Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 12 éve
Szvsz annyit kellene eldönteni a Bengalsnál, hogy szerintük Dalton fejlődik-e annyit, hogy ha a PO-ban összekerülnek egy elit irányítóval, akkor versenyképes lesz vagy sem.JanTeljesen rossz a megközelítés. Legalábbis csapatépítés szempontjából. 😊 Szurkolóként nyilván az SB a cél és csak az a cél. Ez így normális. A szurkolónak olyan QB, védelem és edzők kellenek, akik SB-t nyerhetnek, ha ez nem elképzelhető például az adott QB-val, akkor a szurkoló simán kivágná, neki nem drága az a kockázat, amit ez magában rejt(ene). Miért is lenne az? A szurkolóként SB-t akar. Ha nem lehet, jöjjön egy másik QB, ha azzal sem, akkor egy megint másik. Ő nem veszít vele semmit, nem keres kevesebbet, nem veszti el az állását, hétfőnként ugyanúgy munkába kell indulnia, a gyerek ugyanúgy űvölt a fülébe a híradó alatt, nem történik vele semmi. Ő tehát csak nyerhet a QB-cserével. Hátha most kapja meg az új PM-et. Teljesen érthető a "könnyed, lezser, vagy akár bátornak titulálható" hozzáállása.
De ott, azok, akik a front office-ban ülnek, azok nem ilyen szemmel nézik a ligát, a franchise-t. Ők milliókról, tízmilliókról döntenek, egy franchise életét alapjaiban határozzák meg ilyen döntésekkel, és rengeteg ember állásáról döntenek, sőt, egy egész franchise értékét határozzák meg egy-egy döntéssel. És ha egy ilyen döntés balul sül el? 3-4 évre stabil 2-14 és 5-11 közötti csapatot eredményez, ami kevesebb jegyeladást hoz, csökken a csapat meccseinek nézettsége, a csapat nem kerül prime time időpontba, edzőváltást hozhat, és magát a GM-t is kibasszák, ha nem jön be. Egy szurkolónak tehát nem drága hazárdírozni az SB-ért, egy stabil PO-csapatból is kivágná a QB-t! De akik a FO-ban ülnek, vagy azok az edzők, akik az oldalvonalon állnak, azok egy picit másként látják ezt. Mert nemcsak a saját bőrük, állásuk a tét, hanem az egész franchise értéke és eredményessége. Ő nem fog ekkorát kockáztatni, ugyanis nincs értelme. Egyrészt van egy QB, akivel történelmet írt, a Bengals ezelőtt soha, de soha nem jutott 3-szor egymás után PO-ba. Most megtörtént. Másrészt semmi garancia nincs arra, hogy Daltonnál jobb QB-t draftol. De még ha sikerülne is, az sem garancia semmire! Az sem jelent SB-győzelmet! Dan Marino hány SB-t is nyert? Egyet sem! Rivers ugye jobb QB, mint Dalton. És ő hányszor is nyert, vagy egyáltalán eljutott SB-ig? Nem. Sőt! Minden idők talán legjobb QB-ja, PM hányat nyert? Egyet, mindössze egyet. 32 csapatból csak egy nyerhet és máshol is van elit QB, szóval még vele sem biztos a siker.
Szóval a jelenlegi csapat stabilan PO-s és ebbe ilyen drasztikusan belenyúlni, az óriási kockázatot jelent és ehhez képest nagyon kicsi a nyerési esély, hogy a döntéssel előrébb lépjen a Bengals, főleg azonnal, hisz az új QB-nak is lesz tanulási ideje, amíg elkövet rookie hibákat. A szurkolót ez persze nem érdekli, mert neki legfeljebb csak kicsit rosszabb kedve lesz hétfőnként, de akik ebben dolgoznak, azok nem így gondolnak erről. Teszem hozzá, helyesen. Ők 3 év után nem tesznek ki egy QB-t, aki mindannyiszor PO-ba jutott. Tényleg nem tudok és nem is lehet mást mondani, minthogy nagy kockázattal kicsi nyerési esély. Ez olyan, mintha tippmixen kurva nagy pénzért megjátszanád a rohadtul esélytelent.
Tehát a helyes kérdés, megéri-e a kockázatot Dalton elküldése? A válasz egyértelmű: nem! Akkor mit lehet tenni, ami megéri? Húzni egy alternatívát a 3. körben, vagy hozni egy veteránt (pl a Titans milyen jól járt 2008-ban Collins-szal, alapszakaszt nyertek vele, bár a PO nekik sem jött össze), illetve lehet még OC-t és/vagy QB-coachot váltani. Majd 5-6 év múlva is PO-győzelem nélkül áll Dalton, akkor lehet új lóra tenni, akkor már érdemes elgondolkozni egy esetleges váltáson. Beruházni egy 1. kört egy QB-ra, akit hagyok tanulni Dalton mögött, majd az első adandó alkalommal betenni, mint az SF csinálta Kaeppel. De ennek 3 év után még nincs itt az ideje.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Hogy vagy draftról, vagy FA-ről hoznék egy vetélytársat. De 3 év után nem mondanék le még róla, mert azért csak 3/3 PO.SoldadosNehéz ügy, mert az ember körbenéz a ligában és értetlenül csóválja a fejét, hogy egyes csapatok milyen fogalmatlan irányítókkal küzdenek hétről-hétre, rossz esetben évről-évre, még az előrelépés leghalványabb szikrája nélkül is.
Miközben itt van Dalton, akinek a játéka tényleg kb. azt jelképezi, amit minimumként kellene belőni minden csapatnak, hogy ennél lejjebb nem adják, ugyanakkor olyan nagy fejlődési lehetőségeket már nem lehet látni a játékában - ugrásszerűen nem fog már javulni a döntésképessége és a pocket presence nyomás alatt.
Schaub jó párhuzam lehet, aki elég jó volt ahhoz, hogy ne legyen nyilvánvaló az irányítókérdés, de csak visszafogta a csapatot abban az egy-két pillanatban, amikor nekik állhatott volna a zászló.
Ha már Gruden is előkerült, bár 12. legtöbbet futották idén, de szerintem használt volna egy még futásközpontúbb támadójáték nekik. A Chargers ellen sem értek feltétlenül egyet a harmadik negyed végén 17-10-nél a három shotgun felállással, aminek az INT lett a vége. Sosem voltam BJGE nagy rajongója, de nagyon jól ment neki a futás az első félidőben, és kellett volna akkor a csapatnak egy kis nyugalom egy red zone fumble-t követően.
több mint 12 éve
hagyjátok már Daltont! 3/3 PO, miről beszélünk???Mióta szurkolok a Bengals-nak ez a legjobb időszak... Örülök, hogy "részese" lehetek! 😊
WHO DEY!
több mint 12 éve
Természetesen ez is a Dalton cut ellen szól jelen pillanatban, egy drafolt embernek nincs tapasztalata, illetve az edzői gárda sem tudja, hogy ténylegesen mik a korlátai, így szinte biztos, hogy visszalépés lenne (nem 1/1-re gondolok). Az ugyanakkor szerintem egy év alatt is kiderül (még edzés és garbadge time alapján is, ha egy Weedent húzunk).Ha fejlődik, akkor akár a mélyvízbe is be lehet dobni (mint Wilsont vagy Kaep-et), ha meg nem, akkor a jövő év végén Daltonnal lapátra teszik.munozhiába húzol ki egy irányítót, legyen az project vagy franchise, übertehetség, megfelelő coaching nélkül nincs előrelépés. Olvasom most, hogy Brown Kaep-t akarta húzni Dalton helyett, csak azt felejti el, hogy Kaep sok minden volt, csak nfl ready qb nem. Rengeteg munka volt a felépítésében, jó közegbe került, ahogy Wilson is. Megmerem kockáztatni, hogy Dalton amit ki tudott hozni ebből, azt megtette.Amadeus91
Illetve bár nem úgy, ahogy jó lett volna Dalton (illetve mellette a csapat) fejlődött, bár a PO-ban eddig ennek nem volt jele.
több mint 12 éve
Ha fejlődik, akkor akár a mélyvízbe is be lehet dobni (mint Wilsont vagy Kaep-et), ha meg nem, akkor a jövő év végén Daltonnal lapátra teszik.munozhiába húzol ki egy irányítót, legyen az project vagy franchise, übertehetség, megfelelő coaching nélkül nincs előrelépés. Olvasom most, hogy Brown Kaep-t akarta húzni Dalton helyett, csak azt felejti el, hogy Kaep sok minden volt, csak nfl ready qb nem. Rengeteg munka volt a felépítésében, jó közegbe került, ahogy Wilson is. Megmerem kockáztatni, hogy Dalton amit ki tudott hozni ebből, azt megtette.
több mint 12 éve
Bár Daltonról szólt a vita, azért ez a SB kérdés sem olyan egyszerű. Bár a Bearsnek végül nem lett meg, de Rex Grossman-nel eljutottak a döntőbe, úgy, hogy hozzá képest Andy a kiegyensúlyozottság mintapéldánya. Nyilvánvalóan teoretikus dolog belemenni abba, hogy ha mondjuk van Geno Atkins, Still és Geather nem dől ki, ha cover LB poszton végig bevethető Mays és Lamur, illetve a két legjobb CB, Hall és Newman játszani tud, akkor kicsit sarkitva a fórumról valszeg bárki játszhatott volna QB-t, a Chargers nem jut tovább. Az edzők személye szerintem még bekavarhat, de ezek alapján még ha Dalton is a gyenge láncszem a vezetés részéről sokkal logikusabb ha a drafton (az első körökben) tovább erősítik a DL-t, OL-t és egy egy jó CB-t hoznak, hiszen a többek között Soldi által is emlegetett alapszakasz versenyképességet így a csapat kényelmesen meg tudja tartani. Én korábban már "találgattam", hogy a négy top10-re tartott QB mellett idén lesz még 5-6 (más stílusú de) hasonló tudású irányító, akik közül lesz(nek) 3-4 körig csúszó(k). Mivel a 3. körben általában egyébként sem szoktunk jó játékost húzni azt a picket be lehetne áldozni valamelyik projektre, aki tolhatna egy redshirt freshman évet Dalton mögött. Ha fejlődik, akkor akár a mélyvízbe is be lehet dobni (mint Wilsont vagy Kaep-et), ha meg nem, akkor a jövő év végén Daltonnal lapátra teszik.
több mint 12 éve
Elmentünk nagyon egy cap menedzsment, csapatépítés, stb... irányba, amibe viszont én nem szeretnék belemenni, mert nem értek hozzá. Csak annyit akartam kihozni az egészből, hogy az elmúlt 10 évet figyelembe véve, ha Dalton nem javul fel drámai módon, akkor vele valszeg nem lehet SB-t nyerni. Akik nyerni tudtak, jellemzően top 10-es QB-k - vagy (külön Flacco kedvéért 😊) a PO-ban nyújtottak elit teljesítményt.
Ha még azt is hozzáveszem, hogy összességében milyen irányba mozdul a liga O terén, akkor azt sejtem, hogy a jövőben konfdöntőt sem lehet nyerni elit, vagy épp csúcsformában levő QB nélkül.
Szvsz annyit kellene eldönteni a Bengalsnál, hogy szerintük Dalton fejlődik-e annyit, hogy ha a PO-ban összekerülnek egy elit irányítóval, akkor versenyképes lesz vagy sem.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 12 éve
Plusz ugye az erős keretedet úgy tudod fenntartani, ha folyamatosan jól draftolsz, mert így tudsz 4 évre olcsón jó játékost szerezni. Minden jó játékost hosszú távon nem tudsz magadhoz láncolni, azt kell jól megválasztani, kit tudsz könnyebben pótolni, és kit nem. Nyilván akit nehezen tudsz pótolni, azt célszerű komoly veteránszerződéssel megdobni. Na most ha két draftot eldobsz egyetlen játékosért, akkor komoly szarba kerülsz, mert a kereted mélysége jelentősen csökken és úgy jársz, mint a Redskins, ahol PS kaliberű emberek rohangálnak a kezdőben jó néhány poszton. Nem olyan egyszerű történet ez, hogy franchise QB kell és hozunk egyet.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 12 éve
Megadod az árát draftcetliben, játékosban (pl Daltont odaadod), aztán meg jól besülsz egy Clausennel, Leaffel, de lehetne ezt még sorolni napestig. Még TOP10-ben is mák kell a franchise QB-hoz. Ahol most van a Bengals, onnan nagyobb esély van egy QB-váltással a buktára, mint az előrelépésre. Amikor 8 meccs után a Steelers topikban is téma volt a QB, akkor is ezt mondtam. Nem éri meg a kockázat, mert évekre tönkreteheted a franchise-t, ezt viszont senki nem fogja és nem is szabad bevállalni.Ehhez egyfelől az kéne, hogy legyen elérhető potneciális franchise QB akkor, amikor jön a Bengals a drafton, de mivel rendre PO-ba jutnak, erre kicsi a sansz.Én azt gondolom, hogy későbbi elit QB-t jellemzően az első kör elején lehet húzni. Persze van kivétel, de azért több olyan elit irányító van a történelemben, aki top 10-es pick volt, mint aki 2.kör vagy lejjebb... Ami az én szememben az jelenti, hogy erre bizony komolyan áldozni kell.
Másik oldalról kéne hasonló kaliberű szabadügynök, mint Manning, nyilván nem lesz.gabokocka
Vagy irreálisan nagyot mákolni (Brady), vagy megadni az árát draftcetliben vagy pénzben.Jan
Egy vetélytársat lehetne neki hozni pl 3. körben draftról, vagy egy veteránt FA-ről, plusz esetleg OC-t és/vagy QB-edzőt váltani, de ennyi, amit most lehet tenni. Egy olyan QB-t kirúgni, aki első 3 évében PO-ba jutott, nagy baklövés lenne, mert őrült nagy kockázatot rejtene magában.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Ehhez egyfelől az kéne, hogy legyen elérhető potneciális franchise QB akkor, amikor jön a Bengals a drafton, de mivel rendre PO-ba jutnak, erre kicsi a sansz.Én azt gondolom, hogy későbbi elit QB-t jellemzően az első kör elején lehet húzni. Persze van kivétel, de azért több olyan elit irányító van a történelemben, aki top 10-es pick volt, mint aki 2.kör vagy lejjebb... Ami az én szememben az jelenti, hogy erre bizony komolyan áldozni kell.
Másik oldalról kéne hasonló kaliberű szabadügynök, mint Manning, nyilván nem lesz.gabokocka
Vagy irreálisan nagyot mákolni (Brady), vagy megadni az árát draftcetliben vagy pénzben.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 12 éve
Itt a kérdés Bráuni bácsi szempotbúl, hogy megadja-e a nagyzsugát Verespuskának. A válasz nem. Me? Palmer. De? Mer ezek az évek azért futottak ilyen jól, mer nagyon sokat hozott a konyhára az Oakland. Nagyot kaszált Bráuni fater, de itt az átfordulási pontnál le lehet küldeni a retyón az egészet. Akó? Szerintem kell egy veterán a Veres mellé jövőre, az kisebb zsozsó, alias kisebb kockázat és egy évvel ki lehet tolóckodni a döntést. De kit?

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Én egy kicsit meghasonlott vagyok ebben a Dalton témában. gabtsival egyetértek valamilyen szinten, de ez meg csak abból a fizikai törvényszerűségből adódik, hogy jól passzoló irányító jobban "halad", mint egy futóbolond. Tehát, ha sürge haladhatnék van, akkor QB futásokkal nem lehet gyorsba felszántani a pályát az ellen D-jének orrával, és ez nyilván sokat nyom a latba, pedig én nem vagyok egy nagy passzoljunk orrvérzésig a QB-val típus.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 12 éve
Ehhez egyfelől az kéne, hogy legyen elérhető potneciális franchise QB akkor, amikor jön a Bengals a drafton, de mivel rendre PO-ba jutnak, erre kicsi a sansz. Másik oldalról kéne hasonló kaliberű szabadügynök, mint Manning, nyilván nem lesz.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 12 éve
Miért, ezeket honnan akasztották le? Draftról vagy FA piacról, nem?Gondolom a Cincy, -mint minden más csapat- nem valameddig akar jutni, hanem SB-t akar nyerni.Aha, és a Bengals honnan akasztana most le egy olyat, aki a fenti felsorolásba beillik?gabokocka
Az elmúlt 10 évben a következő irányítók nyertek SB-t: Brady (2), Roethlisberger (2), P.Manning, E.Manning (2), Brees, Rodgers, és Flacco.
A tényeket nézve, ilyen irányítókkall lehetett nyerni az elmúlt évtizedben. Mi a valószínűbb, hogy Dalton elér erre a szintre, vagy hogy a jövőben nem fog kelleni ilyen QB teljesítmény a SB-hoz?Jan
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 12 éve
Gondoltam hogy Flacco lesz a példa 😊 de van egy nagy különbség köztük: alapszakaszban mindketten hozzák ezt a jó iparos szintet, de PO-ban az egyik ettől felfelé mozdul el, a másik meg lefelé.Gondolom a Cincy, -mint minden más csapat- nem valameddig akar jutni, hanem SB-t akar nyerni.És akkor a váltás címén belefussanak egy Sanchezbe, Weedenbe és visszasüllyedjenek oda, ahol most a Browns van? Itt azért többről van szó. Amíg PO-ba vannak, addig 3-4 meccsre van csak az SB, márpedig Daltonnal minden évben PO volt. Ha kifognak egy szart, akkor évekre megint tönkrevághatják a franchise-t. Flacco a legjobb példa, egy közepes irányítónak kijöhet éppen 3-4 jó meccse, de hogy ez SB-t érjen, ahhoz PO-ban kell lenni. 😊Soldados
Az elmúlt 10 évben a következő irányítók nyertek SB-t: Brady (2), Roethlisberger (2), P.Manning, E.Manning (2), Brees, Rodgers, és Flacco.
A tényeket nézve, ilyen irányítókkall lehetett nyerni az elmúlt évtizedben. Mi a valószínűbb, hogy Dalton elér erre a szintre, vagy hogy a jövőben nem fog kelleni ilyen QB teljesítmény a SB-hoz?Jan
Arra azért nem lehet egy csapatot építeni, hogy hátha egyszer kicsúszik a QB kezéből egy extra sorozat, és az pont a PO-ra esik...
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 12 éve
Gondolom a Cincy, -mint minden más csapat- nem valameddig akar jutni, hanem SB-t akar nyerni.Aha, és a Bengals honnan akasztana most le egy olyat, aki a fenti felsorolásba beillik?
Az elmúlt 10 évben a következő irányítók nyertek SB-t: Brady (2), Roethlisberger (2), P.Manning, E.Manning (2), Brees, Rodgers, és Flacco.
A tényeket nézve, ilyen irányítókkall lehetett nyerni az elmúlt évtizedben. Mi a valószínűbb, hogy Dalton elér erre a szintre, vagy hogy a jövőben nem fog kelleni ilyen QB teljesítmény a SB-hoz?Jan
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 12 éve
Gondolom a Cincy, -mint minden más csapat- nem valameddig akar jutni, hanem SB-t akar nyerni.És akkor a váltás címén belefussanak egy Sanchezbe, Weedenbe és visszasüllyedjenek oda, ahol most a Browns van? Itt azért többről van szó. Amíg PO-ba vannak, addig 3-4 meccsre van csak az SB, márpedig Daltonnal minden évben PO volt. Ha kifognak egy szart, akkor évekre megint tönkrevághatják a franchise-t. Flacco a legjobb példa, egy közepes irányítónak kijöhet éppen 3-4 jó meccse, de hogy ez SB-t érjen, ahhoz PO-ban kell lenni. 😊
Az elmúlt 10 évben a következő irányítók nyertek SB-t: Brady (2), Roethlisberger (2), P.Manning, E.Manning (2), Brees, Rodgers, és Flacco.
A tényeket nézve, ilyen irányítókkall lehetett nyerni az elmúlt évtizedben. Mi a valószínűbb, hogy Dalton elér erre a szintre, vagy hogy a jövőben nem fog kelleni ilyen QB teljesítmény a SB-hoz?Jan

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Gondolom a Cincy, -mint minden más csapat- nem valameddig akar jutni, hanem SB-t akar nyerni.már megint a Ravens a kakukktojás, az a Ravens, mely egy győztes SB után is ki tudta vágni irányítóját 😊
Az elmúlt 10 évben a következő irányítók nyertek SB-t: Brady (2), Roethlisberger (2), P.Manning, E.Manning (2), Brees, Rodgers, és Flacco.
A tényeket nézve, ilyen irányítókkall lehetett nyerni az elmúlt évtizedben. Mi a valószínűbb, hogy Dalton elér erre a szintre, vagy hogy a jövőben nem fog kelleni ilyen QB teljesítmény a SB-hoz?Jan

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Gondolom a Cincy, -mint minden más csapat- nem valameddig akar jutni, hanem SB-t akar nyerni. Az elmúlt 10 évben a következő irányítók nyertek SB-t: Brady (2), Roethlisberger (2), P.Manning, E.Manning (2), Brees, Rodgers, és Flacco.
A tényeket nézve, ilyen irányítókkall lehetett nyerni az elmúlt évtizedben. Mi a valószínűbb, hogy Dalton elér erre a szintre, vagy hogy a jövőben nem fog kelleni ilyen QB teljesítmény a SB-hoz?
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 12 éve
jó jogos, vannak szintek 😊nekem a pocket passer a jó QB, Kaep nem az.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
Ahány ember annyiféleképpen látja a futós QB-kat, van aki utálja őket, van aki imádja, lerágott csont... nyilván Kap-el ugyanez a helyzet, nem is akarok senkit meggyőzni, h jó irányító, de azért Gabbert, Ponder, Weeden, Sanchez a borzasztó QB-k 😀😀
több mint 12 éve
Azért ezt így nagyon túlzónak érzem. Idén, amikor azt mondták,, hogy nem megy neki különböző okok miatt (pl Crabtree hiánya, sophomore slump) most hozott össze 21/8 TD-INT ratiót és zárt +90-es QB-ratinggel és ugye azért 3000 yard fölé jutott. Na most erre jön még rá pluszba a futóteljesítménye. Ez azért messze van a borzasztó QB-tól. Legalábbis szerintem. És mondom, ezekhez az adatokhoz vegyük hozzá, hogy nem volt az 1. WR-e. Nem mondom, hogy egy dobóbajnok Kaep, de azért messze van a borzasztótól, összességében én a veszélyes szót haszálnám rá. Én pl tőle sokkal jobban tartanék, mint Daltontól. Nem azért mert Kaep esetleg jobban dobna, hanem mert veszélyesebb.jogod van a véleményedhez, megbántani se akartam senkit, de sztem Kaep borzasztó QB.gabtsiNem dob jobban Kaepernick, de ő a csapat élére tud állni, és nem egy meccset nyert már meg nekünk (de én nyilván elfogult is vagyok) ez a mentális tényező a legnagyobb különbség kettőjük között, és lehet futóbolondnak nevezni, de amíg ezzel nyeri a meccseket, addig felőlem bukfencezhet is a pályánne írj ilyeneket, mert a munkahelyen nem értik mi ilyen vicces a munkán, hogy hangosan felnyerítek.gabtsiKaep jobban dobál mint Dalton, és fejben sokkal erősebb. MarioAna
gabtsi
szvsz 2 ifányi Dalton se ér meg egy Kaepernicket...picstii

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
nem hinném, h Brown-nak szíve csücske lenne egy ilyen futós QB, ez csak valami fellángolás lehet! biztos még nem látott ilyet! 😀jobban belegondolva ilyen QB-val még nem is nyertek semmit, nem hiszem, hogy majd mi leszünk a forradalmárock! 😊
én személy szerint egyáltalán nem szeretem az ilyen stílust, az irányító irányítson!!! 😊
(Manning, Rodgers, Brady) Palmer 😊
több mint 12 éve
Kaep vs. DaltonTudást tekintve szerintem Dalton jobb, a 49' OL nagyon durva (hogy a D-ről ne is beszéljünk), viszont amikor nem volt Crabtree, akkor Kaep nagyon tanácstalan volt, illetve amikor erős védelem jött szembe, akkor ő is töketlenkedett. Az viszont nagyon valószínű, hogy mentálian sokkal erősebb.
Amúgy, ha Brown papa ennyie szerelmes ebbe a stílusba, akkor (valószínűleg) idén a 3. körben behúzhatja Tajh Boyd-ot, aztán meglátjuk, hogy ez mennyire fekszik a csapatnak. (Bár itt a Northban szerintem nagyon gyorsan összetörnék.)
több mint 12 éve
jogod van a véleményedhez, megbántani se akartam senkit, de sztem Kaep borzasztó QB.Nem dob jobban Kaepernick, de ő a csapat élére tud állni, és nem egy meccset nyert már meg nekünk (de én nyilván elfogult is vagyok) ez a mentális tényező a legnagyobb különbség kettőjük között, és lehet futóbolondnak nevezni, de amíg ezzel nyeri a meccseket, addig felőlem bukfencezhet is a pályánne írj ilyeneket, mert a munkahelyen nem értik mi ilyen vicces a munkán, hogy hangosan felnyerítek.gabtsiKaep jobban dobál mint Dalton, és fejben sokkal erősebb. MarioAna
gabtsi
szvsz 2 ifányi Dalton se ér meg egy Kaepernicket...picstii
ami nem hajlik, az törik!