NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 9 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Ehhez a meccshez kevesek voltunk nagyon, a Raiders most, főleg hazai pályán, jobb csapat nálunk,komplettebbek és az OL munkája fényévekkel előzi meg a miénkét. Megérdemelten nyertek, mert nem tudtunk futni és Siemian meg ehhez a szinthez kevés, rutintalan és néha a koncentrációja is ingadozik...

Végig látszott, hogy a Raiders a jobb csapat, ezért nem igazán értettem, hogy a bírók miért löktek még rajtuk egy nagyot a második félidőben, teljesen felesleges volt. Ha nem lett volna holding, akkor a vonal mellett két zebra megadott volna egy olyan elkapást, ahol kb. 30 centivel lépett ki a srác, aztán meg egy drive vége ment oda ajándékba. Nem ezen múlott és éppen ezért nem értettem, hogy miért gondolták, hogy kellett...

Remélem Wolfe tud majd játszani, bár sajnos kicsi esélyt látok rá, Talib nagyon kéne és Webster is, különben Brees csúfosan el fog minket rendezni, neki még futójáték se kell majd, ha így marad a secondary...
StormST
Talán azért mert úgy történt, ahogy ítéltek.
Tampa után nem véletlen van zászlóparánk, ezt is vezetjük 😉
Ès jó volt látni (nekem elhiheted, 52-0 Rams zakót is végignéztem egyenesben) hosszú viszongtakságos évek után hogyan nyomjuk le a Bajnokot.
Surda
Szerinted úgy történt, szerintem messze nem mindig, de azért az is vicces volt, amikor az amcsi kommentátorok percekig csak nyökögtek az egyik DPI-nál és próbálták találgatni, hogy mi a fene lehetett, amit láttak, a jónak látott elkapás meg a vicc kategória volt, még meg is beszélték, hogy "ugye szerinted is jó volt?", aztán még lassítás se kellett, hogy látni lehessen, mennyire kilépett...

Nem ezen múlt és tényleg megérdemelten vertetek bajnokot, találkozunk újra a 17. héten... 😉
StormST
Azért is nyökögtek, meg az elmaradt piroszaszlóért amit dobni kellett volna. Hidd el csak aima zaszló parám/paránk van 😀 nem gondolom hogy ezen ment el nektek, és ezt most qrva jó leíri: jobbak voltunk mint a Bajnok. 17. Én foyt.köv. Ritka levegőben talán Janónak is jobban megy 😀
Ez volt a mi nagy napunk és lesznek még bőven. De a Bajnokot lenyomni mindig nagy érzés. Raiders Bronc relációban meg különösen.
Ha nem tartanánk sokra benneteket akkor ez egy sima w, de ez egy W.
Találkozunk még.
Just Win Baby!
(Harag nincs 😉 )
Surda
Persze, hogy nincs harag, csak illik helyén kezelni a dolgokat, ennyi...

Szerintem én se írtam, hogy ezen ment el nekünk, sőt, ki is emeltem, hogy pont azért nem értem, hogy miért is volt, mert simán jobbak voltatok, ezért picit a kötözködést se értem, de biztos az eufória teszi...

Mondjuk az igaz, hogy az utóbbi két bajnoki címünk után mindig 2-szer vertünk titeket a következő szezonban, így biztos még nagyobb élmény lehet, hogy ötödik próbálkozásra sikerült egy bajnok Broncos-t megverni... 😛

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 9 éve
sirarcheer Denver Broncos Boise State Broncos 249 — Anti Voodoo Master
Ehhez a meccshez kevesek voltunk nagyon, a Raiders most, főleg hazai pályán, jobb csapat nálunk,komplettebbek és az OL munkája fényévekkel előzi meg a miénkét. Megérdemelten nyertek, mert nem tudtunk futni és Siemian meg ehhez a szinthez kevés, rutintalan és néha a koncentrációja is ingadozik...

Végig látszott, hogy a Raiders a jobb csapat, ezért nem igazán értettem, hogy a bírók miért löktek még rajtuk egy nagyot a második félidőben, teljesen felesleges volt. Ha nem lett volna holding, akkor a vonal mellett két zebra megadott volna egy olyan elkapást, ahol kb. 30 centivel lépett ki a srác, aztán meg egy drive vége ment oda ajándékba. Nem ezen múlott és éppen ezért nem értettem, hogy miért gondolták, hogy kellett...

Remélem Wolfe tud majd játszani, bár sajnos kicsi esélyt látok rá, Talib nagyon kéne és Webster is, különben Brees csúfosan el fog minket rendezni, neki még futójáték se kell majd, ha így marad a secondary...
StormST
Talán azért mert úgy történt, ahogy ítéltek.
Tampa után nem véletlen van zászlóparánk, ezt is vezetjük 😉
Ès jó volt látni (nekem elhiheted, 52-0 Rams zakót is végignéztem egyenesben) hosszú viszongtakságos évek után hogyan nyomjuk le a Bajnokot.
Surda
Szerinted úgy történt, szerintem messze nem mindig, de azért az is vicces volt, amikor az amcsi kommentátorok percekig csak nyökögtek az egyik DPI-nál és próbálták találgatni, hogy mi a fene lehetett, amit láttak, a jónak látott elkapás meg a vicc kategória volt, még meg is beszélték, hogy "ugye szerinted is jó volt?", aztán még lassítás se kellett, hogy látni lehessen, mennyire kilépett...

Nem ezen múlt és tényleg megérdemelten vertetek bajnokot, találkozunk újra a 17. héten... 😉
StormST
Azért is nyökögtek, meg az elmaradt piroszaszlóért amit dobni kellett volna. Hidd el csak aima zaszló parám/paránk van 😀 nem gondolom hogy ezen ment el nektek, és ezt most qrva jó leíri: jobbak voltunk mint a Bajnok. 17. Én foyt.köv. Ritka levegőben talán Janónak is jobban megy 😀
Ez volt a mi nagy napunk és lesznek még bőven. De a Bajnokot lenyomni mindig nagy érzés. Raiders Bronc relációban meg különösen.
Ha nem tartanánk sokra benneteket akkor ez egy sima w, de ez egy W.
Találkozunk még.
Just Win Baby!
(Harag nincs 😉 )
Surda
Ezt most minden nap le fogod ide írni?
Saját topikotokban nincs hely?

I wanna' that ring again!

több mint 9 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 324

Black_Adder Denver Broncos 9 496
Wolfe hajszálrepedést szenvedett az alkarjában, valszeg a byeweek után tud visszatérni.
Általános Doktor
Megerősítve, nem kell műteni. Visszatérésre még nincs semmi mondás (én legalábbis nem találtam), de nem olyan súlyos, mint Fowler (ő 5 hetet hagyott ki).
Ez alapján bye week utánban lehet reménykedni.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 9 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Ehhez a meccshez kevesek voltunk nagyon, a Raiders most, főleg hazai pályán, jobb csapat nálunk,komplettebbek és az OL munkája fényévekkel előzi meg a miénkét. Megérdemelten nyertek, mert nem tudtunk futni és Siemian meg ehhez a szinthez kevés, rutintalan és néha a koncentrációja is ingadozik...

Végig látszott, hogy a Raiders a jobb csapat, ezért nem igazán értettem, hogy a bírók miért löktek még rajtuk egy nagyot a második félidőben, teljesen felesleges volt. Ha nem lett volna holding, akkor a vonal mellett két zebra megadott volna egy olyan elkapást, ahol kb. 30 centivel lépett ki a srác, aztán meg egy drive vége ment oda ajándékba. Nem ezen múlott és éppen ezért nem értettem, hogy miért gondolták, hogy kellett...

Remélem Wolfe tud majd játszani, bár sajnos kicsi esélyt látok rá, Talib nagyon kéne és Webster is, különben Brees csúfosan el fog minket rendezni, neki még futójáték se kell majd, ha így marad a secondary...
StormST
Talán azért mert úgy történt, ahogy ítéltek.
Tampa után nem véletlen van zászlóparánk, ezt is vezetjük 😉
Ès jó volt látni (nekem elhiheted, 52-0 Rams zakót is végignéztem egyenesben) hosszú viszongtakságos évek után hogyan nyomjuk le a Bajnokot.
Surda
Szerinted úgy történt, szerintem messze nem mindig, de azért az is vicces volt, amikor az amcsi kommentátorok percekig csak nyökögtek az egyik DPI-nál és próbálták találgatni, hogy mi a fene lehetett, amit láttak, a jónak látott elkapás meg a vicc kategória volt, még meg is beszélték, hogy "ugye szerinted is jó volt?", aztán még lassítás se kellett, hogy látni lehessen, mennyire kilépett...

Nem ezen múlt és tényleg megérdemelten vertetek bajnokot, találkozunk újra a 17. héten... 😉

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 9 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 324
Wolfe hajszálrepedést szenvedett az alkarjában, valszeg a byeweek után tud visszatérni.

Az eddig sem túl acélos futás elleni védekezésünk újabb pofont kapott ezzel...

A szenteket ettől függetlenül ütni kell, a bye után lesz még pár meleg meccs, nem fér bele szvsz egy újabb L.
Általános Doktor
Szia Doki! 😊
Csak pávázom egyet nálad 😉
Igazából tartottam ettől a meccstől, de kár volt.
Sok szerencsét neked/ nektek.
több mint 9 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 324
Ehhez a meccshez kevesek voltunk nagyon, a Raiders most, főleg hazai pályán, jobb csapat nálunk,komplettebbek és az OL munkája fényévekkel előzi meg a miénkét. Megérdemelten nyertek, mert nem tudtunk futni és Siemian meg ehhez a szinthez kevés, rutintalan és néha a koncentrációja is ingadozik...

Végig látszott, hogy a Raiders a jobb csapat, ezért nem igazán értettem, hogy a bírók miért löktek még rajtuk egy nagyot a második félidőben, teljesen felesleges volt. Ha nem lett volna holding, akkor a vonal mellett két zebra megadott volna egy olyan elkapást, ahol kb. 30 centivel lépett ki a srác, aztán meg egy drive vége ment oda ajándékba. Nem ezen múlott és éppen ezért nem értettem, hogy miért gondolták, hogy kellett...

Remélem Wolfe tud majd játszani, bár sajnos kicsi esélyt látok rá, Talib nagyon kéne és Webster is, különben Brees csúfosan el fog minket rendezni, neki még futójáték se kell majd, ha így marad a secondary...
StormST
Talán azért mert úgy történt, ahogy ítéltek.
Tampa után nem véletlen van zászlóparánk, ezt is vezetjük 😉
Ès jó volt látni (nekem elhiheted, 52-0 Rams zakót is végignéztem egyenesben) hosszú viszongtakságos évek után hogyan nyomjuk le a Bajnokot.
több mint 9 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
a futás védelem katasztrófa, akkor és úgy futottak át rajtunk amikor akartak. És nem csak Wolfe kiesése után, de előtte is.
peterk2005
és nem is csak ezen a meccsen. Egy ideje már voltak erre utaló jelek, ezért is írtam pár hete, hogy Crick a leggyengébb láncszem a kezdőben. Egyébként nem tape alapján, csak az alapján, hogy ő a változás a DL-ban, ami tavaly dominált, idén meg akár a szita, futás ellen. Persze ma jópár missed tackle-lel is rásegítettünk erre. Ez van. Gotsisnak esetleg Kilgonak a menetrendben írtaknál korábban fel kell nőniük a kezdőhöz, vagy Phillipsnek ki kell találnia valamit, különben WC helyért fogunk küzdeni, nem div győzelemért.
...De ez legyen a legrosszabb évünk...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 9 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Enyém a konteo, de az esti meccs eredményétől függetlenül még tartom😊
Pari
Helyes, minden magára egy kicsit is adó konteo ignorálja a tényeket

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 9 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 665 — Rise My Nation!
Ennyi sérültet a mi védelmünk se bír el. Talib, Webster, Marshall, Wolfe, 3 kezdő meg egy olcsan csere akinek más sérülése miatt előre kellett volna lépnie. Főleg Roby rossz napja miatt. De nem itt kezdődnek a bajok.
CJ nélkül nincs futójáték, futójáték nélkül az O a tavalyit is alulmúlja, legfeljebb kevesebbet adjuk el.
Így aztán az ellenfél előnybe kerül, a futás elleni védelmünk meg tragédia. Ha Wolfe hosszabb időre kidől lejjebb kell adni a várakozásainkat. >6os átlaggal futnak ellenünk.

Alapvetően 2 momentum volt ahol fordulhatott volna a szerencse. Sanders majdnem elkapása és Ward majdnem INTje. Egyikből se mi jöttünk ki jól.

Ilyen apróságok még, hogy mi a répáért kell a Kickoffot kihozni az EZ-ből. Sosem jutunk el vele 25-ig.
Hogy megint minősíthetetlenül kezdjük a meccset. 4 3&out, a védelem is rendre gyengélkedik az elsőben
A Booker hypeot se ezen a héten értettem meg...
kb 40 percet volt fenn a védelmünk
Bírókkal nem foglalkoznék mert nem elegáns, abban se vagyok biztos h lenne-r rá okunk, csak azért említem meg, mert volt aki előre ekönyvelte hogy csalni fogunk és hogy világ méretű összeesküvés van az Oakland ellen a Broncos javára. Na én ezt biztos nem láttam így. Ja és senkit nem ütöttünk ki, (mondjuk igazából az első hét óta), úgy tűnik a tényként kezelt bounty system se elég motiváló...

Összességében a Raiders jobban játszott, megérdemelten nyert.

Jövőhéten se lesz sokkal könnyebb, azok a meccsek ahol papíron az offense-nek van könnyebb dolga, na azokat bukjuk el...
Black_Adder
Enyém a konteo, de az esti meccs eredményétől függetlenül még tartom😊

Szerkesztette: Pari
több mint 9 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 304 — The only discipline that lasts, is self discipline
A Raiders jobb volt a játék minden fázisában. Spec team, védelem, offense. Mindhárom fázisban gyengébb játék és rossz döntések is voltak, Bibbs 3-szor hozta ki az EZ-ból a kickoffot, úgy, hogy abból kettő teljesen reménytelen volt, már amikor elindult. 1 még oké, de 3 egymás után elfogadhatatlan. A punt versenyt is a Raiders nyerte, ők odaszögeztek minket az EZ környékére (ebből 1 esetben nem értettem miért kell 3 yardon fair catchelni, de sokszor sok mindent nem értek), de még amikor megállítottuk őket 3&out-al, akkor is 25-re küldtek minket vissza. Nálunk egyetlen punt se sikerült átlag fölött, 3&out-oknál stabilan jöttek a rövid yardos kiindulópontok.

A defense hosszú idők óta a legrosszabb meccsét játszotta. Az első félidőben a Raiders összesen 1-szer puntolt, a futás védelem katasztrófa, akkor és úgy futottak át rajtunk amikor akartak. És nem csak Wolfe kiesése után, de előtte is. Ennyi elrontott tackle-t nem emlékszem mikor láttam utoljára a defense-től, teljesen karakter-idegen volt ez is. Carr-nak meg sem kellett erőltetnie magát, másfél negyed után játszhatták a biztonsági passzjátékot, 2mp-es playeket, mert úgy is kényelmesen haladtak.

Az offense meg valóban, ha nem megy a futás, akkor rosszabbul fest, mint tavaly. Teljes reménytelenség. Abból, amit Siemiannak engedünk (vagy amire képes) ennél több nem jön össze. Annyit érünk el, hogy minden meccset elfogadható stattal zár, mert nem döb INT-et, de ha nulla haladás, nulla eredményesség az ára, akkor tök mindegy. Pedig ez a Raiders defense kifejezetten sebezhető, csak mi nem tudtunk ellenük semmit sem csinálni. Ha jövő héten a Saints ellen is ilyen szenvedés lesz, akkor nyugodtan lehet nyomni a pánik gombot.

Denverben azért más lesz, és ha ott nyerni sikerül, akkor meccsnull, szóval azért tragédia nincs, a div győzelem nem ment még el (a Chiefs-től nem tartok, fognak ők még meccseket eldobni). De most nem jó a helyzet. Jobb lenne most bye-re menni, mert a Saints is kemény falat lesz ennyi sérülttel. pedig arra a meccs-re most nagy szükség lenne.. Ez van. Jobban kell játszani.

Szerkesztette: peterk2005

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 792 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Hát ez elég sima volt....
Lassan már inkább hátrafelé kellene nézegetni, bár még van 2 meccses előny a Wild cardra haj bandák előtt. A Miami, Bills, Colts hármas előtt azért illene megtartani...

több mint 9 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 173 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Wolfe hajszálrepedést szenvedett az alkarjában, valszeg a byeweek után tud visszatérni.

Az eddig sem túl acélos futás elleni védekezésünk újabb pofont kapott ezzel...

A szenteket ettől függetlenül ütni kell, a bye után lesz még pár meleg meccs, nem fér bele szvsz egy újabb L.

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 9 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 868 — The Mathematician
nem néztem élőben, és nem tudom hogy akarom-e felvételről

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 533 — "Montoya por favor!"
Benne volt a bukó a sok sérülttel, fel kell szívni magunkat.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Ehhez a meccshez kevesek voltunk nagyon, a Raiders most, főleg hazai pályán, jobb csapat nálunk,komplettebbek és az OL munkája fényévekkel előzi meg a miénkét. Megérdemelten nyertek, mert nem tudtunk futni és Siemian meg ehhez a szinthez kevés, rutintalan és néha a koncentrációja is ingadozik...

Végig látszott, hogy a Raiders a jobb csapat, ezért nem igazán értettem, hogy a bírók miért löktek még rajtuk egy nagyot a második félidőben, teljesen felesleges volt. Ha nem lett volna holding, akkor a vonal mellett két zebra megadott volna egy olyan elkapást, ahol kb. 30 centivel lépett ki a srác, aztán meg egy drive vége ment oda ajándékba. Nem ezen múlott és éppen ezért nem értettem, hogy miért gondolták, hogy kellett...

Remélem Wolfe tud majd játszani, bár sajnos kicsi esélyt látok rá, Talib nagyon kéne és Webster is, különben Brees csúfosan el fog minket rendezni, neki még futójáték se kell majd, ha így marad a secondary...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 9 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Ennyi sérültet a mi védelmünk se bír el. Talib, Webster, Marshall, Wolfe, 3 kezdő meg egy olcsan csere akinek más sérülése miatt előre kellett volna lépnie. Főleg Roby rossz napja miatt. De nem itt kezdődnek a bajok.
CJ nélkül nincs futójáték, futójáték nélkül az O a tavalyit is alulmúlja, legfeljebb kevesebbet adjuk el.
Így aztán az ellenfél előnybe kerül, a futás elleni védelmünk meg tragédia. Ha Wolfe hosszabb időre kidől lejjebb kell adni a várakozásainkat. >6os átlaggal futnak ellenünk.

Alapvetően 2 momentum volt ahol fordulhatott volna a szerencse. Sanders majdnem elkapása és Ward majdnem INTje. Egyikből se mi jöttünk ki jól.

Ilyen apróságok még, hogy mi a répáért kell a Kickoffot kihozni az EZ-ből. Sosem jutunk el vele 25-ig.
Hogy megint minősíthetetlenül kezdjük a meccset. 4 3&out, a védelem is rendre gyengélkedik az elsőben
A Booker hypeot se ezen a héten értettem meg...
kb 40 percet volt fenn a védelmünk
Bírókkal nem foglalkoznék mert nem elegáns, abban se vagyok biztos h lenne-r rá okunk, csak azért említem meg, mert volt aki előre ekönyvelte hogy csalni fogunk és hogy világ méretű összeesküvés van az Oakland ellen a Broncos javára. Na én ezt biztos nem láttam így. Ja és senkit nem ütöttünk ki, (mondjuk igazából az első hét óta), úgy tűnik a tényként kezelt bounty system se elég motiváló...

Összességében a Raiders jobban játszott, megérdemelten nyert.

Jövőhéten se lesz sokkal könnyebb, azok a meccsek ahol papíron az offense-nek van könnyebb dolga, na azokat bukjuk el...

Szerkesztette: Black_Adder

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 9 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 533 — "Montoya por favor!"
Ha jól emlékszem a 15 pontot nem is mi, hanem a Raiders szerezte, mi annyit se
peterk2005
15-12 lett akkor

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 304 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ha jól emlékszem a 15 pontot nem is mi, hanem a Raiders szerezte, mi annyit se. Az egy nagyon fura meccs volt, a Raiders gyak. nem tudott haladni, mi meg levegőben egész szépen, de vagy 4 vagy 5 labdavesztésünk is volt, semmiből nem jött össze a pont. (Mint a Chargers elleni utolsó meccs első félidejében).

Most nem hiszem, hogy a Raiders off ennyire töketlen lenne, Carr nagyon jó, elkapói is bőven vannak. Viszont náluk meg a defense ellen lehet haladni. Siemiannak és Bookernek oda kéne tennie magát. És most nem kéne 3-4 labdát elveszteni 😊 Ha lehet, akkor egyet se.

Szerkesztette: peterk2005

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 533 — "Montoya por favor!"
nem hiszem hogy nyerünk sajnos, de a D# összehozatja, mint mindig. Az fontos hogy ha eljutunk a RZ-ba akkor legyenek TD-k is, tavaly úgy kaptunk ki egyszer ellenük, hogy 15 pontot szereztünk azthiszem. GO BRONCOS!!!

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 868 — The Mathematician
továbbra sem tudom hogy fent maradjak-e a meccs miatt 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Rég bírt már ekkora téttel a Broncos@Raiders rangadó. Legutóbb 2011-ben lehetett volna, ha úgy hozza a sorsolás, hogy a végén játsszunk, viszont helyette az első héten kikaptunk besztcsensszel, aztán a visszavágón 2-5-tel álltunk és még nem sejtettük, hogy egy 6-0-s rohammal csatlakozunk az öldöklő küzdelemért az AFCW legkevésbé rossz csapata címéért.

A mostani meccs viszont MOST tűnik úgy, hogy akár a div győzelemről is hivatott lehet dönteni. Két 6-2-es csapat, ahol ráadásul a vesztes, a várakozások szerint nem a 2. hanem a 3. helyre csúszik nyugaton.

Akinek ennek ellenére problémája lenne a ráhangolódással, itt egy újra felfedezett videó, volt már a csevegőben és a Denver Poston is, eléggé adja.
 www.youtube.com/watch?v=O7lAbpj3kxg

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 9 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
hivatalos, webster se öltözik be estére.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 9 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Taurean Nixon CB az aktív keretben, John Philips TE lapát. Hm. Utóbbi palit bírtam, talán több lehetőséget is kaphatott volna. Bár lehet edzésen eljátszotta.
Zalán
Ezt én jó jelnek veszem, azt jelenti h a staff bízik az új srácban (és Webster sem fog játszani hétvégén).
Általános Doktor
Websterrel mi a gond? Elèg nagy játékokat csinàl a ST-ben.
Zalán
lesérült a Bolts ellen

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 9 éve
Zalán Denver Broncos 4 983 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Taurean Nixon CB az aktív keretben, John Philips TE lapát. Hm. Utóbbi palit bírtam, talán több lehetőséget is kaphatott volna. Bár lehet edzésen eljátszotta.
Zalán
Ezt én jó jelnek veszem, azt jelenti h a staff bízik az új srácban (és Webster sem fog játszani hétvégén).
Általános Doktor
Websterrel mi a gond? Elèg nagy játékokat csinàl a ST-ben.

"I love this sport. I hate this sport."