Sorozatok
32 feliratkozó
több mint 6 éve
ifjú pápát nézte valaki?Akkor már Róma.Szerintem ez túl giccses sorozat. Ha már Anglia, a Tudorok az etalon szerintem, Jonathan Rhys Meyers baromi nagy benne.Mivel a 3. évad kb 1 hónapja jelent meg, totál új, és a vége lezáratlan, szerintem jön majd a 4. évad, amit már amúgy ír az író, dolgoznak rajta. Azt is nyilatkozták, hogy legalább 5 évadot szeretnének.Szép ajánlás.Más. Tudtok most futó, jó kosztümös sorozatot ajánlani? Olyasmire gondolok, mint pl. a Boardwalk Empire, Deadwood, vagy Outlander? A Knightfall a 2. évadtól már untat. (Szerk: Vikings is megvolt, valami más kéne, ha van.)Nem teljesen ilyen, az tény, de:
peterk2005
Viktória
HBO sorozat, zseniális! A valaha volt egyik legjobb kosztümös sorozat, a történet remek, a megvalósítás példa értékű. Az 1800-as évek Brittaniája, amikor is a 18 éves Viktória lesz a királynő. A színészek egészen parádésak, a körítés minőségével én még nem találkoztam, csak a Netflixes The Queen sorozatban, ami ugye az unoka Erzsébet életéről szól.
De a 19. század nagyon érdekes volt, forradalmak, királyságok összeomlása, stb.
Zseniális. Ajánlom mindenkinek, nem csak azoknak akik szeretik kicsit is a történelmet, mert nem csak a királynő élete van bemutatva.
Chargers LT
Megnéztem, 3 évad.
Lezárt sorozat, vagy jön még újabb?
Sobri Jóska
Trailer az 1. évadról, akit érdekel:
www.youtube.com/watch?v=dwoHPrQ5M10
Chargers LT
De a Borgias is anno nagy király volt 😊
A maiak közül talán a The Hollow Crown az ami jó darab sokak szerint, bár én még nem kezdtem bele ddig.
flzoli
warr_b
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Akkor már Róma.Szerintem ez túl giccses sorozat. Ha már Anglia, a Tudorok az etalon szerintem, Jonathan Rhys Meyers baromi nagy benne.Mivel a 3. évad kb 1 hónapja jelent meg, totál új, és a vége lezáratlan, szerintem jön majd a 4. évad, amit már amúgy ír az író, dolgoznak rajta. Azt is nyilatkozták, hogy legalább 5 évadot szeretnének.Szép ajánlás.Más. Tudtok most futó, jó kosztümös sorozatot ajánlani? Olyasmire gondolok, mint pl. a Boardwalk Empire, Deadwood, vagy Outlander? A Knightfall a 2. évadtól már untat. (Szerk: Vikings is megvolt, valami más kéne, ha van.)Nem teljesen ilyen, az tény, de:
peterk2005
Viktória
HBO sorozat, zseniális! A valaha volt egyik legjobb kosztümös sorozat, a történet remek, a megvalósítás példa értékű. Az 1800-as évek Brittaniája, amikor is a 18 éves Viktória lesz a királynő. A színészek egészen parádésak, a körítés minőségével én még nem találkoztam, csak a Netflixes The Queen sorozatban, ami ugye az unoka Erzsébet életéről szól.
De a 19. század nagyon érdekes volt, forradalmak, királyságok összeomlása, stb.
Zseniális. Ajánlom mindenkinek, nem csak azoknak akik szeretik kicsit is a történelmet, mert nem csak a királynő élete van bemutatva.
Chargers LT
Megnéztem, 3 évad.
Lezárt sorozat, vagy jön még újabb?
Sobri Jóska
Trailer az 1. évadról, akit érdekel:
www.youtube.com/watch?v=dwoHPrQ5M10
Chargers LT
De a Borgias is anno nagy király volt 😊
A maiak közül talán a The Hollow Crown az ami jó darab sokak szerint, bár én még nem kezdtem bele ddig.
flzoli

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Szerintem ez túl giccses sorozat. Ha már Anglia, a Tudorok az etalon szerintem, Jonathan Rhys Meyers baromi nagy benne.Mivel a 3. évad kb 1 hónapja jelent meg, totál új, és a vége lezáratlan, szerintem jön majd a 4. évad, amit már amúgy ír az író, dolgoznak rajta. Azt is nyilatkozták, hogy legalább 5 évadot szeretnének.Szép ajánlás.Más. Tudtok most futó, jó kosztümös sorozatot ajánlani? Olyasmire gondolok, mint pl. a Boardwalk Empire, Deadwood, vagy Outlander? A Knightfall a 2. évadtól már untat. (Szerk: Vikings is megvolt, valami más kéne, ha van.)Nem teljesen ilyen, az tény, de:
peterk2005
Viktória
HBO sorozat, zseniális! A valaha volt egyik legjobb kosztümös sorozat, a történet remek, a megvalósítás példa értékű. Az 1800-as évek Brittaniája, amikor is a 18 éves Viktória lesz a királynő. A színészek egészen parádésak, a körítés minőségével én még nem találkoztam, csak a Netflixes The Queen sorozatban, ami ugye az unoka Erzsébet életéről szól.
De a 19. század nagyon érdekes volt, forradalmak, királyságok összeomlása, stb.
Zseniális. Ajánlom mindenkinek, nem csak azoknak akik szeretik kicsit is a történelmet, mert nem csak a királynő élete van bemutatva.
Chargers LT
Megnéztem, 3 évad.
Lezárt sorozat, vagy jön még újabb?
Sobri Jóska
Trailer az 1. évadról, akit érdekel:
www.youtube.com/watch?v=dwoHPrQ5M10
Chargers LT
De a Borgias is anno nagy király volt 😊
A maiak közül talán a The Hollow Crown az ami jó darab sokak szerint, bár én még nem kezdtem bele ddig.
több mint 6 éve
Mivel a 3. évad kb 1 hónapja jelent meg, totál új, és a vége lezáratlan, szerintem jön majd a 4. évad, amit már amúgy ír az író, dolgoznak rajta. Azt is nyilatkozták, hogy legalább 5 évadot szeretnének.Szép ajánlás.Más. Tudtok most futó, jó kosztümös sorozatot ajánlani? Olyasmire gondolok, mint pl. a Boardwalk Empire, Deadwood, vagy Outlander? A Knightfall a 2. évadtól már untat. (Szerk: Vikings is megvolt, valami más kéne, ha van.)Nem teljesen ilyen, az tény, de:
peterk2005
Viktória
HBO sorozat, zseniális! A valaha volt egyik legjobb kosztümös sorozat, a történet remek, a megvalósítás példa értékű. Az 1800-as évek Brittaniája, amikor is a 18 éves Viktória lesz a királynő. A színészek egészen parádésak, a körítés minőségével én még nem találkoztam, csak a Netflixes The Queen sorozatban, ami ugye az unoka Erzsébet életéről szól.
De a 19. század nagyon érdekes volt, forradalmak, királyságok összeomlása, stb.
Zseniális. Ajánlom mindenkinek, nem csak azoknak akik szeretik kicsit is a történelmet, mert nem csak a királynő élete van bemutatva.
Chargers LT
Megnéztem, 3 évad.
Lezárt sorozat, vagy jön még újabb?
Sobri Jóska
Trailer az 1. évadról, akit érdekel:
www.youtube.com/watch?v=dwoHPrQ5M10
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 6 éve
Szép ajánlás.Más. Tudtok most futó, jó kosztümös sorozatot ajánlani? Olyasmire gondolok, mint pl. a Boardwalk Empire, Deadwood, vagy Outlander? A Knightfall a 2. évadtól már untat. (Szerk: Vikings is megvolt, valami más kéne, ha van.)Nem teljesen ilyen, az tény, de:
peterk2005
Viktória
HBO sorozat, zseniális! A valaha volt egyik legjobb kosztümös sorozat, a történet remek, a megvalósítás példa értékű. Az 1800-as évek Brittaniája, amikor is a 18 éves Viktória lesz a királynő. A színészek egészen parádésak, a körítés minőségével én még nem találkoztam, csak a Netflixes The Queen sorozatban, ami ugye az unoka Erzsébet életéről szól.
De a 19. század nagyon érdekes volt, forradalmak, királyságok összeomlása, stb.
Zseniális. Ajánlom mindenkinek, nem csak azoknak akik szeretik kicsit is a történelmet, mert nem csak a királynő élete van bemutatva.
Chargers LT
Megnéztem, 3 évad.
Lezárt sorozat, vagy jön még újabb?
több mint 6 éve
Más. Tudtok most futó, jó kosztümös sorozatot ajánlani? Olyasmire gondolok, mint pl. a Boardwalk Empire, Deadwood, vagy Outlander? A Knightfall a 2. évadtól már untat. (Szerk: Vikings is megvolt, valami más kéne, ha van.)Nem teljesen ilyen, az tény, de:
peterk2005
Viktória
HBO sorozat, zseniális! A valaha volt egyik legjobb kosztümös sorozat, a történet remek, a megvalósítás példa értékű. Az 1800-as évek Brittaniája, amikor is a 18 éves Viktória lesz a királynő. A színészek egészen parádésak, a körítés minőségével én még nem találkoztam, csak a Netflixes The Queen sorozatban, ami ugye az unoka Erzsébet életéről szól.
De a 19. század nagyon érdekes volt, forradalmak, királyságok összeomlása, stb.
Zseniális. Ajánlom mindenkinek, nem csak azoknak akik szeretik kicsit is a történelmet, mert nem csak a királynő élete van bemutatva.
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 6 éve
még nem láttam a sorozatotPhil viszont tudom hogy több erőműben is járt
www.youtube.com/watch?v=SsdLDFtbdrA
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Ez is kosztümös 😀Szerintem úgy voltak vele, hogy amerikában - angliában (ami a piac 80%-a) nem hajlandóak feliratos filmet nézni, ezért inkább elengedték. Hozzáteszem, a film minden erénye ellenére engem is rohadtul zavart és hiteltelenítette az angol diszkurzus, és Sobrinak igaza van, hogy magyarul már sokkal jobb, csak ugye a magyarra egy hetet kell várni.vpiMég csak nem is kell buta amerikainak lenni hozzá. Én például képtelen vagyok szinkronos filmet/sorozatot igazán élvezni ... kivéve azokat, amiket még gyerekként, fiatalként láttam, szinkronosan először. Nem azért, mert eltartott kisujjú sznob lennék akinek csak eredetiben jó. Azzal magyarázom, hogy volt egy 10 éves periódus az életemben, amikor csak eredeti hanggal tudtam filmet, sorozatot nézni. Még felirat se volt, ami miatt eleinte különösen figyelnem kellett a beszélőt, különben nem értettem. És így maradt, hozzászoktam a lipsynchez. Szinkronnal nézni nekem kicsit olyan érzés, mintha egy dokumentumfilmet néznék narrátorral. Dokufilmnél elmegy, de drámai műfajokban zavaró (nekem).
Az amerikaiak, angolok egész életükben anyanyelven néznek 99.9%-ban filmeket, teljesen idegen számukra szinkron és a felirat is. Simán el tudom képzelni, hogy kevésbé lett volna "hiteles / szórakoztató" egy orosz szöveg felirattal, mint az angol, akkor is ha tudják, hogy történelmileg nyilván nem igaz.
Más. Tudtok most futó, jó kosztümös sorozatot ajánlani? Olyasmire gondolok, mint pl. a Boardwalk Empire, Deadwood, vagy Outlander? A Knightfall a 2. évadtól már untat. (Szerk: Vikings is megvolt, valami más kéne, ha van.)
Ja, és aki a Westworld 2. évadját teljesen értette, annak minden elismerésem 😊 (Mondjuk ha nem hetente, éjszakánként, hullafáradtan néztem volna, hanem egy seggel, talán más lett volna, de így jópárszor elvesztettem a fonalat. Az első évad zseniális volt, a második - nekem - nagy csalódás lett.)
peterk2005
Another Period
www.imdb.com/title/tt3593432/
több mint 6 éve
Nincs összefüggés szerintem, látod, hogy John megdöbbentő erős hangberendrzésű, de az kellemes meglepetés.Ne már Bálint. Totál jellegtelen hangja van Varysnak, Thirionnak, Cerceinek, tök lótüdő a legtöbb fontos elemnek. Havas uraságnak viszont meglepően dörmögő és erős orgánuma van.Most ízlésekről vitatkozunk? 😊
kishaszi
Nyilván attól is függ, hogy én eredeti nyelven, felirattal kezdtem el nézni, és amikor pár évaddal később egyszer-kétszer belefutottam szinkronnal, akkor elborzadtam.
Mondjuk én az sdi-os szinkronoktól úgy en bloc agyfaszt kapok, a Csernobilt meg a Mafilm csinálta, ami azért élből zongorázható különbség.
warr_b
Viszont az Éj király hangja a legjobb. 😀
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
Te egy vérbeli kamu vagy nem 05-ös 😀Bakker, itt mindenki ilyen csikó? 😛 😀2005 szeptemberi vagyok. <3
warr_b
Stez
több mint 6 éve
No megnéztem az utolsó részt is. Azért nem kellene hozzá a két kezem, hogy megszámoljam, hány olyan film/sorozat volt, aminek a végén a narrációs kiírásokat és a stáblistát meredten néztem, és mondogattam magamban, hogy bazmeg, bazmeg... hiába ismertem a sztorit és tudtam mi történt.
Össze lett rakva, kalapemelés.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Bakker, itt mindenki ilyen csikó? 😛 😀2005 szeptemberi vagyok. <3
warr_b
több mint 6 éve
Bakker, itt mindenki ilyen csikó? 😛 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
én 86 júliusi vagyok 😀Amúgy igen. | Igaz akkor még nem éltem, csak rá három év múlva születtem, de ki tudja hogy a jó kis betegségem nem attól van-e. 😀 |Vagy akkor reklamáljunk már azért is, hogy nem ért minket halálos mennyiségű radioaktív sugárzás, miközben néztük a sorozatot. Csak hogy hiteles legyen. 😀Ebben még nem lehetsz biztos 😀
Mikey
dugo93
Mikey
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Amúgy igen. | Igaz akkor még nem éltem, csak rá három év múlva születtem, de ki tudja hogy a jó kis betegségem nem attól van-e. 😀 |Vagy akkor reklamáljunk már azért is, hogy nem ért minket halálos mennyiségű radioaktív sugárzás, miközben néztük a sorozatot. Csak hogy hiteles legyen. 😀Ebben még nem lehetsz biztos 😀
Mikey
dugo93
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 6 éve
into the badlands most ért végetSzerintem úgy voltak vele, hogy amerikában - angliában (ami a piac 80%-a) nem hajlandóak feliratos filmet nézni, ezért inkább elengedték. Hozzáteszem, a film minden erénye ellenére engem is rohadtul zavart és hiteltelenítette az angol diszkurzus, és Sobrinak igaza van, hogy magyarul már sokkal jobb, csak ugye a magyarra egy hetet kell várni.vpiMég csak nem is kell buta amerikainak lenni hozzá. Én például képtelen vagyok szinkronos filmet/sorozatot igazán élvezni ... kivéve azokat, amiket még gyerekként, fiatalként láttam, szinkronosan először. Nem azért, mert eltartott kisujjú sznob lennék akinek csak eredetiben jó. Azzal magyarázom, hogy volt egy 10 éves periódus az életemben, amikor csak eredeti hanggal tudtam filmet, sorozatot nézni. Még felirat se volt, ami miatt eleinte különösen figyelnem kellett a beszélőt, különben nem értettem. És így maradt, hozzászoktam a lipsynchez. Szinkronnal nézni nekem kicsit olyan érzés, mintha egy dokumentumfilmet néznék narrátorral. Dokufilmnél elmegy, de drámai műfajokban zavaró (nekem).
Az amerikaiak, angolok egész életükben anyanyelven néznek 99.9%-ban filmeket, teljesen idegen számukra szinkron és a felirat is. Simán el tudom képzelni, hogy kevésbé lett volna "hiteles / szórakoztató" egy orosz szöveg felirattal, mint az angol, akkor is ha tudják, hogy történelmileg nyilván nem igaz.
Más. Tudtok most futó, jó kosztümös sorozatot ajánlani? Olyasmire gondolok, mint pl. a Boardwalk Empire, Deadwood, vagy Outlander? A Knightfall a 2. évadtól már untat. (Szerk: Vikings is megvolt, valami más kéne, ha van.)
Ja, és aki a Westworld 2. évadját teljesen értette, annak minden elismerésem 😊 (Mondjuk ha nem hetente, éjszakánként, hullafáradtan néztem volna, hanem egy seggel, talán más lett volna, de így jópárszor elvesztettem a fonalat. Az első évad zseniális volt, a második - nekem - nagy csalódás lett.)
peterk2005
3 évad
én személy szerint még nem láttam, de sokan szeretik és nálam is listán van
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
de látom most a chernobyl lett a szent tehén, ami élből 10/10, nem lehet negatív dolgokat még pedzgetni semRészemről úgy kritizálja mindenki, ahogy akarja, olyan, hogy "szent tehén" sorozat, nálam ugyan nincs. Ha akarok, én is "belekötök" bármelyik abszolút kedvenc sorozatomba is.
r.baggio
Csak van egy szint, ami nálam a káka és a csomó esete.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 6 éve
Más. Tudtok most futó, jó kosztümös sorozatot ajánlani? Olyasmire gondolok, mint pl. a Boardwalk Empire, Deadwood, vagy Outlander? A Knightfall a 2. évadtól már untat. (Szerk: Vikings is megvolt, valami más kéne, ha van.)The last kingdom nem volt rossz pl, eddig 3 évad volt, elvileg lesz negyedik is.
peterk2005
Kosztümösöket inkább a feleségem néz, neki most a Poldark volt legutóbb bejövős, előtte a Downton Abbey meg a Call the midwife 😊
Volt még a Harlots, ami egy londoni bordélyházról és lakóiról szól, az még esetleg érdekelhet pasit is 😀
Kb egy hónap múlva jön a harmadik évada.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Szerintem úgy voltak vele, hogy amerikában - angliában (ami a piac 80%-a) nem hajlandóak feliratos filmet nézni, ezért inkább elengedték. Hozzáteszem, a film minden erénye ellenére engem is rohadtul zavart és hiteltelenítette az angol diszkurzus, és Sobrinak igaza van, hogy magyarul már sokkal jobb, csak ugye a magyarra egy hetet kell várni.vpiMég csak nem is kell buta amerikainak lenni hozzá. Én például képtelen vagyok szinkronos filmet/sorozatot igazán élvezni ... kivéve azokat, amiket még gyerekként, fiatalként láttam, szinkronosan először. Nem azért, mert eltartott kisujjú sznob lennék akinek csak eredetiben jó. Azzal magyarázom, hogy volt egy 10 éves periódus az életemben, amikor csak eredeti hanggal tudtam filmet, sorozatot nézni. Még felirat se volt, ami miatt eleinte különösen figyelnem kellett a beszélőt, különben nem értettem. És így maradt, hozzászoktam a lipsynchez. Szinkronnal nézni nekem kicsit olyan érzés, mintha egy dokumentumfilmet néznék narrátorral. Dokufilmnél elmegy, de drámai műfajokban zavaró (nekem).
Az amerikaiak, angolok egész életükben anyanyelven néznek 99.9%-ban filmeket, teljesen idegen számukra szinkron és a felirat is. Simán el tudom képzelni, hogy kevésbé lett volna "hiteles / szórakoztató" egy orosz szöveg felirattal, mint az angol, akkor is ha tudják, hogy történelmileg nyilván nem igaz.
Más. Tudtok most futó, jó kosztümös sorozatot ajánlani? Olyasmire gondolok, mint pl. a Boardwalk Empire, Deadwood, vagy Outlander? A Knightfall a 2. évadtól már untat. (Szerk: Vikings is megvolt, valami más kéne, ha van.)
Ja, és aki a Westworld 2. évadját teljesen értette, annak minden elismerésem 😊 (Mondjuk ha nem hetente, éjszakánként, hullafáradtan néztem volna, hanem egy seggel, talán más lett volna, de így jópárszor elvesztettem a fonalat. Az első évad zseniális volt, a második - nekem - nagy csalódás lett.)
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Jo, hat ha szinkron, akkor en a Vikingsetol vagyok teljesen ki, szamomra Ragnar Hujber Feri hangjaval pont olyan, hogy ket perc utan menekulve kapcsoltam el rola. De teszem hozza, hogy a Vikingsban is osszevissza beszelnek, hol valami skandinavot probalnak ugyeskedni egymas kozott, aztan meg a ket viking beszel angolul, akik elotte mas nyelven nyomtak. Amikor meg elmennek portyazni, akkor fel reszen at mas nyelven karattyolnak mas helyeken, majd megint fel resz mulva a mas vilagbol szarmazo felek mar ertik egymast es tokeletesen eldumalgatnak. Mondjuk engem ez nem zavart, az viszont kifejezetten, amikor a GOT-ban ment az eloadas, hogy a toketlenek mas nyelvet beszelnek, aztan a feka kiscsaj forditgatott mindent, majd hirtelen a fotoketlen megtanult a szoszi nyelven, ugyhogy onnantol aztan tokre jol elszorakoztak.
több mint 6 éve
Ne már Bálint. Totál jellegtelen hangja van Varysnak, Thirionnak, Cerceinek, tök lótüdő a legtöbb fontos elemnek. Havas uraságnak viszont meglepően dörmögő és erős orgánuma van.Most ízlésekről vitatkozunk? 😊
kishaszi
Nyilván attól is függ, hogy én eredeti nyelven, felirattal kezdtem el nézni, és amikor pár évaddal később egyszer-kétszer belefutottam szinkronnal, akkor elborzadtam.
Mondjuk én az sdi-os szinkronoktól úgy en bloc agyfaszt kapok, a Csernobilt meg a Mafilm csinálta, ami azért élből zongorázható különbség.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Szerintem ez egyaltalan nem volt nagyon sokkolo, mivel teljes mertekig fedi a valosagot, sot, nem csak kutyakat lodoztek ki, hanem minden allatot kb. Az a resz szerintem fokent azt mutatta meg, hogy az oroszok kis tulzassal minden mozgathato embert odavittek a kornyekre, hogy ilyen-olyan segitseget nyujtsanak, igy meg a legtobbeknek teljesen idegen dolgokat kellett megcsinalniuk, peldaul levadaszni az allatokat.sokkoltak azzal hogy kutyákat kellett lőni, ma már az embereket ez érinti meg.én is tegnap fejeztem be a Csernobilt, hát az van, hogy ez a sorozat - hiába, az élet a legjobb forgatókönyvíró - úgy baszta meg a GoT egészét, hogy köpni nyelni nem tudok. Gyakorlatilag nem lehet belekötni, brutális. 10/10, hibátlan.Amugy azon gondolkozom, hogy a GOT utolso evada peldaul rament arra, hogy a fos halivud megzabalta szvsz az uj evadot a klisekkel es a gyengusz fordulatokkal, ezzel szemben a Chernobylnal valahogy nem tudom azt mondani, hogy kifejezetten ramentek volna a dramai hangulatfestesre, hiaba sokkolo az egesz. A fertozottekbol peldaul alig mutattak nehany jelenetet, pedig ahogy olvasom, kibaszott brutalis volt az egesz, a tuzolto halaltusajat reszletesen elmeselte utana a felesege, konkretan a tudejet kohogte fel darabokban az ember, meg a bore a no kezebe maradt, amikor meg akarta forditani, etc... Ehelyett mi megkaptuk a minimalisat, es az is teljesen elegendo volt hozza, hogy ledobbenjen az ember, hogy valojaban mit is jelentett ez az egesz katasztrofa.
Amadeus
Az egyebkent kifejezetten tetszett benne, hogy ugy magyaraztak el az egeszet, hogy a hetkoznapi ember is tokeletesen megertse, hol, mikor es mi volt a problema, igy azert tenylegesen kaptak az emberek egy kepet a tortentekrol. Sokat olvastam anno ezekrol, de azert vizualisan is erzekeltetve, szepen percrol percre vegigvege, mikor mi tortent es mi volt a bibi, az jo volt. Kellett.
Stez
braxa88
De ha nagyon el akartak volna vinni „halivud” iranyaba a dolgokat, akkor ezerszer durvabb es sokkolobb jeleneteket pakolgathattak volna bele.
Szerkesztette: Stez
több mint 6 éve
Speciel nem mondtam, hogy 10/10 én felvtettem egy kérdést ami úgy tűnik a nagyon alacsony ingerküszöböd kiütötte.amiért a narcosban spanyolul, a suburrában olaszul, a hídban svédül/dánul, a darkban meg németül beszélnekDe miért csinálná egy HBO (+Sky) oroszul egy sorozatot amikor sokkal több nézőtől esne el vele?erre van a felirat, én sem tudok oroszul, de ez így inkább érződött valami észak-angliai katasztrófának, mintsem orosznak/ukránnakMost komolyan. Végig oroszul beszéltek volna benne, azt vajh hányan értették volna azok közül, akik az angolt viszont értik?Plusz csak engem zavar, hogy végig angolul beszélnek orosz helyett?én is tegnap fejeztem be a Csernobilt, hát az van, hogy ez a sorozat - hiába, az élet a legjobb forgatókönyvíró - úgy baszta meg a GoT egészét, hogy köpni nyelni nem tudok. Gyakorlatilag nem lehet belekötni, brutális. 10/10, hibátlan.Még mindig nem értem, miért kell a GOT-hoz hasonlítani...
Amadeus
Egy 8 évados, 75 epizódos fantasy/historical dráma sorozatot, egy 5 epizódos dokudrámához?
Bezzeg a Rick&Morty és a Seinfeld mennyivel jobb mint a Chernobyl...
Nem baj, úgy látom végre a sorozatoknál is megvan nálam az 'overrated' listán a Remény Rabjai megfelelője 😊
Igor
r.baggio
Mikey
vagy legalább szinkronsávot lehetne választani, de még opció sincs, ugyanennyire zavaró volt, mikor a War Horse-ban a német katonák tökéletes angolsággal szólaltak meg
r.baggio
Toca
és továbbra is értem a koncepciót, csak a választható hangsávot hiányolom, de látom most a chernobyl lett a szent tehén, ami élből 10/10, nem lehet negatív dolgokat még pedzgetni sem
r.baggio
Mondjuk a válaszod korrekt, csak nem így működik ahogy szeretnéd.
HBO / Sky vagy BBC - nem egy olyan piacra ment rá ahol érdekes lehet a saját nyelv, hanem a hazai piacukra ami angol.
Netflix másképpen gondolkodik, nekik contentre volt / van szükségük és ezért begyűjtötték / kreáltak mindenféle nemzetiségüt / nyelvüt. Van ami jobban bejött van ami nem és így is lehet beomlanak hamarosan.
HBO a poziciója miatt és mivel az Orosz piaca nem túl nagy ezért nem látta értelmét az orosz nyelvnek.
Olyat is hallottam, hogy nem tetszett az Amcsiknak oroszul, ezt nem tudom mennyire valid.
több mint 6 éve
Ne már Bálint. Totál jellegtelen hangja van Varysnak, Thirionnak, Cerceinek, tök lótüdő a legtöbb fontos elemnek. Havas uraságnak viszont meglepően dörmögő és erős orgánuma van.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
Egyébként én is szinkronnal néztem pont emiatt, teljesen jó volt. Ellenben pl a GoT-tal, aminek szerintem szörnyű volt a magyar szinkronja, azt csak eredetiben voltam hajlandó nézni. A másik ilyen az örök kedvenc Firefly.Szerintem úgy voltak vele, hogy amerikában - angliában (ami a piac 80%-a) nem hajlandóak feliratos filmet nézni, ezért inkább elengedték.amiért a narcosban spanyolul, a suburrában olaszul, a hídban svédül/dánul, a darkban meg németül beszélnekDe miért csinálná egy HBO (+Sky) oroszul egy sorozatot amikor sokkal több nézőtől esne el vele?erre van a felirat, én sem tudok oroszul, de ez így inkább érződött valami észak-angliai katasztrófának, mintsem orosznak/ukránnakMost komolyan. Végig oroszul beszéltek volna benne, azt vajh hányan értették volna azok közül, akik az angolt viszont értik?Plusz csak engem zavar, hogy végig angolul beszélnek orosz helyett?én is tegnap fejeztem be a Csernobilt, hát az van, hogy ez a sorozat - hiába, az élet a legjobb forgatókönyvíró - úgy baszta meg a GoT egészét, hogy köpni nyelni nem tudok. Gyakorlatilag nem lehet belekötni, brutális. 10/10, hibátlan.Még mindig nem értem, miért kell a GOT-hoz hasonlítani...
Amadeus
Egy 8 évados, 75 epizódos fantasy/historical dráma sorozatot, egy 5 epizódos dokudrámához?
Bezzeg a Rick&Morty és a Seinfeld mennyivel jobb mint a Chernobyl...
Nem baj, úgy látom végre a sorozatoknál is megvan nálam az 'overrated' listán a Remény Rabjai megfelelője 😊
Igor
r.baggio
Mikey
vagy legalább szinkronsávot lehetne választani, de még opció sincs, ugyanennyire zavaró volt, mikor a War Horse-ban a német katonák tökéletes angolsággal szólaltak meg
r.baggio
Toca
és továbbra is értem a koncepciót, csak a választható hangsávot hiányolom, de látom most a chernobyl lett a szent tehén, ami élből 10/10, nem lehet negatív dolgokat még pedzgetni sem
r.baggio
Hozzáteszem, a film minden erénye ellenére engem is rohadtul zavart és hiteltelenítette az angol diszkurzus, és Sobrinak igaza van, hogy magyarul már sokkal jobb, csak ugye a magyarra egy hetet kell várni.
vpi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"