Sorozatok

32 feliratkozó

több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
nah miután befejeztem a második részt

Meteor Man pedig | 99% hogy Sauron lesz, a végén ugye a szentjánosbogarak is meghalnak mellette, a tűz sem meleg |

ami nem feltétlen baj tudván hogy | ő veszi rá Celebrimbort hogy megalkossa a gyűrűket |
amúgy Celebrimbor is tök jól van ábrázolva sztem, az őse árnyékából kilépni próbáló kovács aki alkotna csak mind1 mit csinál eltörpül a szilmarilok mellett
Negritis, a vajda
Érdekes elmélet, | maga a karakter és a színész is inkább hajaz Gandalfra, lehetséges, hogy szándékosan.
Esetlegesen akkor lenne értelme, hogyha egy negatív karakterfejlődést akarnának bemutatni, de kétlem, hogy erre menne ki a játék, inkább csak be akartak hozni egy ismerős karaktert.
|
több mint 3 éve
tenorx 14 100 — fő libsi
Múlt héten befejeztem az Only Murders in the Building második évadát, tök jó volt ez is. Selena Gomez meglepően jó színész tényleg.
Aztán hasonlót keresve megnéztem a The Afterpartyt, ami szintén ilyen nem full komolyan vevő nyomozós az Apple TVn.
Jó volt ez is, de néha kicsit túl hosszúnak éreztem a részeket, és néhol untam. De a red herringek jók, meg a szereplő gárda is nagyon jó.
több mint 3 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 731 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
amugy galadriel külsőre csak nekem full fiatal jodie foster?
Kúrfürst briareos
Jodie Foster fanként mondom, hogy nem igazán. Morfydd Clark aki játssza Galadrielt, amúgy már 33 éves, szóval ő se egy bakfis. Egyébként szemrevaló a hölgy szvsz.

Ha már szemrevaló hölgyek, megmosolyogtató, hogy a kvázi "ST:TNG: The farewell tour" sorozat promójának a fénypontja Jeri Ryan, mint Csillagflotta kapitány (egy spinoff sorozatot vele a főszerepben megnéznék. Meg gondolom te is Bria).
 www.youtube.com/watch?v=9o-QBUw8Rf0
több mint 3 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 485 — Bla, bla, bla
Barátom kiskamasz fia szerint, aki semmit se olvasott Tolkientól, nem látta se a Gyűrűk urát, se a Hobbitot meg kurva jó ez a sorozat, beszélnek róla a suliban, és érdeklődni kezdett a korábbi filmek és könyvek iránt.
Erre is jó tud lenni egy ilyen sorozat.
Őszentsége Sobri Jóska
Harry Potter filmek egyetlen előnye hogy a fiatalok elkezdenek olvasni
Negritis, a vajda
Jelenleg ugyanezt a szerepet tölti be a Rumini!
Berg Judit könyvből nem lesz film, ezt már többször kijelentette.
A lányom 8,5évesen teljesen bele van bolondulva a könyveibe, mindbe.
Amúgy én nem tudtam de már a Rumini a kötelező olvasmány harmadikasoknak...

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
 www.youtube.com/watch?v=-uRRKqQbmw4
több mint 3 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
erő gyürüi 3 milyen szép kis spartacus reunion volt.

nyilván ha néztem volna trailert v megnézem castot nem lepődtem volna meg de igy kellemes kis plusz volt
hopp még egy, lesz vajon 4dik? 😀
Kúrfürst briareos
| Númenor azert nagyon szepen nezett ki, tettek bele melot rendesen. |
Beki
Ennyire kovetkezetlen sorozatot ritkan latni. Az egyetlen jo dolog benne szamomra azeye candy CGI. Amugy az arcomat kaparom a brutal gagyi sztoritol. Viszont legalabb a sorozat 3. orajaban a foszereplo, Galadriel arca megmozdult. Kepes mimikara. Jo tudni.

 youtu.be/vixqpfUjdGg
undisputedly
Ez a sztori pont ilyen gagyi a Gyűrűk urában is, itt csak ismétlik az egészet.
ender1112
Gyuruk uraban ezeket a torteneseket csak emlitik. De engedjuk el a Kozepfolde vilagot, tekintsunk ra ugy, mint egy generic fantasy-ra.

A foszereploket jatszo szineszek gyengek es ellenszenvesek, a sztori ellentmondasos, a parbeszedek a szemeltakaros cringe es a feleseleges “elmondom mit latsz eppen a kepen is” spektrumon mozognak. Az elfek gyakorlatilag emberek, csak hossukas fullel. Egyedul a torpok emlekeztetnek ra, hogy fantsyt latunk, na meg a flashbackek.

Szamomra egy nagy plusz volt bennuk, hogy a LotR-tol elteroen itt vegre a gonosz levadaszott egy orias sast (a Morgoth elleni csata visszatekinteseben latjuk. Lotr lehidegesitobb ellentmondasa az orias sasok random gyozedelmes megjelenesei)

Persze kinek mi.
undisputedly
Ahogy írtam, pont ilyen volt a Gyűrűk urában is 😊
ender1112
Ez is egy velemeny.
undisputedly
Nekem Galadriel speciel tetszik, a sztori lehetne pörgősebb az tény, de amúgy jól adagolják és mindig tesznek bele valami újat/érdekeset. Hátrány vagy inkább szándékosság, hogy egyes szereplők igen emlékeztetnek a LOTR szériában látottakra, de annyi baj legyen.
Az elf kinézetet meg lehetett volna jobban is, az is igaz, de nagyjából már hozzászoktam, meglátjuk mennyire lesz jelentőségük.

Amúgy nekem ez eddig baromira bejön, a megvalósítás tetszik, a cselekmény még ha komótosan is, de kezd kibontakozni, építik, tágítják a világot, meglátjuk mi sül ki belőle.

Sztori amúgy miért ellentmondásos?
Lúdas Solymi
amugy galadriel külsőre csak nekem full fiatal jodie foster?

több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 499 — The Mathematician
 www.youtube.com/watch?v=Y3gF6Duh_z0

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 731 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Itt van Mando, itt van újra.

Ez (főleg ilyen szereposztással) nagyon várós:
több mint 3 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 845 — SuperBowl Champions 2013/2014

ender1112 Kansas City Chiefs 2 682 — Víí aaaar dö cseempjönsz.

 www.youtube.com/watch?v=8d_oSWH4pMQ

ennyit tudok hozzá tenni 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 499 — The Mathematician
vicces amúgy mer "semlegesebb" kritikusokat nézve a színészeket kiemelik
nekem Gil Galad és Arondir aki kicsit gyengébbnek tűnik, de Galadriel-Elrond-Bronwynn-Nori és Celebrimbor is hozza amit kell

"love it or hate it, there is no middle ground" earth
 www.youtube.com/watch?v=NxBtttpVfHY

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 845 — SuperBowl Champions 2013/2014
erő gyürüi 3 milyen szép kis spartacus reunion volt.

nyilván ha néztem volna trailert v megnézem castot nem lepődtem volna meg de igy kellemes kis plusz volt
hopp még egy, lesz vajon 4dik? 😀
Kúrfürst briareos
| Númenor azert nagyon szepen nezett ki, tettek bele melot rendesen. |
Beki
Ennyire kovetkezetlen sorozatot ritkan latni. Az egyetlen jo dolog benne szamomra azeye candy CGI. Amugy az arcomat kaparom a brutal gagyi sztoritol. Viszont legalabb a sorozat 3. orajaban a foszereplo, Galadriel arca megmozdult. Kepes mimikara. Jo tudni.

 youtu.be/vixqpfUjdGg
undisputedly
Ez a sztori pont ilyen gagyi a Gyűrűk urában is, itt csak ismétlik az egészet.
ender1112
Gyuruk uraban ezeket a torteneseket csak emlitik. De engedjuk el a Kozepfolde vilagot, tekintsunk ra ugy, mint egy generic fantasy-ra.

A foszereploket jatszo szineszek gyengek es ellenszenvesek, a sztori ellentmondasos, a parbeszedek a szemeltakaros cringe es a feleseleges “elmondom mit latsz eppen a kepen is” spektrumon mozognak. Az elfek gyakorlatilag emberek, csak hossukas fullel. Egyedul a torpok emlekeztetnek ra, hogy fantsyt latunk, na meg a flashbackek.

Szamomra egy nagy plusz volt bennuk, hogy a LotR-tol elteroen itt vegre a gonosz levadaszott egy orias sast (a Morgoth elleni csata visszatekinteseben latjuk. Lotr lehidegesitobb ellentmondasa az orias sasok random gyozedelmes megjelenesei)

Persze kinek mi.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 3 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 682 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
erő gyürüi 3 milyen szép kis spartacus reunion volt.

nyilván ha néztem volna trailert v megnézem castot nem lepődtem volna meg de igy kellemes kis plusz volt
hopp még egy, lesz vajon 4dik? 😀
Kúrfürst briareos
| Númenor azert nagyon szepen nezett ki, tettek bele melot rendesen. |
Beki
Ennyire kovetkezetlen sorozatot ritkan latni. Az egyetlen jo dolog benne szamomra azeye candy CGI. Amugy az arcomat kaparom a brutal gagyi sztoritol. Viszont legalabb a sorozat 3. orajaban a foszereplo, Galadriel arca megmozdult. Kepes mimikara. Jo tudni.

 youtu.be/vixqpfUjdGg
undisputedly
Ez a sztori pont ilyen gagyi a Gyűrűk urában is, itt csak ismétlik az egészet.
több mint 3 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 845 — SuperBowl Champions 2013/2014
erő gyürüi 3 milyen szép kis spartacus reunion volt.

nyilván ha néztem volna trailert v megnézem castot nem lepődtem volna meg de igy kellemes kis plusz volt
hopp még egy, lesz vajon 4dik? 😀
Kúrfürst briareos
| Númenor azert nagyon szepen nezett ki, tettek bele melot rendesen. |
Beki
Ennyire kovetkezetlen sorozatot ritkan latni. Az egyetlen jo dolog benne szamomra azeye candy CGI. Amugy az arcomat kaparom a brutal gagyi sztoritol. Viszont legalabb a sorozat 3. orajaban a foszereplo, Galadriel arca megmozdult. Kepes mimikara. Jo tudni.

 youtu.be/vixqpfUjdGg
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
erő gyürüi 3 milyen szép kis spartacus reunion volt.

nyilván ha néztem volna trailert v megnézem castot nem lepődtem volna meg de igy kellemes kis plusz volt
hopp még egy, lesz vajon 4dik? 😀
Kúrfürst briareos
| Númenor azert nagyon szepen nezett ki, tettek bele melot rendesen. |
több mint 3 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
erő gyürüi 3 milyen szép kis spartacus reunion volt.

nyilván ha néztem volna trailert v megnézem castot nem lepődtem volna meg de igy kellemes kis plusz volt
hopp még egy, lesz vajon 4dik? 😀

Szerkesztette: Kúrfürst briareos

több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 499 — The Mathematician
 www.youtube.com/watch?v=-xSdqqLk4R4

ha már japán és zene előkerült 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 499 — The Mathematician
nah miután befejeztem a második részt

kiváncsi vagyok hogy Theo | Arondir és Bronwyn fia e, sztem 1x se láttuk a fülét és számomra gyanúsan volt úgy húzva a haja végig |
a kard | vagy Sauroné vagy Morgothé sztem, tekintve a fókuszt a sorozatban előbbi a tioppem |

Galadriel és Elrond esetében engem nem zavar hogy alapvetően más karakterek mint amjd a LOTR-ban, mert van honnan hova eljutni, és lehet látni hogyan tudnak eljutni arra a pontra hogy maszívan megváltozzanak

Galadriel esetében az egyetlen dolog ami miatt aggódok hogy | nehogy egy Aragorn-Arwen szálat csionáljanak Halbranddal |

a törpök és az elfek sztem faszák, az emberek - elfek viszonya jól van ábrázolva
a hobbitok feleslegesek, de legyen

Meteor Man pedig | 99% hogy Sauron lesz, a végén ugye a szentjánosbogarak is meghalnak mellette, a tűz sem meleg |

ami nem feltétlen baj tudván hogy | ő veszi rá Celebrimbort hogy megalkossa a gyűrűket |
amúgy Celebrimbor is tök jól van ábrázolva sztem, az őse árnyékából kilépni próbáló kovács aki alkotna csak mind1 mit csinál eltörpül a szilmarilok mellett

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 499 — The Mathematician
Amúgy nem lehet h azért van ez az eltérés, mert a sorozatban nem használhatták fel Tolkien bizonyos könyveit és ezért döntöttek így a producerek Galadriel kapcsán?
Beki
nekem is ez lenne a tippem mer a függelékekbe kb lófasz sincs ami támpont lenne

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 737 — capitaine du château de Vienne 1487
Amúgy nem lehet h azért van ez az eltérés, mert a sorozatban nem használhatták fel Tolkien bizonyos könyveit és ezért döntöttek így a producerek Galadriel kapcsán?
Beki
Én végigszenvendtem a Szilmarilokat, de abban a legkevesebb a kohéziós erő, konkrétan élvezhetetlen, azt hogy most erre konkrét forgatókönyveket vagy storyline-okat kinek vót kedve bátorsága felbaszni, azt nem tudom. De olyan mint a tábortűzi vattacukor, könnyen alakítható akármvé, mer J.R.Rnak max a kósza jegyzeteit próbálták összerendezni, ezé mindenki csak a zavarosban halász.
Kettedrészt originalis mondakörökben sincs koherens idővonal és célszerű történés, csak sima sztorihalmazok ezér kibaszott bénának tartom mikor valami jóérzékű rajzoló befésüli, hogy majd az úgy jó lesz, aztán ijen okádmányok sülnek ki, mint a Thor és társai amire simán be kellett volna adni valami germán rege szerzői jogot...

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
Amúgy nem lehet h azért van ez az eltérés, mert a sorozatban nem használhatták fel Tolkien bizonyos könyveit és ezért döntöttek így a producerek Galadriel kapcsán?
több mint 3 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 845 — SuperBowl Champions 2013/2014
De elvileg nem votl ilyen. Nem vezetett meg csak szabadcsapatot sem Szauront kutatva. A goofy jo jelzo, de az is erdekes, hogy azt a tucat elf harcost kuldtek Szauron ellen, aztan az eddigiektol elteroen azt latjuk, hogy a troll siman romma pufol 5-6 elfet, mire Galadriel megidezi a belso Legolasat es akrobatikus mozdulatokkal vegez a trollal.
undisputedly
Then she, along with Finrod and Fingolfin and his sons, led her people into the bitter North and crossed the terrors of Helcaraxë. After many losses, they arrived on the northern shores of the Outer Lands
nem konkrétan Sauron után megy ugye eleve, hanem a "gonosz"t üldözi
amiről az elfek azt hiszik hogy Morgoth bukásával eltűnt a világból
Negritis, a vajda
Ez targyi tevedes. Amikor a Helcaraxe volt, akkor Morgoth meg elt. Ungoliath-tal a fak elpusztitasa es a szilmarilok ellopasa utan szoktek kozepfoldere. Ekkor a Noldorok annyira bepipultak, hogy utana akartak menni, de nem volt hajojuk, hogy atszeljek az oceant, ezert lemeszaroltak a Teleri elfeket Aman-ban es elvettek a hajoikat Feanorek, majd utana Fingonek, de a maradek Noldorok Fingolfin(?) vezeteevel, akik nem vettek reszt az elso Kinsylaingben, azok hajok hianyaban mar csak a foldnyulvanyon tudtak atkelni. Oket kozben Mandos atka sulytotta, el kellett hagyniuk Valinort es nem terhettek vissza, csak azutan bocsatottak meg nekik a Valak, miutan kozepfolden legyoztek Melkort (ezert is huyleseg a sorozatban, hogy Gil-galad dont arrol, ki terhet vissza es ki nem Valinorba). Mondjuk annak mar utana kellene olvasnom mit is csinalt a Kinslayin alatt, de ha jol emlekszem, o nem vett benne reszt.
undisputedly
a lényeg hogy vezetett kisebb csapatokat
így nekem belefér hogy a sorozatban ezt mutatják
Negritis, a vajda
De nem mint harcos, hanem, mint vezeto stb. A nepe elmigralt Valinorbol, reszben mar akkor kenyszerbol. Amugy fun fact: A kony szerint Galadriel lanya lesz Elrond felesege 😊
undisputedly
tekitnve hogy azt sem írja hogy nem ő lett volna a vezető, így ő miért ne lehetne?
főleg hogy utána egy birodalom vezetője is lett

itt jön elő hogy a forrás eleve hiányos, és még csak nem is használhatják
Negritis, a vajda
Birodalom vezetoje a ferjevel lett. Es a Noldorok kozott ugyan az egyik legerosebb volt, de akkor meg nem o volt a vezeruk. Talaltam neked -es masoknak akiket erdekel- egy nagyon jo Nerd of the Rings-es video. Art rajzokkal es basic animacioval mutatja a terkepen Galadriel egesz eletet, kiegeszitve a fontos tortenetekkel.
Ebben a 25 percben elmeseli amit amugy tobb tiz ora lenne vegigolvasni es megerteni. Nekem is felfrissitett eleg sok mindent. Jol lathato ebbol is, hogy Morgoth ellen nem harcolt (sot, el is migralt meg keletebbre a hegyeken tulra, mondvan nem az o feladata legyozni Morgothot) , Morgoth bukasa utan sem uzte Szauront, aki Morgoth elso szolgaja volt, es a batyjai halala sem azt valtottak ki belole amit tarsitazs neki.

Az egyik legerosebb karakter az "univerzumban", de a sorsa a ferjevel, lanyaval eleg szorosan osszefonodik, hatalmat a bolcsessege, az elf-"magia" es az egyik gyuru adja, nem a kardforgatasi tudomanya.

Mindenkinek akit erdekel:

 www.youtube.com/watch?v=yDX-2rTxE6Y