Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Politika

63 feliratkozó

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 526 — #neverpunt
valahogy mindenképpen premizálni kell azt, hogy valaki igenis tesz a népesség csökkenése ellen. ez szerintem rendben van. és az is rendeben van, hogy ezt segélyke helyett adókedvezmény formájában adják, ahogy mi elég/sok az imho relatív. nekem pl nincs gyerekem (asszony se), pont azért mert a példádban említett fizetésből se tudnám saját elvárásaim szerint nevelni. főleg nem hármat.
inkább az alanyi jogon járó (gyermek utáni) juttatásokat venném el, és osztanám azoknak akik tényleg rászorulnak, mert a jómódúaknál már eleget tesz az állam azzal, hogy náluk hagyja a pénzt, amit maga megkeres.
gabtsi
A magyar valóság nem bírná el, hogy elvegyék a családi pótlékot egyik napról a másikra, ezt egy politikai erő se vinné véghez.
A fidesz az előző 4 évükben és most is annyit tesz, hogy nem emeli a CSP-t egyáltalán, de beteszi mellé az adókedvezményt.
(Ezt követően jöttek a szoci óriásplakátok, hogy Orbánék milyen családellenesek, nem emelték a CSP-t. Ugyanezek milyen riadalmat rendeztek akkor, amikor bevezették hogy nem jár a CSP ha a gyerek kerüli az iskolát?)
Ennél jobb út nincs arra, hogy kivezessék, elsorvasszák, de benne van a pakliban hogy ha megint jön egy balos kormány, akkor adókedvezmény megint repül, a CSP-t meg ismét emelik.

Nagykeresetűek: nekik rengeteget segített már a második kulcs eltörlése is, és a leginkább ők tudják a legnagyobb pénzt lehúzni az adókedvezménnyel is.
Az USA-ban pl. 110 ezer dollár feletti éves családi bevételnél már nem lehet a maximumot lehívni a gyerekkedvezményből (ami gyerekenként azt hiszem 1000 dollár). Ez számomra sokkal elfogadhatóbb, mint hatmillió éves bruttónál évi egymilliót (a 0 gyerekeshez képest) kint hagyni 3 gyerek esetén.
Nem mintha sajnálnám attól, aki 3 gyereket vállal, de ennek a pénznek egy része jobb helyen lenne annál a szintén dolgozó embernél, aki a 3 gyerek után csak 15 ezer forintot tud "magánál tartani" és az adójóváírás kivezetése ráadásul negatívan is érintette.

több mint 13 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 565 — Ajmo Vatreni
 www.origo.hu/gazdasag/20120921-orban-viktor-miniszterelnok-a-keresztenydemokrata-internacionale-vezetosegi-ulesen-a-magyar.html

Orbán Viktor szerint Magyarország gazdasági és társadalmi siker küszöbén áll, mert egyszerre képes csökkenteni az államadósságot, növelni a versenyképességet, és egyre több a munkából élők száma.

Aki szerint ez a faszi normális...zinedine5
szólni kéne, hogy a közmunka nem ér. Amadeus91
Főleg miután abból senki nem él meg.
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 048
 www.origo.hu/gazdasag/20120921-orban-viktor-miniszterelnok-a-keresztenydemokrata-internacionale-vezetosegi-ulesen-a-magyar.html

Orbán Viktor szerint Magyarország gazdasági és társadalmi siker küszöbén áll, mert egyszerre képes csökkenteni az államadósságot, növelni a versenyképességet, és egyre több a munkából élők száma.

Aki szerint ez a faszi normális...zinedine5
szólni kéne, hogy a közmunka nem ér.
több mint 13 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 565 — Ajmo Vatreni
 www.origo.hu/gazdasag/20120921-orban-viktor-miniszterelnok-a-keresztenydemokrata-internacionale-vezetosegi-ulesen-a-magyar.html

Orbán Viktor szerint Magyarország gazdasági és társadalmi siker küszöbén áll, mert egyszerre képes csökkenteni az államadósságot, növelni a versenyképességet, és egyre több a munkából élők száma.

Aki szerint ez a faszi normális...
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 048
hova?
Amadeus91
az sztem az egykulcsos adóval is kiderült, hogy tök8 h mekkora az adó, a magyar vállalkozók nagy része nem fizeti meg, mert nincsenek rendesen bejelentve a munkavállalók. egyszóval, hogy szétterítsd a teherviselés, csak a forgalmi adót tudod növelni, mert azt biztosan be fogja fizetni.
persze akkor még a szakik mindig probléma, hogy nem fog a vizes, redőnyös, fodrász számlát adni, mert senki nem akar azért 30%-kal többet fizetni.
nyilván lehetnek olyan körök amelyeknél nem kell magasabb adókulcsot bevezetni, ne adj isten csökkkenteni, de valahogy muszáj teríteni, mert az nonsense h elenyésző százalék fizet adót.
gabtsi
egyetértek. Adózási morált kéne helyretenni. Mondjuk sokat lendítene a dolgon, ha a magyar adófizető látná, hogy mire is megy az adója. Lehet ordas nagy baromságot mondok, de meglehetne csinálni, hogy az önkormányzat levélben kiküldené az adófizetőjének, hogy "Tisztelt Átlag József állampolgár ön ennyi és ennyi adót fizetett be és abból tételesen ennyi és ennyi ment erre és erre" Nyilván nem egyenként lebontva, hanem közösségként. Mondjuk Muharöcsöge lakói megkapnák az egyenleget, hogy mennyit adóztak és abból mi teremtődött meg Muharöcsögén helyben. Tételesen elszámolva.
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Az utolsó előtti mondatod nagyjából a gazdaságpolitikai krédóm, de szerintem havi százezer forint családi adókedvezmény már sok félmilliós bruttó mellett 3 gyerekkel. 40-50 ezer forint is éppen elég, ha azt nézed, hogy az egyetlen kulcs is ennek a körnek kedvezett.
atapapa
valahogy mindenképpen premizálni kell azt, hogy valaki igenis tesz a népesség csökkenése ellen. ez szerintem rendben van. és az is rendeben van, hogy ezt segélyke helyett adókedvezmény formájában adják, ahogy mi elég/sok az imho relatív. nekem pl nincs gyerekem (asszony se), pont azért mert a példádban említett fizetésből se tudnám saját elvárásaim szerint nevelni. főleg nem hármat.
inkább az alanyi jogon járó (gyermek utáni) juttatásokat venném el, és osztanám azoknak akik tényleg rászorulnak, mert a jómódúaknál már eleget tesz az állam azzal, hogy náluk hagyja a pénzt, amit maga megkeres.




hova?
Amadeus91
az sztem az egykulcsos adóval is kiderült, hogy tök8 h mekkora az adó, a magyar vállalkozók nagy része nem fizeti meg, mert nincsenek rendesen bejelentve a munkavállalók. egyszóval, hogy szétterítsd a teherviselés, csak a forgalmi adót tudod növelni, mert azt biztosan be fogja fizetni.
persze akkor még a szakik mindig probléma, hogy nem fog a vizes, redőnyös, fodrász számlát adni, mert senki nem akar azért 30%-kal többet fizetni.
nyilván lehetnek olyan körök amelyeknél nem kell magasabb adókulcsot bevezetni, ne adj isten csökkkenteni, de valahogy muszáj teríteni, mert az nonsense h elenyésző százalék fizet adót.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 293 — zászló zászló szív
Hajlok én is az egyszerűsítésre különben, sok kedvezmény kopott ki az SZJA-törvényből az elmúlt évtizedben. Szerintem az egyetlen kulcs családi adókedvezménnyel egyszerűbb, mint a több kulcs, adójóváírás, egyéb jövedelmek egyéb kulccsal, tökömtudja még mi. atapapa
Egységes kulcs nem egyenlő az egy kulccsal. Azzal én is egyetértek, hogy ne legyen ilyen meg olyan jövedelem, ilyen-olyan kulccsal. De a sávos adórendszer azért elég jól érthető dolog. Sokat kavarni az adójóváírás kavart rajta.

Egyébként másik ötletem a jövedelem eltitkolás ellen: egyéni nyugdíj számla, szabadon választható befizetéssel. A régi magánnyugdíj rendszer nem volt jó, mert ott 8% és kész, a többit meg a baromi bonyolult önkéntesbe nyomhatod be. Legyen az államnál a pénz (ezzel nekem nincs semmi bajom), fektesse államkötvényekbe (és akkor bármire elköltheti), de lássam, hogy mennyi, mire megy, stb, és tudja két kattintással, hogy mennyi most a pénzem.

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 526 — #neverpunt
Ha az ellenőrzés nem arra menne, hogy plusz bevételt teremtsen, hanem arra, hogy feltárja az adóeltitkolásokat, és kooperatív lenne, megint változna a rendszer.Gyurma Pappa
Szimpatikus hozzáállás, de szerintem a kettő nem váltaná ki egymást.
Az egyik legnagyobb gond, hogy a társadalom abban a Kádár-rendszerben szocializálódott, ahol nem volt adó, viszont "mindenről" gondoskodott az állam, plusz ez az állam szét is lett lopva, mert az se érdekelte őt, legfeljebb rád kacsintott közben.

Hajlok én is az egyszerűsítésre különben, sok kedvezmény kopott ki az SZJA-törvényből az elmúlt évtizedben. Szerintem az egyetlen kulcs családi adókedvezménnyel egyszerűbb, mint a több kulcs, adójóváírás, egyéb jövedelmek egyéb kulccsal, tökömtudja még mi.

több mint 13 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 565 — Ajmo Vatreni
Azért az is megér egy misét, hogy a minden ellenzéki által normális Fideszesnek elkönyvelt Varga is egy ekkora ordenáré nullával jön elő.
Majd tönkremegy a hűtő és minden jobb lesz... Jézusom...mi ez már?
több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 293 — zászló zászló szív
hova? Az alapvető élelmiszerek így is már elérik pl a német árakat. (kenyér, gyümölcs, hús, konzervek). Nem vagyok zseni, de én csökkenteném az áfát és valahogy pénzt nyomnék az emberek (Átlag Józsefék) zsebébe, ők bemennének még megvenni az Ájfónt meg az Xboxot mert eddig csak kirakatban látták őket, játszani is csak max a Média Marktban tudtak vele. Az átlag magyar halandónak a nyugati sztenderd termékek jelenleg megfizethetetlenek.
Amadeus91
Magyarországon a fogyasztási cikkek élettartama sokkal hosszabb, mint nyugaton, de ez így is marad. Kint mérték az iphone 5 megjelenése, mert ott évente cserélik a telefonjukat, itthon azért ez szűk körre igaz (rám, pl. de én is csak azért, mert összetöröm őket 😂 a mostani telóm 2 éve bírja kop-kop-kop). Inkább az lenne a jó, hogy a napi fogyasztási cikkekben menne el a fogyasztás a "minőségi" termékek felé, tehát amik magasabb hozzáadott értéket tartalmaznak.

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 293 — zászló zászló szív
Ott igen, ahol rendes az adómorál.
Ott nem, ahol 0%-ra van bejelentve mindenki, a fele pedig kap még pluszt zsebbe. atapapa
Az adómorál egy eléggé érdekes dolog, hiszen egyik oldalról része a zemberek hozzáállása az államhoz, de fordítva is figyelni kell: hogy költi el az állam a pénzünket stb. Ha az ellenőrzés nem arra menne, hogy plusz bevételt teremtsen, hanem arra, hogy feltárja az adóeltitkolásokat, és kooperatív lenne, megint változna a rendszer. Jelenleg a feltárási szándék is csak eszköz, az adóbírság kiszabására. Az egyszerűsített adórendszer eredményezne egy hatékonyabb ellenőrzést (most, hogy 1,5 millió fölött nincs cégek között pénzmozgás, azért rendesen korlátozni fogja a "papírozást"). Másik oldalról sehol nem írtam, hogy csökkentsük a fogyasztási adókat 😊
Egyébként: bevezetném a központi vagyonadót még e mellé, és akkor lehet zsebbe kapni a lét.

több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 048
A legnagyobb ok, amiért a fogyasztás nem nő, hogy akik az egykulcsos célcsoportja voltak, ők inkább félretették a pénzt, majd előtörlesztettek belőle.
Gyurma Pappa
Értelek, bár szerintem kicsi az a mezsgye, ahol az alacsonyabb szja másfél évi hozama előtörlesztésre lett volna alkalmas.

De a tapasztalatok alapján, mint az egykulcsos-családi kedvezményes szja híve reformálnám úgy a rendszert, hogy felfelé zárnám és százezres mértékben már nem engednék adókedvezményt, ennek rovására lefelé bővíteném valahogy az igénybevevők által felhasználható összeget. atapapa
a) ha nem is a hozama, de a jövőképe segíthetett abban, hogy könnyebb szívvel söpörjék ki a padlást.

b) én spec abszte ellene vagyok mindenfajta ilyen zárásnak. vegyék el az alanyi jogú családi pótlékot inkább, vagy emelje tovább az áfát. mert szerintem az ember jobban tudja mire akar költeni mint az állam. persze értem azt, hogy az állam a nagy elosztó szerepében tündökölne, mert választást akar nyerni, de ez sztem nem jó irány.
gabtsi
hova? Az alapvető élelmiszerek így is már elérik pl a német árakat. (kenyér, gyümölcs, hús, konzervek). Nem vagyok zseni, de én csökkenteném az áfát és valahogy pénzt nyomnék az emberek (Átlag Józsefék) zsebébe, ők bemennének még megvenni az Ájfónt meg az Xboxot mert eddig csak kirakatban látták őket, játszani is csak max a Média Marktban tudtak vele. Az átlag magyar halandónak a nyugati sztenderd termékek jelenleg megfizethetetlenek.
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 526 — #neverpunt
A legnagyobb ok, amiért a fogyasztás nem nő, hogy akik az egykulcsos célcsoportja voltak, ők inkább félretették a pénzt, majd előtörlesztettek belőle.
Gyurma Pappa
Értelek, bár szerintem kicsi az a mezsgye, ahol az alacsonyabb szja másfél évi hozama előtörlesztésre lett volna alkalmas.

De a tapasztalatok alapján, mint az egykulcsos-családi kedvezményes szja híve reformálnám úgy a rendszert, hogy felfelé zárnám és százezres mértékben már nem engednék adókedvezményt, ennek rovására lefelé bővíteném valahogy az igénybevevők által felhasználható összeget. atapapa
a) ha nem is a hozama, de a jövőképe segíthetett abban, hogy könnyebb szívvel söpörjék ki a padlást.

b) én spec abszte ellene vagyok mindenfajta ilyen zárásnak. vegyék el az alanyi jogú családi pótlékot inkább, vagy emelje tovább az áfát. mert szerintem az ember jobban tudja mire akar költeni mint az állam. persze értem azt, hogy az állam a nagy elosztó szerepében tündökölne, mert választást akar nyerni, de ez sztem nem jó irány.
gabtsi
Az utolsó előtti mondatod nagyjából a gazdaságpolitikai krédóm, de szerintem havi százezer forint családi adókedvezmény már sok félmilliós bruttó mellett 3 gyerekkel. 40-50 ezer forint is éppen elég, ha azt nézed, hogy az egyetlen kulcs is ennek a körnek kedvezett.


A jó adórendszer úgy nézne ki, hogy lenne 3 sáv: szegényeknek 0, középosztálynak 10-20% közötti, irreálisan gazdagoknak 35-40%Gyurma Pappa
Ott igen, ahol rendes az adómorál.
Ott nem, ahol 0%-ra van bejelentve mindenki, a fele pedig kap még pluszt zsebbe, az irreálisan gazdag pedig kreatív könyvelővel megoldja, hogy ne fizessen 35-40%-t.

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 293 — zászló zászló szív
Értelek, bár szerintem kicsi az a mezsgye, ahol az alacsonyabb szja másfél évi hozama előtörlesztésre lett volna alkalmas. atapapa
sarkítottam, de a lényeg érthető
De a tapasztalatok alapján, mint az egykulcsos-családi kedvezményes szja híve reformálnám úgy a rendszert, hogy felfelé zárnám és százezres mértékben már nem engednék adókedvezményt, ennek rovására lefelé bővíteném valahogy az igénybevevők által felhasználható összeget. atapapa
Az egyszerűbb adózás címszava alatt? 😊

A magyar SZJA rendszer legnagyobb hibája, hogy tele van adókedvezményekkel. Voltak egyszerűen teljesíthetőek (biztosítás, adományok), és voltak/vannak bonyolultabbak (műemlék felújítás, és a családi kedvezményt is idesorolnám). A családi kedvezmény legnagyobb hibája, hogy nem ösztönöz gyerekcsinálásra, hanem jutalmazza, aki csinált már gyereket. A kisebb jövedelműeknek a gyermekenkénti +10 ezer forint sokszor nincs ennyi ugye.

A jó adórendszer úgy nézne ki, hogy lenne 3 sáv: szegényeknek 0, középosztálynak 10-20% közötti, irreálisan gazdagoknak 35-40%. És kész.
Nem adójóváírással szarozni (ami a minimálbéres vállalkozó miatt volt), meg nem telepakolni adókedvezményekkel a rendszert.
Azonban családi kedvezménynek lehet helye a rendszerben, de az egykulcsossal együtt nem, mert így igazságtalan, és ténylegesen ugyanazon a rétegen segít, amin az egykulcsos, miközben alig érezhető a többlet azokon, akiken amúgy sem segít.

A legnagyobb bajom a Matolcsy-féle adópolitikával, hogy úgy csinál, mint ha a bér az egyes emberek döntése, az árbevétel pedig az egyes vállalkozó döntése lenne, ami ugye nem igaz.

több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
A legnagyobb ok, amiért a fogyasztás nem nő, hogy akik az egykulcsos célcsoportja voltak, ők inkább félretették a pénzt, majd előtörlesztettek belőle.
Gyurma Pappa
Értelek, bár szerintem kicsi az a mezsgye, ahol az alacsonyabb szja másfél évi hozama előtörlesztésre lett volna alkalmas.

De a tapasztalatok alapján, mint az egykulcsos-családi kedvezményes szja híve reformálnám úgy a rendszert, hogy felfelé zárnám és százezres mértékben már nem engednék adókedvezményt, ennek rovására lefelé bővíteném valahogy az igénybevevők által felhasználható összeget. atapapa
a) ha nem is a hozama, de a jövőképe segíthetett abban, hogy könnyebb szívvel söpörjék ki a padlást.

b) én spec abszte ellene vagyok mindenfajta ilyen zárásnak. vegyék el az alanyi jogú családi pótlékot inkább, vagy emelje tovább az áfát. mert szerintem az ember jobban tudja mire akar költeni mint az állam. persze értem azt, hogy az állam a nagy elosztó szerepében tündökölne, mert választást akar nyerni, de ez sztem nem jó irány.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 526 — #neverpunt
A legnagyobb ok, amiért a fogyasztás nem nő, hogy akik az egykulcsos célcsoportja voltak, ők inkább félretették a pénzt, majd előtörlesztettek belőle.
Gyurma Pappa
Értelek, bár szerintem kicsi az a mezsgye, ahol az alacsonyabb szja másfél évi hozama előtörlesztésre lett volna alkalmas.

De a tapasztalatok alapján, mint az egykulcsos-családi kedvezményes szja híve reformálnám úgy a rendszert, hogy felfelé zárnám és százezres mértékben már nem engednék adókedvezményt, ennek rovására lefelé bővíteném valahogy az igénybevevők által felhasználható összeget.

több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 293 — zászló zászló szív
Nem tudom, amikor én a fogyasztás alakulásáról szóló elemzéseket olvasok, akkor ott gyakran találkozom a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó adatok részletezésével is.

De persze ezek fogyasztása attól még nem fog nőni, mert halasztják egy ideje.
Majd nem halasztják, ha lesz munkahely, alacsonyabb lesz a frank árfolyam és a fizetés kevesebb részét viszi el a hiteltörlesztés meg a rezsiköltség. atapapa
A tartós fogyasztási cikkek piaca, ha elkezd zsugorodni, akkor igen komoly baj van, mivel az azt jelenti, hogy normális amortizációs ráta mellett sem cserélik az emberek az eszközeiket, lásd autópiac. A legnagyobb ok, amiért a fogyasztás nem nő, hogy akik az egykulcsos célcsoportja voltak, ők inkább félretették a pénzt, majd előtörlesztettek belőle.

Ők nem fognak többet fogyasztani. Ezért utalt arra az IMF a valódi levelében is, hogy a kisjövedelműeket kell segíteni, hiszen ők fognak többet fogyasztani, ha több pénz marad náluk. De egyelőre az van, amit most mondasz: megy minden rezsire.

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 526 — #neverpunt
"Arra a felvetésre, hogy mitől indulna be most a fogyasztás, miután az egykulcsos adó sem tudta azt beindítani, Varga Mihály úgy reagált, hogy “előbb-utóbb a hűtőszekrény elromlik, előtt-utóbb lehet, hogy a tévét is ki kell cserélni”. “Attól, hogy valaki két évig nem vesz meg valamit, mégiscsak eljön az az idő, amikor lehet, hogy ezt meg kell tennie. Azt gondolom, hogy az emberek két évig a válság okozta sokk és bizonytalanság miatt kivártak, de 2013-ban ez már változhat” - adott hangot reményeinek Varga."

hmm? Tartós fogyasztási cikkek piacát összemosni a fogyasztással elég nagy baromság.Gyurma Pappa
Nem tudom, amikor én a fogyasztás alakulásáról szóló elemzéseket olvasok, akkor ott gyakran találkozom a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó adatok részletezésével is.

De persze ezek fogyasztása attól még nem fog nőni, mert halasztják egy ideje.
Majd nem halasztják, ha lesz munkahely, alacsonyabb lesz a frank árfolyam és a fizetés kevesebb részét viszi el a hiteltörlesztés meg a rezsiköltség.

több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 725 — Chiefs GM
Úgy érdemes az egész dumát végigolvasni, nagyjából az jön le belőle, hogy:
1. Fogalmunk sincs, mit akar az IMF, de az biztosan rossz.
2. Fogalmunk sincs, hogy mi mit akarunk, de az biztosan jó lesz.
3. Az 1. és a 2. pont között biztos nincs átjárás, de azért tuti megállapodunk, vagy nem, ami vagy jó lesz nekünk, vagy nem, de egyébként is mocsok MSZP és elmútnyócév.

több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
"Arra a felvetésre, hogy mitől indulna be most a fogyasztás, miután az egykulcsos adó sem tudta azt beindítani, Varga Mihály úgy reagált, hogy “előbb-utóbb a hűtőszekrény elromlik, előtt-utóbb lehet, hogy a tévét is ki kell cserélni”. “Attól, hogy valaki két évig nem vesz meg valamit, mégiscsak eljön az az idő, amikor lehet, hogy ezt meg kell tennie. Azt gondolom, hogy az emberek két évig a válság okozta sokk és bizonytalanság miatt kivártak, de 2013-ban ez már változhat” - adott hangot reményeinek Varga."

hmm? Tartós fogyasztási cikkek piacát összemosni a fogyasztással elég nagy baromság.Gyurma Pappa
Az, ráadásul még a tartós fogyasztási cikkek piaca sem fog nőni ezektől. Emiatt van most fogyasztás. A (vég)szükségből vásárolt dolgok nem fognak lendíteni a fogyasztáson, csak a viszonylag feleslegesen vásárolt eszközök. S ilyen helyzetekben a javítás rentabilitása is javul, mielőtt szóba kerülne a csere.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 293 — zászló zászló szív
"Arra a felvetésre, hogy mitől indulna be most a fogyasztás, miután az egykulcsos adó sem tudta azt beindítani, Varga Mihály úgy reagált, hogy “előbb-utóbb a hűtőszekrény elromlik, előtt-utóbb lehet, hogy a tévét is ki kell cserélni”. “Attól, hogy valaki két évig nem vesz meg valamit, mégiscsak eljön az az idő, amikor lehet, hogy ezt meg kell tennie. Azt gondolom, hogy az emberek két évig a válság okozta sokk és bizonytalanság miatt kivártak, de 2013-ban ez már változhat” - adott hangot reményeinek Varga."

hmm? Tartós fogyasztási cikkek piacát összemosni a fogyasztással elég nagy baromság.

több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
 magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/hokosok-az-ejszakaban-81632

"Török Márkkal, aki - bár máig nem végzett semelyik szakon - 2003 szeptemberében kezdte meg egyetemi tanulmányait. 2004-től a bölcsészkari, 2007 elejétől pedig az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke lett, úgyhogy bizonyosan az övé az egyik leghosszabb hökös karrier."Amadeus91
Alapvetően ritkán mondok ilyet, és nem szeretem is szoktam egyetérteni az ilyen véleményekkel, de ha valamit, akkor a HÖK hálózatot azonnal szét kell verni és helyére valami átláthatóbb, valóban a diákok érdekeit szolgáló szervezetet létesíteni. Hihetetlen, hogy nulla képzettségű politikustanoncok gazdálkodhatnak milliárdok felett és oszthatják szét a saját kedvük szerint.Schleck
Magyarországon országos szinten is erről szól a politika. Nem láttak még más példát...
több mint 13 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
 magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/hokosok-az-ejszakaban-81632

"Török Márkkal, aki - bár máig nem végzett semelyik szakon - 2003 szeptemberében kezdte meg egyetemi tanulmányait. 2004-től a bölcsészkari, 2007 elejétől pedig az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke lett, úgyhogy bizonyosan az övé az egyik leghosszabb hökös karrier."Amadeus91
Alapvetően ritkán mondok ilyet, és nem szeretem is szoktam egyetérteni az ilyen véleményekkel, de ha valamit, akkor a HÖK hálózatot azonnal szét kell verni és helyére valami átláthatóbb, valóban a diákok érdekeit szolgáló szervezetet létesíteni. Hihetetlen, hogy nulla képzettségű politikustanoncok gazdálkodhatnak milliárdok felett és oszthatják szét a saját kedvük szerint.

több mint 13 éve
Törölt felhasználó
 magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/hokosok-az-ejszakaban-81632

"Török Márkkal, aki - bár máig nem végzett semelyik szakon - 2003 szeptemberében kezdte meg egyetemi tanulmányait. 2004-től a bölcsészkari, 2007 elejétől pedig az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke lett, úgyhogy bizonyosan az övé az egyik leghosszabb hökös karrier."Amadeus91
mint a csávó a Buliszervizben.
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 048
 magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/hokosok-az-ejszakaban-81632

"Török Márkkal, aki - bár máig nem végzett semelyik szakon - 2003 szeptemberében kezdte meg egyetemi tanulmányait. 2004-től a bölcsészkari, 2007 elejétől pedig az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke lett, úgyhogy bizonyosan az övé az egyik leghosszabb hökös karrier."