Indianapolis Colts

50 feliratkozó

több mint 3 éve
Baba Yaga Indianapolis Colts Ole Miss Rebels 849
Valószínűleg az idei szezon miatt túlestem a ló túloldalára, de én most egy jó darabig nagyon szkeptikus leszek a csapat jövőjével kapcsolatban. Mikor Grigsont és Paganot elküldték, akkor inkább megkönnyebbültem, mert igazából mindenki tudta hogy nem elég jók. Még akkor sem voltunk elégedettek amikor konfdöntőt játszott a csapat, mert a keretet rosszul építették fel, és rendszeresen Lucknak kellett szuperhősként játszania hogy nyerhessen a csapat. Ehhez képest Ballard és Reich is felüdülés volt, mindketten kompetensebbnek tűntek az elődjeiknél. Ballard szépen építette a keretet, Reich alatt volt tartása a csapatnak, nem volt jellemző hogy agyonvernének.
Már 2020-ban elkezdődtek a gondok, volt pár fejvakarós meccsközbeni döntés, meg akkor is voltak arcpirító hibák, de az még egy erős csapat volt. Onnantól viszont hiába lett papíron jobb a roster (legalábbis a védelem), az eredmények nem jöttek.
Szóval nekem elég nagy csalódás, hogy a kezdeti sikeres építkezés után ez lett a vége, és semmi garancia nincs rá hogy a következő rezsim egy fikarcnyival is jobb lenne. Az új vezetődzőnek (és remélhetőleg GM-nek) jövő szeptemberig könnyű dolga lesz etetni a médiát, mert addig nem derül ki hogy mit tudnak. Addig mondhatnak okosakat meg bölcselkedhetnek, viszont nekünk gőzünk nem lesz arról hogy ezzel mire mennek.
Amíg itt nem lesz legalább egy csoportgyőzelem, meg normális irányító, én nem fogok felülni a bandwagonra.
több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 970 — Így remélem megfelelek nektek.....
Csak azt ne csináljuk, hogy még mindig a QB-ra vagyunk az SB-től, és újra próbáljuk az egészet a jelenlegi rosterrel...
Borbinho
Hát pedig mást nem nagyon tudunk, mert ha új QB-t húzunk, akkor pickünk sem lesz, és lecserélni egy rostert minimum 2-3 év. Igazából ha nem húzunk irányítót, akkor se tudjuk a rostert lecserélni 2-3 évnél rövidebb idő alatt.

Én egy olyan irányítót szeretnék jövőre látni, akiben legalább bízhatok - ha vakon is, ha csak 1 évig is 😊 -, hogy lesz belőle valami. Ez jelenleg minden vágyam, a többi csak utána fog érdekelni.
peterk2005 udvari bolond
Hozzátok el Minshewt 😛 😉
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 511 — The only discipline that lasts, is self discipline
Csak azt ne csináljuk, hogy még mindig a QB-ra vagyunk az SB-től, és újra próbáljuk az egészet a jelenlegi rosterrel...
Borbinho
Hát pedig mást nem nagyon tudunk, mert ha új QB-t húzunk, akkor pickünk sem lesz, és lecserélni egy rostert minimum 2-3 év. Igazából ha nem húzunk irányítót, akkor se tudjuk a rostert lecserélni 2-3 évnél rövidebb idő alatt.

Én egy olyan irányítót szeretnék jövőre látni, akiben legalább bízhatok - ha vakon is, ha csak 1 évig is 😊 -, hogy lesz belőle valami. Ez jelenleg minden vágyam, a többi csak utána fog érdekelni.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
uatu Indianapolis Colts 1 051 — uatu@freemail.hu
Tegnap láttam twitteren ezt az ámokfutást:
2023as szezonban csere ARodért, aki addigra kiég
2024es szezonban Stafford lesz a QB, aki már ki van égve
2025ös szezonban pedig elhozzuk Bradyt, aki nálunk már tényleg ki fog égni 😀
Borbinho
Már így sem tudjuk lemosni magunkról a QB temető jelzőt, nem kéne fokozni. Rogersnek tavaly örültem volna, már nem. Stafford még Rivers helyett jöhetett volna. A TBtől meg kiráz a hideg, pedig "déli" csapat vagyunk.
több mint 3 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 534 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Nyugalom, megvan a megoldás a QB kérdésre a sorminta követésére

zacknorb
Inkább Rodgers jöjjön, ő öregebb és drágább is lenne, plusz félek, hogy Carr esetleg nem játszana egyből ultra fosul
Farky
Tegnap láttam twitteren ezt az ámokfutást:
2023as szezonban csere ARodért, aki addigra kiég
2024es szezonban Stafford lesz a QB, aki már ki van égve
2025ös szezonban pedig elhozzuk Bradyt, aki nálunk már tényleg ki fog égni 😀

Amúgy egy veterán igazolást + 1 rookiet még el tudnék fogadni, sőt talán az lenne a legjobb (bár én nem nagyon hiszek a rookie QB-k padoztatásában, legalábbis korai picknél).

Csak azt ne csináljuk, hogy még mindig a QB-ra vagyunk az SB-től, és újra próbáljuk az egészet a jelenlegi rosterrel...

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 841 — Colts Fan
Carr lenne idehozni.
több mint 3 éve
Farky Indianapolis Colts 8 501 — ℧
Nyugalom, megvan a megoldás a QB kérdésre a sorminta követésére

zacknorb
Inkább Rodgers jöjjön, ő öregebb és drágább is lenne, plusz félek, hogy Carr esetleg nem játszana egyből ultra fosul

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 3 éve
Farky Indianapolis Colts 8 501 — ℧
Én megyek Bills szurkolónak: 1-2 éven belül SB-t nyernek, mint anno a Colts aztán őket is tönkrebassza a karmám 😀

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 3 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 534 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Ha ennyi év balfaszkodás után végre nem próbálunk meg QBt húzni ezzel a pickkel, elmehetnek a fenébe.
Fel lehet égetni az egész rostert, és belevágni egy új projectba.
Egy valami érdekel, hogy HA lesz GM csere, Dodds esélyes lesz e.
Tony Adams
Lehet gyerekes, vagy komolytalan hozzáállás, és senkit nem érdekel, de én megfogadtam pár hónapja, hogy ha marad Ballard, hozunk egy veterán QBt (Carr, JimmyG és társaik) és nem draftolunk QB-t az első 2 napon, akkor részemről ennyi volt, és megyek KC fannak | (mielőtt le divatozna valaki, 5+ évet lenyomtam velük online madden ligákban anno, a Tamba Hali/Justin Houston/Derrick Johnson/Eric Berry féle védelem + Jamaal Charles miatt IRL is az egyik kedvenceim voltak az AFC-ből akkoriban, azóta kb még inkább szimpatikusak Reiddel, Mahomessal, stb) |

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 841 — Colts Fan
Ha ennyi év balfaszkodás után végre nem próbálunk meg QBt húzni ezzel a pickkel, elmehetnek a fenébe.
Fel lehet égetni az egész rostert, és belevágni egy új projectba.
Egy valami érdekel, hogy HA lesz GM csere, Dodds esélyes lesz e.
több mint 3 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 21 872 — Kinek mit intézett a kormánya
Nyugalom, megvan a megoldás a QB kérdésre a sorminta követésére

Poloska vagyok.
több mint 3 éve
uatu Indianapolis Colts 1 051 — uatu@freemail.hu
A 2. Foles int után nyugodt szívvel feküdtem le aludni. Ahogy látom jól tettem.
uatu
Hűha, respect hogy fel tudsz kelni vagy fent tudsz maradni ilyen tétnélküli meccsekre 😀
bobi0092
Felkeltett a gyerek.
Amúgy a pick miatt aggódtam inkább, azért néztem bele. Ha véletlenül Foles megtáltosodik és/vagy a Chargers nagyon chokkerkedik és nyerünk, akkor morcosabb lettem volna.
több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 841 — Colts Fan
több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 841 — Colts Fan
Sírok geccci. 😀😀😀

több mint 3 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 654
A 2. Foles int után nyugodt szívvel feküdtem le aludni. Ahogy látom jól tettem.
uatu
Hűha, respect hogy fel tudsz kelni vagy fent tudsz maradni ilyen tétnélküli meccsekre 😀
több mint 3 éve
uatu Indianapolis Colts 1 051 — uatu@freemail.hu
A 2. Foles int után nyugodt szívvel feküdtem le aludni. Ahogy látom jól tettem.

Szerkesztette: uatu
több mint 3 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 451 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Vajon ma mekkora előnyről kapunk ki?
uatu
Ma jön a Foles magic, hogy nehogy véletlenül is elől draftoljunk.
Tony Adams
Emiatt nem aggódnék. Olyan "jó" eddig, mint nálunk volt 2019-ben...
több mint 3 éve
Farky Indianapolis Colts 8 501 — ℧
Hajrá Chargers!

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 841 — Colts Fan
Vajon ma mekkora előnyről kapunk ki?
uatu
Ma jön a Foles magic, hogy nehogy véletlenül is elől draftoljunk.
több mint 3 éve
uatu Indianapolis Colts 1 051 — uatu@freemail.hu
Vajon ma mekkora előnyről kapunk ki?
több mint 3 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Zsinórban második éve marad le hivatalosan a Colts a playoffról egy Jags W miatt.


iktriad
Nem, azért, mert egy okádék szar, amit hétről hétre leteszünk az asztalra. 😊
több mint 3 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 451 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Zsinórban második éve marad le hivatalosan a Colts a playoffról egy Jags W miatt.



Szerkesztette: iktriad
több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 841 — Colts Fan
Egy tucatszor befürdött QBt megnézünk, hogy jó e a mi rendszerünkbe jövőre .
Majd jönni fog egy új HC,új OC, akik nem ezt a rendszert futtatják, és ugyanúgy nem tudjuk használni Folest.
Ez számomra egy újabb Irsay döntésnek tűnik.
több mint 3 éve
uatu Indianapolis Colts 1 051 — uatu@freemail.hu
Inkább arról szólhat ez, hogy megnézzük, hogy csere irányítónak van-e még benne potenciál. Szerintem nem. Erhlingert eretleg meg lehet tartani nyárra, de mindenképpen legalább 2 újonc kell az első körösön kívül.
több mint 3 éve
Baba Yaga Indianapolis Colts Ole Miss Rebels 849
Én attól nem tartok hogy Foles "elrontja" a draftunkat. Szezon közben ő volt a harmadik számú irányítónk, mikor Ryan sérült volt akkor is Ehlinger állt be helyette. Láttuk hogy Ehlingerrel mire mentünk, hát nem valószínű hogy Foles fogja felgyújtani a pályát. Nem tudom pontosan mi van Ryan szerződésében, de ha lesérül akkor elvileg sok garantáltat kell fizetni, így meg nem valószínű.
Folesról egyébként az rémlik edzőtáboros megfigyelések alapján hogy kb annyira se mobilis mint Ryan. Gyorsan repül az idő, már több mint 10 éve draftolta őt az Eagles.