Denver Broncos

49 feliratkozó

11 perce
Foresz Denver Broncos 959 — Broncos
Melyik futónk lesz összedrótozva a meccsre? Mert mintha azt olvastam volna hogy a poszt első háromja sérült....
16 perce
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 857 — The Mathematician
Érdekes meccs lesz a Rams ellen. Mindkét csapatot a januári focira várják a szakértők. S mindkét csapat egy oltári nyaklevesbe futott bele a nyitányon, ráadásul csoportriválistól. Majd mindkét csapat helyreállította némileg a renomét a második fordulóban. Most arról döntenek, ki áll pályára. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy egyetlen pozícióharcban sem tudjuk felvenni a kesztyűt Staffordékkal.
Csak közben az van. McVay megnézte, hogyan ölte meg Reid a Broncos run defense-ét. Joseph megnézte, hogyan vette el Staffordtól Morris a ritmust. Webb pedig megnézheti, hogyan tartotta Shanahan nulla sackon Garrettéket, miközben 174 yardot futott. Mindkét csapat előtt van képlet a győzelemre. A kedvenc mezünkben játszunk, még a kobak is kék lesz. Atwetar mondta erről a kollekcióról: “Navy blue looks meaner than orange.”
Zalán
a rams secondary rendbe lett rakva, ha Bollesék megint nem blokkolnak lófaszt se akkor Nix ismét kukának fog kinézni
ha blokkolnak tisztességesen akkor sztem rendbe lehet az O#
persze az is kérdés hogy Donald hogy néz ki náluk középen
futójáték nélkül kurvanehéz lesz sajnos

védelmi oldalon kérdés Puka játszik-e, ha igen akkor Mossnak hosszú éjszakája lesz
ha nem akkor sztem odafognak ütni ahol igazán fáj és kapjuk középen a TE passzokat amiket évtizedes viszonylatba nem oldunk meg ideálisan

special teamtől kelleni fog az extra mert könnyen dönthet az

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
18 perce
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 857 — The Mathematician
Coleman Out
Zalán
fasza, végre valami kis fény a futójáték alagutjában erre ...

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
19 perce
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 857 — The Mathematician
kis "bulvár"
 sports.yahoo.com/articles/pablo-torre-investigates-tim-tebow-173054139.html
Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
9 órája
Zalán Denver Broncos 4 983 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Coleman Out

"I love this sport. I hate this sport."
11 órája
Zalán Denver Broncos 4 983 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Érdekes meccs lesz a Rams ellen. Mindkét csapatot a januári focira várják a szakértők. S mindkét csapat egy oltári nyaklevesbe futott bele a nyitányon, ráadásul csoportriválistól. Majd mindkét csapat helyreállította némileg a renomét a második fordulóban. Most arról döntenek, ki áll pályára. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy egyetlen pozícióharcban sem tudjuk felvenni a kesztyűt Staffordékkal.
Csak közben az van. McVay megnézte, hogyan ölte meg Reid a Broncos run defense-ét. Joseph megnézte, hogyan vette el Staffordtól Morris a ritmust. Webb pedig megnézheti, hogyan tartotta Shanahan nulla sackon Garrettéket, miközben 174 yardot futott. Mindkét csapat előtt van képlet a győzelemre. A kedvenc mezünkben játszunk, még a kobak is kék lesz. Atwetar mondta erről a kollekcióról: “Navy blue looks meaner than orange.”

"I love this sport. I hate this sport."
20 órája
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 857 — The Mathematician
kis "bulvár"
 sports.yahoo.com/articles/pablo-torre-investigates-tim-tebow-173054139.html

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
3 napja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 857 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
4 napja
Zalán Denver Broncos 4 983 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Barron 2 snap.
Ha így megy tovább, akkor minden Mossra dobott zászlónak örülnünk kell.

"I love this sport. I hate this sport."
4 napja
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Ha úgy hozzuk 2-2-vel, hogy a Chargerst legyőzzük, akkor szeritnem elfogadható a szezonkezdet a sorsoláshoz mérten. A bye weekig viszont egy 5-2 kéne az elégedettségemhez Chargers és KC elleni győzelemmel. Hogy ki ellen jönne 2 L az NFC-s csapatok közül az halálmindegy. De 0-2 a KC ellen nem hiszem hogy belefér a div győzelemért..
Aztán majd decemberben újra lehet mosolyogni a szeptemberi találgatásokon...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
4 napja
Zalán Denver Broncos 4 983 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
kövi 4 meccs után ha meglesz az 50% sztem akkor nagyon se aggódni se túlörömködni nem kell
főleg ha a játék képe is pofás
mer azért ez a rams-49ers-chargers-seahawks sor nem könnyű
akkor se ha Garrett már nem fog játszani
Negritis, a vajda
Én azért abban bízom, hogy ugyanezek a csapatok és szurkolóik ugyanannyira tartanak tôlünk, mint mi tőlük. Ha konstans javulásban vagyunk minden szinten, az nekem még 2-4-nél is oké, caak olyan atomjaira esetten ne kapjunk ki, mint a Chiefs ellen. Az óvatosság beszél belőlem, de közben ott van bennem az is, hogy ez egy felépített keret, bár vannak beszakadásrs képes egységek, de ha valósan a legkomolyabb célokért megyünk, akkor ezek ellen a csapatok ellen kell versenyképesnek lenni. Brutál azért, hogy a legdurvább AFC csoportból a legdurvább NFC csoport legerősebb 3 csapatával lejátszunk mindent pár hét alatt az idény elején. Miközben a mi csoportunkban kis Kubeséket sem lehet leírni, ez már biztos.

Szerkesztette: Zalán

"I love this sport. I hate this sport."
4 napja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 857 — The Mathematician
kövi 4 meccs után ha meglesz az 50% sztem akkor nagyon se aggódni se túlörömködni nem kell
főleg ha a játék képe is pofás
mer azért ez a rams-49ers-chargers-seahawks sor nem könnyű
akkor se ha Garrett már nem fog játszani

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
4 napja
Általános Doktor Denver Broncos 2 173 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
GG Broncos! Grat a teljesen megérdemelt W-hez!
iktriad
Egy félidőig lövésünk se volt, aztán TLaw random elkezdett aládobálni a WR-nek aki általában Washington volt kulcs pillanatokban. Szerencsénk volt hogy a végére nekünk állt a zászló.
Sok szerencsét a továbbiakban!
Heisman nádor
Szerintem az első félidő is rendben* volt. Mármint abból a szempontból, hogy volt 2 goal line trippünk az offense részéről, és 2 drive-ot leszámítva a védelem is állta a sarat. Én úgy éreztem, hogy az eredmény ellenére egyenrangú felek vagy akár kicsit jobbak voltunk.
A goal-line offense nyilván nem volt rendben, mind a 6 goal-to-go play szánalmas volt, de alapvetően működő offense ahol a végén lábon vagy fejbe lőjük magunkat, az szeptemberben biztató, ebből könnyebb építkezni mint a sorozatos 3&outokból.
Otthon nyilván könnyebb, mint idegenben és ahhoz képest hogy otthon játszottunk megint sok volt a zászló, sok teendő van még, de SP-vel eddig minden évben erősebben fejeztük be a szezont mint ahogy kezdtük. Szerintem ebben rejlik az edzői nagysága, nem a playcallingban. És ilyen szempontból nem cincálnám most szanaszét Webbet.

Fontos győzelem volt. Biztató játékkal.
Black_Adder
Pont akartam írni, hogy az első félidő is teljesen rendben volt (ne egy-egy nagy hibából ítéljük meg a játék képét).

Ahogy múlthéten nem a pokolban voltunk, úgy most se a mennybe kerültünk, de az látszik h rendben leszünk.

Waddle piros pont, ezért hoztuk, biztató volt nagyon.

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
4 napja
Black_Adder Denver Broncos 9 496
GG Broncos! Grat a teljesen megérdemelt W-hez!
iktriad
Egy félidőig lövésünk se volt, aztán TLaw random elkezdett aládobálni a WR-nek aki általában Washington volt kulcs pillanatokban. Szerencsénk volt hogy a végére nekünk állt a zászló.
Sok szerencsét a továbbiakban!
Heisman nádor
Szerintem az első félidő is rendben* volt. Mármint abból a szempontból, hogy volt 2 goal line trippünk az offense részéről, és 2 drive-ot leszámítva a védelem is állta a sarat. Én úgy éreztem, hogy az eredmény ellenére egyenrangú felek vagy akár kicsit jobbak voltunk.
A goal-line offense nyilván nem volt rendben, mind a 6 goal-to-go play szánalmas volt, de alapvetően működő offense ahol a végén lábon vagy fejbe lőjük magunkat, az szeptemberben biztató, ebből könnyebb építkezni mint a sorozatos 3&outokból.
Otthon nyilván könnyebb, mint idegenben és ahhoz képest hogy otthon játszottunk megint sok volt a zászló, sok teendő van még, de SP-vel eddig minden évben erősebben fejeztük be a szezont mint ahogy kezdtük. Szerintem ebben rejlik az edzői nagysága, nem a playcallingban. És ilyen szempontból nem cincálnám most szanaszét Webbet.

Fontos győzelem volt. Biztató játékkal.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
4 napja
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 410
Mindig jó érzés @iktriad-ot legyőzni
5 napja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 857 — The Mathematician
Dobbins hamstring
 sports.yahoo.com/articles/j-k-dobbins-injury-heres-013027136.html

reméljük nem vészes

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
5 napja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 857 — The Mathematician
100 yardot futottunk egybe ami előrelépés, de 1 futónak kéne ezt hoznia
Waddle tömve volt labdával, de Sutton meg "eltűnt" így kicsit
nyilván azt kell etetni majd aki olyan napon kelt fel

az O# és a D# is bíztatóbb volt ma, főleg az második negyedtől, de voltak még leolvadások driveokra/playekre

arra kiváncsi lennék hogy végig Webb hívta vagy SP átvette mikor hirtelen működtek dolgok

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
5 napja
Bozontron Denver Broncos 568
Akkor ezek szerint idén is csak a második félidőben fogunk focizni? És minimum 10 pont hátrány kell? Viccet félretéve, ez a második félidő jól nézett ki, a D úgy látszik észbe kapott, Nix is bele fog rázódni, Waddle pedig kb hozta azt, amit várunk tőle! Mi kell még így szezonnyitó után? 😅
5 napja
Zalán Denver Broncos 4 983 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
A D kezd felébredni.
Úgy tűnik, találtunk egy futni is tudó futót.
Bo még mindig hidegfejű a 4. negyedben.
Mossnak van a legnehezebb szerepe a D-ben Surtain mellett. A labdaszerzése volt a fordulópont.
Waddle-től sok ilyen meccset elvárok, hogy rajongjak érte. Rég láttunk hasonló wr teljesítményt erre.
Webb első győzelme. Kurva fontos volt.

"I love this sport. I hate this sport."
5 napja
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 530 — "Montoya por favor!"
GG Broncos! Grat a teljesen megérdemelt W-hez!
iktriad
Egy félidőig lövésünk se volt, aztán TLaw random elkezdett aládobálni a WR-nek aki általában Washington volt kulcs pillanatokban. Szerencsénk volt hogy a végére nekünk állt a zászló.
Sok szerencsét a továbbiakban!

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
5 napja
iktriad Jacksonville Jaguars 86 954 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
GG Broncos! Grat a teljesen megérdemelt W-hez!
5 napja
Black_Adder Denver Broncos 9 496
1 driveban pick helyett 3#out, na erről a fejlődésről beszéltem
és Moss is felvette a tavalyi formát, nincs itt miért aggódni

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
7 napja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 857 — The Mathematician



The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
10 napja
Foresz Denver Broncos 959 — Broncos
A Kansas elengedte a tavalyi év nagyjából kétharmadánál a szezont,de várható volt hogy a kövi szezonra föl fogják magukat szívni,nyilván le is vonták az előzőekből a konzekvenciát.Jobban is akarták a meccset.
Mi meg tényleg régen játszottunk ilyen szarul,már-már beleszoktunk abba,hogy ha szarul is megy az offense,legalább a defense meccsben tart minket,de most minden részletben szinte szarok voltunk.
Szerintem sem kell temetni a csapatot,nagyon az elején vagyunk,és talán jókor jött ez a tökön rúgás,kicsit jobban beleéljük magunkat a játékba.
10 napja
Bozontron Denver Broncos 568
Ez kemény…


 x.com/nextgenstats/status/2099700435816992838?s=46&t=6bnYcxXsprTslH2xX42SgA
Tomcsik
Pont ezért nem szabad ebből a meccsből semmit leszűrni, a ligaelit védelem nem tud lerohadni egy nyár alatt erre a szintre, főleg úgy, hogy gyakorlatilag nem történt érdemben személyi változás a keretben.