Kansas City Chiefs

28 feliratkozó

több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 814 — SuperLOL
Richarson jobb pass blokkban de csak módjával. Azért jobb, mert O'Callaghan a sérülése óta még lassabb lett sztem. Richardsonnak nem ilyen nehéz a lába, bár lehetne fürgébb, de nem egy első körös prospect volt. Viszont néha sztem túl hamar szembefordul a védővel, mert nem bírja a tempót, vagy ellépi. Ez meg ugye elvileg tilos a falban, nem véletlenül. 😛 Szóval neki gyakorolnia kell még sokat.

Két dolgon jöhet be nekünk a meglepetés győzelem, vagy a mindig lutri ST-mel együtt három.
1. Ha a DL továbbra is felülmúlja saját magát, vagy lassan mondhatni tavalyi saját magát. Ez meghatározó, mert így hogy van NT, megy Dorseyéknak is, de Gilberrynek pass rushoz Nickelben nagyon nem mindegy például, ő izomból egyedül nem jut át, ha az NT duoble team nem kemény harc.
Ha viszont megy, akkor látható, hogy Hali tarthatatlan. Mert ő jó pas rusher, de legfőbb erénye, hogy nem áll le soha. Bármennyi snaphez odaáll, külön figyelni kell rá, mert inkább összeesik, minthogy jelezné. Viszont ez jó sokára érkezik el. És egyfolytában hajt, nincs szünet. Egyszerűen felőrli ellenfeleit. Ezért fontos, hogy ne lehessen az ami tavaly, hogy rá tszik a FB, LG vagy vmi frissebb ember blokkját, ha az OT fárad idegileg és testileg. Mert fárasztó ilyen fanatikus védővel szemben szellemileg is végig teljesíteni.
Tehát ha a DLtől nem jut extra védő rá minden negyedik playben, akkor villogni fog idővel megint. És nálunk ez a pass rush alapja. Hali a motor.

2. a futás. Thomas Jones és J. Charles csúcsformában vannak. Ha ez így folytatódik, ahogy eddig, az komoly gondot okozhat az Indianapolis védőinek. Ha nem akkor gond lesz passznál is. Itt nincs mit elemezni. Vagy a fal tudja tolni a Colts védőket vagy nem. A HBken nem múlik remélem semmi, egyikük csak jó formában lesz. Lilja biznyothat, kellene is, Waters jó lesz, WEigmann is. Igazából Albert annyira jó, hogy ha futásnál nagyon kell a yard storng sideon, át szokott néha állni oda. Nem véletlen volt Guard prospect anno, méghozzá előkelő prospect. LOT poszton sztem nem sokan tudnak olyan run blokkot, mint ő.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
ehh Kansas City Chiefs 1 943 — Chiefs fan
tyson jackson újra edzésben
bár egyáltalán nem biztos a játéka vasárnap
véleményem szerint inkább pihenjen egy hetet és térjen vissza a texans ellen teljesen egészségesen (ha most nem lesz az), mint a colts ellen rásérüljön, 1. nem mi vagyunk az esélyesebbek, 2. a colts impotens (és sérülésektől sújtott) futójátéka ellen a hiányában sem kellene megizzadnia a védőfalunknak, smith meg elkapja úgyis az o-line tökét
😊
és o'callaghan is újra edzésben, na ő remélem nem kezd, richardson-nak elég jól megy a játék és futásblokkolásban is helyt állt (azért o'callaghan elvileg abban az erős), ellenben o'callaghan-t háromszor megkerüli mathis mire az egyet pislog, richardson jobb passz blokkban
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 814 — SuperLOL
Még egy érdekesség. Peyton Manning ugyebár a Tennessee egyetemről jött, ahol Berry is befutott. És Berry azt mondta, hogy találkozott is Manningel, amikor az visszament a suliba a fiatalokat megnyerni a sportnak. Játszottak is 7-7 elleni meccsen, és rendkívüli sportembernek ismerte meg.
Ettől még szeretné persze elkapni egy dobását holnap ő is. 😛


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 814 — SuperLOL
A Colts elenni meccsen lesznek személyes kötôdések pro és kontra.
De Lilja mint adok kapok csere guard esete talán nem közhelyes. Most etkintsünk el attól hogy bűnbak volt vagy nem Ryan Lilja.
Szóval anno a Chiefs undraftolta (UDFAként igazoltuk 2004-ben), innen került P. Manning elé, és most jött vissza. Ami érdekes lehet esetleg, az az hogy Lilja igazából Kansas Cityben született, tehát így duplán hazajött.
Most bizonyíthat mindenkinek.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 814 — SuperLOL
return TD lehet Arenas lesz inkább. Persze ez sem kisebb feltételes mód. Csak KR ne legyen csak egy. 😛 Na jó, kettô, egy Fg-t kaphatunk. 😀

De én abban (is) bízom, hogy punt háború lesz, de abban nem, hogy ezek 70 yardos puntok lesznek a Colts részérôl. Mert ha megállítjuk a driveot FG távon kívľl, akkor sem hinném, hogy mindig félpályáig menni fog, ahol ugye hosszú punt return táv lehetne.
Na tehát akkor viszont a rövid puntokat Arenas hordja vissza. Meg igazából a nagyon hosszú puntot kivéve Arenas a PR.

De ez logikus is, ha megnézed a két játékost. Én anno draft után is ezt jósoltam, hogy Dexter=KR, Arenas=PR, de Haley-ék megtoldották a hosszabb PR-t Dexternek. Ezért ôk az edzôk, és nem énbutaságom.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
ThundersNFL a Paraszt New England Patriots 13 846 — !SuPeR6BoWL!
Dexternek eltudnék képzelni egy kickoff return vagy punt return TD-t majd pedig egy olyat, hogy a Indy 35 yardosánál álltok és ez következik:


The snap, M. Cassel short middle pass to McCluster!
McCluster catch the ball and run into TOUCHDOWN!!!!!!! 😀 :cool: :cool:

Szép álom!

U.i: Az angolom nagyon hulladék, bocsika érte

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 814 — SuperLOL
Dexter McCluster remélem játszik és szerez TD-t :cool:ThundersNFL
Bowe a nagy fegyver csak Matyibácsi baszik passzolni 😊eaglesmcnabb
Igazából idén Moeaki a fő fegyver. És Dexter is bontogatja szárnyait. muszáj nekünk ezt a sok célpontos játékot játszani, mert nem egy klasszis HOF ekapó van és sok közepes. Hanem van pár igen jó célpont. Érdemes erre játszani, ezt kihasználni sztem. Bár Bowe valóban, ha mondjuk a vicc kedvéért a másik csapatban játszana, akkor P. Manningel nagy páros lehetnének valószínűleg, de ez mindegy. Matt van nekünk egyelőre.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 814 — SuperLOL
Dexter McCluster remélem játszik és szerez TD-t :cool:ThundersNFL
Játszani játszik. Nagyon meglepődnék, ha nem így volna.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 448 — TODDHERREMANS79
Dexter McCluster remélem játszik és szerez TD-t :cool:ThundersNFL
Bowe a nagy fegyver csak Matyibácsi baszik passzolni 😊

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 13 éve
ThundersNFL a Paraszt New England Patriots 13 846 — !SuPeR6BoWL!
Dexter McCluster remélem játszik és szerez TD-t :cool:

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 13 éve
ehh Kansas City Chiefs 1 943 — Chiefs fan
a szokásos értékelés:
http://www.arrowheadpride.com/2010/10/5/1732779/kansas-city-chiefs-front-seven-evaluation-nfl-week-three

azért még mindig ron edwards kellemes meglepetés, meg úgy a dline


és hát igen...mays
😊
több mint 13 éve
ehh Kansas City Chiefs 1 943 — Chiefs fan
a reggel megjelenő sztársportban a Chiefs lesz a heti NFL témaHöri
wow
majd valaki scannerelje be
😊
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
a reggel megjelenő sztársportban a Chiefs lesz a heti NFL téma

több mint 13 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 361
Ezen a héten bye weekesek vagyunk, úgyhogy kötelességemnek érzem megnézni mit tudtok a Colts ellen. Sok sikert, szimpatikus csapat a Chiefs.
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 814 — SuperLOL
Ez a kemény, hogy egyvalamiben ha egy WR vezet vagy akármilyen poszton, már nagy dolog, de hogy mindenben?ulpianus
Van ilyen WR, úgy hívják hogy Jerry Rice. 😉

De tényleg nagyon durva Gonzo, érzékeltetni a dolgot elég annyi, hogy most a Chargers meccsen elérte Gates az 500-adik elkapását, és külön összeállítás ment róla a közvetítésben hogy ez milyen sok, blabla, meg azért tényleg ő is itt van már emberemlékezet óta. És akkor ez még mindig csak a fele Tony számának...Döme
Jerry Rice egyébként pont olyan alázattal viseltetik a játék iránt, mint Gonzo. Mindketten nagy példaképek. De gy érdekesség kettejükrôl. Emlékszem amikor Gonzo átvette a legtöbb Pro Bowl TD rekordot Ricetôl, akkor Jerry lenyilatkozta, hogy Gonzalez óriási játékos, és nagy dolog, hogy ilyen ember volt képes megdönteni a rekordját, büszke rá. Halkan teszem hozzá, hogy egy Peyton Manning nevľ úr dobta azt passzt. Ha a gigászok összejönnek ugye. 😊


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Zsoca Atlanta Falcons 769 — next time, maybe...
Tony Gonzalez újabb rekordot ért el, amennyiben még soha egyetlen Tight End nem kapott el eddig 12000 yardot. És most Tony G megtette ezt is. Összeszámolni is értelmetlen amiket ő megdönt, igazából már csak ezeket az All-Time NFL rekordokat érdemes figyelni, abból is van épp elég. Meg igazából ami lényeg azokat, de abban úgyis ő vezet. És az a durva ,hogy ez nem vicc. Tényleg ő vezet mindenben ha a komplett NFL-t nézzük mind térben és időben (all time). Ez a kemény, hogy egyvalamiben ha egy WR vezet vagy akármilyen poszton, már nagy dolog, de hogy mindenben?
(Elkapott yard, elkapott TD, elkapás szám, egy szezonban legtöbb yard, legtöbb 1000+ elkapott yardos szezon) Fejből tudom már, de ezek nem ilyen kamu statok, hogy "legtöbb utolsó 3 percben dobott 8 yardos passz weak side-ra" Mert abból össze lehet ollózni valami pofás dolgot. De legtöbb TD az legtöbb TD és nincs kozmetikázásra lehetőség.

Igazából eddig is vezetett ebben is, csak most átlépte a 12000-es határt is. Nagyon nagy dolog egyébként ez. Ekkora számot nem lehet mázliból összehozni. Mert ha nem vagy olyan jó, soha nem kapsz ennyi passzt. És védekeznek is egy idő után kőkeményen ilyen ember ellen, szóval ez nagyon nagy dolog.

Gratulálunk Gonzo! :cool:ulpianus
mióta szeretem az NFL-t azóta csodálom Gonzo-t. szerencsére a korát meghazudtolja(levezetésről szó sincs) és még mindig hihetetlen dolgokra képes. a mai napig tökéletes a fizikuma, bírja az ütéseket, a fontos pillanatokban rendre ott van. ő az a játékos, akiről nem lehet rosszat mondani. példamutató ember. felemelő érzés, hogy egy ilyen játékos játszhat a csapatomban.
remélem, hogy év végén marad.

több mint 13 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
na és egy kis előretekintés:

"Top 10 reasons the Chiefs will lose to the Colts

10. The guy throwing the ball to Reggie

9. Peyton "Got MVP's?" Manning

8. Eli's older brother

7. Archie's eldest son

6. "The Sheriff"

5. P-Money

4. The reigning MVP of the national football league who currently holds the record with 4 MVP's (just sayin)

3. #18

2. The current starting quarterback for the Indianapolis Colts

1. Laser Rocket Arm (my personal fave)"

😊ehh
Ez mekkoraaaa...
több mint 13 éve
Döme Las Vegas Raiders 2 720 — Sworn to the Black
Ez a kemény, hogy egyvalamiben ha egy WR vezet vagy akármilyen poszton, már nagy dolog, de hogy mindenben?ulpianus
Van ilyen WR, úgy hívják hogy Jerry Rice. 😉

De tényleg nagyon durva Gonzo, érzékeltetni a dolgot elég annyi, hogy most a Chargers meccsen elérte Gates az 500-adik elkapását, és külön összeállítás ment róla a közvetítésben hogy ez milyen sok, blabla, meg azért tényleg ő is itt van már emberemlékezet óta. És akkor ez még mindig csak a fele Tony számának...
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 814 — SuperLOL
Tony Gonzalez újabb rekordot ért el, amennyiben még soha egyetlen Tight End nem kapott el eddig 12000 yardot. És most Tony G megtette ezt is. Összeszámolni is értelmetlen amiket ő megdönt, igazából már csak ezeket az All-Time NFL rekordokat érdemes figyelni, abból is van épp elég. Meg igazából ami lényeg azokat, de abban úgyis ő vezet. És az a durva ,hogy ez nem vicc. Tényleg ő vezet mindenben ha a komplett NFL-t nézzük mind térben és időben (all time). Ez a kemény, hogy egyvalamiben ha egy WR vezet vagy akármilyen poszton, már nagy dolog, de hogy mindenben?
(Elkapott yard, elkapott TD, elkapás szám, egy szezonban legtöbb yard, legtöbb 1000+ elkapott yardos szezon) Fejből tudom már, de ezek nem ilyen kamu statok, hogy "legtöbb utolsó 3 percben dobott 8 yardos passz weak side-ra" Mert abból össze lehet ollózni valami pofás dolgot. De legtöbb TD az legtöbb TD és nincs kozmetikázásra lehetőség.

Igazából eddig is vezetett ebben is, csak most átlépte a 12000-es határt is. Nagyon nagy dolog egyébként ez. Ekkora számot nem lehet mázliból összehozni. Mert ha nem vagy olyan jó, soha nem kapsz ennyi passzt. És védekeznek is egy idő után kőkeményen ilyen ember ellen, szóval ez nagyon nagy dolog.

Gratulálunk Gonzo! :cool:


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 814 — SuperLOL
Peyton az a payton, csak nehogy egy Colts drukker azt higgye, mink itten műveletlenek vónánk.

Mindenesetre persze van esélyünk, mert miért ne volna? Másik meg, ha nincs akkor is nyerünk mint eddig azt kész. 😀 De igazából minden csoda 3 meccsig tart, nem örökké. Nem a 16-0 volt a célunk 2010re, az majd jövőre. Most egyelőre olyan 5-6 győzelem volt az elvárás, ami mára felment olyan 6-8-ra maximum. Mármint 6-8 győzelem. Mert mégsem lehet most azt mondani, hogy legyen 4 győzelem vagy 5 összesen.

Tehát a PO is realitássá válhat, ha a Colts ellen győznénk. Akkor már senki nem mondhatná, hogy szerencsénk van csak folyton. Tehát nekünk is van miért küzdeni, nem csak nekik. Persze minden Indianapolis drukker, most jót röhög ezen, de a Jax ellen is nyugodtan készültek egy győzelemre, (ha nyerek is volna). Továbbá a Bolts is győzni jött az Arrowheadbe, ahogy a többiek is magukban fix 1re vették a dolgot, (az más hogy írogatták, hogy jó csapat a Chiefs, blablabla). Aztán nem mindig úgy van, ahogy az ecceri drukker elképzeli.

A Colts nem először játszott gyengébben. Nem véletlen ez, vagy formaingadozás. Gyengültek, és ez nekünk jó lehet. A sec nem rossz, csak fiatal, Manning hülyét csinálhat belőlük valóban. Ha nincs nyomás alatt. De mi van, ha lesz nyomás? Mert eddig a pass rush néha akadozott, de életbe lépett. Szóval akkor ő sem superman. És ha futni nem tudnak, (a run stop jól megy nekünk), akkor amint Manning nem tud varázsolni hiba nélkül, vége a colts drivenak. Náluk is van pass rush, de mi futunk. Eddig sem Cassel passzai vittek előre minket. Ha bénán dobja, akkor is elkapják. Szóval a pass rush egy szintig jól tolerálható. És annyira nem rossz a fal azért. De tényleg inkább akkor van gond, ha az eddigi jó futások nem mennének.

Másrészt meg most az utolsó két meccsen kiemelten figyeltek a ST-re, ha a colts ezt nem teszi, akkor az ő STjük ellen nagy hatékonysággal tudunk yardokat (akár TDt) szerezni.

Tehát nem mi vagyunk az esélyesek, de sztem van esély, ha a D# kitart, mert az offense is a pályán lesz eleget. A punt háború nekünk jó. A pontháború nekik. Persze ha az offense hamar lejön, vagy Cassel pickeket dobál, akkor vége mindenképp.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 052 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
Nem gondolom hogy egyszerű lesz... De jópár éve komolyabb csapat ellen egy fillért sem tettem volna fel arra, hogy a Chiefs képes lenne nyerni. Most meg esély van rá , hogy a Colts-ot elkapjuk. Még akkor is ha PM nagy formában van. De a védelmük még magukhoz képest is kifejezetten rossz, sőt , a mostani meccsen még az elkapóik is bénáztak nemegyszer. Szóval van esélyünk, még ha nem is vagyunk esélyesek. 😊
több mint 13 éve
ehh Kansas City Chiefs 1 943 — Chiefs fan
El se hiszem, hogy ilyet írhatok, de van esélyünk a Colts ellen. Már persze ha a védelem és a futójáték hozza az eddigit, és persze Cassel is elfogadható marad. De legfőképpen a Colts D-nek nem szabad most cserben hagynia a Chiefs-et 😀ender1112
azért ez nagyon nem lesz egyszerű
és még finom is voltam
a jó öreg payton nem kicsit fogja megtornáztatni a secondarynkat
a 2 rookie safety-vel az élen (fene sem tudja, hogy éppen lewis vagy mcgraw kezd...mindegy ebben az esetben), nah és a nickelünk is rookie...hajjaj..nehéz lesz😊
több mint 13 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 052 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
El se hiszem, hogy ilyet írhatok, de van esélyünk a Colts ellen. Már persze ha a védelem és a futójáték hozza az eddigit, és persze Cassel is elfogadható marad. De legfőképpen a Colts D-nek nem szabad most cserben hagynia a Chiefs-et 😀
több mint 13 éve
ehh Kansas City Chiefs 1 943 — Chiefs fan
na és egy kis előretekintés:

"Top 10 reasons the Chiefs will lose to the Colts

10. The guy throwing the ball to Reggie

9. Peyton "Got MVP's?" Manning

8. Eli's older brother

7. Archie's eldest son

6. "The Sheriff"

5. P-Money

4. The reigning MVP of the national football league who currently holds the record with 4 MVP's (just sayin)

3. #18

2. The current starting quarterback for the Indianapolis Colts

1. Laser Rocket Arm (my personal fave)"

😊
több mint 13 éve
ehh Kansas City Chiefs 1 943 — Chiefs fan
fene
kikapott a colts
ellenünk biztos felszívják magukat majd
azért ha charles és jones nem futja szét ezt a colts védelmet akkor roppant csalódott leszek
és most ne akarjunk analógiát vonni a 2006-os rájátszásbeli meccsel