélytársává, másfelől a louisianai tigrisek szép csendben kezdenek visszakapaszkodni az ország közvetlen élmezőnyébe, amit a rangsorban elfoglalt helyezésük is alátámaszt. Baton Rouge-ban hagyományosan elit színvonalú védőegységek működnek, manapság viszont a támadósor kap nagyobb figyelmet a csapatnál. Az eddig látottak alapján úgy tűnik, hogy az új támadókoordinátornak, a tavaly még a Baltimore Ravensnél dolgozó Cam Cameronnak sikerült ráncba szednie az LSU offense-t, a passzjáték Mettenberger, Beckham és Landry vezetésével rendkívül hatékony, Jeremy Hill visszatérésével pedig minden adott ahhoz, hogy a futójáték is a megszokott eredményességet tudja szállítani. Könnyen a Miles-éra legjobb támadóegysége állhat össze idén, John Chavis védelmét pedig sohasem kell félteni, így a Tigers alulértékelt csapatból (ismét) nagydöntőre esélyes együttessé válhat.

Akikre érdemes figyelni:
LSU: Zach Mettenberger (QB), Jeremy Hill (RB), Odell Beckham Jr. (WR), Jarvis Landry (WR), La’el Collins (OT), Jermauria Rasco (DE), Anthony Johnson (DT), Lamin Barrow (LB), Jalen Mills (CB), Craig Loston (S)
Auburn: Nick Marshall (QB), Tre Mason (RB), Jay Prosch (FB), Reese Dismukes (C), Dee Ford (DE), Gabe Wright (DT), Jeffrey Whitaker (DT), Chris Davis (CB), Jonathon Mincy (CB), Jermaine Whitehead (S)

Texas Longhorns - Kansas State Wildcats
Szeptember 22., vasárnap, 2:00

Nagyon úgy fest, hogy Mack Brown együttese nem szimpla hullámvölgybe került, hanem nyílegyenesen megindult lefelé a lejtőn. Az optimisták persze úgy állnak hozzá, hogy a Longhorns két csúfos veresége egyaránt non-konf meccsen született, így ha sikerül rendet tenni a csapatnál, akkor a Big 12 bajnoki címére (és ezáltal a BCS Bowl-szereplésre) még minden esélyük megvan. Ugyanakkor mostanság nehéz olyan tényezőket találni, melyekbe az austiniak szurkolói kapaszkodhatnak: a védelem katasztrófa, és a jelek szerint a koordinátorváltástól sem várható érdemi javulás, ráadásul az offense is egyre aggasztóbb; legutóbb az Ole Miss ellen például a második félidőben képtelen volt pontot szerezni Major Applewhite egysége. A Kansas State a North Dakota State elleni kudarc után két győzelemmel tudott kozmetikázni mérlegén, de még így is talány, milyen erőt képviselhet idén Bill Snyder alakulata, ezért a szezon első főcsoport-meccse az ő esetükben is meghatározó lesz. A Wildcats leginkább arra alapozhat, hogy a csapat legnagyobb erénye a futójáték hatékonysága, míg a Longhornsnál épp a run defense számít a legkritikusabb pontnak - a texasi védelem tavaly az egész idényben összesen 1251 futott yardot engedélyezett ellenfeleinek, idén viszont három meccs alatt már 926-nál tartanak. A KSU védősorába csak két kezdőjátékos tért vissza tavalyról, így az újjáalakult egység ellen bizakodva léphet pályára a Longhorns offense, jóllehet több alapemberük is sérüléssel bajlódik; David Ash játéka ezúttal is kérdéses.

Akikre érdemes figyelni:
Texas: David Ash (QB), Jonathan Gray (RB), Malcolm Brown (RB), Joe Bergeron (RB), Mike Davis (WR), Mason Walters (OG), Jackson Jeffcoat (DE), Jordan Hicks (LB), Peter Jinkens (LB), Quandre Diggs (CB)
Kansas State: Jake Waters (QB), Daniel Sams (QB), John Hubert (RB), Tyler Lockett (WR), Tramaine Thompson (WR), Cornelius Lucas (OT), Keenan Taylor (OG), B.J. Finney (C), Tre Walker (LB), Ty Zimmerman (S)

BYU Cougars - Utah Utes
Szeptember 22., vasárnap, 4:15 (TV: Digi Sport 2, élő)

A Holy War Utah állam első számú rangadója és egyben az egész egyetemi futball egyik legnagyobb rivalizálása. A Brigham Young váratlan vereséggel indította a szezont a Virginia otthonában, a Texas kiütésével azonban javítani tudtak a mormonok, míg ezzel szemben a Utah biztatóan kezdett, múlt héten viszont hosszabbításban kikaptak az Oregon State-től. Ugyanakkor függetlenül attól, hogy melyik csapat épp milyen formában van, ezen a derbin sohasem lehet biztosra menni, elég csak felidézni a tavalyi összecsapást - a Cougars sem lehetett maximálisan megelégedve szezon végén elért 8-5-ös mutatójával, a Utes azonban egyenesen az idény egyik legnagyobb csalódása volt, a Holy Wart mégis ők nyerték, sorozatban harmadik alkalommal. Ezek közül egy 54-10-es kiütés vitte a prímet, így Bronco Mendenhall legénységének bőven van miért visszavágnia. A két offense nagyjából hasonló kaliberű; Taysom Hillék 96(!) támadó playt átlagolnak mérkőzésenként, és sokatmondó, hogy 550 futott yarddal büntették a Longhornst, míg Travis Wilson és társai a Beavers elleni vereség alkalmával is felírtak 48 pontot a táblára, a védelmek összehasonlításánál ellenben már egyértelműen a mormonok oldalára billen a mérleg nyelve. Az erősebb defense és a hazai pálya előnye miatt a BYU tűnhet a mérkőzés favoritjának, de az utóbbi évek tapasztalatai alapján abszolút kétesélyes és a végsőkig kiélezett csatára van kilátás.

Akikre érdemes figyelni:
BYU: Taysom Hill (QB), Jamaal Williams (RB), Cody Hoffman (WR), Ryker Mathews (OT), Eathyn Manumaleuna (NT), Bronson Kaufusi (DE), Kyle Van Noy (LB), Alani Fua (LB), Jordan Johnson (CB), Daniel Sorensen (S)
Utah: Travis Wilson (QB), Dres Anderson (WR), Jake Murphy (TE), Jeremiah Poutasi (OT), Nate Orchard (DE), Tenny Palepoi (DT), Trevor Reilly (LB), Eric Rowe (S)

Heti NCAA hírek:
- Minden jel arra utal, hogy a sérülésből lábadozó Braxton Miller ebben a fordulóban már pályára léphet. Az Ohio State ellenfele a másodosztályú Florida A&M lesz.
- Ugyancsak sérüléssel bajlódik Taylor Martinez, a Nebraska irányítója; elképzelhető, hogy az edzői stáb nem fogja erőltetni a játékát a South Dakota State ellen.
- A Stanford kezdő defensive endjére, Henry Andersonra lábsérülés miatt vár néhány hetes kihagyás.
- A Vanderbilt rendőrségi ügyei miatt kitette a csapatból Chris Boydot, aki tavaly a Commodores második legeredményesebb elkapója volt Jordan Matthews mögött.
- A Florida State két kezdő védőjátékosát, Christian Jonest (LB) és Eddie Goldmant (DT) is eltiltotta a hétvégi, Bethune-Cookman elleni mérkőzésről a csapatszabályzat megszegése miatt.
- Hasonló okok miatt kapott eltiltást Spencer Hadley is, a Brigham Young kezdő linebackerének azonban nem egy, hanem 5 meccset kell kihagynia.
- Az idei recruiting class egyik legjobb elkapójának, Ricky Seals-Jonesnak műteni kell a térdét, a Texas A&M újonc wide receiverére medical redshirt vár.
- A Nevadánál továbbra is kétséges a kezdő irányító, Cody Fajardo szereplése, miközben a második számú QB, Devin Combs térdszalag-szakadást szenvedett a csapat legutóbbi mérkőzésén.
- A szezonnyitón elszenvedett sérülése után Dri Archer múlt héten néhány play erejéig pályára lépett az LSU otthonában, úgy tűnik azonban, hogy a MAC konferencia egyik legjobb játékosa a Penn State ellen ismét a partvonalon túlra kényszerül.
- A Wisconsin elleni győzelem után az Arizona State 2018-ig meghosszabbította főedzője, Todd Graham szerződését.

A hétvége 10 legjobb párosítása
1. Stanford Cardinal (5.) - Arizona State Sun Devils (23.)
2. LSU Tigers (6.) - Auburn Tigers
3. Notre Dame Fighting Irish (22.) - Michigan State Spartans
4. BYU Cougars - Utah Utes
5. Texas Longhorns - Kansas State Wildcats
6. Florida Gators (19.) - Tennessee Volunteers
7. Georgia Tech Yellow Jackets - North Carolina Tar Heels
8. Maryland Terrapins - West Virginia Mountaineers
9. Virginia Tech Hokies - Marshall Thundering Herd
10. USC Trojans - Utah State Aggies

 

Vass Ádám (vassadi)