Magyar foci csevegő
35 feliratkozó
több mint 14 éve
Az Enthronerssel kapcsolatban pár szót szólnék. Mivel szóba jöttünk, amúgy a téma nem nagyon vág bele az itteni dolgokkal. Nincsen széthúzás a csapatban, már azok közül akik jelenleg is a csapat tagjai. Valóban vannak akik nem indultak idén velünk, az okok különbözőek, de kevés olyan csapat lehet ahol nincsenek ilyen emberek.Sajnos komoly létszémgondjaink vannak, ami egy az alap létszámból akad, illetve sajnos nagyon sok a sérültünk. Most vasárnap is 24-en voltunk mérkőzésen, akikből többen sérüléssel játszottak, illetve abból tértek vissza, valamint kiválóan helyt álló juniorok és első meccseiket játszó újoncok. Az eddigi 3 meccsből nem volt egyszerre 4 egészséges WR-ünk összesen, illetve futót is LB-ből kezdtünk átképezni. Más kérdés, hogy az LB sorunkban is 3 kezdő meghatározó játékos sérült, illetve egy fő D-line hiányunk van az alap 4 főhöz képest is. Ezek mellett és a távozókat számítva, valóban nem tudunk egyenletes kiemelkedő játékot nyújtani, de amíg lehet kiállunk a mérkőzésekre és megpróbálunk maximumot nyűjtani. Ez idén erre elég. Van amikor nem csak a győzelemért érdemes harcolni...
További jó felkészülést mindenkinek, és kemény de sportszerű küzdelmet a pályán. Mert aki a másik játékos alattomos megsemmisítésére tör, az ebben a sportban előbb utóbb emberére akad, és ezért kár pályára lépni.
több mint 14 éve
Akkor mégsem lesz már olyan nehéz ez a májusi hónap 😊naponta kikérhetnénk magunknak a különböző támadásokat, viszont ha senki nem foglalkozik vele akkor hamar jön egy új téma és a kényes kérdés háttérbe szorul (Igaz Kori?)cápa77Így is mondhatjuk. 😊
Amúgy hívott a Béla, hogy a Katonák nem érnek rá vasárnap, így lemondják a meccset. Nem vicc, tényleg, 20:0. 😛
Nem kommentálom, azt a szakértőkre bízom, de úgy fest vasárnap megint marad a kertiparty játék helyett.Kori
több mint 14 éve
respekt Bélának, és a katonáinak!csak le ne savasodjatok...naponta kikérhetnénk magunknak a különböző támadásokat, viszont ha senki nem foglalkozik vele akkor hamar jön egy új téma és a kényes kérdés háttérbe szorul (Igaz Kori?)cápa77Így is mondhatjuk. 😊
Amúgy hívott a Béla, hogy a Katonák nem érnek rá vasárnap, így lemondják a meccset. Nem vicc, tényleg, 20:0. 😛
Nem kommentálom, azt a szakértőkre bízom, de úgy fest vasárnap megint marad a kertiparty játék helyett.Kori
:cool:chad revis

több mint 14 éve
Azt hozzá tenném, hogy gratula az Enthronersnek, hogy (ha jól számoltam) 24! emberrel is vállalták a játékot és végig kűzdöttek. Remélem sikerül jó pár játékost toboroznotok.http://enthroners.hu/Vadibandi és Ricsi mindent elmondott. Azt, hogy jobbak voltatok meg senki nem vitatta, én se a cikkben. Ja és kinnt voltam és nagyon sajnálom, hogy sérülés miatt nem játszhattam, de majd legközelebb. Te is tudod, hogy lehetett volna még írni sok mindent arról a meccsről(pl; kakaskodás, szabálytalanságok...stb),de szerintem tök fölösleges.És nagy igazság, hogy a saját honlapunkra ésszerű keretek között azt írunk amit mi gondolunk. Ne haragudj ha nem a te csapatodat magasztaltam az egekig. A cikk végén a fejlődéseteket azért elismertem, legalábbis azt a mondatot annak szántam.
"Csalóka eredmény"
Csak gratulálni tudok a cikk írójának.... remélem olvassa ezt a fórumot.
Ne haragudj, Te melyik meccsen voltál kint?MCsanad
Béke veletek😊
Szabó Péter Enthroners #50 LBkutya23c
Ezt a cikk dolgot meg muszáj volt feldobni, hogy végre más csapatokról is szóljon a fórum, ne csak mindig a West Gate Story-ról beszéljünk 😀
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 14 éve
annyira ciki ez az egész! ha már lassan (3 csapat kivételével) mindenki így érzi, akkor az MAFL miért nem?Ez is megérne egy misét:ÚRISTEN...hát mi a f...sz van veletek???Én eddig azt hittem hogy ezt a sportot felnőtt emberek játszák,és én azért szeretem mert nem olyan alaktomos mint az európai/lány /foci,de ez már nálam is ledobta a láncot.SOHA SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM CSINÁLNÁNK ILYET ÉS UTASITÁST SEM KAPTUNK RÁ.Én lennék az első aki abban a pillanatban abbahanynám ezt a sportot ha ilyet kellene tennem szándékosan.Hidjétek el mi is tudjuk mekkora kiesésel jár egy sérülés/és most nem a köv meccsre gondolok/de hogy ilyet bárki is feltételez na ez már durva.És miért mindig az Eagles??Mert mi is zöld-fehérben játszunk??Semmi közünk a fradihoz.Aki a hétvégi Hurricanes elleni meccsen kint volt az látta egyszer is a pályán a mentöket??Ugye nem,egy váll ránduláson kivül/ami nálunk volt/más sérülésről nem tudok.Az elöző "Cru-Sharks" meccsen viszont hozzánk jött be a mentő 3-szor is,akkor most mi is feltételezzük a szhelyi srácokról hogy direkt okoztak sérülést,netán még "fejpénzt" is kaptak?!
"Egyébként ha már itt tartunk, azt az egyet megjegyzem, hogy több Eagles játékostól származó forrásból is azt hallottam, hogy ott az edzők a sérülés okozását egy rekesz sörrel jutalmazzák, és az ellenfél egy-egy játékosának lesérülését pedig három havi tagdíjkedvezménnyel honorálják. Nem tudom, hogy ez mennyire igaz, de ha az, akkor ez nagyon durva. És aki ezt a mentalitást képviseli, az nem nevezheti magát szerintem edzőnek. Márpedig ismereteim szerint azok, akik jelenleg a csapatot edzik, éppen emiatt a mentalitás miatt lettek a Budapest Titans-ből eltávolítva. "
Innen: http://francesco.blogol.hu/e53m62
MÁS:Mi a Szhely elleni meccsel jártunk úgy mint most a Szolnok/de gondolom miután CSAK az Eaglesről van szó ez senkit nem érdekel/azért leírom.Junius elején lett volna a meccsünk de a pálya foglatsága v alkalmatlanságára való hivatkozással,Május 1-én játszottuk le,kb27-30 játékossal/-3 sérült/mert a többiek dolgoztak és nem tudtak ott lenni.Nekünk is elkellett fogadni nem fellebezhettünk ellene.Csak azt sajnálom utolag hogy nem kértem a Szhelyi srácoktól 5 lottószámot,hogy ilyen jól látják a jövőt hogy másfél hónap mulva alkalmatlan lesz a pálya....Bugi#77

több mint 14 éve
chad revis
15
csak le ne savasodjatok...naponta kikérhetnénk magunknak a különböző támadásokat, viszont ha senki nem foglalkozik vele akkor hamar jön egy új téma és a kényes kérdés háttérbe szorul (Igaz Kori?)cápa77Így is mondhatjuk. 😊
Amúgy hívott a Béla, hogy a Katonák nem érnek rá vasárnap, így lemondják a meccset. Nem vicc, tényleg, 20:0. 😛
Nem kommentálom, azt a szakértőkre bízom, de úgy fest vasárnap megint marad a kertiparty játék helyett.Kori
:cool:

Eger Heroes #50
JB Wolverines #51
Manchester Titans #15
több mint 14 éve
MÁS:Mi a Szhely elleni meccsel jártunk úgy mint most a Szolnok/de gondolom miután CSAK az Eaglesről van szó ez senkit nem érdekel/azért leírom.Junius elején lett volna a meccsünk de a pálya foglatsága v alkalmatlanságára való hivatkozással,Május 1-én játszottuk le,kb27-30 játékossal/-3 sérült/mert a többiek dolgoztak és nem tudtak ott lenni.Nekünk is elkellett fogadni nem fellebezhettünk ellene.Csak azt sajnálom utolag hogy nem kértem a Szhelyi srácoktól 5 lottószámot,hogy ilyen jól látják a jövőt hogy másfél hónap mulva alkalmatlan lesz a pálya....Bugi#77Érdekes h Szhely ellen egyoldalulag átrakták a mi meccsünket is a legjobb tudomásom szerint, a csapatvezetés megkérdezése nélkül.
Ez a fejpénzes sérüléses dolog meg egy faszság sztem. Normális dolog, hogy mindenki úgy megy oda, hogy fájjon, na de hogy szándékosan sérülést okozni. Nem hiszem, hogy igaz lenne a dolog.
Az viszont saját tapasztalatom, hogy a pesti gyerekek közt több is akad aki lenézi a vidéki csapatok játékosait, de ezzel nem általánosítani akarok, csak gyakoribb jelenség, mint vidéki- vidéki meccsen.
"Today the enemy shall know fear!"
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Akkor 4. Leszarom.-1 WolwerinesÍgy is mondhatjuk. 😊Ezt nem hiszem el....
Amúgy hívott a Béla, hogy a Katonák nem érnek rá vasárnap, így lemondják a meccset. Nem vicc, tényleg, 20:0. 😛
Nem kommentálom, azt a szakértőkre bízom, de úgy fest vasárnap megint marad a kertiparty játék helyett.Kori
a Gorillaz így 3 meccsel kerül be a rájátszásba? Ez nevetséges.deacon75
-1 Soldiers
,de ki a harmadik?vadibandi
több mint 14 éve
-1 WolwerinesEzt nem hiszem el....naponta kikérhetnénk magunknak a különböző támadásokat, viszont ha senki nem foglalkozik vele akkor hamar jön egy új téma és a kényes kérdés háttérbe szorul (Igaz Kori?)cápa77Így is mondhatjuk. 😊
Amúgy hívott a Béla, hogy a Katonák nem érnek rá vasárnap, így lemondják a meccset. Nem vicc, tényleg, 20:0. 😛
Nem kommentálom, azt a szakértőkre bízom, de úgy fest vasárnap megint marad a kertiparty játék helyett.Kori
a Gorillaz így 3 meccsel kerül be a rájátszásba? Ez nevetséges.deacon75
-1 Soldiers
,de ki a harmadik?



több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Ezt nem hiszem el....naponta kikérhetnénk magunknak a különböző támadásokat, viszont ha senki nem foglalkozik vele akkor hamar jön egy új téma és a kényes kérdés háttérbe szorul (Igaz Kori?)cápa77Így is mondhatjuk. 😊
Amúgy hívott a Béla, hogy a Katonák nem érnek rá vasárnap, így lemondják a meccset. Nem vicc, tényleg, 20:0. 😛
Nem kommentálom, azt a szakértőkre bízom, de úgy fest vasárnap megint marad a kertiparty játék helyett.Kori
a Gorillaz így 3 meccsel kerül be a rájátszásba? Ez nevetséges.
több mint 14 éve
idén biztosan nem lesz bajnok a Gorillaz (vagy akármi is ez)...😉Tévedsz. 50 év múlva senki nem fogja azt emlegetni, hogy milyen formában nyerte meg a bajnoki aranyat a Gozzilaz, csak azt, hogy ő lesz a bajnok...DenyNem értek 1et abban, h csak 1 vasdarab lesz, de nem is az számít mi minek gondoljuk, hanem nekik mit ér. Mindenesetre a CEI aranyérem hatalmas elismerés lesz nekik.tudu28CSAK AZ SOSEM LESZ A GORILLAZ-é!!!IdZ

több mint 14 éve
naponta kikérhetnénk magunknak a különböző támadásokat, viszont ha senki nem foglalkozik vele akkor hamar jön egy új téma és a kényes kérdés háttérbe szorul (Igaz Kori?)cápa77Így is mondhatjuk. 😊
Amúgy hívott a Béla, hogy a Katonák nem érnek rá vasárnap, így lemondják a meccset. Nem vicc, tényleg, 20:0. 😛
Nem kommentálom, azt a szakértőkre bízom, de úgy fest vasárnap megint marad a kertiparty játék helyett.

több mint 14 éve
Nálunk tavaly a def TD-ért volt egy rekesz sör a jutalom. 😊 Azért az kicsit szimpatikusabb mint a sérülés okozásért járó rekesz sör...nálunk tavaly egy igazi csattanós szabályos tackle-ért járt egy doboz sör (persze azért meccsenként csak egy) 😀 😊 . Az nem baj ha az edzők motiválják ha játékosaikat ,de nem tudom elhinni hogy egy valaki arra buzdítsa a játékosait ,hogy sérülést okozzanak. Elég szánalmas Eagles lejárató kampánynak tűnik.
Remélem ez nem igaz egyébként, bár ugye annak idején mi is játszottunk a Titans 2 ellen és akkor röppent fel ez a pletyka, hogy az edzők sérülés okozásra buzdítják a játékosokat.Bruce
több mint 14 éve
MCsanad
37
Ahogy érzitek. Fő a pozitív gondolkodás és az objektív cikk írás (meg a leves).
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Ez is megérne egy misét:ÚRISTEN...hát mi a f...sz van veletek???Én eddig azt hittem hogy ezt a sportot felnőtt emberek játszák,és én azért szeretem mert nem olyan alaktomos mint az európai/lány /foci,de ez már nálam is ledobta a láncot.SOHA SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM CSINÁLNÁNK ILYET ÉS UTASITÁST SEM KAPTUNK RÁ.Én lennék az első aki abban a pillanatban abbahanynám ezt a sportot ha ilyet kellene tennem szándékosan.Hidjétek el mi is tudjuk mekkora kiesésel jár egy sérülés/és most nem a köv meccsre gondolok/de hogy ilyet bárki is feltételez na ez már durva.És miért mindig az Eagles??Mert mi is zöld-fehérben játszunk??Semmi közünk a fradihoz.Aki a hétvégi Hurricanes elleni meccsen kint volt az látta egyszer is a pályán a mentöket??Ugye nem,egy váll ránduláson kivül/ami nálunk volt/más sérülésről nem tudok.Az elöző "Cru-Sharks" meccsen viszont hozzánk jött be a mentő 3-szor is,akkor most mi is feltételezzük a szhelyi srácokról hogy direkt okoztak sérülést,netán még "fejpénzt" is kaptak?!
"Egyébként ha már itt tartunk, azt az egyet megjegyzem, hogy több Eagles játékostól származó forrásból is azt hallottam, hogy ott az edzők a sérülés okozását egy rekesz sörrel jutalmazzák, és az ellenfél egy-egy játékosának lesérülését pedig három havi tagdíjkedvezménnyel honorálják. Nem tudom, hogy ez mennyire igaz, de ha az, akkor ez nagyon durva. És aki ezt a mentalitást képviseli, az nem nevezheti magát szerintem edzőnek. Márpedig ismereteim szerint azok, akik jelenleg a csapatot edzik, éppen emiatt a mentalitás miatt lettek a Budapest Titans-ből eltávolítva. "
Innen: http://francesco.blogol.hu/e53m62
MÁS:Mi a Szhely elleni meccsel jártunk úgy mint most a Szolnok/de gondolom miután CSAK az Eaglesről van szó ez senkit nem érdekel/azért leírom.Junius elején lett volna a meccsünk de a pálya foglatsága v alkalmatlanságára való hivatkozással,Május 1-én játszottuk le,kb27-30 játékossal/-3 sérült/mert a többiek dolgoztak és nem tudtak ott lenni.Nekünk is elkellett fogadni nem fellebezhettünk ellene.Csak azt sajnálom utolag hogy nem kértem a Szhelyi srácoktól 5 lottószámot,hogy ilyen jól látják a jövőt hogy másfél hónap mulva alkalmatlan lesz a pálya....
több mint 14 éve
És elismerésem hogy született bármiféle cikk a meccsről!http://enthroners.hu/Vadibandi és Ricsi mindent elmondott. Azt, hogy jobbak voltatok meg senki nem vitatta, én se a cikkben. Ja és kinnt voltam és nagyon sajnálom, hogy sérülés miatt nem játszhattam, de majd legközelebb. Te is tudod, hogy lehetett volna még írni sok mindent arról a meccsről(pl; kakaskodás, szabálytalanságok...stb),de szerintem tök fölösleges.És nagy igazság, hogy a saját honlapunkra ésszerű keretek között azt írunk amit mi gondolunk. Ne haragudj ha nem a te csapatodat magasztaltam az egekig. A cikk végén a fejlődéseteket azért elismertem, legalábbis azt a mondatot annak szántam.
"Csalóka eredmény"
Csak gratulálni tudok a cikk írójának.... remélem olvassa ezt a fórumot.
Ne haragudj, Te melyik meccsen voltál kint?MCsanad
Béke veletek😊
Szabó Péter Enthroners #50 LBkutya23c
követendő lehetne a példa....
Crushers #12
több mint 14 éve
kutya23c
223
http://enthroners.hu/Vadibandi és Ricsi mindent elmondott. Azt, hogy jobbak voltatok meg senki nem vitatta, én se a cikkben. Ja és kinnt voltam és nagyon sajnálom, hogy sérülés miatt nem játszhattam, de majd legközelebb. Te is tudod, hogy lehetett volna még írni sok mindent arról a meccsről(pl; kakaskodás, szabálytalanságok...stb),de szerintem tök fölösleges.És nagy igazság, hogy a saját honlapunkra ésszerű keretek között azt írunk amit mi gondolunk. Ne haragudj ha nem a te csapatodat magasztaltam az egekig. A cikk végén a fejlődéseteket azért elismertem, legalábbis azt a mondatot annak szántam.
"Csalóka eredmény"
Csak gratulálni tudok a cikk írójának.... remélem olvassa ezt a fórumot.
Ne haragudj, Te melyik meccsen voltál kint?MCsanad
Béke veletek😊
Szabó Péter Enthroners #50 LB
"Olyan vagyok, mint egy gép. Teljesítek mindenképp. Ha érzem is, hogy fáradok, holtomig már nincsen fék."
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
http://enthroners.hu/Ez az Ő weblapjuk, azt írnak amit szeretnének. Mi meg nem foglalkozunk vele, mert minek is! :cool:
"Csalóka eredmény"
Csak gratulálni tudok a cikk írójának.... remélem olvassa ezt a fórumot.
Ne haragudj, Te melyik meccsen voltál kint?MCsanad
R.
több mint 14 éve
http://enthroners.hu/Sztem annyira nem fikázos!
"Csalóka eredmény"
Csak gratulálni tudok a cikk írójának.... remélem olvassa ezt a fórumot.
Ne haragudj, Te melyik meccsen voltál kint?MCsanad
a meccset nem láttam végig sajna, de volt 1-2 szép megmozdulás abban a 1,5 negyedben amit sikerült megnéznem. A saját oldalukra irt egy olyan beszámolot amelyben nem fikázza megállás nélkül az saját játékosait a vereség ellenére. Persze hazahúz a szíve, dehát a cowboys oldalon ennyi sem volt még d.e 😕.
A végén kiemeli h ha ez ugyanaz a csapat mint tavaly akkor gratula mert sokat fejlődtek. Láttunk már "rosszabbat" és elfogultabbat 😊. SZERINTEM....
Crushers #12
több mint 14 éve
http://enthroners.hu/Jé, még sohasem láttam székesfehérvárit fehér mezben!
"Csalóka eredmény"
Csak gratulálni tudok a cikk írójának.... remélem olvassa ezt a fórumot.
Ne haragudj, Te melyik meccsen voltál kint?MCsanad
Egyébként mi a probléma? A tavalyi keretre való utalás?
Vagy az, hogy a saját pozitívumaikat emelik ki?
Egy csapathonlapon sem fogsz olyat olvasni, hogy szarok voltunk, a csapat szétesett, többen megfogadták, hogy soha többé nem játszanak nálunk, esélyünk sem volt, minden elrontottunk, a belső széthúzás miatt nem jönnek az eredmények, senki nem jár edzésre, stb.



több mint 14 éve
MCsanad
37
http://enthroners.hu/"Csalóka eredmény"
Csak gratulálni tudok a cikk írójának.... remélem olvassa ezt a fórumot.
Ne haragudj, Te melyik meccsen voltál kint?
több mint 14 éve
Pedig feltűnő lett volna egy félmeztelen ember a lelátón, mert ott az árnyékban igen hűvös volt.Biztos azért, mert egy felöltözött embert kerestél, nem pedig egy félmeztelent... 😀e53m62Kint voltam én is az Eagles-Hurricanes meccsen, és feltűnően sportszerű volt. Szabálytalanság is alig akadt, nem hogy sérülésokozás/agresszív viselkedés...Lecso4Sajnálom, hogy nem vettelek észre!vadibandi
No meg ne keverd össze Lecsót Busyval!



több mint 14 éve
Biztos azért, mert egy felöltözött embert kerestél, nem pedig egy félmeztelent... 😀Kint voltam én is az Eagles-Hurricanes meccsen, és feltűnően sportszerű volt. Szabálytalanság is alig akadt, nem hogy sérülésokozás/agresszív viselkedés...Lecso4Sajnálom, hogy nem vettelek észre!vadibandi
A defense lineman could tear apart a refridgerator with his teeth.
The offense lineman can tell you how to put it back together spring by spring...
több mint 14 éve
Kint voltam én is az Eagles-Hurricanes meccsen, és feltűnően sportszerű volt. Szabálytalanság is alig akadt, nem hogy sérülésokozás/agresszív viselkedés...Lecso4Sajnálom, hogy nem vettelek észre!



több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Kint voltam én is az Eagles-Hurricanes meccsen, és feltűnően sportszerű volt. Szabálytalanság is alig akadt, nem hogy sérülésokozás/agresszív viselkedés...