Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
10 hónapja
Egyébként meglepő, hogy Pesten udvariasabbak a cipzárnál meg általában beengedésnél, mint a vidéki városokban. Talán azért, mert Pesten másként nem jutsz előre.Na várjatok, ha van két sáv, és az egyik üres a másik meg tele mert hat km múlva arra akar kanyarodni a többsége, én bemegyek az üres sávba, baktatok, egyszer csak elfogy, besorolok, akkor én faszparaszt voltam? Mert hogy akkor nem nagyon tudom minek csináltak oda másik sávot, ha nem szabad használni 😀Nem voltál faszparaszt, az pont a dugó enyhítésére van. A végén pedig működnie kellene a cipzár elvnek. Az új kresz egyébként ez utóbbit tartalmazni is fogja, legalábbis valami ilyesmit olvastam.
Eazzy
Assurbanapli
De ez szubjektív tapasztalat.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
10 hónapja
Erre az a kedvenc, hogy ki akar kanyarodni a magasabb rendű útra ami 2 sávos, de megáll az út végén, mert ő egyből a belsőbe akar menni. Közbe meg a külsőbe simán ki tudna menni, de inkább feltartja a forgalmat, mert neki az nem jó. Ilyet már túl sokszor láttam.Ez szép és jó, csak aki eddig is faszparaszt volt, vagy hót totálhülye mindenhez, azt eddig sem érdekelte, mi van a kreszben, ezután se fogja.Na várjatok, ha van két sáv, és az egyik üres a másik meg tele mert hat km múlva arra akar kanyarodni a többsége, én bemegyek az üres sávba, baktatok, egyszer csak elfogy, besorolok, akkor én faszparaszt voltam? Mert hogy akkor nem nagyon tudom minek csináltak oda másik sávot, ha nem szabad használni 😀Nem voltál faszparaszt, az pont a dugó enyhítésére van. A végén pedig működnie kellene a cipzár elvnek. Az új kresz egyébként ez utóbbit tartalmazni is fogja, legalábbis valami ilyesmit olvastam.
Eazzy
Assurbanapli
Valamelyik nap egy 20 perces út során csak hárman nem adták meg az elsőbbséget vagy húzták rám furakodás miatt, ha nem figyelek a többi barom helyett is, akkor mind csattanás lett volna.
Most az olyan rettenetesen bonyolult forgalmi helyzetekről, mint például kanyarodó főútvonal, vagy hogy kanyarodáskor ne a távolabbi sávba kanyarodjon, már ne is beszéljünk.
warr_b
Cipzárelv? ugyan már 😀 Hát az itt nem fog működni, nehogy már a másik elém kerüljön alapon még csak azért se engedik be a külső, megszűnő sávból azokat, akik be akarnak menni. Egyesek kurva veszélyes előzésbe is belekezdenek, mert hát nekik kurva sürgős. A szembe jövő meg nyomja kb tövig a féket, mert amúgy nem férne be az a faszparaszt.
10 hónapja
Ez szép és jó, csak aki eddig is faszparaszt volt, vagy hót totálhülye mindenhez, azt eddig sem érdekelte, mi van a kreszben, ezután se fogja.Na várjatok, ha van két sáv, és az egyik üres a másik meg tele mert hat km múlva arra akar kanyarodni a többsége, én bemegyek az üres sávba, baktatok, egyszer csak elfogy, besorolok, akkor én faszparaszt voltam? Mert hogy akkor nem nagyon tudom minek csináltak oda másik sávot, ha nem szabad használni 😀Nem voltál faszparaszt, az pont a dugó enyhítésére van. A végén pedig működnie kellene a cipzár elvnek. Az új kresz egyébként ez utóbbit tartalmazni is fogja, legalábbis valami ilyesmit olvastam.
Eazzy
Assurbanapli
Valamelyik nap egy 20 perces út során csak hárman nem adták meg az elsőbbséget vagy húzták rám furakodás miatt, ha nem figyelek a többi barom helyett is, akkor mind csattanás lett volna.
Most az olyan rettenetesen bonyolult forgalmi helyzetekről, mint például kanyarodó főútvonal, vagy hogy kanyarodáskor ne a távolabbi sávba kanyarodjon, már ne is beszéljünk.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
10 hónapja
Na várjatok, ha van két sáv, és az egyik üres a másik meg tele mert hat km múlva arra akar kanyarodni a többsége, én bemegyek az üres sávba, baktatok, egyszer csak elfogy, besorolok, akkor én faszparaszt voltam? Mert hogy akkor nem nagyon tudom minek csináltak oda másik sávot, ha nem szabad használni 😀Nem voltál faszparaszt, az pont a dugó enyhítésére van. A végén pedig működnie kellene a cipzár elvnek. Az új kresz egyébként ez utóbbit tartalmazni is fogja, legalábbis valami ilyesmit olvastam.
Eazzy
10 hónapja
Na várjatok, ha van két sáv, és az egyik üres a másik meg tele mert hat km múlva arra akar kanyarodni a többsége, én bemegyek az üres sávba, baktatok, egyszer csak elfogy, besorolok, akkor én faszparaszt voltam? Mert hogy akkor nem nagyon tudom minek csináltak oda másik sávot, ha nem szabad használni 😀dehogyis, pont ezen mérgelődünk 😊
Eazzy
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
10 hónapja
Na várjatok, ha van két sáv, és az egyik üres a másik meg tele mert hat km múlva arra akar kanyarodni a többsége, én bemegyek az üres sávba, baktatok, egyszer csak elfogy, besorolok, akkor én faszparaszt voltam? Mert hogy akkor nem nagyon tudom minek csináltak oda másik sávot, ha nem szabad használni 😀
Don't talk the walk, Walk the talk!
10 hónapja
Pesten is ugyannyi a hülyék aránya a közlekedésben, csak többen vagyunk egyszerre "idegállapotban"hozzátéve: megyén kívül kurva ritkán voltam még sofőr 😀 csak pályán, de az megint más. Pesten pl még életemben nem vezettem.ó, szóval ez mindenhol általános dolog. Jó tudni 😀 Azt hittem csak itt H-B-ban vannak faszparasztok. Mondjuk a román előbb beenged, mint a magyar, de a románok egy jórésze meg nettó életveszély az utakon. Ezen azok alapján nem is tudok meglepődni amit láttam. Járt át a céghez áruért egy megbízott, aki amúgy oktató volt. De úgy tolatott, hogy kinyitotta az ajtót, és kívülről nézett hátra. Ha az oktató ilyen, milyen legyen a tanuló?Nem az a baj ott, hanem hogy Kőbánya felől a sok türhő kimegy a jobb sávba, aztán a buszmegálló után meg furakszik balra az elfogyó sávból, hogy három autóval előrébb legyen.a sok ostoba faszparaszt aki képtelen a külső sávba besorolni a néprfürdő dagály sarkán és inkább beragad a kereszteződésbe az egyen már szart teleszájjalKozma utca - jászberényi sarok
Josszi
postimg.cc/xkpPV2c9
Rendszeresen az álló és kurvára nem haladó belső sávba akar mindenki lekanyarodni jobbra a kozma utcából, amikor ott van a csont üres jobbsáv.
Garantált a dugó, kb. délután négy órás kezdéssel.
gamerkr
warr_b
shagi0206
shagi0206
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
10 hónapja
hozzátéve: megyén kívül kurva ritkán voltam még sofőr 😀 csak pályán, de az megint más. Pesten pl még életemben nem vezettem.ó, szóval ez mindenhol általános dolog. Jó tudni 😀 Azt hittem csak itt H-B-ban vannak faszparasztok. Mondjuk a román előbb beenged, mint a magyar, de a románok egy jórésze meg nettó életveszély az utakon. Ezen azok alapján nem is tudok meglepődni amit láttam. Járt át a céghez áruért egy megbízott, aki amúgy oktató volt. De úgy tolatott, hogy kinyitotta az ajtót, és kívülről nézett hátra. Ha az oktató ilyen, milyen legyen a tanuló?Nem az a baj ott, hanem hogy Kőbánya felől a sok türhő kimegy a jobb sávba, aztán a buszmegálló után meg furakszik balra az elfogyó sávból, hogy három autóval előrébb legyen.a sok ostoba faszparaszt aki képtelen a külső sávba besorolni a néprfürdő dagály sarkán és inkább beragad a kereszteződésbe az egyen már szart teleszájjalKozma utca - jászberényi sarok
Josszi
postimg.cc/xkpPV2c9
Rendszeresen az álló és kurvára nem haladó belső sávba akar mindenki lekanyarodni jobbra a kozma utcából, amikor ott van a csont üres jobbsáv.
Garantált a dugó, kb. délután négy órás kezdéssel.
gamerkr
warr_b
shagi0206
10 hónapja
ó, szóval ez mindenhol általános dolog. Jó tudni 😀 Azt hittem csak itt H-B-ban vannak faszparasztok. Mondjuk a román előbb beenged, mint a magyar, de a románok egy jórésze meg nettó életveszély az utakon. Ezen azok alapján nem is tudok meglepődni amit láttam. Járt át a céghez áruért egy megbízott, aki amúgy oktató volt. De úgy tolatott, hogy kinyitotta az ajtót, és kívülről nézett hátra. Ha az oktató ilyen, milyen legyen a tanuló?Nem az a baj ott, hanem hogy Kőbánya felől a sok türhő kimegy a jobb sávba, aztán a buszmegálló után meg furakszik balra az elfogyó sávból, hogy három autóval előrébb legyen.a sok ostoba faszparaszt aki képtelen a külső sávba besorolni a néprfürdő dagály sarkán és inkább beragad a kereszteződésbe az egyen már szart teleszájjalKozma utca - jászberényi sarok
Josszi
postimg.cc/xkpPV2c9
Rendszeresen az álló és kurvára nem haladó belső sávba akar mindenki lekanyarodni jobbra a kozma utcából, amikor ott van a csont üres jobbsáv.
Garantált a dugó, kb. délután négy órás kezdéssel.
gamerkr
warr_b
10 hónapja
Nem az a baj ott, hanem hogy Kőbánya felől a sok türhő kimegy a jobb sávba, aztán a buszmegálló után meg furakszik balra az elfogyó sávból, hogy három autóval előrébb legyen.a sok ostoba faszparaszt aki képtelen a külső sávba besorolni a néprfürdő dagály sarkán és inkább beragad a kereszteződésbe az egyen már szart teleszájjalKozma utca - jászberényi sarok
Josszi
postimg.cc/xkpPV2c9
Rendszeresen az álló és kurvára nem haladó belső sávba akar mindenki lekanyarodni jobbra a kozma utcából, amikor ott van a csont üres jobbsáv.
Garantált a dugó, kb. délután négy órás kezdéssel.
gamerkr

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
10 hónapja
a sok ostoba faszparaszt aki képtelen a külső sávba besorolni a néprfürdő dagály sarkán és inkább beragad a kereszteződésbe az egyen már szart teleszájjalKozma utca - jászberényi sarok
Josszi
postimg.cc/xkpPV2c9
Rendszeresen az álló és kurvára nem haladó belső sávba akar mindenki lekanyarodni jobbra a kozma utcából, amikor ott van a csont üres jobbsáv.
Garantált a dugó, kb. délután négy órás kezdéssel.
10 hónapja
ehhez gondolkodni is kéne, a legtöbben erre meg képtelenek. mint a mellékelt ábra is mutatja xdde bakker a külső sávban simán van hely, oké a végén a hidon majd elfogy de ott meg besorolsz kb a 2. autó be fog engednia sok ostoba faszparaszt aki képtelen a külső sávba besorolni a néprfürdő dagály sarkán és inkább beragad a kereszteződésbe az egyen már szart teleszájjalpénteken ilyenkor (meg amióta tényleg rossz idő van tulképp minden nap 4től kb f7ig) az a környék mindig epik shit, egy félórája nevettem nagyon a sok agyhalotton
Josszi
fake.id
Josszi
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
10 hónapja
de bakker a külső sávban simán van hely, oké a végén a hidon majd elfogy de ott meg besorolsz kb a 2. autó be fog engednia sok ostoba faszparaszt aki képtelen a külső sávba besorolni a néprfürdő dagály sarkán és inkább beragad a kereszteződésbe az egyen már szart teleszájjalpénteken ilyenkor (meg amióta tényleg rossz idő van tulképp minden nap 4től kb f7ig) az a környék mindig epik shit, egy félórája nevettem nagyon a sok agyhalotton
Josszi
fake.id
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
10 hónapja
a sok ostoba faszparaszt aki képtelen a külső sávba besorolni a néprfürdő dagály sarkán és inkább beragad a kereszteződésbe az egyen már szart teleszájjalpénteken ilyenkor (meg amióta tényleg rossz idő van tulképp minden nap 4től kb f7ig) az a környék mindig epik shit, egy félórája nevettem nagyon a sok agyhalotton
Josszi
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
10 hónapja
a sok ostoba faszparaszt aki képtelen a külső sávba besorolni a néprfürdő dagály sarkán és inkább beragad a kereszteződésbe az egyen már szart teleszájjal
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
10 hónapja
csak trollolo volt, sry 😀 meg rageez egy nagyon hasznos és szakmai tanács lenne, ha nálam lehetne a privát telefonom munka közben. sajnos nem lehet, a cégesre meg fizikai képtelenség bármit is felrakni. de azért köszönöm, eszembe se jutott volna 2025-ben, hogy ilyet is lehet xdarcod, amikor rájössz, hogy minden iratot, bankkártyát, bérletet a másik táskádban hagytál és este 7ig nem tudsz hazamenni, addig meg van nálad egy fehérjeszelet meg 7 deci gyömbérteaEzt mind fel tudod tenni a telefonodra és legalább nem kell hurcolni magaddal ezt a sok szarságot.
#szépmunka
fake.id
Jughead
fake.id
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
10 hónapja
de még hazaszaladhat a telefonjáért 😀 vagy pénzértjókor szólsz te isarcod, amikor rájössz, hogy minden iratot, bankkártyát, bérletet a másik táskádban hagytál és este 7ig nem tudsz hazamenni, addig meg van nálad egy fehérjeszelet meg 7 deci gyömbérteatelefon+revolut nélkül sehova
#szépmunka
fake.id
Josszi
eaglesmcnabb
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
10 hónapja
hát inkább ez, mint a büntetés-végrehajtás kötelékébe tartozniHerkát csomagol egyszál pöcsben.Bv-s vagy? 😄ez egy nagyon hasznos és szakmai tanács lenne, ha nálam lehetne a privát telefonom munka közben. sajnos nem lehet, a cégesre meg fizikai képtelenség bármit is felrakni. de azért köszönöm, eszembe se jutott volna 2025-ben, hogy ilyet is lehet xdarcod, amikor rájössz, hogy minden iratot, bankkártyát, bérletet a másik táskádban hagytál és este 7ig nem tudsz hazamenni, addig meg van nálad egy fehérjeszelet meg 7 deci gyömbérteaEzt mind fel tudod tenni a telefonodra és legalább nem kell hurcolni magaddal ezt a sok szarságot.
#szépmunka
fake.id
Jughead
fake.id
warr_b
Őszentsége Sobri Jóska
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
10 hónapja
Herkát csomagol egyszál pöcsben.Bv-s vagy? 😄ez egy nagyon hasznos és szakmai tanács lenne, ha nálam lehetne a privát telefonom munka közben. sajnos nem lehet, a cégesre meg fizikai képtelenség bármit is felrakni. de azért köszönöm, eszembe se jutott volna 2025-ben, hogy ilyet is lehet xdarcod, amikor rájössz, hogy minden iratot, bankkártyát, bérletet a másik táskádban hagytál és este 7ig nem tudsz hazamenni, addig meg van nálad egy fehérjeszelet meg 7 deci gyömbérteaEzt mind fel tudod tenni a telefonodra és legalább nem kell hurcolni magaddal ezt a sok szarságot.
#szépmunka
fake.id
Jughead
fake.id
warr_b
10 hónapja
Bv-s vagy? 😄ez egy nagyon hasznos és szakmai tanács lenne, ha nálam lehetne a privát telefonom munka közben. sajnos nem lehet, a cégesre meg fizikai képtelenség bármit is felrakni. de azért köszönöm, eszembe se jutott volna 2025-ben, hogy ilyet is lehet xdarcod, amikor rájössz, hogy minden iratot, bankkártyát, bérletet a másik táskádban hagytál és este 7ig nem tudsz hazamenni, addig meg van nálad egy fehérjeszelet meg 7 deci gyömbérteaEzt mind fel tudod tenni a telefonodra és legalább nem kell hurcolni magaddal ezt a sok szarságot.
#szépmunka
fake.id
Jughead
fake.id

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
10 hónapja
jókor szólsz te isarcod, amikor rájössz, hogy minden iratot, bankkártyát, bérletet a másik táskádban hagytál és este 7ig nem tudsz hazamenni, addig meg van nálad egy fehérjeszelet meg 7 deci gyömbérteatelefon+revolut nélkül sehova
#szépmunka
fake.id
Josszi
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Bhayshul Tuten fan!
10 hónapja
az autokorrekt hatalma, túl fárasztó lenne még azzal is küzdeni írás közben 🤫engem még mindig összezavar hogy használsz ékezeteketNa látom Foresz is odakerül Norbi120 mellé a vitrinbe.eddig én csak normális hangnemű posztot láttam tőle, ez most valami ékszíj ledobós anomália volt. vagy szívesen átvállalom tőle a vitrinbe kerülés ódiumát, előző nickjeimmel rage-eltem annyit, hogy az a következő 80 évre elég lesz hozzá xd
szaba
fake.id
eaglesmcnabb
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
10 hónapja
ez egy nagyon hasznos és szakmai tanács lenne, ha nálam lehetne a privát telefonom munka közben. sajnos nem lehet, a cégesre meg fizikai képtelenség bármit is felrakni. de azért köszönöm, eszembe se jutott volna 2025-ben, hogy ilyet is lehet xdarcod, amikor rájössz, hogy minden iratot, bankkártyát, bérletet a másik táskádban hagytál és este 7ig nem tudsz hazamenni, addig meg van nálad egy fehérjeszelet meg 7 deci gyömbérteaEzt mind fel tudod tenni a telefonodra és legalább nem kell hurcolni magaddal ezt a sok szarságot.
#szépmunka
fake.id
Jughead
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
10 hónapja
arcod, amikor rájössz, hogy minden iratot, bankkártyát, bérletet a másik táskádban hagytál és este 7ig nem tudsz hazamenni, addig meg van nálad egy fehérjeszelet meg 7 deci gyömbérteatelefon+revolut nélkül sehova
#szépmunka
fake.id
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
10 hónapja
Mivel a topic címe az hogy "Gyűlölködjünk" akkor én megtenném.Már évek óta megfogalmazódott bennem, hogy a "vendéglátás" (idézőjellel írtam, mert az engem érintő része, a kiszállítás személytelenné vált) maximum az egészségüggyel vetekszik itthon méltatlanságát illetően. Bementem a bankba elhunyt apám számláját lezárni, hónapokig tartott, mert balfaszkodás meg nyalarás volt, felelősség semmi. Munkámból kifolyólag NAGYON türelmes és elnéző vagyok másokkal, tehát amikor már a fiókvezetőt kérném szúrós tekintettel már 11-es balfaszkodást jelent amiből nekem károm származik. 90+ nagymamámat viszem időpontra orvoshoz, több mint 1 órát várat a helyettesítő doki mert valami konszíliuma volt/lesz és az fontosabb, mindezt úgy hogy rajtunk kívül szó szerint senki nem volt. Ott nem lett rosszul nagymamám, a következő alkalommal már igen... Semmi felelősségvállalás. Kormányablakhoz rohangálok, amire az egyik ügyintéző azt mondja ez így kell, a másik azt mondja az úgy nem jó, aztán megint az első rázza a fejét, mert a kollégája egy kretén. Ki szopja be? Én.
Gyűlölöm hogy senki sem veszi figyelembe a szolgáltatószféra emberhiányát.Hogy nem tudsz megfelelő fizetést adni,mert viszi a környékben lévő gumigyár vagy stb.És amikor meg fogsz végre valakit,akkor senki sem érti miért ennyi a hamburger....
Gyűlölöm hogy a kereskedelemben dolgozókat szarba sem nézik,hogy emberek úgy gondolják hogy nekik térdig lehet térdepelni bárkibe....mintha az a hülye azért csinálná mert élvezi hogy szopatják....
Gyűlölöm hogy emberek azt hiszik hogy mindig,mindent.....és ha nem,akkor majd a dollár segít.Neeeeeeem......Nem tudsz paraszt megvenni,mert bezárt a bazár...,.
Mert ha nem gondoskodtál magadról,akkor így jártál.
Több mint 30 éve vendéglátózok.Szerettem az embereket.Szerettem velük dolgozni. Jó pár éve megváltozott minden,és én azt hittem befásultam.De minden rokonszakma azt mondta hogy a társdalom változott,nem én...
Talán Sobrinak is erről kéne értekeznie,mert az legalább mutat valamerre....
Foresz
Bezzeg ha kimarad egy 700 forintos csia puding vagy kis hasáb! Esetleg egy 300 Ft-os szósz. Vagy nem látja a sötét paraszt a 90 perces szállítási időt! Tartják a szaros markukat "kompenzációért", különben 1 csillag extra hazudozással, de hívtak már kamu panasszal ránk a nébih-et is. Hozzáteszem, a középkorban igazságosabb volt a rendszer, ott az alaptalanul rágalmazó felet is ugyanúgy büntették mint ahogy a vendéglátóst, ha valami beigazolódott róla. Mélynövésű faszpörgettyű több százezer forint értékű tintamatricával a 90 ft-os csomagolási díj miatt veri a nyálát? Sötét ribanc aki a telefonszámát képtelen megadni pontosan és sehogy sem elérhető, fel van háborodva és neki áll feljebb, hogy a madártávlatban 8 km-re levő fostos ipari parkba van képem az újraszállítást kifizettetni vele, mindezt úgy hogy 1+1 proli akcióval vásárolt már alapból. Arab szarrágó diák aki szintén nem éri el a helyes telefonszámos nevezés szintjét sokallja a 600 Ft-ot két kilóméterre, van pofája olyat mondani, hogy "hajlandó kifizetni a felét". Aztán nem tetszik neki, hogy akkor jöjjön ő be és én boldogan kifizetem neki a 300 Ft-ot... Az egy dolog hogy egy Ritz nevű svejci 10+ gyerekes parasztcsalád kisebbik sarja szállodamágnás lett a "vendégnek mindig igaza van" mottójával, de nekem sose lesz étterem franchiseom (a főnökömnek se szerintem), szóval a botozni való büdös parasztoknak csak annyit tudnék sokszor javasolni, hogy rántsa ki a szarát és jó étvágyat! Van már egy privát listám olyan férgekről, akiknek tuti elbasznám az estéjét ha netán valamelyik törzshelyemre ugranának be kikapcsolódni.
Szerkesztette: gyeek
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass