PC és Konzol

27 feliratkozó

több mint 7 éve
Volford New England Patriots Boston College Eagles 363 — New England Patriots fan--- West Ham United supporter---
Én úgy vagyok amúgy a sportjátékokkal, hogy mikor látom elsőre, nagyon jók, élvezetesek, de ha lenyomsz egy bajnokságot egyedül, akkor a végére már dög unalmas a sok ismétlés és az ugyanolyan beszólásokkal. (itt pl a fifára gondolok, mikor Hajdúbé és Faragó lökte). Ezeknek csak úgy van játékélménye, ha haverokkal tolsz egy minibajnokságot vagy mész a netre.
NB2
Ezzel abszolút egyezek, bár régebben, amig nem imertem az online lehetőségeket addig ez is jó kihivás volt és szerettem, de amióta megfertőzött az online játék azóta már csak azt tolom.
A gép elleni szezonokkal az a baj, hogy kicsit sem reális, nagyon kiszámitható és állandóan ismétlődik a játékmenet, valamint nehéz a fokozatokon szépen haladni, Fifában pl egy Legendary fokozat, főleg a 17-es kiadásban fényéévekre van a realitástól.
Ugye Maddenben és Fifában is van az Ultimate Team ami egy remek dolog, és talán a legtöbben ezzel játszanak online de engem ez soha nem hozott lázba, az hogy saját csapatot alkossak, sokkal inkább élvezem az életszerű mérkőzéseket és ebben nekem a fifa széria online seasons modja verhetetlen.

Aki nem ismerné, adva van 10 divizió és itt helyezkednek el nagyjából tudásuk szerint a játékosok.
Lent kezd az ember és minden szezon 10 mérkőzésből áll, ahol kapunk egy előre meghatározott pontszámot amit el kell érni a 10 meccsen a divizióban való bentmaradáshoz, egyet a feljutás eléréséhez és végül egyet a bajnoki trófea megszerzéséhez.
Ez teljesen korrekt élményt nyújt számomra, hiszen tét nélküli meccs nincs, és ha nem tudunk teljesiteni bizony zuhanunk vissza az alsóbb divizióba.

10-9-8-7 tényleg amatőrök, vagy ritkán rá lehet akadni olyanra aki most kezdett és törekszik felfelé , itt PS4 en nagyjából 400 000 játékos található diviziónként . 6-5-4 már képzettebb gamerek, nem könnyen nyerhető meccsek a legtöbbször, kb 200 000 játékos diviziónként, és végül az első három divizió a játékosok kérme, kb 50 000 gamerrel.

Remek dolog, hogy ha van az embernek kedve akkor akár az adott idény tiz meccsét lejátszhatja tiz különböző csapattal, tehát változatos is lehet, valamint a gép azonos szintről sorsol ellenfelet azonos erősségű csapattal. Tehát mondjuk én a West Hammel nem játszom a Real vagy a Barca ellen.

Ami viszont nagyon hiányzik az a PES-ben megjelenő Quick Match, ahol tudunk ugyanilyen rendszerben barátságos meccseket játszani a szezon mellett, amik nincsenek hatással az összeredményünkre, ki tudunk kvázi büntetlenül próbálni új dolgokat , ez a Fifában sajnos arra korlátozódik ha esetleg az online friends listánkról hajlandó valaki velünk egyet gyakorolni akkor igen, de egyébként nem.

Apropó, van itt olyan aki rajtam kivül komolyabban foglalkozik a Fifával és esetleg játszana párat ?

Maddenről milyenek az Online tapasztalataitok ?

több mint 7 éve
NB2 New England Patriots 22 070 — nabege2@yahoo.com
Én úgy vagyok amúgy a sportjátékokkal, hogy mikor látom elsőre, nagyon jók, élvezetesek, de ha lenyomsz egy bajnokságot egyedül, akkor a végére már dög unalmas a sok ismétlés és az ugyanolyan beszólásokkal. (itt pl a fifára gondolok, mikor Hajdúbé és Faragó lökte). Ezeknek csak úgy van játékélménye, ha haverokkal tolsz egy minibajnokságot vagy mész a netre.
több mint 7 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 448 — TODDHERREMANS79
Segítségetekre lenne szükségem.

Vettem g2a.comon xbox live gold kódot, beírom és kiírja ez a retek hogy: Something went wrong
Sorry about that. Give it a try in a while.

mi a lófaszt tudok ilyenkor csinálni?
próbáltam az xboxon belül beírni, és próbáltam számítógépen is mindkétszer ezt írja ki. (jó xboxon belül valamivel másabb hibaüzenet de lényegeben ugyanez)

Mielőtt valaki trollkodna hogy miért nem xbox.com-on vettem, ott is ezt írja ki mielőtt utalnék rá

A Válaszokért előre is köszi

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 7 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 784 — SHAMEFUR DISPRAY!
last of us tényleg ennyire jó? mondjuk egy játék miatt nem fogok venni sosem egy konzolt, de rohadtul hajlok rá.
amúgy azt sajnálom, hogy itt Egyptben nem vettem konzolt novemberben, a valuta válság miatt fele pénzért tudtam volna megvenni.
csebi
Nem 1 jatek miatt erdemes megvenni, egy egesz rakat olyan exkluziv van, ami miatt megeri - legalabbis szamomra.

Teljesen hasonlo modon gondolkodtam (egy jatek nem er konzolt), de en asszem 2011 vegen/2012 elejen vettem a PS3-t, mert mar akkor olyan mennyisegu kivalo exkluziv volt, hogy szamomra megerte..
Osszesen kb. 12 jatekot vettem valaha a PS3-ra, de ebbol 7-8 olyan minosegu exkluziv, amit mind legalabb ketszer vagy haromszor teljes hosszaban vegigjatszottam es a nagy resze azota is a kedvencek kozt van... (Last of Us, Heavy Rain, Uncharted 2/3, Ico/Shadow of Colossus HD, Valkyrie Chronicles, Ni No Kuni)

Van egy-ket masik nagy nev, amit kihagytam, de szamomra ezek jottek be..

Majd ha a PS4 is eljut hasonlo szintre (ergo mondjuk 3-4 ev mulva), lehet beinvesztalok ra, de addig eljatszom ezekkel, a strategiai jatekokkal a laptopomon, vagy a Link to the Past-tal SNES-en 😊

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 7 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
last of us tényleg ennyire jó? mondjuk egy játék miatt nem fogok venni sosem egy konzolt, de rohadtul hajlok rá.
amúgy azt sajnálom, hogy itt Egyptben nem vettem konzolt novemberben, a valuta válság miatt fele pénzért tudtam volna megvenni.
csebi
PS3-ra is kint van
ahogy a Red dead redemption és a god of war széria is 😀
Negritis
jó hát értem. de most mi értelme lennem egy ps3-t vennem. semmi. még gondolkozom, meglátom. az a baj, hogy az asszonnyal a kinect-es játékokat tudnám közösen játszani, de az meg nincsen ps-re.
csebi
anyagilag olcsóbb megoldás mint a PS4 ha "csak" a LoU érdekel kb
és rengeteg jó játék jött ki rá az évek során
Negritis
a last of us szerintem egyszerűen más liga mint a legtöbb játék. veri játékélményben is a mezőnyt (na jó, nem vagyok egy sokat kipróbált játékos), de ami az igazi erőssége az a sztori, szinészi játék igényessége, meg az atmoszférája, ez utóbbi marha erős. (karakterek jellemének fejlődése és kidolgozottsága, párbeszédek, sok film megirigyelné). nagyon filmszerű, de ugyanakkor nem esik abba a hibába, hogy "keresztül húz" az egészen és kb az x gomb nyomogatásával végigviszed. nem mellesleg gyönyörű, ami igencsak hozzájárul az atmoszférához, a nem sok, de jól eltalált zenével együtt. ja, és nem mellesleg izgalmas is, a játékélmény mellett azért is addiktív, mert kíváncsi az ember, mi lesz. bocs az ömlengésért, nekem ennyire betalált 😊 ps3-ps4 között meg segíthet dönteni az uncharted 4 (illetve a majd megjelenő last of us 2), amit csak azért próbltam ki, mert ugyan azok csinálták, és nem kellett csalódnom. ugyan az, más keretben. lepusztult, apokaliptikus világ helyett egy tökös, jó humorú Indiana Jones /Tomb Raider féle kincskeresés, de ez is marha jó sztorival, karakterekkel. uncharted 3 márvan ps 3-ra is, az is elég jó. uncharted 2-t is megvettem, de arra még nem volt időm, de hát ráérek, majd egyszer, apránként azt is.

egyébként ha ilyen instant, "gyorsan benyomható", sportszerű szórakozásra vágytok, tudom ajánlani a rocket leauget is. fene se gondolta volna, tök nagy hülyeségnek tűnt, de nagyon szórakoztató. barátnőmmel ezt ketten szoktuk játszani. inkább ilyen házibuli szerű játék, nem kell érteni a coverageket, hogy valaki tudjon vele rendesen játszani 😀

Szerkesztette: winston
több mint 7 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 299 — The Mathematician
last of us tényleg ennyire jó? mondjuk egy játék miatt nem fogok venni sosem egy konzolt, de rohadtul hajlok rá.
amúgy azt sajnálom, hogy itt Egyptben nem vettem konzolt novemberben, a valuta válság miatt fele pénzért tudtam volna megvenni.
csebi
PS3-ra is kint van
ahogy a Red dead redemption és a god of war széria is 😀
Negritis
jó hát értem. de most mi értelme lennem egy ps3-t vennem. semmi. még gondolkozom, meglátom. az a baj, hogy az asszonnyal a kinect-es játékokat tudnám közösen játszani, de az meg nincsen ps-re.
csebi
anyagilag olcsóbb megoldás mint a PS4 ha "csak" a LoU érdekel kb
és rengeteg jó játék jött ki rá az évek során

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 126 — Lucas Scott
last of us tényleg ennyire jó? mondjuk egy játék miatt nem fogok venni sosem egy konzolt, de rohadtul hajlok rá.
amúgy azt sajnálom, hogy itt Egyptben nem vettem konzolt novemberben, a valuta válság miatt fele pénzért tudtam volna megvenni.
csebi
PS3-ra is kint van
ahogy a Red dead redemption és a god of war széria is 😀
Negritis
jó hát értem. de most mi értelme lennem egy ps3-t vennem. semmi. még gondolkozom, meglátom. az a baj, hogy az asszonnyal a kinect-es játékokat tudnám közösen játszani, de az meg nincsen ps-re.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 7 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 299 — The Mathematician
last of us tényleg ennyire jó? mondjuk egy játék miatt nem fogok venni sosem egy konzolt, de rohadtul hajlok rá.
amúgy azt sajnálom, hogy itt Egyptben nem vettem konzolt novemberben, a valuta válság miatt fele pénzért tudtam volna megvenni.
csebi
PS3-ra is kint van
ahogy a Red dead redemption és a god of war széria is 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 126 — Lucas Scott
last of us tényleg ennyire jó? mondjuk egy játék miatt nem fogok venni sosem egy konzolt, de rohadtul hajlok rá.
amúgy azt sajnálom, hogy itt Egyptben nem vettem konzolt novemberben, a valuta válság miatt fele pénzért tudtam volna megvenni.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 7 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
A PS Network előfizetést akartam intézni, és valamiért hibásnak jelzi a bank kártya számomat, pedig jól ütöm be.
Tudja esetleg valaki, hogy ez mitől lehet ? Vagy milyen megoldások után nézzek ?
Mert ha nem tudom online modban használni, akkor nem sokat ér az egész.

Köszi előre is! Üdv
Volford
Persze, attól, hogy az előző tulajdonos letiltotta a lopott bankkártyát! 😀
somoskovig
Igen ez már eszembe jutott nekem is, a fene essen a mocsokba! 😊
Viccet félretéve, találkozott már valaki ilyennel ? Kártya érvényes ez év Decemberéig, minden adatot megadtam mit kellett, de a számot hibásnak jelzi...
Volford
Weben jön a hiba? ott sokszor egyszerűen nem működik a fizetés. konzolod keresztül próbálj fizetni, az mindig jó.

ha lesz maddened és játszanál egyet, írj 😊 ajánlom ezeket a nem sportjátékokat:

Last of us
Uncharted 4

elképesztően jó mindkettő. minden tekintetben. mindkettőt ugyan az fejlesztette, nagyon hasonlók is, csak a kerettörténet más, egyik királyabb, mint a másik. uncharted 4 után megvettem a 3-at is, nemrég fejeztem be, most gondolkodom a kettőn.
winston
Konzolon próbáltam, ott nem akarta elfogadni, de egy másik kártyával végül sikerült. Szóval maximális mostmár az élvezet. 😊

A nem sportjátékokkal az a ''baj'' , hogy általában remek történetük van és emiatt nehezen teszi őket le ez ember, rengeteg időt elvesznek, amiből viszont nekem kevés van. Fifa, Nba, Madden, munka után kis kikapcsolódás, pár online meccs és menetelés ott a bajnokságban számomra tökéletes. ( de nagyon köszönöm a tippeket )
Már egészen fiatalon beleszerettem a sportjátékokba, emlékszem a Fifa World Cup 98 volt az első, aztán NBA Inside Drive 2000, és sorban a Fifa sorozatok esetleg NHL és az F1 Challenge, Championship Manager, majd később a Football Manager. Maddenből a 2005-ös volt az első, de akor teljesen elvarázsolt. Végignyomtam a 2008-ig, azt meg vagy 6 évig még utána 😀 mivel ugye PC-re nem jött ki újabb. Amióta áttértem a konzolok világába , kb 5 éve, úgy kezdtem minden idényt hogy megvettem csomagban a Madden, az NHL, a FIFA az NBA ( sajnálom hogy nincs EA Sportsos ) a Forma 1 és végül már az MLB aktuális szériáját is, de az sosem kötött le igazán.

Igazából még gyerekként játszottunk Counter Strike-ot , mint mindenki 😀 Meg esetleg GTA vagy Battlefield vagy Call of Duty, de ezeken az klasszikus játékokon és a sporton kivül más nem nagyon érdekelt.

Mivel a baráti köröm is sportszerető, álltalában ha összeülünk akkor ezeket a sportjátékokat toljuk.

Amint megvan a Madden mindenképpen jelentkezek és állok elébe egy mérkőzésnek. 😊 Üdv
Volford
en is igy vagyok.egyszeruen nem kotnek ke mas tipusu jatekok.
ZoliMP
hogy közhellyel éljek, én is így voltam, míg ezekkel nem találtkoztam. persze én is fifa98-al "kezdtem", meg alap dolgokkal játszottam régen, de sosem sokat. főként madden miatt vettem a ps4-et, de ez a két játék nagyon nagy élmény volt. erre fordítandó időm nekem sincs sok, és mindkettő egy jó 12-18 óra közti játékidő, mire végigviszi az ember, de hát megvárnak 😊
több mint 7 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 299 — The Mathematician
NBA-ben ne sajnáld hogy nincs live, mert elég béna
viszont a 2K az jó

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
YoungZeeZee 7 955

Szerkesztette: Volford

somoskovig Jacksonville Jaguars 9 770 — 49ers GM

Na megvolt a próbakör. Mivel engem gyakorlatilag csak a sportjátékok érdekelnek ezért mondjuk ez nem szempont számomra. Amit biztos beszerzek a már a géppel érkező FIFA mellé az a Madden, NBA2K és talán a Forma1.
Az elején, ahogy kezembe vettem a kontorllert és összeraktam a gépet kettős érzéseim voltak.Maga a konzol nagyon dizájnos ( slim ) viszont kicsit gagyinak , könnyűnek és nem eléggé masszivnak tűnt a kontroller elsőre.
Meg is fordult a fejemben, hogy te jó ég , mit műveltem. Viszont ahogy lépésről lépésre néztem át a menüt és a lehetőségeket egyre inkább elnyerte a tetszésemet, egyáltalán nem bonyolult, szépen áttekinthető és kezelhető.
Pár óra játék után elmúlt a kettős érzésem, sőt, teljesen átfordult a dolog, remekül illeszkedik a kézhez, könnyű, nem fáraszt és gyorsan megszoktam. Szóval elégedett vagyok, sőt teljesen elvarázsolt.
Viszont máris sikerült egy kellemetlen problémába ütköznöm sajnos. A PS Network előfizetést akartam intézni, és valamiért hibásnak jelzi a bank kártya számomat, pedig jól ütöm be.
Tudja esetleg valaki, hogy ez mitől lehet ? Vagy milyen megoldások után nézzek ?
Mert ha nem tudom online modban használni, akkor nem sokat ér az egész.

Köszi előre is! Üdv

Szerkesztette: Volford

több mint 7 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 299 — The Mathematician
igazából ha exkluzívak is érdekelnek akkor a Sony sztem jobb választás
én mint main PC-s nagyon agyalok egy ps4-en annyi játék jön csak oda
pl a let it die ott kezd és nem tudni mikor jön pc-re

mondjuk én Switchet várom nagoyn és azt szinte biztos hogy veszek is majd
mert a Nintendo az ami esetében tényleg kb teljeseny egyedi dolgokról beszélünk
Negritis
Köszi a megerősitést, máris nyugodtabb vagyok! 😊 Irom majd az első benyomásaimat 😊
Volford
uncharted
god of war
last of us
beyond two souls | heavy rain - és jön ugye a detroit become human
bloodborne
let it die - f2p

ezek eléggé jó exkluzívok
és akkor jön ugye hamarosan:
horizon zero dawn
nier automata
nioh
spiderman
hellblade - ez tuti jön pc-re is

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
Volford New England Patriots Boston College Eagles 363 — New England Patriots fan--- West Ham United supporter---
igazából ha exkluzívak is érdekelnek akkor a Sony sztem jobb választás
én mint main PC-s nagyon agyalok egy ps4-en annyi játék jön csak oda
pl a let it die ott kezd és nem tudni mikor jön pc-re

mondjuk én Switchet várom nagoyn és azt szinte biztos hogy veszek is majd
mert a Nintendo az ami esetében tényleg kb teljeseny egyedi dolgokról beszélünk
Negritis
Köszi a megerősitést, máris nyugodtabb vagyok! 😊 Irom majd az első benyomásaimat 😊

több mint 7 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 299 — The Mathematician
igazából ha exkluzívak is érdekelnek akkor a Sony sztem jobb választás
én mint main PC-s nagyon agyalok egy ps4-en annyi játék jön csak oda
pl a let it die ott kezd és nem tudni mikor jön pc-re

mondjuk én Switchet várom nagoyn és azt szinte biztos hogy veszek is majd
mert a Nintendo az ami esetében tényleg kb teljeseny egyedi dolgokról beszélünk

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
Volford New England Patriots Boston College Eagles 363 — New England Patriots fan--- West Ham United supporter---
Sziasztok. Konzol párti vagyok , viszont eddig xbox 360-on játszottam, de pár hónapja megszabadultam tőle és most sikerült újitani egy PS4-et. Ma délután érkezik elvileg. Nem tudom hogyan boldogulok majd vele, gondolom többen használjátok innen a Sony konzolját úgyhogy valószinűleg lesz majd pár kérdésem az online lehetőségek világából. ( Még mielőt megkapnám, sokat gugliztam olvasgattam , de azért megpróbálom kihasználni az előnyöket amit egy ilyen közösség nyújt 😊 ) Kicsit tartok tőle és vonakodtam is valamiért a PS vásárlástól, mivel ugye xboxom volt, de meggyőztek végül és a kékek mellett döntöttem.

több mint 7 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 299 — The Mathematician
minek? elég az ami van rajta
Negritis
A jelek szerint nem mindenkinek 😀
Bálesz
mindig vannak elégedtlenkedők, az SNES classic esetében kiváncis leszek mit csinálnak

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
Bálesz Indianapolis Colts Texas Longhorns 2 661 — Illegális gyakorló
minek? elég az ami van rajta
Negritis
A jelek szerint nem mindenkinek 😀

több mint 7 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 299 — The Mathematician
aki szereti a retro játékokat, azoknak simán javaslom a NES Classic Mini-t
30 játék, de sztem bőven elég és van egy egyedi feelingje
Negritis
Terveztem, de alig lehet hozzájutni.
Amúgy pont tegnap olvastam, hogy lelkes hozzáértők (...) már meg is oldották a további játékok feltöltésének kérdését 😀
Bálesz
konzolok szervizénél elvileg hó végén lesz
de lehet hamarabb is

én meg tuti h nem fogom berhelni, sose csináltam ilyet és nincs is kedvem hozzá