Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 13 éve
Volt szerencsém átélni a Vas megyei közlekedési "katasztrófát". Soha nem értettem hogy miért beszélnek úgy egy kis hóról mint valami halálos veszedelem, de azért ez egy picit tényleg durva volt. Kétszer is leállt a forgalom keresztbefordult járművek miatt, egy útlezárás miatt meg jókora kerülőt kellett tennem. Az 50 km/órás sebesség már csodának számított, + úgy éreztem magam mint a Köd című filmben a kocsikázós résznél, kb. alig láttam ki a hóátfúvások miatt.RataxesNem akarlak bosszantani, de nálunk Borsodban +10 fok volt, és sütött a nap, a hó pedig olvadt.
több mint 13 éve
Nincs olyan párt, ami bevállalja a tuti bukást 😊 Sem a politikusoknak sem az embereknek nem éri meg áldozatot hozni a jobb jövő érdekében.fetomyÉrdekes hogy a sokak által lenézett Szlovákiában mégis megtették ezt. És mi tartjuk különbre magunkat...
több mint 13 éve
Nincs olyan párt, ami bevállalja a tuti bukást 😊 Sem a politikusoknak sem az embereknek nem éri meg áldozatot hozni a jobb jövő érdekében.
több mint 13 éve
de felesleges ellépni radikális irányba (gazdasági radikalitás), ha utána nem áll mögé a többi párt (mert bármilyen csomag, ami megvágja a nyugdíjasokat/ingyenélőket, biztosan bukást vonz)Éppen az hogy csak egy pártnak kell mögé állni, aki ebbe belebukik, de a későbbiekben már a többi hatalmon lévő párt nem fog csinálni semmit, mert ha nagyobb visszaosztást akarna tenni, ahhoz adót kell emelni, ami megint csak a bukásukat jelentené, ezt meg azért mint a példa is mutatja, senki nem szívesen vállalja be.
szóval minek fájjon rövid távon, ha hosszú távon úgy is a 80-as évek színvonalán (és filozófiáján) stagnálunk?sapka
több mint 13 éve
kevésnek tűnik ez a 10 év, nagyon kevésnek
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 13 éve
de felesleges ellépni radikális irányba (gazdasági radikalitás), ha utána nem áll mögé a többi párt (mert bármilyen csomag, ami megvágja a nyugdíjasokat/ingyenélőket, biztosan bukást vonz)Pontosan ezért gondolom h még kb. 10 évig nem lesz ebben változás, addigra lesz nyugdíjas már az összes olyan ember, aki a Kádár-korszakban már aktív volt, ráadásul addigra a fogyó társadalom ellenére is kisebb részt fognak a szavazóképes állampolgárok között képviselni.
szóval minek fájjon rövid távon, ha hosszú távon úgy is a 80-as évek színvonalán (és filozófiáján) stagnálunk?sapka

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
Volt szerencsém átélni a Vas megyei közlekedési "katasztrófát". Soha nem értettem hogy miért beszélnek úgy egy kis hóról mint valami halálos veszedelem, de azért ez egy picit tényleg durva volt. Kétszer is leállt a forgalom keresztbefordult járművek miatt, egy útlezárás miatt meg jókora kerülőt kellett tennem. Az 50 km/órás sebesség már csodának számított, + úgy éreztem magam mint a Köd című filmben a kocsikázós résznél, kb. alig láttam ki a hóátfúvások miatt.
.png)
GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 13 éve
de felesleges ellépni radikális irányba (gazdasági radikalitás), ha utána nem áll mögé a többi párt (mert bármilyen csomag, ami megvágja a nyugdíjasokat/ingyenélőket, biztosan bukást vonz)szóval minek fájjon rövid távon, ha hosszú távon úgy is a 80-as évek színvonalán (és filozófiáján) stagnálunk?
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 13 éve
A helyzet az h a matolcsizmus nem sok pozitív hozzáadott értéket hozott, természetes h az emberek másra vágynak h ez pont a liberalizáció az gyaníthatóan azért van így mert elég sok minden komoly ellentéte a jelenleginek.Előbb utóbb lenni kell valaminek, mert ez az irány nem járható, nagyon nem. És sajnos még a mi életünkben megálljt fognak parancsolni. Minél előbb történik ez meg, annál előbb lesz jobbBrucefura, hogy ennyi idő után újra egy bokros csomagot vár a 'többség', pedig az a csoda is csak 3 napig tartottsapka

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
A többség az ingyen kenyeret várja, mert az járt, jár és járni fog. Pedig inkább fájt, fáj és fájni fog! NagyonElőbb utóbb lenni kell valaminek, mert ez az irány nem járható, nagyon nem. És sajnos még a mi életünkben megálljt fognak parancsolni. Minél előbb történik ez meg, annál előbb lesz jobbBrucefura, hogy ennyi idő után újra egy bokros csomagot vár a 'többség', pedig az a csoda is csak 3 napig tartottsapka
több mint 13 éve
Előbb utóbb lenni kell valaminek, mert ez az irány nem járható, nagyon nem. És sajnos még a mi életünkben megálljt fognak parancsolni. Minél előbb történik ez meg, annál előbb lesz jobbBrucefura, hogy ennyi idő után újra egy bokros csomagot vár a 'többség', pedig az a csoda is csak 3 napig tartott
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 13 éve
Várom a szankciókat, zárt kapus Fed kupa meccset...szerintem lőjük érte Kohnékat a Dunába Pesten.
www.origo.hu/sport/tenisz/20130213-bepoccentek-a-katolikusozo-izraeliekre.htmlgabokocka
több mint 13 éve
Várom a szankciókat, zárt kapus Fed kupa meccset...www.origo.hu/sport/tenisz/20130213-bepoccentek-a-katolikusozo-izraeliekre.html
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
Előbb utóbb lenni kell valaminek, mert ez az irány nem járható, nagyon nem. És sajnos még a mi életünkben megálljt fognak parancsolni. Minél előbb történik ez meg, annál előbb lesz jobb
több mint 13 éve
Szerintem is jó felé vinné az országot egy ilyen lépéssorozat.Miért kéne ehhez az szdsz, ehhez normálisan kellene csak gondolkodni, csak mindegyik politikus akit a hatalom megérint, az beszari lesz és radikális változtatás nem mer tenni. BruceSzerintem meg inkább vezessük be a tandíjat, a fizetős egészségügyi ellátást és a nyugdíjrendszert reformáljuk át úgy hogy ne ez a szar felosztó-kirovó rendszer legyen hanem mindenki a saját megtakarításából rakjon el, valamint jelentősen kellene csökkenteni a szociális juttatásokat a rászorulók részére, a ténylegesen rászoruló kapjon csak. Természetesen ezzel összhangban csökkentsék a magánszemélyek által befizetendő adót és az élelmiszerek áfáját radikálisan. Több marad a zsebben, több jut ezekre a szociális kiadásokra a magánemberre. Aki meg nem gondol ezekre az így járt.S ennek a programnak a megvalósítására alapítsd meg (újra)/éleszd fel az SZDSZ-t! 😀tomi-tomi
Az ingyen kenyér kibaszott drágaBruce
Nagyjából erre próbáltam utalni, vagy beszarivá (korrupttá) válik a politikus és/vagy eltűnik a kínálatból.
Szóval, szerintünk normális gondolkodással erre az eredményre kéne jutni. Csak a tapasztalatok alapján a többség nem így gondolkodik; szerintük mi nem vagyunk normálisak. 😀
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Miért kéne ehhez az szdsz, ehhez normálisan kellene csak gondolkodni, csak mindegyik politikus akit a hatalom megérint, az beszari lesz és radikális változtatás nem mer tenni.Szerintem meg inkább vezessük be a tandíjat, a fizetős egészségügyi ellátást és a nyugdíjrendszert reformáljuk át úgy hogy ne ez a szar felosztó-kirovó rendszer legyen hanem mindenki a saját megtakarításából rakjon el, valamint jelentősen kellene csökkenteni a szociális juttatásokat a rászorulók részére, a ténylegesen rászoruló kapjon csak. Természetesen ezzel összhangban csökkentsék a magánszemélyek által befizetendő adót és az élelmiszerek áfáját radikálisan. Több marad a zsebben, több jut ezekre a szociális kiadásokra a magánemberre. Aki meg nem gondol ezekre az így járt.S ennek a programnak a megvalósítására alapítsd meg (újra)/éleszd fel az SZDSZ-t! 😀tomi-tomi
Az ingyen kenyér kibaszott drágaBruce
több mint 13 éve
hogy milyen ember mi köze az üzlethez?ha szereti a gulyást minden simán megy, hanem akkor nem?
több mint 13 éve
Ugyanannyit legalább mint amit te felvázoltál.Kroosmert Szima egy remek, nagyszerű ember.
több mint 13 éve
Nyilván így működik, ahogy leírod. magasabb jegyár, több néző(?), vip szektorok, szponzorok, pénze, akár stadion névért kapott pénz ha lesz, koncertek,rendezvények(campus fezstivál, virágkarnevál, koncertek,stb, a klub, de még sok mindent lehet írni. a nemzetközi szereplésről nem is beszélve. ennyi erővel egy durván jó szezonban, megy a csapatnak,sok néző, perkáló szponzorok teli vip páholyok, nemzetközi szereplés akár simán meglehet akár másfél két évi pénz is rá. leírni ilyen egyszerű.S Te erre mennyi reális esélyt látsz? Én nullához közelit.
Arról nem is beszélve hogy ha esetleg Szima jó pénzért eladja a klubbot új stadionnal, új akadémiával egy 100szor tehetősebb embernek akkor nincs is miről beszélni. Mert igencsak jó üzlet le(sz)nne mind2 félnek.
Kroos
Hát ez az! Szima eladja jó pénzért az állam pénzéből feltuningolt céget.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
és hol van normális közeg? van olyan? nem látom hogy nagy gond lenne, mert itt nem a Fidesz ha nem a város, a mindenkori vezetésnek van hozzá köze. Mert ha valaki akar itt valamit a csapatot támogatni muszáj, máshogy nincs esélyük, Mszp is ugyanezt tenné Debrecenben,mert különben saját sírját ásná.normális közegben ez sem lenne szabad. Amadeus91ez komolyan kérdés van jó pár különbség! google a barátod.De nem az állam tartja fenn utána, hanem a város és a klub.KroosA város és az állam között mi a különbség?somoskovig
Amúgy a városnak, van némi köze a klubhoz, stadionhoz stb.Kroos
több mint 13 éve
Nyilván így működik, ahogy leírod. magasabb jegyár, több néző(?), vip szektorok, szponzorok, pénze, akár stadion névért kapott pénz ha lesz, koncertek,rendezvények(campus fezstivál, virágkarnevál, koncertek,stb, a klub, de még sok mindent lehet írni. a nemzetközi szereplésről nem is beszélve. ennyi erővel egy durván jó szezonban, megy a csapatnak,sok néző, perkáló szponzorok teli vip páholyok, nemzetközi szereplés akár simán meglehet akár másfél két évi pénz is rá. leírni ilyen egyszerű.De nem az állam tartja fenn utána, hanem a város és a klub.KroosHogyne. A DVSC évi 1 milliárdos bevételnél jön ki nagyjából nullára. A stadionnak csak az amortizációs költsége lesz cca 0,5 milliárd évente. Évi 1,5 milliárdos bevétele csak akkor volt, ha bejutott a BL csoportkörbe. Tehát amelyik évben nincs BL csoportkör, biztossá válik a veszteséges év. A változó költségekről ne beszéljünk, az új stadionba gazdasági alapokon a jegyáraknak minimum kétszeresnek kéne lenniük stb.
Durva becsléssel 2 milliárd környéki árbevétel biztosítaná, hogy a létesítmény (és a rendezvényei) őrizze a magas színvonalát. Ezt folyamatosan, üzembiztosan nem fogja hozni a klub; kuncsorogni fog állami, önkormányzati támogatásért. Nagy lesz a zsarolási potenciálja, hiszen csak nem dobunk ki az ablakon 20 milliárdot.
Egy olyan beruházásnál, ahol nincsenek megtérülési elvárások (vagy a számítások vágyvezéreltek), ott pár év múlva külső segítség híján jön a csőd.tomi-tomi
Arról nem is beszélve hogy ha esetleg Szima jó pénzért eladja a klubbot új stadionnal, új akadémiával egy 100szor tehetősebb embernek akkor nincs is miről beszélni. Mert igencsak jó üzlet le(sz)nne mind2 félnek.
több mint 13 éve
normális közegben ez sem lenne szabad.ez komolyan kérdés van jó pár különbség! google a barátod.De nem az állam tartja fenn utána, hanem a város és a klub.KroosA város és az állam között mi a különbség?somoskovig
Amúgy a városnak, van némi köze a klubhoz, stadionhoz stb.Kroos
több mint 13 éve
ez komolyan kérdés van jó pár különbség! google a barátod.De nem az állam tartja fenn utána, hanem a város és a klub.KroosA város és az állam között mi a különbség?somoskovig
Amúgy a városnak, van némi köze a klubhoz, stadionhoz stb.
több mint 13 éve
Szerintem meg inkább vezessük be a tandíjat, a fizetős egészségügyi ellátást és a nyugdíjrendszert reformáljuk át úgy hogy ne ez a szar felosztó-kirovó rendszer legyen hanem mindenki a saját megtakarításából rakjon el, valamint jelentősen kellene csökkenteni a szociális juttatásokat a rászorulók részére, a ténylegesen rászoruló kapjon csak. Természetesen ezzel összhangban csökkentsék a magánszemélyek által befizetendő adót és az élelmiszerek áfáját radikálisan. Több marad a zsebben, több jut ezekre a szociális kiadásokra a magánemberre. Aki meg nem gondol ezekre az így járt.S ennek a programnak a megvalósítására alapítsd meg (újra)/éleszd fel az SZDSZ-t! 😀
Az ingyen kenyér kibaszott drágaBruce
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)