NFL beharangozók - 17. hét

Elérkeztünk a 2014-es szezon alapszakaszának utolsó fordulójához.

NFL beharangozók - 17. hét

Miami Dolphins – New York Jets
2014. december 28. 19:00, Sun Life Stadium, Miami

Szokás szerint egymás ellen fejezi be a szezonját a két csapat.
A mérkőzés talán a Dolphins számára lehet fontosabb, a pozitív szezon elérése motiválhatja őket még. A Jetsnél Rex Ryan már el is kezdett pakolni az asztaláról, várhatóan hétfőn őt is és John Idziket is lapátra teszi Woody Johnson tulajdonos, így sok motiváció nem maradt a csapat számára. A két csapat első meccsén nyögvenyelősen, egy Sturgis field goallal nyert a Dolphins a szinte végig futó Jets ellen, ahol Geno Smithnek összesen 13 passzkísérlete volt. Valószínűleg ennél többször próbálkozik majd levegőbeli átadással Miamiban, főleg annak a tükrében, hogy tavalyhoz hasonlóan a padoztatás megtette a hatását és egész elfogadhatóan játszik a másodéves irányító. Nagy kérdés lesz, hogy a szezon végére kissé összeeső delfin védelem mennyire fogja összekapni magát az örök rivális zöld-fehérek ellen, de még az ő esetleges betlizésükkel is Dolphins győzelmet várok, az előző meccs forgatókönyvének megismétlésével.
Mindkét oldalon lehetnek fontos hiányzók, akiknek a játéka egy ilyen mérkőzésen nem várható, a Jetsnél Nick Mangold és Percy Harvin, a másik oldalon Jelani Jenkins játéka kérdéses.
Az ehhez hasonló tét nélküli mérkőzésen nagyobb szerepet kaphatnak az egyéni statisztikák, a különböző mérföldkövek elérése. A delfinek játékosai közül hárman is közel állnak egy ilyen eléréséhez, Ryan Tannehill 214 yardra van a 4000 passzolt yardtól – az első 4000 yardot passzoló Dolphins irányító lehet Marino óta –, a futó Lamar Millernek 79 yardnyi futott yard hiányzik az 1000-hez és az elkapó Mike Wallacenak 138 yardot kell elkapnia ugyancsak az 1000 yardhoz. Legnehezebb dolga egyértelműen Wallacenak van, de Millernek sem lesz egyszerű megszerezni a szükséges yardokat a Muhammad Wilkerson -Damon Harrison - Sheldon Richardson trióból álló Jets védőfal ellen.
Összességében a meccset főleg a két csapat szurkolóinak ajánlom, hiszen szeptemberig utoljára láthatják kedvenc csapatukat tétmeccsen, így ki kell használni még ezt az utolsó lehetőséget az évben.

Demján Adalbert (Wester)

New England Patriots – Buffalo Bills
2014. december 28. 19:00, Gillette Stadium, Foxborough

Foxboroughban ér véget a Bills szezonja, míg a Patriots az AFC első kiemelésével a zsebében edzőmeccsre készül.
A két csapat előző összecsapásán Belichickék szétszedték a Bills secondaryt, Brady 4 TD-vel és 361 yarddal fejezte be azt a meccset. A mostani mérkőzésen valószínűleg a hazafiak másik irányítója, az idei második körös választott Jimmy Garoppolo fog nagyobb szerepet kapni, akárcsak a többi cserejátékos, véleményem szerint a Patriots kezdők maximum egy félidőt játszanak majd.
A Billsnél a cél a pozitív szezon elérése lehet, ami 2004 óta nem sikerült a buffalóiaknak, na meg hogy megszerezzék első győzelmüket a Gillette Stadiumban. Mindkét oldalon lesznek fontosabb hiányzók, a Billsnél a Pro Bowl válogatott DT Marcell Dareus és a CB Stephon Gilmore játéka valószínűtlen, míg a Belichick önmagához hűen rengeteg kérdéses státuszú játékost jelölt meg, közülük Julian Edelman játékára van a legkisebb esély, viszont a futó a Jonas Gray biztosan nem játszik majd. Utóbbi miatt nagyobb szerepet kap majd valószínűleg az idén draftolt James White, aki meglepően kevés lehetőséghez jutott az idény során. Most itt lesz alkalma a bizonyításra, hiszen a brutális Bills védelem ellen egy jó teljesítmény nagyot javíthat a megítélésen és a PO-ra nézve több játéklehetőséget is kecsegtethet. A másik oldalon már az Oakland ellen visszatérő C.J. Spiller az, akinek komoly tétje lehet a meccsen, hiszen márciusban szabadügynök lesz, így minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy növelje az értékét.
Egyéni statisztikák szempontjából a hazafiak oldalán az említett Edelmannek mindössze 28 elkapott yard kell az 1000, kérdés, hogy beáll-e még ezt megszerezni, de Belichicket ismerve ez véleményem szerint nem fog megtörténni. Mellette még Brandon Lafellnek és Rob Ninkovichnak van elérhető közelségben statisztikai mérföldkő, előbbinek 117 elkapott yard kell ugyancsak az 1000 yardig, míg utóbbinak két sacket kell elérnie, hogy kétszámjegyű legyen az idén szerzett zsákjainak a száma. A Billsnél az újonc Sammy Watkins 75 elkapott yarddal újoncként kaphat el 1000 yardot, ami 1995 óta – most már a másik újonc Beckhammel együtt – csak 9 játékosnak sikerült. Rajta kívül még Jerry Hughesnak hiányzik fél sack a 10-hez.
Összességében szorosabb meccset várok, a Bills szerintem meg akarja majd szorongatni a Patriotsot és ha a meccs nagy részében a cserék játszanak majd, akkor minden esélyük meglehet a győzelemre.

Demján Adalbert (Wester)

Baltimore Ravens - Cleveland Browns
2014. december 28. 19:00, M&T Bank Stadium, Baltimore (TV: Sport2, ÉLŐ)

Connor Shaw a playoffra pályázó Ravens ellen! Nem valami jó előjelek a draftolatlan újonc irányító számára, akinek Johnny Manziel és Brian Hoyer sérülései miatt kell beugrania a Browns idei utolsó alapszakasz mérkőzésére. Shaw a South Carolina egyetemen végzett, utolsó évében 24 passzolt TD mellé mindössze 1 interceptionje volt, eddig a Browns gyakorló csapatában volt, a hétvégén viszont ő lesz a csapat 22. kezdő irányítója 1999 óta. A Browns az utolsó hat meccséből ötöt elveszített, jelenleg 7-8-cal állnak, és a szezon elején viszonylag jó védelem a futás ellen jelenleg az utolsó. A védelemnél már csak a támadósor rosszabb, az utolsó két mérkőzésen összesen 338 yardot sikerült szerezni. Köszönhető ez természetesen a gyenge támadófalnak és persze Johnny Football hihetetlen gyenge játékának is, Shawnak pedig a kőkemény Ravens védelemmel kell szembenéznie, ráadásul Josh Gordon elkapó sem játszhat, mivel megsértette a csapat szabályait. Igaz, a hazaiak védelme korántsem olyan ütős, mint azt gondolná az ember, a másodvédelemben már nincs egy egészséges játékos sem. A két kezdő cornerback jelenleg Lardarius Webb és Rashaan Melvin, egyedül a két söprögető, Matt Elam és Darian Stewart játszott mind a 15 mérkőzésen. Nem véletlenül passz elleni védekezésben a 28., futás ellen viszont a 4. a ligában a Ravens. Persze a front7-ben is vannak hiányzók, elég csak Haloti Ngatara gondolni, de Brandon Williams több, mint jó helyettes, a linebacker sor közepén pedig CJ Mosley és Daryl Smith tömi a lyukakat.
Nem is a védelem hibája, hogy lemarad a playoffról a csapat, Flacco múlt heti, Texans elleni produkciót nem egyszerű értékelni. 195 yard, 42%-os passz pontosság, 2 TD (1 a meccs legvégén), 3 INT (az előző hat meccsen dobott összesen két picket). A fal jobb oldaláról közben kidőlt Rick Wagner, a másik oldalon pedig Eugene Monroe játéka valószínűtlen, a toldozott-foldozott támadófal ellen pedig Krugeréknek lesz idejük odaérni Flaccohoz. Justin Forsettnek viszont jó napja lehet, hiszen a liga legrosszabb futás elleni védelme a Brownsé, mérkőzésenként 142 yardot engednek a földön. A másodvédelem azonban a liga jobbik felébe tartozik, Hadenék mindössze 220 yardot kapnak a levegőben, emellett 17 interceptiont is szereztek, ebből hatot Gipson, aki viszont IR-re került egy hete.
„Klasszikus” AFC North rangadó várható, kevés ponttal és esélytelen Browns-szal, hiszen a Ravensnek kötelező a győzelem, plusz a Chase Daniellel felálló Chiefsnek is szurkolniuk kell a rájátszásért. Utoljára 2007-ben nyert a Cleveland Baltimore-ban, jelenleg 13 pontos favorit a hazai csapat, és ha Connor Shaw és Mike Pettine nem húz elő valami újat és meglepőt, könnyen összejöhet nagyobb különbségű Ravens győzelem is, amit a Sport2-n élőben is megtekinthettek.

Szabó Attila (DexxterTailor)

Washington Redskins - Dallas Cowboys
2014. december 28. 19:00, FedEx Field, Landover, MD

Az NFC East másik meccsén már csak a Cowboys számára van tét a rájátszás szempontjából, viszont nekik is csak a kiemelési helyük a kérdéses. Egy győzelem esetén életben tartják esélyeiket a második kiemelt helyre, viszont ehhez több forgatókönyvnek is be kell következnie, ezért dallasi szempontból akkor sincs katasztrófa, ha kikapnak, mert sok év várakozás után újra bejutottak a playoffba. Éppen ezért az is elképzelhető, hogy a kezdők közül néhányan pihenni fognak, DeMarco Murrayt például érdemes lenne jegelni a playoffra. Az már biztos, hogy McClain és Melton nem fog játszani.
Jutalomjáték lehet a dallasi offense-nek ez a meccs, a megtépázott washingtoni védelmen ha akarnak, akkor könnyedén át fognak jutni. Valószínűleg Weeden is pályára fog lépni a mérkőzés valamelyik szakaszában, a kérdés, hogy azért, mert már nagy lesz a Cowboys előnye, vagy azért mert Garrett pihenteti a kezdőket. A Redskins passrush Kerrigan vezérletével elég jó, úgyhogy valószínűleg bölcs döntés lenne pihentetni Romot.
A Cowboys defense-nek viszont még van miért játszania, ha sikerül állandósítaniuk a Colts elleni játékot, akkor a playoffot tekintve is komoly esélyesi lehetnek a gárdának. A Redskins-nél Griffin játékára lesz érdemes odafigyelni, ha most is jól játszik, akkor megtarthatja kezdő pozícióját jövőre is, viszont ha nem, akkor könnyedén egy másik csapatnál találhatja magát. A Redskinsnek motiváció lehet, hogy oda-vissza megverje a Cowboyst, és Grudennek is szüksége van minden győzelemre, mert nincs 100%-os biztonságban az állása, viszont a Cowboys lendületben van, így meglepő lenne, ha elvesztenék ezt a meccset.

Balázs Sebestyén (Hulkeinstein)

Tennessee Titans - Indianapolis Colts
2014.december 28. 19:00, LP Field, Nashville

Első ránézésre minimálisnak tűnik a tét mindkét gárda számára. A Colts biztosította magának a divízió megnyerését, ráadásul a negyedik kiemelésről sem tudnak már elmozdulni, míg a házigazdák már mindenképp utolsók az AFC Déli csoportjában.
A Titánoknak mégis van miért „küzdeniük”, hiszen a Tampa Bay győzelme esetén akár az első draftcetlit is behúzhatják – vereséggel. Ennek megfelelően csapatszinten kis motivációval bírnak, és ez hetek óta látszik a játékukon, régóta nem nyertek már meccset. A vezetőedző, Ken Whisenhunt népszerűsége is rendkívül alacsony, ezért az állásáért sem hajt a csapat nagy része. És akkor még nem beszéltünk a számtalan sérülésről, például Charlie Whitehurst, a harmadik számú irányító fog kezdeni a Colts ellen (sokat elmond a Tennessee szezonjáról, hogy már a két csapat első, a negyedik héten vívott találkozóján is ő került bevetésre). Most még nehezebb dolga lesz, mint korábban volt, hiszen a támadófal sok helyen lyukas, bár Taylor Lewan talán visszatérhet a fal bal szélére, de ez sem fogja megmenteni a Colts siettetőitől (még ha nem is tartoznak ők a ligaelitbe, különösen a sérült Björn Werner nélkül nem). Célpontok tekintetében sem áll túl jól, Delanie Walker és Kendall Wright is éppen, hogy hadrafoghatók, a többiek nem túl hasznosak, úgyhogy maradna a futójáték. Csak éppen Whisenhunt rendszerében nem sok szerep jut Bishop Sankey-éknek, nem véletlenül borzalmas a Titans a harmadik kísérletek sikerre vitelében. Egy szó, mint száz, függetlenül attól, hogy mennyire veszi komolyan a meccset a vendégek védelme, nem sok esélyt látni arra, hogy pontzuhataggal búcsúzzon közönségétől a Tennessee.
Az Indianapolis már képes lehetne remekelni, hiszen az első meccsen is gond nélkül haladtak előre Andrew Luck vezetésével. Luck játéka azonban sokat romlott azóta, ráadásul nem sok értelme lenne a passzok erőltetésének, nem is biztos, hogy végig a pályán láthatjuk a harmadéves mágust. Már csak azért sem, mert a falából hiányozni fog Gosder Cherilus, így Jurrell Casey-ék közel kerülhetnek hozzá, ráadásul a legjobb célpontjai (Reggie Wayne, TY Hilton, Dwayne Allen) nem mondhatók egészségesnek. Így sokkal valószínűbb, hogy az idei Coltstól meglepőnek számító, sok futójátékra építő taktikát látunk a vendégektől, elvégre ott kevesebb a vesztenivalójuk, hiszen a Tennessee futásvédelme kritikán aluli, akár Trent Richardson is elkaphatja a ritmust, függetlenül az előtte blokkoló fal összetételétől.
Miután egyik csapatnak sem különösebb érdeke a siker (az Indianapolisnak édesmindegy, a Titánoknak kifejezetten hátrányos lenne egy diadal), nem várhatunk magas színvonalú meccset. Sok futásra lehet számítani, mert a passzjáték kulcsfiguráival sok gond van mindkét oldalon. Kevés pont lehet így, de a végeredményre nehéz tippelni, elsősorban attól függ, hogy a vendégek mennyire teszik oda magukat. Ha nagyon pihenni akarnak a rájátszásra, akár veszíthetnek is.

Rajnai Gergely (Rajna)

Houston Texans - Jacksonville Jaguars
2014. december 28. 19:00, NRG Stadium, Houston

Néhány héttel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy ennek a meccsnek a statisztikák néminemű kozmetikázásán túl lesz bármiféle tétje, de a Houston kiváló formában van, és egészen az utolsó pillanatig életben tudták tartani esélyeiket a rájátszásra (és talán JJ Watt MVP címére).
A Texans annak ellenére ért el remek eredményeket mostanában, hogy hétről hétre más és más irányítóval kell kiállniuk. Ryan Mallett, Ryan Fitzpatrick és Tom Savage sérülése után most Case Keenumon a sor. Keenum tavaly változó sikerrel ugrott be hasonló helyzetben, de az év végére nagyon leeresztett, ráadásul az előszezonban is kritikán aluli teljesítménnyel rukkolt elő. Ezek után meglepő volt, hogy múlt héten a Baltimore ellen kulcsmeccset kevés hibával hozta le, és szállította az életbentartó győzelmet. A feladat ezúttal egyszerűbbnek ígérkezik, hiszen a Jacksonville védelme nem mérhető a Ravenséhez, és nem is blitzelnek annyit, ami Keenumnak igazán sok kellemetlenséget tud okozni. De Keenum feladata egyébként is inkább a labda megtartása lesz, nem kell nagy dolgokat csinálni, hiszen a két csapat nemrégen találkozott, és akkor Arian Foster gyakorlatilag egy félidő alatt egyedül hozta a meccset a Houstonnak. Most is hasonlóra készülnek a házigazdák, sok futásra számíthatunk tőlük. Ha ez nem működne, akkor jöhet képbe Keenum és az elkapói, akiknek ez esetben gyorsan el kell tudniuk szakadni a jaguárok gyenge cornerbackjeitől, különben Keenum komoly hibákat véthet.
Az irányító eladott labdái persze nagy problémát jelentenek a túloldalon is, Blake Bortles rengeteg hibával játszik. Az utóbbi hetekben mintha egyre kevesebbszer csinálna nagy butaságokat, pedig a támadófal nem igen segít neki, nagyon gyenge védelmet kap. JJ Wattól feltehetően kifejezetten retteg, az első meccsen háromszor vitte le a földre, és láthatóan többet nézett rá, mint bármelyik célpontjára, jelentősen lelassítva a passzjátékot. Ezt a hibát most nem követheti el, fontos lenne, hogy gyorsan megtalálja Marqise Lee-éket, és ne a várható sackektől féljen. Megoldás lehetne a futójáték erőltetése, elvégre Toby Gerhart múlt héten egész jól játszott, de a két csapat legutóbbi találkozóján a Gerhartnál jóval robbanékonyabb (de most sérült) Denard Robinsonnak sem sikerült utat találnia a Texans védelme ellen, így Gerhart esélyei sem látszanak jónak.
A vendégeknek kevés motivációjuk maradt a személyes fejlődésen és tapasztalatszerzésen kívül, míg a jobb erőkből álló Texans győzelem esetén még bekerülhet a rájátszásba (ehhez a Baltimore és a San Diego veresége szükségeltetik még), az esélyek tehát egyértelműek. Talán a forduló meglepetése lenne a vendégsiker, de ha mégis bekövetkezik, Case Keenumnak sok köze lesz hozzá.

Rajnai Gergely (Rajna)

Kansas City Chiefs - San Diego Chargers
2014. december 28. 19:00, Arrowhead Stadium (TV: C8, 20:00-tól csúsztatva)

Wild Card meccs a Wild Card helyért. Röviden így lehetne összefoglalni ennek a meccsnek a tétjét. Ha nyer a Chargers, akkor ők látogatnak az AFC 3. helyezettjéhez a playoff első játékhetében, a Chiefsnek a győzelmen túl egy Ravens-vereség is kell, valamint a Texans sem nyerhet a Jaguars ellen.
Közös a két csapatban, hogy mindkét támadósorból fontos játékosok küzdenek sérüléssel: a Chargersből a futó Ryan Mathews biztos nem játszik, az elkapó Keenan Allen játéka szintén nem valószínű és az újonc támadófalember Chris Watt játéka is kérdéses. Ha Watt sem tudná vállalni a mai játékot, akkor a King Dunlap - Chad Rinehart- Trevor Robinson - Jeremiah Sirles - DJ Fluker támadófalnak kellene feltartania a liga egyik legjobb front7-jét. Philip Rivers jól érzi a zsebet, de ez lehet kevés lesz Justin Houstonék ellen. Allent a múlt héten kitűnően pótolta Dontrelle Inman, a szokásos Antonio Gates - Malcom Floyd - Eddie Royalt trión kívül így már rá is oda kell figyelnie a főnökök secondaryjének, ahonnan Eric Berryn túl ma az újonc Phillip Gaines is hiányozni fog, így ma a Sean Smith - Jamell Fleming - Chris Owens hármasnak kell lefedeznie a San Diego elkapóit. Ha a vendégek nyerni akarnak, akkor fontos lenne, hogy a szokásosnál jobban működjön a támadófal futásblokkolása, hiszen a Chiefs ellen futással könnyebb haladni. Fontos lenne, hogy ne kerüljön a meccs elején hátrányba a Chargers, hiszen akkor nyugodtabban adhatja többször is Branden Oliver vagy Donald Brown kezébe a labdát Frank Reich támadókoordinátor.
A labda túloldalán is számos sztártámadó hiányzik: az irányító Alex Smith ma biztosan nem játzik, Chase Daniel kezd a helyén, mellette kérdéses besorolás kapott a kezdőfutó Jamaal Charles, az elsőszámú elkapó Dwayne Bowe és az újonc jobboldali guard Zach Fulton. Charles helyén Knile Davis megfelelő alternatíva lehet, bár az ő játéka visszaesett a szezon elejéhez képest, ha Bowe sem tudná vállalni a játékot, akkor a nem éppen kimagasló Donnie Avery - Albert Wilson - De'Anthony Thomas trióra kellene a TE Travis Kelcen túl támaszkodnia Danielnek. Ha Fulton sem játszana, akkor a nem túl tehetséges Jeff Linkenbach lenne a kezdő RG. Ez a toldozott-foldozott támadósor ellen még az egyébként nem kiemelkedő Chargers-védelem is elég lehet, Eric Weddle megfelelő védő Kelce-re, Corey Liuget és Melvin Ingram feladata lenne Chase Daniel nyomás alatt tartésa, Kavell Conner pedig Liugettel kiegészülve a futás megállításában segédkezne. A San Diego ellen futni könnyebb, mint passzolni, ezt Andy Reid is tudja, aki ebben a szezonban tőle szokatlan módon kifejezetten sok futójátékot hív egyébként is.
A két csapat legutóbb a 7. játékhéten csapott össze, akkor Cairo Santos meccsvégi mezőnygóljával 23-20-as KC-győzelem született, ma is hasonlóan szoros találkozó várható, azonban Alex Smith hiánya miatt talán valamivel esélyesebb ma a Chargers.

Papp Gábor (Empty Taxi)

Minnesota Vikings – Chicago Bears
2014. december 28. 19:00, TCF Bank Stadium, Minneapolis

Tét nélküli mérkőzésen fejezi be az idényt a két csapat.
A két csapat előző mérkőzésén a Bears limitálni tudta a Vikings támadósort és a Jeffery-Marshall duó jó játékának köszönhetően be tudták húzni a mérkőzést. Azóta sok minden történt a Szeles városban, Cutlert is lecserélték Clausenre, de utóbbi sérülése miatt most újból a sokak által nem kedvelt Cutler kezd és lehet, hogy ez lesz az utolsó meccse Bears színekben. Ami biztosabb tűnik már, hogy a vezetőedző Marc Trestmannek ez lesz az utolsó és sok szurkoló reménykedik, hogy vele bukik majd a GM Phil Emery is. Minnesotában ebből a szempontból rózsásabb a helyzet, bár Mike Zimmernek első idényében negatív mérleget sikerül elérnie, de ezt Peterson hiányában és egy újonc irányítóval teszi, így van ok a bizakodásra a jövőben, főleg úgy az említett Bridgewater egyre jobban játszik.
A meccs legfőbb párharca a Vikings passzvédelem és Bears passzjáték között lehet, a magukhoz képest csalódást okozó Cutler – Jeffery duónak még lesz egy lehetősége, hogy egy jó meccsel fejezzék be az idényüket. Nagy kérdés mennyire lesz képes a Chicago támadófala megvédeni a karmesterét, hiszen nem nagyon jeleskednek ezen a területen és a Vikings Everson Griffen vezetésével elég jó pass rusht tudhat magáénak. A másik oldalon is problémás az irányító megvédése, így a Bears védőfalemberei számára is ott a lehetőség egy kiugró meccsre. A futójátékoknál a medvéknél Matt Forte, a vikingeknél Matt Asiata számíthat a labdacipelések nagy részére, előbbinek 13 yard kell az 1000-hez, míg utóbbinak 1 TD kell a 10-hez. A vikingeknél még Teddy Bridgewater számára lehet statisztikailag fontos a mérkőzés, neki 290 yard kell a 3000 passzolt yardhoz, míg a Bearsnél a TE Martellus Bennett áll még 143 yardra az 1000-es számtól.
Összességében egy szoros mérkőzést várok, ahol a védőfalak dominálnak majd. A meccs legnagyobb érdekessége talán Cutler teljesítménye lehet, de valószínűleg a meccset főként a két csapat szurkolói nézik majd.

Demján Adalbert (Wester)

New York Giants - Philadelphia Eagles
2014. december 28. 19:00, MetLife stadion, East Rutherford, New Jersey

Tét nélküli meccsel zárja az évet az NFC East 2. és 3. helyezettje. A Giants-nek már régóta nincs esélye a rájátszása, az Eagles pedig múlt héten vesztette el a matematikai esélyt. A vezetőedzőket sem fogják kirúgni (bár Coughlin esetében ezt nem lehet 100%-ig kizárni, de nem valószínű), ezért ez a fajta motiváció sem lesz jelen a mérkőzésen. Mindkét csapat kipróbálhat viszont több játékost, tehát a következő szezon szempontjából hordoz még jelentőséget a meccs néhány játékos esetében. Az egyik legérdekesebb ilyen próba az Eagles-nél Bradley Fletcher kikerülése lehet a kezdőből, Boykin, vagy Nolan Carroll bizonyíthat Chip Kelly-nek, hogy már hamarabb is meg kellett volna lépni ezt a cserét. A Giantsnél a fiatalabb játékosok bizonyíthatnak, és a támadófalban szereplő játékosok közül is akár egy jövő évi kerettagságot is megalapozhat 1-2 ember.
Az első meccsen 27-0-ra mosta le hazai pályán az Eagles az óriásokat, ezen biztos, hogy javítani akarnak Coughlin legényei, nem tudom elképzelni, hogy ne lenne egy plusz tüske a Giants játékosaiban emiatt. Támadóoldalon komoly javulás látható az utóbbi hetekben, Ben McAdoo munkája kezd beérni, Eli Manning is egyre jobban játszik. Ezek a javulások viszont főleg Odell Beckham Jr-nak, az év újonca címre is esélyes elkapónak köszönhetőek, aki fantasztikus elkapásokat mutat be hétről-hétre. Ő lett az év végére a Giants támadójátékának kulcsa, és még a támadófal szenvedését is ellensúlyozni tudja. Az Eagles védelme felemás szezont nyújtott: A futás elleni védekezés rég volt ilyen jó a csapatnál, viszont passz ellen az egyik legrosszabb ez a D, a secondary játéka borzalmas továbbra is. Külön élmény lesz a Giants szurkolóinak Beckham az egyik Eagles-corner ellen, könnyedén felpakolhat az újonc akár 150-200 yardot is. A futás elleni védelmet pedig Andre Williams próbálhatja meg feltörni, aki szintén a jövőbeli kezdő pozícióért harcol. A másik oldalon olyan sok érdekességet nem találunk: philadelphiai oldalon Mark Sanchez fog irányítani most is, de még ha hibátlan meccset hoz le, akkor sem lesz túl sok esélye jövőre a kezdő pozícióra, az eddigi játéka a képességeit illető kérdésekre minden választ megadott. Jeremy Maclin küzdhet még a csapatrekordért az elkapott yardokat tekintve. A Giants védelme még a két csapat előző meccséhez képest is foghíjas, úgyhogy itt is sok yardra lehet számítani. A két csapat drukkereinek még hordoz érdekességet a meccs, viszont nagy harcra ne számítsunk, a két csapat szezonját ez a meccs már nem befolyásolja.

Balázs Sebestyén (Hulkeinstein)

Tampa Bay Buccaneers - New Orleans Saints
2014. december 28. 19:00, Raymond James Stadium, Tampa, FL

A meccs, amit csak azért nézünk meg, mert nem látjuk őket szeptemberig? A Saints már múlt héten befejezte az idényt, a Tampánál pedig már csak az 1/1 bebiztosítása lehet a cél. A franchise jövője pontosan egy vereségre van a felfelé mutató nyíltól, így nem hiszem, hogy Lovie Smithék egy pillanatig is komolyan készültek volna a találkozóra.
Egy nem irányítóként játszó játékos hiánya elvileg annyira nem kéne, hogy megviseljen egy csapatot, ám azon a két meccsen, amin Gerald McCoy hiányzott a tampai védelemből, csúnya pofonba szaladtak bele. McCoy vitathatatlanul az NFL egyik legjobb belső védője, gyakorlatilag Lavonte David mellett ő a martalóc védelem, így térdsérülése miatt könnyen lehet, hogy meglesz a harmadik is. McCoy egyébként parádés volt az első meccsükön, folyamatosan áthaladt a támadófal tagjai között, Brees elképesztő parában játszotta végig azt a négy negyedet. Így viszont nincsen olyan védő Tampában, aki ennyire veszélyes volna, szóval Breesnek lesz ideje bőven megtalálni a célpontjait. Jimmy Graham végre egészséges megint, talán kedve is van még játszani, minden adott egy nagy szezonzáróhoz. Greg Olsen két hete felégette ellenük a sztyeppét, ez annyira azért nem rossz előjel. Mark Ingram egyre inkább tűnik úgy, hogy megtalálta a helyét a csapatban és egyre konzisztensebb számokat hozott hétről-hétre. A floridaiak 12. helyen vannak futás ellen, de – talán ezt mondani se kell – McCoy hiányában ez a rendszer is akadozik rendesen.
TAMPAIAK! Emlékezzetek erre a pillanatra! Ez lesz az utolsó meccs, amit franchise irányító nélkül kell végignéznetek! Marcus Mariota már nézegeti a tóparti nyaralókat! Mégis, Josh McCown szépen búcsúzhat utolsó NFL-es kezdőmeccsén, elvégre a new orleansi védelem lesz vele szemben. Ha nem nézzük a menthetetlen Bears elleni győzelmet, akkor ez a defense átjáróház volt az utóbbi 5 meccsükön és ugyan a tampai fal szörnyen védi az irányítót, de McCown hattyúdala még akár jól is elsülhet, mivel Mike Evans és Vincent Jackson egyszerűen túl sok ennek a másodvonalnak.
Igazából nincs sok minden más, amiről itt lehet beszélni. A Saints szezonját múlt héten húzta le az Atlanta, a Tampának pedig nincs oka erőlködni. A Bucs ráadásul otthon is szörnyen játszott egész évben, de simán el tudom képzelni, hogy csak három ponttal nyer a Saints egy undorító kinézetű meccsen.

Parrag Zsombor (Shawnka)

San Francisco 49ers – Arizona Cardinals
2014. december 28. 22:25, Levi's Stadium, Santa Clara

A Jim Harbaugh korszaknak hivatalosan vége van, mivel jövő ősztől a Michigan egyetem csapatát fogja irányítani. Azonban még egy mérkőzés hátravan, aminek tétje, hogy megszerezzék a nyolcadik győzelmüket és ne végezzenek negatív mérleggel. A Cardinals biztosan a rájátszásban van és a franchise rekordot jelentő 12. győzelméért küzd.
A múlt heti Chargers elleni meccs jól példázza a 49ers szezonját. 21 pontos előnyt adtak le és kaptak ki végül hosszabbításban. Kérdéses Frank Gore jövője is, akinek a szerződése lejár a szezon végén és nem tudni, hogy visszatér-e. Csupán 38 futott yardra van szüksége, hogy sorozatban negyedik szezonjába elérje az 1000 yardot. A Cardinals védelme múlt héten ennél jóval többet engedett (szám szerint 267-et) a Seahawks támadóinak, így jó esélye van Gorenak teljesítenie a 38 yardot. Főleg, hogy a Chargers ellen volt egy 50 yardot TD-ja is. Futópárja, Carlos Hyde, biztosan nem játszhat. Colin Kaepernick is bemutatott egy 90 yardos TD futást múlt szombaton, így rá is érdemes lesz figyelni, hátha engedik szabadon játszani a szezon utolsó meccsén. A Cards védelméből nagy valószínűséggel hiányozni fog a vezér, Larry Foote, aki térdproblémával küzd. Továbbá kérdéses Deone Bucannon és Dan Williams játéka is, akik fontos szerepet töltenek be a védelemben. A 49ers támadófalából kiesett Alex Boone, akit sérült listára tettek, így a futójáték akadozhat főleg, ha nem tudják megállítani Calais Campbellt. Anquan Boldinnak 19 yardra van szüksége, hogy negyedikként a 49ers történetében egymást követő években elérje az 1000 elkapott yardot. A pintyek teljesítményét elnézve, nehéz elképzelni, hogy ezt ne tudná teljesíteni.
A vendégeknél a hét elején még azon gondolkodtak, hogy az újonc Logan Thomas lesz a kezdő ma, de a hét közepén Bruce Arians bejelentette, hogy továbbra is Ryan Lindley lesz a kezdő. Aki a rájátszásban is vezetheti a támadókat, mivel Drew Stanton térdének állapota romlott. A Seahawks ellen egyszer adta el a labdát és sok terhet raktak a vállára, mivel a futójáték visszaesett a szezon során látott pocsék szintre. A hazaiak védelméből hiányozni fog a kezdő safety, Eric Reid agyrázkódás miatt, továbbá Tramaine Brock, Ahmad Brooks és Perrish Cox játéka kérdéses. Ez ellen a védelem ellen kellene TD-t szereznie a Cards támadóinak, amire két mérkőzés óta nem volt példa.
Rossz hír a Cardinals számára, hogy 2008 óta nem tudtak nyerni a 49ers otthonában, igaz az még a Candlestick Park volt. Most viszont a Levi's Stadiumban játsszák a meccset, ahol idén már négy mérkőzést veszített a hazai gárda.

Kiss Ferenc (Fucu)

Seattle Seahawks -St. Louis Rams
2014. december 28. 22:25, CenturyLink Field, Seattle

A legutóbbi találkozásuk óta (7. játékhét) rengeteg minden történt a két csapat háza táján. A Rams elleni vereséggel 3-3-ra alakult a Seahawks mérlege. A Rams akkor szerezte meg a második győzelmét. Most viszont a Seattle számára a rájátszás első kiemelése a tét, míg a Rams csak szépíteni tud mérlegén a sorozatban nyolcadik negatív mérlegű szezon már garantált.
Egy győzelem (és, hogy a Green Bay-Detroit meccs ne legyen döntetlen vagy a Dallas veresége), csupán ennyire van szüksége a Seahawksnak, hogy megszerezze a haza pálya előnyét a rájátszásban. Nem tűnik nehéz feladatnak a győzelem az elmúlt öt hetet látva. A védelem domináns, csupán egy alkalommal kaptak 10 pont felett és a támadók is képesek voltak minimum 17 pontot felrakni a támlára, ami ilyen defense mellett elegendőnek bizonyul. Legutóbb a Cardinals ellen franchise rekordnak számító 596 yardot szerzett az offense, amiből 267-et a földön megtéve úgy, hogy Marshawn Lynch az első negyedet kihagyta gyomorprobléma miatt. A Rams védelme három remek mérkőzés után a Giants támadóitól 514 yardot szenvedett el. Hiába a két Pro Bowl-ba választott védekező falember, Robert Quinn és Aaron Donald személyében, a legutóbbi két mérkőzésen engedett 271 futott yard nem kecsegtet jóval a Seattle ellen. Ráadásul Lynch mellett Russell Wilson futásaira is figyelni kell, aki az első meccsükön 106 yardot nyargalt a labdával. A két említett Pro Bowlos az irányító siettetésében jeleskedett amire most is szükségük lesz. Jó hír viszont, hogy Russell Okung, aki a múlt heti meccset mellkas sérülés miatt kihagyta újra bevethető állapotban van. Plusz a több mint egy hónapja maródi center, Max Unger is kérdéses státuszt kapott ami az elmúlt hetekben a lebiztatóbb jel a játékára. A Rams védelméből E.J. Gaines, míg a Seahawks támadóitól Jermaine Kearse biztosan nem játszik.
A Seattle védelméről nehéz rosszat írni mostani formájukat látva. 268,6 yardot és 16,5 pontot engedélyeznek átlagban meccsenként az ellenfeleiknek. Természetesen mind a két kategóriában első helyen állnak az NFL-ben. Amióta visszatért Bobby Wagner és Kam Chancellor nem találni fogást rajtuk és ha még hozzávesszük, hogy otthon játszanak, akkor igen csak fel kell kötnie a gatyáját a Kosok támadóinak. A legfontosabb feladat, hogy ne veszítsenek el labdát, legyen az interception vagy fumble nem engedhetik meg maguknak az ilyen hibákat. A Giants elleni meccsen a center, Scott Wells nem volt a helyzet magaslatán, de Jeff Fisher bent tartotta a kezdőben, mert a tapasztalata jól jöhet a Seahawks ellen. A legutóbb amikor jó védelem ellen játszott a Rams 6 pontot sikerült szerezniük. Most ennél jobb teljesítményre lesz szükség, hogy meglegyen az esélyük a győzelemre.
Ne feledjük az első mérkőzésen nem volt hiány trükkös játékból a Rams részéről és ne lepődjünk meg, ha ismét megpróbálkoznak valamivel Jeff Fisherék. A számok a Kosok ellen szólnak, ugyanis a legutóbbi kilenc Seattle-i összecsapásukat a hazaiak nyerték. Ráadásul a legutóbbi heten átlagosan 19 pont különbséggel.

Kiss Ferenc (Fucu)

Denver Broncos - Oakland Raiders
2014. december 28. 22:25, Sports Authority Field @ Mile High

Mindkét csapat számára van tétje a mai találkozónak: a Broncosnak csak egy mai győzelemmel biztos a 2. kiemelés az AFC-ben és ezzel a pihenőnap a Wild Card-hétvégén, a Raidersnél pedig egyre többet hallani arról, hogy Tony Sparano ideiglenes vezetőedző megbízatását véglegesítenék, egy mai győzelem szintén alátamászthatná azt, hogy Sparano hosszú távon is alkalmas lehet a csapat vezetésére.
Az Oakland újonc irányítója Derek Carr először játszik magaslati levegőn, kíváncsian várjuk, hogy hogyan szerepel az egyébként kiváló denveri védelem ellen. A Broncosnál mind a pass rush mind a másodvédelem coverage képessége is a liga legjobbjai közé tartozik, Von Miller és DeMarcus Ware vagy Aqib Talib és Chris Harris is elismert játékosok a maguk posztján. A Raiders támadófala passzblokkolásban egész jól teljesít (bár az RT Menelik Watson játéka kérdéses egy lábfejsérülés miatt, esetleges hiányában Khalif Barnes lesz a kezdő), így van rá esély, hogy megtalálja az Andre Holmes - James Jones - Mychal Rivera hármast. Carr pontossága azért még nem mindig az igazi, ez a vadlovak védelme ellen sokba kerülhet. Latavius Murray személyében RB-poszton is van egy tehetséges fiatalja a fosztogatóknak, ha az egyébként kiváló Broncos futás elleni védelemmel szemben is villogna az komoly értékmérő lenne vele kapcsolatban a későbbiekre nézve. A hazaiak védelméből hiányozni fog Brandon Marshall (lábfej), továbbá T.J. Ward (nyak) játéka is kérdéses, mindketten hasznos futás elleni védők és Mychal Rivera levédekezésében is kulcsszerepük lenne.
A labda túloldalán is vannak sérültjei a Broncosnak: kérdéses besorolást kapott az elkapó Emmanuel Sanders (csípő) és a tackle Paul Cornick (lábujj). Persze a Raiders védelme sem 100%-os, a secondaryből Chimdi Chekwa (combhajlító) biztos nem játszik, T.J. Carrie játéka pedig egy bokasérülés miatt kérdéses, a front7-ből pedig Khalil Mack (combhajlító) játéka kérdéses. Ha Sanders nem is játszana, akkor is olyan célpontjai vannak Peyton Manningnek mint Demaryius Thomas, Wes Welker vagy Julius Thomas. Nem csak a passzjáték ficánkolhat, hanem a futás is működhet C.J. Anderson és Ronnie Hillman révén, hiszen ha nem játszik Mack, akkor a Raiders a Bojay Filimoeatu - Miles Burris - Ray Ray Armstrong linebacker-sorral kénytelen kiállni, ami konkrétan nem NFL-szint. Jason Tarver defensive coordinator ilyen sok sérülttel nem sok mindent tehet, valószínűleg a kiindulópont a gameplanjében az lehet, hogy Justin Tuck és Antonio Smith segítségével igyekszik nyomás alá helyezni Manninget és futás ellen is leginkább a Tuck vezette védőfalban bízhat.
Összességében a meccs esélyese a Denver, de az Oakland játékosai Tony Sparanoért játszanak ma, ez okozhat nekik akkora érzelmi többletet, ami elég lehet egy szoros mérkőzéshez, pláne ha Peyton Manning az utóbbi hetekben látott formáját fogja ma is hozni.

Papp Gábor (Empty Taxi)

Atlanta Falcons - Carolina Panthers
2014. december 28. 22:25, Georgia Dome, Atlanta (TV: Sport2, ÉLŐ)

Jó, múlt héten elrontottam, mert bevallom nem hittem a Carolinában és picit elkiabáltam. De most már nem tudom. NFC SOUTH DÖNTŐ! A képlet egyszerű: aki ezt megnyeri, az otthon fogadja az Arizona Cardinalst a wild card körben.
Egészen elképesztő, hogy mennyire más csapat képét mutatja a Panthers az egészséges Cam Newtonnal. A szezon javarészében különböző sérülésekkel küzdött, és a botrányos támadófala mögött nem tudott sok mindent kezdeni a lábai nélkül, ráadásul célpontból is csak kettő jutott neki. A felépülés után aztán minden megváltozott hirtelen és visszatért az elmúlt években megszokott dinamikus offense, amit nem csak jó volt nézni, de még hatékonyra is sikeredett. Az eddig szembejövő csapatok nem is tudtak vele mit kezdeni, valószínűleg az Atlanta se lesz ezzel másképp. Mindenesetre a támadófal bűzlik, szóval Newtonnak sok ideje nem lesz a zsebben. Mike Nolan előreláthatólag erre fog bazírozni és cornerblitzekkel akár meg is zavarhatja a Panthers játéktervét. Newton ellen az egyik leghatásosabb fegyver a kém, ám sebességben nincs olyan a keretben, aki fel tudja vele venni a versenyt, mindenesetre várhatóan Paul Worrilownak egész este ennyi lesz a dolga. Kelvin Benjamin és Greg Olsen, avagy a carolinai passzjáték is működhet, mert mostanság csak az ellenfelek főbb célpontjait nem sikerül Atlantában megállítani. Természetesen Newton egészsége kardinális, de Jonathan Stewart hirtelen hasznos tagja lett ennek a csapatnak. A 12. hét óta majdnem 500 yardot futott, kiváló átlaggal és ugyan a Falcons egyre okésabb futás ellen, de azért oda-odaböködhet néhányszor középen.
A bye óta a Panthers védelme is feljavult, főleg passz ellen. Játékonként 5.8 yardot engednek a levegőben, ami a harmadik legjobb a ligában. Sean McDermott alaposan felforgatta a másodvonalat, Tre Boston és Bene Benwikere nagyobb szerepköre határozottan jót tett a csapatnak. Ennek örömére nem is voltak igazán tesztelve mostanság: Drew Breest lekapcsolták a Superdome-ban, a Bridgewater-McCown-Manziel-Hoyer négyes pedig nem volt komoly kihívás nekik. Julióra nincs is emberük, szóval Matt Ryan végigvihet nem egy scoring drive-ot, ráadásul a White-Hester-Douglas trió se veszélytelen játékkal rendelkezik. Charles Johnson ugyan okozhat némi fejvakarást a zsebben, de az egyre stabilabb atlantai fal nem egy meglepetést okozott már idén. Akire még érdemes lesz figyelni, az Devonta Freeman, aki mostanság úgy fut, mint egy férfi küldetésen. Ő még probléma lehet.
Rendkívül szoros meccset várok, ahogy annak egy döntőben lennie kell. Az idei első meccsükön az Atlanta nyert, de csak kettő ponttal, most is hasonló végeredményre számítok. A Georgia Dome-ban már playoff hangulat lesz, hiba lenne más találkozót választani késő este.

Parrag Zsombor (Shawnka)

Green Bay Packers – Detroit Lions
2014. december 28. 22:25, Lambeau Field, Green Bay

Az NFC North trónjáért és az NFC 2. kiemeléséért csap össze a Packers és a Lions a Lambeau Fielden, ez már alapból elég ahhoz, hogy kihagyhatatlan mérkőzés legyen. Sorozatban negyedik divíziógyőzelmére hajt a hazai csapat, a vendég Detroit pedig 1993 óta először lehetne csoportelső. Ha csak a számokat nézzük, nem sok eséllyel indulnak, hiszen utoljára 1991-ben tudott Green Bayben nyerni a Lions. Most viszont adott a lehetőség, mivel a Lionsé a liga egyik legjobb védelme, az utóbbi négy meccsen nem kaptak 17 pontnál többet, futás ellen pedig a legjobbak az egész NFL-ben. Nyilván kellett ehhez a brutális védőfal is, de mögöttük DeAndre Levy egész évben kimagaslóan játszott, 109 egyéni szerelése a legtöbb a ligában. A front7-nél pedig csak a hátsó négyes még kimagaslóbb, Glover Quin 7 labdaszerzése is a legtöbb, de Darius Slay 17 levédekezett passza is top10-es teljesítmény. A Linsley – Suh csata mérkőzést eldöntő párharc lehet, a remek újonc centernek a liga egyik legdominánsabb védőfalemberét kellene megállítani, ez az első mérkőzésen úgy-ahogy sikerült, viszont akkor Rodgerst 162 yardon tartották. Rodgers két kedvenc elkapója fantasztikus szezont fut, Nelson és Cobb is már 1200 elkapott yard felett tart, ellenben ha őket, és Quarlesst hatástalanítják, a Jarett Boykin – Davante Adams duó már nem fog akkora veszélyt okozni. Persze szükség lesz Lacy futásaira, főleg ez ellen a fizikális védelem ellen. A másodéves futónak 139 yard és két TD kell, hogy hozza a tavalyi számait, ne lepődjünk meg, ha ez nem jön össze, viszont kevesebb próbálkozásból hoz hasonló számokat, ami megsüvegelendő, a szezonban 4,7-es futóátlagot hozott össze.
A vendégek támadóinál a legnagyobb kérdés Stafford idegenbeli játéka lesz, vagyis, hogy lesz-e egyáltalán, az egykori 1/1 az utolsó három idegenbeli meccsén nem passzolt TD-t. Persze nem is kell nagyon passzolni, ha megy a futójáték, a Bush – Bell duó a Bears ellen 128 yardot és két TD-t pakolt fel, ráadásul a Packers szereti kibontakozni az ellenfél futóit, 120 yardot engednek meccsenként. A passz ellen már jobb mutatói vannak a sajtfejűeknek, de ne feledjük, hogy egy Megatront és Golden Tate-et kellene megállítani Tramon Williamséknek. Ami persze nem lehetetlen, de ez a duó nevesebb cornereket is égetett már idén. A védőfal is sok nyomást tehet Staffordra, LaAdrian Waddle IR-re került, helyettese Garrett Reynolds lesz, és a Packers a 39 sackjével a liga élmezőnyébe tartozik, csak úgy, mint a Lions, csak ők az engedett sackekben jók. Staffordnak nyomás alatt is higgadt döntéseket kell hoznia, és ha sokáig fent tudja tartani a támadósort, lehet esélyük.
A hazai pálya miatt 7,5 pontos favorit a bukiknál a Packers, ami szerintem rengeteg egy csoportdöntőn, de mivel otthon átlagosan 41 pontot szereznek meccsenként, azért nem is elképzelhetetlen. Ebben az idősávban játsszák a Falcons – Panthers mérkőzést is, így a hazai nézőknek be kell érniük a különböző streamekkel, de ettől függetlenül kihagyhatatlan találkozóról van szó.

Szabó Attila (DexxterTailor)

Pittsburgh Steelers - Cincinnati Bengals
2014. december 29. 2:30 Heinz Field, Pittsburgh, PA (TV: Sport2, ÉLŐ)

A Bengals múlt heti meglepetés, valamint a Steelers papírforma győzelme miatt már nem élet-halál meccs az alapszakaszt záró összecsapás az AFC északi csoportjában, persze feszültségre azért bőséggel lehet számítani. A tét immár „csak” a csoport bajnoki címe és vele a jutalom, legalább egy hazai mérkőzés a rájátszásban. A Cintinnati számára elméleti esély van a 2. kiemelésre és az első heti pihenőre, de ehhez az Oakland győzelmére lenne szükség a Mile High-on, szóval ez leginkább elméleti esély. Az odavágón három negyeden át egyenlő erők küzdelme zajlott, majd Dalton elvesztett labdáját követően összeesett a hazai csapat, és a nagy formában játszó Steelers támadók könyörtelenül kihasználták a megingást. A vége nagy különbségű győzelem lett, amely újra nyílttá tette a küzdelmet a divízióban. Nagy meglepetéseket ezúttal sem várhat egyik csapat sem a másiktól, a célok is hasonlóak: futni illetve limitálni a futójátékot. Ben Roethlisberger hibáival együtt is szenzációs évet zár, de a támadójáték sikerét alapvetően Bell határozza meg, így a Bengals is elsősorban az ő megállítására fog koncentrálni. Az odavágón az úgynevezett „Counter” futójátékokkal okozott komoly károkat a Steelers támadófala, hatalmas kérdés, hogy Paul Guenther milyen választ sikerült kiötölni a problémára, már ha egyáltalán. Ha nem, akkor az bizonyosan a mérkőzésbe fog kerülni a vendégek számára. A másik fontos láncszem hazai oldalon Antonio Brown, akit megállítani nem lehet, a cél maximum, hogy lelassítani próbálják. Dre Kirkpatrick több játéklehetőséget érdemelt ki magának a hét védője cím begyűjtésével, ráadásul az általa képviselt sebesség komoly hiányosság volt az első meccsen, így mindenképpen előrelépés lehet. Az viszont probléma, hogy a dupla testcsel (double move) a legnagyobb gyengéje a játékának, amit Brown gyors hat pontokkal képes büntetni. Bell limitálása, és Roethlisberger nyomás alatt tartása tehát a kulcskérdés, igaz ezek közül egyik sem ment a Cincinnatinek az első találkozón. Ami viszont meglepő módon ment, az a passzjáték. Andy Dalton nem sűrűn zár 72%-os pontosság és 300 yard felett, ez úgy ment a Steelers ellen, hogy a végén már Jason Campbell hajigálta a disznóbőrt. Erre, valamint a hazaiak botladozó hátsó alakzatára lehet építeni, de csak akkor ha Jeremy Hill és Gio Bernard az elmúlt hetekben látott módon teljesít a futójátékokban. Hue Jackson láthatóan eltolta a hangsúlyt Dalton felől az előző évekhez képest, és az eredmények egyelőre őt igazolják, fontos lesz azonban bizonyítania, hogy ezt versenyhelyzetben is fel tudja mutatni. Az Pittsburgh a 10. hét óta először kapott 20 pont alatt múlt vasárnap, de ha csak a passzjáték lesz sikeres, nem alakulhatnak ki a létfontosságú hosszú drive-ok, amihez a támadófal hasonló jó játékra van szükség. Természetesen a hazaiak számítanak a mérkőzés fő esélyésesének, elsősorban azért, mert egy irányítóval több nyerő emberük van, ami a hasonló erők küzdelme esetén döntő szempont. Veresége esetén a Bengals 5. kiemelt lesz és a Colts otthonába látogat a rájátszásban, míg győzelem (és a papírforma Denver siker) esetén az AFC hatodik kiemeltjét fogadja otthonában. A Pittsburgh esetében a forgatókönyv és ez által a tét teljesen hasonló, érdekesség azonban, hogy a Bengals fél meccses előnye miatt, döntetlen esetén nyerné ugyan a csoportot, de a két csapat újra találkozna a rájátszás első körében a Paul Brown Stadium-ban, mert úgy nem a harmadik, hanem a negyedik kiemelést birtokolná (Colts győzelem esetén) a csoportgyőztes. Igazi AFC North csemegére és nagy küzdelemre számíthatunk és remélhetőleg 2014-es alapszakaszhoz méltó színvonalú produkciót a záró találkozón.

Zandler Gábor (gabtsi)


Hozzászólások

több mint 9 éve
Nemes samu09 Houston Texans 15 — I like the Texans, I like who we are
Szegény Keenum egy meccset játszott eddig de több oltást kapott mint Bortles egész szezonban 😀
több mint 9 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 39 — Axel Foley
Lucas lesz az RT nem Reynolds. #Lions

több mint 9 éve
SmAsH Indianapolis Colts 3 — Reggie Wayne fan
Tegyük hozzá, ha a PIT-CIN meccs döntetlen lesz, akkor a Colts mégiscsak előrébb tud lépni 3. seedre! 😉