Autó- és motorsportok
20 feliratkozó
több mint 1 éve
🥈💪 Emlékezetes versennyel ért véget szombaton a 2025-ös IMSA-szezon, a Petit Le Mans-on csak néhány másodpercen múlt, hogy a csodahangú V12-es Aston Martin Valkyrie megszerezze első győzelmét. A verseny utolsó 3 óra 50 percében nem volt biztonsági autós megszakítás, így az utolsó órában az összes éllovasnak ki kellett jönni még egy tankolásra.
A már ekkor is a dobogóért harcoló Heart of Racing viszont úgy döntött, mindenki másnál jóval korábban megejti ezt a rövid tankolást, hátha egy rövid biztonsági autó eltünteti a hátrányukat. Ez a terv ugyan végül nem jött be, de a #6 Porschét így is át tudták ugrani, és az utolsó percekben 1-2 másodpercre követték a végül győztes #31 Action Express Cadillac-et, és másodikként értek be.
Ez volt az első alkalom, hogy az amerikai bajnokságban egy LMH-autó dobogóra tudott állni.
És sokáig az Action Express Cadillac mögött a Lambo haladt, de ki kellett jönni pitelni, így csak 4-ek lettek a búcsúversenyen.
Azért az Aston 1 Lambo 3 komoly szezonzáró lett volna.
Szerkesztette: zacknorb
több mint 1 éve
De attól, mert jövőre nem lesznek WEC-ben, miért ne nyerhetnék meg idén az IMSA-t?Ugyanazt a kocsit futtatják és míg a IMSA usa-canada pályákon zajlik, addig a WEC nemzetközi. Szerintem nagyobb is a hír és reklámértéke. Persze lehet megsértődtek a BoP miatt a franciákra. A pénzügyi gondokkal indokolják, de egyetlen másik sorozatból sem szállnak ki.A WEC-ből kiszálnak, az IMSA-t megnyerik.Mondjuk a kettőnek mi köze van egymáshoz?zacknorb
Ki érti ezt?🤘 gaben 🤘
🤘 gaben 🤘
Főleg, hogy előbbi bejelentéséig elég nagy előnyt kreáltak az utóbbi bajnokságban.
Attól, mert jövőre nem rendel tőled egy ember, a másik ember idei utolsó rendelését sem teljesíted, vagy mi az összefüggés?
több mint 1 éve
Ugyanazt a kocsit futtatják és míg a IMSA usa-canada pályákon zajlik, addig a WEC nemzetközi. Szerintem nagyobb is a hír és reklámértéke. Persze lehet megsértődtek a BoP miatt a franciákra. A pénzügyi gondokkal indokolják, de egyetlen másik sorozatból sem szállnak ki.A WEC-ből kiszálnak, az IMSA-t megnyerik.Mondjuk a kettőnek mi köze van egymáshoz?zacknorb
Ki érti ezt?🤘 gaben 🤘
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 1 éve
Biztos volt már mi ez vita Palou és McLaren között?
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
A WEC-ből kiszálnak, az IMSA-t megnyerik.Mondjuk a kettőnek mi köze van egymáshoz?
Ki érti ezt?
🤘 gaben 🤘
több mint 1 éve
A WEC-ből kiszálnak, az IMSA-t megnyerik.Ki érti ezt?
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 1 éve
Az erősebb autót nehezebb kontrollálni, vezetni, jobban fogyasztja a gumikat, stb. A versenyzők elmondása szerint nagyobb élmény is vezetni.Annyit számít az a 10 százalék?Mindegyiken ezt kellene...
Mehet a baszatáska
zacknorb
Mikey
Vagy miért nem ezer lóerő akkor?
Szerinted nem elég gyorsak jelenleg az autók?
Őszentsége Sobri Jóska
Jó kérdés hogy miért épp 750, mert tudnának többet is, de első lépésnek végül is jó.
több mint 1 éve
dawyd728
4 430
Rovanpera otthagyja a WRC-t az épített pályás versenyzésért. Jövőre Super Formula szezon a Toyotával, majd eredménytől függően irány az F2.. Loeb idősen próbált váltani. Hozzá képest Rovanpera csikó, de Loeb nem is lépett ilyen nagyot.
több mint 1 éve
Annyit számít az a 10 százalék?Mindegyiken ezt kellene...
Mehet a baszatáska
zacknorb
Mikey
Vagy miért nem ezer lóerő akkor?
Szerinted nem elég gyorsak jelenleg az autók?
több mint 1 éve
A kétszeres rally világbajnok finn Kalle Rovanpera visszavonul a rallytól. 2026 teljes szezonos Super Formula ülés, 2027-re cél az F2.
több mint 1 éve
Ez a csomag 670Most hány lóerősek?
Mehet a baszatáska
zacknorb
Őszentsége Sobri Jóska
több mint 1 éve
Most hány lóerősek?
Mehet a baszatáska
zacknorb
több mint 1 éve
A Porsche kedden hivatalos közleményben tudatta, hogy a 2025-ös szezon végeztével kiszáll a WEC-ből, a "fennálló körülmények" miatt.A kutyának nem kellenek az elektromos cuccaik amire építettek.
Bár a sajtóanyag nem részletezi, nyilvánvalóan az Porsche cég rossz anyagi helyzete áll a háttérben, amit többek között az amerikai vámok és a kínai kereslet drasztikus csökkenése idézett elő.
A márka vezetősége viszont megerősítette, továbbra is indulnak majd az amerikai IMSA-sorozatban, és a Formula E-hez is ragaszkodnak.
zacknorb
Nagy kár mindenesetre.
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 1 éve
szintén zenész. greg hanckock volt a favorit 😊Tihanyi, Adorján játszik? 😊Én még a Matejes időkre emlékszem, az se ma volt, rágugliztam most, már 15 éve meghalt.
NB2
A lenti képről csak Lindgren neve ismerős, a Hampel, Gollob, Rickardsson, Crump, Pedersen érában követtem a sorozatot, akkor jó kis futamok voltak, azóta valahogy nem jött szembe egyik sportcsatornán sem.
Őszentsége Sobri Jóska
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 1 éve
Tihanyi, Adorján játszik? 😊Én még a Matejes időkre emlékszem, az se ma volt, rágugliztam most, már 15 éve meghalt.
NB2
A lenti képről csak Lindgren neve ismerős, a Hampel, Gollob, Rickardsson, Crump, Pedersen érában követtem a sorozatot, akkor jó kis futamok voltak, azóta valahogy nem jött szembe egyik sportcsatornán sem.
több mint 1 éve
A Porsche kedden hivatalos közleményben tudatta, hogy a 2025-ös szezon végeztével kiszáll a WEC-ből, a "fennálló körülmények" miatt.Bár a sajtóanyag nem részletezi, nyilvánvalóan az Porsche cég rossz anyagi helyzete áll a háttérben, amit többek között az amerikai vámok és a kínai kereslet drasztikus csökkenése idézett elő.
A márka vezetősége viszont megerősítette, továbbra is indulnak majd az amerikai IMSA-sorozatban, és a Formula E-hez is ragaszkodnak.
több mint 1 éve
Tihanyi, Adorján játszik? 😊
több mint 1 éve
Sajnos nem nagyon követem a salakmotort, pedig régen szerettem. Gollob után már csak alkalomszerűen követtem az eseményeket, de azért a lenti listában vannak ismerős nevek."In 2021, he had a better World Championship, winning his third bronze medal in the 2021 World Championship, finishing with 140 points. However, Sayfutdinov was unable to compete for the world title in 2022, following the Fédération Internationale de Motocyclisme ban on Russian and Belarusian motorcycle riders, teams, officials, and competitions as a result of the 2022 Russian invasion of Ukraine."
Szajfutgyinov, Laguta kizárva, mint Orosz/sérült/visszavonult?
bcsarli, Udvari Főkóstoló
"Laguta became the 2021 Individual World Champion after winning the 2021 Speedway Grand Prix with 192 points. He won five rounds out of eleven and overtook defending champion Bartosz Zmarzlik in the points standings in round 10, which proved to be the pivotal moment of the Championship.[2
From 2022 to 2024, Laguta was unable to defend his world title following the Fédération Internationale de Motocyclisme ban on Russian and Belarusian motorcycle riders, teams, officials, and competitions as a result of the 2022 Russian invasion of Ukraine."
Én még a Crumpos időben néztem, amíg Sport TVs volt.
több mint 1 éve
Sajnos nem nagyon követem a salakmotort, pedig régen szerettem. Gollob után már csak alkalomszerűen követtem az eseményeket, de azért a lenti listában vannak ismerős nevek.Szajfutgyinov, Laguta kizárva, mint Orosz/sérült/visszavonult?
több mint 1 éve
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 1 éve
Az hagyján, de az élet is tud többször izgalmat produkálni, mint igazságot.izgalmas, de nem igazságos (de ezt már sokszor megbeszéltük 😊 )De a szórakoztatóipar inkább izgalmat produkál semmint igazságot.
NB2
Az elvileg a bíróságok dolga.
Őszentsége Sobri Jóska
több mint 1 éve
izgalmas, de nem igazságos (de ezt már sokszor megbeszéltük 😊 )Lenne bármelyik teljesen igazságos?
NB2
több mint 1 éve
izgalmas, de nem igazságos (de ezt már sokszor megbeszéltük 😊 )De a szórakoztatóipar inkább izgalmat produkál semmint igazságot.
NB2
Az elvileg a bíróságok dolga.
