Soccer
41 feliratkozó
több mint 4 éve
És ki az aki ne tudná, hogy ezeket az alapokat még Pinyő rakta le 😉Most lehet túltolni a dolgokat, de alapjába véve szerintem az elmúlt 20-25-év legjobb kerete van.Viccezel? A csapat legjobbja nélkül döntetlen volt a legrosszabb eredmény, Szoboszlaival a sorban két éven belül eb-t vagy vb-t nyerünk. IS.Angliában még mindig megy ez a röhejes térdelgetés ezek szerint? 😀Szerintem jó csapatunk van, de Lovrencsicset amíg keretben van ekezni fogom, mert fos. Ez van.
Legalább a Lengyelek nem vették át ezt a gyökérséget.
Egyébként hihetetlen, hogy milyen negatívak vagytok. nem néztem a meccset szokás szerint, de itt végigolvastam, és az a hozzáállás, amivel "szurkolók" hozzá tudtok állni ehhez az egészhez, az komolyan mondom egyeseknél nagyon kemény. Én azt hittem, hogy aki követi a meccseket élőben, az tényleg szurkol, elmondja, ha valami szar, de hogy már 15 perc után 45 percen keresztül megy a cinizmus, meg a fikázás...
Ha szar a Pool megosztom ezt a véleményemet, de közben nem állok bele minden második emberbe, mert éppen aznap olyan amilyen, meg úgy az egész organizációba, mert most ideje van. Ez milyen mentalitás már.,..
Persze ez most általánosító, és tuti újfent annak van nagy hangja, aki így nyomja, aki meg valóban szurkol, az a meccs előtt ült és nézte, és nem dobta be ide a lehúzó dolgokat. 😊
kristóf17
Amúgy a csapat jó, kiváncsi vagyok ha a Bundás tengely teljesen feltud állni mire leszünk képesek.
Toca
slowmotion
Gulácsi - Szalai/Orbán - Szoboszlai - Sallai tengely gerincnek nagyon erős a mi szintunkon.
Csak a megfelelő kiegészítő embereket kellene megtalálni. Illetve aki fos azt kivágni és próbálni mást.
Toca
több mint 4 éve
rangado.24.hu/nemzetkozi_foci/2021/04/01/juventus-buntetes-paulo-dybala-weston-mckennie-arthur-hazibuli-kijarasi-tilalom/

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
De kiejtették a románokat. Ends justify the means. 😉Igen, ami után eredetileg mindkét csapatnak 0 pontot adtak, aztán az albánok kiharcolták, hogy ők +3, a szerbek pedig -3 ponttal szálljanak ki a balhéból. Ha az nincs, az albánok valószínűleg nem jutnak ki arra az EB-re.Az volt az a drónos, nagyalbánia zászlós balhé?telex.hu/sport/2021/04/01/kisbetuvel-irtak-koszovot-a-spanyolok-a-valogatott-meccsenEgy Koszovó elleni tiszteletlenségért lehet, hogy közel semmit. Más, az albánoknál jóval nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező népek/országok megsértéséért már tudjuk, hogy mi jár, tele volt a 2010-es évek zártkapus/szektorbezárós válogatott meccsekkel.
Lehet tippelni, mi hány zártkaput meg milyen egyéb szankciókat kapnánk egy ilyenért...
warr_b
Bár hozzáteszem, a szerbeknek kb. a teljes 2016-os selejtezősorozatuk ráment egy albánok elleni balhéra.
Kampman
warr_b
Kampman
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Igen, ami után eredetileg mindkét csapatnak 0 pontot adtak, aztán az albánok kiharcolták, hogy ők +3, a szerbek pedig -3 ponttal szálljanak ki a balhéból. Ha az nincs, az albánok valószínűleg nem jutnak ki arra az EB-re.Az volt az a drónos, nagyalbánia zászlós balhé?telex.hu/sport/2021/04/01/kisbetuvel-irtak-koszovot-a-spanyolok-a-valogatott-meccsenEgy Koszovó elleni tiszteletlenségért lehet, hogy közel semmit. Más, az albánoknál jóval nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező népek/országok megsértéséért már tudjuk, hogy mi jár, tele volt a 2010-es évek zártkapus/szektorbezárós válogatott meccsekkel.
Lehet tippelni, mi hány zártkaput meg milyen egyéb szankciókat kapnánk egy ilyenért...
warr_b
Bár hozzáteszem, a szerbeknek kb. a teljes 2016-os selejtezősorozatuk ráment egy albánok elleni balhéra.
Kampman
warr_b
Szerkesztette: Kampman
több mint 4 éve
Az volt az a drónos, nagyalbánia zászlós balhé?telex.hu/sport/2021/04/01/kisbetuvel-irtak-koszovot-a-spanyolok-a-valogatott-meccsenEgy Koszovó elleni tiszteletlenségért lehet, hogy közel semmit. Más, az albánoknál jóval nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező népek/országok megsértéséért már tudjuk, hogy mi jár, tele volt a 2010-es évek zártkapus/szektorbezárós válogatott meccsekkel.
Lehet tippelni, mi hány zártkaput meg milyen egyéb szankciókat kapnánk egy ilyenért...
warr_b
Bár hozzáteszem, a szerbeknek kb. a teljes 2016-os selejtezősorozatuk ráment egy albánok elleni balhéra.
Kampman

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
telex.hu/sport/2021/04/01/kisbetuvel-irtak-koszovot-a-spanyolok-a-valogatott-meccsenEgy Koszovó elleni tiszteletlenségért lehet, hogy közel semmit. Más, az albánoknál jóval nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező népek/országok megsértéséért már tudjuk, hogy mi jár, tele volt a 2010-es évek zártkapus/szektorbezárós válogatott meccsekkel.
Lehet tippelni, mi hány zártkaput meg milyen egyéb szankciókat kapnánk egy ilyenért...
warr_b
Bár hozzáteszem, a szerbeknek kb. a teljes 2016-os selejtezősorozatuk ráment egy albánok elleni balhéra.
Szerkesztette: Kampman
több mint 4 éve
Én a koszovóiak (albánok) helyében embracelném, meg szerintem ez a kisbetűs stílus jobban néz ki 😊Amúgy most új hobbim hogy spanyol totózom, ami az államé, de oda ki volt írva rendesen hogy Koszovó mind2szer
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
telex.hu/sport/2021/04/01/kisbetuvel-irtak-koszovot-a-spanyolok-a-valogatott-meccsenMiért kapnánk ? Nem ismerik el ez egy nemzeti döntés. Amennyiben nincs valami UEFA szabvány, hogyan kell kiírni, úgy írják ki ahogy akarják.
Lehet tippelni, mi hány zártkaput meg milyen egyéb szankciókat kapnánk egy ilyenért...
warr_b
több mint 4 éve
telex.hu/sport/2021/04/01/kisbetuvel-irtak-koszovot-a-spanyolok-a-valogatott-meccsenLehet tippelni, mi hány zártkaput meg milyen egyéb szankciókat kapnánk egy ilyenért...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Pfff. Váczi Zolit kéne reaktiválni. Alázna.Koplárovics nem aktív még blasz 2-ben? 😀Olyan mint PL meccsek VAR nelkul 😉Béla a király nélkül ez a válogatott nem az a válogatott.Most lehet túltolni a dolgokat, de alapjába véve szerintem az elmúlt 20-25-év legjobb kerete van.Viccezel? A csapat legjobbja nélkül döntetlen volt a legrosszabb eredmény, Szoboszlaival a sorban két éven belül eb-t vagy vb-t nyerünk. IS.Angliában még mindig megy ez a röhejes térdelgetés ezek szerint? 😀Szerintem jó csapatunk van, de Lovrencsicset amíg keretben van ekezni fogom, mert fos. Ez van.
Legalább a Lengyelek nem vették át ezt a gyökérséget.
Egyébként hihetetlen, hogy milyen negatívak vagytok. nem néztem a meccset szokás szerint, de itt végigolvastam, és az a hozzáállás, amivel "szurkolók" hozzá tudtok állni ehhez az egészhez, az komolyan mondom egyeseknél nagyon kemény. Én azt hittem, hogy aki követi a meccseket élőben, az tényleg szurkol, elmondja, ha valami szar, de hogy már 15 perc után 45 percen keresztül megy a cinizmus, meg a fikázás...
Ha szar a Pool megosztom ezt a véleményemet, de közben nem állok bele minden második emberbe, mert éppen aznap olyan amilyen, meg úgy az egész organizációba, mert most ideje van. Ez milyen mentalitás már.,..
Persze ez most általánosító, és tuti újfent annak van nagy hangja, aki így nyomja, aki meg valóban szurkol, az a meccs előtt ült és nézte, és nem dobta be ide a lehúzó dolgokat. 😊
kristóf17
Amúgy a csapat jó, kiváncsi vagyok ha a Bundás tengely teljesen feltud állni mire leszünk képesek.
Toca
slowmotion
Gulácsi - Szalai/Orbán - Szoboszlai - Sallai tengely gerincnek nagyon erős a mi szintunkon.
Csak a megfelelő kiegészítő embereket kellene megtalálni. Illetve aki fos azt kivágni és próbálni mást.
Toca
slowmotion
Toca
Negritis

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Koplárovics nem aktív még blasz 2-ben? 😀Olyan mint PL meccsek VAR nelkul 😉Béla a király nélkül ez a válogatott nem az a válogatott.Most lehet túltolni a dolgokat, de alapjába véve szerintem az elmúlt 20-25-év legjobb kerete van.Viccezel? A csapat legjobbja nélkül döntetlen volt a legrosszabb eredmény, Szoboszlaival a sorban két éven belül eb-t vagy vb-t nyerünk. IS.Angliában még mindig megy ez a röhejes térdelgetés ezek szerint? 😀Szerintem jó csapatunk van, de Lovrencsicset amíg keretben van ekezni fogom, mert fos. Ez van.
Legalább a Lengyelek nem vették át ezt a gyökérséget.
Egyébként hihetetlen, hogy milyen negatívak vagytok. nem néztem a meccset szokás szerint, de itt végigolvastam, és az a hozzáállás, amivel "szurkolók" hozzá tudtok állni ehhez az egészhez, az komolyan mondom egyeseknél nagyon kemény. Én azt hittem, hogy aki követi a meccseket élőben, az tényleg szurkol, elmondja, ha valami szar, de hogy már 15 perc után 45 percen keresztül megy a cinizmus, meg a fikázás...
Ha szar a Pool megosztom ezt a véleményemet, de közben nem állok bele minden második emberbe, mert éppen aznap olyan amilyen, meg úgy az egész organizációba, mert most ideje van. Ez milyen mentalitás már.,..
Persze ez most általánosító, és tuti újfent annak van nagy hangja, aki így nyomja, aki meg valóban szurkol, az a meccs előtt ült és nézte, és nem dobta be ide a lehúzó dolgokat. 😊
kristóf17
Amúgy a csapat jó, kiváncsi vagyok ha a Bundás tengely teljesen feltud állni mire leszünk képesek.
Toca
slowmotion
Gulácsi - Szalai/Orbán - Szoboszlai - Sallai tengely gerincnek nagyon erős a mi szintunkon.
Csak a megfelelő kiegészítő embereket kellene megtalálni. Illetve aki fos azt kivágni és próbálni mást.
Toca
slowmotion
Toca
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Olyan mint PL meccsek VAR nelkul 😉Béla a király nélkül ez a válogatott nem az a válogatott.Most lehet túltolni a dolgokat, de alapjába véve szerintem az elmúlt 20-25-év legjobb kerete van.Viccezel? A csapat legjobbja nélkül döntetlen volt a legrosszabb eredmény, Szoboszlaival a sorban két éven belül eb-t vagy vb-t nyerünk. IS.Angliában még mindig megy ez a röhejes térdelgetés ezek szerint? 😀Szerintem jó csapatunk van, de Lovrencsicset amíg keretben van ekezni fogom, mert fos. Ez van.
Legalább a Lengyelek nem vették át ezt a gyökérséget.
Egyébként hihetetlen, hogy milyen negatívak vagytok. nem néztem a meccset szokás szerint, de itt végigolvastam, és az a hozzáállás, amivel "szurkolók" hozzá tudtok állni ehhez az egészhez, az komolyan mondom egyeseknél nagyon kemény. Én azt hittem, hogy aki követi a meccseket élőben, az tényleg szurkol, elmondja, ha valami szar, de hogy már 15 perc után 45 percen keresztül megy a cinizmus, meg a fikázás...
Ha szar a Pool megosztom ezt a véleményemet, de közben nem állok bele minden második emberbe, mert éppen aznap olyan amilyen, meg úgy az egész organizációba, mert most ideje van. Ez milyen mentalitás már.,..
Persze ez most általánosító, és tuti újfent annak van nagy hangja, aki így nyomja, aki meg valóban szurkol, az a meccs előtt ült és nézte, és nem dobta be ide a lehúzó dolgokat. 😊
kristóf17
Amúgy a csapat jó, kiváncsi vagyok ha a Bundás tengely teljesen feltud állni mire leszünk képesek.
Toca
slowmotion
Gulácsi - Szalai/Orbán - Szoboszlai - Sallai tengely gerincnek nagyon erős a mi szintunkon.
Csak a megfelelő kiegészítő embereket kellene megtalálni. Illetve aki fos azt kivágni és próbálni mást.
Toca
slowmotion
több mint 4 éve
Béla a király nélkül ez a válogatott nem az a válogatott.Most lehet túltolni a dolgokat, de alapjába véve szerintem az elmúlt 20-25-év legjobb kerete van.Viccezel? A csapat legjobbja nélkül döntetlen volt a legrosszabb eredmény, Szoboszlaival a sorban két éven belül eb-t vagy vb-t nyerünk. IS.Angliában még mindig megy ez a röhejes térdelgetés ezek szerint? 😀Szerintem jó csapatunk van, de Lovrencsicset amíg keretben van ekezni fogom, mert fos. Ez van.
Legalább a Lengyelek nem vették át ezt a gyökérséget.
Egyébként hihetetlen, hogy milyen negatívak vagytok. nem néztem a meccset szokás szerint, de itt végigolvastam, és az a hozzáállás, amivel "szurkolók" hozzá tudtok állni ehhez az egészhez, az komolyan mondom egyeseknél nagyon kemény. Én azt hittem, hogy aki követi a meccseket élőben, az tényleg szurkol, elmondja, ha valami szar, de hogy már 15 perc után 45 percen keresztül megy a cinizmus, meg a fikázás...
Ha szar a Pool megosztom ezt a véleményemet, de közben nem állok bele minden második emberbe, mert éppen aznap olyan amilyen, meg úgy az egész organizációba, mert most ideje van. Ez milyen mentalitás már.,..
Persze ez most általánosító, és tuti újfent annak van nagy hangja, aki így nyomja, aki meg valóban szurkol, az a meccs előtt ült és nézte, és nem dobta be ide a lehúzó dolgokat. 😊
kristóf17
Amúgy a csapat jó, kiváncsi vagyok ha a Bundás tengely teljesen feltud állni mire leszünk képesek.
Toca
slowmotion
Gulácsi - Szalai/Orbán - Szoboszlai - Sallai tengely gerincnek nagyon erős a mi szintunkon.
Csak a megfelelő kiegészítő embereket kellene megtalálni. Illetve aki fos azt kivágni és próbálni mást.
Toca
több mint 4 éve
Egervári kerete volt legalább ilyen erős, szerintem erősebb isMost lehet túltolni a dolgokat, de alapjába véve szerintem az elmúlt 20-25-év legjobb kerete van.Viccezel? A csapat legjobbja nélkül döntetlen volt a legrosszabb eredmény, Szoboszlaival a sorban két éven belül eb-t vagy vb-t nyerünk. IS.Angliában még mindig megy ez a röhejes térdelgetés ezek szerint? 😀Szerintem jó csapatunk van, de Lovrencsicset amíg keretben van ekezni fogom, mert fos. Ez van.
Legalább a Lengyelek nem vették át ezt a gyökérséget.
Egyébként hihetetlen, hogy milyen negatívak vagytok. nem néztem a meccset szokás szerint, de itt végigolvastam, és az a hozzáállás, amivel "szurkolók" hozzá tudtok állni ehhez az egészhez, az komolyan mondom egyeseknél nagyon kemény. Én azt hittem, hogy aki követi a meccseket élőben, az tényleg szurkol, elmondja, ha valami szar, de hogy már 15 perc után 45 percen keresztül megy a cinizmus, meg a fikázás...
Ha szar a Pool megosztom ezt a véleményemet, de közben nem állok bele minden második emberbe, mert éppen aznap olyan amilyen, meg úgy az egész organizációba, mert most ideje van. Ez milyen mentalitás már.,..
Persze ez most általánosító, és tuti újfent annak van nagy hangja, aki így nyomja, aki meg valóban szurkol, az a meccs előtt ült és nézte, és nem dobta be ide a lehúzó dolgokat. 😊
kristóf17
Amúgy a csapat jó, kiváncsi vagyok ha a Bundás tengely teljesen feltud állni mire leszünk képesek.
Toca
slowmotion
Gulácsi - Szalai/Orbán - Szoboszlai - Sallai tengely gerincnek nagyon erős a mi szintunkon.
Csak a megfelelő kiegészítő embereket kellene megtalálni. Illetve aki fos azt kivágni és próbálni mást.
Toca
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
Most lehet túltolni a dolgokat, de alapjába véve szerintem az elmúlt 20-25-év legjobb kerete van.Viccezel? A csapat legjobbja nélkül döntetlen volt a legrosszabb eredmény, Szoboszlaival a sorban két éven belül eb-t vagy vb-t nyerünk. IS.Angliában még mindig megy ez a röhejes térdelgetés ezek szerint? 😀Szerintem jó csapatunk van, de Lovrencsicset amíg keretben van ekezni fogom, mert fos. Ez van.
Legalább a Lengyelek nem vették át ezt a gyökérséget.
Egyébként hihetetlen, hogy milyen negatívak vagytok. nem néztem a meccset szokás szerint, de itt végigolvastam, és az a hozzáállás, amivel "szurkolók" hozzá tudtok állni ehhez az egészhez, az komolyan mondom egyeseknél nagyon kemény. Én azt hittem, hogy aki követi a meccseket élőben, az tényleg szurkol, elmondja, ha valami szar, de hogy már 15 perc után 45 percen keresztül megy a cinizmus, meg a fikázás...
Ha szar a Pool megosztom ezt a véleményemet, de közben nem állok bele minden második emberbe, mert éppen aznap olyan amilyen, meg úgy az egész organizációba, mert most ideje van. Ez milyen mentalitás már.,..
Persze ez most általánosító, és tuti újfent annak van nagy hangja, aki így nyomja, aki meg valóban szurkol, az a meccs előtt ült és nézte, és nem dobta be ide a lehúzó dolgokat. 😊
kristóf17
Amúgy a csapat jó, kiváncsi vagyok ha a Bundás tengely teljesen feltud állni mire leszünk képesek.
Toca
slowmotion
Gulácsi - Szalai/Orbán - Szoboszlai - Sallai tengely gerincnek nagyon erős a mi szintunkon.
Csak a megfelelő kiegészítő embereket kellene megtalálni. Illetve aki fos azt kivágni és próbálni mást.
több mint 4 éve
Köszi Sousa. Lewa kihagyja a szezon egyik legfontosabb hónapját és vszeg nem fogja megdönteni így Müller rekordját sem ...
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Angliában még mindig megy ez a röhejes térdelgetés ezek szerint? 😀főleg annak a fényében hogy milyen eredmények vannak a selejtezőkön mostanában különösen érdekes....
Legalább a Lengyelek nem vették át ezt a gyökérséget.
Egyébként hihetetlen, hogy milyen negatívak vagytok. nem néztem a meccset szokás szerint, de itt végigolvastam, és az a hozzáállás, amivel "szurkolók" hozzá tudtok állni ehhez az egészhez, az komolyan mondom egyeseknél nagyon kemény. Én azt hittem, hogy aki követi a meccseket élőben, az tényleg szurkol, elmondja, ha valami szar, de hogy már 15 perc után 45 percen keresztül megy a cinizmus, meg a fikázás...
Ha szar a Pool megosztom ezt a véleményemet, de közben nem állok bele minden második emberbe, mert éppen aznap olyan amilyen, meg úgy az egész organizációba, mert most ideje van. Ez milyen mentalitás már.,..
Persze ez most általánosító, és tuti újfent annak van nagy hangja, aki így nyomja, aki meg valóban szurkol, az a meccs előtt ült és nézte, és nem dobta be ide a lehúzó dolgokat. 😊
kristóf17
kb mint amikor valóban szoptunk állandóan!
több mint 4 éve
Viccezel? A csapat legjobbja nélkül döntetlen volt a legrosszabb eredmény, Szoboszlaival a sorban két éven belül eb-t vagy vb-t nyerünk. IS.Angliában még mindig megy ez a röhejes térdelgetés ezek szerint? 😀Szerintem jó csapatunk van, de Lovrencsicset amíg keretben van ekezni fogom, mert fos. Ez van.
Legalább a Lengyelek nem vették át ezt a gyökérséget.
Egyébként hihetetlen, hogy milyen negatívak vagytok. nem néztem a meccset szokás szerint, de itt végigolvastam, és az a hozzáállás, amivel "szurkolók" hozzá tudtok állni ehhez az egészhez, az komolyan mondom egyeseknél nagyon kemény. Én azt hittem, hogy aki követi a meccseket élőben, az tényleg szurkol, elmondja, ha valami szar, de hogy már 15 perc után 45 percen keresztül megy a cinizmus, meg a fikázás...
Ha szar a Pool megosztom ezt a véleményemet, de közben nem állok bele minden második emberbe, mert éppen aznap olyan amilyen, meg úgy az egész organizációba, mert most ideje van. Ez milyen mentalitás már.,..
Persze ez most általánosító, és tuti újfent annak van nagy hangja, aki így nyomja, aki meg valóban szurkol, az a meccs előtt ült és nézte, és nem dobta be ide a lehúzó dolgokat. 😊
kristóf17
Amúgy a csapat jó, kiváncsi vagyok ha a Bundás tengely teljesen feltud állni mire leszünk képesek.
Toca
több mint 4 éve
Angliában még mindig megy ez a röhejes térdelgetés ezek szerint? 😀Szerintem jó csapatunk van, de Lovrencsicset amíg keretben van ekezni fogom, mert fos. Ez van.
Legalább a Lengyelek nem vették át ezt a gyökérséget.
Egyébként hihetetlen, hogy milyen negatívak vagytok. nem néztem a meccset szokás szerint, de itt végigolvastam, és az a hozzáállás, amivel "szurkolók" hozzá tudtok állni ehhez az egészhez, az komolyan mondom egyeseknél nagyon kemény. Én azt hittem, hogy aki követi a meccseket élőben, az tényleg szurkol, elmondja, ha valami szar, de hogy már 15 perc után 45 percen keresztül megy a cinizmus, meg a fikázás...
Ha szar a Pool megosztom ezt a véleményemet, de közben nem állok bele minden második emberbe, mert éppen aznap olyan amilyen, meg úgy az egész organizációba, mert most ideje van. Ez milyen mentalitás már.,..
Persze ez most általánosító, és tuti újfent annak van nagy hangja, aki így nyomja, aki meg valóban szurkol, az a meccs előtt ült és nézte, és nem dobta be ide a lehúzó dolgokat. 😊
kristóf17
Amúgy a csapat jó, kiváncsi vagyok ha a Bundás tengely teljesen feltud állni mire leszünk képesek.
több mint 4 éve
Angliában még mindig megy ez a röhejes térdelgetés ezek szerint? 😀Legalább a Lengyelek nem vették át ezt a gyökérséget.
Egyébként hihetetlen, hogy milyen negatívak vagytok. nem néztem a meccset szokás szerint, de itt végigolvastam, és az a hozzáállás, amivel "szurkolók" hozzá tudtok állni ehhez az egészhez, az komolyan mondom egyeseknél nagyon kemény. Én azt hittem, hogy aki követi a meccseket élőben, az tényleg szurkol, elmondja, ha valami szar, de hogy már 15 perc után 45 percen keresztül megy a cinizmus, meg a fikázás...
Ha szar a Pool megosztom ezt a véleményemet, de közben nem állok bele minden második emberbe, mert éppen aznap olyan amilyen, meg úgy az egész organizációba, mert most ideje van. Ez milyen mentalitás már.,..
Persze ez most általánosító, és tuti újfent annak van nagy hangja, aki így nyomja, aki meg valóban szurkol, az a meccs előtt ült és nézte, és nem dobta be ide a lehúzó dolgokat. 😊
több mint 4 éve
Ezek is csak mi lehetünk....
több mint 4 éve
Borzalmasan túlmozgásos ez a bíró, kivéve, amikor az alattomos szabálytalanságokat kellene szankcionálni.
több mint 4 éve
Na Lali is betalált
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
A J csoportot Örményország és Macedónia fogja vezetni a németek, a románok és Izland előtt.És Liechtensteint se hagyd ki 😉
Kampman
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
A J csoportot Örményország és Macedónia fogja vezetni a németek, a románok és Izland előtt.