Filmek

40 feliratkozó

több mint 1 éve
esanders10 Denver Broncos 424
Megnéztem múltkor életemben először egy kínai filmet, eredeti hanggal. Hát, a japánhoz képest mondhatni nem volt kellemes, és akkor még finom voltam 😀 Utóbbit eléggé bírom, ezzel nem hiszem h szorosabb barátságot kötök.
esanders10
Melyiket?
Negritis, a vajda
Tigris és Sárkány. Ugye nagy klasszikus. Alapvetően amúgy persze még így is autentikusabb volt mint szinkronnal, csak arra akartam kilyukadni hogy előzetesen nem tudtam hogy hol helyezzem el a japánhoz képest.

Inkább az volt a bökkenő hogy sajnos nem ástam bele magam csak utólag a Wuxia stílusba, ha érted mire gondolok 😀

Így is ugyan számítottam egy s másra, de mivel életem első ilyen filmje volt, nem titkolom, sokszor felnevettem. Azóta persze képbe kerültem a háttérről, de azért ezt nyugati fejjel elsőre nem könnyű faarccal végig bírni 😀
esanders10
tisztában vagyok a wuxia, xianxia, xuanhaun műfajokkal sőt mind ponyvában mind filmben szeretem őket
a Tigris és sárkáyn sztem zseniális és nehezen látom hogy ott min lehet nevetni
Negritis, a vajda
Tudom hogy bírod őket, olvasom aktívan a topicot.
Arra céloztam hogy nem tudatos fogyasztóként neki ülni egy Wuxia filmnek nem a legjobb kombó, amikor közben próbálod kimatekolni, hogy akkor ez most micsoda is.

Nyilván az akciójeleneteken ment a "nézés". Főleg hogy nem egyedül néztem. Őszintén, ha valaki úgy ül neki, hogy semmi háttér infója erről a műfajról, akkor szerintem nem annyira nagy szó, hogy közben nézel hogy mi is történik pontosan a szemed előtt? Nem vész, mert befogadó vagyok alapból, de érted.

Nem jártam utána, az én hibám, elég nagy filmbuzinak mondom magam, de eddig ez elkerült.
több mint 1 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers Oklahoma Sooners 8 833 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Megnéztem múltkor életemben először egy kínai filmet, eredeti hanggal. Hát, a japánhoz képest mondhatni nem volt kellemes, és akkor még finom voltam 😀 Utóbbit eléggé bírom, ezzel nem hiszem h szorosabb barátságot kötök.
esanders10
Melyiket?
Negritis, a vajda
Tigris és Sárkány. Ugye nagy klasszikus. Alapvetően amúgy persze még így is autentikusabb volt mint szinkronnal, csak arra akartam kilyukadni hogy előzetesen nem tudtam hogy hol helyezzem el a japánhoz képest.

Inkább az volt a bökkenő hogy sajnos nem ástam bele magam csak utólag a Wuxia stílusba, ha érted mire gondolok 😀

Így is ugyan számítottam egy s másra, de mivel életem első ilyen filmje volt, nem titkolom, sokszor felnevettem. Azóta persze képbe kerültem a háttérről, de azért ezt nyugati fejjel elsőre nem könnyű faarccal végig bírni 😀
esanders10
tisztában vagyok a wuxia, xianxia, xuanhaun műfajokkal sőt mind ponyvában mind filmben szeretem őket
a Tigris és sárkáyn sztem zseniális és nehezen látom hogy ott min lehet nevetni
amit tudok javasolni az IP Man mellett az a Kung Fu Hustle ami talán mindenidők legjobb akcióvígjátéka (james gunn szerint mindenidők legjobb filmje)
Stephen Chow filmjeit tudom javasolni
 youtu.be/vfqGq24Pcis

ami szerintem még jó amiket mostanában néztem (elmúlt 2-3 év)
Xianxia:
Yin-Yang Master I
A Writer's Odyssey
A Chinese Odyssey - ez Stephen Chow film és kb fundementálisan leírja a kínai akcióvígjátékokat

Xuanhuan:
Double World
Chao ji de wo/Super Me

Wuxia:
Shadow/Ying
Negritis, a vajda
A Kung Fu Hustle vagyis a Pofonok földjét h imádom, rengeteget lehet rajta nevetni!
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 527 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 763 — No es importante
Megnéztem múltkor életemben először egy kínai filmet, eredeti hanggal. Hát, a japánhoz képest mondhatni nem volt kellemes, és akkor még finom voltam 😀 Utóbbit eléggé bírom, ezzel nem hiszem h szorosabb barátságot kötök.
esanders10
Melyiket?
Negritis, a vajda
Tigris és Sárkány. Ugye nagy klasszikus.esanders10
ezt én se bírtam sose megnézni, viszont az Ip mant tudom ajánlani másodikként. De ha hong kongi volta miatt a Jackie Chan filmekkel együtt nem tekintjük kimondottan kínainak, akkor adj a Chibi-nek (Red Cliff) egy esélyt, az nem wuxia

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
esanders10 Denver Broncos 424
Megnéztem múltkor életemben először egy kínai filmet, eredeti hanggal. Hát, a japánhoz képest mondhatni nem volt kellemes, és akkor még finom voltam 😀 Utóbbit eléggé bírom, ezzel nem hiszem h szorosabb barátságot kötök.
esanders10
Melyiket?
Negritis, a vajda
Tigris és Sárkány. Ugye nagy klasszikus. Alapvetően amúgy persze még így is autentikusabb volt mint szinkronnal, csak arra akartam kilyukadni hogy előzetesen nem tudtam hogy hol helyezzem el a japánhoz képest.

Inkább az volt a bökkenő hogy sajnos nem ástam bele magam csak utólag a Wuxia stílusba, ha érted mire gondolok 😀

Így is ugyan számítottam egy s másra, de mivel életem első ilyen filmje volt, nem titkolom, sokszor felnevettem. Azóta persze képbe kerültem a háttérről, de azért ezt nyugati fejjel elsőre nem könnyű faarccal végig bírni 😀
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 527 — The Mathematician
Megnéztem múltkor életemben először egy kínai filmet, eredeti hanggal. Hát, a japánhoz képest mondhatni nem volt kellemes, és akkor még finom voltam 😀 Utóbbit eléggé bírom, ezzel nem hiszem h szorosabb barátságot kötök.
esanders10
Melyiket?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
esanders10 Denver Broncos 424
Megnéztem múltkor életemben először egy kínai filmet, eredeti hanggal. Hát, a japánhoz képest mondhatni nem volt kellemes, és akkor még finom voltam 😀 Utóbbit eléggé bírom, ezzel nem hiszem h szorosabb barátságot kötök.

Szerkesztette: esanders10
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 527 — The Mathematician
KÖZÉRDEKŰ! Az elszálló rezsiárak miatt november 17-től hétköznaponként a Cinema City mozijai a fővárosban 15 órakor nyitnak, míg vidéken 16 órától lehet majd mozizni. Hétvégenként, illetve majd a téli szünetben továbbra is megmarad lehetőségként a délelőtti/kora délutáni mozizás. (forrás: IGN Hungary)
steelwolf
várható volt miután az art mozik pesten pl hétfon-kedden ki se nyitnak

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers Oklahoma Sooners 8 833 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
KÖZÉRDEKŰ! Az elszálló rezsiárak miatt november 17-től hétköznaponként a Cinema City mozijai a fővárosban 15 órakor nyitnak, míg vidéken 16 órától lehet majd mozizni. Hétvégenként, illetve majd a téli szünetben továbbra is megmarad lehetőségként a délelőtti/kora délutáni mozizás. (forrás: IGN Hungary)
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 780 — Lucas Scott
Köszi, biztos fasza lesz, Koreáról nincs túl sok film.
Amúgy szerintem a Midway is jó volt 😊

Bezzeg a The mighty Eighth sosem fog kijönni 😕
warr_b
Midway az utolso film, amit moziban lattam, szerintem is egesz jo volt.

Korearol a legjobb haborus film az, ami a ket testver tortenetet meseli el, koreai gyartmany, de sztem elkepesztoen jo.
csebi
Az nem két tesó volt, hanem két ellenfél, mindketten futók.

Harcosok szövetsége
800 (Ja ez kinai)
My way
Jangsari-i csata

Ezek rohadt jók. Volt még talán 1-2, régebben láttam, de nem jut eszembe a címük.

Off: nekem a Midway látványvilág borzalmas volt, enni CGI-t még nem láttam, számomra élvezhetetlen lett.
jobbágy#JC6
en erre gondoltam:

 en.wikipedia.org/wiki/Taegukgi_(film)
csebi
Ja tényleg. Igazad van. Köszönöm
jobbágy#JC6
amugy picit off, DE

ha koreai haboru akkor ezt a konyvet ajanlom mkinek:
 www.hachettebooks.com/titles/david-halberstam/the-coldest-winter/9781401389642/

rohadt jo volt, nagyon sok reszletre kiterjedo, es nemcsak a hadaszati cselekmenyek hanem a kozben levo politikai esemenyekrol is ad tajekoztast, asszem nmagon fenn van.
csebi
Magyarul nincs meg?😃
jobbágy#JC6
ezeket biztosan nem forditjak le magyarra, 700+ oldal, kb rajtam kivul elolvasna meg 50 ilyen orult (koztuk warr_b), meg a forditoi koltseget sem hozna vissza nemhogy a nyomdat.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
esanders10 Denver Broncos 424
The Gray Man

Nem vartam semmit, vagyis hat valami olyasmit vartam, nagy semmit. Sajnos ez annal rosszabb, tobb mint ket ora idegesito otlettelen ertelmetlen szazszor latott akcio klise kurva gyenge karakterekkel es sztorival. Erre ennyi penzt elszorni... Gosling meg Evans sem tudom mit latott ebben.
JéBé
Dettó, én sem írhattam volna szebben. Valamelyik héten ültem neki, nem tudtam hogy egy újabb Halálos iramban 8-9 féle filmre kell számítani, ezért eléggé csalódtam, az alkotógárdát látva 😀
több mint 1 éve
JéBé Green Bay Packers 6 609
The Gray Man

Nem vartam semmit, vagyis hat valami olyasmit vartam, nagy semmit. Sajnos ez annal rosszabb, tobb mint ket ora idegesito otlettelen ertelmetlen szazszor latott akcio klise kurva gyenge karakterekkel es sztorival. Erre ennyi penzt elszorni... Gosling meg Evans sem tudom mit latott ebben.
több mint 1 éve
- JC6 Denver Broncos 6 280
Köszi, biztos fasza lesz, Koreáról nincs túl sok film.
Amúgy szerintem a Midway is jó volt 😊

Bezzeg a The mighty Eighth sosem fog kijönni 😕
warr_b
Midway az utolso film, amit moziban lattam, szerintem is egesz jo volt.

Korearol a legjobb haborus film az, ami a ket testver tortenetet meseli el, koreai gyartmany, de sztem elkepesztoen jo.
csebi
Az nem két tesó volt, hanem két ellenfél, mindketten futók.

Harcosok szövetsége
800 (Ja ez kinai)
My way
Jangsari-i csata

Ezek rohadt jók. Volt még talán 1-2, régebben láttam, de nem jut eszembe a címük.

Off: nekem a Midway látványvilág borzalmas volt, enni CGI-t még nem láttam, számomra élvezhetetlen lett.
jobbágy#JC6
en erre gondoltam:

 en.wikipedia.org/wiki/Taegukgi_(film)
csebi
Ja tényleg. Igazad van. Köszönöm
jobbágy#JC6
amugy picit off, DE

ha koreai haboru akkor ezt a konyvet ajanlom mkinek:
 www.hachettebooks.com/titles/david-halberstam/the-coldest-winter/9781401389642/

rohadt jo volt, nagyon sok reszletre kiterjedo, es nemcsak a hadaszati cselekmenyek hanem a kozben levo politikai esemenyekrol is ad tajekoztast, asszem nmagon fenn van.
csebi
Magyarul nincs meg?😃
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 780 — Lucas Scott
Köszi, biztos fasza lesz, Koreáról nincs túl sok film.
Amúgy szerintem a Midway is jó volt 😊

Bezzeg a The mighty Eighth sosem fog kijönni 😕
warr_b
Midway az utolso film, amit moziban lattam, szerintem is egesz jo volt.

Korearol a legjobb haborus film az, ami a ket testver tortenetet meseli el, koreai gyartmany, de sztem elkepesztoen jo.
csebi
Az nem két tesó volt, hanem két ellenfél, mindketten futók.

Harcosok szövetsége
800 (Ja ez kinai)
My way
Jangsari-i csata

Ezek rohadt jók. Volt még talán 1-2, régebben láttam, de nem jut eszembe a címük.

Off: nekem a Midway látványvilág borzalmas volt, enni CGI-t még nem láttam, számomra élvezhetetlen lett.
jobbágy#JC6
en erre gondoltam:

 en.wikipedia.org/wiki/Taegukgi_(film)
csebi
Ja tényleg. Igazad van. Köszönöm
jobbágy#JC6
amugy picit off, DE

ha koreai haboru akkor ezt a konyvet ajanlom mkinek:
 www.hachettebooks.com/titles/david-halberstam/the-coldest-winter/9781401389642/

rohadt jo volt, nagyon sok reszletre kiterjedo, es nemcsak a hadaszati cselekmenyek hanem a kozben levo politikai esemenyekrol is ad tajekoztast, asszem nmagon fenn van.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
- JC6 Denver Broncos 6 280
Köszi, biztos fasza lesz, Koreáról nincs túl sok film.
Amúgy szerintem a Midway is jó volt 😊

Bezzeg a The mighty Eighth sosem fog kijönni 😕
warr_b
Midway az utolso film, amit moziban lattam, szerintem is egesz jo volt.

Korearol a legjobb haborus film az, ami a ket testver tortenetet meseli el, koreai gyartmany, de sztem elkepesztoen jo.
csebi
Az nem két tesó volt, hanem két ellenfél, mindketten futók.

Harcosok szövetsége
800 (Ja ez kinai)
My way
Jangsari-i csata

Ezek rohadt jók. Volt még talán 1-2, régebben láttam, de nem jut eszembe a címük.

Off: nekem a Midway látványvilág borzalmas volt, enni CGI-t még nem láttam, számomra élvezhetetlen lett.
jobbágy#JC6
en erre gondoltam:

 en.wikipedia.org/wiki/Taegukgi_(film)
csebi
Ja tényleg. Igazad van. Köszönöm
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 780 — Lucas Scott
Köszi, biztos fasza lesz, Koreáról nincs túl sok film.
Amúgy szerintem a Midway is jó volt 😊

Bezzeg a The mighty Eighth sosem fog kijönni 😕
warr_b
Midway az utolso film, amit moziban lattam, szerintem is egesz jo volt.

Korearol a legjobb haborus film az, ami a ket testver tortenetet meseli el, koreai gyartmany, de sztem elkepesztoen jo.
csebi
Az nem két tesó volt, hanem két ellenfél, mindketten futók.

Harcosok szövetsége
800 (Ja ez kinai)
My way
Jangsari-i csata

Ezek rohadt jók. Volt még talán 1-2, régebben láttam, de nem jut eszembe a címük.

Off: nekem a Midway látványvilág borzalmas volt, enni CGI-t még nem láttam, számomra élvezhetetlen lett.
jobbágy#JC6
en erre gondoltam:

 en.wikipedia.org/wiki/Taegukgi_(film)

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
- JC6 Denver Broncos 6 280
Köszi, biztos fasza lesz, Koreáról nincs túl sok film.
Amúgy szerintem a Midway is jó volt 😊

Bezzeg a The mighty Eighth sosem fog kijönni 😕
warr_b
Midway az utolso film, amit moziban lattam, szerintem is egesz jo volt.

Korearol a legjobb haborus film az, ami a ket testver tortenetet meseli el, koreai gyartmany, de sztem elkepesztoen jo.
csebi
Az nem két tesó volt, hanem két ellenfél, mindketten futók.

Harcosok szövetsége
800 (Ja ez kinai)
My way
Jangsari-i csata

Ezek rohadt jók. Volt még talán 1-2, régebben láttam, de nem jut eszembe a címük.

Off: nekem a Midway látványvilág borzalmas volt, enni CGI-t még nem láttam, számomra élvezhetetlen lett.
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 21 796 — nabege2@yahoo.com
vagy ha lazára vesszük akkor M.A.S.H 😊
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 780 — Lucas Scott
Köszi, biztos fasza lesz, Koreáról nincs túl sok film.
Amúgy szerintem a Midway is jó volt 😊

Bezzeg a The mighty Eighth sosem fog kijönni 😕
warr_b
Midway az utolso film, amit moziban lattam, szerintem is egesz jo volt.

Korearol a legjobb haborus film az, ami a ket testver tortenetet meseli el, koreai gyartmany, de sztem elkepesztoen jo.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 20 507 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Köszi, biztos fasza lesz, Koreáról nincs túl sok film.
Amúgy szerintem a Midway is jó volt 😊

Bezzeg a The mighty Eighth sosem fog kijönni 😕

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
- JC6 Denver Broncos 6 280
Én lenni nagyon kíváncsi.
Remélni nem lenni nézhetetlen, nyálas CGI-orgia, like Midway.

több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 7 934
Black Panther 2

Gyerekeknek készült film ez is, ami nem olyan komolytalan, mint a legtöbb Phase 4 film.

A film politikai része ocsmány számomra és undorító, kíváncsi vagyok mikor fognak kiállni és köszönetet mondani akik szerint a fehérek csak gyarmatosítók illetve rosszak, arról hogy felesleges szaporulat van Afrikában és hálásak a segítségért amit a gyarmatosító és rossz társadalom ad nekik adományba nap mint nap. Pathetic.

Az meg, hogy Namor olyan erős mint Thor és Hulk azt szépen szembeköpték a végén.

Hálisten 1 forintot nem adtam a filmért és ezt nem is bánom.

Egynek elment, dvd minőségben egyszer még rálesek. 10/6 jó indulattal. RIP 42-es.

Szerkesztette: KeyG

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 535 — Apu ökölbeszorított keze
Akkor BP 2 azaz fekete parduc 2😀

Nem olyan rossz de nekem kicsit lapos volt meg a női vonal túltolva.
Ikreknek tetszett(gondolom ők a célközönség)

több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 527 — The Mathematician
Nekem se volt fogalmam se, hogy melyik filmről van szó. 😊 Csak én ritkán reagálok ilyesmire, egyszerűen csak átlapozom / ignorálom. 😊 (Nem tudom hányan lehetnek hozzám hasonlók. Mondjuk Janeket nem hiszem, hogy érdekli. 😊 )
peterk2005 udvari bolond
mondjuk ez klasszikusan az hogy aki látta vagy tervezi megnézni annak leesik a rövidítés, aki meg nem látta arra nem vonatkozik 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
BP megvolt már valakinek ?
Janek
BP b*meg, ez most komoly?
bcsarli, Udvari Főkóstoló
?
Negritis, a vajda
Fasznak rövidít
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Black Panther, miért ne lehetne rövidíteni?
vagy jön most másik film BP rövidítéssel?
Negritis, a vajda
Én ezt sem vártam, így nem tudom miről van szó. Minek rövidítgetni, nincs annyi ideje hogy kiírja azt a pár karaktert? Akkor hogy van ideje filmet nézni?
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Valahogy mindig csak te rugózol ezeken a rövidítéseken ☺️

A legtöbben érdekes módon általában tudják, miről van szó.
warr_b
Nekem se volt fogalmam se, hogy melyik filmről van szó. 😊 Csak én ritkán reagálok ilyesmire, egyszerűen csak átlapozom / ignorálom. 😊 (Nem tudom hányan lehetnek hozzám hasonlók. Mondjuk Janeket nem hiszem, hogy érdekli. 😊 )

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)