Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Dallas Cowboys

35 feliratkozó

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 559 — Cowboys fan
De hogy ne csak off legyen vasarnap Cardinals otthon.

Eletem egyik nagy alma megvalosul es ott leszek.😎
Blevi
most csak rondát tudnék mondani 😀 😀 😀 de azért jó szórakozást! fotókat hozzál

kicsit tartok ettől a Cards meccstől egyébként, mert ez igazi erőmérő, helyre tudja tenni a csapatot
vagyis helyesebben szólva:
- ha nyerünk, akkor a Cards egy béna szar csapat, 3 meccses vereség-sorozatból jönnek, a győzelem ellenük mit sem ér
- ha kikapunk, akkor meg ennyik vagyunk, a decemberi veretlenség az csak a kritikán aluli csapatoknak volt köszönhető
rva
hány éve is vagy itt? csak az a fontos meccs, amit Romo a Cowboys elveszít, ennyit igazán megtanulhattál volna már 😛
több mint 4 éve
Cowboykarcsi90 3 619 — …not me…Im in my prime!
Én nagyon kíváncsian várom a vasárnapi meccset. Szerintem a szezon eddigi legfontosabb összecsapása lesz a Dallas számára.

A Kansas óta ez lesz az első alkalom, hogy valóban egy PO kaliber csapattal kell megmérkőzni. Nagyon sokat jelentene, hogy ha az NFC egyik legjobb csapata ellen sikerülne összehozni egy győzelmet. Akkor tényleg senki nem akarná a Cowboyst látni januárban.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 4 éve
rva 4 761 — Me for President!
De hogy ne csak off legyen vasarnap Cardinals otthon.

Eletem egyik nagy alma megvalosul es ott leszek.😎
Blevi
most csak rondát tudnék mondani 😀 😀 😀 de azért jó szórakozást! fotókat hozzál

kicsit tartok ettől a Cards meccstől egyébként, mert ez igazi erőmérő, helyre tudja tenni a csapatot
vagyis helyesebben szólva:
- ha nyerünk, akkor a Cards egy béna szar csapat, 3 meccses vereség-sorozatból jönnek, a győzelem ellenük mit sem ér
- ha kikapunk, akkor meg ennyik vagyunk, a decemberi veretlenség az csak a kritikán aluli csapatoknak volt köszönhető
több mint 4 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 661
oké, akkor kérlek magyarázd meg miért goodell-en múlik a bajnoki címetek (mert ugye innen indultunk), hallgatlak. Fontos_Vidra
Miért magyarázzak olyasmit ami nem az én gondolatom és nem is értek vele egyet?

A demagóg trollkodást meg végképp tartsd meg magadnak (9/11).
gyeek
látom neked nem jött le, hogy az összeesküvés elméletek mintapéldáját hoztam. 😊 "demagóg trollkodás" 😀😀
Fontos_Vidra
Ilyenkor mit érzel? Csak szeretnék kicsit lélekbúvárkodni, tudod... Mert simán rajtam kéred számon más hülyeségét (amibe te ugyebár éppolyan módon szálltál bele), tehát a szövegértelmezés kissé döcögős, de olyan boldog vagy az ovis szintű trollkodásod okán mintha sakk nagy tornát nyertél volna. Így akarod meggyőzni magad, hogy okosabb vagy? Netán az egész szájkarate erre a 9/11 poénodra volt kihegyezve és most jólbecoptam? Normális beszélgetéshez épp egy picit kellett volna csak visszavenned a fölényeskedésből, de te inkább full kretén sebességbe kapcsoltál.
gyeek
oké 😀
egyezzünk már meg abban, hogy nem neked szólt amit először írtam, majd válaszoltál, majd én neked, majd minősítetted a véleményem. innentől felesleges arról magyarázni ki fölényes. 😀 ha nem tudsz felelni, de minősítesz, akkor nyilván számon foglak kérni, mert ezzel nem megy előre semmilyen kommunikáció.
több mint 4 éve
gyeek LSU Tigers 8 761 — Grady Judd fan
oké, akkor kérlek magyarázd meg miért goodell-en múlik a bajnoki címetek (mert ugye innen indultunk), hallgatlak. Fontos_Vidra
Miért magyarázzak olyasmit ami nem az én gondolatom és nem is értek vele egyet?

A demagóg trollkodást meg végképp tartsd meg magadnak (9/11).
gyeek
látom neked nem jött le, hogy az összeesküvés elméletek mintapéldáját hoztam. 😊 "demagóg trollkodás" 😀😀
Fontos_Vidra
Ilyenkor mit érzel? Csak szeretnék kicsit lélekbúvárkodni, tudod... Mert simán rajtam kéred számon más hülyeségét (amibe te ugyebár éppolyan módon szálltál bele), tehát a szövegértelmezés kissé döcögős, de olyan boldog vagy az ovis szintű trollkodásod okán mintha sakk nagy tornát nyertél volna. Így akarod meggyőzni magad, hogy okosabb vagy? Netán az egész szájkarate erre a 9/11 poénodra volt kihegyezve és most jólbecoptam? Normális beszélgetéshez épp egy picit kellett volna csak visszavenned a fölényeskedésből, de te inkább full kretén sebességbe kapcsoltál.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
Khaled1899 Dallas Cowboys Texas Tech Red Raiders 45
De hogy ne csak off legyen vasarnap Cardinals otthon.

Eletem egyik nagy alma megvalosul es ott leszek.😎
Blevi
Mondanám, hogy nem vagyok irigy, de nem lenne igaz 😉

Lana, Lana, Lanaaaaaaaaa !
több mint 4 éve
Blevi 9 177 — Lions & Cowboys fan
De hogy ne csak off legyen vasarnap Cardinals otthon.

Eletem egyik nagy alma megvalosul es ott leszek.😎
több mint 4 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 661
oké, akkor kérlek magyarázd meg miért goodell-en múlik a bajnoki címetek (mert ugye innen indultunk), hallgatlak. Fontos_Vidra
Miért magyarázzak olyasmit ami nem az én gondolatom és nem is értek vele egyet?

A demagóg trollkodást meg végképp tartsd meg magadnak (9/11).
gyeek
látom neked nem jött le, hogy az összeesküvés elméletek mintapéldáját hoztam. 😊 "demagóg trollkodás" 😀😀
több mint 4 éve
gyeek LSU Tigers 8 761 — Grady Judd fan
oké, akkor kérlek magyarázd meg miért goodell-en múlik a bajnoki címetek (mert ugye innen indultunk), hallgatlak. Fontos_Vidra
Miért magyarázzak olyasmit ami nem az én gondolatom és nem is értek vele egyet?

A demagóg trollkodást meg végképp tartsd meg magadnak (9/11).

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
Blevi 9 177 — Lions & Cowboys fan
mint ahogy az is gyenge hangulatkeltés, hogy goodell-en múlik a bajnoki címetek. kár ilyeneket leírni, ha nem akarod kinevettetni magad, erre akartam rávilágítani. de persze ezért nem tényező kb 20 éve a ligában a cowboys. egyébként én nem várom döntőbe a csapatom, szerintem meglep minket valaki az első fordulóban. egyszerűen kivagyok mikor valaki másra fogja a csapat eddigi sikertelenségét.
Fontos_Vidra
Nem vagy beljebb ha hülyeségre hülyeséget írsz, de megértem az indíttatást. 😉
gyeek
oké, akkor kérlek magyarázd meg miért goodell-en múlik a bajnoki címetek (mert ugye innen indultunk), hallgatlak. ő 2006 óta komisszár, ti 96ban jártatok utoljára az nfc döntőben. komolyan az ewok 6 mecces eltiltására vagy arra hogy nem szereti jj-t fogtok bármit? 😀😀😀
szerintetek 9/11 belső munka volt, ugye? 😀
Fontos_Vidra
Huh magvas gondolatok. A hetvegi Clevelend meccsrol beszelgessunk? 😀
Blevi
simán, szoptuk a faszt, a bírók meg nekünk fújtak. tényleg rajtuk múlt. 😀 ha visszaolvasod azt is kommenteltem hogy ez nem volt dicsőséges és el kell felejteni. de a w sajnos w akkor is.
Fontos_Vidra
Ugye az megvan, hogy ezzel az elcsalt w-vel lesz meg az első kiemelésetek, így a fagyott tundrán keresztül vezet minden csapat útja a SB-be az NFC-ben ! Amikor ilyen kicsik a különbségek, ennyi külső segítség közönséges csalás !
Khaled1899
Azert a Denvert meg a Raiderst csak meg kellett volna bacni.

Előbbi jöhet, utóbbi csak maradjon itt.

iktriad
Avagy előbb Lombardi, aztán új vizek.
gyeek
Igen nagyon itt lenne az ideje a gyűrűnek,kérdés,hogy Goodell-ék engedik -e?
sztaking
japp mert titeket eddig is a komisszár tartott vissza hogy megnyerjétek a lombardit LOL
és mielőtt jön a catch/no-catch visszavágás, azóta eltelt pár év, valahogy mégse voltatok közelebb tapsihapsival, meg MM-mel se lesztek, nyilvánvalóan most se ő viszi a csapatot, hanem Moore és Dak, ezt egy Packers szurkoló pontosan tudja
Fontos_Vidra
Vagy nincs... A helyedben picit elkezdenék tartani az egészséges és formába lendülő védelemtől is. Azon meg szerintem felesleges vitát nyitni, hogy Goodell és JJ közt kemény ellentétek vannak, elég csak gondolni utóbbi ígéretére, hogy kicsinálja előbbit, ha az végigviszi Elliott 6 meccses eltiltását. Ugyanúgy elég parttalan vita lenne McCarthy képességeit és hozzájárulását feszegetni, de azért a Cowboys jelenlegi állását figyelembe véve megmosolyogtató gondolat elvitatni az eredményét és leírni mint főedzőt. Sima huhogás. 😊

Es az orokmvphiperszupersosemvoltilyenjosenki Rogers pontosan mennyit is nyert MM nelkul?
Semmi koze az nfl-nek ahhoz hogy nem nyert a csapat SB-t, de attol hogy nem tenyezo az is netto marhasag.
Blevi
én nem mondtam hogy rodgers nyert, de nem is fogtam másra. az ember a legnagyobb pillanatokban vagy nem clutch vagy leszerepel a csapat. de itt kifejezetten összeesküvés elméletet írt le valaki. 😀
Fontos_Vidra
Olvasd a valaki tobbi hozzaszolasat is (nem gyeek). Kontextusba helyezi egybol a gondolatot.

Amugy szerintem a Packers a team to beat foleg hogy az ordog fagyott segglyukan keresztul kell eljutni az SB-be. Remeljuk akarki kerul be nem lesznek “kerdeses” tenyezok.

Természetesen Moore-t sokkal szívesebben látnám, mint Quinnt, csak elírtam.
Quinn nem akar menni.

 www.nbcsportsedge.com/football/nfl/player-news/10517161?category=headlines&utm_source=dlvr.it&utm_medium=twitter
100yard
Akar jönni, csak nem sürgős neki.
De nem olyan nagy baj, ha tényleg nem akar jönni. Eleget szenvedtünk már az általa is preferált védelmi sémával.
iktriad
Leftwitch-re figyelj.
több mint 4 éve
sztaking Dallas Cowboys 412
Előbbi jöhet, utóbbi csak maradjon itt.

iktriad
Avagy előbb Lombardi, aztán új vizek.
gyeek
Igen nagyon itt lenne az ideje a gyűrűnek,kérdés,hogy Goodell-ék engedik -e?

Csapat csak egy van,az a Boys és a Ferencváros (Y)
több mint 4 éve
gyeek LSU Tigers 8 761 — Grady Judd fan
Természetesen Moore-t sokkal szívesebben látnám, mint Quinnt, csak elírtam.
iktriad
És mi értelme lenne egy ilyen fiatal edzőt a csapat élére tenni úgy, hogy a GM egy bizonyítottan arrogáns balek aki belső pályán van ahhoz hogy a második általa dirigált franchiset is teljesen tönkretegye, a tulaj meg egy puha peperkőc? Quinnel sokkal jobban járnának, ehhez kétség sem fér a részemről, de mindegy. Az egész olyan mintha egy hómlesz bemenne egy luxus butikba egy teli pénztárcával amit a parkolóban talált és hozzáértést imitálva alaposan végigméri a fél boltot. Mindegy mit választ végül, egy napon belül már retkes lesz.
gyeek
Egyrészt most Lawrence fejlődése a legfontosabb, arra meg Moore kell, nem Quinn Kettő kurvára nem akarom vissza azt a védelmi sémát, amit évekig futtatunk és csak akkor működött, amikor majdnem minden poszton ligaelit játékosok voltak hozzá (ami nem mostanában fog bekövetkezni nálunk).
iktriad
Ez teljesen inkonzisztens gondolatfelhő-halmaz. Moore egy kis zseni, remekül áll a focihoz és többnyire remekül hívja a játékokat. De egyáltalán nem mentor típus és túlságosan laza és nyugodt karakter. Lawrence fejlődésén egyértelműen egy stabilizáló elem lendítene a főedzői poszton, nem egy ügyes play-caller. A maga 3 éve OC-ként meg nem elég tapasztalat egy HC álláshoz egy olyan hírhedt csapatnál mint a Jaguars. Baalke-félék egyből elkezdenének gáncsoskodni ha nem menne jól a szekér hogy mentsék a saját seggüket. Jéghideg és kőkemény tény továbbá, hogy Khan 10 éve alatt a behozhatatlan előnyre szert tett Dan Snyder után a második legrosszabb tulajdonos és nem kap elég figyelmet, hogy a hozzánemértése és felesleges pénz szórása hány tehetséges játékos karrierjét törte gerincbe. Nem tudom mik nála a szempontok akármilyen fontos pozícióba való felvételkor, de úgy látszik még a nagy számok törvénye sem működik nála, mert állandóan mellé trafál. Ez a parasztvakító bling-bling Meyer epizód a buttfumble szintjére fog emelkedni emlékezetességében. Totál bizsu lihegés ez is Kellen Moore körül, pláne a Jaguars és a te részedről és kifejezetten érdekesnek tartom mennyire nem vagy szinkronban a realitásokkal azzal a csapattal kapcsolatban amelyikkel minden nap foglalkozol. Kellen Moore egyetemre való első lépésben. Nate Hackett messze a legésszerűbb szerződtetés lenne, komolyan meglepne ha őt választanák végül.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 740 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner