Soccer

42 feliratkozó

több mint 1 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
Kb menjetek ki és játszatok.
Szerintem amúgy nagyon kevés edző lenne sikertelen egy ilyen állománnyal..
JC6 (Mr. Miele)
Na ebben tévedsz óriásit.
Egyébként amit nem tettél hozzá, szinte mindig ingyen értekeznek játékosok, sok esetben lett a Paks egyfajta karriermentő hely. De a csapat magja kezd már öregedni, ezért folyamatosan ad lehetőséget képességes fiataloknak is, mert egyrészt kell a támogatási lóvé, másrészt mindig eggyel előre gondolva próbál beépíteni újakat. Sok projektből némely sikerrel jár, már megérte. Én beszélgettem Gyuribával néhány alkalommal, szerintem kellő alázattal áll hozzá ő is, és élvezi, hogy igazán teher nélkül csinálhatja a dolgát.
szaba
Szaba, konkrétan az ember végig üli a 90 percet, szó nélkül a kispadon.
Nem én mondtam, hanem a volt játékosa. De mindegy, annyira nem érdekel.
több mint 1 éve
szaba Los Angeles Chargers 13 063
Kb menjetek ki és játszatok.
Szerintem amúgy nagyon kevés edző lenne sikertelen egy ilyen állománnyal..
JC6 (Mr. Miele)
Na ebben tévedsz óriásit.
Egyébként amit nem tettél hozzá, szinte mindig ingyen értekeznek játékosok, sok esetben lett a Paks egyfajta karriermentő hely. De a csapat magja kezd már öregedni, ezért folyamatosan ad lehetőséget képességes fiataloknak is, mert egyrészt kell a támogatási lóvé, másrészt mindig eggyel előre gondolva próbál beépíteni újakat. Sok projektből némely sikerrel jár, már megérte. Én beszélgettem Gyuribával néhány alkalommal, szerintem kellő alázattal áll hozzá ő is, és élvezi, hogy igazán teher nélkül csinálhatja a dolgát.

Szerkesztette: szaba
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
A Paks nagyon jól igazol és nagyon jó légkört alakított ki a klubon belül és kívül is.
Egy csapathoz közel álló is ismerősöm mesélte, hogy míg más együtteseknél 30-40-60 perc eligazítás van meccs előtt, Gyurinál ez 5-10 perc.
Nincsenek szöglet variációk, ki kit fog, hova helyezkedj, mit csináljon a támadó, hova mozogjon, a védő hogy szűkítse a területet, stb. Semmi.
Kb menjetek ki és játszatok.
Szerintem amúgy nagyon kevés edző lenne sikertelen egy ilyen állománnyal..
JC6 (Mr. Miele)
ez szarul hangzik, mert így mit tanulnak a játékosok hogy lesz belőlük jobb ? nem csak 30+os a keret
Milyen perspektívát ad a keretnek? Miért nem hoznak egy középszar testnevelőtanárt inkább 😊
sapka
A fia aki masodedzo az állítólag nagyon benne van az analitikaban és rengeteget tesz hozz ebben. Gondolom ő ad elég alapot ahhoz hogy fejlődni tudjanak.
De őszintén szólva ha megnézed a keretet nem igazán van sok fiatal náluk és maskor sem. Ok inkább olyan 25 körül veszik fel a játékosokat. Egyertelmu mi a cél. Nem kintre árusítani hanem maximum belülre

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 046 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
na a Milán még a végén megnyeri.
a 2-0 a legveszélyesebb eredmény, ahogy mondja a Csank törvény.
petey
Inter meccsen is
több mint 1 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 090 — LIGHTS OUT!

több mint 1 éve
sapka Washington Commanders 6 679 — sapka
A Paks nagyon jól igazol és nagyon jó légkört alakított ki a klubon belül és kívül is.
Egy csapathoz közel álló is ismerősöm mesélte, hogy míg más együtteseknél 30-40-60 perc eligazítás van meccs előtt, Gyurinál ez 5-10 perc.
Nincsenek szöglet variációk, ki kit fog, hova helyezkedj, mit csináljon a támadó, hova mozogjon, a védő hogy szűkítse a területet, stb. Semmi.
Kb menjetek ki és játszatok.
Szerintem amúgy nagyon kevés edző lenne sikertelen egy ilyen állománnyal..
JC6 (Mr. Miele)
ez szarul hangzik, mert így mit tanulnak a játékosok hogy lesz belőlük jobb ? nem csak 30+os a keret
Milyen perspektívát ad a keretnek? Miért nem hoznak egy középszar testnevelőtanárt inkább 😊

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 1 éve
YoungZeeZee 9 924
több mint 1 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
A Paks nagyon jól igazol és nagyon jó légkört alakított ki a klubon belül és kívül is.
Egy csapathoz közel álló is ismerősöm mesélte, hogy míg más együtteseknél 30-40-60 perc eligazítás van meccs előtt, Gyurinál ez 5-10 perc.
Nincsenek szöglet variációk, ki kit fog, hova helyezkedj, mit csináljon a támadó, hova mozogjon, a védő hogy szűkítse a területet, stb. Semmi.
Kb menjetek ki és játszatok.
Szerintem amúgy nagyon kevés edző lenne sikertelen egy ilyen állománnyal..
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 046 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
na elhalasztották a barca-osasunát
elhunyt a csapatorvos 😕
eaglesmcnabb
RIP 😕
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 21 910
Na csak valtanom kellett a Paks meccsre, mindjárt jön a sikerélmény. 😀
rob3r7o
A Kaszinós elég sok anyázást kapott (több dolog miatt is) az elmúlt években, de azért valahogy csak összerakott Pakson egy csapatot.
nagylaza, főpohárnok
A kaszinós csak azt csinálta amit sokan a Xx-ik században.
Ha találtál egy marhát, vagy ‘okosat’ akitől pénzt tudtál szerezni, azért neked komoly pénz járt vissza.
Nem kevés20-60%!!!!!!!,
ha találsz marhát, vagy adócsalót mindegy Ez akkoriban tök normális volt.
Ő talált ilyen penzt, nem keveset, csak kicsit türelmetlen volt, így előre elköltötte a zsetont és azt gondolta h majd úgyis jön a következő. Egyszer csak késett a pénz és jött a rossz széria, majd a felkérdezes... Kb ennyi volt a bűne, ezt sokan amúgy csinálták, nem csak függők.
A végén az akkori felesége, aki most norvégiai takarítónő, influenser —az ő hátán—simán kifizetett mindent,nem volt anyagi kár, csak erkölcsi.
Azért kicsit a magyar focis az egész sztori

Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 574 — je suis poloska
na elhalasztották a barca-osasunát
elhunyt a csapatorvos 😕

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 069 — beers & Packers
Na csak valtanom kellett a Paks meccsre, mindjárt jön a sikerélmény. 😀
rob3r7o
A Kaszinós elég sok anyázást kapott (több dolog miatt is) az elmúlt években, de azért valahogy csak összerakott Pakson egy csapatot.
több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 069 — beers & Packers
Borzasztóan ötlettelen ma is a Liverpool. 🤨
Mikey
Nyertek is 3-1-re. 😀
iktriad
Jót tett Slot félidei lecseszése és a félidei cseréi.
BTW Elliott sokkal több lehetőséget érdemelne.
Mikey
Slot nyilatkozta, hogy éppen Szoboszlai miatt kap kevés percet, pedig szerinte is megérdemelné, hogy többet legyen pályán.
több mint 1 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
Na csak valtanom kellett a Paks meccsre, mindjárt jön a sikerélmény. 😀

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 815 — The Mathematician
Borzasztóan ötlettelen ma is a Liverpool. 🤨
Mikey
Nyertek is 3-1-re. 😀
iktriad
Jót tett Slot félidei lecseszése és a félidei cseréi.
BTW Elliott sokkal több lehetőséget érdemelne.
Mikey
Brutál hogyan sázll be mindig
ha nem is a visszavágón a PSG ellen, de jövő héten megnézném a kezdőben akár Sobo akár Diaz helyén

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
Hat ez megint minősíthetetlen teljesítmény volt a Lipcsetol. Értem én, h nem akarnak szezon közben váltani, de mostmár muszáj lesz, mert így nemhogy bl, de el/kl se lesz.

Ötlettelen, körülményes játék, Openda meccsek óta egy kalap szar, de nonstop pályán van, Poulsen jatszatasa is rejtély, amikor egy labdát nem tud átvenni, Raum egy idegroncs meccsek óta, és kb Gulácsinak köszönhetik, h legalább 1 pontot elhoztak.

Ez így komolytalan. 9 meccsből 1 győzelem, nonszensz.

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 1 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 781 — Csodabogár
na a Milán még a végén megnyeri.
a 2-0 a legveszélyesebb eredmény, ahogy mondja a Csank törvény.

több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 891
Borzasztóan ötlettelen ma is a Liverpool. 🤨
Mikey
Nyertek is 3-1-re. 😀
iktriad
Jót tett Slot félidei lecseszése és a félidei cseréi.
BTW Elliott sokkal több lehetőséget érdemelne.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 394 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Borzasztóan ötlettelen ma is a Liverpool. 🤨
Mikey
Nyertek is 3-1-re. 😀
több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 574 — je suis poloska
Molnár Rajmi kihúzta a dugót Evangelounál és Croizet-nál is 😀 Majdnem bunyó lett, tiszta megyei mennyei 😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
Stez SMU Mustangs 49 922 — Whoops, looks like something went wrong.
Na Croizet ki akar megverni vajon? 😀😀😀DDD

több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 046 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Esiti a nap nyertese.
Kenny
Nekem a bohóc jelző előbb jut eszembe
több mint 1 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 781 — Omar's Coming Yo!
Esiti a nap nyertese.

több mint 1 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 090 — LIGHTS OUT!
Milan meg kettesével lövi a lesgólokat.

több mint 1 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 090 — LIGHTS OUT!
Egy meccset pihen Kane és máris kikap 2-0ról a Bayern. Szerencséjükre a Bayer se akart ma nyerni.