Draft értékelő VIII. - AFC East

Megjegyzés: Egy draft class megítélése még az NFL csapatok számára sem egyszerű, hiszen lényegében maguk is fogadást kötnek bizonytalan kimenetelű, persze általuk erősen alakítható jövőbeni teljesítmény(ek)re. Jelenleg senki nem tudja, hogy melyik első körös játékos tűnik majd évek múltán borzasztó választásnak, és melyik utolsó napos prospectből lesz instant tagja a Hírességek Csarnokának. A mostani értékelés is ennek tudatában kezelendő személyes vélemény, nem megdönthetetlen igazság. 


A New England Patriots szurkolói ezúttal is hiába várták hajnalig, hogy ki lesz a 2013. évi első körös választott, mert Belichick mester ezúttal sem kívánt élni az első éjszaka jogával. Nem kis csomagot állított össze a Vikings a 29. választásért cserébe, így valószínűleg nem sokat hezitált a veterán főedző mielőtt elfogadta az ajánlatot. Az idei draft osztályra jellemző volt, hogy inkább a közepén erős, mint a tetején, így akár jó döntésnek is tűnhet a minőség mennyiségre váltása. Ugyanakkor Tom Brady sem fiatalodik az évek előrehaladtával, talán jobb megoldás lett volna olyan játékosokat választani, akik azonnal bevethetők és már most segíthetnek újra a csúcsra juttatni a Patriots-t. Önmagában egy jó üzletnek tűnő cetli-csere semmit nem ér, ha nem sikerül a csapat fejlesztésére használni azokat a választásokat. Vegyes érzései lehettek tehát a Pats szimpatizánsainak, noha várható volt, hogy nem fogja csak öt választással végigvinni Belichick az idei játékosbörzét.

A labda két oldalán a legnagyobb hiányosságot a pass rusher, és az értékelhető külső elkapó jelentette, nem meglepetés, hogy ezt a két posztra húztak először. Az első választás a 2/20 (#52) helyén Jamie Collins (DE/OLB) aki elsőre tipikus Belichick választásnak tűnik, sokoldalú, több poszton is bevethető, kiváló mért eredményekkel rendelkező játékos. Az első hírek szerint OLB-ként számítanak rá, pedig 193 cm-es magasságához tartozó 113 kilós felépítésével nem kimondottan az a tipikus Patriots „Elefánt” LB. Elsősorban a potenciál az, ami érdekes benne jelenleg, nem valószínű, hogy eleinte sokat játszik majd (elsősorban harmadik kísérletek során illetve ST-ben), de több lejáró szerződés is lesz az LB sorban, így mire odakerül a tűzközelbe, fel lehet építeni. A második kör 27. helyén (#59) a Marshall elkapója Aaron Dobson (WR) mellett döntött a stáb, benne látva a régóta égető kérdés megoldását. Az, hogy tudott-e volna a Pats jobb kombinációban célpontot találni Bradynek az legalább kérdőjeles, de ha ők Dobsonban látták a megoldást lelkük rajta. A fizikai adottságait nem lehet megkérdőjelezni, a sebessége is megvan ahhoz, hogy valid mélységi célpont legyen (ahogy valaki korábban szintén ebből az iskolából), de vannak kétségek arra vonatkozóan, hogy a New England szisztematikus támadójátékát mennyi idő alatt lesz képes magáévá tenni. A route futási képessége egyáltalán nem kiemelkedő, márpedig ha Bradynél nincs bizalom irányába, hosszú hónapoknak néz elébe. Ha viszont játék ezen elemében tud fejlődni, nagy értéke lehet a csapatnak.
A harmadik körben ismét két választási lehetőség, ahol kiderülhetett, hogy a főedző DB- és/vagy Rutgers-fétise korántsem a múlté. Előbb Logan Ryan, aki a CB poszt mélységét igyekszik javítani. Méreteihez képest fizikális játékos, nem jön zavarba, ha a futójátékot kell megállítani, és az emberezésben is jó. A mért ideje miatt csúszott elsősorban, a technikáján is sokat kell dolgozni, de kezdő szintű játékost lehet belőle faragni, bár valószínűleg nem az idei szezonra. Duron Harmon (S) kiválasztásnál valószínűleg sok elemző lapozgatott a jegyzetei között, és nem kevés szurkoló vakarta a fejét, hogy akkor ki is ő tulajdonképpen. Nehezen értelmezhető választás. A negyedik körben a TCU elkapóját Josh Boyce-t választotta a Pats, igazolva, hogy mennyire érezték gyenge pontnak a WR állományt. Boyce szintén a sebes elkapók közé tartozik, de sokkal több, mint „csak” egy mélységi célpont. Több poszton is bevethető, a pálya szélén és középen is feltalálja magát. Volt választási lehetősége a posztról, más játékosok mellett is lehetne érvelni, de Boyce sem mondható rossz opciónak. A hetedik körben előbb Michael Buchanant (DE/OLB) játékjogát foglalták le, majd zárásként jött egy újabb (sorrendben harmadik) Rutgers alumni Steve Beauharnais (LB). Buchanan jó fizikai adottságokkal megáldott atletikus játékos, akit fel lehet építeni (igaz sok munkával) egy olyan edge rusherré, amilyen re régóta szükség lenne Bostonban. 

A draft során Jeff Dempsért és illeve a 229 választási jogért cserébe LeGarett Blount érkezett a Patriótákhoz, tovább mélyítendő futórészleget.

Összességében a megszokott Bill Belichickre jellemző több évre előre gondolkodós, meglepő lépésektől nem mentes draft. A legnagyobb probléma vele, hogy nem jelent egyik játékos sem azonnali, vagy rövidtávú megoldást a csapat legnagyobb hiányosságaira. A legalább átlag feletti passz siettető nagyon elkélne a frontba, és ugyan nem tudjuk, hogyan alakult a New England boardja, de egy projekt játékosnál talán több kellett volna. Igaz, van még veterán szabadügynök a piacon, de azok nem véletlenül vannak a piacon. A 2013-as osztály valószínűleg nem 2013-ban lesz komoly hatással a csapat teljesítményére, annak ellenére, hogy az olló erősen szűkül. 
Osztályzat: C

A New York Jets háza táján olyan káosz volt az elmúlt szezonban a takarítónőtől a tulajdonosig, hogy e két posztot is beleértve bármilyen helyre elképzelhető volt az erősítés. A Darelle Ravis-trade következtében további lyuk keletkezett a rosteren, cserébe viszont jött két extra választási lehetőség, beleértve a tizenharmadikat.

A 9. helyen némileg kényszerhelyzetbe került a Jets, hiszen három olyan pass rusher is kiment az első hatban, amely érdekes lehetett volna, nemkülönben megoldást egy igen égető problémára. Tavon Austin szintén opció volt, de a Rams egy agresszív húzással elvitte az orruk elöl. A legjobb érték, amit láttak, hogy a CB posztot erősítsék Dee Millinerszemélyével. Egyértelmű volt az űr, amit Revis hagyott, és bár nélküle sem volt rossz az egység, jó cornerből sose elég, Milliner pedig sokak szerint a class legjobbja. Alabama nevelésként lesz vele munka, sok technika még ismeretlen számára, de jó edzőkhöz kerül, akik képesek kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Sheldon Richardson (DL, #13)kiválasztása is kerek szemeket eredményezett sok helyen, és nem azért, mert Richardson rossz prospect lenne, hanem mert ha valamire nem volt szükség New York zöld felén (negyedén?), az a védő-falember. Az elmúlt két drafton ide húztak az első körben, és most harmadszor is. Azóta lehet hallani, hogy Coples OLB-ként folytatja, ami már elfogadhatóbbá teszi a lépést. Egyben nehéz megkérdőjelezni Rex Ryan azon döntését, hogy a szükséges játékos helyett, a tehetségesebbet választotta. Nagy hiány volt ebben az elmúlt időszakban. Aztán a második körben eljött az egész draft egyik legnagyobb meglepetése: Geno Smith, akit korábban még az első választottnak tartottak nem kevesen, egészen a 39. helyig csúszott. Az újonc GM John Idik nem is teketóriázott, New Yorkba költöztette a West Virginia iránytóját, rengeteg témát biztosítva ezzel a new yorki sajtóorgánumoknak a következő időszakra. Smith koránt sincs kész, de nincs is szükség rá, mert Mark Sanchez, a lekötött pénzmennyiség miatt, szinte biztosan rosteren marad a következő üzleti évig. Ha csak valami közbe nem jön, bőven lesz ideje az újonc iránytónak az akklimatizálódásra. Ami érdekessé teszi ezt a választást, az Rex Ryan személye. Egyrészt ő többször esküdött hűséget Sancheznek, másfelől közel sem biztos a pozíciója, jövőre akár saját ízlésének megfelelő vezetőedzőt kereshet az új GM. Nem biztos, hogy okos döntés volt megkötni az esetleges jövendőbeli választottja kezét (vagy önmagát a meghallgatásokkor) azzal, hogy bárki is lesz az, Smith-szel kell dolgoznia, és nem lesz lehetősége a saját elképzelésének megfelelő fiatalt draftolni. Persze ha Smith beválik, akkor ez a kérdés csak elméleti. Sok türelem kell hozzá, nem tűnik úgy, hogy jól viseli az egész felhajtást, amivel pedig lesz dolga a Nagy Almában. Idzik is feltette rá a balkeze kisujját, mindkettejüknek jobb lesz, ha kihozza azt, ami kétségtelenül megvan benne.
A stáb figyelme innentől a támadófalra összpontosult, egymás után három játékost választottak a frontba. A harmadik körben Brian Winters érkezett, aki leginkább sokoldalúságával hívja fel magára a figyelmet, a centert kivéve bármely poszton el tud játszani, ha a helyzet úgy hozza. Az egyetemi csapatában előbb RT, majd az utolsó évére LT pozícióban játszott, de a profik között Guardként lehet jövője. Utóbbi igaz lehet az ötödik körös választára, Oday Aboushi-ra is, ellenben neki semmilyen tapasztalata nincs a fal belsejében, a szélére viszont összességében nem tűnik elég atletikusnak, még ha az ereje meg is lenne hozzá, a gyors defensive endek megoldhatatlan feladat elé képesek álltani Aboushi-t. Maximum a fal jobb oldalán lehet jövője, szerencséjére nem igazán van jelenleg olyan konkurencia előtte, akit ne tudna kiszorítani. William Campbell (G) és Tommy Bohanon (FB) volt a hatodik, illetve a hetedik körös választás. Campbell abból a szempontból érdekes, hogy ő alapvetően DT-t játszott az egyeteken, bár volt idő, hogy ott is az OL-t erősítette. Az utóbbi két évet a labda védő oldalán töltötte, és ugyan volt pár felmérője a draft előtt, ahol a támadófalba is megnézték, meglepetésnek hat, hogy egy projekt játékosra áldoz a Jets, a két megelőző pick után. Bohanon elsősorban blokkoló, jó eséllyel Tim Tebow megárvult helyén, mint punt protector lehet harcban a rosterhelyért. 

A Jets a negyedik körös választási jogáért (#106) megszerezte a Saints-től a futó Chris Ivory-t.

Összességében a Jets draftja az elején meglehetősen értékalapú, ráadásul az első három játékos teljesítményének határait megtippelni is nehéz. Geno Smith önmagában meg tudja menteni a draft class-t, ha beválik. John Idzik első draftja sallangoktól mentes, nem akarta túlokoskodni, megbízható játékosokat talált, még ha úgy is tűnik, hogy néhány kérdés megválaszolatlan maradt. Például, miért nem jött safety vagy tigth end, és hogy akkor ki is jelent majd tulajdonképpen veszélyt az iránytóra?

Osztályzat:C+

A Miami Dolphins együttesét sokan emlegették, mint az egyik és talán egyetlen potenciális jelölt a top5-be felmozgásra. A szezon során kötött üzleteknek köszönhetően számtalan értékes választási joggal rendelkeztek a Delfinek, és igyekeztek ezt okosan használni. Kihagyhatatlannak tűnő prospect kevés volt, így nem nagyon kellett versenyhelyzettel számolni a kívánt játékos kapcsán. Jóllehet sokan azt gondolták, ha a Miami feljön, akkor azt a Ramshez távozó Jake Long pótlása miatt teszi, de kisebb meglepetésre nem így történt. Az Oakland kiváló partnernek bizonyult az üzleteléshez, lévén, hogy draftpicknek híján voltak, de nem voltak nagyon éhesek mellé. Végül az üzlet létrejött, a Raiders a 12. és a 42. választás lehetőségéért lemondott a harmadikról, a Miami pedig Dion Jordan mellett döntött. Kétségtelen, hogy a LT mellett a pass rush, illetve a cornerbackek hiánya volt a legégetőbb probléma, és Jordan személyében az egyik sokra tartott passz siettetőt sikerült megszerezni. Testfelépítése és az adottsága megvan ahhoz, hogy különleges játékos váljon belőle, DE vagy OLB poszton bevethető, ahogy a védelmi koordinátor kreativitása megengedi. Nem elvetendő a gondolat, hogy a Patriots csoportbéli egyeduralmát Tom Brady megállításán (lelassításán) keresztül szeretné megtörni a Phins, Cameron Wake-kel párosítva, Jordan kiteljesedése esetén komoly problémákat okozhat akármelyik iránytónak. A futás ellen van hova fejlődnie, de egyértelmű passz szituációknál már az újonc évében komoly erősség lehet.
A második körnél nem várt tovább a vezetés a CB kérdés megoldásával sem, a Coltstól kapott pickkel Jamar Taylort választották. A Boise State egykori ásza sokak szerint top5 cornernek számít a drafton, fizikai adottságai és a teljesítménye is alkalmassá teszi, hogy akár az első naptól átvegye a 2. CB szerepkörét. A játék szinte minden elemében átlag feletti, sem emberezésnél, sem zóna-védekezésnél nem jön zavarba, képes használni a testét a fuójáték megállításához, megfelelően agresszív. Ha komoly hiányposztra érkezik egy értékes választás, nehéz belekötni. A harmadik körben Dallas Thomas, egy több poszton is bevethető támadófal-ember került kiválasztásra, aki szintén azon játékosok közé tartozik, akik egykori egyetemi tackle-ből a profik között a belső posztokon találják meg a számításukat. Kényszerhelyzetben akár RT-t is játszhat, de mindenkinek jobb lesz, ha a valamelyik G poszton talál hosszútávra otthont. A harmadik körben is két választási joga volt a Phinsnek, itt mindkettővel éltek is. 93. helyen a Utah State CB-je Will Davis érkezett, aki várhatóan a nickelback (3. CB) pozicióért lehet harcban. Megbízható, de tapasztalatlan játékos, néhány éve foglalkozik csak az amerikai futballal. Lesz vele munka, de egyrészt mélységet ad egy sokat szidott posztnak, másfelől pusztán anyagi megfontolású döntések (sokat kereső CB-k elküldésére) is lehetőséget nyújt a draftolása. 
A börzén az egyik legaktívabb csapat maradt a Phins a harmadik napon is, így a negyedik körre is két választási lehetőség jutott. Az elsővel (#104) Jelani Jenkins került a Miami kötelékébe, nagy valószínűséggel azért, hogy Aaron Hernandez nemezise legyen. Jenkins valamelyest alacsonyabb ugyan, de egy egészen elképesztő atléta, aki kiválóan megállja a helyét a nagy számban terjedő joker TE-k ellenében. Van munka vele, nem is valósznű, hogy rögtön kezdő lesz, de kiváló karakter, bele fogja tenni a szükséges munkát, és akkor nagy értéke lehet Kevin Coyle védelmének. Két hellyel később (#106) Dion Simsre esett a választás, aki szintén egy olyan játékos, akire speciális csomagokat már nagyon korán fel lehet építeni. Méreteihez képest meglepően könnyedén mozog, és az elkapások során sem jön zavarba. Nem biztos, hogy a nagy játékokat tőle érdemes várni, de hogy minden labdáért meg fog küzdeni, afelől nem lehet kétség. Szintén nagy szükség volt egy hozzá hasonló TE-re, és jó helyen is sikerült megszerezni. Az ötödik körben már legkevésbé needre érkeznek a játékosok, így Mike Gillislee (RB) kiválasztása nem mondható feltétlenül szükségesnek, de vélhetően jó értéknek gondolták a 164. helyen, és ezzel nehéz is lenne vitatkozni. Caleb Sturings (K, #166) kiválasztása is teljesen érthető, szükség volt egy rúgóra, és nekik nem Hopkins, hanem Sturings volt a szimpatikusabb. Hogy jó döntés volt-e az idő eldönti, de ha egy rúgóra egy ötödik körös jogot áldoznak, akkor igen meggyőzőnek kellett lennie az elemzési időszakban. A fennmaradó utolsó választással (7. kör, #250) Don Jones (S) játékjogát foglalta le a dél-floridai együttes, ezzel tovább mélyítve a secondary-t. Talán volt még tehetségesebbnek tartott elérhető játékos, de Jonest alaposan körbejárta a vezetőség és az edzői stáb is, jó eséllyel a gyakoroló csapatban fejlődhet az elkövetkezendő évben.

Összességében egy igen aktívan töltött szabadügynök piac után egy kiváló draftot tudhat magáénak a Miami, mind a koncepció tetten érhető, mind a játékosok minősége és választási helye megfelelőnek tűnik. A cél egy olyan csapat építése, amely képes komoly vetélytársa lenni a Patriotsnak. A következtetések levonásához ugyan korán van még, de nagyon úgy tűnik, hogy mind tehetségben, mind mélységben sikerült előrelépni a tavalyi évhez képest, elsősorban a sok sebből vérző védelmi oldalon. Jeff Ireland GM-et sokat szidták az elmúlt időszakban, a 2013-as év tavasza miatt azonban nem sokan fanyaloghatnak. 

Osztályzat: B+


A Buffalo Bills az elmúlt években egy igazán minőségi keretet épített fel, ám mégsem tudták igazán átlépni a saját árnyékukat, elsősorban a gyenge, vagy legalábbis folyamatosan ingadozó QB játék miatt. A két front kiváló, de lehetne mélyebb, playmakerek vannak a labda mindkét oldalán, bár nyilván ez utóbbiból sosem elég. A megújítás lehetőségét egy (az NFL-ben) újonc vezetőedző Doug Marrone kezébe adták. Az új rezsim rendszerint új QB-t is jelent, különösen akkor, ha ekkora űr tátong a legfontosabb pozíció körül, mint a Billsnél. Ráadásul jó helyzetben is voltak, hiszen ha valaki ezen a drafton akarta megtalálni a franchise új arcát, nem kellett a legértékesebb helyek valamelyikén kiválasztania. A Buffalo ráadásul úgy tudta megszerezni emberét, hogy nem fel, hanem lefelé mozgott az első körben, egészen a 16. helyig. Nem csupán EJ Manuelt, hanem egy második-, harmadik- és hetedik körös választási jogot is sikerült pluszban szerezni. Manuel lett tehát az első QB, aki elkelt 2013-ban, és egyben az egyetlen elsőkörös. Sokan azonnal leértékelték a Bills választását, mert, hogy túl korán vitték el Manuelt, azaz túl nagy „reach” volt kiválasztani a 16. helyen a Florida State-ről érkező fiatal iránytót. Azt azonban fontos leszögezni, hogy bármelyik poszton lehet felüldraftolni valakit (előzetesen), egyedül a QB poszton nem. Irányítót a csapatok két fő szempont szerint választanak: először is olyan játékos kell, aki pontosan illik abba a támadófilozófiába amelyet a vezetőedző vagy a támadásért felelős koordinátor megálmodott. Az első körben viszont van egy ennél sokkal fontosabb szempont is, miszerint hiszi-e az adott csapat, hogy az általuk kinézett játékmester rendelkezik azokkal az attribútumokkal, amelyekkel egy franchise QB-nak rendelkeznie kell. Ha igen, nem lehet kérdés, hogy rááldoznak egy első körös választási jogot. Az, hogy a döntés jónak bizonyul-e, majd az idő eldönti, de az irányító esetén nem lehet arra várni, hogy miként alakul a board, és ki fog nekünk maradni, ha valakiről meggyőződéssel hiszik, hogy ő az, akkor el vinni, amint lehetőség adódik rá. Ilyen és ehhez hasonló döntéseken múlhat egy franchise, egy GM és persze a vezetőedző jövője, és e kockázat tudatában hozta meg a Buffalo ezt a döntést. Manuellel személyével lehet ugyan vitatkozni, de ha a Bills úgy látta, hogy ő a megfelelő ember, akkor azzal már nem érdemes, hogy miért nem vártak rá tovább, miért nem próbálták inkább a második körben megszerezni.
Ha már a legfontosabb posztra korán megoldást (?) találtak, vidáman nézhették a sok muníció birtokában, hogy mit hoz számukra a draft további része, és a választások ismeretében valószínűsíthető, hogy a vidámság kitartott a harmadik nap végéig.
A második körben nem sokat teketóriáztak, hoztak egy újabb nagyon fontos playmakert a támadóoldalra, Robert Woods (WR, #41) személyében. Woods kiváló kiegészítésül szolgál majd a liga egyik legjobb elkapójának (Stevie Johnson), és jó esélye van, hogy a 2013-as osztály legjobb WR-e váljon belőle. Nagyon pontos route futó, aki a játék minden elemében jó szinten képes teljesíteni. Nem ő a legnagyobb vagy leggyorsabb WR valaha, de nagyon hamar nagy értéke lehet a Bills támadójátékának. A védelemben az LB sor volt az ahol instant megoldásra volt szükség, ezért jött Kiko Alonso (LB, #46). A választás a Kelvin Sheppard Indianapolisba cserlésével nyert igazán értelmet, hiszen így az a lehetőség is adott, hogy Alonso rögtön átvegye a „Mike” szerepkört a Bills hibrid védelmében. Egy nagy, atletikus játékost szerzett személyében a csapat, a futójátékok megállításában kiemelkedően hatékony, de emberezéskor se jön nagyon zavarba. A harmadik körben újra WR után nyúlt a Buddy Nix vezette stáb, de ezúttal a sebesség volt a fő szempont. Marquise Goodwin (WR, #78) nem egy kimunkált játékos, még a Texas-ban sem volt képes folyamatos jó teljesítményre, de az a sebesség, amivel rendelkezik (4.27-es 40 yard), sok csapatvezetőt képes ámulatba ejteni. Jelenleg inkább egy atléta mintsem futballjátékos, de egy-egy védelmi megingást, bizonytalanságot már most képes lehet nagy játékokkal büntetni. George Wilson elküldése után várható volt, hogy S posztra is nézelődni fog a Bills, és végül nem is csak nézelődtek, dupláztak is. Előbb negyedik körben lecsaptak a Nevada-ról érkező Duke Williams-re (#105), majd az ötödik körben Johnathan Meeks (#143) is érkezett a Clemsonról. Williams megbízható választásnak tűnik, aki ugyan nem egy kiemelkedő játékos, és várhatóan nem is lesz nagy hatással a csapat teljesítményére, de komolyan szükség sincs rá. Jarius Byrd társának annyi lesz a feladata, hogy eltakarítsa az útból az ellenfelet, és lehetőséget adjon Byrdnek a nagy játékok bemutatására. Sem a futó-, sem a passzjátékoknál nem fog zavarba jönni, akár első naptól beállítható a kezdőcsapatba. Meeks ezzel szemben jó fizikai felépítéssel rendelkezik, de nem igazán látható, hol lehet helye a csapatban a speciális egységen kívül. Ugyan nagyot tud ütni, de közel sem elég fordulékony ahhoz, hogy a mélységi passzjáték ellen adekvát megoldást jelentsen, így viszont nem lesz könnyű nyugodt szívvel a pályára engedni. A hatodik körben Dustin Hopkins (K, #177) érkezett, akit sokan a class legjobb rúgójának tartanak, és minden bizonnyal biztos helyet talál magának a keret 53 főre szűkítése után is. A jelenlegi rúgó Ryan Lindell megbízhatónak számít, de 50 yardon felül használhatatlan, ehhez képest Hopkins jelentős előrelépés. A hetedik körben, a 222. választási joggal érkezett végül Chris Gagg (TE, Arkansas), aki ugyan kiváló atléta, de a méretei nem predesztinálják arra, hogy blokkolásban hatékony legyen. Ettől függetlenül sok munkával egy korrekt H-Back nevelhető belőle, és elkapásokkal alkalmas lehet nagy játékok bemutatására.

Összességében nagyon jónak tűnik az a koncepció, amely alapján a Bills az idei draftot végigvitte, hiányposztokra kiváló értéken jó játékosok érkeztek, akik ráadásul mérkőzéseket befolyásoló teljesítményre is képesek lehetnek. Ebben szenvedett leginkább hiányt a Bills az elmúlt időszakban, ahogy a csapatvezetés sem a leghatékonyabban használta a csapat eddig meglévő értékeit. Ha ezt Marrone ki tudja aknázni, és Manuelre fel tud építeni egy eredményes támadójátékot, akár meglepetéssel is szolgálhat a Buffalo a 2013-as idényben.

Osztályzat: A-

Zandler Gábor (gabtsi)