Jégkorong
23 feliratkozó
több mint 9 éve
Az lehet, de pl. 2. gól, 1 percen belül védett két ziccert a 3.-ra bevágták. Nem is értem, hogy lehet onnan 3x lőni üresen...Mindkét meccsen kaptunk hármat, úgy, hogy nem nagyon nyomtak be minket. Extra kell, és bár voltak nagy védések, százalékban sztem a VB legszarabb kapusa eddig - majd 10 százalékkal marad el a koreaitól....Kazahok csak hosszabbításban verték a lengyeleket, érdekes, egyáltalán nem magaslanak ki a csoportból, pedig azt hittem...Sztem nem volt rajnával baj tegnap, az első potya volt ez tény, de utána jól védett. A helyzeteket, főleg a ziccerekeg kell beverni elől, nekem ez fájóbb volt tegnap...
Remélem ma megfordul a szerencse és a koreaiak picit kipukkadnak, kéne nálunk egy kimagasló kapusteljesítmény, eddig hiánycikk volt.
gabokocka
peach
gabokocka
Védelem kicsit jobban segítene neki akkor jobb lenne, de emberhátrányban tegnap halványgőzünk se volt, hogy mit kéne csinálni.
Mondjuk a 2.negyedben legalább 1 gólt be kellett volna verni.
Na majd a hátralévő meccseken talán több szerencsénk lesz.
több mint 9 éve
Mindkét meccsen kaptunk hármat, úgy, hogy nem nagyon nyomtak be minket. Extra kell, és bár voltak nagy védések, százalékban sztem a VB legszarabb kapusa eddig - majd 10 százalékkal marad el a koreaitól....Kazahok csak hosszabbításban verték a lengyeleket, érdekes, egyáltalán nem magaslanak ki a csoportból, pedig azt hittem...Sztem nem volt rajnával baj tegnap, az első potya volt ez tény, de utána jól védett. A helyzeteket, főleg a ziccerekeg kell beverni elől, nekem ez fájóbb volt tegnap...
Remélem ma megfordul a szerencse és a koreaiak picit kipukkadnak, kéne nálunk egy kimagasló kapusteljesítmény, eddig hiánycikk volt.
gabokocka
peach
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
Kazahok csak hosszabbításban verték a lengyeleket, érdekes, egyáltalán nem magaslanak ki a csoportból, pedig azt hittem...Sztem nem volt rajnával baj tegnap, az első potya volt ez tény, de utána jól védett. A helyzeteket, főleg a ziccerekeg kell beverni elől, nekem ez fájóbb volt tegnap...
Remélem ma megfordul a szerencse és a koreaiak picit kipukkadnak, kéne nálunk egy kimagasló kapusteljesítmény, eddig hiánycikk volt.
gabokocka
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 9 éve
Kazahok csak hosszabbításban verték a lengyeleket, érdekes, egyáltalán nem magaslanak ki a csoportból, pedig azt hittem...Remélem ma megfordul a szerencse és a koreaiak picit kipukkadnak, kéne nálunk egy kimagasló kapusteljesítmény, eddig hiánycikk volt.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
Pedig az rossz matchup nekünk mindig a Leafs, legendásan. S az Isles ellen is azért szenvedünk annyira, mert nekünk se fekszik, ha szétkoriznak a fiatalok...Néztem ezt a Torontót és kétlem, hogy komoly párharc lett volna. Nekik (még) nincs meg az a skillset, ami szükséges lenne egy nagyvad elejtéséhez. A jövő az övék, de ez jelenleg még kevés lett volna sztem.
kishaszi

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
Pedig az rossz matchup nekünk mindig a Leafs, legendásan. S az Isles ellen is azért szenvedünk annyira, mert nekünk se fekszik, ha szétkoriznak a fiatalok...
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 9 éve
Én pont fordítva vagyok. A Torontótól nem féltem volna, a Capstől azért tartok.Én annyira nem éreztem ezt, de már mindegy is. 😊Olyan nyomás alatt volt a Toronto, hogy abból előbb-utóbb összejön vmi, de a kanadaiak gólja egy előrevágott semmiből jött, a Caps góljai nem a semmiből érkeztek.és a torontói gól is ordas mák volt. SoldadosMert a 2 caps gól nem volt Maki?😊
Szóval jöhet a szokásos Pens-Caps. Eddig 8-1 ideIrreleváns , ráadásul Hagelin még nincs, Murray nincs,
Soldados
Letang nagyon kellene,
de nem lesz,
Bonino egyelőre sehol, a Dagi első meccsen nem lesz (Kuni meg a rutin meg keménység
miatt kellene.
Mindegy, így kell szerepelni azt kész,
kishaszi
Nekem Murray nem hiányzik, mert Flower jó. Kuni jön vissza valszeg. Hagelin annyira nem hiányzott, de persze ártani nem árthat. Letangról meg kár beszélni, mert ő nem is lesz.
A múltat érdekességként tettem be, de egyértelmű, hogy semmi jelentősége a mostani párharcra nézve.
Soldados
Ha teljes lenne a palettánk, akkor bizakodó lennék, mert amúgy a Leafs játéka kevésbé fekszik nekünk.
kishaszi

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
mostmár működik azzal, amit tito küldöttKomolyan nem lehet nezni?Na az fasza. Bocsi ezt nem tudtam.Azert az vicces, hogy a youtube-os hivatalos kozvetitesnel nincs elo kommentar.Tavaly az A csoportnal volt azt hiszem egyszerre ketto is, igaz nem nagyon vitte el oket a meccsek hangulata😀csak Magyarországon nem lehet nézni...
Ha olyan elmenyre vagysz mintha ott lennel:
www.youtube.com/watch?v=NatiGfEvB0I
ZoliMP
sajnos kikaptunk
Heisman Trophy
ZoliMP
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
YoungZeeZee
9 964
Komolyan nem lehet nezni?Na az fasza. Bocsi ezt nem tudtam.Azert az vicces, hogy a youtube-os hivatalos kozvetitesnel nincs elo kommentar.Tavaly az A csoportnal volt azt hiszem egyszerre ketto is, igaz nem nagyon vitte el oket a meccsek hangulata😀csak Magyarországon nem lehet nézni...
Ha olyan elmenyre vagysz mintha ott lennel:
www.youtube.com/watch?v=NatiGfEvB0I
ZoliMP
sajnos kikaptunk
Heisman Trophy
több mint 9 éve
köszhola.org bővítményt töltsd le...Azert az vicces, hogy a youtube-os hivatalos kozvetitesnel nincs elo kommentar.Tavaly az A csoportnal volt azt hiszem egyszerre ketto is, igaz nem nagyon vitte el oket a meccsek hangulata😀csak Magyarországon nem lehet nézni...
Ha olyan elmenyre vagysz mintha ott lennel:
www.youtube.com/watch?v=NatiGfEvB0I
ZoliMP
sajnos kikaptunk
Heisman Trophy
online-tv-radio.blog.hu/2015/08/31/m4_kulfoldrol
Tito05
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
Ennyivel volt ez az oaztrák jobb csapat. Előnyöket beverték, s a harmadik harmadot uralták.de jó kis csapatunk van, de ennyi helyzetet nem lehet kihagyni.+ banham és sofron nélkül vezér(ek) nélkül maradtunk...
tüsi91
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 9 éve
hola.org bővítményt töltsd le...Azert az vicces, hogy a youtube-os hivatalos kozvetitesnel nincs elo kommentar.Tavaly az A csoportnal volt azt hiszem egyszerre ketto is, igaz nem nagyon vitte el oket a meccsek hangulata😀csak Magyarországon nem lehet nézni...
Ha olyan elmenyre vagysz mintha ott lennel:
www.youtube.com/watch?v=NatiGfEvB0I
ZoliMP
sajnos kikaptunk
Heisman Trophy
online-tv-radio.blog.hu/2015/08/31/m4_kulfoldrol
több mint 9 éve
Ennyivel volt ez az oaztrák jobb csapat. Előnyöket beverték, s a harmadik harmadot uralták.de jó kis csapatunk van, de ennyi helyzetet nem lehet kihagyni.
több mint 9 éve
Azert az vicces, hogy a youtube-os hivatalos kozvetitesnel nincs elo kommentar.Tavaly az A csoportnal volt azt hiszem egyszerre ketto is, igaz nem nagyon vitte el oket a meccsek hangulata😀csak Magyarországon nem lehet nézni...
Ha olyan elmenyre vagysz mintha ott lennel:
www.youtube.com/watch?v=NatiGfEvB0I
ZoliMP
sajnos kikaptunk
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
YoungZeeZee
9 964
Azert az vicces, hogy a youtube-os hivatalos kozvetitesnel nincs elo kommentar.Tavaly az A csoportnal volt azt hiszem egyszerre ketto is, igaz nem nagyon vitte el oket a meccsek hangulata😀Ha olyan elmenyre vagysz mintha ott lennel:
www.youtube.com/watch?v=NatiGfEvB0I
több mint 9 éve
Kihagyunk mindent, ilyenkor szokott jönni egy talált gól az ellentől...
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 9 éve
Én annyira nem éreztem ezt, de már mindegy is. 😊Olyan nyomás alatt volt a Toronto, hogy abból előbb-utóbb összejön vmi, de a kanadaiak gólja egy előrevágott semmiből jött, a Caps góljai nem a semmiből érkeztek.és a torontói gól is ordas mák volt. SoldadosMert a 2 caps gól nem volt Maki?😊
Szóval jöhet a szokásos Pens-Caps. Eddig 8-1 ideIrreleváns , ráadásul Hagelin még nincs, Murray nincs,
Soldados
Letang nagyon kellene,
de nem lesz,
Bonino egyelőre sehol, a Dagi első meccsen nem lesz (Kuni meg a rutin meg keménység
miatt kellene.
Mindegy, így kell szerepelni azt kész,
kishaszi
Nekem Murray nem hiányzik, mert Flower jó. Kuni jön vissza valszeg. Hagelin annyira nem hiányzott, de persze ártani nem árthat. Letangról meg kár beszélni, mert ő nem is lesz.
A múltat érdekességként tettem be, de egyértelmű, hogy semmi jelentősége a mostani párharcra nézve.
Soldados
Ha teljes lenne a palettánk, akkor bizakodó lennék, mert amúgy a Leafs játéka kevésbé fekszik nekünk.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 9 éve
Oh, ez nekem teljesen kimaradt, most olvastam utána. Hát ez hatalmas érvágás lehet évekre a válogatottnak.Sofronnal mi van, miért nem játszik megint?Dopping cirkusz
zavi27
peach
több mint 9 éve
Sofronnal mi van, miért nem játszik megint?Dopping cirkusz
zavi27
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 9 éve
Sofronnal mi van, miért nem játszik megint?
több mint 9 éve
Rajna potya. De legalább egál. Tavalyiak közül Dudás, Mestyán merre van? Sofronnak tudom az ügyét, pedig ha ő is lenne...Dudás asszem sérült.
tüsi91
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 9 éve
Rajna potya. De legalább egál. Tavalyiak közül Dudás, Mestyán merre van? Sofronnak tudom az ügyét, pedig ha ő is lenne...
több mint 9 éve
végre 1-1
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
Kopog a kapus, látja a bekk, hogy jön vissza a kiállított játékos, erre csak odapasszolja, ahol szereli a magyar hátvédet a kiállításból visszajövő játékos. Jobb is ha nem nézem, csak felhúzom magam😊