Dallas Cowboys
33 feliratkozó
több mint 10 éve
Jótt 2 védőfalember: DT Landon Cohen és DE George Selvie(mindkettő volt nálunk hosszabb -rövidebb ideig) . A WR Lavasier Tuineinek kellett paklolnia emiatt Cohen utoljára 2011ben volt pályán a Patsben, akkor se sokat, Selvie viszont aktív tagja volt tavaly a DE rotációnknak(15 meccsen játszott, volt sackje is). Idén leigazolta a Bucs, de kirakták májusban. Majd Jeris Pendelton körbevezeti. 😀
több mint 10 éve
Wirtschaftsteil
1 123
Most, hogy Ratliff se eddz még, Lissamore és Ben Bass játszik az első csapattal. Utóbbiról azt hallottam, hogy sokkal többet mutat mint az előző szezonban és nagyon jól fejlődik.Ugye kezdőként Ratliff és Hatcherre számítanak, vsz. azért ez egy elég jó páros (Hatcher pl. top5-be rangsorolták tavaly a posztján) és idén még csak 31 lett. Ratliff megtartását én valamennyire megértem, ha idén mutat is valamit, akkor még 1-2 évig megtarthatjuk, úgyis lassan elfogy a garija, akkor meg nyom nélkül mehet tovább. Azért ő alapvetően egy jó játékos, főleg ha egészséges lesz a szezonra és tényleg 3tech-et játszhat. Idén csak 4 millát keres, azért kár is lenne szerintem kidobni, jövőre már ez megduplázódik, akkor sanszos lesz.
Így NCAA szezon előtt, egész pofás kis DT prospectek lesznek, akik valószínűleg 2014es draftra kijönnek. (Ha valakit érdekel esetleg: Louis Nix ND, Stephon Tuitt ND, Anthony Johnson LSU, Timmy Jernigan FSU, Will Sutton ASU). Rohadt messze van, de azért lehet figyelni a srácokat hátha valamelyik itt köt ki.
több mint 10 éve
DT poszton egyáltalán van most normális játékosunk?Hatchert tudom,de ő 33 lesz idén,Ratlif-et én nem is igazán értem meg miért tartotta meg a vezetés,Crawford out,Spears a hollóknál,Coleman már rég nincs itt.Ki fog játszani?Hozzá teszem a két DE poszt se életbiztosítás mert depth alig van,Vilber idén fog először ezen a poszton játszani,aztán asszem van még Albright aki ilyen hibrid,ő se nagyon játszott még endet,csak collageban. Márpedig az egész sémának az alapja egy atom passrusht nyomó Dline,én ezt nagyon nem látom hogy honnan jönne,akkor meg nem sokat fogunk érni a ligaelit LB sorral,meg a solid secondaryvel.Végülis megérte ez a Kiffin move,a Ryan féle 3-4es védelembe kb 1 darab értelmes NT kellett volna szerezni és nagyából a védelem kész lenne,csere sorral együtt,persze akkor nem lenne most min izgulni.
The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 10 éve
Pedig volt, amikor top5-be várták még anno a drafton 😊Wyattaz bullshit, emlékszem, volt az a csávó, akit egy indiai kajáról neveztek el, oszt' elvitték a negyedik helyen, de má' azt se lehet lassan lekövetni, hogy éppen hol pusztítja a kenyeret...
több mint 10 éve
DE George Selvie hivatott Crawfordot helyettesíteni...blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
több mint 10 éve
Helmet cam: DeMarco Murray www.dallascowboys.com/multimedia/videos/Helmet-Cam-DeMarco-Murray/261378a2-bceb-48fb-b5c4-facb3020995c
több mint 10 éve
Wirtschaftsteil
1 123
Spencer sem tud edzeni 2-4 hétig, műteni kell a térdét.vassadiÍgy van. Állítólag 2 előszezon meccset kell kihagynia.
több mint 10 éve
vassadi
15 587
Spencer sem tud edzeni 2-4 hétig, műteni kell a térdét.
több mint 10 éve
Majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Egyébként; nekem is Welker jut róla eszembe (nem lenne rossz 😊 ).Ez mind igaz, de ez nem azt jelenti, hogy belőle is elit lesz, meg azt sem, hogy nem. Legyen az, adja Isten, hogy tévedjek. Én csak azt mondtam, hogy engem nem győzött meg, nekem valami hiányzik belőle...WongWelker sem szaggatott első idényében, nem?Legalább!Engem nagyon nem győzött meg a szőke herceg...Wong
Nekem a Denveré tűnik a legjobbnak... ha figyelembe vesszük Manning-et. Bár... van a rosterünkön egy Cole Beasley is (engem meggyőzött tavaly). Ha Tony-t megvédi a fal, akkor lesz kikből válogatni. 😊toxique
sőt, Amendola túl sem élte a TC-t...slowmotion
több mint 10 éve
vassadi
15 587
Kuriózum - Garrett teljes nyitóbeszéde a TC első napjáról:mmqb.si.com/2013/07/17/jason-garrett-dallas-cowboys-speech/
több mint 10 éve
Állítólag egyre közelebb a megállapodás a cowboys és az AT&T között a stadion új nevét illetően. Évi 25 millát jelentene ha a cég beletehetné a szignóját a stadion nevébe.Egyenlőre ők se tudják hogyan oldanák meg. AT&T Stadium nem túl fantáziadús szvsz. 😀Remélem idén nem megint arról fog szólni az év,hogy egyre hosszabb a lista..
Szerk.: Közben nőtt a sérültek száma
Bernadeau
Livings
Leary
Spencer
Hannah
Crawford IRWirtschaftsteil
több mint 10 éve
Wirtschaftsteil
1 123
Állítólag egyre közelebb a megállapodás a cowboys és az AT&T között a stadion új nevét illetően. Évi 25 millát jelentene ha a cég beletehetné a szignóját a stadion nevébe.Egyenlőre ők se tudják hogyan oldanák meg. AT&T Stadium nem túl fantáziadús szvsz. 😀Szerk.: Közben nőtt a sérültek száma
Bernadeau
Livings
Leary
Spencer
Hannah
Crawford IR
több mint 10 éve
Azért a sérüléshullám még mindig nem hagy el minket. Támadófalban is sérült mindenki. Tavaly Suggsnak volt hasonló esete, csak ha jól emlékszem ő valami kosármeccs közben szakította el, és szerintem december végén már játszott. Egyenlőre azért nem a legnagyobb veszteség, de tőle is nagy szezont vártak a sémaváltás miatt is.WirtschaftsteilSuggs másfél hónappal korábban szakította el, és asszem csak részlegesen. minden sérülés más, Crawford lábát még nem is látta MRI, addig csak nagy vonalakban ismert a sérülés.
több mint 10 éve
ha (még) nem figyelnétek a jobb oldali menüsávban a twitter-csatornánkatwww.dallascowboys.com/news/article-DallasCowboysReport/Infographic-All-The-Info-To-Know-About-2013-Training-Camp/dd371dbc-417e-42a4-beb1-8378a9eb48b3
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Wirtschaftsteil
1 123
Azért a sérüléshullám még mindig nem hagy el minket. Támadófalban is sérült mindenki. Tavaly Suggsnak volt hasonló esete, csak ha jól emlékszem ő valami kosármeccs közben szakította el, és szerintem december végén már játszott. Egyenlőre azért nem a legnagyobb veszteség, de tőle is nagy szezont vártak a sémaváltás miatt is.
több mint 10 éve
Elszakadt az achillese, kihagyja a szezont.Erős első napos TC...
több mint 10 éve
mondjuk olyan sérüléshullám csak nem lesz, mint tavaly :\kristofCowboys 2012 third-round DE Tyrone Crawford was carted off the field on the first day of training camp Sunday with a potentially serious Achilles' injury.
Edzőtábor első nap, Crawford vsz IR. Megy ez...
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
több mint 10 éve
Ez mind igaz, de ez nem azt jelenti, hogy belőle is elit lesz, meg azt sem, hogy nem. Legyen az, adja Isten, hogy tévedjek. Én csak azt mondtam, hogy engem nem győzött meg, nekem valami hiányzik belőle...Welker sem szaggatott első idényében, nem?Legalább!Engem nagyon nem győzött meg a szőke herceg...Wong
Nekem a Denveré tűnik a legjobbnak... ha figyelembe vesszük Manning-et. Bár... van a rosterünkön egy Cole Beasley is (engem meggyőzött tavaly). Ha Tony-t megvédi a fal, akkor lesz kikből válogatni. 😊toxique
sőt, Amendola túl sem élte a TC-t...slowmotion
több mint 10 éve
Törölt felhasználó
mondjuk olyan sérüléshullám csak nem lesz, mint tavaly :\
több mint 10 éve
Na Ratliff és Bernadeau már sikeresen megsérült : "Both players sustained injuries Saturday during conditioning tests, when they injured their hamstrings during the pre-camp exercises."
több mint 10 éve
camp body. kell ahhoz, hogy a többi camp body is fair esélyt kapjon.Cowboys plan to sign former Eagles OT Demetress Bell, per Todd Archer at ESPN Dallas.ulpianusRemelem csak valami roster feltöltés mert ha komoly esélye van akkor RT-ben nagy szarban vagyunk.Blevi
több mint 10 éve
Welker sem szaggatott első idényében, nem?Legalább!Engem nagyon nem győzött meg a szőke herceg...Wong
Nekem a Denveré tűnik a legjobbnak... ha figyelembe vesszük Manning-et. Bár... van a rosterünkön egy Cole Beasley is (engem meggyőzött tavaly). Ha Tony-t megvédi a fal, akkor lesz kikből válogatni. 😊toxique
sőt, Amendola túl sem élte a TC-t...
több mint 10 éve
fogalmatlanabb mint anno Barron 😀Cowboys plan to sign former Eagles OT Demetress Bell, per Todd Archer at ESPN Dallas.ulpianusRemelem csak valami roster feltöltés mert ha komoly esélye van akkor RT-ben nagy szarban vagyunk.Blevi
több mint 10 éve
Legalább!Engem nagyon nem győzött meg a szőke herceg...
Nekem a Denveré tűnik a legjobbnak... ha figyelembe vesszük Manning-et. Bár... van a rosterünkön egy Cole Beasley is (engem meggyőzött tavaly). Ha Tony-t megvédi a fal, akkor lesz kikből válogatni. 😊toxique