Power Ranking - 3. hét

Már csak 3 veretlen, és 5 nyeretlen gárda szerepel a ligában, nézzük meg ki hogyan teljesített a bye week időszak kezdete előtt.

1. Pittsburgh Steelers 3-0



Két playoffba tartó gárda legyőzése után egy sima diadallal üzentek a ligának, hogy Big Ben nélkül is bárkivel felveszik a versenyt. Vele pedig csak jobbak lesznek majd.

2. New Orleans Saints 2-1



Egy hosszabítós vereség belefér még a címvédőtől is, főleg ha igazából megnyerték, csak a kicker gondolkodott ettől eltérően. John Carney visszatér, pedig lassan öregebb, mint Favre apja.

3. Chicago Bears 3-0



Bárhogy bömböl, tombol, zúg a víz, bátor küzdelemre, harcra kész, ilyen a mackónép.

Talán nem várt javulást hozott Martz érkezése, de az MNF-et mégsem miatta, hanem a jó öreg, (és tavaly visszaeső) DST miatt húzták be.

4. Green Bay Packers 2-1



Balszerencsés vereségnek lehetne ezt mondani, de önmagukat verték meg a rekordméretű sárga zászlóval, szóval nem érdemelnek jobb helyezést. Bryan Bulaga minek van?

5. Indianapolis Colts 2-1



Akárkik vannak az OL-ben, akárkik botladoznak linebacker számozással, és akárkik is az elkapók, a Colts megszokott játéka működik. Még akkor is ha Wayne-t Champ Bailey fogja.

6. Baltimore Ravens 2-1



Flacco rájött, hogy ha csak Boldint keresi, abból nagy gáz nem lehet. Nem szép taktika, de a korábbiakhoz képest haladás.

7. New York Jets 2-1



Két csoportrangadó, két pipa. Ráadásul Revis nélkül, így még impresszívebb, bár a védelem sokkal hajmeresztőbb dolgokat csinál, mint tavaly.

8. Miami Dolphins 2-1



Elveszett a veretlenség, de végig kiélezett harcot vívtak a Jets-szel. Ki kéne tépni lassan a wildcat lapokat a playbookból, egyszer sem működött, hiába erőltették.

9. Atlanta Falcons 2-1



Bajnokot verni akkor is nagy dolog, ha nem kis adag mákkal teszi az ember.

10. Cincinnati Bengals 2-1



Palmer mindent megtesz, hogy összehozzon egy negatív mérlegű szezont, de csak nem sikerül, mert a védelem és a ST nem hagyja.

11. Tennessee Titans 2-1



Nem sok minden változott tavaly óta, pedig volt cserélődés a keretben szép számmal. Ugyanolyan masszívak, mint megszokhattuk és igen nehéz lesz ellenük nyerni.

12. Kansas City Chiefs 3-0



Szőrös szívű vagyok, a 3-0 még nem ér dobogót. Lassan sikerül annyi veszélyes támadót összehozni, hogy királyt csináljanak Casselből. Nem olyan bonyolult dolog ez a csapatépítés, csak értelmesen kell draftolni.

13. Houston Texans 2-1



Megint négy évig hallgathatják, hogy ők Texas állam 2. számú csapata, biztos frusztráló lehet. Cushing nem sokára visszajön, de CB-t ő sem tud játszani.

14. Philadelphia Eagles 2-1



Michael Vick újra akcióban! A múlt héthez képest mostmár védelem is volt a pályán. Várjuk a forma stabilizálódását, utána ugrunk a bandwagonra.

15. New England Patriots 2-1



Amelyik védelmet (és special teamet) az őrületbe kergeti a Bills, az sok jóra ne számítson. Jelen esetben sikerült több pontot csinálni az ellenfélnél, de ez öngyilkos taktika.

16. Seattle Seahawks 2-1



Két hangzatos hazai győzelem között egy sima vereség idegenben. Melyik a csapat igazi arca? Tök mindegy, az NFC Westben ennyi is elég lesz az üdvösséghez.

17. Denver Broncos 1-2



Red zone offense? Futójáték? Ha ennyire Moreno-függő ez a két dolog, akkor lesznek még itt gondok, pedig a játék többi elemében összeállt a csapat.

18. San Diego Chargers 1-2



McNeill vissza fog térni, de gondolom ő nem a special teamen akar lendíteni. Ráadásul Mathews sérült, helyettese nincsen, Jackson már nagyon menne - nem csodálom, hogy Rivers elrugdossa a labdát mérgében. Pedig rá nem lehet panasz.

19. New York Giants 1-2



Két csattanós pofonba szaladtak bele az óriások az elmúlt két hétben az AFC South ellen. Ezt a sportot is pontokra játszák, nem pedig yardokra.

20. Dallas Cowboys 1-2



Roy Williams több hasznot csinált, mint az elmúlt 10 meccsen összesen, meg is van a Dallas sikereinek receptje: mindig a Texans secondary ellen kéne játszani.

21. Minnesota Vikings 1-2



Sikerült kiizzadni az első győzelmet, de ha így folytatja Favre, akkor Jared Allenék illedelmesen megkérik, hogy mégiscsak menjen inkább haza, úgy is mindjért itt az unoka.

22. Washington Redskins 1-2



Nem szép dolog kikapni a Rams-től, mint ahogy a Texans elleni leolvadás sem volt az. Nincs a csapatnak tartása (se running back-je).

23. Arizona Cardinals 2-1



Két vereséget érdemlő gárda meccsén sikerült a szerencsésebbnek lenni. Kevésbé öngyilkos csapatok ellen ez a teljesítmény nagyon kevés lesz.

24. Tampa Bay Buccaneers 2-1



Az alsóházi derbik behúzása után helyre tette őket a Steelers. Tegyük hozzá, előbbiek megnyerése sem megy mindenkinek, lásd lentebb.


25. Oakland Raiders 1-2



Janikowski két sorsdöntő és egy nimbuszromboló FG-t csavart mellé, de lehet-e egy Cards elleni vereséget szimplán a rúgóra kenni? Nem.

26. Jacksonville Jaguars 1-2



Az elmúlt két meccset elnézve egyáltalán nem értem a Broncos elleni győzelmet. Illetve mégis: ez a keret csak a vakvéletlen közreműködésével fog tudni nyerni.

27. St. Louis Rams 1-2



Idei célkitűzés teljesítve. Jelenleg 3. helyen állnak a csoportban és tizenharmadik az NFC-ben. Screenshot a tabellára! Viccen kívül, Steven Jackson sérülése után sem összeomlani, nem várt tartásról tesz tanubizonyságot.

28. San Francisco 49ers 0-3



Offenzív koordinátor kirúgva. Bűnbakot mindig lehet találni, a következő Singletary lesz ha a dolgok nem változnak.

29. Carolina Panthers 0-3



A Clausen-éra vereséggel kezdődött. Ami érthetetlen, hogy DeAngelo Williams kezébe miért csak 10 labda került. Ennyire bízik Fox az elkapókban? Ja bocs, indokolatlan a többesszám.

30. Detroit Lions 0-3



Minden meccsükön volt sanszuk a győzelemre, de nem tudnak élni vele. Hiányzik egy (két) klasszis CB és OT.

31. Cleveland Browns 0-3



Akárcsak egy állammal nyugatabbra, itt is van egy Peyton, aki nyakába vette az offense-t, de egyetlen traktorral nem lesz bő a (pont)termés.

32. Buffalo Bills 0-3



Végre villantott valamit az offense, de komolyan lehet-e venni egy olyan franchise-t, amely első heti kezdő irányítóját 3 meccs után kivágja?

 

Herczeg Ádám (Höri)