Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 10 éve
Szvsz ez a draft után teljesen egyértelmű volt, függetlenül a pénztől. Whit is korosodik, nem fogunk a padon jegelni egy első és egy második körös T-t, hogy adott esetben egyszerre, tapasztalat nélkül legyenek kezdők 2017-ben. És volt egy éve a stábnak, hogy a két jómadár képességeit közelről is felmérhesse és összehasonlítsa Csöcsiével. Ez egyáltalán nem nyugtalanít.Smith mondjuk bagóér' írt alá Zimmerhez. Őt akkor is sajnálom, ha kell a posztja az újaknak.Ahhoz képest, hogy arról volt szó, azért nem lesz megtartva mert sokat fog kérni, nem rossz. 😊
nasheem
Ez alapján inkább tűnik úgy, hogy azért lett hozva Ogbuehi és Fisher, mert már akkor eszében sem volt megtartani a csapatnak Csöcsit.
Mikey
Ugyanakkor azt még meg sem említettük, hogy a WR-hiány miatt Lewisnak szakítani kell a hagyományaival, ha jól emlékszem, a Dalton/Green kombó óta talán Bodine volt az egyetlen, akit egyértelműen 1. day starternek draftoltunk, olyan is lett. Ezt most az elkapóknál nem lehet eljátszani.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Smith mondjuk bagóér' írt alá Zimmerhez. Őt akkor is sajnálom, ha kell a posztja az újaknak.Ahhoz képest, hogy arról volt szó, azért nem lesz megtartva mert sokat fog kérni, nem rossz. 😊
nasheem
Ez alapján inkább tűnik úgy, hogy azért lett hozva Ogbuehi és Fisher, mert már akkor eszében sem volt megtartani a csapatnak Csöcsit.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 10 éve
Mays visszajön, Dansby meg nagyon jönne állítólag. Mondjuk egy évre nyugodtan jöhetne.
több mint 10 éve
Smith mondjuk bagóér' írt alá Zimmerhez. Őt akkor is sajnálom, ha kell a posztja az újaknak.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
Nem olyan vészes a helyzet sztem. A védelem nagyjából egyben maradt, Reggie Nelson a vezetők szerint pótolható, házon belül meg is van a helyettes Williams személyében. A támadók nyilván valamelyest vissza fognak esni Sanu és Jones távozását követően de azért Green és Eifert elit célpont (a futók közt is akad olyan akit be lehet venni a játékba) a fal nem lesz rosszabb (Smith megy, de szintén van mögötte utóbb házon belül), szóval ez még mindig lehet top10 környéki offense. Nyilván tavaly jobban nézett ki az egész, de még ez is playoff matéria, az meg hogy ott mi történik, nem feltétlenül a 2. és a 3. számú elkapón múlik.
Szerkesztette: gabokocka
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Ha Dalton tovább fejlődik, vagy csak stabilizálja a tavalyi formáját és húzunk egy használható WR2-t, akkor harcban leszünk a POért. Egyik sem megugorhatatlan feladat, ugyanakkor vitathatatlan, hogy nem erősödtünk. Nagyon sok múlik mondjuk az új edzőkön is. Hue kiesése szerintem nagyobb érvágás, mint a két WR-é.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
Olyan szinten nem hoz lázba ez az egész, hogy hihetetlen. Egyelőre nem nagyon látom, hogyan fogja a csapat a 10+ győzelmet és első körös PO vereséget szállítani.Ez már tavalyelőtt a lábadozó Atkins-szel, meg tavaly a jövőnek húzott két OT-vel sem látszódott és mégis összejött. Úgyhogy most is meglesz valahogy 😀
Mikey
több mint 10 éve
Csapatépítés level végtelen...Szerintem egyikünk sem lepődik meg ezen, minden évben ez megy.
megyerikrisz
A fontos és megtartható emberek maradtak, a fontos de nagyon drága emberek mentek, egyébként pedig keresgélnek mint az egyszerű ember a használt ruha turiban, hátha.
Olyan szinten nem hoz lázba ez az egész, hogy hihetetlen. Egyelőre nem nagyon látom, hogyan fogja a csapat a 10+ győzelmet és első körös PO vereséget szállítani.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 10 éve
Állítólag visszahozzuk Mayst cover LB-nek. Akkora klasszis, hogy az sem zavar minket, a szezon első négy meccséről eltiltották. Csapatépítés level végtelen...
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
LaFellről legalább lehet tudni, hogy (nem fikázásként mondva) NFL szinten egy stabil középszer.Volt valamikor. Most stabilan szar.
munoz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Hát inkább kumerow, mint LaFell. WR meg mindenképp kell az első körben, lehetőleg Doctson.Nem tudom, hogy mennyit fejlődött a PS-ben Kumerow. Tavaly a preseason meccseken szerintem a 3. sorok ellen tudott villogni, de amikor már a cserék ellen játszott, akkor nem sokat mutatott, és akkor még mindig nem tudjuk, hogy kezdőjátékosok ellen mire lenne képes. LaFellről legalább lehet tudni, hogy (nem fikázásként mondva) NFL szinten egy stabil középszer.
megyerikrisz
több mint 10 éve
Hát inkább kumerow, mint LaFell. WR meg mindenképp kell az első körben, lehetőleg Doctson.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Nem kell tovább várni srácok!!!Az elúlt két évben éppen annyi TD-t szerzett, mint ahány PO győzelmet a Bengals. Éppen az ideális játékos számunkra 😊
Dwayne Bowe elérhető és nem kellene nagyot költöznie...
Klaci79
Vet minimumért camp body esetleg lehetne, hátha csoda történik, de abból a gödörből, ahova került nem tudom, hogy lehet kimászni...
több mint 10 éve
Nem kell tovább várni srácok!!!Dwayne Bowe elérhető és nem kellene nagyot költöznie...
több mint 10 éve
Hát nagyjából LaFell a legjobb elérhető WR, aki hozzá is tudna esetleg érdemben tenni a csapat játékához. (Nem elfeledve, hogy nagyjából egy WR3 kaliber a srác.) Így is megnyugtató lenne, ha legalább őt leszerződtetnék. Ő tudná hozni Sanu számait, így már "csak" Jonest kellene pótolni. Bár sérülékeny játékos, de azért egy ilyen veteránnal nem lenne kötelező az első körben WR-t húzni a drafton, így ha leesik egy jó DT, vagy pass rusher, akkor lehetne BPA-zni.
több mint 10 éve
Szerintem nem fogunk komoly FA elkapót hozni. De nem is bánom.az egyetlen komoly FA elkapó tőlünk távozott, szóval nehéz is lenne.
nasheem
bármi is lesz, sajnos egyértelműen rosszabb helyzetből kezdjük a szezont, mint tettük tavaly. és ezt nem most menedzselték el.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
LaFellt az egyetemen nagyon bírtam.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
Sims in da hauz újabb két évre, miközben a zseniális LaFell jön vizitre.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Szerintem nem fogunk komoly FA elkapót hozni. De nem is bánom.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
Láttok esélyt arra, hogy FA WR-t hozzunk? vagy ez esélytelen nálunk. Egy veterán elkapó nagy segítség lenne az O-nak. Pl: Boldint szívesen látnám a csapatban, vele tárgyal valaki?
több mint 10 éve
Én szvsz egy jó második körös draft cetliért odaadnám AJ-t FA piacról meg szereznék egy backup QB-t de semmiképp sem JancsikátNa ha AJt el tudjuk passzolni, akkor jöhet Johnny Foci backupnakAkkor már inkább QB nélkül játszunk 😊
😀
nasheem
Momentán egyébként nem is tudom, hogy ki lenne az aki adna érte (AJ) elfogadható értéket.
Az FA piac kapcsán elég érdekes, hogy sem Nelson sem Hall után nem kapkodnak. Kíváncsi leszek, hogy aprópénzért végül visszajön-e valamelyikőjük.
munoz
Szerkesztette: WhoDey83
Welcome To The Jungle
több mint 10 éve
Na ha AJt el tudjuk passzolni, akkor jöhet Johnny Foci backupnakAkkor már inkább QB nélkül játszunk 😊
😀
nasheem
Momentán egyébként nem is tudom, hogy ki lenne az aki adna érte (AJ) elfogadható értéket.
Az FA piac kapcsán elég érdekes, hogy sem Nelson sem Hall után nem kapkodnak. Kíváncsi leszek, hogy aprópénzért végül visszajön-e valamelyikőjük.
Szerkesztette: munoz
több mint 10 éve
Na ha AJt el tudjuk passzolni, akkor jöhet Johnny Foci backupnak 😀
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
Nelson akárhogy is játszott, nem a jövő embere. Mindenhol hosszabb távra szeretnének megoldást, ha az nem jön össze, érdeklődni fognak Reggie után is, nem marad állás nélkül. Ha Ilonkát nem tudtuk volna visszahozni, maradt volna Nelson. Ha jól tudom, ajánlottunk is neki egy 2 éves szerződést, de valószínűleg nagyon kevés pénzért, mert a vezetőség bízik Williamsben, így jut majd neki játékidő, Derron Smith pedig az egyik legjobb tavalyi húzásunk volt (hosszútávon, akárki meglássa), ő is befér a rotációba. Negyediknek meg jön majd egy hátsó körös vagy valami Manning/Keo kategóriás droid az FA-ről.Eddig ugy nez ki nem hosszabbítunk Nelsonnal mit gondoltok sokat ker vagy nem is akar maradni ? Egyenlore eleg erdekes hogy még nem kapott érte pl Zimmer abban bizom nem viszi el senki es akkor elfogadja a vegen a mi ajanlatunkatÉn magam sem tudom eldönteni.... Mindenesetre lesznek jó pótlékok drafton...
WhoDey83
Én még mindig örülnék Karl Josephnek 😊 Persze mindig jobb egy kész játékos, mint egy reménység. Meglátjuk.
meme
Szerkesztette: megyerikrisz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.