Las Vegas Raiders
40 feliratkozó
több mint 10 éve
Kell egy jó Oakland a ligába!!!Inkább fogalmazzunk úgy, hogy kell egy jó Raiders a ligába! 😊 A város meg majd kiderül! 😊
Habi
több mint 10 éve
Nagyon örülök a tegnapi győzelemnek. Az egyik legnehezebb meccsnek tartottam a következő négyesből, bár így utólag, hogy Mangold nem játszott és Fitz is kiesett az elején, így nem volt meg az átütő erő a Jets-ben. Persze a végére azért felraktak 20 pontot és elég sok yardot is, de amíg vért ivott a védelmünk, addig igazából azt történt a pályán, amit mi akartunk.A futás elleni védekezésünk remek volt szinte végig, csak az irányító futásokat nem fogtuk meg jól. Ivory 1,1 yardos átlaga mindent elmond, mondjuk ebben benne van a korán megszerzett előnyünk, de amikor még nyílt volt a meccs, akkor is fogtuk a futásait.
A passz ellen szokásosan nem remekeltek a védők, de most sajnos pass rush sem volt igazából és Geno, amúgy is jól mozgott ki a nyomás elől, így nem volt támogatása a sec-nek, ezért becsúszott majd 300 yard passzból.
C-Woodnak is nagyon örültem, hogy sikerült még egy INT-et szereznie, ezzel egyébként idén első helyen van az NFL-ben. Hihetetlen ez a pali.
Carr nagyon jó volt egész meccsen. Sajnos most Cooper nem igazán tudott neki segíteni, de annyiban mégis, hogy a többiekre így kicsivel kevesebb figyelem jutott és Crabtree nagyon élt. Holmes 2 TD-t is szerzett és sok elkapónk kapott labdát (összesen 9 fő)
Murray felrakott egy 100+ yardos meccset, ami a Jets ellen szerintem nagyon nagy fegyvertény. Mondjuk előzetesben arra számítottunk, hogy kicsit többet fog Taiwan futni kívül, de feküdt ez Murray-nek is.
A falat annyira nem tudtam figyelni, de ha a futás így ment, akkor a futásblokk az jó volt. Sack-et meg nem kaptunk, így passz ellen is jók voltak. Majd lesznek biztos adatok később, akkor meglátjuk! 😊
több mint 10 éve
Carr miatt kezdtem követni a csapatot, de ég és föld a különbség a tavalyi és az idei csapat között. Nagyon pofás a támadósor. A fal pöpec, a skill pozíciós emberkék nagyon bejöttek, teljesen más csapat ez, mint amit tavaly láttam. Az OC váltás is adja, Musgrave mindenkit 2 szinttel jobbra programozott idénre 😊 Megérdemlitek és a kinti die hard őrült drukkerek is. Ez a tegnapi győzelem, ez igen emberes volt! Gratuláció a csapathoz, remélem sokáig ki fog tartani. Kell egy jó Oakland a ligába!!!


JT Daniels fan
több mint 10 éve
www.silverandblackpride.com/2015/11/1/9656962/another-derek-carr-masterful-performance-and-other-oakland-raiders-superlativesA Super Bowl óta nem volt ilyen jó a csapat
több mint 10 éve
Nagy gratula skacok, ahogy tegnap is írtam, nagyon szurkolok nektek egy wild card helyért! 😀
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 10 éve
Őszintén gratulálok srácok!Azt hiszem amióta követem a sportot (~2007) nem láttam még ennyire reménykeltő és jó Raiderst 😊 Eléggé kijárt már nektek.
több mint 10 éve
Törölt felhasználó
H csessze meg a védelmetek. 😀Ryan Fitzpatrick had torn ligaments in his left thumb. Geno Smith has shoulder and abdomen injuries. #nyj
több mint 10 éve
2011 óta újra pozitív a mérleg novemberben.twitter.com/BWilliamsonNFL/status/661003999563358210
Szerkesztette: deyell
built for this shit
több mint 10 éve
Bell nem lesz, de náluk DeAngelo Williams is igen jó kis futó.Valahogy ha hozzuk a Vasas ellen, akkor már lehet PO-ról dumcsizniNem lesz a futójuk. Bár sztem nem ezen fog múlni.
Amadeus91
Bruce
built for this shit
több mint 10 éve
W megvan ez a lényeg!Illetve az, h 3 negyeden keresztül ismét remekül játszott az egész csapat!!
4-3-as rekord, stabilan 2. hely a csoportban...de jól esik leírni 😊
Jövőhéten egy újabb keménynek ígérkező meccs!
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 10 éve
Valahogy ha hozzuk a Vasas ellen, akkor már lehet PO-ról dumcsizniNem lesz a futójuk. Bár sztem nem ezen fog múlni.
Amadeus91
több mint 10 éve
Valahogy ha hozzuk a Vasas ellen, akkor már lehet PO-ról dumcsizni
több mint 10 éve
Lassan szépen összejöhetne már nektek is egy play-off szereplés. 😀 😉
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 10 éve
Tanári, ah játszik a csapat! 😉 Woodson pedig most egy INT...csak így tovább!
több mint 10 éve
Ma esti elvarasaim:Zuhanórepülés???
A szokasos Amari+Crabs+TE TD
1 Mack+1Smith sack
Pari
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 10 éve
Ma esti elvarasaim:A szokasos Amari+Crabs+TE TD
1 Mack+1Smith sack
több mint 10 éve
Leirtatok mar korabban h a vedelmunk gyenge pontja az LB sor, az is passz ellen, valamint Pryor most kiesett. Cooper jo esellyel Revist kapja meg a nyakara egesz meccsen, jo matchup lesz.2 Sack is volt. Hightower és Collins
Mangold azert ne lepodjetek meg, ha jatszik, ez volt a terv egesz heten, de a nyakaban erez meg vmit. Ha jol emlekszem a Pats elotti meccsig 2 sacket engedett az OL es asszem a Pats meccsen is csak QB hurry volt max. Kezdokent pedig Dozierre keszuljetek Mangold kiesese eseten.
WR is osszesen 4 lesz nalunk: Marshall, Decker, Kerley es Thompkins. TE elkapasra alig hasznalunk, max end zoneban.
Beki
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 10 éve
Mangold out
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 10 éve
espn.go.com/blog/oakland-raiders/post/_/id/13103/meet-the-raiders-newest-coach-7-year-old-chase-delisleúj edzőnk van 😊
több mint 10 éve
Törölt felhasználó
Leirtatok mar korabban h a vedelmunk gyenge pontja az LB sor, az is passz ellen, valamint Pryor most kiesett. Cooper jo esellyel Revist kapja meg a nyakara egesz meccsen, jo matchup lesz.Mangold azert ne lepodjetek meg, ha jatszik, ez volt a terv egesz heten, de a nyakaban erez meg vmit. Ha jol emlekszem a Pats elotti meccsig 2 sacket engedett az OL es asszem a Pats meccsen is csak QB hurry volt max. Kezdokent pedig Dozierre keszuljetek Mangold kiesese eseten.
WR is osszesen 4 lesz nalunk: Marshall, Decker, Kerley es Thompkins. TE elkapasra alig hasznalunk, max end zoneban.
több mint 10 éve
Azt azért remélem, hogy az idén még pályára nem lépő Ridley nem ellenünk fogja megmutatni, hogy mennyire jól sikerült a rehabilitációja.Pedig így lesz. 😀
peterbadbone
több mint 10 éve
Én bizakodó vagyok, ha játszik Mangold, ha nem, de az a DL félek megeszi a mi támadófalunkat reggelire. Mondom ezt úgy, egész rendben van ez az egység(is). Ha Carr-nak lesz ideje passzolni és ezzel meg tudjuk alapozni a (főleg)szélső futásokat, akkor van esélyünk egy számomra meglepetés győzelemre.A Chargers ellen nagyon jól volt összerakva a támadóstratégia, remélem Musgrave a Jets ellen is kitalál valamit.
Azt azért remélem, hogy az idén még pályára nem lépő Ridley nem ellenünk fogja megmutatni, hogy mennyire jól sikerült a rehabilitációja.
Szerkesztette: peterbadbone
több mint 10 éve
Jets injury reportQuestionable: Eric Decker, Buster Skrine, Wille Colon
Doubtful: Nick Mangold
Out: Calvin Pryor, Devin Smith, Chris Owusu, Powell
ha Mangold sem játszik, akkor nagyot nőttek az esélyeink, mert akkor Wesley Johnson vagy Dakota Dozier kezd náluk center poszton, egyikük sem volt még kezdő az NFL-ben.
built for this shit