Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 3 éve
Legnagyobb fejlődésen a idei évre Coach Taylor és csapata ment át. Nálam simán versenyben van az év edzője díjra. Az utolsó hetinél egy órával a meccs előtt rajzolták újra a game plant, ami nem egyszerű mutatvány. Ilyen mennyiségű sérülést kevesen menedzselnek ennyire jól. Trenton Irwin TD playt előtte legalább ötször behívták mindig futással, amire a S mindig fellépett, jól megágyazva a trükkös játéknak.Bizony Ők nagyot léptek előre.
Hilton, Higgins, Ossai rendben lesz, Boyd, Hendrichson, Hurst csak a Bills ellen kell igazán és velük szerintem arra számolunk.
Pratt jelezte, hogy folyton pályán szeretne lenni, Lou szerintem jól kezeli ezt, csak túlzó volt a visszhangja az ügynek, nincs ebben ennyi.
Szipeter
Anarumo már tavaly is remekül felmérte a félidőben, mit kell változtatni, de idén sokszor már a meccs elején is megtalálja a megfelelő taktikát.
Támadó oldalon döcögősen kezdődött az év, de menet közben egyre jobb taktikával rukkolnak elő.
Hogy ez mennyire múlik Tayloron, azt gyanítom, jövőre meglátjuk, mert jó eséllyel Anarumo és Callahan is főedző lesz jövőre.
Örvendetes Volson és CTB fejlődése is. Mindketten meghatározó játékosok lehetnek a jövőben. Dax Hill viszont továbbra is sötét ló, nagyon kevés szerepet kap.
több mint 3 éve
Legnagyobb fejlődésen a idei évre Coach Taylor és csapata ment át. Nálam simán versenyben van az év edzője díjra. Az utolsó hetinél egy órával a meccs előtt rajzolták újra a game plant, ami nem egyszerű mutatvány. Ilyen mennyiségű sérülést kevesen menedzselnek ennyire jól. Trenton Irwin TD playt előtte legalább ötször behívták mindig futással, amire a S mindig fellépett, jól megágyazva a trükkös játéknak.Hilton, Higgins, Ossai rendben lesz, Boyd, Hendrichson, Hurst csak a Bills ellen kell igazán és velük szerintem arra számolunk.
Pratt jelezte, hogy folyton pályán szeretne lenni, Lou szerintem jól kezeli ezt, csak túlzó volt a visszhangja az ügynek, nincs ebben ennyi.
több mint 3 éve
Brady gyorsan szabadul a labdától, így inkább Hilton kiesése fájdalmas a védő oldalról. A passrush amúgy se nagyon ért volna oda. Most Sample bizonyíthat magas snapszámon. A Bucks futni szeret, DJ mellett nehéz lesz. Pratt-re nem tudok mit mondani, nem látok bele. Év végén lejár a szerződése, de nem túl okos dolog most kezdeni a hisztit. Meglátjuk.
Ameddig az OL egészséges kevésbé aggódom a támadósor miatt. Reméljük Joe megoldja Ja’markával, Számázzsal meg a Trentekkel. Wilcox is el tudja kapni a lasztit.
Ezt még anyám is két cekkerrel...
több mint 3 éve
Na most az van, hogy sérülése van Teenek, Boydnak, Hendricksonnak, Ossainak, Hurstnek, Hiltonnak.Plusz Pratt törölt instagramról minden Cincyről szóló bejegyzést, szóval megy kint a pánik hogy nem akar(?) esetleg már itt játszani.
A győzelem szuper, nagyon jó érzés Cincy drukkernek lenni, de ezek azért elkeserítő hírek :/
több mint 3 éve
A következő meccs kell a rájátszáshoz. A billsen kívül mind a csoporthoz az összes az első kiemeléshez. Boyd 1 2 hetet nem lesz a többiekröl nem tudom. Van itt egyáltalán remény? Azért Higgins Boyd Hurst Trey és Awuizee nélkül kicsit lehetetlennek tűnik
Lou Anarumo for president
több mint 3 éve
Ossai majd odabasz helyette is.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 3 éve
Hendrickson csuklótörés, fasza. PO-rá visszatérhet állítólag.Pár hét. A negyedik negyedet úgy tolta. Hollók ellen talán talán.
megyerikrisz
Lou Anarumo for president
több mint 3 éve
Lássuk, mit tud József.Hendrickson csuklótörés, fasza. PO-rá visszatérhet állítólag.b'me
megyerikrisz
ikuvihar
több mint 3 éve
Hendrickson csuklótörés, fasza. PO-rá visszatérhet állítólag.b'me
megyerikrisz
több mint 3 éve
Hendrickson csuklótörés, fasza. PO-rá visszatérhet állítólag.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 3 éve
Ez a sérüléseket is beleszámítva rendben volt. A D megfogta a Browns a kritikus szituációkban, az O meg feltett annyi pontot, amennyi kellett a biztos győzelemhez. Nyilván lehet fintorogni, hogy szerezhettünk volna 35-40 pontot, az mennyivel jobb lett volna, de ez nekem így is egy nagyon magabiztos siker volt. Szerencsére ezúttal elmarad az ellenfélnél a szokásos 1 yardon szerzett pick. Ami nálam inkább negatívum, hogy az O és az ST megint kapott egy felesleges flaget. Vannak nehézségek, de ha legalább ilyen koncentrációval játszik a csapat, akkor a szoros meccsen, de a Bucs ellenit is be tudjuk húzni, azzal pedig gyakorlatilag biztossá válik a rájátszás.
több mint 3 éve
Bogert és bandáját el kéne tiltani, vak az ember.Az első negyed minősíthetetlen volt, egyik csapat se csinált semmit. Utána belejöttünk, de nagyon kéne, hogy a sérülések ne legyenek súlyosak. Azért az, hogy a második playben elveszítjük Higginst és Boydot is, nem esett jól. De Joe megoldotta, Touchdown Jesus 2.0 újra akcióban, sok izgalom a második félidőre nem maradt. Chase embertelen, szerencsétlen Wardból bohócot csinált.
Más. Libabőr volt, ahogy zúgott a stadionban a "No means no"...
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 3 éve
A lényeg a W, illetve újabb rossz sorozat lezárva. Ma nem csillogtunk, de erőből meglett. Mondjuk az a flea flicker jó volt 😁
Ezt még anyám is két cekkerrel...
több mint 3 éve
Higgins Boyd. Nélkülük egy win is csoda lenne kb. Iszonyat nyögvenyelős volt ma is.Na az lett volna még érdekes, ha Chase sem öltözik be, had pihenjen..... cimszóval! de szerencsére nem igy lett!
laoce
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 3 éve
Higgins Boyd. Nélkülük egy win is csoda lenne kb. Iszonyat nyögvenyelős volt ma is.
Lou Anarumo for president
több mint 3 éve
Még szép! Win Now módba kapcsoltunk!Visszavágunk!!Bengals QB Joe Burrow on not panicking after an 0-2 start: "Let's all just take a deep breath and relax. We're going to be fine."
twitter.com/PFF/status/1600573359250673665?t=mETtjaqBpTzmko3ocGSPsg&s=19
Szipeter
Csak hogy pontosan idézzem a multkorit
Mit tippeltek? Mehet ra egy 10-es jatekpenz hogy nyerunk? 😀
Miknar
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 3 éve
Visszavágunk!!Bengals QB Joe Burrow on not panicking after an 0-2 start: "Let's all just take a deep breath and relax. We're going to be fine."
twitter.com/PFF/status/1600573359250673665?t=mETtjaqBpTzmko3ocGSPsg&s=19
Szipeter
Csak hogy pontosan idézzem a multkorit
Mit tippeltek? Mehet ra egy 10-es jatekpenz hogy nyerunk? 😀
több mint 3 éve
Browns week van, gyakorlatilag jobban várom a meccset, mint a Vasas ellenit. Az elsőn legyaláztak minket, illene visszavágni. A stadion pedig remélem megadja a látogatóknak és különösen Watsonnak azt a hangulatot, amit érdemel.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 3 éve
Fun fact: Burrow idén nem dobott még picket csoporton kívül. 8 pickjéből 1-1 a Browns és Ravens ellen és 6 a Steelers ellen jött.Még hogy nincs jelentősége? 😀
Semmi jelentőseg, csak érdekes stat. 😊
alatriste
több mint 3 éve
Fun fact: Burrow idén nem dobott még picket csoporton kívül. 8 pickjéből 1-1 a Browns és Ravens ellen és 6 a Steelers ellen jött. Semmi jelentőseg, csak érdekes stat. 😊

Liverpool Fc
több mint 3 éve
Valahogy azt érzem hogy most extrán egységes a csapat talán egységesebb mint tavaly hasonló időszakban. A helyzet az ha nem jön össze a barnák elleni meccs, talán azt is okozhatja, hogy összezavarja a fejeket és több zakót is hoz magával. DE a győzelem meg hozhat szerintem hibátlan további mérleget is.Tekintsünk előre! Hétvégén csoportmeccs, jönnek a barnák. Nagyon időszerű lenne végre megverni őket, rég sikerült. Reméljük kitart továbbra is az OL, illetve DW-ről is illene leverni a rozsdát. Mondjuk pár sack segíthet ebben… 🙄😁Én azt se bánom ha marad a rozsda, csak lépjünk már ki ebből a 0-5ös browns mumus dologból.
SirPub
Ha őszinte akarok lenni talán ettől
És a pats meccstől félek a legjobban, mert itt kell a győzelem.
Ilyenkor van az hogy beleszaladunk valami pofonba, és általában a Browns ellen 🫠🫠
Miknar
Welcome To The Jungle
több mint 3 éve
Sima bukó utána mind a négyet nyerjük. Karakterisztikus lenneTekintsünk előre! Hétvégén csoportmeccs, jönnek a barnák. Nagyon időszerű lenne végre megverni őket, rég sikerült. Reméljük kitart továbbra is az OL, illetve DW-ről is illene leverni a rozsdát. Mondjuk pár sack segíthet ebben… 🙄😁Én azt se bánom ha marad a rozsda, csak lépjünk már ki ebből a 0-5ös browns mumus dologból.
SirPub
Ha őszinte akarok lenni talán ettől
És a pats meccstől félek a legjobban, mert itt kell a győzelem.
Ilyenkor van az hogy beleszaladunk valami pofonba, és általában a Browns ellen 🫠🫠
Miknar
Lou Anarumo for president
több mint 3 éve
Tekintsünk előre! Hétvégén csoportmeccs, jönnek a barnák. Nagyon időszerű lenne végre megverni őket, rég sikerült. Reméljük kitart továbbra is az OL, illetve DW-ről is illene leverni a rozsdát. Mondjuk pár sack segíthet ebben… 🙄😁Én azt se bánom ha marad a rozsda, csak lépjünk már ki ebből a 0-5ös browns mumus dologból.
SirPub
Ha őszinte akarok lenni talán ettől
És a pats meccstől félek a legjobban, mert itt kell a győzelem.
Ilyenkor van az hogy beleszaladunk valami pofonba, és általában a Browns ellen 🫠🫠