Politika
63 feliratkozó
több mint 13 éve
Akkor Matolcsy családilag is a másik oldalon van: hvg.hu/itthon/20130204_Ungvary_Matolcsy_csaladja_erintett_volt_aDzsokijuingPont ezért írtam, hogy "ez még nem jelent semmit", az LMP-re fogok szavazni, melynek vezetőjének dédapja Szakasits volt 😊
Matolcsy egy f@sz, de ez undorító szar volt Ungvárytól. Mint kiderült, Matolcsy Mátyás nem Matolcsy nagybátyja volt, hanem egy tényleg távoli rokon, Ungváry meg Benes-dekrétum alapon bevonta a körbe MGY-t is.
Ungváry húzása majdnem olyan volt, mintha egy cikkben Király Júlia leírná, hogy '56-ban és utána milyen csúnya megtorlásokat csinált a diktatúra, erre valaki számon kérné rajta, hogy el akarja fedni a kommunisták felelősségét a vörös terrort illetően, amelyben a nagyapja testvére is érintett volt.
Az nem én vagyok, aki bárkit megítélne a rokonai miatt, legfeljebb akkor látom értelmét felemlegetni, ha valaki nem esik messze a fájától vagy ha meghökkentőnek találom valamiért a dolgot.
eddig tartott a Matolcsy-csoda, már vissza is gyengült a forint...Kisebb visszapattanás volt.
nem tudom, mi a jobb (vagy kevésbé rossz?) választás: ha a jegybank együttműködik a kormánnyal, vagy ha a feladatára koncentrál, akár a kormány akaratával szemben is. nyilván az első lenne, de csak azzal a feltétellel, hogy a kormány iránya helyes.
ha igaz az, amit Király írt, az valamilyen módon mondjuk nem meglepő, mert nem feltétlenül a baloldal sajátja a szavazás előtti utolsó pillanatban beterjesztett módosítók intézménye. csak Áder a jegybank ügyeibe nem tud beleszólni, mert az alapkamat-döntéseket nem ő írja alá.
az biztos, hogy ezzel a sokadik dupla vagy semmi játszmát kezdi el a kormány, mert - ha esetleg nem teljesen jól sikerülne az MNB-kurzusigazítás - még azt sem tudják majd mondani, hogy az MNB renitens magatartása miatt van. bár mivel még mindig elmúltnyócévezés a trademark move kormánykörökben, simán el tudok képzelni egy elmúlthatévezést is.
nekik persze mindegy, mert megkeresik a havi másfél-kétmilliót, csak én vagyok olyan balfasz, hogy nem mentem politikusnak.slowmotion
Nyilván nem egyedi a monetáris tanácsban történő folyamat, kb. mint egy parlamenti bizottság, a többség megvan, a döntés előre le van zsírozva, aki a körön kívül van, az meg örül, hogy ha a formális szavazás végére el tudja olvasni az utolsó pillanatban kiadott előterjesztést. Nehéz lenne a látszatra adni? Nem, de hát ez van.
Szerintem az MNB által csütörtökön közölt intézkedéseknek nincs nagy kockázatuk, inkább ezt értékelte a piac az elmúlt napokban, mint az esetlegesen várható mérsékelt sikert.
Ami nem jelenti azt, hogy Matolcsyt később egy esetleges kudarcsorozat hatására ne kapná el a hév és ne tévedne vékonyabb jégre.
több mint 13 éve
eddig tartott a Matolcsy-csoda, már vissza is gyengült a forint...Nem új a nóta, 2001-ben Kornai mondott le nagy bátran szintén 2 hónappal a megbízatásának lejárta előtt 😛Bérrettegő? Sajnos nem.KoriAmadeus91
Sokáig nem tudtam ki ez a Király, amikor a kinevezése után csinált vele egy interjút a HVG... A nagyapja annak a Landler Jenőnek volt a testvére, aki népbiztos volt a tanácsköztársaságban, és akinek ha meg akarják látogatni a sírját, egészen a Kremlhez kell a családnak zarándokolnia, mert annak a falaiban van eltemetve 😀
De nem gonoszkodom, a marxista család még nem jelent semmit, amit leírt most, abban biztos van igazság (ahogy abban is, hogy a csütörtökön bejelentett lépéseket 4 éve is megtehette volna az MNB), bár gondolom nincs olyan felelős beosztású egyén, aki örömmel hallja, hogy a lemondása hírére a fizetőeszköz erősödik, hát ha még az ember az MNB alelnöke 😛atapapa
nem tudom, mi a jobb (vagy kevésbé rossz?) választás: ha a jegybank együttműködik a kormánnyal, vagy ha a feladatára koncentrál, akár a kormány akaratával szemben is. nyilván az első lenne, de csak azzal a feltétellel, hogy a kormány iránya helyes.
ha igaz az, amit Király írt, az valamilyen módon mondjuk nem meglepő, mert nem feltétlenül a baloldal sajátja a szavazás előtti utolsó pillanatban beterjesztett módosítók intézménye. csak Áder a jegybank ügyeibe nem tud beleszólni, mert az alapkamat-döntéseket nem ő írja alá.
az biztos, hogy ezzel a sokadik dupla vagy semmi játszmát kezdi el a kormány, mert - ha esetleg nem teljesen jól sikerülne az MNB-kurzusigazítás - még azt sem tudják majd mondani, hogy az MNB renitens magatartása miatt van. bár mivel még mindig elmúltnyócévezés a trademark move kormánykörökben, simán el tudok képzelni egy elmúlthatévezést is.
nekik persze mindegy, mert megkeresik a havi másfél-kétmilliót, csak én vagyok olyan balfasz, hogy nem mentem politikusnak.
több mint 13 éve
Sokáig nem tudtam ki ez a Király, amikor a kinevezése után csinált vele egy interjút a HVG... A nagyapja annak a Landler Jenőnek volt a testvére, aki népbiztos volt a tanácsköztársaságban, és akinek ha meg akarják látogatni a sírját, egészen a Kremlhez kell a családnak zarándokolnia, mert annak a falaiban van eltemetve 😀Akkor Matolcsy családilag is a másik oldalon van: hvg.hu/itthon/20130204_Ungvary_Matolcsy_csaladja_erintett_volt_a
atapapa
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Nem új a nóta, 2001-ben Kornai mondott le nagy bátran szintén 2 hónappal a megbízatásának lejárta előtt 😛Bérrettegő? Sajnos nem.KoriAmadeus91
Sokáig nem tudtam ki ez a Király, amikor a kinevezése után csinált vele egy interjút a HVG... A nagyapja annak a Landler Jenőnek volt a testvére, aki népbiztos volt a tanácsköztársaságban, és akinek ha meg akarják látogatni a sírját, egészen a Kremlhez kell a családnak zarándokolnia, mert annak a falaiban van eltemetve 😀
De nem gonoszkodom, a marxista család még nem jelent semmit, amit leírt most, abban biztos van igazság (ahogy abban is, hogy a csütörtökön bejelentett lépéseket 4 éve is megtehette volna az MNB), bár gondolom nincs olyan felelős beosztású egyén, aki örömmel hallja, hogy a lemondása hírére a fizetőeszköz erősödik, hát ha még az ember az MNB alelnöke 😛
több mint 13 éve
www.hir24.hu/kulfold/2013/04/08/elhunyt-margaret-thatcher/
több mint 13 éve
a minimum egyben ugyebár benne van az öt lehetősége is....5 évig.
nekem kurva mindegy, belenyugodtam, hogy még minimum bő egy évig az ő társaságukat kell _élveznem_,...slowmotion
Max egy kis Jobbikos rásegítéssel.Sobri Jóska
több mint 13 éve
be is baszna..Max egy kis Jobbikos rásegítéssel.Sobri Jóska
nekem kurva mindegy, belenyugodtam, hogy még minimum bő egy évig az ő társaságukat kell _élveznem_,...slowmotion
több mint 13 éve
.5 évig.
nekem kurva mindegy, belenyugodtam, hogy még minimum bő egy évig az ő társaságukat kell _élveznem_,...slowmotion
Max egy kis Jobbikos rásegítéssel.
több mint 13 éve
nekem, meg pár millió másik embernek az is bőven elég lenne, ha a leánykori nevén magánnyugdíjpénztári számlaegyenlegnek nevezett összeget ráfirkantanák az egyéni nyugdíjszámlámra, merthogy nem tudom elképzelni, hogy ha nekem az MNYP tranzakcióra lebontva meg tudta adni a pénzmozgást már a kezdetektől, plusz hozam mínusz költség, akkor ezt 2011-ben lekövethetetlenül adták volna át az államnak.azért holnap megkérdezem a hr-est, hogy kérdezze már meg a bérszámfejtő céget, hogy úgy utalnak-e mindent, hogy adószámra, járuléktípusra lebontva megy át a NAV-ba. az az érzésem, hogy igenleges választ fogok kapni.Van külön nyugdíj számla, de ugye tavalytól szociális hozzájárulási adó néven szedik be a munkáltatói részt, ami meg ugye nem nyugdíj, az egy külön számlára megy.
slowmotion
A gond ott van, hogy a nyugdíj osztó állami szerv adatbázis egyszerű nincs felrögzítve, így a 2007 előtti adatok (amikor még nem volt havi elektronikus járulékbevallás) egyszerűen nincsenek meg, és a NAV nem tud miből kiindulni. 2010-ig jelenteni kellett külön bevalláson, azóta a NAV kegyesen átküldi az adatokat, így már ezzel legalább nem kell foglalkozni. Azok a bevallások pedig papíron és floppyn kerültek be. Volt olyan, hogy leadtunk bevallást, de nem találták meg, mert valaki elhagyta a floppyt...Gyurma Pappa
a polémia azon ment, hogy Vityáék leközölték - a felzúdulást enyhítendő -, hogy minden elrekvirált összeget jóváírnak egy egyéni számlán, és azt tovább tudják számolni. na ezt az igen bonyolult információcserét nem tudták (de mivel rosszindulatú vagyok, ezért azt mondom, hogy nem is akarták) lebonyolítani. 2010 vége óta az ex-mnyp-befizetés is a NAV-hoz ment, gyanítom az is beazonosítható módon, 2011-ben dettó, 2012-ben dettó. na, ezeket nem (sem) tudják kimutatni, pedig mindent megpróbáltak. aha.
nekem kurva mindegy, belenyugodtam, hogy még minimum bő egy évig az ő társaságukat kell _élveznem_, csak akkor legyenek szívesek észrevenni, hogy ahányszor kinyitják a retkes pofájukat, mindig sugárban spriccel a szar belőle, én meg nem szeretném, ha tényleg minden csupa szar lenne körülöttem. csak hülyének ne akarjanak nézni, mert azt nem szeretem.
több mint 13 éve
index.hu/belfold/2013/04/07/maradnak-e_fideszesek_a_polgarmesterek/Jászszentlászló (Bács-Kiskun megye) az egyetlen település, amit elvesztett a Fidesz. A független Nagy Andrásra 869-en, a fideszes nagy Andrásra 501-en szavaztak. A falut eddig a fideszes Kiss Melinda vezette.Fő a PC tájékoztatás.
Szászfán (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Kiss Zsolt a Roma Polgárjogi Mozgalom színeiben lett polgármester. A független Kiss Zsoltot négy szavazattal előzte meg. Érdekesség, hogy a szintén független Bernáth Ferencre senki sem adta le a szavazatát, habár kilencvenen is szavaztak.index
Ha mindenkit ugyanúgy hívnak, fel se merülhet az elfogultság.
több mint 13 éve
azért holnap megkérdezem a hr-est, hogy kérdezze már meg a bérszámfejtő céget, hogy úgy utalnak-e mindent, hogy adószámra, járuléktípusra lebontva megy át a NAV-ba. az az érzésem, hogy igenleges választ fogok kapni.Van külön nyugdíj számla, de ugye tavalytól szociális hozzájárulási adó néven szedik be a munkáltatói részt, ami meg ugye nem nyugdíj, az egy külön számlára megy.
slowmotion
A gond ott van, hogy a nyugdíj osztó állami szerv adatbázis egyszerű nincs felrögzítve, így a 2007 előtti adatok (amikor még nem volt havi elektronikus járulékbevallás) egyszerűen nincsenek meg, és a NAV nem tud miből kiindulni. 2010-ig jelenteni kellett külön bevalláson, azóta a NAV kegyesen átküldi az adatokat, így már ezzel legalább nem kell foglalkozni. Azok a bevallások pedig papíron és floppyn kerültek be. Volt olyan, hogy leadtunk bevallást, de nem találták meg, mert valaki elhagyta a floppyt...

több mint 13 éve
kegyetlenül nehéz egy olyan rendszert megalkotni, ami tartalmazza, hogy melyik adóazonosító jelre mikor mekkora összeg érkezett. aztán az adóazonosító jelet összekötni névvel-címmel-TAJ-számmal, ha esetleg az is kell. aztán az egészet egy adatbázisba betenni, és írni rá query-t.index.hu/gazdasag/2013/04/07/nullarol_indulnak_a_nyugdijszamlak/Nekem az a furi, hogy "kiderült, hogy egy ilyen rendszert nehezebb létrehozni, mint bárki gondolta".
Akkor már inkább hagynák a fenébe az egészet...somoskovig
Az Apeh (NAV) hónapról-hónapra tételesen tudja, hogy melyik munkáltatótól mennyit kerestem, a nyugdíjkasszára utalt pénzeket, meg nem lehet tudni???
Vagy az van, hogy az enyémet tudja, de a többiekét meg nem. Megjegyzem, akkor viszont azt sem tudja, hogy mennyi adót kellene befizetniük.Atari
10-20 személyre, ha van bemenetni excel-fájl, akkor vagy 10 perc megírni Access-ben, de ha valaki ért is hozzá, akkor lehet, hogy 3 perc alatt megvan.
ugyanez nagyban, mondjuk SQL-ben... nem, az sem lehet lehetetlen.
azért holnap megkérdezem a hr-est, hogy kérdezze már meg a bérszámfejtő céget, hogy úgy utalnak-e mindent, hogy adószámra, járuléktípusra lebontva megy át a NAV-ba. az az érzésem, hogy igenleges választ fogok kapni.
mondjuk az én összegemre már akkor keresztet vetettem, amikor a pénztáram bejelentette, hogy feladja a küzdelmet. a pároméra akkor, amikor elvették tőle a zsét.
azért remélem, hogy Audikat is tudtak venni meg minisztériumban jól költségtéríteni amellett, hogy megvették a MOL-részvényeket, amin rövid idő alatt buktak vagy 20%-ot. nem venném a lelkemre, ha nem tudnák az én pénzemből jól érezni magukat.
több mint 13 éve
index.hu/gazdasag/2013/04/07/nullarol_indulnak_a_nyugdijszamlak/Nekem az a furi, hogy "kiderült, hogy egy ilyen rendszert nehezebb létrehozni, mint bárki gondolta".
Akkor már inkább hagynák a fenébe az egészet...somoskovig
Az Apeh (NAV) hónapról-hónapra tételesen tudja, hogy melyik munkáltatótól mennyit kerestem, a nyugdíjkasszára utalt pénzeket, meg nem lehet tudni???
Vagy az van, hogy az enyémet tudja, de a többiekét meg nem. Megjegyzem, akkor viszont azt sem tudja, hogy mennyi adót kellene befizetniük.
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 13 éve
index.hu/gazdasag/2013/04/07/nullarol_indulnak_a_nyugdijszamlak/még jó, hogy nem ígérte meg a kormány, hogy mindenki pénzénél lesz és, hogy véletlenül sem lett mindenki átbaszva. Mekkora blama lenne már. De legalább elmondhatom megint, hogy "ééén megmondtam".
Akkor már inkább hagynák a fenébe az egészet...somoskovig
több mint 13 éve
index.hu/gazdasag/2013/04/07/nullarol_indulnak_a_nyugdijszamlak/Akkor már inkább hagynák a fenébe az egészet...
több mint 13 éve
index.hu/belfold/2013/04/04/retvari_bence_csunyat_bakizott/lájk Mészáros Antónia miatt 😊
lol, nesztek ennyipetey

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
A dolgok mai állása szerint viszont sanszos a kormányváltás, megfelelő ellenzéki együttállás esetén. Olvasd vissza a Medián cuccát.DzsokijuingNem sok kormányváltásra utaló jelet olvasok ki a Mediánból. Bajnai a 2. legkevésbé népszerűtlen politikus, Varga Mihállyal holtversenyben, ez arra lesz jó, hogy biztosítsa a szoci-e2014-es szavazatok összeboronálását.
Arról se feledkezzünk meg, hogy itthon az aktuális legerősebb kormánypárt az adott ciklus utolsó évében szinte mindig rátett néhány lapáttal a népszerűségére, ez alól nagy kivétel 2010 volt, amikor IMF-fennhatóság alatt nem lehetett választási költségvetést csinálni.
több mint 13 éve
Akkor lényegében megy minden úgy, mint az előző 20 évben.A baloldali ellenzék már régen megállapodott egymással: eldőlt, hogy EGYÉNIBEN csak egy ellenzéki jelölt fog indulni a Fidesszel és a Jobbikkal szemben, csak az nem, hogy ez milyen választókerületi leosztásban történjen. Ez lesz a következő egy év legfontosabb sztorija a részükről. LISTÁN természetesen az MSZP és az Együtt 2014-PM pártszövetség külön-külön indul.Jogos, ezért is van kakiban a "demokratikus" ellenzék, mert nem tudnak megállapodni egymással.Arra viszont kíváncsi lennék, hogy mi lenne ha a 2014-es választásokon lenne egy olyan eredmény, ahol a Jobbik dönthetne.A Fidesz pont arra találta ki ezt a választási rendszert, hogy a lehetséges koalíciók esélyét minimalizálja. Ha mégis rászorulna a Jobbikra, az együttműködés csak a szélsőjobb ellenzékből történő Orbán-támogatásával valósulna meg. Orbán nem kockáztatná az EU-támogatások megvonását.Dzsokijuing
Ki kivel jönne össze? Fidesz-Jobbik, vagy Fidesz-Mszp?cartman023
Azt meg el sem tudom képzelni, hogy mit kapna a kormány, ha a Jobbik támogatná őket.cartman023
Pedig könnyű elképzelni, szorozd meg a Haider-ügyet tízzel.Dzsokijuing
A következő választásokon dönthetünk, hogy a sz@rt vagy a f.st választjuk.
Kinek melyik ízlik.
több mint 13 éve
A baloldali ellenzék már régen megállapodott egymással: eldőlt, hogy EGYÉNIBEN csak egy ellenzéki jelölt fog indulni a Fidesszel és a Jobbikkal szemben, csak az nem, hogy ez milyen választókerületi leosztásban történjen. Ez lesz a következő egy év legfontosabb sztorija a részükről. LISTÁN természetesen az MSZP és az Együtt 2014-PM pártszövetség külön-külön indul.Jogos, ezért is van kakiban a "demokratikus" ellenzék, mert nem tudnak megállapodni egymással.Arra viszont kíváncsi lennék, hogy mi lenne ha a 2014-es választásokon lenne egy olyan eredmény, ahol a Jobbik dönthetne.A Fidesz pont arra találta ki ezt a választási rendszert, hogy a lehetséges koalíciók esélyét minimalizálja. Ha mégis rászorulna a Jobbikra, az együttműködés csak a szélsőjobb ellenzékből történő Orbán-támogatásával valósulna meg. Orbán nem kockáztatná az EU-támogatások megvonását.Dzsokijuing
Ki kivel jönne össze? Fidesz-Jobbik, vagy Fidesz-Mszp?cartman023
Azt meg el sem tudom képzelni, hogy mit kapna a kormány, ha a Jobbik támogatná őket.cartman023
Pedig könnyű elképzelni, szorozd meg a Haider-ügyet tízzel.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
így lopják a demokráciát isSzóval szerintem vagy összejátszanak valamilyen szinten, vagy nem lopott senki semmit sem, és minden politikus talpig becsületes ember.cartman023azt ideje lenne megtanulni, hogy a legokosabb lopások a "nem etikus, de jogszerű" elv mentén történnekjjncaa

több mint 13 éve
Szóval szerintem vagy összejátszanak valamilyen szinten, vagy nem lopott senki semmit sem, és minden politikus talpig becsületes ember.cartman023azt ideje lenne megtanulni, hogy a legokosabb lopások a "nem etikus, de jogszerű" elv mentén történnek

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
Amadeus91